24. fejezet: Csábítás

Itt a friss rész. Ehhez sem tudok semmit hozzáfűzni, csak kellemes olvasást kívánni hozzá.
Puszi, Lady

Kimondhatatlanul mérges voltam rájuk, Nikkire és Jerryre. A két legjobb barátom hátba támadott, és még büszkék is magukra. Ezt nem mondták, de tisztában vagyok vele, mert ismerem őket. Büntetésből pedig nem beszéltem velük, már négy napja. Folyamatosan zaklatnak telefonon, de nem vettem fel, egyszer sem. Tegnap írtam viszont egy sms-t, hogy ha azt szeretnék, hogy az életben még szóba álljak velük, hagyjanak egy kicsit gondolkodni. Ezt nem sikerült betartaniuk, sőt stratégiát váltottak. Ma reggel az ajtómban szobroztak.

- Nem volt egyértelmű a kérésem? – szegeztem nekik a kérdést, egyenlőre az ajtón belülről.
- Abból sosem sül ki jó, ha gondolkozol, Stew – lökte beljebb az ajtót Jerry, majd belépet mellettem.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy sértegess! – figyelmeztettem, de csak megvonta a vállát, és a nappali felé indult. Nikki már nem volt ilyen merész, meghúzva magát követte.
- Aranyom. Kezdjük azzal, hogy ilyet nem csinálhatsz. Én megértem, hogy mérges vagy, de nem szívhatod fel magad, és tűnhetsz el. – Kényelembe helyezte magát, aztán sértetten végignézett rajtam. Én a magam részéről velük szemben álltam, és mérgesen viszonoztam a pillantását.
- Dehogynem! – vágtam rá.

- A-a – rázta a fejét. – Bár a viselkedésed azt mutatja, hogy jól sült el a terv – mosolyodott el büszkén. Én mondtam, hogy büszke magukra.
- Utállak titeket! Hogy merészeltétek? – keltem ki magamból.
- Mi csak segíteni akartunk – kezdet bele Nikki, de miután Ő is kapott egy gyűlölködő pillantást tőlem, jobbnak látta csendben maradni.
- Elvileg a legjobb barátaim vagytok, és képesek vagytok egy ilyen szituációba taszítani?! – vágtam a fejükhöz felháborodva.
- Nem tagadhatod örökre, amit érzel, és amit te műveltél az már beteges volt. Mind a ketten tudtuk, hogy szarul vagy, és, hogy magad előtt is tagadod. Mit tudtunk volna tenni azon kívül, hogy ráébresztünk a dologra? Az pedig csak így volt lehetséges – mondta Jerry.

- Kristen, mi nem rosszat akartunk neked. Pont az ellenkezőjét. Ha már nem vagy hajlandó neki megbocsátani, legalább lásd be, hogy tényleg kivagy és hiányzik, mert szereted – állt fel Nikki velem szemben, és megfogta a kezem. – Ha nem fojtod el az érzelmeid, talán még a megbocsájtás is menni fog, mert ráébredsz, hogy nem csak az az út van, amit te választottál – simította meg az arcom.
- Egyszóval legyél hálás, hogy vagyunk neked! – nevetett fel Jerry, majd felállt, és Nikki mellé lépett. – A viccet félre téve, igaza van. És hidd el, nem csak te szenvedsz. – Tudtam kire céloz, de nem tudtam sajnálni. Miatta voltunk ebben a helyzetben, hát szenvedjen csak.

Mikor látták, hogy nem fogok kitörni, magukhoz húztak és megöleltek. Végül is nem haragudhatok rájuk örökre, és tényleg jót akartak. Lehet, hogy az érzelmeim elfojtásával védtem magam, de sokáig úgy sem tudtam volna csinálni. Egyszer úgyis találkoznom kellett volna Robbal, és akkor is előjött volna. Most viszont újra sírni kezdtem. A napokban a bennem lévő düh miatt nem jött elő, de most már nem volt, ami meggátolja. Nem szóltak semmit, csak vigasztalóan továbbra is öleltek, és várták, hogy megnyugodjak. Fél órába telt, de utána kifejezetten jobban éreztem magam.

Volt még egy dolog, ami miatt görcsben volt a gyomrom. A Remember me munkálatai nem értek véget annyival, hogy leforgattuk a filmet. Jön még a premier, meg a temérdek sajtós dolog, de az még messze volt. Azelőtt volt még pár dolog, amit el kell végeznünk. Két napja hívott fel az ügynököm, hogy ezt közölje velem. Lesz egy promóciós fotózás, a filmhez készülő hivatalos képek miatt. Meg egy újabb fotózás az egyik magazinnak, ahol nem is akármilyen feladatban lesz részünk…És ha ez még nem lenne elég, a promócióhoz kisfilmeket fogunk készíteni, amiben a rajongók kérdéseire fogunk válaszolni. Mikor ezt megosztottam Nikkiékkel, először tátott szájjal bámultak, majd kifejezték sajnálatukat.

- Mikor lesz? – találta meg a hangját elsőként Jerry.
- Jövő héten kezdjük a promóciós képekkel – feleltem.
- Miért csak akkor? – kérdezte Nikki.
- Mert addig Robnak még van dolga a New Moon-nal. – Nem tudtam, hogy pontosan mit csinálnak addig, de nem is érdekelt. Kevesebb, mint egy hetem van, hogy valamennyire összeszedjem magam.
- Talán újra összemelegszetek – kacsintott rám Jerry. Ráfintorogtam. – Jó tudom. De nézd el nekem, én még reménykedem bennetek. Titeket az Isten is egymásnak teremtett. – Nikki helyeslően bólogatott, én pedig hallgattam. Tudtam, hogy ezt a csatát nem nyerhetem meg, két ilyen ellenféllel szemben. Az egész napot együtt töltöttük, ami nagyon jó volt. Hiányoztak már.

A következő napok a semmittevéssel teltek. Egészen addig, míg a bátyám fel nem idegesített egyik reggel. Arra ébredtem, hogy bömbölteti a zenét a szobájában, és hiába kértem elsőre szépen, majd nem olyan szépen, szart a fejemre. Alapjában véve szerettem anyuékkal lakni, de ez az este ráébresztett arra, hogy talán ideje lenne egy saját otthon után nézni.
Nem egyszer volt nézeteltérésem a bátyámmal hasonló dolgok miatt, és ha Ő nem költözik, nekem kell. Ideje, hogy rendesen éljem a saját életem.

Mikor ezt anyával megosztottam, nem volt feldobva, de visszatartani sem szeretett volna. Sőt a segítségemre is volt, mert már aznap felhívta az egyik barátnőjét, akinek ingatlanügynöksége van. Tekintettel a barátságukra, Ő maga vette kezébe az ügyet, és másnap már egy halomnyi lakás fotójával alított be hozzánk. Találtam is köztük, nem is egy nekem tetszőt, azokhoz pedig el is vitt gyorsan. Közülük kettő ragadott igazán magával, és a végső döntésben az segített végül, hogy az egyikbe azonnal költözni lehetett.

A lakás csodálatos volt, tágas ugyan akkor nem túl nagy. Nem sokkal ezelőtt építették, és most lettek költözhetőek a lakások. Két emelet volt benne. Az alsó szinten egy nappali, konyha, mosdó. A felső szinten volt a két hálószoba, és egy fürdő. Külön porta szolgálattal, éjjel- nappal. Nekem egyedül pont ekkorára volt szükségem. Nem volt hátrány az sem, hogy összesen öt lakás volt ebben a házban, a tetején egy medencével. Természetesen nem volt berendezve, úgyhogy a következő napokban anyával ezeket intéztük, és persze a papírokat. Ugyan megvolt egy bizonyos dizájn, amihez a bútorokat igazítani kellett, de mivel az ízlésemnek megfelelő volt, nem volt nehéz dolgom.

Az utolsó otthon töltött napon, mikor már a ruháimat pakoltam, akkor jött ki anyán a szomorúság. Egy kicsit el is pityeredett, akkor fogta fel, hogy tényleg elköltözöm. Hamar megnyugtattam, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem látnak majd sűrűn. Úgyis sokat utaznak mind a ketten, tehát végül is mindegy, hogy hol lakom.
Az első ott töltött éjszakám estéjén, meghívtam Jerryt és Nikkit, hogy egy vacsorával egybekötött házavató bulit tartsunk. Nem maradtak sokáig, mert nekem másnap feladatom volt. Az a feladat, amire ha csak rágondoltam a héten, a gyomrom egy csomóba húzódott össze. Eljött a nap, mikor megint találkoznom kell Robbal.

Reggel összekészültem, és a minimbe pattanva elindultam a stúdióba, ahol a fotók készülni fognak. Amint beléptem egy asszisztens pattant elém, és elnézést kérve a sietségért végighurcolt mindenhol. Kezdve a ruhákkal, majd a sminkessel, és végezetül a fodrásszal. Nem telt bele két órába, és új fényben tündököltem. Aztán bekísért a stúdióba. Itt állt el a lélegzetem, ugyanis Rob már ott volt. Kifogástalanul nézett ki, mint mindig. Öltöny volt rajta, és mint kiderült, Róla már elkészítették azokat a fotókat, amin egyedül szerepel csak. Vagyis…Rögtön kezdjük a közöseket. A fotós nem lacafacázott sokat, egyből mellé utasított.
- Szia – köszönt kedvesen.
- Szia – feleltem erre én is, mi mást mondhatnék?! Már nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de ekkor a fotós oda lépett, és magyarázni kezdett.

- Fiatalok, lesz ma egy-két feladatunk. Először is álljatok be az elé – mutatott a háttérre, aminek a helyére gondlom később lesz odatoldva a valódi háttér. Teljesítettük a kérést. – Remek, most Rob állj meg egyenesen, Kristen, Te pedig öleld át a nyakát. Remek, Rob tedd a derekára a kezed. – Teljesítettük minden kérését, mire elégedetten kattogtatni kezdett, miközben újabb és újabb utasításokat kaptunk. Hol a pozíción, hol pedig az arcunkon kellett változtatni. – Jó, most egész közel az arcotokat, mintha meg akarnátok csókolni egymást. Vágyakozást akarok látni – mondta. Rob arca valóban olyan közel volt, hogy ha csak egy centit is tovább mozdulok, meg tudom csókolni. Ez nem könnyítette meg a helyzetem, ahogy az sem, hogy valóban elmondhatatlan nagy vágyakozással nézett rám. Nekem sem volt nehéz az utasítás szerint cselekednem…

- Öt perc pihenő! – kiáltotta a fotós, de mi nem mozdultunk. Sőt, mikor szólt, Rob szorosabban tartott magához. Nekem pedig mintha betonba öntötték volna a lábam.
- Szü…szünet – nyögtem ki nagy nehezen, mire mosolyogva elengedett.
- Remek srácok, hihetetlen ez a kémia – dicsért minket a fotós, legalábbis biztosan annak szánta. Én persze zavarba jöttem, nem úgy, mint Rob.
- Tudjuk – kacsintott Rob, mire még inkább úgy éreztem, ki kell innen jutnom. Egy kedves mosolyt küldtem a fotósnak, majd amilyen gyorsan tudtam kerestem egy kijáratot. Egészen az épület elé menekültem, ahol végre rá is gyújthattam. Volt egy rossz érzésem, hogy nem a legjobb helyet választottam elbújni, és ez be is jött.

Két perc múlva nyílt az ajtó, és Rob lépett mellém. Azt gondoltam, hogy majd elkezdi erőltetni a beszélgetést, de ebben tévedtem. Rágyújtott, és miközben mind a ketten szívtuk a magunk cigijét, kitartóan és áthatóan bámult. Egy szót sem szólt. Ez így még kínosabb volt, hiszen konkrétan egy percre sem vette le rólam a szemét. Én nem néztem rá. Nem is bírtam teljesen végigszívni a kezemben égő szálat, inkább elnyomtam, és visszamentem a stúdióba. Pár perc múlva Rob is csatlakozott, így nem volt akadálya a folytatásnak. Az egész napom ráment erre az egészre. Rob hamarabb elmehetett, a végén már csak rólam készítettek képeket. Örültem neki, hogy lelépett, mert így a szívem is visszaállt a normális ritmusba, valamint a feszélyezettségem is elmúlt.

Egy napom volt kiheverni az egészet, mert két nap múlva reggel, már a következő fotózás helyszínére igyekeztem. Biztos voltam benne, hogy az is hasonlóan „izgalmas” lesz, tekintve, hogy a menedzserem felvilágosított róla, hogy nagyjából mire számíthatok.
A lábam is remegett befelé menet. A ruhával most nem volt annyi gond, mint múltkor, tekintve, hogy elsőként egy nagyobb méretű férfiinget fogok viselni.
Egyszerre léptünk ki Robbal, az egymás mellett lévő öltözőnkből. Rajta egy boxer és egy atléta volt, amitől megint csak pír kúszott az arcomra. Nem azért, mert nem tudtam mi van alatta, hanem azért mert teljesen tisztában voltam vele. Erre egy szédítő mosolyt kaptam válaszként, majd egymás mellett besétáltunk a terembe.

Itt már voltak díszletek, nem úgy, mint a múltkor. Az egyik sarokban egy ágy… Elsőként nem oda kellett mennünk, hanem egy asztalhoz.
Arra kellett nekem felülnöm, Robnak pedig elém állnia. Izgalmamat csak tovább fokozta, mikor beálltunk az első pózba, Ő pedig lopva – külső szemlélőnek csak véletlennek tűnhetett, én viszont pontosan tudtam, hogy direkt volt – végigsimított a combomon. Ez volt az első csel. Majd mikor a fotós megkérte, hogy húzzon magához kicsit közelebb, direkt a fenekemhez nyúlva tette meg ezt. Rávillant a tekintettem, de Ő csak jót mosolygott rajtam. A sminkesek folyton igazgattak rajtunk valamit, általában ilyenkor is volt egy-egy tette.

A következő helyszín már az ágy volt. Itt egy kis párnacsatát kellett lejátszanunk, a végén pedig tollakat dobáltak mindenhova, amit egymásra is kellett dobálnunk. Rob itt is előszeretettel fogdosott.
Kamatostul akartam neki visszaadni ezeket, és végre eljött az én időm. Az utolsó képkockáknál rá kellett ülnöm a csípőjére. Megtettem, sőt kicsit mocorogtam is rajta. Kínlódva nézte az én elégedett arcom, mikor a bosszúm gyümölcsét megéreztem. Rám sem volt hatástalan a dolog, ezért nagyon örültem, mikor elkiáltotta magát a rendező, hogy vége. Felkelni készültem…

- Le ne merj szállni! – sziszegte felém Rob, és elkapta a csípőm.
- Tudom, hogy élvezed, de már vége – kacsintottam, mert nagyon nyeregben éreztem magam. Az már más kérdés, hogy valóban ott is voltam…
- Kérlek… - nézett könyörögve a szemembe. Megsajnáltam, olyan elesettnek tűnt abban a pillanatban, hogy komolyan megszántam.
- Beszélhetnék Robbal két percet? Négyszemközt – kiáltottam oda az éppen csomagoló embereknek. Bólintottak, majd a dolgukat félbehagyva kimentek a szobából, még az ajtót is ránk csukták, mintha ez olyan természetese lenne. Az is volt, hiszen miért ne beszélhetnénk, csak a testhelyzet… senkinek nem volt furcsa, hogy még mindig az ölében vagyok?

- Most már elengedsz? – kérdeztem a keze felé bökve, mikor még az ajtó csukódása után sem engedett el.
- Nem – mondta természetesen, majd a döbbenetemmel nem törődve, egyik keze a hátamra, míg a másik a combomra csúszott. Lágyan érintette a lábam meztelen bőrét, ami azonnal bizsergést árasztott szét az egész testemben. Felsóhajtottam, ami nála azonnal elégedett mosolyt eredményezett. Még mindig vigyorogva hajolt a nyakamhoz, amibe először beleszagolt, majd belecsókolt. Itt nem állt meg, hanem finom, apró puszikkal haladt egészen a számig. Megcsókolt. Most észnél voltam, legalábbis annyira, hogy megpróbáltam eltolni. Viszont nem csak én figyeltem, hanem Ő is, és, amint megérezte az ellenkezésem, egy gyors mozdulattal az ágyra fordított, Ő pedig fölém mászott, majd a lábaim közé. Újabb szikrák gyúltak bennem, ahogy keményen nekem dörgölte magát, és közben az arcomat figyelte. Gondolom, mindent elárult.

A következő lépése megint a csók volt, ekkor már nem zárt ajtókra talált. A hajába markolva szorítottam magamhoz, és csókoltam, míg ki nem fogytam a levegőből. Ennyit engedélyeztem magamnak. Ezután elfordítottam a fejem, ám neki erre a verzióra is volt megoldása. Ismét a puszik, csak most másfele. A nyakamon át a kulcscsontomra tért, aztán… aztán lejjebb a két mellem között – idő közben ügyesen az ingemet is gombolgatta -, a hasam közepéig. Ezt követően teljesen széttárta rajtam az inget, és újra fölém hajolva, egy sóvárgó sóhaj kíséretében végigmért. Egyik keze a mellemre simult, a másik már a bugyim vonalát súrolta, mikor elkaptam. Elsőként egy nyögés szakadt ki belőlem, csak aztán tudtam megszólalni.

- Ugye nem gondolod, hogy itt lefekszem veled?! – Ezt egyszerre mondtam és kérdeztem. Elgondolkodott, tehát járt valami ilyesmi a fejében. Én meg azon morfondíroztam el, hogy ez a mondat többértelmű volt. Ugyanis az „itt” szót hangsúlyoztam ki, mintha a hellyel lenne a bajom, pedig nem.
- Nem, persze, hogy nem. Csak elragadott a hév – magyarázkodott zavartan. – Gyere át hozzám – kérte aztán, amitől lesápadtam. Egy másodperc alatt löktem le magamról, ami könnyen ment, mert nem számított rá.

- Sehol nem fekszem le veled, Rob. Szakítottunk, próbáld végre felfogni. Lépj túl – morogtam, és közben idegesen az ingem gombolgattam.
- Neked megy? – kérdezte.
- Próbálkozom. És ha nem esnél nekem folyton, jobban menne – sóhajtottam feszülten.
- Tehát még van esélyem. És ezt a reakciód is jól bizonyítja, mikor neked esem. – Nem hittem a fülemnek, ezért hátra néztem, hogy valóban olyan vidáman mondja-e ezt, mint, ahogy azt a hangjából kihallottam. Igen, mosolygott.

- Mi már nem leszünk egy pár. Ahogy mondtam, próbáld felfogni – ismételtem magam, mert erre már nem nagyon tudtam mást mondani.
- Nem akarom – vont vállat, majd közelebb kúszott hozzám. Én automatikusan húzódtam hátrébb, ha netán a még több bizonyíték szerzése lenne a célja, mert tuti megkapná. Megmosolyogta a reakciómat, majd mit sem törődve a figyelmeztető pillantásommal, szájon csókolt. Csak egy pillanatra, de ennyi pont elég volt, mert már így is remegtem. – Holnap találkozunk.

- Mi? – ráztam meg a fejem, mert tudtommal holnap nincs közös programunk.
- Holnap megnézzük a filmet, kész a végleges verzió. Látnunk kell, mielőtt megcsináljuk azt a valamit – mondta, miközben kimászott az ágyból. – Még nem szólt az ügynököd? – kérdezte meglepetten.
- Nem – motyogtam. Biztos hívott, de nem volt nálam a mobil.
- Holnap, szépségem – intett lazán, majd kisétált a szobából. Ott maradtam egyedül, az ambivalens gondolataimmal. Gyorsan ki is menekültem, jobb volt, ha nem erőltettem tovább ezeket a gondolatokat.

Az öltözőben láttam, hogy valóban hívott párszor Ken, ezért gyorsan visszahívtam. Megerősítette a hírt, szóval holnap újabb izgalmaknak nézek elébe…

Kristen lakása:
Nappali 1  2
Konyha
Fürdő
Hálószoba

23. fejezet: Premier

Itt az új fejezet. Nem nagyon fűznék hozzá semmit. Bocsi a várakozásért!:)
Puszi, Lady


A gyomrom egy merő görcs volt, mikor a szemem kinyitva tudatosult bennem, hogy milyen nap van. Két perc múlva már a kezemben volt a telefon, hogy hívjam Nikkit, valamiféle kifogással. Sorra vettem a lehetőségeket. Rövid úton rájöttem, hogy maximum a kóma lenne az egyetlen „betegség”, amivel megúszhatnám, mert Nikki minden más esetben úgyis elrángatna. Ha kéne, maga jönne értem, és vinne oda. Elvettem így az összes esélyes kifogást, és beletörődtem, hogy ma este igen is ott kell lennem.

Ez nem tett boldoggá, féltem. Nem akartam Robot látni, túl fájdalmas lesz. Az óra már delet mutatott, ezért ideje volt felkelnem. Elsőként kávézni mentem a teraszra, két cigit is elszívtam, de nyugodtabb nem lettem.
Egy utolsó reménysugár rémlett fel előttem, mikor e telefonom megszólalt, Jerry nevével a kijelzőn. Talán Ő segíthet – gondoltam, majd a fülemhez emeltem a készüléket.

- Hogy állsz, aranyom? – érdeklődött.
- Jerry, mi lenne, ha kitalálnánk valamit. Nem akarok menni. Vészterv? – kérdeztem a közepébe csapva, nagy reményekkel.
- Felejtsd el szívem, fél óra múlva nálad vagyok a ruhákkal! – ábrándított ki rögtön, majd miután közölte, hogy csak ennyit akart mondani, le is tette a telefont.

Kezdtem felfogni, hogy én ma este minden körülmények között ott leszek azon a kibaszott premieren. Idegesen vágtam a bögrét a mosogatóba, de valamilyen csoda folytán megúszta a landolást, nem tört össze. Felvágtattam a szobámba, hogy lefürödjek és a hajamat is megmossam, aztán ezzel végezve a nappaliban vártam a jelenleg nem az első helyen szerepelő barátom.

Percek múlva be is futott, egy állványnyi ruhával. Már a látvány is elborzasztott, de ez még csak az első sokk volt. A második, mikor tudatosult bennem, hogy ezeket mind fel is kell próbálnom.
- Gyönyörű leszel – mondta, mikor meglátta a fejem. Elfintorodtam. – Már most is az vagy – magyarázkodott, mire még egy fintort kapott válaszként.
- Nem akarok menni – morogtam, és levetettem magam a kanapéra.

- Szar ügy – felelte érdektelenül, és már szedte is le az állványt takaró fóliát. – Nézd csak meg. Tizenkét híres tervező, csodálatos ruhája. Mind azt szeretnék, hogy az övékben tündökölj este – mondta teljes áhítattal a hangjában, de belőlem nem váltotta ki a várt reakciót. Továbbra is érdektelenül figyeltem, ahogy leakasztja az első ruhát, majd felém nyújtja. – Mond, hogy nem lenyűgöző. – Ami azt illeti mondtam volna, de a válaszom meg sem várva felrántott a kanapéról, és a kezembe nyomta a ruhát. – Próbáld fel – utasított.

Kelletlenül eleget tettem a kérésének, majd csodálkozva néztem a tükörbe.
- Tetszik – pördültem egyet kettőt, hogy minden oldalról lássam magam.
- Persze, hogy tetszik. Ez egy Galliano – nevetett fel, majd leparancsolta rólam a ruhát. – Nézzünk egy másikat – nyújtott egy újabb ruhát. Nekem majdnem mind tetszett, de Jerrynek mindegyik ellen volt valami kifogása.
- Jó, próbáld fel még egyszer a Valentinot - dobta a kezembe a ruhát. Megtettem. – Igen, ez lesz az. Tökéletes – hümmögte, miközben eligazította rajtam. Egyet kellett vele értenem, nekem már akkor ez volt a kedvencem, mikor elsőre próbáltam. Fellélegeztem, mert legalább két órát igénybe vett, mire Jerry kiválasztotta.


Miután levettem a ruhát, végre engedélyt kaptam egy cigire, ahova Jerry is velem tartott. Közben felhívta a fodrászt, meg a sminkest, hogy hol vannak már. Már úton voltak. Szerencsére a cipőt már nem kellett próbálgatnom, Jerry még érkezés előtt kiválasztotta mindegyikhez a megfelelőt.
Miután megérdekeztem a haj és smink felelősök, Jerry kiadta az utasítást.
- Lara, kérlek valami konty félét csinálj neki, mert ez a ruha azt kívánja meg – adta ki az első feladatot, majd árgus szemekkel, az egyik fotelből figyelte az eseményeket. Egy újabb órába telt, hogy kész legyen a hajam, majd még másfél óra volt a vakolat felpakolása.

Ezután Jerry elégedetten nézett végig rajtam.
- Végre – sóhajtottam, mikor kikísérte a segítőket, és már ültem is volna le a kanapéra.
- Eszedbe ne jusson. Legalább a vörös szőnyegig bírd ki, hogy nem gyűröd össze – kapta el a karom, mikor már majdnem helyet foglaltam.
- Komolyan azt gondod, hogy addig állni fogok? – kérdeztem egy hisztérikus nevetés közepette, mire magától értetődően bólintott. Most még kevésbé szerettem a barátom, főleg, mert most a styleist énje van előtérben. Viszont nem volt más választásom, állva várakoztam, míg a limuzin meg nem érkezett értünk.

- Izgulsz? – kérdezte mosolyogva, mikor már útban voltunk a premier felé.
- Szerinted? – tettem fel a költői kérdést, amire csak egy újabb mosolyt kaptam feleletként. Még megálltunk Nikki háza előtt, hogy ő is csatlakozzon kis csapatunkhoz.
- Aszta Kris, iszonyat gyönyörű vagy – nézett végig rajta, mikor beült hozzánk.
- Köszi – mondtuk egyszerre Jerryvel. Morcosan ránéztem, hiszen az alapanyag mégis csak én voltam, mire bocsánatkérően elmosolyodott. – Te is nagyon jól nézel ki – mosolyogtam rá. Tényleg nagyon csinos volt.

Húsz perccel később megérkeztünk a helyszínre. Egy kétméteres fickó kinyitotta nekünk az ajtót. Jerry kiugrott, majd kisegítette Nikkit és engem is. Mosolyogva karoltunk belé, miközben a vörös szőnyeg felé lépdeltünk. A rajongók visítoztak, én pedig a szememmel egyre csak egy embert kerestem. Nem akartam látni, elvileg, most mégis minden vágyam volt, hogy végre kiszúrjam. Az út felét sikerült megtennünk, és Nikkit máris elkapták egy rövid interjúra.

Szerencsére a minket követő teamjében elég élelmes volt a publicistája, szigorúan egy perc harminc másodperc után tovább rántgatott bennünket. Ez így ment egy ideig. Aztán jött a kötelező pózolás, majd megint pár interjú. Az egyik nő elég jól tájékozott lehetett, mert engem is megtalált egy kérdéssel.

- Miss Stewart, köze van az ittlétének Rob Pattinsonhoz? Azt repesgetik elég közel kerültek egymáshoz a közös filmjük forgatása alatt – kérdezte vigyorogva, mire egy pillanatra megállt bennem az ütő. Aztán felvettem a bájmosolyom.
- A legjobb barátnőm miatt vagyok itt – néztem Nikki felé, aki eddigre szintén elvette a póker arcot.
- Tehát cáfolja a pletykákat, miszerint ön és Robert egy pár? – próbálta másképp.

- Az embereknek elég élénk a fantáziájuk – mondtam kissé terlve, mire újra nyitotta volna a száját, de Nikki tovább indult, megköszönve az interjú lehetőséget.
- Köszi – suttogtam felé, mire rámosolygott. Újabb fotók készültek rólunk, úgy éreztem ennek már sosem lesz vége. El is felejtettem, hogy milyen fárasztó tud lenni egy premier. Éppen csodás mosolyunkat mutattuk pár fotósnak, mikor óriási visítás hangzott fel. Mind a hárman oda kaptuk a tekintünk a szőnyeg elejére, amire éppen rálépett Rob.

Mosolyogva intett a rajongóknak, majd elindult beljebb. A gyomrom még inkább görcsbe rándult, a tenyerem izzadt, a térdem meg remegett. Remek. A hatás ugyan az. Eddig sem voltam túl rajta véglegesen, de most, hogy megláttam, még rosszabb volt. A jól vagyok érzésem elmúlt, csak őt láttam, és a hiányát éreztem, amit eddig elnyomtam. A végső döfés az volt, mikor felém pillantott, és a tekintete megtalálta az enyémet.

Vagy fél percig csak bámultuk egymást, Ő is és én is megkövülve álltunk ez alatt. A szeme szomorú volt, de ugyan akkor vágyakozó. Ennyi időt kaptunk, mert a következő percben arrébb rántgatták. Nikki és Jerry nem szóltak semmit, csak lassan befelé kezdtek terelni.
- Ez nehezebb volt mint gondoltam – mondtam nekik, mikor a vetítésnek helyt adó terem felé mentünk.
- Elhiszem, szívem – szorította meg a kezem Nikki együtt érzően, majd beléptünk a terembe.

Már elég sokan voltak ott, legtöbben beszélgettek. Kiszúrtam egy ismerőst is az egyik beszélgető tömegben, majd mikor integetni kezdett, rögtön észrevettem egy másikat is. Lizzy és Tom voltak azok. Mosolyogva indultam. Csak Jerry tartott velem, mert Nikki leállt beszélgetni másokkal.
- Kristen, de régen láttalak – ölelt egyből magához Tom, majd Jerryhez fordult kezet fogni. – Gyönyörű vagy, de ez nem újdonság – kacsintott rám, mire felnevettem.

- Látom semmit nem változtál – veregettem vállon, majd a rám várakozó Lizzy felé fordultam. Őt is megöleltem, és érdeklődtem, hogy van.
- Remekül. És te? - érdeklődött Ő is. – Ennek örülök – mondta, miután válaszoltam. – Had mutassalak be a szüleimnek. – Erre a kijelentésre azonnal ledöbbentem. Hiszen ha Lizzy szülei, akkor…akkor Rob szülei is. Eddig fel sem tűnt, hogy kik vannak mögöttem, de most kénytelen voltam megfordulni. Két mosolygós emberrel találtam szemben magam.
- Apa, anya, Ő itt Kristen Stewart. Rob partnere volt a Remember Me-ben – taszított kicsit közelebb hozzájuk.

- Tudjuk – mondták mosolyogva, majd egyenként megöleltek, és bemutatkoztak.
- Örülök, hogy találkoztunk, de most mennem kell – engedtem el Rob anyukájának kezét, pedig éppen mondani készült valamit, de az ajtóban megjelent Rob. Nem kellett túl sok ész hozzá, hogy kitaláljam hova fog jönni, ezért nekem menekülőre kellett fognom.
- Reméljük még találkozunk – mondta Clare mosolyogva, amire válasznak csak egy félmosolyt sikerült kreálnom. Rögtön az ugrott be, hogy vajon Rob mennyit mesélt nekik rólunk, de aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg semennyit.

Mindenesetre fejvesztve menekültem Nikkihez, aki éppen valami ismerőseivel társalgott. Az áruló Jerry ott maradt, megvárta Robot, és ha mindez nem lenne elég, még régi cimboraként is köszöntötték egymást. Morcosan figyeltem, ahogy elsutyorognak, majd Rob tekintete ismét megtalált engem. Megszeppenve hajtottam le a fejem, és inkább a cipőm orrát bámultam.
Az eretnek barátom is lassan visszatért, egy letörölhetetlen vigyorral a képén. Nem tettem meg neki azt a szívességet, hogy megkérdezem, minek örül, hanem nyugalmat erőltetve magamra megkérdeztem, hogy leülünk-e.

Mivel a film perceken belül kezdetét vette, jól tettük, hogy helyet foglaltunk. Robot figyeltem, aki csak három sorral ült előrébb, mint mi. Így, hogy előttem volt, feltűnés mentesen bámulhattam. Valamint a képernyőn is igen jól mutatott, már amennyit ebben a filmben feltűnt. Nem bírtam kiverni a fejemből, ahogy reagáltam, mikor újra megláttam ennyi idő elteltével. Nem volt normális a reakcióm, egyértelműen szeretem még. Könnyebb volt úgy bemesélnem magamnak, hogy jól viselem, hogy nem kellett látnom.

- Kris, mehetünk? – kérdezte Nikki mellőlem, a jó ég tudja hányadszor. Ránéztem a képernyőre, már fekete volt. Ezek szerint kissé elgondolkodtam.
- Igen – mondtam, és felkeltem a székből. Direkt nem néztem arra felé, ahol Rob ült. Nem akartam tudni, itt van-e még. A limuzinba szállva azonnal feltűnt, hogy túl csendben vannak ezek ketten, és kezdett gyanússá válni a helyzet.
- Hova megyünk? – kérdeztem szemöldök felvonva.
- Az after partira – jött a válasz Nikkitől.

- Én nem akarok menni – pánikoltam. Eszem ágában sem volt a tűzfészek közepébe sétálni, hiszen ott esélytelen elkerülnöm Robot.
- Öt perc és ott vagyunk. Bejössz kicsit, aztán ha unod, lelépsz – mondta Jerry. Vetettem felé egy „most nagyon utállak” pillantást, majd duzzogva kibámultam az ablakon. Volt egy olyan érzésem, ha agyon szarul érzem magam, akkor sem engednek haza.

Percek múlva valóban megálltunk egy nagyobb épület előtt. Kívülről semmi különös nem volt benne, de amint az ajtón túljutottunk, egy vámpír dizájnba bújtatott óriási tér tárult elénk. Kifejezetten tetszett, megvolt a maga fura hangulata. A hely már szinte tele volt, főleg ismeretlenekkel. Egyetlen ismerős arcot fedeztem fel a tömegben, aki éppen mélyreható diskurálást folytatott egy szőke lánnyal. Legalábbis a testtartásuk ezt sugallat. Ő is azonnal kiszúrt minket, és integetni kezdett, hogy menjünk oda.

- Srácok – vigyorgott. – Kristen, jó újra látni – ölelt meg azonnal, majd a lány felé fordult. – Ő itt…
- Jennyi, sziasztok – segítette ki a hölgy, én pedig igyekeztem elfojtani a mosolyom. Azt leszűrtem, hogy Kellan hozza a formáját.
- Szia – köszöntünk neki egyszerre, majd Kellan újabb italra invitálta a Jennyt a pulthoz. Nikki feltűnően húzta a száját, amit nem bírtam szó nélkül hagyni.
- Nem hiszem, hogy érdekli, még a nevét sem tudta – próbáltam nyugtatni, mire egy kételkedő pillantást kaptam.

- Nem érdekel – közölte megütközve. – És különben is, ma este nem én vagyok a lényeg. – Ezen én akadtam fent, mert nem értettem. Rá is kérdeztem, hogy érti, de helyette Jerry válaszolt, gyorsan. Túl gyorsan.
- A film és a buli. Hát ezért vagyunk itt – vágta rá mosolyogva, mire Nikki helyeslően bólintott. Aztán Nikki nézelődni kezdett, majd felém fordult.
- Keresünk helyet. Kris, hozol inni? – fordult felém. Bólintottam, majd elindultam a pult felé. Kellan mellé sikerült keverednem, és egy mosollyal nyugtáztam, hogy nagyon fűzi a csajt. Nem mintha Jenny nem lett volná már így is odáig tőle.

Végre rám is szánt néhány pillanatot a pultos, ezért gyorsan kikértem három sört.
- Szia – hallottam mögülem a bársonyos hangot, amit már egy jó ideje nem. A vér az arcomba tódult, és három nagy levegőre volt szükségem, hogy a lábam remegésével egyetemben hátra merjek fordulni. Nem tévedtem, valóban Rob volt a gazdája a hangnak, akivel most szemtől szembe kerültem. Háromszor nyitottam szólásra a számat, mire negyedszerre hang is kijött rajta.
- Szia – válaszoltam neki, mire elmosolyodott. Istenem, az a mosoly…

- Hogy vagy? – kérdezte, miközben tüzetesen végigmért, majd tekintete megállapodott az arcomon.
- Jól. És te? – Igyekeztem olyan közvetlen lenni, amennyire csak a hangulatom hagyta.
- Én nem – felelte erre, és a mosolya már sehol sem volt. Ebbe a beszélgetésbe nem akartam belemenni, egyáltalán nem. – Gyönyörű vagy – tette még hozzá, miközben újra végigmért.
- Köszi – hajtottam le a fejem, hogy ne lássa mennyire jól esnek ezek a szavak, tőle.

- Tudod…
- Nocsak, megint Krisbe botlom. Micsoda szerencse – vágott a szavába Tom, aki már cseppet sem volt szomjas. Rámosolyogtam, de belül kissé feszült voltam. Szerettem volna tudni, mi lett volna Rob mondatának a folytatása. Pedig reggel még esküdöztem, hogy látni sem akarom, nemhogy beszélni vele. Kínos csend telepedett a hármasunkra, ami Tomnak is feltűnt.
- Talán megzavartam valamit? – kérdezte felvont szemöldökkel. Rob összepréselt ajakkal, egy gyilkos tekintetben részesítette. Talán elküldte volna melegebb éghajlatra is, ha nem én vagyok a gyorsabb.

- Nem – ráztam a fejem, majd megfogtam a söröket – kicsit nehezen, de sikerült – és olajra léptem. – Mulassatok jól – kiáltottam még vissza, és amilyen gyorsan csak tudtam, megkerestem Nikkiéket. Egy asztalnál üldögéltek, és valamin pusmogtak. Mikor letettem eléjük a sört szétrebbentek, és a díszletet kezdték dicsérni. Egyre gyanúsabbak voltak, valamit titkolnak előlem, ebben biztos voltam. Csak arra nem jöttem rá, mi az.
Egy óra telt el úgy, hogy iszogatás közben, egy-egy ismerős hozzánk lépett, és beszélgettek velünk. Nem bántam, Jacksonról is jó régen hallottam már, ezért örültem, hogy beszélhettem vele.

- Nem bírom tovább ezt a ruhát. Kimegyek a kocsiba a váltó cuccomért. Kristen, te addig felmennél az öltözőbe? Nem fogom tudni levenni ezt a ruhát egyedül – fintorgott rám, majd a fűzős részre mutatott. – Kellan odakísér – lökte mellém a mackót, aki karon fogott.
Egy kihalt folyosóra léptünk, majd azon kicsit haladva megtorpant egy ajtó előtt.
- Menj be, mindjárt itt lesz – mosolygott, majd taszított rajtam egyet. Kopogni el is felejtettem, Kellan annyira hevesen kényszerített belépésre. Pedig jobb lett volna, ha megteszem…

- Bocsi, én…én nem tudtam, hogy itt vagy – motyogtam, mikor megláttam Robot, aki éppen az egyik asztalnak támaszkodott.
- Gyere, én már megyek is – lökte el magát az asztaltól. Becsuktam az ajtót, majd a vele szembe lévő asztalhoz léptem. Ő viszont nem mozdult, hiába mondta, hogy menni készül. Csak állt ott, és engem nézett. Zavaromban az asztalt kezdtem kaparászni.
- Nem menni készültél? – kérdeztem feszülten, mire mosolyogva közelebb lépett.
- Inkább nézlek még egy kicsit – mosolyodott el.
- Rob…

- Mit Rob? – Hírtelen előttem termett, keze már a derekamon volt, ezzel megakadályozva, hogy bárhova is léphessek előle. – Ne mond, hogy neked nem hiányzom! Azt sem, hogy nem szeretsz. Különben nem menekülnél előlem – közölte velem.
- Nem igaz – morogtam, pedig mindenben igaza volt.
- Hazudsz, és be is bizonyítom – nevetett fel, majd ajkai egy pillanat alatt az enyémekre tapadtak. Ellenkeznem kellett volna, hogy előbbi szavait meghazudtoljam, de jelen helyzetben nem voltam észnél.

Amint a szája az enyémhez ért, a régen érzett bizsergés átvette a testem fölött az irányítást, és Robnak csak néhány lány puszi erejéig kellett várni, máris megnyíltam előtte. Kezem a hajába markolt, ezzel tökéletesen szavaimmal ellentétesen cselekedve, és visszacsókoltam. Először lassan, finoman csókoltuk egymást, mintha először csinálnánk. Valójában hosszú idő óta először csináljuk. Aztán ez átváltott valami vadabb, szenvedélyesebb dologgá. Kezei a hátamon kalandoztak, majd egy hirtelen mozdulattal megragadott, és az asztalra ültetett.

A kezeivel végigsimított a combomon, majd széttárta őket és közéjük lépett. A fenekemnél fogva közelebb húzott magához, annyira, hogy jól érezhettem, ennyi elég volt neki, hogy megkívánjon. Belenyögtem a csókba, lábaimmal pedig még közelebb húztam magamhoz. Az érzés leírhatatlan volt, bármennyire is titkoltam, nagyon vágytam már erre. Hiába tagadtam előtte, hiányzott. Végigsimítottam a mellkasán, még Ő az ő keze a mellemre csúszott. Ruhán keresztül is kimond hattalanul jó érzés volt.

A következő pillanatban már az ingje gombjainál jártam, és veszett tempóban kezdtem gombolgatni. Ekkor elszakadt tőlem, de csak az ajkaimtól, hogy a nyakamat hintse be csókjaival. Egy újabb borzongást könyvelhetett el, de nem erre figyelt. A ruhám alját kereste, és mikor megtalálta, benyúlt alá. Mind a ketten felnyögtünk, ahogy a bugyim alá is beférkőztek ujjai. Elégedetten kereste a tekintettem, mikor megérezte, hogy nem csak Ő van kellőképpen felizgulva. Viszont a szemkontaktus nem volt a legjobb dolog, amit ebben a pillanatban tehetett. Ugyanis, ahogy a szemembe nézett, nekem kissé kitisztult a fejem.

A félelem, miszerint a mi kapcsolatunkat már úgy sem lehetne rendbe hozni, rám tört. Talán nem is akartam? Vagy csak nem mertem belegondolni, hogy talán mégis van jövője? Össze voltam zavarodva, ettől az esettől. Nem akartam még nehezebbé tenni magamnak, hogy nélküle kell lennem. Ezért inkább cselekedtem. Óvatosan eltoltam magamtól, mire nem is inkább meglepett volt – mintha számított volna rá -, hanem beletörődő.
- Meddig akarod még tagadni az egyértelműt? – kérdezte ekkor.
- Nekem ez nem megy – hajtottam le a fejem.

- Mert nem akarod – mondta, amit már a szakításunknál is. Talán igaza van, és nem akarom, félek. Nem feleletem, csak leugrottam az asztalról, eligazítottam magamon a ruhát, és menni készültem. – Kris – kapta el a karom.
- Hagyj elmenni – kértem, de nem eresztett. Kirántottam magam a kezei közül, és kirohantam a szobából.
- Kristen, hát te? – jött szembe velem Nikki, és Jerry. Nem pont a legjobbkor.

- Most jobb ha békén hagytok. Sőt az lenne a legjobb, ha máskor nem avatkoznátok a dolgomba – vágtam a fejükhöz, majd nem törődve a póker arcukkal, otthagytam őket. Tudtam jól, hogy az Ő kezük van a dologban, és nem akartam olyat mondani, amit később megbánok.
Nem terveztem tovább maradni a helyszínen, ezért taxit fogtam, és hazavitettem magam. Felkészülve az elkövetkezendő napokra…

Kristen a premieren: