5. fejezet: Sokkhatások

Csajszik, itt az 5. fejezet, amiből kiderül, hogy jóra gondoltatok-e.:D Remélem, elnyeri a tetszéseteket a részecske, és a végén is szeretni fogtok. A folytatás jövő hét pénteken jön, addig legyetek türelmesek. Várom a véleményeket!:)
Puszi, Lady




Még mindig ugyan úgy feküdtem, rémült fejjel az ágyban. Tudni is akartam, mi történt és nem is. Végül amellett döntöttem, hogy inkább megtudom. Visszaidéztem a záró képet, hogy a vetítés újraindulhasson.


„ Valami furcsa érzés kúszott a gyomromba, és most nem a bizsergés, amit Rob közelsége váltott ki, bár az is ott volt. Mikor rájöttem, mi ez, lelöktem magamról Robot, és a fürdőszobáig meg sem álltam. A WC fölé görnyedtem, de elsőként a pólóm kapott egy picit. Aztán hallottam, hogy Rob utánam jön, próbáltam elküldeni, de nem hallgatott rám. Összefogta a hajam, és megvárta, még mindent kiadok magamból. Segített a mosdóhoz menni, hogy megmossam a fogam. Leszedte rólam a lehányt pólót, még izgató is lett volna, ha nem ebben a helyzetben vagyunk. Azt, még ilyen állapotban is felfogtam, hogy szemét jócskán végigjáratja rajtam, főleg miután sikerült a nadrágtól is megszabadulnom. Elő akart szedni nekem egy másikat, de nem engedtem. Helyette lefeküdtem az ágyra, és felé nyújtózkodtam.
- Maradj velem, kérlek – néztem rá boci szemekkel, mire megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Te sem gondolhatod, hogy itt hagynálak így – felelte, majd ledobálta magáról a ruhákat, csak az alsónadrágja maradt rajta. Szememmel faltam félmeztelen testének a látványát. Nem mondhatni izmosnak, de mégsem volt sovány. Szálkás, pont, amilyet én szeretek. Befeküdt mellém az ágyba, szembefordult velem, és egy ideig csak csendben néztük egymást, pont addig, míg el nem nyomott az álom.”


Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, hogy elmaradt a csók, és az a lavina, amit az indított volna el.
- Köszönöm, hogy velem maradtál – mondtam, most már felszabadultan Robnak. Így könnyű volt, tudtam, hogy nincs mit megbánni, vagy szégyellni.
- Ez csak természetes – felelte. – Viszont, én nyertem – jelentette ki győzelemittasan.
- Merthogy? – kérdeztem felháborodottan.
- Belőlem nem jött ki semmi – nevetett.
- Hah – horkantam fel. – Ez visszavágót követel meg – kezdtem én is nevetni.
- Mindenképpen – értett egyet. Rob rendelt reggelit, annyi időnk még volt, hogy azt bekapjuk, aztán egy gyors zuhany után – addig Rob is a szobájába ment összeszedni magát -, elindultunk a mai szövegpróbára.


A következő héten, szinte végig ez ment. Szövegpróba egymással, és a többi szereplővel. Esténként csak a szálloda bárjára koncentrálódtunk, ahova általában a többi fiatal szereplő is velünk tartott. De volt, hogy Robbal csak ketten iszogattunk és beszélgettünk, vagy az én, vagy az Ő szobájában.
Az első hivatalos forgatási napon nekem szünetem volt, mert azokban a jelenetben én nem voltam benne, amiket aznap vettek fel.
A következő nap, viszont Tyler és Ally első találkozását vettük fel. Folyton elröhögtük, nem tudom, mi volt velünk. Ez volt az első közös, tényleges kamera előtti szereplésünk, mi meg nem bírtuk ki poénkodás nélkül. Allen már tiszta ideg volt a végére, aztán valahogy sikerült összeszedni magunkat.


Az első kamera előtti csókjelenetünk felvétele, már bővel június közepén volt. A tengerparton forgattuk azt a jelenetet. Külső és belső forgatás egyaránt volt aznap. A rajongók, már a megérkezésünknél ott voltak a helyszínen. Szerencsére csak a belső jeleneteknek helyet adó ház előtt tudtak álldogálni, a tengerpart le volt zárva. Most szembesültem igazán azzal személyesen, mekkora is a Robot körülvevő őrület. A lányok sikítozva ájuldoztak, mikor Rob kiszállt a kocsiból. A belső jeleneteket vettük fel először, ott nagyjából annyi volt a dolgom, hogy Robhoz bújva ülök a kanapén, míg a filmbéli családjának a többi tagja, activitit játszik.
Aztán hárman maradtunk. Én, Rob és a kishúgát játszó leányka. Az elején azt vettük fel párszor, mikor a kislánnyal a víznél játszom, aztán Ő haza mehetett, én pedig Robbal folytattam.


- Mehet – szólt Allen, én meg rohanni kezdtem Rob felé. Elhajítottam a kezében lévő noteszt, és egy csókkal a homokba döntöttem. Szorosan hozzábújva folytattuk a csókolózást, míg Allen le nem állított minket. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. Ezt még felvettük jó párszor, majd jött a következő.
Rob mellé kellett feküdnöm a homokban, félig rá. Aztán meg kellett csókolnom megint, és ott hemperegni vele a homokban. Ez is kicsit felbolygatott, főleg mert ezt is legalább tízszer vettük fel.
A nap végére jócskán elfáradtam, de hiába, mert Rob elhívott vacsorázni. Igazából éhes voltam, szóval nem bántam annyira. Egy kellemes kis eldugott étterembe mentünk. A barátságunk csak egyre szorosabb lett, mintha már ezer éve ismernénk egymást.
Az étteremből távozva azonban, Rob megtorpant az ajtóban.


- Valami baj van? – kérdeztem, mert nem értettem a hirtelen hangulatváltozását. Az előbb még nevetgéltünk, most meg idegesen fintorog.
- Tudhattam volna, hogy ez lesz – dühöngött, és kifelé bökött a fejével. – Mindig ez van. Csak maradj mögöttem – utasított, és kivágtatott az étteremből. Igyekeztem követni, szinte rohanva szelte át az ajtó, és a taxi közti távolságot. Mikor kiléptem már értettem, miért. Egy tucat kamera nyomódott az arcom elé, alig bírtam kikerülni őket. Bevágódtunk a taxiba, ami azonnal elhúzott onnan. Az úton néma csendben voltunk, egy szót sem váltottunk egymással. Rob keze ökölbe szorulva pihent az ölében, egész testéből áradt a feszültség. Gondoltam megvárom, míg Ő akar beszélni. Ahogy egyre jobban belekerültem a világába, még jobban megértettem a félelmeit. Visító rajongók, akik az ingét tépik, pletykára éhes paparazzik, akik minden lépését tudni akarják. Rémisztő volt, nem ilyennek kéne lennie egy huszonhárom éves fiú életének.


A szálloda elé érve szó szerint kiugrott a kocsiból, és a liftig meg sem állt. Ott várt be engem. Én körülnéztem azért, a terep tiszta volt, oda már nem követtek a fotósok. Az emeletre is néma csöndben mentünk, ami számomra már kezdett kissé kínossá válni. Az ajtóm előtt azonban megtorpant, és megvárta, még kinyitom.
- Bejöhetek? – kérdezte, ezzel végre megtörve a fél órája beállt csendet.
- Persze – megvártam, még belép utánam, majd magunkra zártam az ajtót.
- Sajnálom Kristen – kezdte, és az erkélyre ment cigizni. Követtem. – Ha tudtam volna, hogy ott lesznek, akkor inkább azt mondom vacsorázzunk a hotelban – folytatta a mentegetőzést. – Nem akartam, hogy te is részese legyél – egy pillanatra szükségem volt míg leesett, hogy most értem aggódik. Azért, hogy engem mennyire sodort kínos helyzetbe, hogy nekem mennyire lehetett rossz, hogy paparazzikkal találkoztam.


- Várj, te most értem aggódsz? – kérdeztem ledöbbenve.
- Az egy dolog, hogy engem zaklatnak folyamatosan, hogy nincs magánéletem, már megszoktam. De mikor már a nekem fontosakat is zaklatják, azt nem tudom elviselni – suttogta, de a hangjában volt valami gyilkos düh.
- Rob, engem nem zavar – ráztam a fejem, de csak cinikusan felnevetett. – Figyelj, én csak miattad aggódom. Tudom, milyen ez a világ, én is benne élek. Nem ez az első alkalom, hogy fotósokkal találkoztam – igyekeztem megnyugtatni, de nem úgy tűnt, mit akit meggyőztem. Egy dolog, viszont szemet szúrt abból amit mondott. „De mikor már a nekem fontosakat is zaklatják…” – ez az a mondta, amibe beleremegett a gyomrom. Barátok vágyunk, ezzel tisztában vagyok, ez mégsem konkrétan úgy hangzott, mintha egy barátra mondaná. Vagy csak én vettem le másképp? Direkt akarom máshogy érteni? Nem tudom. Egyben azonban biztos vagyok, minden nappal egyre fontosabb lesz a számomra. Egyenlőre, még nem tudom megmondani, milyen irányba is fejlődnek az érzelmeim, ahhoz még túl kuszák. Azt viszont tudom, hogy sokat jelent nekem. Mégsem úgy gondolok rá, mint Jerryre… Ahogy ezt kigondoltam, megszólalt a telefonom. Előhúztam a zsebemből, és elmosolyodtam, amit megláttam a legjobb barátom nevét villogni a képernyőn. Ez a telepátia…


- Szia – szóltam bele.
- Oh mi amore. Olyan rég hallottam a csodás hangod – kezdte fojtott hangon.
- Tegnap beszéltünk, Jerry – emlékeztettem. Tudtam, hogy csak viccből csinálja, ismertem, mint a rossz pénzt. Mindennap beszélünk, mióta New Yorkban vagyok.
- Te ünneprontó – pufogott. – Na, de azért hívlak, mert Július elején meglátogatlak – közölte természetesen.
- Mi? Ide jösz? Jaj, Jerry, ez remek – ujjongtam. Az már csak alig két hét…
- Ugye? De csak egy feltétellel. Meg akarom ismerni a szexi vámpír barátod – Robra néztem, aki lefelé bámult az erkélyen, és cigizett. Jerry már mindent tud róla, mert minden nap be kell számolnom neki, a Robbal való kapcsolatomról. A fejébe vette azt is, hogy össze fogunk jönni, de felvilágosítottam, hogy ez nem olyan közeledés a részünkről egymás felé. Nem hisz nekem…
- Hogyne, az lesz az első dolgom – mondtam neki nevetve. – De most mennem kell, holnap beszélünk. Szia, J…
- Áhá, vele vagy, mi? – kérdezte a szavamba vágva, teljesen felélénkülve.
- Jó éjt, Jerry – nem foglalkozva a méltatlankodásával, kinyomtam. Rob mosolyogva fordult felém, remélem egy szót sem hallott.


- Ki volt az? – érdeklődött.
- A legjobb barátom, Jerry. Július elején meglátogat – mondtam neki, majd elnyomtam a cigit.
- Akkor nélkülöznöm kell téged egy ideig – sóhajtotta szomorúan. Valami különös érzés a gyomromig hatolt, nem akartam, hogy szomorú legyen, ráadásul alaptalanul. Jerry lesz a legboldogabb, ha a nap huszonnégy órájában Robbal lóghat.
- Dehogy! – vágtam rá. – Jerry már izgatottan várja, hogy megismerjen. Elege van már abból, hogy csak az elmeséléseim alapján ismer – mosolyogtam.
- Te szoktál neki rólam beszélni? - fordult felém, és valami újfajta izgalmat véltem felfedezni a szemében.
- Igen, hiszen a barátom vagy – feleltem neki természetesen.
- Persze, a barátod – motyogta maga elé, mintha nem teljesen ezt a választ várta volna. Nem értettem a reakcióját, és ahelyett, hogy azon törtem volna a fejem, mi járhat az agyában, bementem egy sörért. Elővettem két Heinekent, majd az erkélyre visszatérve, az egyiket átnyújtottam neki. Kicsit még mindig szomorkásan elvette, és egy halvány mosollyal az arcán megköszönte.


- Nézzünk egy filmet, vagy mit csináljunk? – kérdeztem, mikor már majdnem elfogyott a sör, és a doboz cigink.
- Azt hiszem, inkább lefekszem aludni, fáradt vagyok – mondta, majd felkelt a székből. – Köszönöm az estét, Stew. Holnap találkozunk – elindult befelé az erkélyről, én meg köpni nyelni nem tudtam a becenevem hallatán. Ezt meg honnan tudja? Nem emlékszem, hogy valaha is említettem volna. Utána néztem, mikor végre képes voltam uralkodni a meglepettségemen, és utána mentem.
- Rob – szóltam, mikor a keze már a kilincsen volt. Megfordult, én meg elé léptem, és mindenféle habozás nélkül hozzábújtam. Kezdeti meglepettsége után, visszaölelt, kezei megnyugtatóan cirógatták a hátam. Magamba szívtam őrjítően jó illatú parfümjét, amitől teljesen elkábultam. Teljesen az Ő illata volt. – Kérlek, ne emészd magad a ma estén. Szeretném, ha nem gondolnád azt, hogy engem kiborított. Leszarom, csak te érdekelsz – motyogtam teljesen őszintén a mellkasába.


Kicsit engem is megleptek utolsó szavaim, önkéntelenül formálták ajkaim. Éreztem, hogy fejét az enyémre támasztja, magába szívja illatom, majd egy gyengéd csókot lehelt a hajamba. Még szorosabban bújtam hozzá egy percre, majd elengedtem.
- Jó éjt – mondta kissé szomorkás mosolyával, majd megsimította az arcom, és kilépett a folyosóra.
- Neked is – sóhajtottam, majd bezártam az ajtót. Furcsa mód hiányzott…mégsem mondhatom azt, hogy aludjon velem, mégis hogy hangozna már az.
Egyedül bújtam az ágyba, de elaludni nem tudtam. A telefonom, pedig megszólalt. Meglepetten olvastam le a nevet a kijelzőről.
- Nikki? – kérdeztem álmélkodva.
- Igen, Stew! Mondtam, hogy hívjál, de az várhatom – zsörtölődött rögtön.
- Üzentél… - emlékeztettem.
- Nem akartalak zavarni, de most már érdekelt, hogy élsz-e még – sóhajtotta.


- Hagyjuk. Inkább mesélj! Hallom összeszedtél egy pasit – ez volt a varázsszó. Ettől kezdve be sem állt a szája, csodálom, hogy a végére a pasi személyi számát nem tudtam. Elmesélte, hogy találkoztak, az első randit, az első csókot, és amire nem voltam kíváncsi - a részleteknél leállítottam -, még az első szexbe is betekintést nyerhettem. Boldogvolt, sugárzott a hangjából, hogy az. Ennek pedig én örültem.
- És neked milyen a forgatás? Jerry mesélte, hogy Rob a másik főszereplő! – kezdte a témát.
- Igen, Ő az. Nagyon jól megy a forgatás, imádom ezt a filmet – feleltem.
- Igen, Jerry mesélte, hogy mennyire szeretted volna. És mi a véleményed Robról? – kíváncsiskodott. Csodálom, hogy Jerry nem adta elő neki, a teóriáját. Bár ki tudja…
- Nagyon kedvelem, eléggé egy hullámhosszon vagyunk. A közös munka is jól megy – meséltem neki.


- Ezt gondoltam. Csodálkoztam volna, ha nem, eléggé hasonló emberek vagytok… de a lényeg, hogy minden rendben. Most mennem kell, hívjál kérlek – a hangja szinte könyörgő volt. Nekem is hiányzott.
- Rendben. Vigyázz magadra – kértem.
- Szeretlek, Stew – mondta még gyorsan.
- Én is – azzal már le is tette. Elraktam a telefont, bealítottam az ébresztőt, és végre sikerült elaludnom.
A következő napon szünnap volt Robank, olyan jeleneteket vettünk fel, amiben Ő nem szerepel velem. Ezek Ally és az apja közös jelenetei voltak, és nagyon élveztem.
Vasárnap nem volt forgatás, egésznap pihentem, nem csináltam semmit. Este pedig a bárban gyűltünk össze, egy kicsit beszélgetni.


Nekem hétfőn sem volt forgatás, és már kezdtem nagyon unni magam. Ráadásul Rob aznap, éjszaka is forgatott. Nem is beszélve a másnapról, akkor is csak a szobában gubbasztottam.
Szerdán mint egy energiabomba ugrottam ki az ágyból, és mentem a forgatásra. Végre csinálhattam valamit, a semmittevésen kívül, ami már nagyon fárasztott.
Tyler és Ally első randiját vettük fel, ami egy búcsúban volt. Egésznap próbáltunk rá, hogy este – mivel esti jelenet volt -, élesben már nem legyen semmi probléma. Ugyan, mire a felvételig jutottunk, kicsit elfáradtunk, de azért sikerült. Szerettem Ally és Tyler jeleneteit, olyan különös volt a szerelmük és a vonzalmuk, hogy mindig jól éreztem magam, mikor a bőrébe kellett bújnom. Ráadásul a randijukat egy apró csókkal fejezték be, és a kedvencem volt Rob rövid monológja előtte.


Már jócskán késő volt, mikor visszaértünk a szállodába. Letusoltam, de álmos igazán nem voltam. Ugyan nem beszéltük meg Robbal, hogy ma este átjön, vagy én megyek át, de eddig sosem okozott gondot, ha a másik se szó, se beszéd bealított. Felöltöztem, majd elindultam Rob szobája felé. Bekopogtam, abban reménykedve, hogy nem éppen most ébresztem fel. semmi mocorgást nem hallottam bentről, ezért arra jutottam, már biztos lefeküdt. Éppen mentem volna vissza a szobámba, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Mosolyogva fordultam vissza, de azonnal rá is fagyott, mikor megláttam az ajtóban álló személyt. Egy nő volt az. Magas és szőke, még a legnagyobb rosszindulattal sem volt csúnyának nevezhető. Csak egy póló volt rajta, ami a combja közepéig ért, ez pedig többet elárult, mint szerettem volna.


- Szia. Robot keresed? – kérdezte mosolyogva. Nem, igazából hozzád jöttem – gondoltam gúnyosan. Csak bólintani bírtam. – Most nincs itt, mondjak neki valamit? – érdeklődött, idegesítően kedvesen.
- Ne – nyögtem, majd mint akit üldöznek, visszasiettem a szobámba. Már csak az kéne, hogy mondjon neki valamit…mondjuk, két menet között? Magamra zártam az ajtót, és bevetettem magam az ágyamba, ruhástul. Hiába, Ő is csak férfiből van. Azt már cseppet sem értettem, hogy ez engem, miért zavar? Azt csinál, amit akar. Szabad, felnőtt ember. Mégis idegesített a gondolat, hogy mit csinálhat azzal a szőkével. Próbáltam rájönni, hogy miért, de képtelenség volt minden gondolat, ami eszembe jutott. Csak feküdtem az ágyamban, megsemmisülve, és próbáltam kiűzni minden gondolatot a fejemből. Nem ment. Fogalmam sincs mióta feküdhettem ott, csak valami furcsa zajra eszméltem fel.

4. fejezet: Vadra sikerült éjszaka

Nos, meghoztam a beígért fejezetet, ami nem más, mint a 4. Izgalmas ki vége van, remélem senki nem borul majd ki. :D Jó, annyira nem súlyos, meg pénteken jön a kövi, ez kibírható.
Jaj, nem is beszélek többet, mert annyi csoki ettem, hogy huh. Lehet, csoki mérgezést kapni? Szerintem az elmúlt hónapban nem ettem meg annyit, mint most egy óra alatt. Remélem, még mindig 51 kiló vagyok!:D:D Na jó, nem fárasztalak titeket ezzel, csak nagyon fáj a hasam, és meg kellett osztanom.:D Mindenesetre jó olvasást a részhez.
Puszi, Lady




Délelőtt a stúdióban Allen ismertette velünk a mai napra szánt terveit.
- Ma ti ketten fogtok szöveget összeolvasni. Megpróbáljuk az összes közös részeteket átnézni, reménykedjünk, hogy sikerül. Közben majd mindig megállunk, és megbeszéljük, hogy itt milyen érzelmeket is kéne megjeleníteni, és pontosan mit is várok tőletek. Ez abban segít, hogy a felvétel előtti próbán, már nagyjából tisztában lesztek mindennel – magyarázta, miközben a kezünkbe nyomta a szövegkönyvet. – Akkor lássuk. Álljatok oda – mutatatott az asztal elé, Ő pedig helyet foglalt egy széken. – Kezdjük az elején, az első találkozással – elmondta, mit is vár majd tőlünk a kamera előtt, majd Robbal összeolvastuk a szöveget. – Nagyon jó, eddig tökéletes – vakarászta az állát, és folytatásra buzdított bennünket, a második jelenettel. Ahogy az elején is mondta, mindig megálltunk egy- egy új rész előtt, megkérdezte, hogy szerintünk hogyan kéne, mi az, amit ki kell hangsúlyozni, mi kell, hogy látszódjon rajtunk, majd elmondta az Ő verzióját is, és ebből összegyúrtuk a végleges változatot. Élveztem a közös munkát vele, az, hogy ennyire bevont minket, és nem csak utasításokat adott, nagyon megkönnyítette a munkát.


- Rendben, az első csók – közölte, majd várakozóan ránk pillantott.
- Mármint… most? Csók? – kérdeztem meglepetten, Rob csak vigyorgott mellettem.
- Igen, szeretném látni. Eddig úgy tűnik a kémia nagyon is erős köztetek, de szeretném látni, hogyan működik egy intim helyzetben. Ezt általában a meghallgatáson szoktuk vizsgálni, de mivel a ti esetetekben nem volt rá szükség – itt jelentőségteljesen Robra nézett -, ezért most akarom látni! – hátradőlt a székében és felvont szemöldökkel, tovább várakozott.
Rendben, gondoltam magamban, és Robra néztem. Néma csendben, egy apró mosollyal az arcán várta, hogy kezdeményezzek. Elé léptem, nagyon közel hozzá, majd lecövekelve vártam. A következő lépés az övé volt. A filmben nem, de ebben a helyzetben így éreztem helyénvalónak. Egyik keze az arcomra csúszott, amivel bennem egy megmagyarázhatatlan bizsergést váltott ki. Mélyen a szemembe nézett, miközben ujjai az arcomat cirógatták. Színésznőként, ez nem kellett volna, hogy gondot okozzon nekem, most mégis görcsbe rándult a gyomrom. Megmagyarázni nem tudtam. Nagyot nyeltem és próbáltam a feladatra koncentrálni.


Rob arca vészesen szelte át a köztünk lévő teret, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Puha ajkai nyomán, mintha valami elektromosság söpört volna végig rajtam, és egy pillanatra össze is rezzentem. Rob hátrébb húzta a fejét, és kicsit értetlen tekintettel vizslatott végig. Egyik karom a nyaka köré fontam, és közelebb húztam az arcát, egészen addig, míg szája megint az enyémhez nem ért. Mohón vette birtokba, mindenféle hezitálás nélkül. Kicsi szikrák futkároztak a testemen, ugyan olyan eszeveszetten mozgattam ajkaim, ahogy Ő tette. Kezei a derekamra csúsztak, és teljesen a testéhez préselt, úgy kapaszkodtam belé, mintha nélküle nem kapnék levegőt. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy most éppen szerepben vagyok, de nem ezt éreztem. Élveztem, nagyon is. Rob nyelve végigcirógatta az alsó ajkam, mire sóhajtva engedtem utat neki, bár ez nem tartozott a jelenethez. Vártam, hogy nyelve végre összefonódjon az enyémmel, mikor Rob hirtelen leállt. Meglepetten nyitottam ki a szemem, miközben Rob ajaki még mindig az enyémen voltak. Tekintetünk találkozott, majd szépen lassan kúszott vissza elmémbe a valóság.


- Ennyi – ismételte Allen, ki tudja hányadszorra. Úgy rebbentünk szét, mint akik közé éppen egy meteor vágódott. Rob zavartan a haját túrta, míg én a pólóm alját gyűrögettem. – Huh, azt hittem már sosem hagyjátok abba – mondta Allen, mire éreztem, hogy arcom bizseregni kezd. – Ez nagyon… nagyon… - kereste a megfelelő szavakat – intenzív volt. El vagyok ájulva, és mérhetetlenül elégedett vagyok! A kémia… nem ez már nem is a megfelelő szó, arra, ami köztetek vibrált – ismét elgondolkozott. – Minden esetre az intim jelenetekkel nem lesz probléma – mosolyogva összedörzsölte a tenyerét, majd visszaült a székbe. Szégyenlősen Robra mosolyogtam, akinek még mindig zavart volt az arca. Ezek szerint Ő is érezte…
- Jól van srácok, mára ennyi. Már tudom, amire kíváncsi voltam – közölte elégedetten. – Holnap tizenegytől folytatjuk – mondta, majd elköszönt, és kivonult a teremből. Rob továbbra is zavartan helyezte a testsúlyát egyik lábáról, a másikra. Egyikünk sem tudott, nagyon megszólalni. A helyzet magáért beszélt.


- Akkor este kocsma? – törtem meg végül a kínos csendet.
- Igen. Este kocsma – felelte. Rámosolyogtam, mintha mi sem történt volna, majd kibattyogtam a teremből. Végülis, semmi sem történt. Színészek vagyunk, ez a munkánk. Ha nem lenne meg a kémia, nem is játszhatnánk együtt. Ez természetes – győzködtem magam. Olyannyira jól sikerült, hogy mikor visszaértem a hotelba, már teljesen biztos voltam benne, hogy ez semmi volt, csak amire számítani lehetett. Természetes!
A szobába érve, rendeltem magamnak valami kaját. Ha ivászatot tervezünk este, akkor nem árt, ha valami szilárd is van a nyomromban. Ma este nem tervezek józan maradni, sőt…
Elfogyasztottam a vacsorám, aztán ledőltem az ágyamra, de nem sokáig élvezhettem a nyugalmat, mert kopogás zavart meg. Kinyitottam, az ajtóban pedig egy mosolygós Rob fogadott.
- Nem beszéltük meg, hánykor megyünk – kezdte, mikor látta az értetlenséget türköződni az arcomon.
- Tényleg nem – adtam neki igazat.
- Bejöhetek? – kérdezte, mire arrébb álltam, hogy beférjen. Becsuktam az ajtót, majd megálltam, Ő háttal volt nekem, és körbe-körbe tekintgetett a szobában.
- Szóval? – a hangra összerezzent, majd felém fordulva rám mosolygott.
- Arra gondoltam, indulhatnánk most! – kezdte, mire végig néztem magamon. Így nem mehetek…- Persze, ha még nem vagy kész…
- Ülj le, addig összeszedem magam – mutattam a kanapé felé, mire bólintott.


Megvártam, még kényelembe helyezi magát, majd a hálóba mentem. Ledobáltam a ruháim, és gyorsan lezuhanyoztam. Visszavettem a farmert, fölé húztam egy szűk, szürke pólót. Gyorsan megigazítottam a hajam, meg a sminkem, és indulásra készen álltam. Mindezt húsz perc alatt. Ügyes vagy, Stew! Kilépve azzal szembesültem, hogy Rob éppen az asztalon felejtett ipodomat hallgatja, és még azt sem vette észre, hogy mögé lépek. Óvatosan a vállára csúsztattam a kezem, amire kicsit összerezzent, és kivette a füléből a fülhallgatót.
- Bocsi, csak kíváncsi voltam, mit hallgatsz – mondta mosolyogva.
- Semmi gond. És? – érdeklődtem, miközben helyet foglaltam mellette.
- Szinte ugyan azokat, amiket én – felelte elgondolkodva. – Van Morrison gyerekkorom óta a kedvencem – motyogta, miközben visszahelyezte az ipodot az asztalra.
- Engem is nagyon megfogott. Van valami a zenéjében, ami… nem is tudom, olyan erőszakos…
- Szenvedély – vágta közbe, mire csak bólintani tudtam. – Furcsa… általában én szoktam mindenkinek megmutatni, és ugyan ezeket a szavakat használni – igazat adtam neki, én sem találkoztam túl sok olyan emberrel, aki szerette volna.
- Még egy közös pont? – érdeklődtem vigyorogva.
- Egyre több… - közölte elmélyülten.
- Akkor mérjük össze, ki bír többet inni – mondtam neki, és felpattantam a kanapéról.
- Már most vesztettél – közölte mosolyogva, és követett a mozdulatban.


A taxi már az ajtó előtt várakozott ránk, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy bepattanjunk, és várjuk, hogy elszállítson minket egy jó helyre. Rob kiadta az utasítást, hogy hova vigyen. A kérése az volt, hogy egy kulturált, ugyan akkor eldugott pubba vigyen, ahol kevesen vannak. A taxis, mintha természetes lenne bólintott, és elindult velünk a városban. Fél kilenc volt, már sötétedett, mire megérkeztünk a taxis által kiválasztott helyre. Rob kifizette neki az utat, majd egymás mellett lépkedve besétáltunk a helyre. A füstöt csak úgy vágni lehetett, de nem voltak sokan. Annak a nagy része is, a hely közepén lévő, tánctérre korlátozódott. Az világos volt, hogy már nem sok józan ember van itt, de legalább senkinek sem fog feltűnni Rob. Felfedeztünk egy eldugott sarkot, egy kétszemélyes asztalkával, amit azonnal el is foglaltunk. Kisvártatva a pincér kijött, és felvette a rendelést. Első körben két sört kértünk, de mivel nem terveztem ma józan maradni, ezt még csak a kezdetnek vettem. Egymás után szívtuk a cigiket, miközben vicces – általában forgatások alkalmával – történt dolgokkal szórakoztattuk egymást. Egyszer csak egy olyan történetbe kezdett bele, aminek főszereplője az egyik legjobb barátnőm volt.


- Nikki, ezt sosem mesélte – mondtam neki nevetve.
- Ismered Nikkit? – kérdezte meglepetten.
- Igen, egész fiatal korom óta az egyik legjobb barátnőm – feleltem neki természetesen.
- Honnan ismered? – érdeklődött tovább.
- A volt barátom, Mike, együtt dolgozott vele egy filmben. Sokszor meglátogattam a forgatások alatt, és nagyon jóban lettem Nikkivel. Azóta is tart – meséltem el neki.
- Mikor szakítottatok? – teljesen meglepődtem a gyorsa témaváltáson, de igyekeztem tartani a tempót. Kíváncsian, nagyon kíváncsian várta a folytatást.
- Két hónapja – zártam rövidre, közben pedig megérkezett a pincér látva az üres poharunkat. – Egy üveg Tequilát kérünk – mondtam neki. Néma csöndben ültünk, amíg a pincér meg nem érkezett a kért üveggel, meg két pohárral. Töltöttem magunknak, majd ismét rágyújtottam.
- Miért? – kérdezte kicsivel később, én meg tudtam, hogy még nem vagyunk túl a témán. Sóhajtva lehúztam a Tequilát, és vártam, hogy kövessen, de nem tette. Csak türelmetlenül vizslatott.
- Mert már nem szerettem – közöltem egyszerűen, mire elmosolyodott. Nem igazán értettem, de ráhagytam. – Most te jösz! – mondtam neki, majd töltöttem magamnak, még egy pohárral.
- Az én szerelmi életem, nem olyan érdekes – kezdte.


- Az újságok, nem így gondolják – céloztam az állandó pletykákra, róla és a szeplőtársáról. Nevetni kezdett, megrázta a fejét és lehúzta a poharában lévő italt.
- Neked kéne a legjobban tudnod, hogy megy ez – kezdett ügyes terelésbe.
- Nem, fogalmam sincs – ráztam a fejem, és előrébb hajoltam, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni. Követett a mozdulatban, így vészesen közel voltunk egymáshoz.
- Azok csak pletykák, Nina és én nem járunk. Az idejét sem tudom már, mikor volt utoljára normális kapcsolaton – kínosan felnevetett, mikor befejezte, majd komoran lezúzott még egy pohárral. – Az utolsó barátnőmet Ninának hívták. Ironikus, mi? – mosolygott. - Még Londonban éltem, mikor együtt jártunk, aztán két év után vége lett. Pont, mint a te esetedben, megszűnt a szerelem… ha az volt egyáltalán – a végén elfintorodott. Valóban több van ebben a pasiban, mint gondoltam. Annyi titok, és olyan sok érzelem. Ráadásul ahogy, vonz… és a tekintete, a szürkéskék szemei, ahogy az enyémbe fúródnak, szinte felperzselnek. Figyelmeztetnem kellett magam, kezdtem átlépni egy határt.
- Nehéz – sóhajtottam.
- Nekem mondod?! – jóízű nevetése, nekem is mosolyt csalt az arcomra. Újratöltötte a poharainkat, majd felém tartotta az övét.
- Azt hiszem, már barátok vagyunk – mondta kissé félénken. – Most már ittunk is együtt.
- Barátok – poharamat összekoccintottam az övével, és mind a ketten lehúztuk a tartalmát. Egy izgalmas barátság kezdete, ez a mai ivászat, ebben biztos voltam. Alig három napja ismertem, mégis bíztam benne. Hogy ne tettem volna, mikor már az elejétől éreztem, hogy annyi közös dolog van bennünk.


Elmentem WC-re, és mire visszaértem, Rob örömmel újságolta, hogy a másik teremben lehet karaokézni. Mindig is szerettem, ezért kézen fogtam, és áthurcoltam oda. Bár az egyenest már nem nagyon tudtam, sem én, sem ő, hogy merre van, mégis sikerült átbotorkálni. Nagyon kevesen voltak, úgyhogy gondolkodás nélkül kiválasztottunk egy számot, és közösen elő adtuk a színpadon. A néhány emberből álló közönségnek nagyon tetszett a műsor, tapsolva és fütyörészve kértek még egy dalt. Eleget tettünk a kérésnek. Robba kapaszkodva másztam le a színpadról, mert esélyes volt, hogy orra buktam volna. Már sikeresnek könyveltem el az estét, hiszen valami hasonló állapot elérése volt kitűzve célul. Visszamentünk az asztalhoz, és felhajtottuk a Tequila maradékát. Újabb cigire gyújtottunk, és bár mind a kettőnknek elég nehezen ment már az értelmes mondatok összerakása, folytattuk a beszélgetést.


Rob elkápráztatva jegyezte meg, hogy milyen szép hangom van, még így csap részegen is. Állítása szerint már az In to the wild-ben is felfigyelt rá, de most még jobban szólt. Elmeséltem neki, hogy volt egy szerepem, ahol énekelnem és gitároznom is kellett, ezért kicsit rágyúrtam. A gitár említésére elkerekedett a szeme, és elmesélte, hogy Ő is játszik a bűvös hangszeren. Addig nyúztam, míg megígérte, hogy majd egyik este játszik nekem valamit. Rendeltünk még két pohárka Tequilát, annyi eszünk még volt, hogy ne egy üveggel folytassuk. Sikerült, annyira kiütnöm magam, hogy az este további részét homály fedi számomra.


*


Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, amit először nem tudtam, hova tenni. Pislogva nyitottam ki a szemem, és nem éppen a puha párnát érzékeltem a fejem alatt, hanem valami keményet. A kezemmel tapogatózni kezdtem, és észrevettem, hogy ennek a kemény valaminek folytatása is van. Megmozdítottam a lábam, mert valami keményre éreztem tekeredni, de belenyilallt a fájdalom. Izomláz szerű fájdalom. Ekkor villant be az első kép a tegnap estéről. „Robot az egyik oszlopnak szorítom, és nem éppen visszafogott mozdulattal guggolok le a lába előtt, majd vissza.” Ijedten felkaptam a fejem, és Rob mosolygós tekintetével találtam szemben magam. Ő volt az a kemény, amit párna helyett használtam, jobban mondva az Ő, meztelen mellkasa. Atya ég!


- Jó reggelt – köszöntött mosolyogva. Fogalmam sem volt, minek örül, de reméltem, hogy nem követtünk el semmi meggondolatlanságot tegnap este.
- Öhm…neked is – motyogtam zavartan. – Te mit… úgy értem, hogy-hogy itt vagy? – tudakoltam.
- Tegnap este nem szívesen hagytalak volna magadra. Eléggé… hmm, önkívületi állapotban voltál – halk kuncogására felkaptam a fejem, és morcosan néztem rá. Ahogy így bámultam, valamin megakadt a szemem, konkrétan egy élénkpiros harapásnyomon, ami a nyakát tarkította.
Ekkor jött a második kép. „Az asztalnál ültünk, én meg elkaptam Rob kezét, és a táncparkettre húztam. Amit ott levágtunk, egy előjátéknak is elment volna. Ahogy a képek pörögtek, mint egy kisfilm, nem hittem el, hogy ezt tényleg én csináltam. Rob pedig tűrte, nem is… megragadta a csípőm, és szorosan az ágyékához préselte, hogy úgy ringatózzunk a zene által diktált ritmusra. Hol szemben, hol neki háttal műveltem, egy sztriptíz táncost is megszégyenítő mozdulatokat. Teljesen leizzadva, egymás szemébe nézve táncoltunk talán órákig is. Aztán jött a már ismert kép, ami az izomlázat idézett elő a combomban. Rob a falnak dőlve, én meg előtte. Leguggolok, majd vissza. Ajkaink centikre egymástól, mikor fogtam magam, oldalra döntöttem Rob fejét, végignyaltam a nyakát, és beleharaptam. Körmei a csípőmbe mélyedtek, és ágyékomat az övéhez préselte. Elnevettem magam, mikor ismét ránéztem, Ő is mosolygott, majd fojtattuk a túl szexi táncunkat.” Megráztam a fejem, hogy eltűnjenek a képek, túl kínosan érintettek. Enyhén szóval nagyon is intim viszonyba kerültünk tegnap este.


- Sajnálom – mondtam az első dolgot, ami eszembe jutott, és végigsimítottam vadságom bizonyítékán. Rob arcizmai összerándultak, ahogy kezem végigsiklott a harapásnyomon.
- Semmi gond – egy pillanat alatt rendezte a vonásait, és megajándékozott egy mosollyal. De nagyon is volt gond, méghozzá, hogy azt még mindig nem tudom, hogyan került az ágyamba, ráadásul fél pucéran. Legalábbis remélem, hogy csak fél pucér, és nem teljesen az… Most először végignéztem magamon. Azt eddig is éreztem, hogy csak bugyi van rajtam, de mikor a felsőtestemre néztem, amit csak egy melltartó takart, bepánikoltam.
- Rob, miért csak fehérnemű van rajtam? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Mert a pólódat lehánytad és nem engedted, hogy másikat adjak rád – felelte nemes egyszerűséggel. Lehánytam? Addig erőltettem az magam, amíg újabb képek el nem árasztották az agyam.


„A pubban vagyunk, Rob visszahúz az asztalhoz, de nem engedem, hogy lenyomjon a székre.
- Ne, még korán van… táncoljunk! – nevettem, és kezdtem volna visszahúzni.
- Fél egy van, és már alig állsz a lábadon. Hívtam taxit – elég hajthatatlannak tűnt, ezért cselhez folyamodtam. Egész közel préseltem hozzá a testem, mutató ujjam lassan végighúztam a mellkasán, mire nagyot nyelt.
- De még táncolni akarok – suttogtam a fülébe.
- Majd eljövünk máskor is – ellentmondást nem tűrően kulcsolta össze ujjainkat, majd elkezdett kifelé húzni a pubból. Fintorogva követtem, és hagytam, hogy besegítsen a taxiba.
A hotelhez érve, átfogta a derekam és úgy segített, hogy ne nyaljam fel az aszfaltot. Elkérte a recepción a kulcsunkat, majd egész a szobámig támogatott. Oda is bejött velem, a hálóban megállított az ágy mellett, és látszott rajta, hogy nagyon töri a fejét valamin. Nem voltam abban az állapotban, hogy megkérdezzem. Elkezdtem leráncigálni a nadrágom, mert már nagyon zavart, ahogy a gombja a hasamba nyomódik, de nem sikerült.
- Segíts levenni – kértem Robot, de Ő csak megkövülve állt velem szemben. Végig nézett rajtam, látta, ahogy próbálom leszedni, de nem segített. – Rob! – szóltam türelmetlenül, mire összerezzent, és merev mozdulatokkal elkezdte leráncigálni rólam. Az egyik rántásnál, elvesztettem amúgy is elég bizonytalan egyensúlyom, és Rob nyakába kapaszkodva igyekeztem két lábon tartani magam. Ez rossz ötlet volt. Mivel nem számított rá, együtt dőltünk be az ágyba.


A nevetéstől fulladozva, fogtam fel, hogy rajtam fekszik. Konkrétan a lábaim közt, ágyéka szorosan az enyémnek préselődött. Ő is mosolygott, miközben kisimított egy tincset a hajamból. Lassan abbamaradt a röhögés, és csak néztem Robot. Ő is így tett, tekintetünk fogva tartotta egymást, mintha megszűnt volna a tér és az idő, abban a pillanatban csak mi voltunk. Mi voltunk, ráadásul elég közel egymáshoz, és ez a kis tér is csökkeni látszott közöttünk, ahogy Rob szépen ívelt ajkai, közelíteni kezdtek felém. Már csak egy ujjnyi távolság volt köztük…” Zihálva hessegettem ki a képet a fejemből, nem akartam tudni mi következett ezután. Rob értetlenül nézte a reakcióm, valószínűleg fogalma sem volt, mi váltotta ezt ki belőlem. Pedig valahogy meg kell tudnom, mi történt tegnap este.

3. fejezet: Közös pontok

Hello, csajok! Ez a rész, nem lett olyan izgi, bár sok kis információ van benne, ami elvezet majd minket valahova. Mivel múlt hét kedden nem kaptatok másik részt, ezen a héten leszek olyan rendes, és már vasárnap kaptok folytatást. Ne is mondjátok, angyal vagyok!:) De a következő rész izgi is lesz, bár a végéért tuti nem fogtok szeretni.:P Addig is olvassátok ezt.
Egyenlőre nem áll szándékomban komi határt szabni, viszont, szeretném ha megosztanátok velem a véleményeteket továbbra is. Imádok őket!:D
Puszi, Lady




3. fejezet


- Haló? – szóltam bele a fél órája pityegő telefonomba, fáradtan.
- Végre, azt hittem már nem is élsz – felelte szemrehányóan Jerry.
- Aludtam – nyögtem kissé idegesen.
- Bocsi csipkerózsika – hahotázott a vonal végéről.
- Nem is értem te, miért nem alszol. LA-ben még csak hajnali hat van – firtattam.
- Aki korán kel, aranyat lel – vicceskedett, amihez most nem volt kedvem. – De mesélj, milyen a nagy alma?
- Nos, a hotelszoba elég szép, és… várjunk csak, eddig még csak ennyit láttam! – motyogtam idegesen, majd kikászálódtam az ágyból, és az erkélyre mentem rágyújtani.
- De harapósak vagyunk ma. A csapattal találkoztál már? – kérdezte izgatottan. Meggyújtottam a cigim, és helyet foglaltam az egyik székben.
- Igen, tegnap este volt egy kis ismerkedős este. Nagyon aranyosak – mondtam neki.
- Ezek szerint, még nem kell mennem, hogy megvigasztaljalak – vonta le a helyes következtetést nevetve.
- Még nem.
- És ki a másik szereplő? – érdeklődött tovább.


- Nem fogod kitalálni. Robert Pattinson – vártam a választ, de a vonal másik felén, óriási csend volt. Több mint egy percig vártam, hogy válaszoljon, de semmi. – Jerry? Jerry, ott vagy még?
- Igen – lehelte a telefonba. – Azt mondtad Robert Pattinson? – kérdezte két oktávval feljebb.
- Igen – válaszoltam értetlenül.
- A tinik kedvence Robert Pattonson? Az aktuális szex szimbólum? – folytatta.
- Gondolom – feleltem unottan.
- JÉÉZUSOOOM – üvöltötte a telefonba, mire felszisszentem. Majdnem megsüketültem.
- Jerry, nyugi, mert kiszakad a dobhártyám – mondtam panaszosan.
- Hogy bírsz ilyen nyugodt lenni? – pattogott tovább.
- Már miért lennék ideges? – ez bolond, tuti nem normális!
- Csak mert, JÉZUS Robert Pattinson! – kezdte megint.
- Igen Ő, és? – fogalmam sincs mi a baja.
- Mesélj róla? Tényleg olyan jóképű, mint a filmben? Atya ég micsoda pasi – áradozott. Magamban felnevettem, Rob még csak nem is sejti, hogy nem csak a női szíveket dobogtatja meg.
- Valóban helyes, és van a személyiségében valami titokzatos… érdekes srác. De még nem ismerem igazán – szögeztem le.
- Részletkérdés – kacagott fel. – Csak egyet kérek, kapd el és utána minden részletbe avass be – jelentette ki teljesen komolyan.


- Jézusom, mégis minek nézel te engem? – kérdeztem felháborodottan.
- Ugyan, még a legerkölcsösebb nőnek is beleférne egy kósza numera, ezzel a félistennel. Neked sem okozhat gondot – leesett az állam. Még a feltételezés is fájt, hogy a legjobb barátom, kinézi belőlem, hogy egyéjszakás kalandokba bonyolódom.
- Ez fájt, Jerry – közöltem vele sértődötten.
- Bocsi, de egy ilyen lehetőséget kihagyni – ciccegett.
- Szó sincs semmilyen lehetőségről – világosítottam fel. Még, alig beszéltem vele, amúgy sem lennék hajlandó lefeküdni vele. – Majd Nikki bemutat neki, Ő is egy filmben szerepel vele – emlékeztettem.
- Tényleg, alig mesélt róla. De nem, te közelebbi kapcsolatban leszel vele. Ráadásul a szó szoros értelmében – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Nem értelek – vallottam be.
- Cicám, olvastam a forgatókönyvet. Van nem is egy, igazán szexi szex jeleneted a vámpírkirállyal – közölte nevetve. Erről megfeledkeztem. Görcsberándult a gyomrom, ahogy visszaidéztem a forgatókönyv azon oldalait. És ott még csak a legfontosabb instrukciók voltak leírva, a többi a rendező fantáziáján múlik.
- Színésznő vagyok, ez vele jár – tereltem a témát.
- Na jó, ezt majd személyesen kivesézzük. Ezek után, már tuti, hogy meglátogatlak – már most hiányzott, szóval nem igazán volt kedvem ellenkezni. Bár a tudat, hogy Robra is kíváncsi, nem igazán tetszett, inkább jönne csak miattam. – Jut eszembe, tegnap hívott Nikki – kezdte, majd elmesélte, hogy kedves barátnőnknek van egy pasija, akivel most Görögországban nyaral, ahol a srác családja él. Kicsit felháborodtam, hogy engem nem hívott, de mondta Jerry, hogy Ő kérte meg, ne tegye, mert forgatok. Nikki azt üzente nekem, hogy amint van egy kis időm, hívjam.
Aztán Jerry azt kezdte ecsetelni, hogy mennyire szerencsétlen mostanában a pasikkal, egy normálist sem talál.


Mikor leráztam, összeszedtem magam, és elindultam. Joe már a mélygarázsban várt rám, kedvesen köszöntött, majd elfuvarozott a stúdióig, ahol a belső jelenetek, nagy részét vesszük majd fel. Most ez ad helyet, a megbeszéléseknek.
A Ray Ban napszemüvegemet a szememre húzva kerestem kétségbeesetten egy kávéautomatát. Jerry miatt, még nem sikerült hozzájutnom a reggeli koffein adagomhoz. Ahogy a folyosón cikáztam, egy másik Ray Ban napszemüveg jött velem szemben. A viselője pedig nem más volt, mint Rob. Amint észrevett, mosolyogva közelített felém.
- Jó a szemüveged – közölte velem köszönés helyett. Az övé, pont olyan volt, mint az enyém.
- A tied is – mosolyogtam.
- Kéne egy kávé, mert állva elalszom. Nem láttál egy automatát? – kérdezte körbe-körbe pillantva a folyosón.
- Én is azt keresek – közben körbe néztem, de még mindig nem láttam egyet sem.
- Akkor keressük együtt. Több szem, többet lát – egy féloldalas mosoly kíséretében, tovább terelt a folyosón. Közben megérdeklődte, hogy aludtam, majd meglátott végre egy automatát.
- Fáradtnak tűnsz – mondtam neki, mikor kiléptünk egy erkélyre cigizni és meginni, a végre megszerzett kávét.


- Jó megfigyelő vagy – közölte felvont szemöldökkel.
- Nem, csak lerí rólad – halkan kuncogva beleszívott még egyet a cigijébe, majd szexisen kifújta a száján a füstöt. Szexisen? Ezt tényleg én gondoltam?
- Tényleg az vagyok. Nincs túl sok időm pihenni. Ráadásul tegnap este, mikor elaludtam volna a nővérem hívott, és fél háromig beszélgettünk – elmerengett egy pillanatra, mintha valamin erősen gondolkodna, majd mosolyogva felém fordult.
- Biztos hiányzik – vontam le a következtetést, majd belekortyoltam a kávémba.
- Igen. Tudod a családom Londonban él, vagyis elég messze tőlem – mondta egy cseppet sem boldog mosoly kíséretében. – Lizzy, a nővérem, azt mondta valamikor meglátogat itt – ekkor már boldogabb volt a mosolya. – A te szüleid Los Angelesben élnek, igaz? – kérdezte néhány percnyi csönd után.
- Igen – feleltem. Ideje volt bemenni, mert az eligazítás megkezdődött.


Egy óriási kör alku asztalhoz ültünk, Rob mellettem foglalt helyet. Levette a napszemüvegét, így láthattam, hogy valóban nagyon fáradt. A szemén tisztán megmutatkozott. Allen belekezdett, majd szépen sorjában minden fontos információt megosztott velünk. Elmondta, hogy a forgatás egy hét múlva veszi kezdetét, addig pedig szöveg összeolvasás, és jelenet próbák tömkelege vár majd ránk. Az eligazítás végén kiosztott, minden már itt lévő szereplőnek egy köteg papírt, amin a saját menetrendje szerepelt, az információkkal, hogy mikor és hol kell lennie.
A megbeszélés közben, Robnak többször is csengett a telefonja, de mindig csak idegesen kinyomta. Aztán megelégelte, és ki is kapcsolta. Mikor nem bírtam kíváncsiságommal, és rákérdeztem, ki ilyen türelmetlen, csak azt felelte egy barát.
Egy óra volt, mire végeztünk mindennel, és elengedtek minket. Holnap már szöveg összeolvasás lesz, szintén tizenegytől.
Kifelé bandukoltam, mikor az épület előtt, Rob megállított.


- Kristen, várj – rohant utánam. Megfordultam, és vártam, hogy mit szeretne. – Gondolom, neked sincsenek ismerőseid New Yorkban, ahogy nekem se. Csak azt szeretném kérdezni, hogy este van kedved eljönni velem, meginni valamit? – kérdezte félénken.
- Jobb lenne, ha ma este inkább kialudnád magad. Mit szólnál, ha holnap mennénk? – vetettem fel neki az ötletet, mire elkomorodott.
- Jó. Nem akarok erőszakosnak tűnni, de nem szeretnék egyedül lenni. Mi lenne, ha átjönnél este, és megnéznénk egy filmet? – próbálkozott tovább, miközben zavartan a kócos hajába túrt.
- Jó, ha nyolcra átmegyek? – érdeklődtem. A mosolya elárulta, hogy igen is fontos neki, hogy megtegyem, nekem meg nem kerül igazán nagy erőfeszítésembe.
- Tökéletes – felelte vidámabban, majd felkapta a napszemüvegét, és a kocsi felé indult. – Akkor este – fordult még vissza, majd miután bólintottam, beszállt a számára fenntartott, fekete Mercédeszbe. Én is így cselekedtem, csak a sajátomba.


Tikkasztó hőség volt New Yorkban, bár hozzá voltam szokva Kaliforniai lányként, mégis jólesett a légkondicionált szobámba rejtőzni. Még két óra sem volt, és unatkozni kezdtem. Aztán úgy döntöttem, hőség ide vagy oda, szükségem van valami programra, mert megkattanok. Hívtam egy taxit, és fél óra múlva már egy étteremben vártam, hogy kihozzák az ebédem. Nem ismertem New Yorkot, de igaza van annak, aki azt mondja, itt senki sem érezheti magát idegennek. Sokban különbözik ugyan Los Angelestől. New York ugyan óriási, mégsem éreztem úgy, hogy elvesznék benne. Otthonosan mozogtam a számomra nem megszokott, zsúfolt utcákon.
Hiába utáltam vásárolni, mindig kiborultam, ha vásárlási mániában szenvedő barátnőm, Nikki elráncigált valahova. Most mégsem bírtam ki, hogy ne menjek be, egy-egy jól felszerelt ruha és cipő boltba. Szinte csábítottak a boltok kirakatai, amik egymás, hegyén, hátán sorakoztak. Olyanok voltak, mint a mágnes. Az ízlésesen berendezett kirakatok, csalogatták az áldozatokat. Vettem is magamnak egy pólót, meg egy cipőt, amelyekbe beleszerettem, és nem bírtam őket otthagyni.


Már naplementében kocsikáztam hazafelé, egy sárga taxi hátsó ülésén, és figyeltem a félhomályt, ami lassan a városra telepedett. Jócskán elütöttem az időm, mire visszaértem a szobámba, már fél nyolc volt. Észre sem vettem, hogy elrepült a nap. Elkezdtem kipakolni a bőröndömből, de nem végeztem vele, mert vészesen közeledett a nyolc óra.
Átballagtam Robhoz, és bekopogtam a mindössze két ajtóval arrébb lakó szomszédomhoz. Fél perccel később, egy mosolygós férfi nyitott ajtót. Egy laza farmer, és egy elhasznált póló volt csak rajta. Legalább nem öltöztem alul, a szintén hasonló szerelésemmel. Betessékelt a szobájába, én pedig kényelmesen helyet foglaltam a kanapén. A legkülönösebb az egészben az volt, hogy cseppet sem volt fura a helyzet. Normális esetben az emberek feszengnek egy még számukra ismeretlen ember társaságában, de én nem éreztem semmiféle ilyet. Lazán átdobtam egyik lábam a másikon, majd érdeklődtem, hogy milyen filmet választott, mikor helyet foglalt velem szemben, a fotelban.


- Nem választottam, gondoltam majd együtt – vont vállat. – De rendeltem vacsorát, hátha éhes vagy – újságolta, és csak most tűnt fel, hogy a szoba közepén egy ételhordó kocsi várakozik.
- Mit? – kérdeztem kissé meglepetten, nem voltam hozzászokva, hogy valaki „gondoskodik” rólam. A mosolya zavart lett, beletúrt a hajába és felemelte az egyik fedőt.
- Tegnap láttam, hogy halat eszel, és arra gondoltam biztos szereted a lazacot is. De ha nem, akkor szívesen rendelek mást, nem kell megenned, ha…
- Rob – szóltam rá, mert már egész belelovalta magát a mentegetőzésbe. – Imádom a lazacot – mosolyogva mellé szökkentem. Erre kicsit felengedett végre. Még egy érdekes dolog, ami szemet szúrt vele kapcsolatban… de lehet, hogy ez csak nekem szólt? Elhessegettem a gondolatot, hiszen ki vagyok én. Inkább úgy néz ki, szeretne megfelelni mindenkinek.


- Akkor jó – sóhajtotta, majd egy teljesen új arckifejezéssel, az asztalhoz tessékelt. Kipakolta a kaját, majd hozzáláttunk. Még egy jó pont, hogy sört is rendelt, ráadásul Heinekent. Mikor ezt megjegyeztem neki, bevallotta, hogy azt is kifigyelte tegnap, hogy Heinekent ittam. Majd hozzátette, hogy neki is ez a kedvence. Kissé úgy éreztem magam, mintha egy detektívvel üldögélnék egy asztalnál, de hízelgő is volt ez a figyelmesség.
Vacsora után első utunk az erkélyre vezetett, kaja után mindig jól esett a cigi. Éppen arról beszélgettünk, hogy milyen filmet is válasszunk, mikor megszólalt Rob mobilja. Elővette, megnézte a képernyőt, majd fapofával visszacsúsztatta a zsebébe.
- Nem veszed fel? – kérdeztem meglepetten.
- Nem – vágta rá határozottan, és mintha kicsit komorabb lett volna megint.
- Vedd csak fel, addig én bemegyek, és megnézem a DVD kínálatot – elnyomtam a cigim, és befelé indultam, de Rob megragadta a karom.
- Nem azért nem veszem fel, mert zavar, ha hallod. Egyszerűen csak nem akarok beszélni azzal, aki hív – szürkéskék szemeit az enyémbe fúrta, komoly tekintete pedig elárulta, hogy igazat mond.


- Rendben – jelentőségteljesen az engem szorongató kezére néztem, mire észbe kapott és elengedett. Zavartan a hajába túrt, és kinyögött egy bocsit. Én úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, és a Tv elé léptem.
- Szóval… - kezdtem, de nem igazán tudtam, hogy is folytassam. Nézegettem a DVD-ket, de elég tanácstalan voltam. Rob nem volt éppen a segítségemre, szórakozottan nézte, ahogy próbálok találni egy jót. – Válasz te! – végül feladtam, és odahúztam a helyemre, én meg ledobtam magam a kanapéra. A fejét vakargatva igyekezett keresgélni, de neki sem ment könnyebben. Olyan viccesen festett, hogy elnevettem magam.
- Mi az? – fordult felém érdeklődve, de már Ő is mosolygott.
- Semmi, csak olyan édes vagy, amikor ilyen tanácstalan vagy – nevettem tovább, de ahelyett, hogy velem nevetett volna, zavartan a lábát kezdte bámulni, majd visszafordult a DVD-k felé, és nagyon elmerült a válogatásban. Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen, azt hinném, hogy zavarba hoztam.


- Ez jó lesz? – kérdezte kis idő múlva és a kezembe nyomott egy DVD-t.
- Utolsó tangó Párizsban? – néztem rá meglepetten.
- Igen, egy Virgil könyv alapján készült…
- Tudom - vágtam közbe. – Olvastam a könyvet, nem is egyszer – hitetlenkedve nézegettem a DVD-t. Nem tudtam, hogy van belőle film.
- Tényleg? – most rajta volt a sor, hogy meglepődjön, bár nem értettem miért. – Az egyik kedvenc könyvem –
- Nekem is – mosolyogtam rá.
- Úgy látszik, több közös van bennünk, mint gondoltam – mondta kissé elgondolkodva.
- Eddig úgy tűnik – adtam, még véleményem szerint is elég diplomatikus választ.
Rob még néhány percig csendben ült mellettem, talán emésztgette előző szavaimat. Mit meg nem adtam volna, ha ezekben a percekben a fejébe láthatok.
- Akkor ez jó lesz? – kérdezte. Bólintottam, mire kikapta a kezemből a DVD-t, és a lejátszóhoz ment. Aztán elsétált mellettem. Egy pillanatig kétségbeesetten nézelődtem, hogy hova tűnt, de kisvártatva megjelent két üveg Heinekennel a kezében. A kezembe adta az egyiket, és leült mellém a kanapéra, a távirányító után nyúlt, és elindította a filmet.
A film első fél órájánál tarthattunk, mikor megszólalt a telefonja. Vártam, mit cselekszik, de hagyta csörögni. Mikor negyedszerre kezdte újra, már kicsit ideges voltam. Miért nem képes felvenni?


- Rob – szóltam rá, és igyekeztem titkolni a feszültségem. Sóhajtva elővette a zsebéből a készüléket, rápillantott, én meg vártam, hogy végre beleszóljon. De ismét meglepett. Befogta a hangszóróját, majd miután elhallgatott, kikapcsolta és az asztalra dobta.
- Így jó? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Jobb lett volna, ha felveszed – közöltem vele.
- Kinek? – tekintetével fogva tartotta a szemem, miközben én a nyilván valóan költői kérdésnek szánt feleletén törtem a fejem. Kíváncsi lettem, nem is kicsit. Vajon, ki lehet az, akivel ennyire nem akar beszélni? Mondjuk, egy ismerősét sem ismerem, nyilván nem sokat mondana egy név… de egy magyarázat megnyugtatná kíváncsi elmém.
- Ez ugyan az, aki a megbeszélésen, és egy órája is próbált hívni? – érdeklődtem.
- Igen – felelte némi hezitálás után. Nem szívesen lennék, az illető helyében.
- Miért nem akarsz vele beszélni? Azt mondat egy barát, nem…
- Csak – szakított félbe feszülten. Szinte összerezzentem a hangjára. Azt hiszem darázsfészekbe nyúltam… - Majd egyszer elmondom – folytatta higgadtan, gyorsan sikerült uralkodnia az érzelmein.


- Mikor? – erősködtem tovább, holott a belső hang azt súgta, nem kéne. Ez a beszélgetés kísértetiesen emlékeztetett a tegnapira, csak akkor Ő volt a kérdező. Az is pontosan így zajlott. Csibészesen elmosolyodott, én meg már tudtam, mi következik.
- Majd ha jobban megismerjük egymást – pont ezt a választ vártam. Azt hiszem, most már mind a kettőnknek elég indoka van, hogy jobban meg akarja ismerni a másikat. Neki, hogy megtudja, miért nem vállaltam a Twilight-ot, nekem meg, hogy végre lehulljon a lepel a titkos, visszautasított hívásairól. Legalábbis nekem felkeltette a kíváncsiságom…
Ismét a filmre koncentráltunk, ami engem legalább annyira lekötött, mint a könyv. Robról ugyan ez már nem volt elmondható.
Egyre laposabbakat pislogott, mígnem a szeme lecsukódott, és nem is nyílt ki többet. Légzése egyenletes lett, olyan édesen szuszogott, mint egy kisbaba. A film helyett Őt kezdtem bámulni. Örültem, hogy elaludt, mert egésznap nagyon fáradtnak tűnt, ráfért végre egy kiadós alvás. Egyszer csak a feje oldalra billent, amit a teste is követett, egészen addig dőlt, míg a vállam ki nem támasztotta. Még erre sem ébredt fel. Engem nem zavart, sőt, furcsán kellemes érzés volt. Ilyen közel talán még nem is volt hozzám, most még a parfümjét is éreztem. Igazán csábító illata volt, kellemesen émelyítő, amit kedvem lett volna egész nap szaglászni. Már megint, miket gondolok! Huh, kezdek fura lenni. Mégis valami vonzott benne, már csak ez a kis rész is, amit sikerült megismernem. Bonyolult jellem volt, én pedig pont ezeket szerettem. Elég! – szóltam magamra, mielőtt túlságosan belelovalom magam, és olyanokat kezdek képzelni, amit nyilvánvalóan nem érzek, és nem is fogok.


A filmnek közben vége lett, de Robot nem volt szívem felébreszteni, hogy menjen az ágyba. Bevinni meg úgysem sikerült volna. Óvatosan kihúzódtam alóla, tartva a felső testét, majd a kanapéra döntöttem, egy párnát csúsztatva a feje alá. Kicsit helyezkedett, ahogy szilárdat érzett maga alatt, de nem ébredt fel szerencsére. Kikapcsoltam a tv-t, és takaró után kezdtem kutatni, de nem találtam egyet sem a nappaliban. A hálóba mentem, ahol az ágyról lecibáltam a paplant, majd a kanapén szunyókáló Robra terítettem. Tényleg cuki volt, ahogy begubózva szuszogott. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, végigsimítottam, kissé borostás arcán, majd mielőtt valami másra vetemedtem volna, elsomfordáltam. Egy langyos zuhany után, bedőltem az ágyamba, és vártam, hogy engem is elnyomjon az álom.

2. fejezet: Szereplőtárs

Megérkezett a 2. fejezet. Nem is mondok semmit, hogy mi lesz benne, majd meglátjátok.:) Ha jó kedvemben leszek kedden, lehet felrakom a 3. fejezetet.
Addig is jó olvasást! Puszi, Lady


A napok villámsebességgel repültek, én meg az utolsó bőröndöm tetejét csuktam le este. Holnap ilyenkor már New Yorkban leszek, egy ismeretlen hotel szobájában, ráadásul teljesen egyedül.
Azóta sem tudok sokkal többet a filmről. Ugyan Ken, ahogy megígérte tizenkét napja, másnap hívta a rendezőt, majd közölte velem a részleteket. Csakis a legfontosabbakat, amit véleménye szerint tudnom kellett. Így tudtam meg, hogy a forgatások augusztus elejéig fognak tartani, a helyszín pedig végig New York lesz, és környéke. A rendező nevét tudtam egyedül, a többi szereplőtársamról, egyelőre fogalmam sem volt. Ken memóriája elég szelektív, ezért ezeket a szerinte egyáltalán nem fontos részleteket, mindig elfelejtette megkérdezni Allen-től, a rendezőtől. Szóval fogalmam sem volt, kikkel leszek összezárva több, mint két hónapig. Igazából nem is érdekelt annyira, hogy rágjam, Ken fülét, vagy én magam járjak utána. Beleszerettem ebbe a filmbe, csak meg akartam csinálni. A forgatókönyvet, azóta többször olvastam, szinte kívülről fújtam már az egészet.


Az ágyamon ültem, és azon gondolkodtam, mindent bepakoltam-e, amire szükségem lehet. Újravettem mindent, amit elpakoltam, szépen sorjában. Úgy tűnt nem hiányzik semmi. Ebben a hitben voltam egészen addig, még anya be nem jött egy borítékkal a kezében.
- Az orvosi papírjaid – lengette meg előttem a vaskos borítékot.
- Köszi – sóhajtottam, majd elvettem a kezéből és belegyűrtem az egyik csomagba. Ez volt az egyik legfontosabb dolog, különben kiraktak volna.
- Izgulsz? – kérdezte, majd leült mellém az ágyra.
- Kicsit – vallottam be. Valójában nem kicsit izgultam, két napja a gyomrom egy csomóban állt. Nem emlékszem, hogy valaha is ennyire ideges lettem volna, egy film miatt. Ebből is látszik, hogy ez tényleg sokat jelent nekem.
- Nem lesz baj – megsimogatta a hajam, majd egy puszi után kiment, de még visszaszólt, hogy ideje lenne aludni.
Már pizsamában ültem az ágyon, így csak lepakoltam a csomagokat és bebújtam a takaró alá. Elég nehezen tudtam elaludni, az izgalmam nagyobb volt, mint hittem.


Reggel a macskám ébresztett, Max. Még lett volna tíz percem aludni, nem mondhatni, hogy hálás voltam neki. Megcirógattam a pocakját, amit imádott. Nem sokkal később, már dorombolva, mégis kérdő tekintettel várta, hogy mi lesz. Nagyon kötődtem hozzá, most mégis itthon hagyom. Mintha tudta volna – szerintem tudta is, bár sokan nem értenek egyet velem, mikor a macskám értelmi szintjéről győzködöm őket-, egész reggel a sarkamban volt.
- Indulnunk kell – mondta anya, mikor az óra mutatója elérte a nyolcas számot. Utoljára megsimogattam Maxet, majd szomorú tekintetével a hátamban, kiléptem az ajtón. Anya kitett a reptéren, megölelgetett, aztán rohant valami munkamegbeszélésre.
Becsekkoltam, de még volt fél órám a gép indulásáig, amit egy kávézóban ülve ütöttem el a terminálon. Ott felhívtam még Jerry-t, aki a lelkemre kötötte, ha nem érzem jól magam, vagy csak magányos vagyok, azonnal hívjam és jön. Ezt mondani sem kellett volna, mert pont így cselekednék, ha nem ajánlja fel, akkor is. A mi barátságunk öt éve töretlen. Ha baj van, egymásra mindig számíthatunk. Ebbe a körbe tartozik még Nikki is, de Ő egy ideje kicsit kiesett a triumvirátusból. Mióta szerepet kapott napjaink legsikeresebb vámpírfilmjében, elég kevés ideje marad ránk. Csak úgy mellékesen megjegyezve, ez ugyan az a film, aminek én nem vállaltam el a főszerepét. Telefonon ugyan rendszeresen beszélünk, de a közös ebédek és bulik, nagyon is hiányoznak, mind nekem, mind Jerrynek. Természetesen megértjük őt, bár Jerry kevésbé. Nikki , elmondása szerint majd meg kattan nélkülünk. Még nem is tudja, hogy megkaptam a szerepet, mert két hete nem beszéltünk, eddig ez a leghosszabb idő. Amint megérkeztem, fel is hívom majd.


A gondolataim közben igencsak elszaladt az idő. Sietve felkaptam a kézipoggyászom, és a kapu felé indultam.
A repülőn bedugtam a fülembe az mp3 lejátszómat, mert ez megnyugtatott. Utálok repülni, ezért kell valami, ami eltereli a figyelmem. Annyira jól sikerült, hogy el is aludtam, és csak arra keltem fel, hogy bemondják a szokásos „kapcsoljuk be az övünket, mert hamarosan megkezdjük a leszállást” szöveget. Unottan caflattam a csomagjaimért a futószalaghoz, aztán mikor mindegyik a kiskocsin volt, elindultam kifelé.
Egy sötétített üvegű, fekete Merci várakozott rám a kijáratnál. A sofőr mosolyogva kinyitotta az ajtót nekem, majd beült a volán mögé, és már indult is a szálloda felé.
A reptér elég közel volt a belvároshoz, és az úton amúgy sem volt alkalmam unatkozni. A sofőr, vagyis Joe – mint kiderült, ez a neve- végig kedvesen cseverészett velem. Na jó, inkább Ő beszélt, én meg hallgattam. Szóval elmondta, hogy végig Ő lesz a sofőröm, Ő fuvaroz majd a forgatás helyszínére, ebédelni, majd vissza a szállodába. Jó arcnak tűnt, azt gondolom, jól kijövünk majd egymással. Sokat beszél ugyan, de nekem nem igazán kell válaszolgatnom, elég, ha csak bólintok. Már most kedvelem a srácot.


Mikor megérkeztünk a szállodához – ami nem volt más, mint a Palace hotel-, kiugrott, és még mielőtt feleszmélhettem volna, már ki is tárta nekem az ajtót. Felpakolta a csomagjaimat a londinerre, majd mosolyogva elbúcsúzott, és kellemes pihenést kívánt a mai nap további részére.
A recepción, amit kimondtam a nevem, már adták is a számomra lefoglalt szoba kulcsát. A pultos csaj szólt nekem, hogy egy üzenet már vár rám a szobai telefonon, és, hogy Mr. Coulter azt kéri, azonnal hallgassam majd meg. Így is tettem.
Amint a szobába léptem, az első utam a telefonhoz vezetett.
- „Üdvözlöm Miss Stewart, Allen Coulter vagyok a film rendezője. Remélem, kellemesen utazott, és a szobával is minden megfelel. Szeretnék szólni, hogy ma este egy stáb vacsorára várjuk, a szálloda éttermében az eddig megérkezett csapat tagokat. A találkozó este kilenckor lesz, az ajtóban várakozó férfi, majd a számunkra lefoglalt asztalhoz vezeti magát. Izgatottan várom már a találkozót, hiszen eddig még csak magácskát nem sikerült személyesen megismernem. Addig is kellemes pihenést kívánok!” – na ennyit arról, hogy ma este pihenhetek. Valójában, én is izgatottan várom a találkozást, mert nemhogy vele nem találkoztam, de azt sem tudtam, rajtam kívül, ki szerepel még a filmben. Már csak pár óra és megtudom. Az órámra pillantottam, pontosan két órám volt a vacsoráig. Vagyis az alvás egyelőre ki van zárva. Helyette elmentem lezuhanyozni, amitől kicsit emberibben éreztem magam, és valamivel frissebbnek is. Bár nem értem, miért is voltam fáradt, hiszen a repülőutat, majdnem teljesen végigaludtam.


Aztán felhívtam anyát, hogy megnyugtassam, még életben vagyok. Csak fecsegett, és fecsegett. Végül azzal sikerült leráznom, hogy lassan indulnom kell. Kimentem az erkélyre, és mióta megérkeztem, először végre rágyújtottam. Pár erkéllyel arrébb, szintén akkor hallottam egy öngyújtó kattanását.
Miután elszívtam a cigit, bementem és felkaptam egy egyszerű farmert, a converse cipőmet, és, hogy ne legyek azért annyira egyszerű, egy spagetti pántos, fekete felsőt rángattam még magamra. Felfrissítettem a sminkem, megfésültem a hajam, majd egy kis parfümöt permeteztem magamra. Őt perc volt kilencig, úgy döntöttem, ideje elindulni.
Ahogy Allen az üzenetben mondta, az ajtóban egy kedves fiú, az asztal felé igazított. Igazán nagy társaságnak nem volt nevezhető a csoport, akik körbeülték az asztalt. Csendesen odasétáltam, amikor az egyik fickó kiszúrt, és rögtön felpattant.
- Kristen Stewart – jött elém és kezet nyújtott. – Allan Courter vagyok, a film rendezője. Örülök, hogy végre személyesen is találkozunk – mosolygott.
- Én is. Kristen Stewart vagyok – mondtam azért a rend kedvéjért, hiába tudta, ki vagyok.
Megegyeztünk, hogy a könnyebbség miatt, tegeződünk.
Egy középkorú nő állt elém, szintén bemutatkozott, Ő volt a rendezőasszisztens. Majd az operatőr mutatkozott be, aztán egy fiatal srác, Tate Ellington, aki elmondása szerint Aidan szerepében fog tündökölni.
- Hova tűnt? – nézett körbe meglepetten Allen. Fogalmam sem volt, kiről lehet szó, de gondoltam, hamarosan megtudom.
- Telefonja volt, már vagy öt perce kiment – világosította fel őt az operatőr. – Addig foglalj helyet, Kristen – fordult felém.


Mikor az asztal vége felé közeledtem, és egy pillanatra az ajtó felé néztem, megálltam a mozdulatban. Egy nagyon is sármos srác közeledett felém, az arcán egy csibészes félmosoly játszott. Nagyon magas volt, a mozgása rendezetlen, nem inkább bénának mondanám, de talán ez még érdekesebbé tette. Akárcsak az ég felé meredező, hajnak csúfolt szénakazal a fején. Volt benne valami ismerős, de nem tudtam hova tenni. Ahogy viszont közelebb ért, már értettem, mégis miért érzem úgy, hogy láttam már. Pontosan ezért, mert láttam, nem egyszer. Minden nap az újságok címlapján, a tévéműsorokban, vagy akár, ha csak kiteszem a lábam az utcára, egy nagy plakátról mosolyog vissza rám. Nem túlzok, ha azt mondom, a csapból is Ő folyik.
- Szia, Robert Pattinson vagyok – nyújtotta felém mosolyogva a kezét, mikor elém ért.
- Gondolom, nem lep meg, ha azt mondom, tudom – fogadtam el a kezét. – Én Kristen Stewart vagyok.
- Vajon téged meglep, ha azt mondom, hogy tudom? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Mivel azt hallottam, félig te választottál ki a filmre, nem, nem lep meg – mosolyogtam rá elégedetten, és próbáltam kihúzni a kezem az övéből, de nem vette a lapot.
- Nem félig, hanem egészen – közölte velem elégedetten, majd egy huncut mosolyt eresztett felém, és úgy folytatta: – De nem onnan tudom, hogy ki vagy – ekkor elengedte a kezem, én meg gondolkodni kezdtem, miért is olyan furcsa ez az utolsó mondat. Személyesen még nem találkoztunk, bár felajánlották nekem azt a szerepet, Bella szerepét a vámpíros filmben, amivel Ő világhírű lett, de visszautasítottam. Ergo mikor Őt meghallgatták, már a csaj volt, aki végül a szerepet kapta. Vagyis valóban nem találkoztunk még. De akkor honnan ismer?


- Nos Kristen – szólított meg Allen. – Rob lesz a másik főszereplő – mondta büszkén a rendező. Erre már magamtól is rájöttem. Valószínűleg nem mellékszereplőként veszik be a filmbe, minden tini álmát. Azért csak bólintottam. Robertre néztem, de Ő csak szégyenlősen elmosolyodott. Nocsak, talán nem szállt a fejünkbe a siker? Gondolatban fejbe vágtam magam, hiszen még csak nem is ismerem. Nem kéne ítélkeznem.
Az utolsó hely, Robert mellett volt. Mikor látta, hogy oda készülök, felpattant és kihúzta nekem a széket. Micsoda lovag…
- Köszi – mondtam meglepetten, mire csak mosolyogva a hajába túrt, és visszaült a saját székére. Még ma ki kell szednem belőle, honnan ismer – figyelmeztettem magam.
Időközben megérkezett a pincér és felvette az ital, majd az ételrendelést is. A hangulat egész oldott volt, úgy éreztem, jól fogom érezni magam ebben a társaságban. Tate fáradságra hivatkozva elment lefeküdni, a rendező és - hozzá a színészeknél jóval közelebb álló – munkatársai, pedig számomra teljesen érdektelen témáról kezdtek beszélni. Itt volt a jó alkalom.


- Az előbb azt mondtad tudod, ki vagyok, de nem azért, mert te választottál ki – fordultam Rob felé, aki meglepetten nézett, majd elmosolyodott.
- Felcsigáztalak, mi? – kérdezte vigyorogva. Hmm, játszani akar?
- Nos igen, tudod eléggé kellemetlenül érezném maga, ha esetleg már találkoztunk volna, de nem emlékeznék rád – néztem rá boci szemekkel. Egy pillanatra elkomorodott, majd megtörölte a száját a szalvétával, és a tányérra dobta azt.
- Még soha nem találkoztunk – felelte egykedvűen.
- Akkor honnan tudtad, ki vagyok? – kérdeztem kissé türelmetlenül. Érezte a hangomon a feszültséget, és mosolyogva ismét rám pillantott.
- Tudom, hogy te lettél volna a Twilight női főszereplője, ezért men…- elharapta a mondat végét, majd kicsit feszültebben folytatta. – Mikor oda mentem a meghallgatásra, eléggé meglepett, hogy Nina ül az ágyon helyetted. Aztán mondták, hogy visszamondtad a szerepet – megvonta a vállát, és belekortyolt a sörébe.
- Értem – végülis ez logikus, érthető, hogy tudja, ki vagyok.
- Igen – gondolkodott el. – Meg láttam az Into the Wild-et is… régebben – fordult felém mosolyogva. Kikerekedett szemekkel néztem rá, de Ő csak tovább vigyorgott.


- Te… Te láttad az Into the Wild-et? – kérdeztem vissza teljesen döbbenten.
- Igen, nagyon jó film – mondta, mintha mi sem lenne természetesebb.
- Köszi. Én is láttam a Twilight-ot és…
- Nehogy azt mond, hogy nagyon jó film, mert lehidalok – közölte nevetve.
- Pedig… egész jó – biztosítottam, majd belekortyoltam a sörömbe, hogy ne legyen annyira feltűnő a hazugság. Nem véletlenül nem vállaltam el, és ezt Ő is biztos tudta. De Rob kétségkívül jól játszik benne.
- Aham… egész jó – ismételte a szavaimat, majd elfojtott egy mosolyt. – Miért nem vállaltad a szerepet, ha tetszett? – ezzel a kérdésével pontosan beletrafált a lecsó közepébe. Nem tudtam, mit feleljek.
- Ezt majd egyszer elmesélem – kitérő válaszom halltatán felvonta a szemöldökét, és érdeklődve vizslatott.
- Mikor? – tudakolta.
- Majd, ha… ha jobban megismerjük egymást, és biztos leszek benne, hogy nem nézel hülyének a válaszért – közöltem vele.
- Kíváncsivá tettél… igyekezni fogok, hogy hamar a bizalmadba fogadj – felelte eltökélten. Nos, nem kell sok hozzá, már most bírom. Mi van? Még csak alig ismered, Kristen – szóltam magamra.


Lassan éjfél felé járt az idő, jobbnak éreztem, ha inkább visszavonulok a szobámba, és kialszom magam.
Elköszöntem Robtól, vagyis csak köszöntem volna, de Ő is mondta, hogy megy aludni. Allen a lelkünkre kötötte, hogy holnap tizenegyre legyünk ott a megbeszélésen, mert nem szeretne csúszást. Megígértük neki, majd az emelet felé vettük az irányt.
Ugyan azon az emeleten szállt ki, mint én. Elkísért az ajtómig, majd közölte, hogy az övé két ajtóval arrébb van.
- Akkor jó éjt – köszönt el.
- Neked is – feleltem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Lerúgtam magamról a cipőmet, majd az erkély felé siettem. A friss levegő nagyon jól esett, hát még a kezemben füstölgő cigaretta. Megint hallottam, amit már délután is. Egy öngyújtó kattant néhány erkéllyel arrébb. Nem bírtam a kíváncsiságommal, ezért rátámaszkodtam a korlátra, és kihajoltam annyira, hogy lássam, ki lehet az. Meglepettségemben eltátottam a számat, ahogy Rob kíváncsi tekintete az enyémbe fúródott. Ugyan úgy a korlátnak dőlve hajolt kifelé.


- Te cigizel? – kérdezte meglepetten.
- Igen. És látom, te is – mosolyogtam rá. Fura, egész este nem gyújtottam rá, és csak most kezdtem érezni a nikotin hiányát.
- Rossz szokás. De legalább tudom, hogy bármikor átmászhatok hozzád – még a félhomályban is láttam, hogy rám kacsint. Erre a mosolyom kicsit zavarttá vált, bár nem értettem a saját reakciómat.
- Ha meg akarsz halni, felőlem nyugodtan. De ha kérhetem, inkább az ajtót használd – elnyomtam a közben már elszívott cigimet.
- Szavadon foglak – mosolya egyre szélesebb lett, de hazudnék, ha azt mondanám, nem festett vele csábosan.
- Akkor most már tényleg jó éjt – mondtam neki, és elkezdtem az ajtó felé lépkedni.
- Jó éjt – hallottam még a választ, aztán behúztam magam mögött az erkély ajtaját, és a hálóba mentem. Ledobáltam a ruháim, és előkotortam az alvópólót az egyik bőrönd mélyéről.
Mikor végigfeküdtem az ágyon, a fejembe kúszott Rob arca. Éreztem, hogy jóban leszünk, kedvelem a srácot. Furcsa volt, még soha nem zártam senkit ilyen hamar a szívembe, sőt… De Rob egész más tészta volt, mintha már az első mondattól fogva, egy hullámhosszon lennénk. Azt hiszem, izgalmas két hónapnak nézek elébe…