22. fejezet: Robert

Úgy döntöttem nem leszek geci, megkapjátok a Rob szemszöget, mert sokan szeretnék. Én pedig a kommentelőimért mindent megteszek! *.* Nem nagyon fűznék hozzá semmit. Olvassatok.
Nagyon siettem, úgyhogy nem néztem át. Sorry, de nem lettem volna kész időben…
Puszi, Lady


Mozdulatlanul néztem, ahogy lift ajtaja becsukódik előttem, és nem tettem semmit. Nem tudtam, tehetetlen voltam.

Mikor Kristen eltűnt az étteremből, sehol sem találtam, rossz előérzetem támadt, ezért utána indultam. Mint kiderült nem volt alaptalan a félelmen. Bár ami ezután következett, legmerészebb rémálmomban sem gondoltam volna. Csomagokkal az ajtóban fogadott, és menni készült. Aztán előjött ezekkel a lehetetlen vádakkal. Még hogy lefeküdtem Ninával?!

Ez volt a legnagyobb képtelenség, amit hallottam. És, hogy ne tudnék választani? Ez még annál is nagyobb hülyeség volt. Viszont nem is ezek fájtak a legjobban, hiszen ezek egy félreértésen alapulnak, hanem, az amit a fejemhez vágott. Hogy gondolhatja, hogy nem szeretem? Jobban szeretem az életemnél is, jobban, mint, ahogy képzelete, hogy valakit is szeretni lehet.

Meggyőzhetetlen volt, én pedig feladtam a reményt. Elvesztettem Őt, örökre. Most nem volt erőm azon agyalni, hogy mégis, hogyan szerezhetném vissza, mert a kétségbeesés uralta az elmém. Miközben a szobámba sétáltam, újra és újra végigpörgettem a beszélgetésünket. Azt mondta, Nina száját hagyta el ez a képtelenség. Reméltem, hogy már a szobájában van, mert beszédem volt vele.

A mai napon először állt mellém a szerencse, ugyanis Nina egy kopogás után ajtót nyitott.
- Rob! Úgy eltűntél – kezdte mosolyogva, miközben szélesre tárta az ajtót, hogy beléphessek.
- Mégis mi a francért mondtad azt Kristennek, hogy lefeküdtünk? – szegeztem neki a kérdést, mindenféle kertelés nélkül.
- Én ezt nem mondtam neki – jelentette ki meglepetten, mire kételkedve végigmértem. Nem úgy tűnt, mint aki hazudik, de valahonnan hallotta ezt Kris, és állítása szerint maga Nina osztotta meg vele.

- Ő azt mondta – fontam keresztbe a karjaim, és türelmetlenül figyeltem, ahogy elindult a nappali felé.
- Nem mondtam neki konkrétan, hogy lefeküdtünk… - habozott. – De miért számít ez? Miért fontos, hogy mit gondol? – fordult vissza felém felvont szemöldökkel. Erre volt egy válaszom, de ez Ninának nem tetszett volna, bár ezek után nem szándékoztam tovább játszani a szerepem. Rendbe jött, így már nincs az én szolidalításomra rászorulva.
- Válaszolnál? – kérdeztem ingerülten, mire sóhajtva helyet foglalt a kanapén.

- Rendben. Szóval konkrétan nem mondtam neki semmit, csak azt, hogy megvannak a módszereid, amivel elterelted a figyelmem – mondta a haját csavargatva. Teljesen nyugodta volt, velem ellentétben, mert majdnem szétrobbantam. Ez valóban nem jelent semmit, de ha nekem valaki ezt mondaná Kristen kapcsán, nekem is hasonló asszociációim lennének, mint Krisnek.
- Jézus – leheltem elhűlve, még mindig Ninát bámulva.

- Most te válaszolsz! Miért is fontos ez? – kérdezte kíváncsian, ezzel kizökkentve engem a sokkból. Értelmeztem a kérdését, és rájöttem, hogy vagy ennyire buta, vagy csak nem akar tudomást venni a dologról. Nekem viszont innentől kezdve nem volt titkolnivalóm. A legfontosabbat már elvesztettem, ennél rosszabb már nem jöhet – gondoltam. Leültem hát Nina mellé, és sóhajtva belekezdtem.
- Nézd Nina. Szerintem arra már te is rájöttél, hogy ami köztünk van az nem szerelem. Részemről legalábbis nem. Eddig csak a nagypapád miatti gyászod miatt nem szakítottam veled, de nem bírom tovább játszani, hogy veled akarok lenni. – Kissé talán kíméletlenül közöltem vele, de nem voltam abban az állapotban, hogy tekintettel legyek bárkire is.

- Kristenbe vagy szerelmes? – kérdezte ijesztően higgadtan.
- Igen – kockáztattam meg, és már vártam a kirohanást, hisztit, de nem jött. Pár percig némán bámult ki az ablakon, majd felém fordult és újra meglepett.
- Megértem, igazán szép lány, és kedves is – felelte elmerengve. Hirtelen hülyének éreztem magam. Talán ez a nyugodtság a sokk egyik jele, és mindjárt jön a kiborulás.
- Minden rendben? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.

- Persze – mosolygott rám. Ez volt a vég, már tényleg nem értettem, szerencsére elkezdett magyarázni. – Rob, ugyan. Sajnálom, hogy köztünk nem jön össze a dolog, de ez nem azt jelenti, hogy egy hárpia leszek. Nem fogom a te boldogságod is aláásni. Már ha eddig nem tettem meg – fintorgott. – Sajnálom, remélem rendbe tudod hozni. – Őszintének tűnt, ezért végre mertem levegőt venni.
- Köszönöm. És remélem, tudod, hogy barátként ugyan úgy melletted leszek – nyúltam a keze után, majd összekulcsoltam az enyémmel. – Már ha szeretnéd…
- Hogyne szeretném! Szükségem van rá, hogy mellettem legyél. Valamilyen módon… - mosolyodott el, majd megölelt.

Ennyi elég is volt mára Ninából. Nem vele volt konkrétan baj, de egyedül akartam lenni. Jobban mondva nem egyedül, de az egyetlen személy a földön, akire szükségem volt, nem vette fel a telefont. És ez így ment az elkövetkezendő három napban is. Nikki nyugtatott meg, hogy jól van, és azt javasolta ne is hívogassam, mert úgy sem fogja felvenni. Három nap után feladtam, és törni kezdtem a fejem, hogy mégis mit csináljak. A lehető legtöbb információt próbáltam belőle kiszedni, folyamatosan a kérdéseimmel zaklattam. Azt mondta, Kristen állítja, hogy jól van. Szerettem volna, ha ez nem igaz, mert akkor fele annyira sem számítottam neki, mint hittem. Ez pedig fájt. A gondolat, hogy el tud felejteni, a legrosszabb volt, ami történhet.

Az önostorozásom is új mértéket öltött. Annyira haragudtam magamra, a gyengeségemre, amiért rendes akartam lenni, és törődtem Ninával. Emiatt vesztettem el Kristent, talán visszafordíthatatlanul. Azt hittem menni fog így, hogy egy-két hetet még kibírunk, de tévedtem. Halott ötlet volt a részemről, nem kellett volna ezt kérnem tőle, ezzel kockára téve a kapcsolatunkat. Ráadásul teljesen téves következtetéseket vont le, kezdve azzal, hogy nem vagyok belé szerelmes. Hibáztam azzal is, hogy ezt nem mondtam neki. Bár Ő sem mondta, de igaza van, nekem kellett volna kimondanom elsőre. Viszont úgy gondoltam, a tetteim beszélnek a szavak helyett, és érzi, hogy szeretem. Talán érezte is, de hiányzott a megerősítés.

Valójában kár volt már ezen keseregni, ezért inkább a visszahódításán járattam az agyam. Egyedül esélytelen voltam, még szerencse, hogy volt, aki a pártomat fogta, és segítséget írgért.
A forgatás zajlott, a maga unalmas valójában, csak játszottam a szerepet, legalább addig sem Kris járt a fejemben. Ugyan a rendező sokszor kiakadt, mert szerinte nem voltam ott lélekben. Nem tévedett.

- Szedd már össze magad, haver – vágott hátba Kellan, mikor elege lett, hogy csak némán bámulom a söröm. Az esték nagy részét magányosan töltöttem, de néha beültünk egy-egy italra a szálloda bárjába. Ilyenkor Nikki és Kellan voltak a társaságom, néha még Jack is csatlakozott hozzánk. Ma is egy ilyen este volt.
- Fáradt vagyok, inkább felmegyek – néztem fel rá, mire valami megmagyarázhatatlan fintor ült ki az arcára.
- Látod, ezért nem bonyolódom én bele túl komolyan a csajokba, annak mindig rossz vége van. Keressünk neked egy jó kis luvnyát, legalább egy estére elterelné a figyelmed – javasolta, és már nézelődni is kezdett.

- Kellan, én nem vagyok te – szögeztem le, mire felvont szemöldökkel visszapillantott rám.
- Ez a te nagy bajod. Akkor nem szomorkodnál itt – vigyorodott el, majd komolyan rám nézett. – Bocsi, tudom, hogy ezzel most nem segítek, de annyira rossz nézni. Csináljunk valamit, haver, ha kell, én kísérlek gitáron a szerenádnál, de cselekedjünk már – mondta valamivel empatikusabban. Válaszul hálásan megveregettem a vállát, majd belekortyoltam a sörömbe.
- Cselekedni fogunk. Nekem már megvan a tervem – huppant vissza mellém Nikki.

- Mi van, pisilés közben megszállt az ihlet, cica? – kérdezte tőle poénkodva közös barátunk, de Nikki lenéző pillantására, azonnal visszavett, és hagyta folytatni.
- A premier – jelentette ki mindentudóan, majd rám nézett. – Ott tudtok majd beszélni – folytatta.
- Gondolod, hogy eljön? Én nem hiszem – mondta ki a gondolataimat helyettem, Kellan.
- Ott lesz. Csak egy kis meggyőzés, és lelki terror kérdése, amit elég hatékonyan tudok rajta alkalmazni – kacsintott, teljesen biztosan a sikerben.

- Ha el is jön, úgyse lesz hajlandó a tíz méteres körzetemben tartózkodni – sóhajtottam lemondóan.
- Kénytelen lesz, ugyanis úgy fogjuk intézni a dolgokat. – Meg akartam kérdezni, hogy mégis, hogyan gondolja, de nem kellett fáradnom, ugyanis a kész terv pillanatokon belül vázolva lett előttem.
- Király, imádom az összeesküvéseket – csapta össze a tenyerét Kellan örömében.
- Most menjünk, és hívjuk fel – mondta Nikki, majd karon ragadott, és a szobáig vonszolt. A kanapén foglaltunk helyet, majd előkapta a mobilját és tárcsázni készült.

- Hangosítsd ki – kéretem izgatottan, mire kissé meglepetten nézett rám. – Egy hónapja nem hallottam a hangját, hiányzik – magyaráztam. Megértően elmosolyodott, majd bólintott, és mikor benyomta a hívás gombot, kihangosította. Görcsberándult a gyomrom. A tudat, hogy végre hallhatom életem szerelmét, különös érzést váltott ki belőlem.
- Szia – szólt bele hírtelen, én pedig majdnem elolvadtam. Nikki mosolyogva figyelte az arcom, majd válaszolt neki, és megérdeklődte, hogy van. – Jól vagyok, még mindig és egyre jobban. Ne zaklassatok már ezzel, túl vagyok rajta. Inkább mesélj te – utasította Kristen, miután unott hangon kioktatta. Ez szíven ütött. Az Ő szájából hallani, hogy túl van rajtam, jobban fájt, mint bármi.

Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam, és ismét figyelni tudtam, de úgyis ekkor következett az érdekes rész. Eddig csak Nikkit meséltette, Ő alig szóalt meg.
- Még annyit akartam kérdezni, hogy eljössz-e a premierre? – kérdezte Nikki, mire a tüdőmben rekedt a levegő. Remegve vártam a választ.
- Hogy hova? – kérdezett vissza Kris, akinek mintha hozzám hasonlóan kimaradt volna egy levegő adag.
- A New Moon premierjére. Két hét múlva lesz. Mielőtt nemet mondasz, gondold át, nekem nagyon sokat jelentene, ha ott lennétek. Jerry már igent mondott. Kérlek, miattam gyere el. Nem hagyhatsz cserben – hadarta egy szuszra Nikki, aki most szintén ideges volt. Látszott rajta, hogy Ő maga is fél a választól, ezért kezdte győzködni rögtön.

- Nikki, nyugi. Ott leszek – jött a halk válasz a vonal másik végéről, én pedig ledermedtem. Ha ezt jól hallottam, akkor végre láthatom… Márpedig jól kellett, hogy haljam, mert Nikki i ugyan olyan meglepetten nézett rám, mint én Őrá.
- Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve, a fejét csóválva, de ugyan akkor boldogan. – Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam – mondta most már nekem, mire mosolyogva bólintottam. Lassan kezdtem felfogni, hogy valóban lesz esélyem rendbe hozni a dolgokat.
- Nikki, túl vagyok rajta, oké? – mondta Kristen, amit a telefon elején is. Itt lehervadt a mosoly az arcomról, amit Nikki is észrevett, és felém tátogta, hogy ne higgyem el. Próbáltam, de a kétely bennem maradt.

- Talán tényleg így van – suttogtam Nikki felé, aki csak a szemét forgatta.
- Majd meglátjuk – sóhajtotta, mire Kristen meglepetten megkérdezte, hogy ezt hogy érti. Nikki észbe kapott, és pillanatok alatt elterelte a figyelmét, majd letette, mielőtt lebuktatjuk saját magunkat. Szerettem volna még hallani a hangját, de is sav volt a vérző sebeimre. Még erősebben kezdetem érezni, azt, amit eddig is, a hiányát.
- Ne higgy neki, így védekezik – mondta azonnal Nikki, ahogy lerakta a telefont.
- Azt kívánom, hogy neked legyen igazad – indultam az erkély felé, hogy elszívjak egy cigit. Már a másodiknál tartottam, mikor Nikki is csatlakozott.

- Pozitívan állj hozzá, látnia kell rajtad az elhatározottságot, hogy tényleg vissza akarod kapni – kezdett tanácsokat adni, mikor leült mellém. – Tudom, hogy most kilátástalannak tűnik, de ilyenkor gondolj arra, hogy mennyit vártál rá eddig… ez a kis időm, míg visszaszerzed már semmiség lesz – mosolygott rám.
- Másfél évet – gondoltam bele, hiszen körülbelül ennyi ideje annak, hogy megkaptam a Twilightban a szerepet.

Tom azóta is csak luzerként emleget, mert szerinte nincs még egy olyan szerencsétlen, aki átutazza az óceánt, hogy egy meghallgatáson találkozhasson azzal a lánnyal, akit látott a képernyőn és belezúgott, a végén pedig a lány nincs is ott. Helyt is adok a véleménynek, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Mikor pedig második esélyt kaptam a Remember Me kapcsán, a remény is újjá éledt bennem. Igaz, az elején csak barátilag közeledett hozzám, és még az első együtt töltött éjszakánk után sem mertem reménykedni, hogy kialakulhat köztünk több is. Pedig a vonzalom az első perctől egyértelmű volt, mégsem akart beérni a kapcsolatunk. Aztán mégis mellém állt a szerencse, de hoztam a formám, és ügyesen eltoltam.

- Most megyek, és gondolj arra, hogy már nem sok idő – zökkentette vissza a jelenbe Nikki, majd felállt és távozni készült.
- Köszönöm. Mindent – szóltam gyorsan utána, mire visszamosolygott, és egyedül hagyott. Egyedül a nyomorommal. Az önsajnálat nagyon megy nekem, efelől semmi kétség. Hogy jobban elmerülhessek benne, bementem, fogtam egy sört majd a teraszon újra a gondolataimba merültem.
Nekem már nem volt itt egy hetem, mint Nikkinek. Én a követező napon forgattam utoljára, aztán egy kisebb stáb buli után, elindultam Európába, Ninával és Taylorral karöltve, hogy promozzuk a filmet.

A helyszínek közül, egyedül Lononban éreztem magam jól. Miután meglátogattam a szüleim, este bevetettem magam a városba, hogy Tom barátommal egy jó kis éjszakai ivászaton vegyek részt.
- Haver, tudom, hogy most sajnálnom kéne, de nem megy. Ekkora egy lúzert…megérdemled a leckét – vágta a fejemhez Tom a harmadik sör után, majd elégedetten tovább iszogatott. Nem segített sokat ez a fajta véleménynyilvánítás, de rosszabb sem lett tőle a helyzet.
- Tudom – sóhajtottam, mire Tom kiakadt, és elküldött melegebb éghajlatra. Az várta, hogy majd visszaszólok, elküldöm a picsába, de felvilágosítottam, hogy semmi olyat nem tud mondani, ami érdekelne annyira, hogy leálljak vele veszekedni. Ezután közölte, hogy menthetetlen vagyok, és cselekedjek. Elmesélte neki a tervet, ettől kicsit megnyugodott.

- Jól van, látom mégsem vagy reménytelen. Itt az ideje, hogy a sarkadra állj és harcolj azért, amit akarsz – jegyezte még meg. Igaza volt, hiszen már New Yorkban is sokat cseszegetett, hogy ha akarom Kristent, cselekedjek. Akkor nem hallgattam rá…
Valamikor hajnaltájban értem csak vissza a hotelba, nem éppen józanon. Ez csak azért volt baj, mert másnap korán mentünk tovább, a következő állomásra.
Valamikor késő este mentünk csak a hotelba, és mikor hajnalban sem bírtam még aludni, úgy döntöttem felhívom Nikkit.

- Szia – szólt bele röhögve. Azonnal rákérdeztem, mi ez a jókedv, mire vázolta hol van, és mit csinál éppen. Kristen szerencsére nem volt a helységben, ahol ők, ezért nyugodtan beszélhettünk. Jerry is beleköszönt, és mondta, hogy már alig várja a premiert, valamint, hogy reméli sikerrel járunk. Megköszöntem neki, majd Nikkinek aggodalmaskodni kezdtem, de leoltott.
- Ne idegeskedj már. Ott lesz, nem? Én elintéztem, innen már rajtad múlik minden. – És talán még folytatta is volna, de akkor meghallottam Jerry hangját a háttérből. A lélegzetem is elakadt, mikor meghallottam, kihez beszél. Aztán kigyulladt a piros lámpa. Lebuktunk. Kristen nem jön el, nekem meg esélyem sem lesz… Kristen válaszolt valamit, de nem hallottam, mert én is éppen Nikkit faggattam.

- Lebuktunk? – kérdeztem félve.
- Nem. Elintézem. Vissza foglak hívni, ha otthon vagyok – suttogta gyorsan, majd kinyomta a telefont.
Két órán keresztül kapartam a falat, hogy most mégis mi lesz. Minden percben a telefont lestem, hátha Nikki végre hív. Már majdnem én hívtam fel, mikor megcsörrent a készülék.
- Mi történt? – emeltem a telefont a fülemhez.
- Semmi. Azt mondtam neki, Ashnek viszek valami pasit. Úgy tűnt bevette, minden sínen van – kezdett nyugtatni. Fellélegeztem, két óra után először. Ezek szerint még sikeres is lehet az akció.
- Rendben, a premier előtt még beszélünk – mondtam neki, majd elköszöntünk. Végre tudtam aludni, és ebben közrejátszott, hogy két nap múlva láthatom Kristent…

21. fejezet: Vége

Na lánykáim, meghoztam a következő részt. Sokan aggódtatok a kommentekben, hogy nem beszéltek. Nem tudom, honnan szedtétek, hogy nem is fognak…:D
Lenne itt még egy dolog, mielőtt olvasni hagylak titeket. Már egy ideje könyörögtök Rob szemszögért, sokan írtátok, hogy örülnétek neki. Nos, én ezt most megadhatom nektek, a következő akár lehet az is! De ehhez nektek is tenni kéne egy kicsit.:P Nyugi, semmi komoly, csak az én kíváncsiságomat elégítenétek ki vele. Mivel mindig elég sokan bejelölitek a részek után a kis vélemény rublikákat, érdekelne, hogy hányan is olvastok rendszeresen. Szóval az ajánlatom. Ha jövő hét péntekre lesz 130 rendszeres olvasó feliratkozva, akkor kaptok egy Rob szemszöget. Na? Kíváncsian várom az eredményt! ;)
Puszi, Lady


- Mondjad, szívem – szólt bele a második csörgés után, Jerry.
- Nyolckor indul a gépem Los Angelesbe, ki tudsz jönni elém? – hadartam, egy pillanatra elnyelve a könnyeim.
- Mi? Persze, de… valami baj van? – kérdezte rögtön.
- Majd elmesélem. Ott találkozunk – zártam rövidre a témát, majd kinyomtam a telefont. Nem volt kedvem belemenni a részletekbe, Ő pedig elég jól ismer, hogy ha azt mondom, majd elmesélem, tudja, most nem kéne zaklatnia a dologgal.

Összeszedtem a cuccokat a fürdőből is, majd bedobtam a táskába. Alig bírtam összecsukni a bőröndöt, de végül sikerrel jártam. Szomorúan néztem a bevetetlen ágyra, ahol tegnap este még boldogan simultunk össze Robbal. Aztán eszembe jutott, hogy mit tett, és azonnal átvette a szomorúságom helyét a düh. Ekkor kopogtak. Fogalmam sem volt, ki lehet az, de nem is érdelelt. Csomagjaimmal a kezemben indultam az ajtó felé, gondoltam elküldöm, aki jött, én pedig mehetek is a reptérre. Feltárva az ajtót, azonban meglepetést ért. És nem csak engem…

- Kristen, te… Megtudhatom, hova készülsz? – kérdezte az ajtóban értetlenül ácsorgó Rob, a csomagjaim láttán.
- Fogalmad sincs, igaz? – kérdeztem feszülten, kissé ironikusan.
- Nem, nincs. Megmagyaráznád? – lépett be mellettem, és becsukta az ajtót.
- Nem hiszem, hogy bármilyen magyarázattal is szolgálnom kéne neked. Most pedig engedj, lekésem a gépet – nyúltam az ajtó felé.
- Leszarom! – tette kezét az ajtóra. - Addig innen nem mozdulsz, míg el nem magyarázod, hogy mégis mi ütött beléd – jelentette ki elszántan. Egy lemondó sóhaj hagyta el a számat, majd felé fordultam.

- Te és Nina, az ütött belém – morogtam.
- Mi? De…Kris, mondtam, hogy már csak idő kérdése, és tudom, hogy láttad a csókot, de hidd el, nem olyan. Ha akarod, most azonnal szakítok vele…
- Rob! – kiabáltam rá, mire végre befogta. – Nem az a nyavalyás csók a bajom, hanem, hogy megdugtad – vágtam a képébe, mire csak egy meglepett szempárral találtam szemben magam.
- Mi van? – kérdezte értetlenül. Nyilván azt hitte, hogy nem fogom megtudni…
- Nina, ma elújságolta nekem, hogy milyen hatékonyan terelted el a figyelmét tegnap este, mielőtt az én ágyam melegítetted volna fel – vágtam a fejéhez a vádakat, miközben a könnyeim is újra utat törek maguknak.

- Semmi nem történt köztünk, nem is értem, hogy adhatsz a szavára – mondta erre rögtön, és megbántottan a szemembe bámult. Hihetetlen, még én érezzem magam rosszul.
- Miért ne adnék? Ez csak a végső bizonyíték arra, hogy miért nem akartál szakítani vele. Nyilván nem tudsz választani köztünk, csak azt nem értem, mire volt jó ez az egész színjáték. Egyszerűbb lett volna, ha az igazat mondod – folytattam, remegő hangon.
- Te nem vagy normális, Kristen! – csapott az ajtóra haragjában. – Hogy fordulhat meg egyáltalán ilyesmi a fejedben? – kérdezte döbbenten.

- Nem fogok bocsánatot kérni, én nem csaltalak meg – szipogtam. – Oh, persze, hiszen te sem. Hivatalosan Ő a barátnőd, én csak a szeretőd vagyok, azoknak meg ugyebár kuss van.
- Nem csaltalak meg! Nem feküdtem le vele, nem tudom, miért állítja ezt – emelte fel a hangját.
- Miért állítaná, ha nem lenne igaz? – kérdeztem sóhajtva.
- Miért nem bízol bennem? – kérdezett vissza erre, válasz helyett.
- Miért kéne? Soha semmilyen biztosítékot nem adtál, csak elvártad tőlem, hogy vállaljam ezt az undorító színjátékot – kiabáltam ismét.
- Miről beszélsz? – kérdezte feszülten.

- Például arról, hogy hányszor mondtad, hogy szeretsz? – néztem rá szomorúan. – Ez az. Soha! – motyogtam, és megint sírni kezdtem.
- Kristen – lépett közelebb.
- Ne érj hozzám! – figyelmeztettem.
- Szeretlek. Azt hittem ez elég egyértelmű – simított végig az arcomon, de el akartam lökni a kezét. Nem hagyta, sőt a másik kezét is az arcomra rakta, és kényszerített, hogy ránézzek.
- Engedj el – utasítottam, de nem figyelt rám.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek – kántálta, és az arcával egyre jobban közelített felém. Nem tudtam elhúzódni, túl erősen tartott, ezért a csók elől sem tudtam menekülni. Ajkai óvatosan az enyémre tapadtak, és nem törődve az összeszorított számmal, kitartóan puszilgatta. Egy idő után feladtam, úgy gondoltam egy búcsúcsók még belefér. És akartam is. Elnyíltak ajkaim, Ő pedig győzelemittasan szorított magához. Néhány másodpercig csókoltuk egymást, majd elhúzódtam tőle.
- Ez nem változtat semmin – suttogtam, és ellépve tőle a csomagomért nyúltam.

- Kérlek, ne tedd ezt! Miért nem hiszel nekem? – kérdezte kétségbeesetten.
- Jobb lesz, ha ezt itt és most lezárjuk. Nem működik, ez egyértelmű – léptem az ajtóhoz.
- Működhetne, ha akarnád, de nem akarod – vágta a fejemhez idegesen, talán afféle utolsó próbálkozásként. De nem jött be, mert nem kezdtem tiltakozni, csak kinyitottam az ajtót.
- Viszlát, Rob. – A válaszát meg sem várva csuktam be magam mögött az ajtót, majd sietősen a lifthez indultam.
Türelmetlenül nyomogattam a gombot, mire végre megérkezett. És nem csak a lift. Rob szalad utánam, de addigra már beléptem a kis kabinba, várva, hogy az ajtó csukódjon.

- Kérlek – suttogta a lift előtt állva, de én oldalra fordítottam a fejem, hogy ne is lássam. A lift becsukódott, én pedig ismét a könnyeimmel küszködtem. Feleslegesen, ugyanis miután a taxi ajtaja becsukódott mögöttem, már nem is akartam visszatartani. A sofőr többször is rákérdezett, hogy minden rendben van-e, de csak bólintottam.
Mire a reptérre értünk, teljesen meggyőztem magam, hogy a lehető legjobban cselekedtem. Mindenki így tett volna a helyemben. És időben távoztam. Ugyanis, ha még tovább győzköd, talán beadom a derekam, és elnézem neki a „botlást”.

Éppen csak hogy elértem a gépet. Az út lassan telt, én pedig vagy egy órát ültem a mosdóba, és sírtam. Tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Elfelejteni Robot, vagyis kiszeretni belőle, az egyenlő a lehetetlennel.
Gyűlöltem a percet, amikor beleszerettem, vagyis inkább azt, mikor ez tudatosult bennem. Nem csak szeretőként fog hiányozni, hanem barátként is. Ha akkor nem jövök rá, hogy beleszerettem, még most is a barátomnak tudhatnám. Mellettem lenne, láthatnám, hallhatnám a hangját. A szívem összeszorult a gondolatra, hogy vége. Ennyi volt…

Lassan visszatántorogtam a helyemre, majd próbáltam aludni. Nem jött be, és a könnyeim sem akartak apadni, ezért inkább az ablakon kifelé bámulva pityeregtem. Szerencsére nem ült mellettem senki, így titkolnom sem kellett a sírást.
Mire Los Angelesbe érkeztünk, valamennyire sikerült lehiggadnom, és a napszemüvegem felvéve a csomagjaimért indultam, aztán kifelé.
Jerry, a kijáratnál nézelődött fezülten, engem keresve. Mikor meglátott sem lett nyugodtabb.

- Nyugtass meg, hogy csak halaszthatatlan dolgod van itthon, azért vagy itt – nyúlt az egyik csomagomért, mikor meglátott. Nem feleltem, csak levettem a napszemüvegem, és ránéztem. – Basszus. Rémesen nézel ki, Kris – fintorgott.
- Kösz – nyögtem.
- Gyere, majd a kocsiban megbeszéljük – indult el kifelé, én pedig követtem. Miután beültünk a kocsiba, behajtotta az ígéretét. – Mesélj – mondta.
- Lefeküdt Ninával… - kezdtem bele, majd előadtam neki a történetet, néhány helyen kicsit megakadva az újra feltörő sírásom miatt.

- Nem hiszem, hogy megtette – reagált a történetre.
- Leszarom – feleltem erre.
- Nem kincsem, nézed máshogy. Ismerjük Robot, tudjuk, hogy szeret téged – itt kételkedően ránéztem, én még mindig nem hittem ebben igazán. -, és nem kockáztatná, hogy elveszítsen – magyarázta.
- Nézd Jerry, én már semmit sem tudok, és nem is akarok erről tárgyalni. Elmeséltem neked, de szeretném, ha nem foglalkoznál ezzel tovább. Most felejteni akarok. Szóval leszel szíves leszállni a témáról – néztem rá szigorúan.

- Ha úgy látom, hogy nincs szükséged egy seggberúgásra, ami egész Vancouverig repít, akkor békén hagylak. De ha szenvedni fogsz, én esküszöm felraklak a következő járatra – jelentette ki. Hümmögve elküldtem melegebb éghajlatra, meg közöltem vele, hogy ne szóljon a dolgaimba, de kinevetett.
Mire hazaértem, már ideges is voltam, mert tudtam, hogy Jerry rajtam fogja tartani a szemét. Szerencse, hogy anyáék éppen nem tartózkodtak itthon, és egy hétig nem is várhatóak. Mondjuk, Ők nem is tudnak semmit az egész Rob dologról, vagyis csak annyit, hogy egy barátom.

A szobámban kötöttem ki, és három napig nem is mozdultam otthonról. Egésznap sírtam, csak arra az időre szedtem össze magam, míg Jerry leellenőrizte telefonon, milyen állapotban vagyok. Szerencsére ideje nem volt átjönni, az ma esedékes.
Viszont nem aggódtam emiatt. Ma úgy ébredtem, hogy jól vagyok. Nem támadt sírhatnékom, egyszerűen nem gondoltam Robra. Lehet, hogy az segített tudat alatt, hogy szem előtt tartottam, Jerrynek mit kell látnia, milyen állapotban vagyok.

Emellett, három nap alatt kissé átértékelődtek bennem a dolgok. Arra jutottam, hogy ezt elcsesztük. Rob, és én is hibásak vagyunk. Egy kapcsolatnak nem így kell kezdődnie, hiszen ez, a példa is mutatja, hogy nem fog működni. Az is eszembe jutott, hogy hagynunk kellett volna. Mikor úgy érezte egy ideig még Nina mellett kell lennie, nekem el kellett volna jönnöm, és nem beleegyezni egy ilyen kapcsolatba. Aztán, ha Ők lezártak a dolgaik, mi elkezdhettük volna építeni a saját kapcsolatunkat. Hiba, hiba hátán…Végül arra jutottam, hogy ennek így kellett lennie, talán nem is vagyunk összevalók, ezért nem jött össze. Ezzel pedig beláttam, hogy meg kell próbálnom túllépni rajta.

Nem voltam boldog, de már annyira magam alatt sem voltam, ezt pedig Jerry is észrevette, mikor megérkezett. Egy ideig figyelt, semmiségekről beszélgettünk, de egy idő után nem bírta tovább.
- Most nekem próbálod beadni, hogy jól vagy, vagy tényleg így is érzed? – kérdezte kételkedve, mialatt az arcomat fürkészte, hogy esélyem se legyen hazudni.
- Jól vagyok – vontam vállat egykedvűen. – Nem mondom, hogy nem fáj, de nem szenvedek, és túl leszek rajta – tettem még hozzá. Úgy tűnt hitt nekem, talán, mert nem hazudtam…
Jerry, hiába látta, hogy jól vagyok, szemmel tartott, ahogy Nikki is.

Egy hónapig jártak a nyakamra minden nap. Jerry személyesen, Nikki pedig telefonon. Legjobb barátom különböző programokkal is szórakoztatott, mondhatni egy perc nyugtom sem volt tőle. Egyfelől hasznos is volt, mert nem gondoltam a nyomoromra. Ezért is viseltem jól. Rob nem keresett. Illetve az első három napon, napi húszszor próbált felhívni, de nem vettem fel. Nem akartam vele beszélni.
Egyik nap Nikki, elég érdekes kérést intézett felém.
- Még annyit akartam kérdezni, hogy eljössz-e a premierre? – kérdezte, miután hogylétem felöl érdeklődött, mint mindennap.
- Hogy hova? – akadt egy pillanatra a tüdőmben a levegő.

- A New Moon premierjére. Két hét múlva lesz. Mielőtt nemet mondasz, gondold át, nekem nagyon sokat jelentene, ha ott lennétek. Jerry már igent mondott. Kérlek, miattam gyere el. Nem hagyhatsz cserben. – Szóhoz sem jutottam, pedig már az elején igennel feleltem volna, a kezdeti sokk után. Tudtam, hogy ott lesz Rob, és több, mint egy hónap után nehéz lesz újra látni. De látni akartam, szinte fájdalmasan szükségem volt rá, hogy legalább láthassam.
- Nikki, nyugi. Ott leszek – feleltem.
- Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve. – Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam – tette még hozzá elgondolkodva, mintha nem is nekem mondaná.
- Nikki, túl vagyok rajta, oké? – bizonygattam neki, amit egy ideje minden telefonunk alkalmával elmondtam.

- Majd meglátjuk – jött erre a felelet, kis kihagyás után.
- Tessék? – kérdeztem meglepetten, mert eddig mintha elhitte volna, amit mondok.
- Semmi – vágta rá. – Figyelj, egy hét múlva otthon leszek. Azonnal hozzád megyek – jelentette ki. Ellenkezni kezdtem, mondván, hogy semmi szükség rá, hogy ide rohanjon, nyugodtan pihenje ki magát. Persze, meggyőzhetetlen volt.

Azt az egy hetet még végigvegetáltam valahogy, Nikki pedig ígéretéhez híven nálam kötött ki. Meg is lepődött, és belátta, hogy jól nézek ki. Mintha valami kis csalódottság is lett volna benne, de mivel nem tudtam hova tenni a dolgot, hiszen miért lenne az, nem is foglalkoztam vele.

Két nappal a premier előtt, Jerry és Nikki is nálam voltak este. Mióta Nikki hazajött, sokszor csináltunk közös programokat, csak mi hárman. Ma este is egy ilyen volt esedékes. Anyáék megint nem voltak itthon, ami nem igazán volt meglepő, hiszen mind a kettőjük munkája megkövetelte a sokszori utazást.
- Jerry, ha oda égeted, megetetem veled a szenet – közölte vele Nikki, miközben fölötte állt. Ő kezdte a főzést, de Jerry addig kotnyeleskedett, míg Nikkinek elege lett, és átadta neki a séf szerepét. Most pedig Ő próbálta az őrületbe kergetni.
- Nyugi husi, tudom, mit csinálok – jelentette ki Jerry, majd még egy kanál chilit beleszórt a fazékba.

- Mi a frászt csinálsz? Tudod, hogy a túl csípőstől, kiragyásodom – förmedte rá idegesen barátnőnk, és egyre aggodalmasabb tekintettel szemlélte az ételt.
- Nikki, megtennéd, hogy leülsz és hagysz végre dolgozni? – kérdezte Jerry, miután megunta Őt.
- Te hagytál? – tette fel a költői kérdést, csípőre tett kézzel, mire Jerry lemondóan ránézett. – Így van. Akkor kuss! – Vetette neki oda, és tovább figyelte mit csinál. Kezdtem unni, hogy a civakodásukat kell hallgatnom, ezért kimentettem magam a helyzetből.

- Amíg ti megölitek egymást, én hozok még egy üveg bort – pattantam le a pultról. Egy már elfogyott, és ideje volt a második üveggel is megkezdeni. – Egy cigit is elszívok, addigra rendezzétek le – szóltam nekik vissza már az ajtóból. Gondoltam egy kis nyugalom nem fog ártani.
Lementem a pincébe, egy ideig nézegettem apám készletét, de vörösbort már nem láttam egy üveggel sem. Elkaptam egy fehéret, majd a konyhába vágtattam vele, de az ajtóban megtorpantam.

- Ne idegeskedj már. Ott lesz, nem? Én elintéztem, innen már rajtad múlik minden – mondta éppen Nikki a telefonba. Talán többet is megtudhattam volna, de ekkor Jerry észrevett.
- Stew, azt hittem vöröset hozol – nézte a kezemben tartott üveget.
- Elfogyott – feleltem fintorogva. A következő percben már Nikki is telefon nélkül álldogált mellette. Mivel Jerry elterelte a figyelmem, nem tudtam Nikkire és a telefonbeszélgetésre koncentrálni.
- Kivel beszéltél? – méregettem gyanakodva.

- Mi? Jah...öhm… - kezdte idiótán vihogva, amitől még gyanúsabb lett. – Ashley hívott. Tudod van egy srác, aki bejön neki. Történetesen én ismerem, és elhívtam a premierre, mert Ash addig nyaggatott, míg el nem vállaltam a kerítő szerepét. Aztán most osztottam meg vele a jó hírt, hogy eljön. Kicsit aggódik, de megnyugtattam – hadarta el aztán gyorsan a történetet. Egy pillanatig még gyanakodva méregettem, aztán úgy döntöttem hiszek neki.
Ha rólam lenne szó, Jerryvel először kínosan összenéztek volna, aztán Nikki akadozva hazudott volna valamit, majd ismét egymásra sandítottak volna, hogy mennyire vettem be. Ez most mind kimaradt, ezért úgy döntöttem nem foglalkozom a dologgal. Inkább kibontottam a bort, és inni kezdtünk.

Egy dolog viszont aggasztani kezdett, ami nem más, mint a két nap múlva esedékes premier. Mostanáig nem jutott eszembe az este folyamán, de mivel az előbb említve lett, görcsberándult a gyomrom. Nem gondoltam át kellőképpen, mikor igent mondtam Nikki meghívására. Vagy inkább kényszerére? Nem számít, csak az, hogy feszülté váltam. Ez pedig nem lett jobb, sőt sokkal, de sokkal rosszabb lett, mikor azon a bizonyos napon felkeltem reggel…

20. fejezet: Felismerés

Sziasztok. Olvassatok, és ne boruljatok ki nagyon.:) Ezt nem ragoznám tovább… Véleményeket várom!
Puszi, Lady


Reggel, arra ébredtem, hogy Rob a hátam simogatja, néha még egy-egy gyengéd puszit is lehel rá. Egy ideig élveztem még a kényeztetést, majd úgy döntöttem ideje hivatalosan is felébredni. Sóhajtava, Rob felé fordultam, majd a karjai közé bújtam. A jó reggelt puszimról sem mondtam le, addig nyújtogattam a nyakam, még szavak nélküli kérésem is megérti. Megértette, és egy észveszejtően édes reggeli csókkal ajándékozott meg.
Nem éppen kedvemre való témával folytattuk a reggelt…

- Tegnap este már nem tudtam elmondani, hogy mennyire sajnálom, amit Nina mondott. Láttam, mennyire kiborított – suttogta sajnálkozva, miközben a hajam tekergetése volt a fő elfoglaltsága.
- Nem tehetsz róla. Én pedig túlságosan felkaptam a vizet – simítottam végig aggódó arcán. Tényleg úgy éreztem, hogy nem az Ő hibája, hiszen Ő csak próbál segíteni egy barátjának, azon a módón, ahogy képes rá.

- Persze, hogy felkaptad. Miután feljöttél a helyedbe képzeltem magam. Őszintén csodállak Kristen, nem biztos, hogy én ennyire jól viselném a helyzetet – motyogta zavartan.
- Én sem viselem jól, ez csak a látszat. De bízom benne, hogy ez az állapot tényleg már csak egy-két napig tart – osztottam meg vele a reményeim, amire már nem felelt, csak bólintott. Ezt bíztató jelként fogtam fel, és örömmel húztam feljebb magam, hogy megcsókoljam. Túl jóra és hosszúra sikerült, amivel elindult a lavina, ahonnan már nincs visszaút. Rob el is késett a forgatásról, mert képtelenek voltunk egymást elengedni.

A délután folyamán már olyan szinten unatkoztam, hogy elmentem vásárolgatni. Ez nálam már tényleg a vég, szóval el lehet képzelni, milyen állapotban voltam.
Szerencsére Nikki előbb végzett, ezért késő délután kicsit feldobta a napom a társaságával. Bár a téma, amivel egy idő után száj húzva előhozakodott, cseppet se volt az ínyemre.
- Ma beszélgettem egy kicsit Ninával – kezdett bele a mondandójába, én pedig érdeklődve hallgattam. – Valahogy Robra terelődött a szó, és elárulta, hogy nem érti miért ilyen távolságtartó vele mostanában – folytatta, majd megállt.
- Milyen értemében? – kérdeztem rá félve.
- Pont abban az értelemben – bólogatott fintorogva, ezzel beigazolva a gyanúm.
- Folytasd.

- Azt mondta, hogy mikor összejöttek sem történt köztük semmi olyan, és mióta ez a helyzet fennáll Rob még csak nem is próbál közeledni – nyögte ki nehezen, de engem speciel ez megnyugtatott. – Én persze tudom a valódi okát, de Ő azt hiszi a nagypapája halála miatt áll így a helyzet, ezért közölte velem, hogy ma este ezen változtatni fog. – Itt már elakadt a lélegzetem. – Én is így reagáltam.
- Vagyis…Úgy érted… - makogtam.
- Úgy. Be fog próbálkozni – adta meg a végső döfést Nikki. Percekig ültem némán, csak bámultam magam elé. – Azért szólok, hogy talán figyelmeztethetnéd Robot – tette még hozzá.
- Fogom is – jelentettem ki. – De úgysem tenné meg.

- Nem hát, ebben én is biztos vagyok. Csak talán, ha nem éri olyan váratlanul…esetleg előre is kitervelhet valamit, hogy mivel fogja lerázni – mondta Nikki cinkos mosollyal az arcán. Aztán eszembe jutott valami, amiben eddig csak reménykedhettem, de biztos nem lehettem.
- Ezek szerint előttem sem feküdtek le – kúszott egy elégedett mosoly az arcomra. Rob, erről nem beszélt, én pedig nem kérdeztem rá, nem kérdezhettem.
- Nem – mosolygott velem. Ezzel a tudással a tarsolyomban, rendkívül boldog voltam. Bár semmi beleszólásom, hisztizni valóm nem lett volna akkor sem, ha lefeküdtek volna, hiszen akkor csupán barátok voltunk. Mégis rendkívül elégedett voltam. Hiszen, ha akkor nem tette meg, most sem fogja, ebben egyre biztosabb voltam.

Egy sörrel ünnepeltük a felfedezést, majd Jerryvel tartottunk konferenciabeszélgetést.
Mikor Nikki hazament, vagyis szobájába, én Robot vártam, de végül csak egy telefon jött tőle.
Azt mondta ma este át kéne mennie Ninához, mert valamit beszélni akar vele, mire közöltem vele, hogy mire számíthat. Nagyon meglepődött, egy pillanatig szólni sem tudott.
- Kicsim, ugye tudod, hogy semmilyen körülmények között…
- Tudom. Csak szóltam, hogy fel tudj készülni – vágtam a szavába mosolyogva.
- Lerendezem ezt, aztán megyek hozzád – közölte, majd letette.

Vártam, hogy mi lesz, egészen tíz óráig. Már kezdtem feladni, mikor kopogtak. Rob állt az ajtóban, mosolyogva.
- Kicsit nehezebb volt, mint gondoltam. Nina nagyon kitartó, de megoldottam – nevetett, majd az ajtón belépve, azt bevágva, a karjaiba kapott.
Csak az ágy előtt állított újra a lábamra, hogy kényelmesen megszabadítson a felsőmtől, majd a nadrágomtól, aztán lassan felemelkedve, közben végigcsókolva a testem, magához húzzon. Csak egy pillanatig hagytam, hogy az ajkaimat kóstolgassa, aztán elé térdelve lehúztam róla a nadrágot, majd a boxert. Már így is lüktető vágyát, minden hezitálás nélkül az ajakim közé vettem, elsőre csak a hegyét kényeztetve. Rob nyögései büszkeséggel töltöttek el, imádtam neki örömet okozni. Az arcára pillantottam, szeme csukva volt, ajkai pedig összeszorítva.

Keze a hajamba markolt, így kérve, hogy még többet tüntessek a számban belőle. Eleget tettem a kérésen, többször teljesen elnyeltem, majd kiengedtem a számból, miközben körmeimmel a fenekét kaparásztam. Egy hangos morgással egyetemben, elhúzta a fejem magáról, majd felállított, hogy egy hosszú csókot válthassunk. Miközben teljesen megszabadult a nadrágjától, és a pólójától, én is levettem a bugyim, majd az ágyra térdelve, a könyökömre támaszkodtam. Mikor észrevette, hallottam, hogy egy pillanatra abbamarad a zihálása, majd mikor csábításként kicsit kijjebb toltam a fenekem, sóhajtva mögém állt. Kezeit a lábam közé vezette, ujjaival többször végigsimítva a legfájóbban lüktető területen.

Aztán a csípőmre rakta a kezét, és magára húzott. Felnyögtem, majdnem orra is buktam, ahogy a jól ismert bizsergős érzés átjárta a testem. Rob kínzóan lassan csúszkált ki és be, egyik kezével a mellemet simogatta, markolászta, a másikat pedig továbbra is a csípőm szorította. Egyre türelmetlenebbül toltam magam felé, mire végre gyorsabb tempót kezdett diktálni. Ennek eredménye képen, percek múlva már a karjaiban pihentem, és próbáltuk helyreállítani a lélegzésünket. Cseppet sem zavart, hogy gyors volt, pedig Rob aggódva kérdezgette, hogy nekem így mennyire volt jó, de én mosolyogva megnyugtattam, hogy teljes mértékben tökéletes volt. Bár vele mindig az, sosem kellett még csalódon sem a teljesítményében, sem pedig benne.

- Milyen volt a napod? – érdeklődtem, miközben kezemmel egy pillanatra sem hagytam abba a mellkasa simogatását.
- Eltelt. És a tiéd? – kérdezte Ő is.
- Unalmasan. Még vásárolni is elmentem – fintorogtam, de ezt nem láthatta.
- Tényleg? Akkor tényleg nagyon unatkozhattál – nevetett.
- Hát igen. Jobban éreztem volna magam, ha nem kell ilyesmire vetemednem, hanem Te magad szórakoztatsz – mosolyodtam el kajánul, majd felemeltem a fejem, hogy ránézzek.
- Hogy? – kérdezte vigyorogva.
- Gyere velem, és megmutatom – pattantam fel az ágyról, és a fürdő felé indultam. Nem kellett neki kétszer mondani, mire az ajtóhoz értem, keze már a derekamon volt, és türelmetlenül tolt be az ajtón.

Ezen az estén sem unatkoztam egy pillanatig sem, Rob hajnalig gondoskodott róla, hogy jól érezzem magam.

Utáltam a reggeleket. Egyrészt, mert egy új, unalmas nap kezdete volt, másrészt, mert Rob vagy ébredés után tíz perccel rohant dolgozni, vagy még azelőtt, mielőtt én felébredtem volna.
Nem volt ez másképpen a mai napon sem, én pedig egyedül ébredtem az ágyban. Nagyon lassan, mint egy csiga, kezdtem bele a szokásos reggeli teendőkbe, miután már nem bírtam visszaaludni.

Elsőként egy óráig áztattam magam a meleg vízben, majd lementem a szálloda egyik éttermébe reggelizni, hogy azzal is teljen az idő. Semmi nem siettem el. Aztán szaunáztam, végül pedig ledőltem egy kicsit aludni. Komolyan kifáradtam a semmittevésben. Gondoltam, hogy ideje lenne az ügynökömmel is beszélni, a további forgatókönyvek ügyében, de egyenlőre elhalasztottam, mert semmi kedvem nem volt most olvasgatni őket, annak ellenére, hogy halálra untam magam.

A délutáni sziesztám Rob szakította felbe, aki azt mondta a csapattal egy közeli étterembe mennek, és örülne, szeretne látni, ha már ilyen korán szabadult. Ötre kellett oda érnem. Ráérősen nyújtózkodtam, mikor a szemem az órára siklott. Fél őt. Innentől kezdve felpörögtek a dolgok, és tíz perces késéssel ugyan, de megérkeztem az étterembe.
Nikki megpaskolta maga, és Rob között a helyet, én pedig hálásan rámosolyogtam, hogy fenntartotta nekem. A másik oldalán persze Nina foglalt helyet. Rob, cselesen, mintha tényleg csak egy barátja lennék, oda köszönt nekem, majd folytatta a beszélgetést az egyik barátjával. Természetesen, az asztal alatt, ahol senki sem láthatta, keze a combomra simult.
Nikki Kellannal beszélgetett, amibe én is belekapcsolódtam.

- Tényleg Kristen, meddig maradsz? – érdeklődött kedvesen.
- Még nem tudom. Nikki ragaszkodik hozzám – mosolyogtam rá. Nikkivel, persze mind a ketten tudtuk, hogy már korántsem miatta vagyok itt, de a látszat megtartása érdekében, legjobb barátnőm tökéletes alibi volt.
- Akkor még jó sokáig ragaszkodj hozzá. Együtt még nem is buliztunk. Szóval, mikor pótoljuk? – kérdezte vigyorogva.
- Felőlem bármelyik este mehetünk, amikor nektek jó – vontam vállat, hiszen nekem tényleg semmi dolgom nem volt itt.

- Remek. Akkor majd az asszonnyal lebeszéljük a forgatáson – kacsintott Nikki felé, akinek hírtelen letörölhetetlen lett a mosolya. Jó volt ránézni, és ebben a pillanatban ráébredtem, hogy szeretném, ha Ők ketten együtt lennének. Nikki megérdemelné végre, hogy egy rendes pasival hozza össze a sors. El is döntöttem, hogy a bulink alkalmával majd teszek pár dolgot az ügy érdekében.
- Nikki, kiengednél? – kérdeztem a barátnőm, aki azonnal felkelt, így végre eljutottam a mosdóig.

Gondoltam megnézem magam a tükörben, de az ajtó túloldalára már nem jutottam el. Ezzel szemben viszont, elég hevesen vágódtam neki, kívülről.
- Auh – szisszentem fel, mire a vétkes azonnal mentegetőzni kezdett.
- Baby, sajnálom. Nem akartam ekkorát, csak nagy volt a lendület. Nagyon fáj? – kérdezgette aggódva, miközben az ajtó és közém nyúlva, a hátam simogatta.
- Nem, túlélem – erőltettem egy kis mosolyt az arcomra, de amint Rob fejét elnéztem, nem lehettem túl meggyőző. – Tudok rá gyógymódot. – mosolyodtam el, mire kíváncsian megkérdezte, hogy mi lenne az. – Gyere közelebb, és megmutatom. – Amint már csak centik választottak el minket egymástól, a tarkójánál megragadva rántottam az ajkaimhoz. Belemosolygott a csókba, majd hümmögve viszonozni kezdte a hevességem.

Jó ideig kóstolgattuk egymást, mire eszünkbe jutott, hogy talán kicsit feltűnő lesz, hogy ilyen sokáig elvagyunk, ráadásul csak mi ketten.
Fintorogva megigazítottam a ruhám, majd a pulthoz vonultam, hogy vigyek magamnak sört, miközben Rob az asztalhoz sétált vissza, mintha mi sem történt volna.
Már majdnem sorra kerültem, mikor egy ismerős hang megszólított.

- Kristen. – Azonnal a hang irányába fordultam, aminek a tulajdonosa már mellettem állt. Kicsit meg is lepődtem, mert Nina most igencsak mosolygós volt.
- Nina. Hogy vagy? –érdeklődtem.
- Köszönöm, már jobban – felelte, még mindig mosolyogva.
- Igen, én is úgy látom – mondtam neki kedvesen, amitől még jobban elmosolyodott. Igazából nem nagyon tudtam, hogy mégis miről eshetnek még köztünk szó, mert valójában nem is ismerjük egymást, tehát túl sok közös témánk sincs.
- Most már a forgatás is jobban megy – folytatta Ő. – Talán, még nem is igazán fogtam fel, mi történt – komorult el egy kicsit, de pillanatok alatt rendezte a vonásait, és ismét mosolygott.

- Sajnálom. De tényleg jobban nézel ki – igyekeztem bele lelket önteni.
- Tudom, de ezt csak Robnak köszönhetem. – Kényes témához értünk, de próbáltam zavartalanul mosolyogni. – Mikor vele vagyok, nem is gondolok a tragédiára. Tegnap este kicsit rosszul voltam megint, de megvannak a módszerei, amivel elterelte a figyelmem. Már ha érted, mire gondolok – küldött felém egy cinkos vigyort, így még ha akartam volna, sem értelmezhetem másképp. Kétségkívül arra célzott, hogy tegnap este Ő és Rob… De az nem lehet, hiszen éjszaka velem volt. Igen éjszaka, de Nina estét mondott. És Rob olyan későn jött át, és amit mondott…”Megoldottam”…Végül is, ez is egyfajta megoldás. A puzzle darabkái másodpercek alatt álltak össze a fejemben, és csak egy szó visszhangzott bennem: Hazudott! Azt mondta sosem fogja megtenni, de végül mégis megtörtént…

- Igen, értem. – Igyekeztem még mindig mosolyogni. Úgy tűnt Nina, nem vette észre a dolgot, mert motyogott még pár mondatot – amire már nem bírtam figyelni-, majd otthagyott.
Ekkor kezdtem csak levegő után kapkodni, de nem sok jutott a tüdőmbe, mert a következő pillanatban újra elfelejtettem lélegezni. Nina visszament az asztalhoz, majd abban a pillanatban Robhhoz hajolt és megcsókolta. Rob nem tiltakozott, nekem pedig ez volt a végső bizonyíték. A múltkor is megcsókolta, de akkor legalább láttam Robon, hogy sajnálkozva engem figyel, de most semmi.

Ez volt az a pillanat, mikor eldöntöttem, hogy én itt és most befejeztem ezt a nevetséges színjátékot. Sőt, már abban sem voltam biztos, hogy ez egy színjáték. Rob talán nem tudott köztünk választani, így pedig – ha csak egy ideig is -, mind a kettőnket megtarthatott. Szinte futva tettem meg azt a néhány métert a kijáratig, miközben a telefonom kerestem. Hívtam egy taxit, majd idegesen vártam, hogy megérkezzen.
- Kristen, mit történt veled? – lépett ki Nikki aggódva az ajtón. – Úgy elrohantál, jól vagy?
- Nem, kurvára nem vagyok jól! – A könnyek szépen lassan kezdték ellepni a szemem, mire Nikki ijedten magához ölelt, és nyugtatni kezdett.
- Szívem, az a csók…Tudom, hogy kiborító, de már nem tart…

- Nem az a bajom! – szakítottam félbe, és a könnyeimet törölgetve távolabb léptem tőle. – Ez…ez annál több. Megdugta érted? Megdugta! – szipogtam, mire Nikkiben is megállt az ütő.
- Mi? Az nem lehet. Honnan veszed, ezt a marhaságot? – kérdezte feszülten.
- Nina az előbb újságolta, hogy Rob milyen hatékony módszerrel terelte el tegnap este a figyelmét – nyökögtem, összeszorított fogaim közt.
- Nem. Hazudik. Tuti, hogy hazudik – ismételgette Nikki.
- Tudom, hogy így van. Minden képkocka összeállt – bizonygattam.
- Akkor is van magyarázat, beszélj vele – kezdett győzködni egy olyan beszélgetés felől, amit eszemben sem volt lefojtatni.

- Eszemben sincs – vágtam rá.
- És mit akarsz most tenni akkor? – kérdezte félénken, azt hiszem voltak elképzelései.
- Hazamegyek – közöltem vele.
- Legalább hallgasd meg, és utána…
- Nikki, nem!
- Jó, veled megyek legalább a szállodába – ragadott karon, mikor megérkezett a taxim.
- Szeretnék egyedül lenni. Hívni foglak – öleltem magamhoz, és megígértem, hogy vigyázok magamra, nem csinálok semmi hülyeséget…

Már a taxiban tárcsáztam a repteret, hátha szerencsém van, és akad még egy esti gépen hely. Szerencsém volt. Nyolckor indul egy gép, amire még volt hely. Le is foglaltam gyorsan, hiszen hat óra van most, mindjárt a hotelben vagyok, ahonnan a reptér tizenöt perc. Még összecsomagolni is lesz időm, aztán már itt sem vagyok. Egy nappal tovább sem bírtam volna Rob közelében maradni. Hülye voltam, mikor azt hittem működni fog így.

Ugyan az elején csak pár napról volt szó, de mikor folyamatosan tolta-halasztotta, már tudnom kellett volna, hogy ennek nem lesz jó vége, de kitartottam, hittem neki. És mindezt azért, mert szeretem. Viszont van egy határ, amit már a szerető nő sem képes elnézni, ezt pedig Rob most átlépte. Megszegte az ígéretét, ezzel engem a földbe taposva.

A szobámba elkezdtem bedobálni a cuccaim a bőröndbe, miközben tárcsáztam az egyetlen embert, akivel hajlandó vagyok találkozni, és aki majd kijön elém a reptérre…