2010. december 25., szombat

Merry X-mas!


Mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket! Remélem mindenkinek jól telik.:)
Friss rész pedig jövő héten szombaton lesz(szilveszterre való tekintettel), azaz 2011. január 1.én.

2010. december 18., szombat

15. fejezet: Weekend NO1


Először is nagy bocsi, amiért tegnap nem került fel. Ez csak is a hülyeségemre fogható, ugyanis elfelejtettem, hogy péntek van és frisselnem kéne. :D
Most viszont hoztam, lehet olvasni és persze a komikért sem haragszom meg!:)
Puszi, Lady


- Ez valami vicc? – fordultam vissza feléjük kétségbeesetten.
- Ugyan Stew…
- Ezért kinyírlak titeket! - vágtam hozzájuk, de nem úgy tűntek, mint akik nagyon megijedtek. Inkább mosolyogva a felénk közeledő Robra néztek.
- Sziasztok – köszönt nekünk, mikor oda ért. A két áruló kórusban zengte, nagy boldogan a választ, még én csak halkan elmotyogtam egy „helló”-t.
- Akkor mehetünk is – csapta össze a tenyerét vigyorogva az első számú áruló, Jerry. Boldog pillantás helyett azonban, csak egy gyilkosat kapott tőlem cserébe.

Magamban pufogva másztam be a hátsó ülésre, és már meg sem lepődtem, mikor Nikki közölte Robbal, ha nem bánja, Ő ülne előre, mert mindig hányingere van hátul. Csodálom, hogy nem szakadt rá a mennyezet, ettől a hazugságtól, ugyanis pontosan tudtam, hogy semmi ilyen problémája nincs.
Rob mosolyogva mászott be mellém, amit igyekeztem viszonozni. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, vagyis egészen addig, míg meg nem álltunk egy benzinkút parkolójában. Nikki és Jerry bementek, hogy vegyenek valami kaját, én pedig kint maradtam Robbal, hogy rágyújtsak. Éppen hogy csak becsuktam a kocsi ajtaját, máris mellettem termett.

- Miért kerülsz három napja? – szegezte nekem a kérdést. Hírtelen megnémultam, majd jobban átgondolva a helyzetet maradtam a kegyes hazugság megoldásnál.
- Nem kerüllek – füllentettem, szemrebbenés nélkül és beleszívtam a cigimbe.
- Dehogynem – sóhajtotta feszülten. – Mióta a wc-ben… szóval azóta, hogy majdnem… - kerestek a szavakat zavartan, de nem igazán találta. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd ránéztem.
- Kösz, hogy eszembe jutattad. Már éppen kezdtem elfelejteni, hogyan ajánlottam fel a szolgáltatásaimat. Már kezdek olyan lenni, mint egy profi hivatásos – nyögtem. Még mindig szégyelltem a dolgot. Rob viszont csak meglepetten nézett rám.

- Kristen, te…
- Hagyjuk! – szakítottam félbe, és el is fordultam, hogy ne kelljen ránéznem. Percekig szívtuk a ciginket néma csöndben, mire végül megszólalt.
- Féltem, hogy ez lesz – sóhajtotta halkan, egész közelről.
- Mi? – kérdeztem vissza, majd felé fordultam. Jól sejtettem, ott állt egészen előttem.
- Ez… - kezdett bele tétován, de annál határozottabban folytatta. – Hogy nem tudjuk majd kezelni. Hogy nem tudunk majd normálisan viszonyulni egymáshoz, hiába tűnt úgy azon a reggelen, hogy minden a régi – még közelebb jött, majd megsimította az arcom. Elhúzódtam.
- Rob, ez nem… - kezdtem volna, de közbe vágott.

- Látod, erről beszélek. Régen simán megsimogathattalak, természetes volt, de most elhúzódsz – mondta csalódottan. – Elbasztuk… de szó szerint! – ezen nem tudtam, nem felnevetni, ahogy Ő is elvigyorodott.
- Miért? – kérdeztem, de igazából nem tudtam pontosan mire is értettem. Talán úgy az egészre.
- Mert túl jó volt, túlságosan élveztük mind a ketten, és nem bírjuk elfelejteni. Nem tudunk, nem arra gondolni, hogy még akarjuk. Már nem csak azt látjuk a másikban, amit az elején… - felelte természetesen, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog a világon.

Igaza volt, én kétségkívül nem azt látom már benne, mint egy hónapja, hiszen szerelmes vagyok belé. De Ő…Azt mondta túlságosan élveztük, vagyis többes számot használt. Eddig is tisztában voltam vele, hogy jó volt neki, de más hallani a szájából. És akar… Nyilván, hiszen férfi, én meg semmiképpen sem rossznak neveztető nő. Egy olyan nő, akivel már tudja, hogy jó a szex, vagyis nyilván vágyik még rá…Nem tudom, ez már túl sok és homályos nekem.
- Mi lesz most? – kérdeztem kínos mosollyal az arcomon. – Én nem akarlak elveszíteni. Menni fog, csak erősebben kell próbálkoznunk – folytattam kicsivel kétségbeesettebben. Neki barátnője van, vagyis a barátság marad nekem. Ez is elég, csak a közelében lehessek.

- Gyere ide – nyújtotta felém a kezét. Megfogtam, és hagytam, hogy magához öleljen. Olyan jó volt újra közel lenni hozzá. Fejem a mellkasára hajtottam, mélyen beszívtam az illatát, miközben kezei lágyan cirógatták a hátam. – Hidd el, nem szabadulsz meg tőlem – szinte láttam magam előtt, ahogy mosolyog, miközben arcát a hajamba temeti.
- Nem is akarok – öleltem magamhoz még szorosabban, ha már itt van, kihasználom az alkalmat alapon. Legszívesebben így maradtam volna örökre, de a két istencsapása, most is a legjobb pillanatban érkezett.

- Bocsi galambocskák, de ideje indulni – vigyorgott Jerry, mire sóhajtva elengedtem Robot. Természetesen Nikki és Jerry feje hihetetlenül elégedett volt, miközben elsétáltam mellettük.
Örültem, hogy ott volt a kocsiban mellettem Rob, és nem tudtak neki állni azonnal faggatózni. Túl hamar ittam a medve bőrére, ugyanis alighogy abbahagytam Robbal, az újra fesztelenné vált beszélgetést, már rezgett is a telefonom. Nem hittem volna, hogy Nikki idáig merészkedik…
Végre, már azt hittem sosem dugultok be. Amúgy nagyon örülök, hogy minden rendben köztetek. Tényleg, most hányadán is álltok? – elfojtottam egy mosolyt, miközben azon törtem a fejem, hogy válaszoljak, vagy legyek szemét és ne reagáljak, ezzel húzva az idegeit. Végül rájöttem, hogy valószínűleg addig írogatna nekem, még úgyis elérné amit akar.

Barátok vagyunk. Mielőtt kiakadnál, figyelmeztetlek, hogy együtt találtuk ki, hogy nem rontunk ajtóstól a házba. Most megy miden a terv szerint, én maradok a barát, és várjuk, hogy észhez térjen! – pötyögtem neki vissza.
Jó, ez így tetszik. De ne fogd vissza magad, Stew. Tudatosítanod kell benne, ha csak óvatosan is, hogy ki a megfelelő számára. Akár rámenősebb is lehetsz néha! :P Te leszel a csábos barát… - jött az újabb üzenet. Eddig nem gondolkodtam el pontosan azon, hogyan is fogom ezt az egészet csinálni, az ilyen tervszövésekben nem vagyok jó. Pedig néha ravasznak kell lenni, ha az ember ennyire akar valamit, főleg ha a szóban forgó egyén, valaki más barátja. Egy könnyebbség azért volt a dologban. Rob nem szerelmes Ninába, vagyis elvileg nem lehet nehéz dolgom. Persze, lehet az is, hogy csak elsőre tűnik könnyűnek.

Mindenesetre most már biztos voltam benne, hogy végigcsinálom, ha törik, ha szakad. Robot akarom, és ha lassan is, de meg fogom szerezni.
Ne félts! ;) – válaszoltam neki mosolyogva. Erre már csak a visszapillantó tükörben váltottunk egy cinkos mosolyt, amit szerencsére Rob nem vehetett észre, ugyanis Ő is a telefonjával volt elfoglalva. Azt említenem sem kell, hogy majd szét vetett az ideg, ha arra gondoltam, hogy valószínűleg éppen Ninával sms-ezik.

Hamarosan meg is érkeztünk, egy csendesnek tűnő kis hegyi városkába. Viszont, találgatásaimmal ellentétben, nem álltunk meg egy motel előtt, hanem tovább haladtunk, míg el nem értünk egy kihalt utat. Annak az elején lekanyarodtunk, és egy parkoló félébe hajtottunk. Csak aztán vettem észre, hogy egy óriási szálloda áll a parkoló mögött.
Miután megálltunk, kiszedtük a csomagokat és beléptünk az épületbe. Gyönyörű volt. Jerry a recepcióra ment, elintézte a regisztrációs dolgokat, majd miután végzett, elindultam a liftek felé.

- Ácsi! – torpantam meg a hangjára. – Nem itt vagyunk, aranyom. Én a hátsó részen lévő kunyhókból foglaltam le – mosolygott. Robra pillantottam, de Ő is csak értetlenül nézett Jerryre, tehát erről Ő sem tudott. Nem úgy, mint Nikki. Vigyorogva indult kifelé, céltudatosan a Jerry által megnevezett helyre. Követtük, egészen addig míg meg nem torpant az egyik mellett. Nem tűnt túl nagynak, két szoba is nehezen fért volna el benne, nem hogy négy. Értetlenül vártam, hogy miért nem nyitja már ki, mire megfordult és a kezembe nyomott egy kulcsot.
- Mi ez? – kérdeztem a kulcsot méregetve.

- Ez a ti szobátok kulcsa – mosolyodott el, félreérthetetlenül. – Te és Rob, abban vagytok – mutatott az övéktől nem messze lévőre. Még jó, hogy háttal álltam Robnak, így nem láthatta, hogy diadalittas mosoly kúszik az arcomra.
- Köszi – mondtam, mintha csak a kulcsra érteném, és Rob felé fordultam. Szó nélkül követett, egy percig sem ellenkezett.
Belépve a házba tudatosult bennem, hogy elég kicsit. Egy nappali volt benne, rögtön ahogy beértünk, konyhával, majd két ajtó. Az egyik nyitva volt, így jól láttam, hogy ez a fürdő. Leraktuk a csomagokat, majd Robbal a sarkamban kinyitottam a második ajtót. Két ágy volt. Kicsit csalódott voltam…

- Melyik ágyat választod? – fordultam Rob felé.
- Nekem mindegy – vont vállat, és belépet mellettem a szobába. Nekem is az volt, szóval fogtam és ledobtam a cuccaim a hozzám legközelebb eső ágyra, Rob pedig a másikra. Épp kérdezni akartam tőle valamit, de a telefonja hangja megállított benne. Ránézett a kijelzőre, és cseppet sem nagy örömmel a füléhez emelte.
- Szia. Meg… - itt én kijöttem a szobából, hogy kicsit jobban körül nézzek. Igazából már mindent láttam ebben az „óriási” házban, de nem akartam ott lábatlankodni. Néhány perc múlva Rob is megjelent, és nem bírtam a kíváncsiságommal.

- Ki hívott? – érdeklődtem fesztelenül.
- Nina – felelte.
- Nem volt csalódott, amiért eljöttél velünk? – kérdeztem, finoman érdeklődve a Ninához fűződő kapcsolata iránt.
- Nem – mondta, majd hozzá tette: - Nem vagyunk összekötve. – Hát igen, sajgó szívemnek ez a válasz igen csak tetszett. Nem úgy hangzott, mint egy szíve nője felé elkötelezett férfi. Nekem pedig hihetetlen elégedettséget okozott a tudat.
- Átmegyek, megkérdem Nikkiéket, mit akarnak este – kiabáltam be a szobába, mert még én elégedetten gondolkodtam, Ő elkezdte behordani a dolgokat.
- Jó – szólt ki, én pedig szinte rohantam a szomszédos házba.

- Mit csinálunk este? – kérdeztem, ahogy beléptem.
- Hogy-hogy mit? Ránk is szükség van? – jött ki a háló ajtaján Jerry, vigyorogva.
- Haha. Igen. Szóval? – türelmetlenkedtem.
- Arra gondoltam, hogy vacsorázhatnánk az étteremben. Aztán meg bemegyünk a városba, keresünk egy kocsmát. – Hevesen bólogatni kezdtem, mert a kocsma ötlet nagyon is tetszett.
- Hol hagytad a másik feled. Már abban reménykedtem, hogy az ágyat avatjátok – csatlakozott Nikki is.
- Istenem, de nehéz veletek – ráztam a fejem. – Különben is, nem is francia ágy van, hanem kettő külön – sóhajtottam, mutatva a csalódottságom.

- És? Bőven elég az. Úgyis alatta leszel – vihogott a barátom.
- Vagy fölötte! – tette hozzá Jerry, majd Nikkivel összepacsiztak. Én csak a fejem ráztam.
- Rémesek vagytok. – Mutattam rá a lényegre, majd egy legyintéssel otthagytam a még mindig vihogó párost. Előtte még oda kiabáltam, hogy hétkor találkozunk az ajtó előtt.
- Vacsi, aztán kocsmatúra – léptem be a saját házikónkba.
- Jól hangzik – mosolygott, rám majd lehuppant az ágyra, gondolom, hogy elfeküdjön rajta. Csak egy probléma volt, mégpedig, hogy abban a pillanatban, mikor ráült, az ágy hangos reccsenéssel adta be a kulcsot. Rob pedig, mint egy lukban ült rajta.

- Úristen! Jól vagy? – rohantam hozzá ijedten, hogy megnézzem minden rendben van-e. Az arcán a meglepettséget pillanatok alatt felváltotta a röhögés. Miután megbizonyosodtam róla, hogy rendben van, én is rákezdtem.
- Én igen. Nem mondható el ez azonban az ágyról – nevetett.
- Nem bírt túl sokat. Jó, hogy nem alvás közben történt – nyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsem.
- És mi van, ha valaki nem csak aludni akar rajta? – vigyorgott, miközben felkelt.
- Annak még mindig ott van a másik ágy – jelentettem ki természetesen, holott a helyzet nem volt az. Mivel, ahogy Robot felhúztam magamhoz, túl közel került hozzám, és a kezemet még mindig nem engedte el. Ráadásul a párbeszéd is másfelé terelődött.

- Igaz – mondta, majd ellépet tőlem. Döbbenten álltam továbbra is azon a helyen, miközben néztem, hogy kimegy a szobából. Ennyi. Már megint az én fantáziám volt túl élénk, én reméltem túl sokat. Azt hittem a nem aludni rajta, egyfajta felhívás keringőre, ahogy az a válaszomon is meglátszott. Erre Ő mit csinál? Kiszáll… Szóval én akartam félre érteni.
Helyrezökkentettem magam, majd leültem a saját ágyamra, remélve, hogy az nem szakad le. Nem szakadt. Időközben hallottam, hogy a fürdőben folyik a víz, vagyis Rob zuhanyozik. Addig én kikészítettem a ruhám, majd miután kijött – egy szál törölközőben-, bemenekültem a fürdőbe. Félő volt, hogy ráugrom.
Én is gyorsan letusoltam, majd, hogy kicsit az Ő kedélyei is fel legyenek borzolva, törölközőben sétáltam ki.

Rob már fel volt öltözve, mikor belibegtem a szobába. Azonnal felém kapta a fejét, és nem is bírta elfordítani egy ideig. Azok a szemek, amikkel végignézett…nem hagytak kétséget. Magamban örvendezve szedtem össze a ruháim, és mentem vissza felöltözni.
Aztán már csak az indulás volt hátra. Mielőtt kiléptünk volna, láttam, hogy a matracot a földre húzta, vagyis csinált magának alvó helyet. Én szívesen felajánlottam volna, hogy aludhat velem, de ezek szerint neki más tervei voltak.
Nikki és Jerry már az ajtó előtt toporogtak, mikor oda értünk. Beültünk a szálloda éttermébe, ahol Rob naivan elmesélte nekik, hogy leszakadt az ágya. A várt hatás nem maradt el.

- Túl hevesek voltatok? – krákogta Jerry, mert közben majd megfulladt a kajájától.
- Semmi ilyesmiről nincs szó – néztem rájuk szúrós tekintettel.
- Még – sütötte el a nap poénját Nikki is, mire tátva maradt a szám. Nem megfontolt lépésekről volt szó? Erre ezek mindent megtesznek, hogy lejárassanak. Robra néztem, de meglepett a reakciója. Az orra alatt somolyogva piszkálta a húsát a villával. Most vagy csak a kretének hülyesége mulattatja, vagy neki is hasonló gondolatok járnak a fejében… Ennek a kivesézésébe nem mentem bele, mert lassan kezd belefájdulni a fejem, hogy mostanában Rob minden reakcióját két oldalról nézem. Inkább elengedtem a fülem mellett az elhangzottakat, és befejeztem a vacsorám.

- Taxival megyünk – jelentette ki Nikki, mikor kimentünk a recepcióra. Eddig azon vitatkoztak Jerryvel, hogy mi lenne a jobb. Saját kocsi vagy taxi. Aztán okosan a taxiban maradtunk, hiszen nem lenne, aki haza vezet.
Ez már a pub-ba való belépésünk után beigazodódott, ugyanis a feles mellé, mindenki egy sört kért kísérőnek. Én a rövidekkel le is álltam, ellenben a két fiúval. Nikki még ivott egyet, mikor a két fiú már a harmadikat rendelte, a második sör mellé.
- Na, ki húzza le előbb? – kérdezte vihogva Jerry, miközben a poharát Rob felé tartotta.
- Ez nem kérdés – nézett vele farkasszemet Rob, majd a poharuk összekoccintása után, lehúzták.

Ezt folytatták egy ideig, Nikki meg én meguntuk, és inkább táncolni mentünk. Nem voltam az a táncos fajta, de most Rob nagyon nem úgy tűnt, mint aki különösebben foglalkozni készül velem. Ezért én is más elfoglaltság után néztem. Éppen csak két szám óta táncoltunk, mikor egy kész simult a csípőmre. Hátrapillantotta, de a szempár, aki farkasszemet nézett velem, nem volt ismerős. Próbáltam magamról levakarni a kezeit, de erőszakosabb volt a kelleténél.
- Úgy látom, nem akar veled táncolni – állt mellénk Rob, pont időben, és elrántotta tőlem a ficsúrt.
- Talán a pasija vagy? – mérte végig Robot cinikusan.
- Ja, szóval húzz el – közölte vele idegesen Rob, majd a biztonság kedvéért még taszított is rajta egyet. Fellélegezve léptem hozzá közelebb.

- Köszönöm – hajoltam a füléhez, hogy jól halja, amit mondok.
- Kicsit fogd vissza magad – simított végig a csípőmön, amibe a lábujjam hegyéig beleborzongtam. – Különben kétpercenként jöhetek levakarni a kanos ficsúrokat – tette még hozzá fintorogva.
- Vagy itt is maradhatsz velem – kulcsoltam kezeim a nyaka köré, közelebb húzva magamhoz. – Akkor egy ficsúr sem fog próbálkozni – zavartan az alsó ajkamba haraptam, miközben vártam a válaszát. Elmosolyodott, majd közelebb húzva magához táncolni kezdett. Örültem, hogy nem utasított vissza, meg annak, hogy újra a karjaiban lehetek.

Pont ezért, ezt hittem leütöm Jerryt, mikor újabb italra invitálta Robot. Ő, pont Ő, aki a nagy összeboronálásunk elsőszámú támogatója. Rob bólintott, én meg mégsem tarthattam vissza. Nikkivel leültünk az asztalhoz beszélgetni, míg a fiúk a bárpultnál ittak.
Fél óra múlva elegünk lett, ezért úgy határoztunk, hogy mi haza megyünk. A bárpulthoz lépve azonban jónak láttuk, ha a fiúk is velünk tartanak, mert már alig álltak a lábukon. Én Robot, Nikki pedig Jerryt támogatta a taxihoz. A háznál elváltunk. Robot a falnak támasztottam, míg én nagy nehezen előkapartam a kulcsot, aztán az ágyig kísértem. Jobban láttam, ha az én ágyamban alszik, nem akartam a matracra tenni.

Persze, ez nem éppen a terveim szerint sült el. Ahogy szerettem volna leültetni, mind a ketten az ágyba zuhantunk, és én Rob fölött kötöttem ki.
- Hmm, ez így tetszik – nevetett, kissé összeakadó nyelvel. Nekem is tetszett, nagyon is, de most cseppet sem volt beszámítható állapotban.
- Gyere, segítek levetőzni – mondtam, miközben próbáltam róla feltornászni magam, de nem ment. Hogy miért? Mert Rob keze szorosan fogott. Ránéztem, de bár ne tettem volna, mert szemei azonnal rabul ejtettek…

2010. december 4., szombat

14. fejezet: Zűrzavar


Sziasztok. Meghoztam a 14. fejezetet, ami remélem tetszeni fog. Nem is fűznék hozzá semmit…
Egy kis információt viszont megosztok veletek. Jövő héten egyik blogon sem lesz friss. Se ezen pénteken, se a másikon kedden. Suli utolsó hete lesz, és még rengeteg zh és beadandó vár rám. Szóval azzal leszek elfoglalva. Jövő hét után jön a friss.
Jó olvasást. Puszi, Lady


Összeszorított fogakkal vártam a szebbnél szebb jelzőket, amiket hamarosan kapni fogok. A várt hatás azonban elmaradt. Mintha mérlegeltek volna valamit, majd Nikki meg is szólalt.
- Talán igaza van – fordult Jerryhez. – Mi lenne, ha Kristen csak mellette lenne, mint barát…
- Néha, mint szerető – vágott közbe Jerry, rám kacsintva. Én csak a szememet forgattam.
- A háttérben maradna, de mellette lenne, mint eddig. Úgy teszel, mintha mi sem változott volna, mintha még mindig a barátja lennél. Rob pedig szépen lassan rájön, hogy hülyeséget csinált, és…
- Veled kellene lennie, nem pedig Ninával – fejezte be Jerry. – Úgyis oda van érted, csak Te ezt is elcseszted – tette még hozzá, nehogy jól érezzem magam. Az Ő úgyis oda van érted résszel, pedig vitatkoztam volna…

- Mi lenne, ha csak önmagam lennék? – kérdeztem reménykedve. Az a szerep jobban tetszene, mint holmi csábító megformálása.
- Éppen erről beszélünk! – közölte velem egyszerre a két jómadár, miközben lemondóan a szemüket forgatták.
- Legyen – egyeztem bele sóhajtva, tudva, hogy így előbb szabadulok. Nem mindenben értettem velük egyet, de úgy voltam vele, rájuk hagyom. Én pedig majd teszem, amit tenni akarok. – Most viszont megyek, alszom egyet – indultam feléjük, hogy egy búcsúölelés után végre magam lehessek, és gondolkodhassak.
- Ácsi! – nyomta nekem a tenyerét Nikki, hogy ne tudjak búcsúölelést adni. – Előbb lemegyünk vacsorázni – mielőtt még tiltakozhattam volna, elkezdett az ajtó felé tolni. Nem duzzogtam, végtére is, azért jöttem, hogy vele legyek.

Azonban az étterembe lépve, máris úgy éreztem, jobb lett volna, ha mégis nemet mondok. Ugyanis Rob, és egy számomra egyenlőre ismeretlen pasas, a bárpultnál iszogattak.
- Micsoda szerencse! Stew már be is vetheti magát – vihogott Jerry, miközben beljebb tolt. Elhúztam a számat, de követtem őket. Természetesen megragadva az alkalmat, a fiúk felé vonultak, karöltve. Én a magam részéről mögöttük kullogtam, mint, akit kivégzésre visznek.
- Helló, srácok! – lépett melléjük Nikki, én csak egy fejbiccentéssel köszöntem, mialatt próbáltam állni Rob azonnal rám szegeződött tekintetét. – Kellan, Ő itt Kristen – nyúlt maga mögé Nikki, és előhúzott engem.
- Szia Kristen, örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta felém mosolyogva a kezét. Motyogtam valami szintén félét, miközben a felém tartott, igen méretes kezet elfogadtam.
- Éppen vacsorázni készülünk. Velünk tartotok esetleg? – kérdezte Jerry rögtön, és fél szemmel felém pillantott.

- Én szívesen, úgyis kezdek éhes lenni a sok sörtől. Haver? – nézett Rob felé, aki csak megvonta a vállát. – Jó, ezek szerint igen – nevetett, az inkább egy medvére hasonlító srác, és lepattant a bárszékről. Nikki és Jerry elégedetten összenéztek, amit szerencsére csak én láttam. Kinyírom még őket, az tuti…
- Azt hittem fáradt vagy. Vagy csak velem nem akartál találkozni? – kérdezte Rob szemrehányóan, ahogy kicsit hátrébb maradtunk a többiektől.
- Nem – néztem rá, és még egy meggyőző mosolyt is eleresztettem. – Tényleg az vagyok, de tudod milyen Nikki. Nem ismeri a nemet – folytattam. Úgy tűnt minden kétségét eloszlattam, pedig jól gondolta, tényleg nem akartam ma találkozni vele. Volt mit emésztgetnem. Viszont a Nikki-Jerry szövetség máshogy gondolta…

Az asztalnál Rob mellettem foglalt helyet, aminek örültem, de az este folyamán már nem sokat beszélgettünk. Inkább a közös csevejben vettünk részt, amitől olyan érzésem támadt, mintha kicsit távolabb kerültünk volna egymástól. Egy idő után, pontosan a vacsora elfogyasztásával egy időben, felkeltem az asztaltól.
- Eléggé fáj a fejem, úgyhogy felmegyek lefeküdni – mondtam, a kérdően rám tekintő társaságnak.
- Felkísérlek, én is fáradt vagyok – kelt fel rögtön Rob is.
- Rendben – bólintottam, majd a többiektől elköszönve, felfelé indultunk.

- Haragszol rám? – kérdezte Rob hírtelen, mikor a szobám elé értünk. Egészen eddig egy szót sem szóltunk. Rápillantottam, már a számon volt az igen, de lenyeltem. Hiszen milyen alapon haragudhatnék rá… Én voltam a barom, mindent magamnak köszönhetek.
- Nem – ráztam a fejem mosolyogva, hogy bevegye a hazugságom.
- Csak, mert olyan furcsa voltál egész este. Vagyis mióta itt vagy – mért végig még egyszer.
- Már mondtam, hogy fáradt vagyok. Ilyenkor mindig így viselkedem – hárítottam ismét. – Én ugyan annyira szeretlek, Rob… – csak máshogy. A mondat végét már csak magamban tettem hozzá. Viszont így is édes mosoly terült szét az arcán, és közelebb lépett hozzám.

- Én is téged – ahogy testem magához húzta, újra két kilóval könnyebbnek éreztem magam. Minden percben az Ő ölelésére vágytam, de csak néha engedhetek a bennem lakozó vágynak. Most viszont minden félelem nélkül simultam a karjaiba, és élveztem a helyzetet. Túl rövid ideig tartott, és mégsem kapaszkodhattam belé, az kicsit egyértelmű lett volna.
Mosolyogva engedett el, majd a szobája felé vette az irányt. Én is beléptem a sajátomba, és egy langyos zuhany után, éberen gondolkodtam az ágyban. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Hogy fogom kibírni, hogy az új érzelmeimmel a birtokomban, továbbra is csak barátként lehetek mellette. Nehezen, tudtam jól, de ez is több, mint a semmi.

Reggel, mielőtt Nikki forgatni ment volna még bejött hozzám, és elmondta a ma esti programot. Állítólag, miután Rob és én feljöttünk, Kellan kitervelte a ma esti bulit, ami egy közeli szórakozó helyen lesz. Mivel friss voltam, és eszembe sem jutottak az esetleges hátulütői a dolognak, azonnal rábólintottam.
Napközben Jerryvel szórakoztattuk egymást, és mikor Nikki hazajött, egy vacsora után készülődni kezdtünk.
Egy egyszerű farmert, meg egy vállpántos felsőt vettem fel, nem terveztem nagyon kicsípni magam. Én voltam a leghamarabb kész, ezért az aulában várakoztam rájuk. Nemsokára meg is érkezetek, teljes díszben, pompában.

Valóban közel volt a hely, ahova Kellan invitált minket, és szerencsére nem is voltak sokan. Kell már ott volt egy másik sráccal, akinek gyorsan be is mutattak. Ő volt Jackson. Már első ránézésre is kicsit elvont volt a gyerek, de miután beszélgetni kezdtem vele, bebizonyosodott, hogy ez nem csak a látszat. Ennek ellenére vicces volt, Kellannal jól kiegészítették egymást.
Úgy fél órával a megérkezésünk után, befutott Rob is, aminek nagyon örültem, egészen addig, még meg nem láttam, ki lohol mögötte. Nina volt, meg még egy csaj. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne vágjak olyan pofát, amilyet szerettem volna. Rob mosolyogva közelített felénk, majd miután az asztalhoz ért, köszöntött minket. Aztán jött a kínos rész.

- Nina, Ő itt Kristen – mutatott rám, mire Nina oda kapta a tekintetét.
- Oh, szia! – villantott felém egy ezer wattos mosolyt, majd közelebb jött. – Örülök, hogy megismerhetlek – és, mintha száz éves barátnők lennék, megölelt. Viszonoztam, és én is elrebegetem a becses nevem. Jerryékkel összenéztem, de Nikki csak a vállát vonogatta, hogy Ő sem érti. Nem foglalkoztam vele, lehet, kicsit előítéletes voltam Ninával szemben. A másik lány is bemutatkozott, Ashleynek hívták.
Furcsa volt, hogy Nina nem Rob mellé ült, hanem Ashleyvel a srácok mellé telepedett. Nekem jó volt így, mert Rob mellém került.

- Milyen volt a forgatás? – érdeklődtem rögtön, amint mindenki elhelyezkedett. Mosolyogva felém fordult, és mesélni kezdett. Én csak hallgattam, és néztem. Nem inkább bámultam rá, teljesen elalélva. Csak most figyeltem meg, milyen szépen ívelt szája. Olyan, amire legszívesebben most azonnal… Megráztam a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, de Rob félre értett.
- Baj van? – kérdezte rögtön, aggodalmas hangon.
- Nem, semmi- vágtam rá rögtön. – Csak ki kéne mennem… - intettem a fejemmel, mire azonnal kapcsolt, felállt és kiengedett.

A mosdóban kicsit szöszmötöltem a hajammal, hogy lenyugodjanak a gondolataim, amik kezdtek eluralkodni felettem. Egyáltalán nem bírok rá barátként gondolni és… Itt félbe is szakadt a gondolatmenetem, ugyanis az ajtó kinyílt és Rob lépett be rajta.
- Jól vagy? – érdeklődött, mikor mellém lépett. A tükörből rámosolyogtam, hogy megnyugtassam.
- Miért ne lennék jól? – kérdeztem vissza.
- Nem tudom, olyan furcsa voltál. Azt hittem rosszul vagy – tekintgetett rám aggodva.
- Rendben vagyok – ismételtem, majd felé fordultam. Ez nem volt jó ötlet, mert idő közben már Ő is közelebb araszolt hozzám, így túl közel kerültünk egymáshoz. A szívem hevesebben kezdett dobogni, és a levegő is nehezebben jutott a tüdőmbe.

- Kristen – simított végig az arcomon, amitől a lábam is megremegett. Ez így nem lesz jó, nagyon nem… - Olyan piros vagy – suttogta, továbbra is vizslatva. Ijedten az arcomhoz kaptam, és tényleg, szinte lángolt a bőröm.
- Jól vagyok – nyögtem ki nagy nehezen, mire még közelebb lépett. Ajaja… Én pedig addig hátráltam, még a mosdónak nem ütköztem. Követett. Mellettem, két oldat kezével a mosdóra támaszkodva csapdába ejtett.
- Ideges vagy? – kérdezte, és mintha a szája szélén egy kis mosoly játszott volna. Megráztam a fejem. – Pedig úgy tűnik…
- Rob – próbáltam eltolni a kezét, hogy kiszabaduljak, de nem engedte. – Kérlek… - néztem a szemeibe, kétségbeesetten.

- Miért vagy zavarban? – érdeklődött nyájasan, majd egyik kezével hátra tűrte a hajam, arca ezzel egy időben felém közeledett. Ez már túl sok volt, el fogom árulni magam.
- Nem vagyok, csak… kiengednél? – próbáltam most szóban, de csak a fejét rázta.
- Nem – erősítette meg szavaival is.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem értetlenül, mire csak elmosolyodott.
- Mit? – vigyorgott, és egyre közelebb hajolt. Sürgősen valami mentőötlet után kellett néznem, mert ha megcsókol, én nem bírok ellenállni. Ekkor eszembe jutott a tuti…
- Nina… Nina kint vár téged – a szavak szinte marták a torkom, és az Ő arca is elkomorult. Miért? Viszont a válasza meglepett.
- Nem érdekel – rántott vállat, majd olyan biztosan ragadta meg a tarkóm, hogy magam is meglepődtem.

Ismertségünk során, még talán sosem volt ilyen határozott, semmiben. Az én kitartásomnak ekkor volt vége, hagytam magam. Éreztem, ahogy ajkai óvatosan, tapogatózva birtokba veszik az enyémeket, amivel egy időben, az én kezeim a nyaka köré kulcsolódtak. Puhatolózó nyelve előtt sóhajtva nyíltak szét az ajkaim. Elsőre finoman csókolt, majd ahogy a hajába túrtam, egyre intenzívebben kezdett ostromolni. Nem volt ellenemre, hiszen erre vágytam már napok óta. Ahogy az ellen sem tiltakoztam, hogy a fenekem alá nyúl és felültet a mosdó szélére. Izgalmas volt a helyzet, hiszen bárki, bármelyik pillanatban ránk nyithatott volna.

Ahelyett, hogy megijedtem volna, még szorosabban tapadtam hozzá. Talán a tény, hogy egy nyilvános helyen vagyunk, tovább fűtötte bennem a vágyat. Ahogy óvatosan simogatott, nem bírtam tovább és egyik kezem befurakodva a pólója alá, próbálta levenni róla a felesleges ruhadarabot. Nem gondolkodtam, csak az érzelmeim szerint cselekedtem és őszítné megvallva, sokkal jobb volt így vele, hogy tisztában voltam azzal, mit érzek. Rob viszont a sejtéseimmel ellentétesen cselekedett. Mielőtt levehettem volna róla a pólóját, lefogta a kezem. Levegő után kapkodva húztam el tőle a fejem, magyarázatra várva.

- Nem a legalkalmasabb helyen vagyunk – magyarázta mosolyogva, mire lemondóan elfintorodtam.
- Akkor menjünk el – közöltem vele, mindenféle hezitálás nélkül. Nem tudom, honnan volt bennem ennyi bátorság, de megtettem.
- A többiek kicsit furcsállnák, ha eltűnnénk – mondta óvatosan. Volt egy sejtésem, miszerint nem is annyira a „többiek” zavarják, hanem inkább egy bizonyos személy. Ez normális is volt, én pedig meg is bántam, az előbbi kijelentésem.
- Igazad van – toltam el magamtól, egy kis hezitálás után. – Menjünk vissza, már így is túl sokáig voltunk távol – leugrottam a mosdóról, majd a válaszát meg sem várva, kiléptem a helységből.

Hogy meg voltam-e sértve? Határozottan igen. Okom ugyan nem nagyon lehetett rá, nekem mégis betett a dolog. Éppen most utasított vissza a férfi, akit szeretek. Akinek nem mellesleg barátnője van, ami még különösebbé teszi az előbb történteket, vagyis azt, hogy Ő kezdeményezte a csókot. Ez viszont csak egy kis részlete a kirakósnak, aminek a többi darabja sincs a helyén… Hallottam, hogy követ, de nem foglalkoztam vele, egészen addig, míg vissza nem értünk az asztalhoz. Úgy ültem le, mintha mi se történ volna, ahogy Rob is elég hitelesen játszotta a szerepét. Senkit sem érdekelt, hogy távol voltunk - főleg hogy együtt-, minta ez lenne a legtermészetesebb.

Csak két ember figyelt fel ránk, de Ők úgy néztek ki, mint, akik teljesen tisztában vannak a távollétünk okával. Nikki és Jerry feltűnésmentesen súgtak össze, mikor ismét csatlakoztunk az asztaltársasághoz, majd csillogó szemekkel kezdtek engem pásztázni.
- Mi van? – szűrtem a fogaim közt, mikor már nem bírtam tovább nézni az elégedett képüket.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk – vigyorodott el Jerry, majd összenézett a másik, szintén ezer wattos mosollyal engem vizslató jómadárral.
- De én kérdeztem előbb, szóval… - intettem a kezemmel, hogy ki vele. Bár volt egy sejtésem, mégis pontosan szerettem volna tudni, milyen kényszerképzeteik vannak.
- Hát… elég sokáig voltatok távol…együtt – vette át a szót Nikki.
- Nem dugott meg a wc-ben, ha erre vagy kíváncsi – vetettem oda neki, kicsit talán túl közönségesen, de most a legkevésbé sem érdekelt a stílus.

- Miért? – szökött ki Jerry száján a meggondolatlan kérdés. Már meg sem lepődtem a dolgon, már kezdtem megszokni, hogy újabban ribancnak néznek a barátaim…Nem úgy mint Jerry, aki szemmel láthatóan igencsak fent volt akadva a dolgon, hogy nem nyomtam le egy gyors menetet Robbal.
- Sokan voltak bent – közöltem vele fintorogva, némi iróniával színezett hangon.
- Jó bocsi, tudod, hogy nem úgy értettem – mentegetőzött, mikor észrevette, hogy már megint előbb járt a szája, minthogy gondolkodott volna.
- Mindegy – vontam vállat és a söröm után nyúltam, miközben kitekintettem a társaság többi tagjára.

Kár volt, ugyanis pont azt a pillanatot sikerült elkapnom, mikor Nina közelebb kúszott Robhoz, és megcsókolta. Ennyi, itt szakadt el nálam a cérna, és kezdtem azt érezni, hogy nem bírom tovább a mai estét. Jerry is észrevette rajtam, mert azonnal a combomra tette a kezét, és megnyugtatóan végigsimított rajta. Én viszont nem bírtam tovább, el akartam innen menni, minél távolabb lenni Tőle. Hiába nem akartam, rögtön az jutott eszembe, hogy az előbb még velem csinálta ugyan ezt, most meg… A gyomrom hírtelen görcsbe rándult, és nem értettem, hogy miért kínzom még mindig magam, azzal, hogy őket bámulom. Egy pillanat alatt pattantam fel, mire mindenki rám nézett.

- Fáradt vagyok – mosolyogtam. – Jó éjt, mindenkinek – intettem, majd kifelé kezdtem araszolni. Ekkor egy pillanatra találkozott a tekintetem Robéval – akik idő közben szétszakadtak -, amiben mintha kis sajnálatot láttam volna. Most viszont nem érdekelt, elfordultam és a hotelig meg sem álltam.

A következő két napban sikeresen elkerültem Őt. Nikki és Jerry valamennyivel könnyebbé tették számomra a dolgot, folyamatosan foglalkoztattak valamivel. Rob hívott, nem is egyszer, de nem vettem fel és nem is hívtam vissza. Nikkinél is érdeklődött, de szigorúan megtiltottam, hogy bármint is mondjon neki. Kis időre volt szükségem, hogy erőt gyűjtsek, és újra a szemébe tudjak nézni.
Egyben biztos voltam. Nekem vannak a legjobb barátaim a világon. A hétvégén nem volt forgatás, legalábbis Nikkinek, ezért azt találták ki, hogy elmegyünk a városból. Kicsit húztam a szám, mikor közölték, hogy a hegyekbe tartunk, de megnyugtattak, hogy nem a kirándulás a főcéljuk. Elvileg Ashley is velünk tartott volna, de tegnap visszamondta a dolgot, mert lebetegedett.

Én pedig már a csomagommal a nappaliban vártam, hogy végre kopogjanak. Ez pár perc múlva be is következett.
- Végre! – sóhajtottam, miközben bezártam az ajtót magam mögött.
- Jól van már. Tudod mennyit vártam Jerryire az ajtaja előtt? Vagy fél óráig kereste a napolaját, hiába mondtam, hogy majd út közben veszünk, az neki nem volt jó – fortyogott Nikki.
- Hé, tudod, milyen érzékeny a bőröm, csak ez jó rá – rivallt rá az érintett fél.
- De itt nincs is nap! – folytatta Nikki. Már éreztem, hogy remek hétvégének nézünk elébe…
- De ott lehet, sosem tudhatod – vágta rá Jerry.

- Elég! – kiabáltam rájuk, mire mind a kettő duzzogva, de befogta. – Most pedig menjünk végre – indultam meg határozottan a lift felé.
A mélygarázsba érve, Jerry büszkén mutogatta a terepjárót, amit a túrára bérelt. Megdicsértem, majd érdeklődtem, hogy miért nem indulunk már.
- Még várunk valakit – közölte Nikki, mialatt körbetekintett a garázsban.
- Azt hittem Ashley visszamondta – fordultam feléjük meglepetten.
- Ő igen, de kellett a helyére valaki – közölte. Nem örültem, ki tudja kit szedett össze ez a két rosszéletű. Meg már annyira bele éltem magam, hogy csak hármasban leszünk.

- Itt is van! – mondta Jerry, miközben a bejárat felé mutatott.
A lélegzetem is elakadt, miközben figyeltem, ahogy a negyedik fél felénk halad. Nem túlzok, ha azt mondom, ezer féle gyilkossági terv fogalmazódott meg bennem, amivel ezt a két árulót fogom eltűntetni a föl színéről. Őket, akik a legjobb barátaimnak merik nevezni magukat.
Egyre hevesebben dobogó szívvel néztem a felénk tartó alakot, és most már azon gondolkodtam, hogyan élem túl ezt a hétvégét…

2010. november 26., péntek

13. fejezet: Érzelmek


Nos, my loved ones!:) Meghoztam a 13.fejezetet. Olyan furcsa, hogy már a 13.-nál tartunk. Vagy csak nekem?:D Mindegy is, nem ez a lényeg, hanem a tartalom. Kíváncsi vagytok, mit fogtok szólni, mert most meglepő fordulat következik. És nem csak ebben a részben, hanem a történet is kicsit más irányt vesz. Remélem, így is szeretni fogjátok.:)
Kicsit fűznék pár dolgot az előző fejezethez. Sokan nem értitek, Kristen miért nem hallgatta meg Robot. Azért, mert biztos volt benne, hogy Rob is úgy gondolja ahogy Ő és nem akarta tovább ragozni. Valamint, annyira görcsösen ragaszkodik Robhoz, barátként, hogy ennél nem lát messzebb, vagyis eddig nem látott. Rob miért nem győzködte? Mert nem lett volna értelme. Úgy van vele, hogy döbbenjen rá magam(Zeno nagyon jók a meglátásaid:)). Kristen, tényleg úgy érzi, hogy ez egy mély barátság, és ez így is van…De tényleg csak ennyi? Na, most minden kiderül, azt hiszem. Sok kérdésre választ kaptok.:)
Akkor a kisregény után jó olvasást. Puszi, Lady
ui.: remélem tetszik a kép is:D


Egy hónap. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttam Robot. Akkor az étteremnél még nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Olyannyira hozzá szoktam, hogy mellettem van, hogy igen is, nagyon éreztem a hiányát. Hiányoztak a New York-i esték. Az mikor elmentünk valahova, vagy csak a szobánkban voltunk és beszélgettünk. Ott, csak néhány fal választott el minket egymástól, most viszont egy ország állt az utunkba. Túl jó barátom lett, az életem része, hogy ne érezzem meg, hogy nincs velem. Kicsit talán több is ennél, de ez a mai napig csak kérdő jellel szerepel a fejemben…

A napjaim nagyjából egyhangúan teltek. Ismét visszatértem az unalmas kis életembe, ahol semmi nem történik. Hiányzott a forgatás, hogy tartoztam valahova, hogy volt dolgom, miért felkelnem. Jerry igyekezett a kedvemben járni, sokszor cipelt el valahova, vagy csak átjött és beszélgettünk. Mellettem volt. Anya is ellátott feladattal, tehát dolgom éppenséggel volt, de untam magam.
Fénypontnak számítottak azok a napok, mikor Rob felhívott. Ilyenkor mindig órákat beszéltünk. Mesélt. Mindent, ami vele történik. Sajnos ez csak heti egyszer, maximum kétszer történt meg. Nikkivel is folyamatosan tartottuk telefonon a kapcsolatot, Ő is mindenről beszámolt, így volt, hogy egy történetet kétszer hallgattam végig.

Ez a reggel is olyan volt, mint a többi. Unottan elnyomtam a cigim, hogy valami étel után nézzek, mikor meghallottam a telefonom pityegni. Mint egy hülye rohantam, hogy felkapjam, de előtte rápillantottam a kijelzőre. Nikki. Nocsak, az emlegetett szamár…
- Szia – szóltam bele mosolyogva.
- Szia, Stew. Hogy vagy? – érdeklődött kedvesen.
- Unatkozom – nyögtem, miközben ledobtam magam a kanapéra. – Nagyon.
- Helyes…
- Helyes? – kérdeztem vissza, kicsit döbbenten.
- Igen, mivel ez azt jelenti, hogy nincs semmi dolgod, vagyis szabad vagy, igazam van? – nevetett.
- Igen – feleltem, mit sem sejtve.
- És az elkövetkezendő néhány heted is az, ugye? – folytatta, amivel teljesen összezavart.

- Nem térnél a lényegre? – Kezdtem kissé bepipulni.
- Előbb válaszolj! – utasított.
- Nincs – sóhajtottam türelmetlenül.
- Remek. Ugyanis vettem neked és Jerrynek egy repjegyet. Holnap után jöttök hozzám – sikította vékony hangon, akár egy kisgyerek, aki új játék tulajdonosa lesz.
- Hogy, mi? – pislogni is elfelejtettem, annyira meglepődtem.
- Jól hallottad, jöttök Vancouverbe – ismételte. – Azért ettől kicsit nagyobb örömre számítottam – méltatlankodott, megjegyzem jogosan.
- Nem, én nagyon örülök, csak még nem fogtam fel. De miért? – szakadt ki belőlem az első kérdés.

- Ez egyszerű. Mivel a legjobb barátaim vagytok, és sosem látlak titeket. Főleg téged, nem is tudom, mikor láttalak utoljára, Stew. Hiányzol, nagyon. Kellett valami megoldást találnom – magyarázta. Igaza volt. Legalább két hónapja nem találkoztam vele, és nekem is nagyon hiányzott.
- Köszönöm Nikki – búgtam hálásan a telefonba.
- Hoho, nem miattad tettem, inkább magam miatt. Tudod, milyen önző vagyok, és már nagyon szükségem van rátok. Meg egy kicsit Rob miatt – nevetett. Én is nevettem volna, ha nem üti meg a fülem annyira, az az utolsó mondat.
- Rob miatt? – hökkentem meg. Ennek mi köze hozzá?

- Igen, szegény mindig úgy elszontyolodik, mikor szóba hozlak valami miatt. Tudom, milyen jóban letettek a forgatás alatt, neki is hiányzol. Nem is szóltam neki, had lepődjön meg – nevetgélt tovább boldogan. Tehát látványosan hiányol engem. Örültem neki, legalább nem csak Én hiányolom Őt.
- Jerry tudja már? – tértem át másik témára.
- Igen, most szóltam neki is. Mondta, hogy ma este vacsizni mentek és szól neked, de én akartam – mondta.
- Mondtam már, hogy imádlak? – kérdeztem mosolyogva.
- Néha, de sosem elég. – Nikki nagyon boldog volt, hallottam a hangján. Meg abból, hogy már most kitért a részletekre, hogy hova fogunk menni, és miket fogunk csinálni. Annyi mindent tervez, hogy azzal a forgatás végégi nem végzünk.

- Hé, mit gondolsz, meddig leszünk ott? – kérdeztem nevetve.
- Sokáig. Két hónapja nem láttalak, vagyis legalább ennek a felét itt kell töltened velem – szögezte le, most már halál komolyan.
- Egy hónapig mit csinálok én ott? – rettentem meg. Egy-két hét még rendben van, na de egy hónap!
- Nyugi, Stew. Visszafelé nem vettem jegyet, szóval mindenki eldöntheti, mikor megy. Én csak remélem, hogy sokáig velem lesztek – közölte reménykedő hangon. Nem firtattuk tovább a meddig maradunk témát, ez majd ott kiderül. Inkább másról beszélgettünk. Ma nem forgatott, így elég hosszúra nyúlt a telefon. Olyannyira, hogy mire letettem, már készülődhettem is, nehogy elkéssek a vacsoráról, Jerryvel.

Ő természetesen már száz wattos vigyorral az arcán várakozott rám egy asztalnál. Kérdeznem sem kellett, minek örül annyira, tudtam jól. Én is boldog voltam. Igazából csak most kezdtem el felfogni, hogy nemsokára utazunk. Egyetlen gondolat fészkelte be magát a fejembe mióta letettem a telefont, mégpedig, hogy láthatom Robot. Mérhetetlen örömmel árasztott el a tudat, hogy újra találkozunk. Kicsit rosszul is éreztem magam, mert annak, hogy Nikkivel lehetek fele annyira nem örültem, mint hogy láthatom Őt. Ez a furcsa érzés pedig nem hagyott nyugodni. Egyre jobban kezdtem aggódni az utazás miatt. Jerrynek nem beszéltem erről, neki csak annyit mondtam, hogy mennyire örülök. Ez így is volt…De a kétségek bennem voltak. Annyira már nem is voltam biztos ebben az utazásban…

Vártam, hogy a vacsora alatt majd szóba hozza, hogy Rob is ott van, de nem tette. Ragaszkodott a kijelentéséhez, miszerint nem foglalkozik velünk. Mióta haza jöttem New York-ból, vagyis az ominózus beszélgetés óta, nem is került köztünk szóba Rob. Nem is kellett, eleget agyaltam rajta, saját magam. Sokkal többet, mint egészséges lett volna.

A következő napom a készülődéssel telt. Nem tudtam mennyi időre is megyek, ezért pakoltam ruhát dögivel. Bár mosoda ott is van, mégsem bírtam határt szabni magamnak.
A gyomrom már az utazás reggelén egy csomóban állt. Mikor Jerryvel találkoztam a reptéren, szóvá is tette a dolgot, mert állítólag látszott rajtam. Ráfogtam a repülésiszonyomra az idegességet, amit el is hitt… legalábbis úgy tett. Furcsa volt, hogy hova tartok, vegyes érzésekkel ültem a repülőn. Viszont ez még nem volt a tetőpont.

Az érzelmeim, és a bizonytalanságom, akkor hágott a tetőfokára, mikor a taxi leparkolt a hotel előtt.
Kétségekkel léptem át a luxusszálloda küszöbét. Nem tudtam, mennyire volt jó ötlet ide jönnöm. Azt sem tudtam, igazából miért is jöttem, vagy, miért egyeztem bele, hogy ide utazzak. Két lehetséges válaszom is volt. Az egyik, hogy miatta. Viszont ez úgy tűnt képtelenségnek, ahogy volt. A másik, hogy a barátnőm miatt. Igen, ez volt az elfogadható válasz. Ritkán találkozunk, én éppen ráértem és jó barát lévén, eljöttem hozzá.
A recepcióhoz léptem, hogy elkérjem a lefoglalt szobához tartozó kulcsot. A pultos lány készségesen, mosolyogva fordult felém, és azonnal teljesítette a kérésemet. De nem is én lettem volna, ha nem mutatom meg azonnal, milyen kétbalkezes is tudok lenni.

A kulcs a földön landolt, közvetlenül a lábam előtt. Kínos mosollyal az arcomon lehajoltam, hogy felvegyem, majd távozzak. Viszont, mikor felnéztem, földbe gyökerezett a lábam. Amit ott láttam megerősített benne, hogy nem kéne itt lennem. Most már biztos voltam benne, hogy nem volt jó ötlet ide jönnöm. Nem csak meglepett, ahogy kiléptek a lift ajtaján, hanem kicsit le is taglózott. Ez az érzés pedig meglepett. A lány - akit ugyan személyesen még nem ismertem, de többet tudtam róla, mint azt sejtené -, szinte a karjába csimpaszkodva haladt mellette. Furcsa volt. Ez valahogy nem illett a bennem kialakult képbe. Ez a kép pedig, az Ő elmesélései alapján keletkezett. Nem ezt hallgattam három hónapon keresztül.

Most mégis együtt lépkedtek a kijárat felé. Egészen addig, még a tekintetünk nem találkozott. Több dolog is történ ebben a pillanatban. Jerry megbökött, hogy ideje lenne a lift felé indulni, kétségkívül még nem vette észre azt, ami engem ide szögezett. A másik dolog pedig Rob volt. Ahogy végig nézett rajtam, óriási mosoly terült szét az arcán. Aztán lehajolt a lányhoz, és valamit a fülébe súgott. Erre a lány rámosolygott, nyomott a szájára egy csókot, ennél a pontnál hittem azt, hogy lehidalok. Jerry addigra már mellém lépett, és akárcsak én, meglepetten nézte a jelenetet. Ebben a pillanatban a szívem ketté hasadt, mintha valaki egy tört vágott volna belé, és jól meg is forgatta volna. Csak álltam ott döbbenten, a bennem jelenleg viharként dúló érzelmekkel.

- Én mondtam, hogy ne szerencsétlenkedj – súgta a fülembe a legjobb barátom, mire rá kaptam a tekintetem. Nem bírtam válaszolni, mert ebben a pillanatban valami bevillant, egy új érzés kerített a hatalmába. Féltékeny vagyok. Halálosan féltékeny vagyok arra a lányra, aki az előbb belékarolt, megcsókolta. Én akartam a helyében lenni, egyedül én akartam élvezni Rob figyelmét. Aztán jött az újabb sokk. Oké, féltékeny vagyok, ami normális egy nőnél, de egy barát nem féltékeny. És ez volt a lényeg, a baráton volt a hangsúly. Most tört fel belőlem, amit hónapokig sikeresen lepleztem magam előtt, ami ellen nyilván küzdöttem, hogy ne fogjam fel. De, most, hogy mással láttam, értelmet nyert minden.

Féltékeny vagyok, mert nem barátként tekintek rá. Ezt mondom, tudatosítom magamban, de legbelül nem így van. A szívem máshogy érez. Egy pillanat alatt lepörgött előttem minden, ami ismeretségünk óta történt velünk. Minden barátinak, vagy gyengeségnek hitt pillanatunk, és most már tisztán láttam. Tudtam, hogy szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok Robert Pattinsonba.
Rob ebben a pillanatban szakadt el tőle, és rám nézett, mintha meghallotta volna a gondolataim. A lány elindult valamerre, Rob pedig ebben a pillanatban felém. Remegve vártam, hogy oda érjen.

- Kristen – suttogta, majd minden habozás nélkül magához rántott és megölelt. Én is átkaroltam, szorosan bújtam hozzá, miközben a gyomromban lévő görcs nemhogy megszűnt volna, inkább felerősödött.
- Látom leesett – tátogta felém Jerry, miközben végignézett rajtunk. Egy idegennek szimpla baráti ölelésnek tűnhet, de Jerrynek ez többet mondott minden szónál. Nem volt elégedett, a tekintete inkább sajnálkozó volt, és dühös. Dühös, mert megint nem hallgattam rá, pedig Ő tudta…
- Hogy-hogy itt vagy? – kérdezte Rob, mikor elengedett. – Szia, Jerry – nyújtott felé kezet.
- Rob – biccentett Jerry is. – Én most felmegyek és lepakolok, később – veregette vállba Robot, és vetett felém még egy „csak ügyesen”pillantást.
- Nikki cibált minket ide, hiányzunk neki – mosolyogtam.

- Nem csak neki – búgta halkan, és megsimította a kezem.
- Te is hiányzol nekem – csúszott ki a számon, majd zavartan hozzátettem egy mosolyt is.
- Gyere, felkísérlek a szobába – fogta meg a csomagom. Én még mindig annyira össze voltam zavarodva, hogy egy köszönömöt sem bírtam kinyögni. – Remek, az én szobám is ezen a szinten van – mosolygott rám, mikor a kulccsal babráltam. Próbáltam nem arra gondolni, hogy valószínűleg a Vele közös szobára céloz… Beléptünk a szobába, Rob letette a csomagomat a bejárat mellé, majd az ablakhoz lépett.
- Szép a kilátás – fordult vissza felém. El sem tudja képzelni, mennyire leszarom.
- Biztos – vontam vállat, majd kicsit én is körülnéztem a szobában. Volt egy nappali, egy fürdő, meg egy háló. Nem nagyon érdekelt, de azért megnéztem.
- Valami baj van? – kérdezte, még mindig az ablak előtt állva.

- Baj nincs, csak meglepődtem. Az ott Nina volt lent veled, igaz? – szegeztem neki a kérdést, kicsit talán élesebben, mint szándékoztam. De hiába, a nyugodtságom valahol a portán maradt. Minél előbb válaszokat akartam a kérdéseimre.
- Igen – felelte, miközben zavartan a cipője orrát kezdte bámulni.
- Most együtt vagytok, vagy mi? – faggattam tovább, mert úgy tűnt, magától nem fog beszélni.
- Valahogy úgy – ködösített. Nagy levegőt vettem, csak, hogy normálisan csengjen a hangom, annak ellenére, hogy mennyire le voltam sújtva.
- Nem értelek – vallottam be, mire végre felnézett rám, a cipője bámulásából. – Két hónapon keresztül azt hallgattam, hogy nem akarsz vele lenni, és mennyire zavar a folytonos akaratossága, ami arra irányul, hogy együtt legyetek. Erre ide jövök, és ti ketten …– hadonásztam a kezemmel feszülten. – Miért?

- Ez volt a kézenfekvő – vont vállat.
- Tessék? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, mert nagyon nem értettem.
- Nina itt van, velem akar lenni. Arra gondoltam, miért ne próbálhatnánk meg, végül is egész nap együtt vagyunk, össze vagyunk zárva – folytatta. Döbbenten bámultam rá.
- Kézenfekvő? Rob, egy kapcsolatnak nem a megelégedésen kell alapulnia. Szereted Őt? – kérdeztem, miközben elé álltam.
- Kedvelem és szeretem, mint a barátom – jött az egyszerű válasz.
- Ennyi? Ennyi nem elég egy kapcsolathoz – dorgáltam, azokkal a szavakkal, amiket én is mondtam magamnak azon a reggelen. Mikor még azt hittem, én is csak ennyit érzek Ő iránta.
- Még lehet több – jelentette ki magabiztosan.

- Rendben, ez nem az én dolgom – fordultam el tőle. – Nekem az számít, hogy boldog legyél – motyogtam, miközben elővettem a telefonom. Ezt még fel kell dolgoznom. Bár nem tudom, hogyan fog menni.
- Találkozunk este? – jött mögém, túl közel.
- Ma nem. Kicsit fáradt vagyok, majd holnap – feleltem, és felé fordultam. Bólintott, majd se szó, se beszéd kiment az ajtón. Sóhajtva leültem a kanapéra, és azon törtem a fejem, mégis, hogy cseszhettem el ennyire? Miért nem voltam előrelátó, miért kellett magam előtt is leplezni, mit érzek iránta. Ezzel csak újabb nehézségeket halmoztam magam elé. Hogy fordulhat ekkorát a kocka hirtelen? Közben kaptam egy sms-t Jerrytől, hogy Nikki szobájában várnak rám. Átmentem.

Nikki azonnal a nyakamba ugrott, és percekig csak ölelgetett. Jerry árgus szemekkel méregetett, miután Nikki helyet foglalt.
- Most örülsz? – kérdeztem, egy kicsit keményen. Nikki azonnal rám nézett, méregetve engem. Nem volt hozzászokva ehhez a hanghoz.
- Igen és nem. Jobban örültem volna, ha előbb térsz észhez – mondta rögtön, durcásan.
- Jaj ne. Miből maradtam ki? Elegem van, hogy semmiről nem tudok – kezdett méltatlankodni a harmadik fél, mire Jerry felé fordult, és elmosolyodott.
- Kristen belezúgott Robba – közölte vele olyan nyugodtan és természetesen, mintha éppen arról beszélne, milyen idő van. – Csak a kisasszony tagadta végig, de most, hogy meglátta azzal a másik nővel, rájött, hogy mit is érez valójában – vigyorgott, majd gúnyosan rám nézett. Nikki kikerekedett szemekkel járatta a pillantását köztem, és Jerry között.

- Te – mutatott rám. – Miért nem mondtad el? – vádolt sértetten.
- Nem volt, mit elmondani. Azt meg tudtad, hogy jóban vagyunk – védekeztem.
- Akkor Te! – nézett most Jerryre. – Miért nem szóltál, hogy mit gondolsz. Együtt tehettünk volna valamit, és most nem tartana itt ez a szerencsétlen – förmedt rá.
- Ha egy egész várost sorakoztatsz elé, és próbálod velük meggyőzni, akkor is a saját hülyesége mellett tart ki. Erre magának kellett rájönnie – próbálta nyugtatni Jerry. Igaza volt, ezt csak úgy foghattam fel, ha magam veszem észre, ami az orrom előtt van.
- Jó, felesleges ezen rágódni, inkább döntsük el, mit csináljunk – pattant fel Nikki, és elővett három sört a hűtőből.
- Hogy-hogy mit csinálunk? – kérdeztem meglepetten.

- Te sem gondolhatod komolyan, hogy ezt annyiban hagyjuk. Rob nagyon kedves barátom, nem hagyom annak a szipirtyónak a markában, ha van esély szétválasztani őket – fordult felém olyan fejjel, mintha valami alapvető dolgot nem látnék.
- Azt hittem kedveled Ninát – nyögtem, amint túlestem a következő megdöbbenésen.
- Oh – legyintett. – Ez csak a látszat, a béke megőrzése érdekében – vigyorodott el cinkosan.
- Mit mondott Rob? Beszéltetek, nem? – tért a lényegre Jerry.
- Azt, hogy ez volt a kézenfekvő megoldás. Azért van vele, mert Nina itt volt, és kedveli – majdnem elröhögtem magam, annyira képtelenségnek hangzott még most is. Jerry meg is tette.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmiről lesz szó – bólintott Nikki.
- És terved is van, nagyokos? – fordult felé Jerry. Úgy éreztem magam, mint aki egy titkos csapat gyűlésébe csöppent.

- Majd lesz – nyújtott rá nyelvet Nikki, nem törődve a gúnyos hangnemmel. Aztán elkezdődött, az, amire felnőtt emberek társaságában nem is számítottam. Nikkinek lett terve, de még milyen! Nina vízbe fojtásától, egészen az elrablásáig. A kopaszra borotváljuk a fejét résznél, már én is bele szóltam. Addig csak elhűlve hallgattam a Jerryvel folytatott szópárbajukat, hogy mi lenne a legjobb megoldás, Nina kitúrására.
- Hé, nyugi – vágtam közbe. – Mi lenne, ha egyszerűen csak hagynánk. Hagynánk, hogy Rob maga jöjjön rá, hogy neki így nem jó. Azzal szerintem sokkal többre megyünk, mint holmi kicsinyes cselekkel – magyaráztam. Örültem is volna magamnak a zseniális ötletem miatt, ha nem azt látom az arcunkon, amit. A két döbbent szempár, ami most úgy meredt rám, mint egy elmeroggyantra, mindent megmagyarázott…

2010. november 19., péntek

12. fejezet: Ébredés


Köszönöm a türelmeteket, és a megértést.:) Most viszont eljött a folytatás ideje. Itt a 12. fejezet, amiben talán nem éppen az szerepel, amit reméltetek. Viszont mindennek megvan a miértje, ezért kérlek titeket, hogy ne pánikoljatok rögtön. Legyetek türelmesek. :)
Jó olvasást a részhez, remélem tetszeni fog, és megosztjátok vele, amit gondoltok! ;)
Puszi, Lady

Reggel nehezemre esett kinyitni a szemem, ami nem csoda, hiszen hosszú éjszaka áll mögöttem, de még milyen… Tegnap olyasmit éltem át, amilyet még soha azelőtt, és mindezt egyvalakinek köszönhetem. Meg sem mertem mozdulni, hiszen Rob még mindig aludt mögöttem, nem mellesleg, szorosan hozzám simulva, kezét a hasamra szorítva. Újra lepörgettem magam előtt minden képkockát. Sokszor majdnem felnyögtem, ahogy felidéződött bennem minden, amit akkor éreztem, vagy, ahogy Rob hozzám ért, megcsókolt. Tudtam, hogy ez egyszeri volt és megismételhetetlen. Ezzel már tegnap is tisztában voltam, mikor együtt voltunk. A vonzalom nem elég egy kapcsolathoz, és biztos vagyok benne, hogy ezzel Rob is tisztában van. Csak azt remélem, hogy azzal, hogy lefeküdtünk- nem is egyszer-, nem tettünk kárt a barátságunkban.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy a másik érintett, mocorogni kezd mögöttem. Csak arra eszméltem, hogy eddig hasamon nyugvó keze lassan rásimul a mellemre, míg ajkai a nyakamat veszik célba. Lehunytam a szemem, és gondolkodni kezdtem. Rob egyértelműen folytatná a tegnapiakat, és őszintén szólva, nekem sem lenne ellenemre, mindannak fejében, hogy pár perce döntöttem el, ez nem fordulhat elő többet. Döntéshelyzetbe kerültem. Vagy most azonnal leállítom, vagy még egyszer utoljára engedek a vágynak. Nem volt nagyon időm gondolkodni, sőt helyesen dönteni sem, mert Rob másik keze – amivel nem a mellemet kényeztette -, megállíthatatlanul igyekezett a lábam közé. Éppen hogy csak megérintett, ajkaimat egy halk nyögés hagyta el, amivel egy időben döntöttem is. Rob is felsóhajtott, ahogy megérezte, hogy máris szinte tocsogok, pedig még alig tett valamit. Hiába, aki tud az tud… Szájával tovább játszott a nyakam puha bőrén, ujjai ritmusosan simogattak, miközben ha lehet, még közelebb vont magához. Ismét felnyögtem, ahogy egyértelmű vágya a fenekemnek nyomódott.

Ennyi pont elég volt, hogy minden józan eszem elveszítsem, és nyakamat teljesen kitekerve, csókra nyújtózzak felé. Mosolyogva hajolt hozzám, és miután nyelvét végighúzta alsó ajkamon, megadta, amit akartam. Innentől kezdve már nem voltam képes határt szabni, és még a jobbik eszem is úgy gondolta, ha már tegnap is megtörtént, még egy mit számit. Újra csak sodródtam az árral. Kissé kényelmetlen volt így, ezért Robot a hátára lökve, egyik lábam átvetve rajta, fölé ültem. Tettre kész férfiassága a lábaim közt lüktetett, de még egy kicsit húzni akartam az időt, a legjobb résszel még várni szerettem volna. A mellkasát végigcsókolva értem el szájához, hogy újabb csókot lopjak tőle. Megkaptam, miközben csípőm is lassú, körkőrös mozgásba kezdett. Kíváncsi voltam, meddig bírja, amit művelek, bár lehet, hogy én leszek a türelmetlenebb. Tévedtem. Rob a számba nyögött, miközben egy határozott mozdulattal a csípőmbe markolt, és magára húzott. Most egyszerre vizahangozott a nyögésünk a piciny szobában, miközben megvonaglottam az érzéstől. Elszakadtam tőle, és felülve rajta mozgatni kezdtem a csípőm.

Rob kétségkívül élvezte ezt a felállást, ugyanis le sem bírta venni szemeit a testemről, miközben egyre gyorsabban mozogtam rajta. Hol az arcom, hol a mellem, hol pedig azt a pontot igézte, ahol testünk összeforr. Persze kezei sem tétlenkedtek sokáig, hamar felkúsztak a mellemre, édes borzongást kiváltva ezzel, belőlem. Egy idő után, akár milyen nehezemre is esett, megálltam a mozgásban, pont mielőtt élvezetünk beköszöntött volna. Nyújtani akartam, nem szerettem volna még, hogy vége legyen, minden másodpercet ki akartam élvezni. Rob sűrű zihálás közepette nyögött fel, de nem panaszkodott, megértett, miért tettem. Lehajoltam hozzá, hogy ismét forró csókban forrjunk össze, ezzel is tovább perzselve a bennünk tomboló tüzet. Ahogy nyelvünk találkozott, nem bírtam tovább, és csípőm újra mozgásba lendült. Rob feje mellett két oldalt támaszkodtam meg, és mozogtam rajta, fel és le. Ő a fenekemet simogatta, néha be is segített. Végig tartottuk a szemkontaktust, amitől csak még élvezetesebb lett az együttlétünk, hiszen a szeme csillogása, elégedett tekintete mindent elárult számomra. Aztán vége lett.

Egy utolsó nyögés közepette remegett meg testem, miközben a világ szinte elhomályosult előttem, csak Rob mosolyát láttam, ezekben a másodpercekben egyedül Ő volt a gondolataim középpontjában. Természetesen Róla sem feledkeztem meg, nem hagytam abba a mozgást, így néhány kisebb csípőmozdulat után, Ő is követett engem. Önkívületi állapotban bújtam a karjai közé, nem tudnám megmondani, mennyi ideig feküdünk így. Lassan felemeltem a fejem, és csillogó szemeibe néztem.
- Jó reggelt – suttogta ekkor, és egy apró csókot nyomott a számra.
- Kétségkívül jó – mosolyodtam el, és most én csókoltam meg. Ez kicsit hosszabbra nyúlta, percekig nem engedte szabadon a nyelvem, aztán a hátamra fordított, és még néhány hosszú perc után, leszállt rólam. Üresnek éreztem magam, pedig tisztában voltam vele, hogy ennyi volt. Mégis fájt belátni, hogy ennyi járt nekünk. Percekig egy szót sem szóltunk. A csendet végül Rob szakította meg.

- Mikor indul a géped? – kérdezte, miközben a könyökére támaszkodott, hogy jobban lásson.
- Egykor. A tied? – reménykedtem, hogy egy géppel megyünk, legalább lesz időnk kicsit beszélgetni. Ekkor még nem is sejtettem, hogy beszélgetésre már jóval előbb sor fog kerülni.
- Úgy tűnik, egy géppel megyünk – mosolygott édesen, miközben ismét közelebb bújt hozzám. Most mégsem ölelt át, és semmi ilyesmi.
- Nem tudom, mi lesz most… Én forgatni fogok, hogy fogjuk megoldani? – törte meg a csöndet, egy számomra igazán meglepő kérdéssel. Hogy-hogy, hogy?- kérdeztem magamtól, mert fogalmam sem volt mire érti. Aztán leesett. Szegény azt hiszi, hogy várok tőle valamit. Ami normális is lenne, de mióta vagyok én normális? Na ez az, nem vagyok az, soha nem is voltam.

- Rob – kezdtem bele, miközben felültem az ágyon. - Én nem várok tőled semmit, hidd el. Ez remek volt, jobb, mint, amit valaha is tapasztaltam, de nem akarom, hogy úgy érezd, tartozol nekem ezek után valamivel – nyugtattam, mire csak egy meglepett, nem is, inkább összezavarodott pillantást kaptam válaszul.
- Én nem érzem úgy, én…
- Nekem bővel elég, ha a barátságunk sértetlen, mert nem akarlak elveszíteni. A barátságunk a legfontosabb nekem, én belehalnék, ha annak vége lenne – hadartam kétségbeesetten, mire megdöbbent. Már nem volt zavarodott, sokkal inkább döbbent. Vártam néhány pillanatot, csak ezután kérdeztem rá, hogy minden rendben van-e.
- Persze. És ne aggódj, sosem veszítesz el – ígérte, majd közelebb húzódott hozzám, és megölelt. Pont erre volt szükségem, hogy tudjam, minden marad a régiben. Ekkor arra még nem is gondoltam, Ő mit szeretne, vagy mire számított…
- Rendelek reggelit, amíg lezuhanyozol – ajánlottam mosolyogva, elgondolkodva bólintott. Kimásztam mellőle, és még Ő bevonult a fürdőbe, elintéztem a rendelést. Aztán helyet cseréltünk, és mire én felöltöztem, a reggeli kint várt rám.

Attól tartottam a legjobban, hogy ezután jön a feszengés, kínos csend és minden más, ami ilyen esetekben be szokott következni. Szerencsére nem így történt. Ugyan olyan fesztelenül tudtunk beszélgetni, mint a tegnap, és ma történtek előtt. Persze, megvoltak a pillanatok, mikor Robnak egy-egy mozdulatáról, hangjáról vagy arcáról beugrottak képek az éjszakánkról. Ilyenkor mindig zavarba jöttem, annak ellenére, hogy Ő nem tudhatta, mi jár éppen a fejemben. Talán nehezebb lesz elfelejtenem, ami történt, mint hittem.
Egy búcsú cigi után eljött a pakolás ideje, Rob átment a szobájába, míg én itt szedtem össze a cuccaimat. Aztán a recepción találkoztunk újra, ahol a sofőr várt minket, akivel a reptérre megyünk. Nem kis meglepetésünkre ott már vártak ránk. A népes fogadóbiztosság nem másokból állt, mint New York legleleményesebb lesifotósaiból. Úgy kattintgatták a gépeiket, mintha az életük múlna rajta, hogy minden egyes mozdulatunk meg legyen örökítve. Rob kissé idegesen tolt be maga előtt az ajtón, de amint a négy fal biztonságában tudhattuk magunkat, fellélegezett.

- Annyira utálom őket – sóhajtotta, miközben a csekkolásra vártunk.
- Elhiszem – húztam el a szám, és kifelé tekintettem, hogy még mindig ott vannak-e. Persze, hogy igen. Sőt, mikor időnként kinyílt az ajtó, élvezettel nyomták be a gépeiket, hátha lekaphatnak még pár érdekes pillanatot.
A repülőút teljes nyugalomban telt, főleg azért, mert mind a ketten aludtunk, mint akit fejbe vágtak. Csak arra keltem fel, hogy Rob az arcomat simogatva próbál ébredésre bírni. Nehezen kinyitottam a szemem, majd feltűnt, hogy szinte teljesen Robhoz bújva alszom. Egy pillanat alatt zavarba jöttem, és elhúzódva tőle, kezdtem igazgatni a ruháim. Ő persze csak somolygott az orra alatt. Gyorsan becsatoltam az övem, hiszen a leszállás megkezdése miatt kellett felkelnem.

- Mikor utazol? – kérdeztem tőle az utolsó percekben, mikor a csomagokra vártunk.
- Holnap után reggel – felelte. Az hamarabb van, mint gondoltam. És utána, három hónapig nem is látom, ami megdöbbentően megrémített.
- Látlak még előtte? – érdeklődtem félénken, nem tudtam, Ő mit szeretne.
- Mit szólnál holnap egy ebéhez? – ajánlotta mosolyogva, amibe azonnal bele egyeztem. Úgy váltunk el, mint jó barátokhoz illik. Egy hosszú ölelés, majd mind a ketten mentünk a számunkra fenntartott autó felé. Percekig csak bámultam, míg Ő beszáll a sajátjába, csak azután mentem az enyémhez. Furcsa érzésem volt, mintha egy felem elveszett volna. Jerryvel is sokszor vagyunk külön, az mégsem ráz meg ennyire. Azzal nyugtattam magam, hogy holnap még lesz időm rendesen elköszönni tőle.
Ha már itthon vagyok, ideje visszatérni a rendes kerékvágásba, azonnal hívtam is Jerryt.

- Szervusz, angyalkám. Itthon vagy? – érdeklődött.
- Igen, most tartok hazafelé a kocsival – mondtam neki.
- Aham, és miért olyan a hangod, mint akinek a fogát húzzák? – trafált bele azonnal a lényegbe. – A lovagod merre van? – folytatta.
- Nem a lovagom Jerry – sóhajtottam. Ha tudná, mennyire nem az…- És gondolom Ő is kipiheni magát – mondtam meggondolatlanul.
- Miért? Csak nem megdolgoztattad? – nevetett, majd miután nem válaszoltam, mert ezt most nem bírtam poénnal elütni, abba hagyta a vihogást. – Te jó ég! Egy óra múlva nálad vagyok – közölte döbbent hangon.
- Köszönöm – ennyit bírtam kinyögni, sem tiltakozni, sem hazudni nem volt kedvem. Nem mintha valaha is hazudtam volna neki. Nem is szándékoztam, meg persze neki nem is tudok. Jobban ismer, mint bárki ezen a világon.

Miután letettük csak bámultam ki az ablakon, és gondolkodtam. Azt sem vettem észre, hogy haza értünk, a sofőr szólt rám, hogy ideje kiszállni.
Anya az ajtóban a nyakamba ugrott, és azonnal a konyhába húzott, hogy megetessen. Közben pedig le sem lehetett lőni, folyamatosan szóval tartott, minden részletet tudni akart. Hiába beszéltem vele, nap, mint nap telefonon, még mindig volt, amit tudni akart. Meséltem hát neki. Egészen addig, míg Jerry be nem vágtatott, nyomott az én arcomra és anyáméra is egy puszit, majd elnézést kérve anyutól a kocsijába tuszkolt.
- Hova viszel? – kérdeztem idegesen, mert azt sem hagyta, hogy összeszedjem magam.
- Csak nyugi, egy csendes helyre, ahol mindent elmesélsz – vigyorgott rám elégedetten, én pedig sóhajtva hátradőltem az ülésben.

Néhány perc múlva meg is érkeztünk, a törzshelyünkre. Ez volt az a hely, ahova mindig elmentünk, ha valakivel történt valami. Itt ültünk akkor is, mikor Mike-al szakítottam, vagy mikor Ő, illetve Nikki szakítottak. Ezen a helyen beszéltünk meg minden sorsdöntő mozzanatot az életünkben.
Leültünk a kis kávézónk, egyik csendes sarkába, és miután kikértük a kávénkat, Jerry felém fordult.
- Mesélj! – utasított.
- Lefeküdtünk…nem is egyszer – suttogtam, mialatt zavaromban a bögrémen lévő írást kaparásztam.
- És? – felnéztem rá, de döbbenet helyett inkább értetlenkedés ült az arcán.
- És? – kérdeztem vissza, én viszont döbbenten.
- Nem értem, mi a probléma – közölte.
- Hogy mi a probléma? Lefeküdtem az egyik legjobb barátommal, és oké, hogy meg tudtuk beszélni, vagyis a barátságunk sértetlen…

- Mi van? – förmedt rám, mint aki nem ért semmit. Elhallgattam, és kérdően vizslattam. – Milyen barátságról beszélsz? Mondd, neked teljesen elment az eszed? – Jerry sosem arról volt híres, hogy visszafogja magát, vagy, hogy a véleményét magában tartja, de ezzel a mostani viselkedésével engem is meglepett. Ilyen hangot nem hiszem, hogy megütött volna velem szemben, valaha is.
- Jerry, nem értelek – mondtam neki, összezavarodva.
- Te komolyan saját magad ellensége vagy, Stew. Ez nem barátság - rázta a fejét valamivel nyugodtabban, miközben belekortyolt a kávéjába.
- Ne mondd ezt, az elejétől fogva nagyon jó barátok vagyunk – hárítottam a feltételezést.
- Igen, azok voltatok, nagyon jó barátok. És nem véletlen a múlt idő, édesem, mert ez már rég nem barátság – bizonygatta.
- De…

- Nincs de! Miért feküdtél le vele? – pillantott rám kérdően, de választ nem kapott, mert nem tudtam, mit mondani. – Hát ez az. Bartáságból, nem fekszel le senkivel! – dőlt hátra elégedetten.
- Ezt nem is mondtam… csak…nem tudom, volt egy gyenge pillanatunk, előfordul. Nem kell mély érzéseket keresni a háttérben, hiszen még te magad mondtad New York-ban, hogy nincs abban semmi furcsa, ha vonzódom egy jó pasihoz – hadartam zavartan.
- Ez már több, mint vonzalom, de nem foglalkozom veled. Úgysem tudlak meggyőzni, és előbb- utóbb rájössz majd magadtól a dolgokra. Ha nem fogsz ennyire tiltakozni ellene, be fogod látni, hogy mit érzel – jelentette ki olyan magabiztossággal, hogy az ember jogosan hiheti azt, hogy hülye.

- Hagyjuk, inkább mesélj, mi volt itthon? – tereltem a témát, mire mosolyogva közelebb hajolt. Innentől kezdve már jobban tetszett a beszélgetés menete. Végre nem én voltam az elemezni való fél, sőt rólam és Robról már nem is esett szó a továbbiakban. Nikki volt a fő téma. Jerry találkozott vele a héten, mielőtt elutazott volna. Sajnos, nekem erre már nem lesz alkalmam, mert már Vancouverben van. De Jerry mesélt róla egy kicsit. Azt mondja teljesen ki van virulva – ezt én is láttam New York-ban, mikor találkoztunk-, és nagyon szerelmes. A barátja is vele ment, és Nikki könyörög, hogy látogassuk meg, mert eszméletlenül hiányzunk neki. Nekem is Ő. Régen szinte mindennap láttam, most meg örülhetek, ha egy hónapban egyszer együtt töltünk egy napot.

Jerryvel még órákig ültünk a kávézóban, és beszélgettünk. Aztán haza vitt. Mikor mondtam neki, hogy holnap találkozom Robbal, hogy elköszönjek tőle, nem mondott semmit. Ezek szerint komolyan bedurcizott, és nem foglalkozik velünk többet. Valahol örültem neki, mert a kávézóban nekem szegezett szavai jobban elbizonytalanítottak az igazamban, mint szerettem volna. Lehet igazság abban, amit mond, ezt nem tagadom, de akkor sem úgy van, ahogy mondja. Csak jobban tudom azt, mit érzek…

Már tizenegykor útra kész voltam másnap, pedig csak fél egyre kellett a megbeszélt éterembe érnem. Kicsit izgultam, hiszen ma búcsúzunk el egymástól, ki tudja mennyi időre. Végül sikerült elütnöm az időt indulásig, olyannyira, hogy majdnem elkéstem.
Rob mosolyogva várakozott rám egy félreeső asztalnál, és azonnal felkelt, megölelt, mikor megérkeztem. A szokásos „hogy vagy?”, „hogy aludtál?” kérdések, és némi kínos csend után, beindult a beszélgetés. Elmondtam neki, hogy mennyire aggódom, hogy nem piheni ki magát rendesen, hanem máris új forgatásba kezd. Érdeklődtem, hogy miért nem lehetett egy héttel későbbre tenni a kezdést, de erre csak annyi volt a válasz, hogy szorítja őket az idő. Azt is bevallottam neki, hogy hiányozni fog, majdnem bele is pirultam. Kedvesen rám mosolygott, és azt felelte, hogy neki is én. Arról is biztosított, ha lesz pár nap szünete, és Los Angelesben jár, én leszek az első, akit felkeres.

- Jó, de az nem ugyan az – konyult le ismét a szám.
- Tudom, de örülök, ha ennyit is találkozhatunk – motyogta, a villáját igazgatva.
- Sajnálom, csak már úgy megszoktam, hogy nap, mint nap látlak. Hogy csak két szobányit kell arrébb mennem, és máris ott vagy – vallottam be neki.
- Én is – mosolygott. Valamilyen furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy gondoltam, neki fele annyira sem fogok hiányozni, mint Ő nekem. Mintha sokkal könnyebben venné, hogy három hónapig nem láthat. Sőt, némi megkönnyebbülést is éreztem rajta. Ez fájt. Lehet, hogy csak a fantáziám űz velem gonosz tréfát, mégis aggódtam. Talán megbántottam valamivel… Mégsem kérdeztem rá. Reméltem, hogy az idő megold mindent, ha egyáltalán van mit megoldani.

- Felhívsz majd néha? – kérdeztem reménykedve.
- Amikor csak tudlak. Ez nem is kérdés. – Ettől a választól kicsit megnyugodtam, és máris jobbkedvűen csevegtem vele tovább.
Aztán eljött a búcsú ideje, túl hamar. Nehezen tudtam rávenni magam, hogy szabadon engedjem az ölelésem fogságából, de kénytelen voltam. Holnap indul, még pihennie is kéne. Nehéz szívvel engedtem útjára, hisz ki tudja, mit hoz a jövő…

2010. november 12., péntek

KÖZLEMÉNY

RESPECT!!!! Most egy kis szünetre van szükségem(Briannával karöltve), és szerintem nektek is… Nem fejteném ki , hogy miért. Itt nem szándékozom konkrétan beszélni a dolgokról. Valamitől besokalltam…Ha valakit érdekel, ír egy mailt és szívesen megosztom vele…  Ide nem kérek baszogatós megjegyzéseket, mert nem reagálok! Ha valaki, valamit szeretne, tudja hol ér el. Ennyi.
Egyet mondanék még! Ez egy történet, amit azért írok, mert Ti szeretitek és, mert engem kikapcsol. Emellett van más életem is, sokkal fontosabb dolgaim, egyéb problémáim, NEM EZ AZ ÉLETEM!!!!  Nem vérre megy… Ez egy blog, egy történettel, amit nagyon szeretek és olvasókkal, akiket tisztelek.
Természetesen sajnálom, ha ezzel, azoknak az embereknek, akik szeretik amit írok,  csalódást okozok.  Nagyon is, de most ez van, ezt kell tennem. De tudom, hogy ők meg is fogják érteni! Bízom bennetek.
Egy hét… ennyit kérek. Egy hétig se ezen, se a másik blogon nem lesz friss. Most kicsit azt helyezem előtérbe, amit már rég óta kellett volna, AZ ÉLETEM!
Bízom benne, hogy aki tényleg mellettem áll, az megért…

2010. november 6., szombat

11. fejezet: Mámor


Itt van, meghoztam a várva várt fejezetet. Oldalra már kiírtam, hogy friss időpontja ezentúl képlékeny. Ugyan úgy minden héten lesz, annyi a változás, hogy vagy pénteken, vagy szombaton. Jövő héten pénteken lesz, ezt már most meg tudom mondani. :P Nem is beszélek tovább, gondolom nem erre vagytok kíváncsiak leginkább. Szóval jöjjön, aminek jönnie kell…;) Jó olvasást hozzá, és szeretném, ha sok-sok gondolatot osztanátok meg velem, a fejezettel kapcsolatban. Remélem, lesz mit kiadni magatokból!
Puszi, Lady


Teljesen felszabadult voltam, elengedtem magam, a zene irányított. Hol énekeltem az éppen felcsendülő számokat, de volt, hogy csak Rob szemébe nézve, csábosan ringattam a csípőm. Szorosan magához ölelt, konkrétan összedörgölőzve táncoltunk, jobban nem tudnám megfogalmazni. Erotikus volt, ahogy csípőnk ütemesen össze-összeért. Ebből még többet akartam. Már nem is a nyaka örül voltak karjaim, inkább a csípőjébe markolva tartottam, szorítottam magamhoz, hogy egy kicsit se tudjon távolabb menni. Nem, mintha úgy tűnt volna, ilyesmi egyáltalán megfordul a fejében.

A gondolataim sem voltak éppen illedelmesek, folyamatosan azon járt az eszem, hogy csak két vékony ruhadarab választ el lent minket egymástól, és mennyire szeretném, ha azok sem lennének útban. Valamit, alig pár centire lévő ajkai is állandó kísértést jelentettek számomra. Nem tudtam, nem arra gondolni, hogy mit tudna művelni azzal a szájjal, mindenütt a testemen. Ezekre a gondolatokra csak rásegített, a bennem lévő alkoholmennyiség. Nem voltam ki, de éreztem, hogy józan sem vagyok. Pont abban az állapotban voltam a piától, amikor már minden mindegy. Akármennyire nem szerettem volna most elválni tőle, a természet szava erősebb volt. Elszakítottam hát tőle a tekintetem, és a füléhez hajoltam.

- Ki kell mennem pisilni – szakítottam meg az érzéki pillanatot, egy kevésbé csábos kijelentéssel. Abban a pillanatban lehullottak rólam a kezei, és mosolyogva a wc felé kezdett terelni.
- Itt megvárlak – mutatott egy, a sarok sötétségében megbúvó asztalka felé. Bólintottam, és sebesen a mosdó felé vettem az irányt. Vagy két kilóval könnyebbnek éreztem magam, mikor kijöttem. Gyorsan a hajam is megigazítottam, csak azután léptem vissza a folyosóra. Oda, ahonnan az asztal teljesen jól látszott, és ahonnan az is tisztán kivehető volt, hogy már nem egyedül üldögél ott. Egy szőke hajú lány foglalt vele szemben helyet, túl közel, keze pedig Rob kezén pihent, és éppen valamit nagyon bizalmasan susogott neki. Tessék, csak öt percre hagyom egyedül, és máris rámászik valaki.

A falnak dőlve vártam, hogy vissza menjek-e vagy inkább a szobám felé vegyen az irányt. Rob elhúzta a fejét a lánytól, és kínosan rámosolygott, majd a kezét is kihúzta az övé alól. A csaj viszont nem zavartatta magát, jobb híján, Rob combjára simult a keze. Rob hátrébb dőlt a széken, úgy tűnt, igyekszik elszakítani magát, minden fizikai kapcsolattól, de a szőke nem vette a lapot. Néztem volna még, ahogy szerencsétlenkedik, ha nem éreztem volna úgy, hogy ezt nem akarom látni. Zavart, nem akartam, hogy hozzáérjen. Fogtam maga, felvettem a legédesebb bájvigyorom és feléjük indultam. Rob, amint észrevett, olyan sebesen rántotta arrébb a combját, hogy a lány keze szó szerint lehullott róla. Melléjük érve egyik kezem Rob mellkasára simítottam, jó látványosan végigsimítva rajta.

- Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott – mondtam neki, majd a csajra néztem, aki éppen meglepetten mért végig. – Elfoglaltad a helyem, de nem baj – vontam vállat, majd mindkettőjüket meglepve, Rob ölében foglaltam helyet, szemben. – Itt úgyis jobb – szóltam még hátra neki, majd egy mosolyt küldve Rob felé olyat tettem, amire nem számított. Megcsókoltam, vagyis elsőre csak a számat szorítottam az övéhez. Annyira ledermedt, hogy nem reagált. Talán még amiatt is sokkban volt, hogy az ölébe ültem, most meg ez… Nyelvemet végighúztam alsó ajkán, hogy kapcsoljon már, és tegyen úgy, mint aki nincs meglepve. Kapcsolt, de nem is akárhogy. Olyan hévvel ragadott tarkón és csókolt vissza, hogy azt hittem leszédülök az öléből. Egy halk nyögés szakad fel belőlem, és a hajába markolva felvettem, az általa diktált tempót.

Csak pár másodpercbe telt, hogy mindent elfelejtsek, és mindössze erre koncentráljak. Már nem a csaj lerázása érdekelt, hanem, hogy csináljuk. Rob kezei végigsimítottak a hátamon, egészen a fenekemig, amit megmarkolva húzott még közelebb magához. Engem is meglepett, mennyire lihegve szakadtam el tőle, hiszen csak egy csók volt. Ő nem így gondolta, mert még körülnéztem, a nyakamat szívogatta és csókolgatta tovább.
- Már elment – ziháltam, a csajra utálva.
- Tudom – suttogta Rob a nyakamba, aztán megint megcsókolt. A józan eszem valahol az ajtó előtt hagytam, mert örömmel mentem bele ismét a dologba. Csak egy dolog zavart. Hiába voltunk egy eldugott sarokban, frusztrált, hogy túl sok ember van itt. Ennek a következő pillanatban hangot is adtam.

Újra elhúzódtam tőle, mire fejét zihálva támasztotta homlokomnak. Talán azt hitte ennyi volt…vagy azt szeretné? Félre tettem mindent kétségem, és úgy határoztam a döntés most az övé.
- Nem menyünk inkább fel? – kérdeztem kissé zavartan, ami abban mutatkozott meg, hogy idegesen az alsó ajkamat harapdáltam.
- De – ennyi volt összesen a válasz, de az arcán játszó, boldog mosoly bizonyította, hogy igenis, neki is jártak ilyen dolgok a fejében. Nekem sem kellett több, felpattantam az öléből és a karját megragadva húztam egészen a liftig. A többiekre oda sem pillantottunk, nem mintha ezen az estén túl sokat törődtünk volna velük.

A lift előtt valamennyire vissza kellett fognunk magunkat, hiszen nem egyedül voltunk a recepció környékén, de a félreérthetetlen pillantásainknak nem tudtunk határt szabni. Szerencsére a liftben egyedül utaztunk, mert ott már eszem ágában sem volt szerénykedni. Azzal egy időben, hogy az ajtó becsukódott, Rob magához húzott. Én viszont az ajkai helyett a nyakára vetettem magam, miközben kezemmel az ingéjt gomboltam, hogy minél nagyobb felületet bejárhassanak ajkaim.
- Hozzád vagy hozzám? – kérdezte.
- Amelyik közelebb van – motyogtam a mellkasába, mert éppen ott jártam, és nem szándékoztam megállni, egy pillanatra se.

Az ajtó kinyílt, pont mikor visszatértem az ajkaihoz, hogy megcsókoljam. Nem okozott gondot az sem, hogy ki kell szállni, így is meg tudtuk oldani. Egyszer csak valami kemény nyomódott a hátamnak, ami szintén nem zavart, így még jobban hozzá tudtam préselődni.
- Kris… a kulcs – nyögte a számba, amit először nem értettem. Aztán rájöttem, hogy a mögöttem lévő kemény valami, valószínűleg az ajtó lesz, a kulcs pedig nálam van. Nem könnyen, de előkapartam a zsebemből, a nyitás pedig még ennél is nehezebben ment. Végül bejutottunk valahogy, mert a következő pillanatban az ajtó csapódott, én pedig már Rob ölében voltam, szintén az ajtónak nyomódva, csak most belülről. Heves csókcsatába kezdtünk, majd Rob megelégelte, hogy még mindig álldogálunk, és a kanapéra botorkált velem, az volt a legközelebb.

Amint helyet foglalt rajta – még mindig velem az ölében-, folytattam a liftben megkezdetteket, és végre megszabadítottam az ingéjtől, két csók közben. Hezitálva, Ő is levette rólam a pólóm, de ezután meg is állt a melltartóm csatjánál, bizonytalannak tűnt, mintha valami aggasztaná.
- Ha tovább megyek, meg fogsz állítani? – adott hangot kételyeinek. Majdnem felnevettem a kérdés hallatán, mert szerintem egyáltalán nem úgy néztem ki, mint aki megállni készül.
- Nem – vágtam rá mégis, röhögés helyett, és mutatóujjam kacéran végighúztam meztelen felsőtestén. Most jöttem csak rá, hogy ezzel zöld utat adtam magunknak, talán egy hiba elkövetésére. Viszont, most ez a legkisebb mértékben sem érdekelt. Számat szinte vonzotta a mellkasa, és rá is hajoltam. Ajkaimmal és nyelvemmel egyaránt ízlelgettem a bőrét, élvezettel hallgatva halk sóhajait. Szívesen folytattam volna még, de visszahúzott az ajkaihoz. Nyelvünk vadul talált egymásra ismét, miközben Rob a melltartómat kapcsolta ki.

Jól emlékeztem az érzésre, mikor a forgatás közben simult keze a mellemre, de most ezt megtízszerezve éreztem, talán a helyzet mássága miatt. Most szemérmetlenül nyögdécselve válaszoltam keze masszírozására. Úgy éreztem a szívem menten kiszakad, főleg, miután ajkaival kezdett kényeztetni. Megfontoltan haladt egyre lejjebb, elsőkét csak a nyakam, majd a mellkasom csókolta végig. Mikor szája közrezárta az egyik mellbimbóm, hátamat ívbe feszítve nyögtem fel. Rob nem hagyta abba – szerencséjére -, és egyre tovább ingerelve szívogatta, harapdálta. Körmeim egyre mélyebben vájtam a hátába, de nem panaszkodott egy percig sem. Hírtelen eltűntek rólam ajkai, és a kanapén hagyat döntve, kerekedett fölém. Kemény férfiassága nekem feszült, amitől legszívesebben most azonnal, mindent félbe hagyva, az összes maradék ruhát ledobálva, magamba vezettem volna. Ehelyett újra, szenvedélyesen egymás ajkaira vetettük magunkat, mint két kiéhezett oroszlán a prédájára.

Rob kissé elhúzódott tőlem, nekem pedig máris hiányzott a teste melege. Szerencséjére csak a nadrágomat húzta le rólam, majd ismét visszakúszott hozzám. Csókja most lány volt, finoman kóstolgatta ajkaimat, amivel engem csak még jobban feltüzelt. Egyik keze felfedező útra indult rajtam, végigsimítva minden porcikámon, egészen a bugyimba. Belemosolygott a csókba, ahogy megérezte mennyire kívánom már most. Könnyedén simított végig rajtam többször is, majd egyik ujját eltűntette bennem. Ebben a pillanatban az én torkomat, egy cseppet sem halknak nevezhető nyögés hagyta el, és csípőm ösztönösen lendült a keze felé.

Nem kellett neki több célzás, folytatta. Szorosan kapaszkodtam a vállába, biztos vagyok benne, hogy a körmeim ott is jól kivehető nyomokat hagytak. A szememet összeszorítva élveztem, ahogy Rob ujjával fáradhatatlanul kényeztet. Aztán vége lett. Értetlenül nyitottam ki a szemem, de Rob már nem volt fölöttem. Nem, mert kicsit lejjebb igyekezett azon, hogy a bugyim levegye rólam, és eme törekvése, sikeresnek bizonyult. A következő pillanatban ugyanis combjaimat szélesre tárta, én meg aggódva kapcsoltam.
- Ne… - kértem, de hiába, mert nyelve pont abban a pillanatban simított végig rajtam. A világ összefolyt körülöttem, és minden szégyenlősségemet próbáltam félre tenni. Valahogy nem esett nehezemre. – Neh…ne hagyd abba! – nyögtem végül, pedig kérnem sem kellett.

Nyelve könnyen csúszott belém, csak a saját sikolyaim tartottak valamennyire észnél, miközben Rob egyre gyorsabban mozgatta a nyelvét, hol bennem, hol rajtam. Eközben kezeivel a combomat szorította le, mielőtt még megfojtom. Remegő kezemmel túrtam a hajába, hogy még beljebb nyomjam. Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy testem fölött átvegye az uralmat a remegés.
- Rob – sikoltottam utolsó erőmmel, mikor testem fáradtan ernyedt el a kanapén. Az említett mosolyogva elemelkedett fölém, én pedig vadul kaptam az ajkai után. Kezeim azonnal megtalálták az utat a nadrágjához, most már csak egy dologra vágytam, de arra remegve.

Miután közös erővel levettük a nadrágot, és a bokszert is eltűntettük az útból, végre elértem lüktető vágyát. Oda sem kellett néznem, elég volt csak kezemet néhányszor végighúzni rajta, hogy tudjam, nincs miért szégyenkeznie, sőt! Rob minden mozdulatomra morgással felelt, és lassan a csípőm után nyúlt, hogy végre belém temetkezhessen. Mikor ez megtörtént, a várt sikoly helyett konkrétan megnémultam, nem jött ki hang a torkomon. Csak néztem Rob arcán átsuhanó érzelmeket, amik nem voltak mások, mint amik az enyémen is játszhattak. Nem gondoltam, hogy ekkora akarta erővel áldott meg a sors, pedig igen. Rob nem mozdult, csak élvezte a helyzetet, és én sem kezdtem türelmetlenül mocorogni. Lassan lehajolt hozzám egy csókért, ezzel egy időben pedig a csípője is megmozdult.

Amit akkor éreztem, nehéz lenne szavakkal leírni. Tökéletesen passzoltunk, minden mozdulat magam volt a mennyország számomra, és Rob nyögéseiből is valami hasonlót szűrtem le. Gyorsítani szerettem volna a tempón, amit a fenekébe markolva jeleztem neki. Rob egy határozott lökéssel ismét teljesen belém temetkezett, majd a fenekem alá nyúlva, feltérdelt a kanapén, velem együtt. Szorosan kulcsoltam a lábaimat csípője köré, ahogy a karjaim is erősen kapaszkodtak a vállába. Ajkaival pont elérte a mellemet, amit ki is használt, ezzel csak még tovább ingerelt. Egyre gyorsabban mozgattam a csípőm, Rob is lelkesen tartotta az általam diktált ütemet, miközben férfias nyögései is egyre hangosabbak voltak.

Villámcsapásként sújtott le rám az élvezet hulláma, egy hangos sikollyal tetézve. Remegő testem pillanatokkal később megfeszült Rob karjai közt, aki még egy utolsó, határozott lökéssel hatolt testem mélyére. Ezután Ő is elernyedt, egy állatias morgás kíséretében, mintha csak rám várt volna. Lihegve fúrtam arcom a nyakába, és hintettem be apró csókokkal. Rob igyekezet kettőnket valamivel kényelmesebb pozícióba helyezni. Letett a kanapéra, Ő magam pedig mellém feküdt. A mellkasa még mindig szabálytalanul gyorsan emelkedett fel és alá, de ez nem csoda. Az imént átéltek hatására, még én is oxigén hiánnyal küszködtem. Egyik kezével átkarolt, én pedig csak visszaidéztem az imént átélteket.

Minden egyes képkocka felidézése során a gyomrom görcsbe rándult. Ilyet régen nem éltem át. Várjunk csak…valójában soha életemben nem éltem még át ilyet. Mike-al csináltuk, de azt hiszem igazán jó sosem volt. Csak úgy volt, valamilyen. Mindig úgy voltam vele, hogy ez egy dolog, amit az ember természetéből adódóan csinál. Jó volt, de olyan eget rengetően fantasztikus sosem. Egészen mostanáig. Ez valami olyan volt, amihez eddig nem volt szerencsém, szavakkal nehéz lenne megfogalmazni. Rob tökéletes, passzoltunk, mint a puzzle darabkák, kiegészítettük egymást. Már-már rémisztően tökéletesek vagyunk együtt…feltéve, ha Ő is annyira élvezte, mint én. Oldalra fordítottam a fejem, hogy minden szégyenlősségemet félre téve, megérdeklődjem, neki mégis milyen volt.

Viszont a szemei csukva voltak, lélegzése egyenletes volt. Pont úgy nézett ki, mint aki elaludt. Remek, míg én gondolkodtam, ez bealudt. Ezek szerint nem lesz repeta. Óvatosan kihúzódtam a karja alól, és a földre hajított ingjét felkapva, az erkélyre indultam. A friss levegőn ismét magam voltam, újra a gondolataimé lett a főszerep. Most hogyan tovább? Két barát szexszel? Nem… De ha mégis megtörténik, midig jön a kínos rész. Szeretném, ha ez a mi estünkben nem így lenne. Remélem, ez nem hagy foltot a kapcsolatunkon, mert azt nem élném túl. Talán túl tudunk lépni ezen, egyszerűen.

- Hát itt vagy! – a hangra hátra fordultam, Rob állt ott kicsit kócosan, de édesen mosolyogva.
- Felébresztettelek? Próbáltam, halkan kijönni – kezdtem mentegetőzni.
- Csak most ébredtem fel, de nem is aludtam igazán – vont vállat, majd minden hezitálás nélkül elvette a kezemben lévő cigimet, és beleszívott. Valójában elszívta.
- Még én is szerettem volna – néztem rá durcásan, mire csak elmosolyodott. Elnyomta a csikket, és hozzám lépett. Ajaj…
- Én meg mást szeretnék… - kezdte, de be sem kellett fejeznie, mert a tettei beszéltek a szavak helyett. A csípőmnél fogva rántott közelebb magához, ajkai már a nyakamon jártak.

- Okéh – nyögtem megsemmisülve, és engedtem a húzásának, ami a nappali felé vezetett. Ezek után már megkérdeznem sem kellett, hogy Ő is élvezte-e. A tettei magukért beszéltek, hiszen repetázni csak olyan dologból szeret az ember, ami kedvére való. Már csak arra eszméltem, hogy a nappali közepén állunk, szinte falva egymás ajkait, Rob pedig az inge eltüntetésén ügyködik, rólam. Kicsit béna volt, ami a gombokat illeti, én már rég lehúztam róla az alsónadrágot, mire sikerült kiszabadítania belőle. Újra meg akart csókolni, de nem hagytam, más terveim voltak. Alig ismertem magamra, normális esetben már rég zavarban lennék, most mégis mindenféle hezitálás, pirulás nélkül térdeltem elé. Ismét megállapítottam, hogy kegyes volt hozzá a sors, de mennyire… Még nem csináltam semmit, de Rob száját már így is egy halk nyögés hagyta el, ahogy rájött, mi következik.

Először megint csak a kezembe vettem egyre inkább feszülő kincsét, és lassú kézmozdulatokkal kezdtem kényeztetni. Aztán a nyelvem is bevettem a játékba, óvatosan végighúzva rajta a tövétől. Megismételtem párszor a műveletet, miközben a kezem egy percre sem pihent meg. Rob egyre hangosabban nyögőt, ezért úgy éreztem itt az ideje, hogy kicsit többet kapjon. Kínzóan lassan tűntettem el a számban, felpillantva rá, hogy az arcán átsuhanó érzelmeket vizslassam. Amit ott láttam, minden kétségemet elűzte afelől, hogy jól csinálom-e, bár a nyögései is elég biztosítékot szolgáltattak. Rob keze a hajamba markolt, mintha el akart volna rántani magáról, de nem hagytam neki, és a fenekébe markolva kényszerítettem maradásra. Felnyögött, de a hajam nem engedte el, hanem óvatosan, gyorsabb tempóra ösztökélt.

Folytattam, úgy, ahogy Ő szerette volna, néha a kezemmel is rásegítve. Innentől kezdve nem telt bele sok időbe, és ajkaiból egy hangos morgás szakadt fel, amivel egy időben számban megéreztem nedvét is. Elégedetten tisztogattam le, és egy mosollyal a képemen keltem fel, majd hajoltam felé egy csókra. Lihegve kapott utánam, és olyan szédítően csókolt meg, hogy majdnem ott helyben estem össze. Újra akartam Őt… Most már úgyis mindegy, lesz, ami lesz holnap alapon elszakadtam tőle, és a fürdőszoba felé indultam.
- Hova mész? – kérdezte, mire visszafordultam. Olyan kétségbeesett tekintettel nézett utánam, hogy majdnem kinevettem. Viszont elégedett is voltam, hiszen ez is csak azt bizonyítja, hogy tudok valamit.

- Nem ártana egy zuhany. Csatlakozol? – kérdeztem vigyorogva, amilyen szexisen csak tudtam, és felé nyújtottam a kezem. Mindenféle tétovázás nélkül, boldog mosollyal az arcán követett a fürdőbe. Nem volt kérdés, mit fogunk tenni, de most, hogy már teljesen józan voltam, minden alkohol kiürült belőlem, zavarba jöttem. Ahogy végignéztem Robon, aki izgatottan lépett mellém a zuhanykabinba, lehajtottam a fejem. A langyos víz elkezdett rám folyni, Ő pedig minden hezitálás nélkül magához húzott. Lágy keze először csak a vállamon, a karomon kent be tusfürdővel, majd egyre lejjebb haladt. Mikor a lábaim közé siklott, önkéntelen sóhaj szakadt föl belőlem, ahogy belőle is. Ekkor ajkai már a fülem mögött puszilgattak. Addig kényeztetett, míg remegve nem dőltem mellkasának, a mai napon már nem előszörre. Ezután lassan állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézzek. Nedves hajam félre söpörte, és gyengéden végigsimított, izgalomtól piros arcomon.

- Baj van? – kérdezte kissé félénken, miközben arcomat vizslatta. Halványan elmosolyodtam, hiszen, hogy is lehetne baj.
- Nincs – feleltem neki, és lassan ajkai felé hajoltam. Azonnal kapcsolt, és egy szenvedélyes, ugyanakkor mély csókkal ajándékozott meg.
- Gyönyörű vagy, annyira szép – suttogta a fülembe, miután zihálva elszakadtam tőle, és végignézett rajtam, tetőtől talpig. Kínosan felnevettem ezen, hiszen most a legkevésbé sem lehettem szép. – És szexi…- folytatta. Újra magához rántott és ajkaimra tapadt. – Meg kívánatos…akarlak – zihálta a számba, amitől ismét bizseregni kezdett, minden egyes porcikám.

Ha akartam volna sem tudok tiltakozni, de mivel nem is akartam, csak átadtam magam, neki. Karjaimat a nyaka köré kulcsolva hajoltam ismét a szája felé, majd Rob egy határozott mozdulattal az ölébe kapott, aminek köszönhetően, testünk ismét eggyé olvadt. Ezúttal ismét kizártam mindent a fejemből, csak Ő és Én voltunk, nem törődve azzal, mi lesz ezután, ami talán hiba volt…

2010. október 30., szombat

10. fejezet: Őrület


Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen későn tudtam hozni, de váratlan dolgom akadt. Az esetleges hibákért is elnézést, mert átnézni már tényleg nem volt időm, rakom ahogy van, hogy ne húzzam az időt. Várom a véleményeket.:)
Puszi, Lady


- Ne már! – néztem rá könyörögve, de csak egy elkeseredett fintort kaptam válaszként.
- Muszáj, bogaram. Hidd el, én is szívesebben maradnék még veled, de munka van – simogatta meg a még mindig álmos fejem.
- Jó, de miért az utolsó pillanatban hívnak? – hisztiztem tovább.
- Mert barmok. De jól megleszel nélkülem, Mr. jóképű majd vigyáz rád – kezdett el csikizni. Vihogva bújtam a paplan menedékébe, az aljas kínzása elől.
- Fogd be! – nyöszörögtem.
- Meg az új lovagodra is számíthatsz. – Ezt már nem bírtam elengedni a fülem mellett, ledobtam magamról a takarót, és kíváncsian a szemébe néztem.
- Tom? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire csak egy elégedett bólintást kaptam. – Már megint képzelődsz, de nem baj, én ilyennek szeretlek – nyomtam egy puszit az arcára, és kimászva az ágyból, a kávémért indultam.
- Persze, én mindig képzelődöm – kiabálta utánam, de nem figyeltem rá.

Elfogyasztottuk együtt az utolsó reggeli kávénkat, majd összeszedtem magam. A forgatás előtt Joe volt olyan rendes és belement, hogy kivigyük Jerryt a reptérre. Szipogva néztem, ahogy a legjobb barátom magamra hagy, és átsétál az ellenőrző kapun. Útálom, ha valami nem úgy van, ahogy én azt elképzelem. Márpedig most nem arra számítottam, hogy Jerry ilyen hamar lelép. Nem vártam, hogy a forgatás végéig velem marad, de azért reménykedtem benne, hogy alig egy hétnél tovább leszünk együtt.
Joe hamar odaért a stúdióhoz, ahonnan sajnos még így is késtünk egy kicsit. Az viszont meglepett, hogy Rob aggódva álldogált a hátsó bejáratnál, ahova a kocsi érkezett, és eszeveszett módon nyomkodja a telefontját.

- Hol voltál? Már azt hittem valami baj történt. Miért nem veszed fel a telefonod? – záporoztak felém, az ideges kérdései.
- Sajnálom – meglepettségemben ez volt az egyetlen szó, amit ki tudtam nyögni. Rob jelen pillanatban olyan volt, mint egy ideges férj.
- Minden rendben? – lépett hozzám közelebb, miközben tovább vizslatott. Most már nem volt annyira ideges, hogy épségben lát, megnyugtatta.
- Igen, csak Jerrynek haza kellett mennie, és kikísértem a reptérre – vázoltam a helyzetet.
- Szólhattál volna, mert halálra idegesítettem magam – fortyogott tovább, azonban most már nyugodt hangnemben.
- Nem gondoltam rá – feleltem neki, hiszen sokkal jobban el voltam azzal foglalva, hogy Jerry itt hagyott.
- Sajnálom – kapott észbe hírtelen. – Gondolom, most szomorú vagy – egész közel araszolt hozzá, majd kissé tétován ugyan, de a derekam után nyúlt. Nem igazán értettem, mit is akar, egészen addig, míg egy zavart, ugyan akkor határozott mozdulattal magához nem vont.

Kezdeti meglepettségem után, úgy bújtam a karjai közé, mintha mi sem lenne természetesebb. Ezzel a gesztusával egy pillanat alatt el is felejtette vele, hogy egyáltalán szomorú voltam. Miért is gondoltam, hogy Jerry nélkül elveszett leszek, hiszen itt van nekem Rob. Aztán eszembe jutott, hogy neki meg itt van a legjobb barátja, vagyis nem kaphatom a megszokott adagomat belőle. Furcsa mód féltékeny kezdtem lenni Tomra… Ám, ezt a fajta félelmemet egy pillanat alatt eloszlatta.
- Ma este megint kocsmázni akarunk Tommal. Örülnék, ha velünk jönnél – motyogta valahova a hajamba, mert még mindig ölelkeztünk.
- Szívesen – sóhajtottam elégedetten, hiszen minden aggodalmam alaptalan volt.
- Kezdünk! – kiabált ki valaki az ajtón, mire szétrebbentünk, és bevetettük magunkat a mai napba.

Nem igazán azt a jelenetet vettük fel, amire számítottunk. Úgy látszik Allen annak a híve, hogy jobban teljesítünk, ha a szex jelenetet az utolsó pillanatban jelenti be. Ma ugyanis megint változtatott a forgatás menetén, és minden magyarázat nélkül erre a napra tette az újabb intim jelenet leforgatását. Előre rettegtem, hogy mi lesz ott megint, szinte remegve léptem be az ajtón. Rob már az ágyban volt, és éppen Allen magyarázott neki valamit. Ahogy beléptem, azonnal rám mosolygott, és kényelembe helyezte magát. Hogy én mennyire utálom ezt…

Mindenféle szégyenkezés nélkül végignézte, ahogy megszabadulok a köntösömtől, mintha úgy érezte volna, hogy ha már jelenetben leszünk, akár feltűnően bámulhatja is, majdnem meztelen testemet. Az előzőleg átolvasott forgatókönyv szerint, most az ölébe kellett másznom, amit zavartan, de megtettem. Allen egy új módszerhez folyamodott, ami pedig nem más volt, mint hogy senkit nem küldött ki a szobából. Még a sminkes is végignézte, ahogy szexet imitálunk, de talán pont ennek köszönhetően, se én, se Rob nem vetettük el úgy a sulykot, mint a legutóbbi alkalommal. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy most azonnal leteperem igazából, hanem úgy éreztem magam, mint egy forgatáson, ami így volt helyes. Többször is felvettük, minden egyes alkalommal színészként viselkedtünk.

Ennek köszönhetően a jelenet után sem voltunk zavarban, vihogva közeledtünk az öltözőnk felé a nap végén.
- Hánykor menjünk? – kérdezte Rob, mikor a kezem már a kilincsen volt.
- Nekem mindegy, amikor szeretnétek – feleltem vállat vonva.
- Rendben, akkor induljunk kilenckor. Bekopogunk – mondta mosolyogva, majd elindult a saját öltözője felé.
Gyorsan felöltöztem, és a dolgaimat is összedobáltam. Mivel Jerry hívott napközben, a kocsiban a szálloda felé, visszahívtam. Szerencsésen megérkezett, bár volt egy kis kalandja a reptéren, ugyanis majdnem rossz gépre szállt. Miután kiröhögtem magam – amit bosszankodva hallgatott-, megnyugtattam, hogy nélküle sem fogok unatkozni. Megígértem, hogy holnap majd hívom, hogy végre lerázzam, mert el kellett kezdenem készülődni. Mindig is nagyon jó beszélőkéje volt, ezt bizonyította a mostani, majdnem két órás telefonálásunk is.

Rendeltem egy kis vacsorát, aztán pedig zuhanyozni mentem. Hosszú percekig csak bámultam a szekrényembe, és képtelen voltam eldönteni, mit is vegyek fel az estére. Végül a jól bevált csőfarmer mellé, egy fekete, pántos pólót választottam. Kenetem magamra némi vakolatot is, hiszen mégiscsak emberek közé megyünk. Mire ezekkel végeztem, már kopogtak is.
Boldogan téptem fel az ajtót, hogy a két mosolygós fiú társaságában bulizzak egy jót. Mind a kettő végigmért, majd Rob valamilyen furcsa csillogással a szemében, már nyitotta a száját, de Tom beelőzte.

- Huha, de csini vagy ma… is – vigyorgott Tom, és még egyszer végignézett rajtam elismerően.
- Köszönöm – feleltem neki, de közben Robot figyeltem, aki csalódott fintorral az arcán csukta vissza a száját. Gondolom, valami hasonlót akart mondani. – Menjünk – húztam be magam után az ajtót, majd a fiúkkal a nyomomban, a lift felé indultam.
Nem sokban különbözött a mai kocsma, a tegnapitól. Ez is elég üres volt, vagyis nem véletlenül esett erre a választás. Meg is kérdeztem tőlük, honnan tudják, hogy hova kell menni, ha nyugalomra vágynak, hiszen tudtommal egyik sem ismerős New Yorkban. Tom elmesélte, hogy lakik itt egy ismerőse, és tőle kapott egy listát a legnyugisabb kocsmákról.
Megint egy félreeső sarokasztalnál foglaltunk helyet, biztos, ami biztos alapon. A pincér pillanatok alatt ott termett és felvette a rendelést, ami a mai este során is sör volt, mind a hármunknak. Tom, egy idő után átváltott vodkára, mondva, hogy ma jól akarja érezni magát.

- Ez az utolsó estém New Yorkban – motyogta szomorúan.
- Holnap utazol? – kérdeztem meglepetten, és próbáltam elrejteni az örömet a hangomban, ami azért volt, mert így ismét csak a magaménak tudhatom Rob figyelmét.
- Igen. Látom, Te nem vagy olyan szomorú – nevetett fel zavartan. Rob halk kuncogása egy pillanatra elterelte a figyelmem, de még így is igyekeztem javítani a hibámat.
- Nem úgy mondtam. Inkább meglepett, hogy ilyen hamar mész is – feleltem, és kínomban jó nagyot kortyoltam a sörből.
- Nekem is van munkám – közölte mosolyogva, majd egész más témáról kezdünk beszélgetni. Nem akartam megbántani, de szerencsére nem úgy tűnt, mint aki nagyon magára vette.
Már csak Robbal beszélgettem egy idő után, mert Tom elment wc-re. Már vagy tíz perce nem adott magáról életjelet, és Rob szóvá is tette aggodalmát.
- Remélem, nincs baja. Lehet, meg kéne néznem – kezdett felkeli az asztaltól, de a karjánál fogva visszahúztam.
- Hagyd, majd én, úgyis pisilnem kell – mondtam neki, és miután rábólintott elindultam megnézni, remélve, hogy nem történt semmi baja, már nem volt egészen tiszta.

A férfi és nő mosdó előtti téren leltem rá, éppen a falat támasztotta.
- Hé, Tom! Jól vagy? – léptem elé aggódva. Felnézett rám, és egy bamba vigyorral a képén bólintott egyet.
- Remekül – felelte üveges tekintettel, ami kétségkívül az alkoholnak volt köszönhető.
- Gyere, menjünk vissza és haza viszünk – fogtam meg az egyik karját, és kifelé kezdtem húzni. Ő viszont, teljesen a várakozássommal ellentétesen cselekedett, és ahelyett, hogy követett volna, visszarántott magához. Egy pillanatig csak bámultam rá, és csak, mikor ajkai közeledni kezdtek felém fogtam fel, hogy ez nem játék. Igyekeztem kiszabadulni a karjaiból, de csak erősebben tartott. – Tom, mit csinálsz? – kérdeztem kétségbeesetten, miközben elfordítottam a fejem.
- Minek látszik? – kérdezte ironizálva, majd az egyik kezével az arcomhoz nyúlt, és visszafordította maga felé.
- Hagyd ezt – szóltam rá, és egy erős taszítással ellöktem magamtól. Csalódottan hullottak karjai a teste mellé, és ekkor még nem sejtettem, hogy ez csak a kezdet.
- Ugyan Kristen, látom, hogy neked is tetszem – közölte mosolyogva, mire csak hitetlenkedve néztem vele farkasszemet.

- Tom, ezt nagyon rosszul…
- Különben, nem jöttél volna utánam – suttogta elégedetten, és közelebb lépett hozzám, amivel párhuzamosan én egy lépést hátráltam. Ezt játszottuk egy darabig, vagyis pontosan addig, még bele nem ütköztem a mögöttem lévő falba.
- Valóbban aggódtam, és látom, nem alaptalanul – próbáltam észérvekkel előhuzakodni, de hiába. Egy utolsó lépéssel előttem termett, megtámaszkodott a fejem két oldalán, és ismét ajkaival közeledett felém. – Tom kérlek, most csak részeg vagy – folytattam, de hiába.
- Olyan gyönyörű vagy – simított végig az arcomon egyik kezével.
- Hagyd abba! – kiáltottam rá, most már kissé hisztérikusan, de nem ált meg. Sőt, ajkai már csak egy centire voltak az egyénektől. Összeszorított szemmel fordítottam el a fejem, utolsó próbálkozás képen.

- Engedd el! – jött a megmentő hang, majd Tom teste már nem nyomódott többé, az enyémnek. Csak egy puffanást hallottam, mire fellélegezve kinyitottam a szemem. Rob, a szemben lévő falnak nyomta Tomot, aki a fejét elnézve, azt sem tudta, hol van. – Jól vagy? – szólt hátra nekem aggódva, miközben a kezeivel Tomot igyekezett két lábon tartani.
- Igen. Köszönöm – suttogtam.
- Sajnálom – motyogta lehajtott fejjel. Tudtam, hogy Tomra érti.
- Nincs gond, csak részeg – legyintettem. Tisztában voltam vele, hogy mindezt az alkohol miatt tette.
- Hazaviszem, aztán…átmegyek – sóhajtotta engem bámulva, majd nagy nehezen kitámogatta, a már szinte öntudatlan Tomot. Követtem Őt, és egy másik taxival én is a hotelbe mentem.

Az első utam a zuhany alá vezetett, hogy kicsit lenyugodjak. Igazából, annyira nem rázott meg a dolog, ezért el is gondolkodtam, hogy mennyire lehetek épelméjű. Végül arra jutottam, hogy teljesen, hiszem Tom csap részeg volt, vagyis ha Rob nem jön be, akkor is egy erősebb lökésemmel, a földön végezte volna. Vagyis nem volt igazán veszélyes a helyzet, és Tom amúgy sem olyan.
Egy törölközőt magam köré csavarva léptem az erkélyre, ahol nagy meglepetésemre Rob cigizett. Amint észrevett, mentegetőzni kezdett.
- Bocsi, csak nyitva volt – mondta, majd végignézett rajtam. A törölköző alig takarta a combomat, de most nem érdekelt. Rob nagyot nyelt, és elfordította a fejét.
- Semmi baj, neked hagytam nyitva – feleltem mosolyogva. majd leültem a mellette lévő székre.
- Szégyellem, amit Tom tett – kezdte volna, de közbevágtam.
- Felejtsük el, én nem haragszom. Részeg volt, azt sem tudta mit csinál – nyugtattam hetykén, mire rám emelte a tekintetét.

- Igen, ha nem részeg, akkor kicsit enyhébben próbálna leteperni – közölte komolyan, majd elnevette magát. – Nagyon hülye tud lenni – sóhajtotta végül.
- Köszönöm, hogy segítettél – a combján pihenő keze után nyúltam, mire kissé megfeszült. Vártam a szokásos reakciót, hogy rám mosolyog, majd feltűnés mentesen kihúzza a kezét az enyémből, de meglepett. Lenézett kezeinkre, és összefűzte ujjainkat.
- Nincs mit köszönnöd – olyan édesen mosolygott rám, hogy levegőt venni is elfelejtettem. Ezen kívül pedig nem is mozdultam, nehogy elhúzza a kezét. Percekig ültünk így, néma csöndben az erkélyen, amit végül Ő szakított félbe.
- Jobb, ha visszamegyek a félnótáshoz, mielőtt felébred és kárt tesz magában – mondta. Egy pillanatra megszorította a kezem, majd felállt és elsétált. Elszívtam még egy cigit, majd én is lefeküdtem aludni.

Reggel, mielőtt még forgatni mentünk volna, Tom meglátogatott. Szerencsétlen nagyon szégyellte magát, és azt is bevallotta, hogy nem emlékszik semmire, de Rob felvilágosította. Megnyugtattam, hogy nem haragszom, de még vagy negyed órán keresztül mentegetőzött. Végül megegyeztünk abba, hogy elfelejtjük a dolgot, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Sőt, utána jól elbeszélgettünk. Mondta, hogy reméli még lesz lehetősége megmutatni az igazi énjét is, ha újra találkozunk. Megbeszéltük, ha következőleg egy helyen leszünk, találkozunk. Valójában kedveltem őt, ezen a tegnap esti kis botlása sem változtatott, és ezt neki is elmondtam.

A következő néhány hét, szinte észrevétlenül repült el. A rengeteg munka mellett, ezt nem is csodáltam igazán. Rob a hónap közepén kapott néhány szabadnapot, mivel a New Moon promotálása miatt, Los Angelesbe kellett utaznia, ahol egy egész napos esemény várta. Néhány napot ott is töltött, addig én dolgoztam. Ally, Tyler nélküli jeleneteit vettük fel, így nem is nagyon hiányzott a munkából. Nekem viszont annál inkább, alig vártam, hogy újra mellettem legyen. Remekül mulattuk együtt a hátralévő időt, ami még volt, ha lehetséges még közelebb kerültünk egymáshoz. Az utolsó forgatási napok nem éppen jó hangulatban teltek, mindenki érezte, hogy ezzel vége szakad valaminek. Rob még az utolsó héten hiányzott egy napot, mikor a Teen Choice Awards miatt, ismét Los Angelesbe kellett repülnie, de másnap délután már ismét itt volt.

A csapat utolsó New Yorkban töltött estéjén, augusztus közepén tartottuk a stábpartit, a szálloda egyik bárjában, ami csak nekünk lett lefoglalva erre az eseményre.
Már mindenki ott volt a bárban, én pedig azonnal Rob mellett foglaltam helyet. Már kikérte a kedvenc italomat, előtte pedig már egy majdnem üres sörös üveg árválkodott.
- Hiányozni fogsz – súgta egyszer csak a fülembe.
- Ez csak a dolgok kezdete – közöltem vele, mindenféle aggodalom nélkül, és felé tartottam a poharam. – Nem szabadulsz meg tőlem – mosolyogtam rá, mikor koccintottunk.
- Ebben reménykedem – felelte, egy csibészes féloldalas mosollyal az ajkain, majd lehúzta a poharában levő rövidet. Hasonlóképpen cselekedtem. Mivel ez egy vacsorával egybekötött buli lett volna, megérkezett a kaja is. Robbal már ezt is nevetve fogyasztottuk, közben folyamatosan itallal öblítve az ételt. Már nem is voltunk teljesen józanok, azt meg kell hagyni.

Kicsit meglepődtem, mikor Rob elé letettek egy hatalmas, habos süteményt, hiszen még nem igazán láttam édességet enni. Ő is észrevette a csodálkozásomat, és rá is kérdezett.
- Mi az? – érdeklődött.
- Semmi, csak azt hittem, nem annyira szereted az édességet – mondtam, vállat vonva.
- Igaz, de ez finom – nevetett, majd a mutatóujjával a habba nyúlt, és lenyalta róla. Ajkaimat beharapva figyeltem, és igyekeztem kiűzni a perverz gondolatokat az agyamból. Nem könnyítette meg, mert egy következő adagot kent az ujjára. Látta, hogy nagyon nézem, és valószínűleg félre értett.
- Megkóstolod? – bökött a tányérja felé.
- Aha – bólintottam, majd a keze után nyúltam, és a számba vége leszopogattam róla a habot, lassan, megfontoltan, közben végig tartva vele a szemkontaktust. Rob hirtelen egyeletlenül kezdte venni a levegőt, mire megkegyelmeztem neki, és szabadon engedtem szám által fogságba ejtett ujját. – Tényleg finom – kacsintottam rá, egy elégedett vigyorral a képemen. Kellett neki egy-két másodperc még válaszolni tudott.

- Az – sóhajtotta, majd a sütije felé fordult, és sebesen enni kezdte. Magamban kuncogtam, és nem is ismertem magamra. Ezzel mégis mit akartam, mire volt ez jó? Válaszom nem volt rá, de tetszett, élveztem. Csak pár percre volt szükségünk, mire ismét felhőtlenül beszélgetni tudtunk, és a pia is rendesen fogyott.
- Táncolunk? – kérdezte Rob, mikor látta, hogy a helyemen ülve ringatózom a zenére.
- Igen – feleltem, és szinte rohantam a parkett felé. Rob mosolyogva követett, majd a tér közepére érve, hirtelen megragadta a csípőmet, és magához rántott. Nekem sem kellett több, karjaim a nyaka köré kulcsoltam, és hagytam, hogy a zene ritmusa irányítsa tetteimet. Arcunk vészesen közel volt egymáshoz, éreztem langyos leheletét magamon. És akkor még nem is sejtetem, hogy mi vár rám még ezen az estén…