Merry X-mas!

Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket! Remélem mindenkinek jól telik.:)
Friss rész pedig jövő héten szombaton lesz(szilveszterre való tekintettel), azaz 2011. január 1.én.

15. fejezet: Weekend NO1

Először is nagy bocsi, amiért tegnap nem került fel. Ez csak is a hülyeségemre fogható, ugyanis elfelejtettem, hogy péntek van és frisselnem kéne. :D
Most viszont hoztam, lehet olvasni és persze a komikért sem haragszom meg!:)
Puszi, Lady


- Ez valami vicc? – fordultam vissza feléjük kétségbeesetten.
- Ugyan Stew…
- Ezért kinyírlak titeket! - vágtam hozzájuk, de nem úgy tűntek, mint akik nagyon megijedtek. Inkább mosolyogva a felénk közeledő Robra néztek.
- Sziasztok – köszönt nekünk, mikor oda ért. A két áruló kórusban zengte, nagy boldogan a választ, még én csak halkan elmotyogtam egy „helló”-t.
- Akkor mehetünk is – csapta össze a tenyerét vigyorogva az első számú áruló, Jerry. Boldog pillantás helyett azonban, csak egy gyilkosat kapott tőlem cserébe.

Magamban pufogva másztam be a hátsó ülésre, és már meg sem lepődtem, mikor Nikki közölte Robbal, ha nem bánja, Ő ülne előre, mert mindig hányingere van hátul. Csodálom, hogy nem szakadt rá a mennyezet, ettől a hazugságtól, ugyanis pontosan tudtam, hogy semmi ilyen problémája nincs.
Rob mosolyogva mászott be mellém, amit igyekeztem viszonozni. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, vagyis egészen addig, míg meg nem álltunk egy benzinkút parkolójában. Nikki és Jerry bementek, hogy vegyenek valami kaját, én pedig kint maradtam Robbal, hogy rágyújtsak. Éppen hogy csak becsuktam a kocsi ajtaját, máris mellettem termett.

- Miért kerülsz három napja? – szegezte nekem a kérdést. Hírtelen megnémultam, majd jobban átgondolva a helyzetet maradtam a kegyes hazugság megoldásnál.
- Nem kerüllek – füllentettem, szemrebbenés nélkül és beleszívtam a cigimbe.
- Dehogynem – sóhajtotta feszülten. – Mióta a wc-ben… szóval azóta, hogy majdnem… - kerestek a szavakat zavartan, de nem igazán találta. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd ránéztem.
- Kösz, hogy eszembe jutattad. Már éppen kezdtem elfelejteni, hogyan ajánlottam fel a szolgáltatásaimat. Már kezdek olyan lenni, mint egy profi hivatásos – nyögtem. Még mindig szégyelltem a dolgot. Rob viszont csak meglepetten nézett rám.

- Kristen, te…
- Hagyjuk! – szakítottam félbe, és el is fordultam, hogy ne kelljen ránéznem. Percekig szívtuk a ciginket néma csöndben, mire végül megszólalt.
- Féltem, hogy ez lesz – sóhajtotta halkan, egész közelről.
- Mi? – kérdeztem vissza, majd felé fordultam. Jól sejtettem, ott állt egészen előttem.
- Ez… - kezdett bele tétován, de annál határozottabban folytatta. – Hogy nem tudjuk majd kezelni. Hogy nem tudunk majd normálisan viszonyulni egymáshoz, hiába tűnt úgy azon a reggelen, hogy minden a régi – még közelebb jött, majd megsimította az arcom. Elhúzódtam.
- Rob, ez nem… - kezdtem volna, de közbe vágott.

- Látod, erről beszélek. Régen simán megsimogathattalak, természetes volt, de most elhúzódsz – mondta csalódottan. – Elbasztuk… de szó szerint! – ezen nem tudtam, nem felnevetni, ahogy Ő is elvigyorodott.
- Miért? – kérdeztem, de igazából nem tudtam pontosan mire is értettem. Talán úgy az egészre.
- Mert túl jó volt, túlságosan élveztük mind a ketten, és nem bírjuk elfelejteni. Nem tudunk, nem arra gondolni, hogy még akarjuk. Már nem csak azt látjuk a másikban, amit az elején… - felelte természetesen, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog a világon.

Igaza volt, én kétségkívül nem azt látom már benne, mint egy hónapja, hiszen szerelmes vagyok belé. De Ő…Azt mondta túlságosan élveztük, vagyis többes számot használt. Eddig is tisztában voltam vele, hogy jó volt neki, de más hallani a szájából. És akar… Nyilván, hiszen férfi, én meg semmiképpen sem rossznak neveztető nő. Egy olyan nő, akivel már tudja, hogy jó a szex, vagyis nyilván vágyik még rá…Nem tudom, ez már túl sok és homályos nekem.
- Mi lesz most? – kérdeztem kínos mosollyal az arcomon. – Én nem akarlak elveszíteni. Menni fog, csak erősebben kell próbálkoznunk – folytattam kicsivel kétségbeesettebben. Neki barátnője van, vagyis a barátság marad nekem. Ez is elég, csak a közelében lehessek.

- Gyere ide – nyújtotta felém a kezét. Megfogtam, és hagytam, hogy magához öleljen. Olyan jó volt újra közel lenni hozzá. Fejem a mellkasára hajtottam, mélyen beszívtam az illatát, miközben kezei lágyan cirógatták a hátam. – Hidd el, nem szabadulsz meg tőlem – szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog, miközben arcát a hajamba temeti.
- Nem is akarok – öleltem magamhoz még szorosabban, ha már itt van, kihasználom az alkalmat alapon. Legszívesebben így maradtam volna örökre, de a két istencsapása, most is a legjobb pillanatban érkezett.

- Bocsi galambocskák, de ideje indulni – vigyorgott Jerry, mire sóhajtva elengedtem Robot. Természetesen Nikki és Jerry feje hihetetlenül elégedett volt, miközben elsétáltam mellettük.
Örültem, hogy ott volt a kocsiban mellettem Rob, és nem tudtak neki állni azonnal faggatózni. Túl hamar ittam a medve bőrére, ugyanis alighogy abbahagytam Robbal, az újra fesztelenné vált beszélgetést, már rezgett is a telefonom. Nem hittem volna, hogy Nikki idáig merészkedik…
Végre, már azt hittem sosem dugultok be. Amúgy nagyon örülök, hogy minden rendben köztetek. Tényleg, most hányadán is álltok? – elfojtottam egy mosolyt, miközben azon törtem a fejem, hogy válaszoljak, vagy legyek szemét és ne reagáljak, ezzel húzva az idegeit. Végül rájöttem, hogy valószínűleg addig írogatna nekem, még úgyis elérné amit akar.

Barátok vagyunk. Mielőtt kiakadnál, figyelmeztetlek, hogy együtt találtuk ki, hogy nem rontunk ajtóstól a házba. Most megy miden a terv szerint, én maradok a barát, és várjuk, hogy észhez térjen! – pötyögtem neki vissza.
Jó, ez így tetszik. De ne fogd vissza magad, Stew. Tudatosítanod kell benne, ha csak óvatosan is, hogy ki a megfelelő számára. Akár rámenősebb is lehetsz néha! :P Te leszel a csábos barát… - jött az újabb üzenet. Eddig nem gondolkodtam el pontosan azon, hogyan is fogom ezt az egészet csinálni, az ilyen tervszövésekben nem vagyok jó. Pedig néha ravasznak kell lenni, ha az ember ennyire akar valamit, főleg ha a szóban forgó egyén, valaki más barátja. Egy könnyebbség azért volt a dologban. Rob nem szerelmes Ninába, vagyis elvileg nem lehet nehéz dolgom. Persze, lehet az is, hogy csak elsőre tűnik könnyűnek.

Mindenesetre most már biztos voltam benne, hogy végigcsinálom, ha törik, ha szakad. Robot akarom, és ha lassan is, de meg fogom szerezni.
Ne félts! ;) – válaszoltam neki mosolyogva. Erre már csak a visszapillantó tükörben váltottunk egy cinkos mosolyt, amit szerencsére Rob nem vehetett észre, ugyanis Ő is a telefonjával volt elfoglalva. Azt említenem sem kell, hogy majd szét vetett az ideg, ha arra gondoltam, hogy valószínűleg éppen Ninával sms-ezik.

Hamarosan meg is érkeztünk, egy csendesnek tűnő kis hegyi városkába. Viszont, találgatásaimmal ellentétben, nem álltunk meg egy motel előtt, hanem tovább haladtunk, míg el nem értünk egy kihalt utat. Annak az elején lekanyarodtunk, és egy parkoló félébe hajtottunk. Csak aztán vettem észre, hogy egy óriási szálloda áll a parkoló mögött.
Miután megálltunk, kiszedtük a csomagokat és beléptünk az épületbe. Gyönyörű volt. Jerry a recepcióra ment, elintézte a regisztrációs dolgokat, majd miután végzett, elindultam a liftek felé.

- Ácsi! – torpantam meg a hangjára. – Nem itt vagyunk, aranyom. Én a hátsó részen lévő kunyhókból foglaltam le – mosolygott. Robra pillantottam, de Ő is csak értetlenül nézett Jerryre, tehát erről Ő sem tudott. Nem úgy, mint Nikki. Vigyorogva indult kifelé, céltudatosan a Jerry által megnevezett helyre. Követtük, egészen addig míg meg nem torpant az egyik mellett. Nem tűnt túl nagynak, két szoba is nehezen fért volna el benne, nem hogy négy. Értetlenül vártam, hogy miért nem nyitja már ki, mire megfordult és a kezembe nyomott egy kulcsot.
- Mi ez? – kérdeztem a kulcsot méregetve.

- Ez a ti szobátok kulcsa – mosolyodott el, félreérthetetlenül. – Te és Rob, abban vagytok – mutatott az övéktől nem messze lévőre. Még jó, hogy háttal álltam Robnak, így nem láthatta, hogy diadalittas mosoly kúszik az arcomra.
- Köszi – mondtam, mintha csak a kulcsra érteném, és Rob felé fordultam. Szó nélkül követett, egy percig sem ellenkezett.
Belépve a házba tudatosult bennem, hogy elég kicsit. Egy nappali volt benne, rögtön ahogy beértünk, konyhával, majd két ajtó. Az egyik nyitva volt, így jól láttam, hogy ez a fürdő. Leraktuk a csomagokat, majd Robbal a sarkamban kinyitottam a második ajtót. Két ágy volt. Kicsit csalódott voltam…

- Melyik ágyat választod? – fordultam Rob felé.
- Nekem mindegy – vont vállat, és belépet mellettem a szobába. Nekem is az volt, szóval fogtam és ledobtam a cuccaim a hozzám legközelebb eső ágyra, Rob pedig a másikra. Épp kérdezni akartam tőle valamit, de a telefonja hangja megállított benne. Ránézett a kijelzőre, és cseppet sem nagy örömmel a füléhez emelte.
- Szia. Meg… - itt én kijöttem a szobából, hogy kicsit jobban körül nézzek. Igazából már mindent láttam ebben az „óriási” házban, de nem akartam ott lábatlankodni. Néhány perc múlva Rob is megjelent, és nem bírtam a kíváncsiságommal.

- Ki hívott? – érdeklődtem fesztelenül.
- Nina – felelte.
- Nem volt csalódott, amiért eljöttél velünk? – kérdeztem, finoman érdeklődve a Ninához fűződő kapcsolata iránt.
- Nem – mondta, majd hozzá tette: - Nem vagyunk összekötve. – Hát igen, sajgó szívemnek ez a válasz igen csak tetszett. Nem úgy hangzott, mint egy szíve nője felé elkötelezett férfi. Nekem pedig hihetetlen elégedettséget okozott a tudat.
- Átmegyek, megkérdem Nikkiéket, mit akarnak este – kiabáltam be a szobába, mert még én elégedetten gondolkodtam, Ő elkezdte behordani a dolgokat.
- Jó – szólt ki, én pedig szinte rohantam a szomszédos házba.

- Mit csinálunk este? – kérdeztem, ahogy beléptem.
- Hogy-hogy mit? Ránk is szükség van? – jött ki a háló ajtaján Jerry, vigyorogva.
- Haha. Igen. Szóval? – türelmetlenkedtem.
- Arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk az étteremben. Aztán meg bemegyünk a városba, keresünk egy kocsmát. – Hevesen bólogatni kezdtem, mert a kocsma ötlet nagyon is tetszett.
- Hol hagytad a másik feled. Már abban reménykedtem, hogy az ágyat avatjátok – csatlakozott Nikki is.
- Istenem, de nehéz veletek – ráztam a fejem. – Különben is, nem is francia ágy van, hanem kettő külön – sóhajtottam, mutatva a csalódottságom.

- És? Bőven elég az. Úgyis alatta leszel – vihogott a barátom.
- Vagy fölötte! – tette hozzá Jerry, majd Nikkivel összepacsiztak. Én csak a fejem ráztam.
- Rémesek vagytok. – Mutattam rá a lényegre, majd egy legyintéssel otthagytam a még mindig vihogó párost. Előtte még oda kiabáltam, hogy hétkor találkozunk az ajtó előtt.
- Vacsi, aztán kocsmatúra – léptem be a saját házikónkba.
- Jól hangzik – mosolygott, rám majd lehuppant az ágyra, gondolom, hogy elfeküdjön rajta. Csak egy probléma volt, mégpedig, hogy abban a pillanatban, mikor ráült, az ágy hangos reccsenéssel adta be a kulcsot. Rob pedig, mint egy lukban ült rajta.

- Úristen! Jól vagy? – rohantam hozzá ijedten, hogy megnézzem minden rendben van-e. Az arcán a meglepettséget pillanatok alatt felváltotta a röhögés. Miután megbizonyosodtam róla, hogy rendben van, én is rákezdtem.
- Én igen. Nem mondható el ez azonban az ágyról – nevetett.
- Nem bírt túl sokat. Jó, hogy nem alvás közben történt – nyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsem.
- És mi van, ha valaki nem csak aludni akar rajta? – vigyorgott, miközben felkelt.
- Annak még mindig ott van a másik ágy – jelentettem ki természetesen, holott a helyzet nem volt az. Mivel, ahogy Robot felhúztam magamhoz, túl közel került hozzám, és a kezemet még mindig nem engedte el. Ráadásul a párbeszéd is másfelé terelődött.

- Igaz – mondta, majd ellépet tőlem. Döbbenten álltam továbbra is azon a helyen, miközben néztem, hogy kimegy a szobából. Ennyi. Már megint az én fantáziám volt túl élénk, én reméltem túl sokat. Azt hittem a nem aludni rajta, egyfajta felhívás keringőre, ahogy az a válaszomon is meglátszott. Erre Ő mit csinál? Kiszáll… Szóval én akartam félre érteni.
Helyrezökkentettem magam, majd leültem a saját ágyamra, remélve, hogy az nem szakad le. Nem szakadt. Időközben hallottam, hogy a fürdőben folyik a víz, vagyis Rob zuhanyozik. Addig én kikészítettem a ruhám, majd miután kijött – egy szál törölközőben-, bemenekültem a fürdőbe. Félő volt, hogy ráugrom.
Én is gyorsan letusoltam, majd, hogy kicsit az Ő kedélyei is fel legyenek borzolva, törölközőben sétáltam ki.

Rob már fel volt öltözve, mikor belibegtem a szobába. Azonnal felém kapta a fejét, és nem is bírta elfordítani egy ideig. Azok a szemek, amikkel végignézett…nem hagytak kétséget. Magamban örvendezve szedtem össze a ruháim, és mentem vissza felöltözni.
Aztán már csak az indulás volt hátra. Mielőtt kiléptünk volna, láttam, hogy a matracot a földre húzta, vagyis csinált magának alvó helyet. Én szívesen felajánlottam volna, hogy aludhat velem, de ezek szerint neki más tervei voltak.
Nikki és Jerry már az ajtó előtt toporogtak, mikor oda értünk. Beültünk a szálloda éttermébe, ahol Rob naivan elmesélte nekik, hogy leszakadt az ágya. A várt hatás nem maradt el.

- Túl hevesek voltatok? – krákogta Jerry, mert közben majd megfulladt a kajájától.
- Semmi ilyesmiről nincs szó – néztem rájuk szúrós tekintettel.
- Még – sütötte el a nap poénját Nikki is, mire tátva maradt a szám. Nem megfontolt lépésekről volt szó? Erre ezek mindent megtesznek, hogy lejárassanak. Robra néztem, de meglepett a reakciója. Az orra alatt somolyogva piszkálta a húsát a villával. Most vagy csak a kretének hülyesége mulattatja, vagy neki is hasonló gondolatok járnak a fejében… Ennek a kivesézésébe nem mentem bele, mert lassan kezd belefájdulni a fejem, hogy mostanában Rob minden reakcióját két oldalról nézem. Inkább elengedtem a fülem mellett az elhangzottakat, és befejeztem a vacsorám.

- Taxival megyünk – jelentette ki Nikki, mikor kimentünk a recepcióra. Eddig azon vitatkoztak Jerryvel, hogy mi lenne a jobb. Saját kocsi vagy taxi. Aztán okosan a taxiban maradtunk, hiszen nem lenne, aki haza vezet.
Ez már a pub-ba való belépésünk után beigazodódott, ugyanis a feles mellé, mindenki egy sört kért kísérőnek. Én a rövidekkel le is álltam, ellenben a két fiúval. Nikki még ivott egyet, mikor a két fiú már a harmadikat rendelte, a második sör mellé.
- Na, ki húzza le előbb? – kérdezte vihogva Jerry, miközben a poharát Rob felé tartotta.
- Ez nem kérdés – nézett vele farkasszemet Rob, majd a poharuk összekoccintása után, lehúzták.

Ezt folytatták egy ideig, Nikki meg én meguntuk, és inkább táncolni mentünk. Nem voltam az a táncos fajta, de most Rob nagyon nem úgy tűnt, mint aki különösebben foglalkozni készül velem. Ezért én is más elfoglaltság után néztem. Éppen csak két szám óta táncoltunk, mikor egy kész simult a csípőmre. Hátrapillantotta, de a szempár, aki farkasszemet nézett velem, nem volt ismerős. Próbáltam magamról levakarni a kezeit, de erőszakosabb volt a kelleténél.
- Úgy látom, nem akar veled táncolni – állt mellénk Rob, pont időben, és elrántotta tőlem a ficsúrt.
- Talán a pasija vagy? – mérte végig Robot cinikusan.
- Ja, szóval húzz el – közölte vele idegesen Rob, majd a biztonság kedvéért még taszított is rajta egyet. Fellélegezve léptem hozzá közelebb.

- Köszönöm – hajoltam a füléhez, hogy jól halja, amit mondok.
- Kicsit fogd vissza magad – simított végig a csípőmön, amibe a lábujjam hegyéig beleborzongtam. – Különben kétpercenként jöhetek levakarni a kanos ficsúrokat – tette még hozzá fintorogva.
- Vagy itt is maradhatsz velem – kulcsoltam kezeim a nyaka köré, közelebb húzva magamhoz. – Akkor egy ficsúr sem fog próbálkozni – zavartan az alsó ajkamba haraptam, miközben vártam a válaszát. Elmosolyodott, majd közelebb húzva magához táncolni kezdett. Örültem, hogy nem utasított vissza, meg annak, hogy újra a karjaiban lehetek.

Pont ezért, ezt hittem leütöm Jerryt, mikor újabb italra invitálta Robot. Ő, pont Ő, aki a nagy összeboronálásunk elsőszámú támogatója. Rob bólintott, én meg mégsem tarthattam vissza. Nikkivel leültünk az asztalhoz beszélgetni, míg a fiúk a bárpultnál ittak.
Fél óra múlva elegünk lett, ezért úgy határoztunk, hogy mi haza megyünk. A bárpulthoz lépve azonban jónak láttuk, ha a fiúk is velünk tartanak, mert már alig álltak a lábukon. Én Robot, Nikki pedig Jerryt támogatta a taxihoz. A háznál elváltunk. Robot a falnak támasztottam, míg én nagy nehezen előkapartam a kulcsot, aztán az ágyig kísértem. Jobban láttam, ha az én ágyamban alszik, nem akartam a matracra tenni.

Persze, ez nem éppen a terveim szerint sült el. Ahogy szerettem volna leültetni, mind a ketten az ágyba zuhantunk, és én Rob fölött kötöttem ki.
- Hmm, ez így tetszik – nevetett, kissé összeakadó nyelvel. Nekem is tetszett, nagyon is, de most cseppet sem volt beszámítható állapotban.
- Gyere, segítek levetőzni – mondtam, miközben próbáltam róla feltornászni magam, de nem ment. Hogy miért? Mert Rob keze szorosan fogott. Ránéztem, de bár ne tettem volna, mert szemei azonnal rabul ejtettek…

14. fejezet: Zűrzavar

Sziasztok. Meghoztam a 14. fejezetet, ami remélem tetszeni fog. Nem is fűznék hozzá semmit…
Egy kis információt viszont megosztok veletek. Jövő héten egyik blogon sem lesz friss. Se ezen pénteken, se a másikon kedden. Suli utolsó hete lesz, és még rengeteg zh és beadandó vár rám. Szóval azzal leszek elfoglalva. Jövő hét után jön a friss.
Jó olvasást. Puszi, Lady


Összeszorított fogakkal vártam a szebbnél szebb jelzőket, amiket hamarosan kapni fogok. A várt hatás azonban elmaradt. Mintha mérlegeltek volna valamit, majd Nikki meg is szólalt.
- Talán igaza van – fordult Jerryhez. – Mi lenne, ha Kristen csak mellette lenne, mint barát…
- Néha, mint szerető – vágott közbe Jerry, rám kacsintva. Én csak a szememet forgattam.
- A háttérben maradna, de mellette lenne, mint eddig. Úgy teszel, mintha mi sem változott volna, mintha még mindig a barátja lennél. Rob pedig szépen lassan rájön, hogy hülyeséget csinált, és…
- Veled kellene lennie, nem pedig Ninával – fejezte be Jerry. – Úgyis oda van érted, csak Te ezt is elcseszted – tette még hozzá, nehogy jól érezzem magam. Az Ő úgyis oda van érted résszel, pedig vitatkoztam volna…

- Mi lenne, ha csak önmagam lennék? – kérdeztem reménykedve. Az a szerep jobban tetszene, mint holmi csábító megformálása.
- Éppen erről beszélünk! – közölte velem egyszerre a két jómadár, miközben lemondóan a szemüket forgatták.
- Legyen – egyeztem bele sóhajtva, tudva, hogy így előbb szabadulok. Nem mindenben értettem velük egyet, de úgy voltam vele, rájuk hagyom. Én pedig majd teszem, amit tenni akarok. – Most viszont megyek, alszom egyet – indultam feléjük, hogy egy búcsúölelés után végre magam lehessek, és gondolkodhassak.
- Ácsi! – nyomta nekem a tenyerét Nikki, hogy ne tudjak búcsúölelést adni. – Előbb lemegyünk vacsorázni – mielőtt még tiltakozhattam volna, elkezdett az ajtó felé tolni. Nem duzzogtam, végtére is, azért jöttem, hogy vele legyek.

Azonban az étterembe lépve, máris úgy éreztem, jobb lett volna, ha mégis nemet mondok. Ugyanis Rob, és egy számomra egyenlőre ismeretlen pasas, a bárpultnál iszogattak.
- Micsoda szerencse! Stew már be is vetheti magát – vihogott Jerry, miközben beljebb tolt. Elhúztam a számat, de követtem őket. Természetesen megragadva az alkalmat, a fiúk felé vonultak, karöltve. Én a magam részéről mögöttük kullogtam, mint, akit kivégzésre visznek.
- Helló, srácok! – lépett melléjük Nikki, én csak egy fejbiccentéssel köszöntem, mialatt próbáltam állni Rob azonnal rám szegeződött tekintetét. – Kellan, Ő itt Kristen – nyúlt maga mögé Nikki, és előhúzott engem.
- Szia Kristen, örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta felém mosolyogva a kezét. Motyogtam valami szintén félét, miközben a felém tartott, igen méretes kezet elfogadtam.
- Éppen vacsorázni készülünk. Velünk tartotok esetleg? – kérdezte Jerry rögtön, és fél szemmel felém pillantott.

- Én szívesen, úgyis kezdek éhes lenni a sok sörtől. Haver? – nézett Rob felé, aki csak megvonta a vállát. – Jó, ezek szerint igen – nevetett, az inkább egy medvére hasonlító srác, és lepattant a bárszékről. Nikki és Jerry elégedetten összenéztek, amit szerencsére csak én láttam. Kinyírom még őket, az tuti…
- Azt hittem fáradt vagy. Vagy csak velem nem akartál találkozni? – kérdezte Rob szemrehányóan, ahogy kicsit hátrébb maradtunk a többiektől.
- Nem – néztem rá, és még egy meggyőző mosolyt is eleresztettem. – Tényleg az vagyok, de tudod milyen Nikki. Nem ismeri a nemet – folytattam. Úgy tűnt minden kétségét eloszlattam, pedig jól gondolta, tényleg nem akartam ma találkozni vele. Volt mit emésztgetnem. Viszont a Nikki-Jerry szövetség máshogy gondolta…

Az asztalnál Rob mellettem foglalt helyet, aminek örültem, de az este folyamán már nem sokat beszélgettünk. Inkább a közös csevejben vettünk részt, amitől olyan érzésem támadt, mintha kicsit távolabb kerültünk volna egymástól. Egy idő után, pontosan a vacsora elfogyasztásával egy időben, felkeltem az asztaltól.
- Eléggé fáj a fejem, úgyhogy felmegyek lefeküdni – mondtam, a kérdően rám tekintő társaságnak.
- Felkísérlek, én is fáradt vagyok – kelt fel rögtön Rob is.
- Rendben – bólintottam, majd a többiektől elköszönve, felfelé indultunk.

- Haragszol rám? – kérdezte Rob hírtelen, mikor a szobám elé értünk. Egészen eddig egy szót sem szóltunk. Rápillantottam, már a számon volt az igen, de lenyeltem. Hiszen milyen alapon haragudhatnék rá… Én voltam a barom, mindent magamnak köszönhetek.
- Nem – ráztam a fejem mosolyogva, hogy bevegye a hazugságom.
- Csak, mert olyan furcsa voltál egész este. Vagyis mióta itt vagy – mért végig még egyszer.
- Már mondtam, hogy fáradt vagyok. Ilyenkor mindig így viselkedem – hárítottam ismét. – Én ugyan annyira szeretlek, Rob… – csak máshogy. A mondat végét már csak magamban tettem hozzá. Viszont így is édes mosoly terült szét az arcán, és közelebb lépett hozzám.

- Én is téged – ahogy testem magához húzta, újra két kilóval könnyebbnek éreztem magam. Minden percben az Ő ölelésére vágytam, de csak néha engedhetek a bennem lakozó vágynak. Most viszont minden félelem nélkül simultam a karjaiba, és élveztem a helyzetet. Túl rövid ideig tartott, és mégsem kapaszkodhattam belé, az kicsit egyértelmű lett volna.
Mosolyogva engedett el, majd a szobája felé vette az irányt. Én is beléptem a sajátomba, és egy langyos zuhany után, éberen gondolkodtam az ágyban. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Hogy fogom kibírni, hogy az új érzelmeimmel a birtokomban, továbbra is csak barátként lehetek mellette. Nehezen, tudtam jól, de ez is több, mint a semmi.

Reggel, mielőtt Nikki forgatni ment volna még bejött hozzám, és elmondta a ma esti programot. Állítólag, miután Rob és én feljöttünk, Kellan kitervelte a ma esti bulit, ami egy közeli szórakozó helyen lesz. Mivel friss voltam, és eszembe sem jutottak az esetleges hátulütői a dolognak, azonnal rábólintottam.
Napközben Jerryvel szórakoztattuk egymást, és mikor Nikki hazajött, egy vacsora után készülődni kezdtünk.
Egy egyszerű farmert, meg egy vállpántos felsőt vettem fel, nem terveztem nagyon kicsípni magam. Én voltam a leghamarabb kész, ezért az aulában várakoztam rájuk. Nemsokára meg is érkezetek, teljes díszben, pompában.

Valóban közel volt a hely, ahova Kellan invitált minket, és szerencsére nem is voltak sokan. Kell már ott volt egy másik sráccal, akinek gyorsan be is mutattak. Ő volt Jackson. Már első ránézésre is kicsit elvont volt a gyerek, de miután beszélgetni kezdtem vele, bebizonyosodott, hogy ez nem csak a látszat. Ennek ellenére vicces volt, Kellannal jól kiegészítették egymást.
Úgy fél órával a megérkezésünk után, befutott Rob is, aminek nagyon örültem, egészen addig, még meg nem láttam, ki lohol mögötte. Nina volt, meg még egy csaj. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne vágjak olyan pofát, amilyet szerettem volna. Rob mosolyogva közelített felénk, majd miután az asztalhoz ért, köszöntött minket. Aztán jött a kínos rész.

- Nina, Ő itt Kristen – mutatott rám, mire Nina oda kapta a tekintetét.
- Oh, szia! – villantott felém egy ezer wattos mosolyt, majd közelebb jött. – Örülök, hogy megismerhetlek – és, mintha száz éves barátnők lennék, megölelt. Viszonoztam, és én is elrebegetem a becses nevem. Jerryékkel összenéztem, de Nikki csak a vállát vonogatta, hogy Ő sem érti. Nem foglalkoztam vele, lehet, kicsit előítéletes voltam Ninával szemben. A másik lány is bemutatkozott, Ashleynek hívták.
Furcsa volt, hogy Nina nem Rob mellé ült, hanem Ashleyvel a srácok mellé telepedett. Nekem jó volt így, mert Rob mellém került.

- Milyen volt a forgatás? – érdeklődtem rögtön, amint mindenki elhelyezkedett. Mosolyogva felém fordult, és mesélni kezdett. Én csak hallgattam, és néztem. Nem inkább bámultam rá, teljesen elalélva. Csak most figyeltem meg, milyen szépen ívelt szája. Olyan, amire legszívesebben most azonnal… Megráztam a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, de Rob félre értett.
- Baj van? – kérdezte rögtön, aggodalmas hangon.
- Nem, semmi- vágtam rá rögtön. – Csak ki kéne mennem… - intettem a fejemmel, mire azonnal kapcsolt, felállt és kiengedett.

A mosdóban kicsit szöszmötöltem a hajammal, hogy lenyugodjanak a gondolataim, amik kezdtek eluralkodni felettem. Egyáltalán nem bírok rá barátként gondolni és… Itt félbe is szakadt a gondolatmenetem, ugyanis az ajtó kinyílt és Rob lépett be rajta.
- Jól vagy? – érdeklődött, mikor mellém lépett. A tükörből rámosolyogtam, hogy megnyugtassam.
- Miért ne lennék jól? – kérdeztem vissza.
- Nem tudom, olyan furcsa voltál. Azt hittem rosszul vagy – tekintgetett rám aggodva.
- Rendben vagyok – ismételtem, majd felé fordultam. Ez nem volt jó ötlet, mert idő közben már Ő is közelebb araszolt hozzám, így túl közel kerültünk egymáshoz. A szívem hevesebben kezdett dobogni, és a levegő is nehezebben jutott a tüdőmbe.

- Kristen – simított végig az arcomon, amitől a lábam is megremegett. Ez így nem lesz jó, nagyon nem… - Olyan piros vagy – suttogta, továbbra is vizslatva. Ijedten az arcomhoz kaptam, és tényleg, szinte lángolt a bőröm.
- Jól vagyok – nyögtem ki nagy nehezen, mire még közelebb lépett. Ajaja… Én pedig addig hátráltam, még a mosdónak nem ütköztem. Követett. Mellettem, két oldat kezével a mosdóra támaszkodva csapdába ejtett.
- Ideges vagy? – kérdezte, és mintha a szája szélén egy kis mosoly játszott volna. Megráztam a fejem. – Pedig úgy tűnik…
- Rob – próbáltam eltolni a kezét, hogy kiszabaduljak, de nem engedte. – Kérlek… - néztem a szemeibe, kétségbeesetten.

- Miért vagy zavarban? – érdeklődött nyájasan, majd egyik kezével hátra tűrte a hajam, arca ezzel egy időben felém közeledett. Ez már túl sok volt, el fogom árulni magam.
- Nem vagyok, csak… kiengednél? – próbáltam most szóban, de csak a fejét rázta.
- Nem – erősítette meg szavaival is.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem értetlenül, mire csak elmosolyodott.
- Mit? – vigyorgott, és egyre közelebb hajolt. Sürgősen valami mentőötlet után kellett néznem, mert ha megcsókol, én nem bírok ellenállni. Ekkor eszembe jutott a tuti…
- Nina… Nina kint vár téged – a szavak szinte marták a torkom, és az Ő arca is elkomorult. Miért? Viszont a válasza meglepett.
- Nem érdekel – rántott vállat, majd olyan biztosan ragadta meg a tarkóm, hogy magam is meglepődtem.

Ismertségünk során, még talán sosem volt ilyen határozott, semmiben. Az én kitartásomnak ekkor volt vége, hagytam magam. Éreztem, ahogy ajkai óvatosan, tapogatózva birtokba veszik az enyémeket, amivel egy időben, az én kezeim a nyaka köré kulcsolódtak. Puhatolózó nyelve előtt sóhajtva nyíltak szét az ajkaim. Elsőre finoman csókolt, majd ahogy a hajába túrtam, egyre intenzívebben kezdett ostromolni. Nem volt ellenemre, hiszen erre vágytam már napok óta. Ahogy az ellen sem tiltakoztam, hogy a fenekem alá nyúl és felültet a mosdó szélére. Izgalmas volt a helyzet, hiszen bárki, bármelyik pillanatban ránk nyithatott volna.

Ahelyett, hogy megijedtem volna, még szorosabban tapadtam hozzá. Talán a tény, hogy egy nyilvános helyen vagyunk, tovább fűtötte bennem a vágyat. Ahogy óvatosan simogatott, nem bírtam tovább és egyik kezem befurakodva a pólója alá, próbálta levenni róla a felesleges ruhadarabot. Nem gondolkodtam, csak az érzelmeim szerint cselekedtem és őszítné megvallva, sokkal jobb volt így vele, hogy tisztában voltam azzal, mit érzek. Rob viszont a sejtéseimmel ellentétesen cselekedett. Mielőtt levehettem volna róla a pólóját, lefogta a kezem. Levegő után kapkodva húztam el tőle a fejem, magyarázatra várva.

- Nem a legalkalmasabb helyen vagyunk – magyarázta mosolyogva, mire lemondóan elfintorodtam.
- Akkor menjünk el – közöltem vele, mindenféle hezitálás nélkül. Nem tudom, honnan volt bennem ennyi bátorság, de megtettem.
- A többiek kicsit furcsállnák, ha eltűnnénk – mondta óvatosan. Volt egy sejtésem, miszerint nem is annyira a „többiek” zavarják, hanem inkább egy bizonyos személy. Ez normális is volt, én pedig meg is bántam, az előbbi kijelentésem.
- Igazad van – toltam el magamtól, egy kis hezitálás után. – Menjünk vissza, már így is túl sokáig voltunk távol – leugrottam a mosdóról, majd a válaszát meg sem várva, kiléptem a helységből.

Hogy meg voltam-e sértve? Határozottan igen. Okom ugyan nem nagyon lehetett rá, nekem mégis betett a dolog. Éppen most utasított vissza a férfi, akit szeretek. Akinek nem mellesleg barátnője van, ami még különösebbé teszi az előbb történteket, vagyis azt, hogy Ő kezdeményezte a csókot. Ez viszont csak egy kis részlete a kirakósnak, aminek a többi darabja sincs a helyén… Hallottam, hogy követ, de nem foglalkoztam vele, egészen addig, míg vissza nem értünk az asztalhoz. Úgy ültem le, mintha mi se történ volna, ahogy Rob is elég hitelesen játszotta a szerepét. Senkit sem érdekelt, hogy távol voltunk - főleg hogy együtt-, minta ez lenne a legtermészetesebb.

Csak két ember figyelt fel ránk, de Ők úgy néztek ki, mint, akik teljesen tisztában vannak a távollétünk okával. Nikki és Jerry feltűnésmentesen súgtak össze, mikor ismét csatlakoztunk az asztaltársasághoz, majd csillogó szemekkel kezdtek engem pásztázni.
- Mi van? – szűrtem a fogaim közt, mikor már nem bírtam tovább nézni az elégedett képüket.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk – vigyorodott el Jerry, majd összenézett a másik, szintén ezer wattos mosollyal engem vizslató jómadárral.
- De én kérdeztem előbb, szóval… - intettem a kezemmel, hogy ki vele. Bár volt egy sejtésem, mégis pontosan szerettem volna tudni, milyen kényszerképzeteik vannak.
- Hát… elég sokáig voltatok távol…együtt – vette át a szót Nikki.
- Nem dugott meg a wc-ben, ha erre vagy kíváncsi – vetettem oda neki, kicsit talán túl közönségesen, de most a legkevésbé sem érdekelt a stílus.

- Miért? – szökött ki Jerry száján a meggondolatlan kérdés. Már meg sem lepődtem a dolgon, már kezdtem megszokni, hogy újabban ribancnak néznek a barátaim…Nem úgy mint Jerry, aki szemmel láthatóan igencsak fent volt akadva a dolgon, hogy nem nyomtam le egy gyors menetet Robbal.
- Sokan voltak bent – közöltem vele fintorogva, némi iróniával színezett hangon.
- Jó bocsi, tudod, hogy nem úgy értettem – mentegetőzött, mikor észrevette, hogy már megint előbb járt a szája, minthogy gondolkodott volna.
- Mindegy – vontam vállat és a söröm után nyúltam, miközben kitekintettem a társaság többi tagjára.

Kár volt, ugyanis pont azt a pillanatot sikerült elkapnom, mikor Nina közelebb kúszott Robhoz, és megcsókolta. Ennyi, itt szakadt el nálam a cérna, és kezdtem azt érezni, hogy nem bírom tovább a mai estét. Jerry is észrevette rajtam, mert azonnal a combomra tette a kezét, és megnyugtatóan végigsimított rajta. Én viszont nem bírtam tovább, el akartam innen menni, minél távolabb lenni Tőle. Hiába nem akartam, rögtön az jutott eszembe, hogy az előbb még velem csinálta ugyan ezt, most meg… A gyomrom hírtelen görcsbe rándult, és nem értettem, hogy miért kínzom még mindig magam, azzal, hogy őket bámulom. Egy pillanat alatt pattantam fel, mire mindenki rám nézett.

- Fáradt vagyok – mosolyogtam. – Jó éjt, mindenkinek – intettem, majd kifelé kezdtem araszolni. Ekkor egy pillanatra találkozott a tekintetem Robéval – akik idő közben szétszakadtak -, amiben mintha kis sajnálatot láttam volna. Most viszont nem érdekelt, elfordultam és a hotelig meg sem álltam.

A következő két napban sikeresen elkerültem Őt. Nikki és Jerry valamennyivel könnyebbé tették számomra a dolgot, folyamatosan foglalkoztattak valamivel. Rob hívott, nem is egyszer, de nem vettem fel és nem is hívtam vissza. Nikkinél is érdeklődött, de szigorúan megtiltottam, hogy bármint is mondjon neki. Kis időre volt szükségem, hogy erőt gyűjtsek, és újra a szemébe tudjak nézni.
Egyben biztos voltam. Nekem vannak a legjobb barátaim a világon. A hétvégén nem volt forgatás, legalábbis Nikkinek, ezért azt találták ki, hogy elmegyünk a városból. Kicsit húztam a szám, mikor közölték, hogy a hegyekbe tartunk, de megnyugtattak, hogy nem a kirándulás a főcéljuk. Elvileg Ashley is velünk tartott volna, de tegnap visszamondta a dolgot, mert lebetegedett.

Én pedig már a csomagommal a nappaliban vártam, hogy végre kopogjanak. Ez pár perc múlva be is következett.
- Végre! – sóhajtottam, miközben bezártam az ajtót magam mögött.
- Jól van már. Tudod mennyit vártam Jerryire az ajtaja előtt? Vagy fél óráig kereste a napolaját, hiába mondtam, hogy majd út közben veszünk, az neki nem volt jó – fortyogott Nikki.
- Hé, tudod, milyen érzékeny a bőröm, csak ez jó rá – rivallt rá az érintett fél.
- De itt nincs is nap! – folytatta Nikki. Már éreztem, hogy remek hétvégének nézünk elébe…
- De ott lehet, sosem tudhatod – vágta rá Jerry.

- Elég! – kiabáltam rájuk, mire mind a kettő duzzogva, de befogta. – Most pedig menjünk végre – indultam meg határozottan a lift felé.
A mélygarázsba érve, Jerry büszkén mutogatta a terepjárót, amit a túrára bérelt. Megdicsértem, majd érdeklődtem, hogy miért nem indulunk már.
- Még várunk valakit – közölte Nikki, mialatt körbetekintett a garázsban.
- Azt hittem Ashley visszamondta – fordultam feléjük meglepetten.
- Ő igen, de kellett a helyére valaki – közölte. Nem örültem, ki tudja kit szedett össze ez a két rosszéletű. Meg már annyira bele éltem magam, hogy csak hármasban leszünk.

- Itt is van! – mondta Jerry, miközben a bejárat felé mutatott.
A lélegzetem is elakadt, miközben figyeltem, ahogy a negyedik fél felénk halad. Nem túlzok, ha azt mondom, ezer féle gyilkossági terv fogalmazódott meg bennem, amivel ezt a két árulót fogom eltűntetni a föl színéről. Őket, akik a legjobb barátaimnak merik nevezni magukat.
Egyre hevesebben dobogó szívvel néztem a felénk tartó alakot, és most már azon gondolkodtam, hogyan élem túl ezt a hétvégét…