5. fejezet: Sokkhatások

Csajszik, itt az 5. fejezet, amiből kiderül, hogy jóra gondoltatok-e.:D Remélem, elnyeri a tetszéseteket a részecske, és a végén is szeretni fogtok. A folytatás jövő hét pénteken jön, addig legyetek türelmesek. Várom a véleményeket!:)
Puszi, Lady




Még mindig ugyan úgy feküdtem, rémült fejjel az ágyban. Tudni is akartam, mi történt és nem is. Végül amellett döntöttem, hogy inkább megtudom. Visszaidéztem a záró képet, hogy a vetítés újraindulhasson.


„ Valami furcsa érzés kúszott a gyomromba, és most nem a bizsergés, amit Rob közelsége váltott ki, bár az is ott volt. Mikor rájöttem, mi ez, lelöktem magamról Robot, és a fürdőszobáig meg sem álltam. A WC fölé görnyedtem, de elsőként a pólóm kapott egy picit. Aztán hallottam, hogy Rob utánam jön, próbáltam elküldeni, de nem hallgatott rám. Összefogta a hajam, és megvárta, még mindent kiadok magamból. Segített a mosdóhoz menni, hogy megmossam a fogam. Leszedte rólam a lehányt pólót, még izgató is lett volna, ha nem ebben a helyzetben vagyunk. Azt, még ilyen állapotban is felfogtam, hogy szemét jócskán végigjáratja rajtam, főleg miután sikerült a nadrágtól is megszabadulnom. Elő akart szedni nekem egy másikat, de nem engedtem. Helyette lefeküdtem az ágyra, és felé nyújtózkodtam.
- Maradj velem, kérlek – néztem rá boci szemekkel, mire megrázta a fejét, és elmosolyodott.
- Te sem gondolhatod, hogy itt hagynálak így – felelte, majd ledobálta magáról a ruhákat, csak az alsónadrágja maradt rajta. Szememmel faltam félmeztelen testének a látványát. Nem mondhatni izmosnak, de mégsem volt sovány. Szálkás, pont, amilyet én szeretek. Befeküdt mellém az ágyba, szembefordult velem, és egy ideig csak csendben néztük egymást, pont addig, míg el nem nyomott az álom.”


Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, hogy elmaradt a csók, és az a lavina, amit az indított volna el.
- Köszönöm, hogy velem maradtál – mondtam, most már felszabadultan Robnak. Így könnyű volt, tudtam, hogy nincs mit megbánni, vagy szégyellni.
- Ez csak természetes – felelte. – Viszont, én nyertem – jelentette ki győzelemittasan.
- Merthogy? – kérdeztem felháborodottan.
- Belőlem nem jött ki semmi – nevetett.
- Hah – horkantam fel. – Ez visszavágót követel meg – kezdtem én is nevetni.
- Mindenképpen – értett egyet. Rob rendelt reggelit, annyi időnk még volt, hogy azt bekapjuk, aztán egy gyors zuhany után – addig Rob is a szobájába ment összeszedni magát -, elindultunk a mai szövegpróbára.


A következő héten, szinte végig ez ment. Szövegpróba egymással, és a többi szereplővel. Esténként csak a szálloda bárjára koncentrálódtunk, ahova általában a többi fiatal szereplő is velünk tartott. De volt, hogy Robbal csak ketten iszogattunk és beszélgettünk, vagy az én, vagy az Ő szobájában.
Az első hivatalos forgatási napon nekem szünetem volt, mert azokban a jelenetben én nem voltam benne, amiket aznap vettek fel.
A következő nap, viszont Tyler és Ally első találkozását vettük fel. Folyton elröhögtük, nem tudom, mi volt velünk. Ez volt az első közös, tényleges kamera előtti szereplésünk, mi meg nem bírtuk ki poénkodás nélkül. Allen már tiszta ideg volt a végére, aztán valahogy sikerült összeszedni magunkat.


Az első kamera előtti csókjelenetünk felvétele, már bővel június közepén volt. A tengerparton forgattuk azt a jelenetet. Külső és belső forgatás egyaránt volt aznap. A rajongók, már a megérkezésünknél ott voltak a helyszínen. Szerencsére csak a belső jeleneteknek helyet adó ház előtt tudtak álldogálni, a tengerpart le volt zárva. Most szembesültem igazán azzal személyesen, mekkora is a Robot körülvevő őrület. A lányok sikítozva ájuldoztak, mikor Rob kiszállt a kocsiból. A belső jeleneteket vettük fel először, ott nagyjából annyi volt a dolgom, hogy Robhoz bújva ülök a kanapén, míg a filmbéli családjának a többi tagja, activitit játszik.
Aztán hárman maradtunk. Én, Rob és a kishúgát játszó leányka. Az elején azt vettük fel párszor, mikor a kislánnyal a víznél játszom, aztán Ő haza mehetett, én pedig Robbal folytattam.


- Mehet – szólt Allen, én meg rohanni kezdtem Rob felé. Elhajítottam a kezében lévő noteszt, és egy csókkal a homokba döntöttem. Szorosan hozzábújva folytattuk a csókolózást, míg Allen le nem állított minket. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. Ezt még felvettük jó párszor, majd jött a következő.
Rob mellé kellett feküdnöm a homokban, félig rá. Aztán meg kellett csókolnom megint, és ott hemperegni vele a homokban. Ez is kicsit felbolygatott, főleg mert ezt is legalább tízszer vettük fel.
A nap végére jócskán elfáradtam, de hiába, mert Rob elhívott vacsorázni. Igazából éhes voltam, szóval nem bántam annyira. Egy kellemes kis eldugott étterembe mentünk. A barátságunk csak egyre szorosabb lett, mintha már ezer éve ismernénk egymást.
Az étteremből távozva azonban, Rob megtorpant az ajtóban.


- Valami baj van? – kérdeztem, mert nem értettem a hirtelen hangulatváltozását. Az előbb még nevetgéltünk, most meg idegesen fintorog.
- Tudhattam volna, hogy ez lesz – dühöngött, és kifelé bökött a fejével. – Mindig ez van. Csak maradj mögöttem – utasított, és kivágtatott az étteremből. Igyekeztem követni, szinte rohanva szelte át az ajtó, és a taxi közti távolságot. Mikor kiléptem már értettem, miért. Egy tucat kamera nyomódott az arcom elé, alig bírtam kikerülni őket. Bevágódtunk a taxiba, ami azonnal elhúzott onnan. Az úton néma csendben voltunk, egy szót sem váltottunk egymással. Rob keze ökölbe szorulva pihent az ölében, egész testéből áradt a feszültség. Gondoltam megvárom, míg Ő akar beszélni. Ahogy egyre jobban belekerültem a világába, még jobban megértettem a félelmeit. Visító rajongók, akik az ingét tépik, pletykára éhes paparazzik, akik minden lépését tudni akarják. Rémisztő volt, nem ilyennek kéne lennie egy huszonhárom éves fiú életének.


A szálloda elé érve szó szerint kiugrott a kocsiból, és a liftig meg sem állt. Ott várt be engem. Én körülnéztem azért, a terep tiszta volt, oda már nem követtek a fotósok. Az emeletre is néma csöndben mentünk, ami számomra már kezdett kissé kínossá válni. Az ajtóm előtt azonban megtorpant, és megvárta, még kinyitom.
- Bejöhetek? – kérdezte, ezzel végre megtörve a fél órája beállt csendet.
- Persze – megvártam, még belép utánam, majd magunkra zártam az ajtót.
- Sajnálom Kristen – kezdte, és az erkélyre ment cigizni. Követtem. – Ha tudtam volna, hogy ott lesznek, akkor inkább azt mondom vacsorázzunk a hotelban – folytatta a mentegetőzést. – Nem akartam, hogy te is részese legyél – egy pillanatra szükségem volt míg leesett, hogy most értem aggódik. Azért, hogy engem mennyire sodort kínos helyzetbe, hogy nekem mennyire lehetett rossz, hogy paparazzikkal találkoztam.


- Várj, te most értem aggódsz? – kérdeztem ledöbbenve.
- Az egy dolog, hogy engem zaklatnak folyamatosan, hogy nincs magánéletem, már megszoktam. De mikor már a nekem fontosakat is zaklatják, azt nem tudom elviselni – suttogta, de a hangjában volt valami gyilkos düh.
- Rob, engem nem zavar – ráztam a fejem, de csak cinikusan felnevetett. – Figyelj, én csak miattad aggódom. Tudom, milyen ez a világ, én is benne élek. Nem ez az első alkalom, hogy fotósokkal találkoztam – igyekeztem megnyugtatni, de nem úgy tűnt, mit akit meggyőztem. Egy dolog, viszont szemet szúrt abból amit mondott. „De mikor már a nekem fontosakat is zaklatják…” – ez az a mondta, amibe beleremegett a gyomrom. Barátok vágyunk, ezzel tisztában vagyok, ez mégsem konkrétan úgy hangzott, mintha egy barátra mondaná. Vagy csak én vettem le másképp? Direkt akarom máshogy érteni? Nem tudom. Egyben azonban biztos vagyok, minden nappal egyre fontosabb lesz a számomra. Egyenlőre, még nem tudom megmondani, milyen irányba is fejlődnek az érzelmeim, ahhoz még túl kuszák. Azt viszont tudom, hogy sokat jelent nekem. Mégsem úgy gondolok rá, mint Jerryre… Ahogy ezt kigondoltam, megszólalt a telefonom. Előhúztam a zsebemből, és elmosolyodtam, amit megláttam a legjobb barátom nevét villogni a képernyőn. Ez a telepátia…


- Szia – szóltam bele.
- Oh mi amore. Olyan rég hallottam a csodás hangod – kezdte fojtott hangon.
- Tegnap beszéltünk, Jerry – emlékeztettem. Tudtam, hogy csak viccből csinálja, ismertem, mint a rossz pénzt. Mindennap beszélünk, mióta New Yorkban vagyok.
- Te ünneprontó – pufogott. – Na, de azért hívlak, mert Július elején meglátogatlak – közölte természetesen.
- Mi? Ide jösz? Jaj, Jerry, ez remek – ujjongtam. Az már csak alig két hét…
- Ugye? De csak egy feltétellel. Meg akarom ismerni a szexi vámpír barátod – Robra néztem, aki lefelé bámult az erkélyen, és cigizett. Jerry már mindent tud róla, mert minden nap be kell számolnom neki, a Robbal való kapcsolatomról. A fejébe vette azt is, hogy össze fogunk jönni, de felvilágosítottam, hogy ez nem olyan közeledés a részünkről egymás felé. Nem hisz nekem…
- Hogyne, az lesz az első dolgom – mondtam neki nevetve. – De most mennem kell, holnap beszélünk. Szia, J…
- Áhá, vele vagy, mi? – kérdezte a szavamba vágva, teljesen felélénkülve.
- Jó éjt, Jerry – nem foglalkozva a méltatlankodásával, kinyomtam. Rob mosolyogva fordult felém, remélem egy szót sem hallott.


- Ki volt az? – érdeklődött.
- A legjobb barátom, Jerry. Július elején meglátogat – mondtam neki, majd elnyomtam a cigit.
- Akkor nélkülöznöm kell téged egy ideig – sóhajtotta szomorúan. Valami különös érzés a gyomromig hatolt, nem akartam, hogy szomorú legyen, ráadásul alaptalanul. Jerry lesz a legboldogabb, ha a nap huszonnégy órájában Robbal lóghat.
- Dehogy! – vágtam rá. – Jerry már izgatottan várja, hogy megismerjen. Elege van már abból, hogy csak az elmeséléseim alapján ismer – mosolyogtam.
- Te szoktál neki rólam beszélni? - fordult felém, és valami újfajta izgalmat véltem felfedezni a szemében.
- Igen, hiszen a barátom vagy – feleltem neki természetesen.
- Persze, a barátod – motyogta maga elé, mintha nem teljesen ezt a választ várta volna. Nem értettem a reakcióját, és ahelyett, hogy azon törtem volna a fejem, mi járhat az agyában, bementem egy sörért. Elővettem két Heinekent, majd az erkélyre visszatérve, az egyiket átnyújtottam neki. Kicsit még mindig szomorkásan elvette, és egy halvány mosollyal az arcán megköszönte.


- Nézzünk egy filmet, vagy mit csináljunk? – kérdeztem, mikor már majdnem elfogyott a sör, és a doboz cigink.
- Azt hiszem, inkább lefekszem aludni, fáradt vagyok – mondta, majd felkelt a székből. – Köszönöm az estét, Stew. Holnap találkozunk – elindult befelé az erkélyről, én meg köpni nyelni nem tudtam a becenevem hallatán. Ezt meg honnan tudja? Nem emlékszem, hogy valaha is említettem volna. Utána néztem, mikor végre képes voltam uralkodni a meglepettségemen, és utána mentem.
- Rob – szóltam, mikor a keze már a kilincsen volt. Megfordult, én meg elé léptem, és mindenféle habozás nélkül hozzábújtam. Kezdeti meglepettsége után, visszaölelt, kezei megnyugtatóan cirógatták a hátam. Magamba szívtam őrjítően jó illatú parfümjét, amitől teljesen elkábultam. Teljesen az Ő illata volt. – Kérlek, ne emészd magad a ma estén. Szeretném, ha nem gondolnád azt, hogy engem kiborított. Leszarom, csak te érdekelsz – motyogtam teljesen őszintén a mellkasába.


Kicsit engem is megleptek utolsó szavaim, önkéntelenül formálták ajkaim. Éreztem, hogy fejét az enyémre támasztja, magába szívja illatom, majd egy gyengéd csókot lehelt a hajamba. Még szorosabban bújtam hozzá egy percre, majd elengedtem.
- Jó éjt – mondta kissé szomorkás mosolyával, majd megsimította az arcom, és kilépett a folyosóra.
- Neked is – sóhajtottam, majd bezártam az ajtót. Furcsa mód hiányzott…mégsem mondhatom azt, hogy aludjon velem, mégis hogy hangozna már az.
Egyedül bújtam az ágyba, de elaludni nem tudtam. A telefonom, pedig megszólalt. Meglepetten olvastam le a nevet a kijelzőről.
- Nikki? – kérdeztem álmélkodva.
- Igen, Stew! Mondtam, hogy hívjál, de az várhatom – zsörtölődött rögtön.
- Üzentél… - emlékeztettem.
- Nem akartalak zavarni, de most már érdekelt, hogy élsz-e még – sóhajtotta.


- Hagyjuk. Inkább mesélj! Hallom összeszedtél egy pasit – ez volt a varázsszó. Ettől kezdve be sem állt a szája, csodálom, hogy a végére a pasi személyi számát nem tudtam. Elmesélte, hogy találkoztak, az első randit, az első csókot, és amire nem voltam kíváncsi - a részleteknél leállítottam -, még az első szexbe is betekintést nyerhettem. Boldogvolt, sugárzott a hangjából, hogy az. Ennek pedig én örültem.
- És neked milyen a forgatás? Jerry mesélte, hogy Rob a másik főszereplő! – kezdte a témát.
- Igen, Ő az. Nagyon jól megy a forgatás, imádom ezt a filmet – feleltem.
- Igen, Jerry mesélte, hogy mennyire szeretted volna. És mi a véleményed Robról? – kíváncsiskodott. Csodálom, hogy Jerry nem adta elő neki, a teóriáját. Bár ki tudja…
- Nagyon kedvelem, eléggé egy hullámhosszon vagyunk. A közös munka is jól megy – meséltem neki.


- Ezt gondoltam. Csodálkoztam volna, ha nem, eléggé hasonló emberek vagytok… de a lényeg, hogy minden rendben. Most mennem kell, hívjál kérlek – a hangja szinte könyörgő volt. Nekem is hiányzott.
- Rendben. Vigyázz magadra – kértem.
- Szeretlek, Stew – mondta még gyorsan.
- Én is – azzal már le is tette. Elraktam a telefont, bealítottam az ébresztőt, és végre sikerült elaludnom.
A következő napon szünnap volt Robank, olyan jeleneteket vettünk fel, amiben Ő nem szerepel velem. Ezek Ally és az apja közös jelenetei voltak, és nagyon élveztem.
Vasárnap nem volt forgatás, egésznap pihentem, nem csináltam semmit. Este pedig a bárban gyűltünk össze, egy kicsit beszélgetni.


Nekem hétfőn sem volt forgatás, és már kezdtem nagyon unni magam. Ráadásul Rob aznap, éjszaka is forgatott. Nem is beszélve a másnapról, akkor is csak a szobában gubbasztottam.
Szerdán mint egy energiabomba ugrottam ki az ágyból, és mentem a forgatásra. Végre csinálhattam valamit, a semmittevésen kívül, ami már nagyon fárasztott.
Tyler és Ally első randiját vettük fel, ami egy búcsúban volt. Egésznap próbáltunk rá, hogy este – mivel esti jelenet volt -, élesben már nem legyen semmi probléma. Ugyan, mire a felvételig jutottunk, kicsit elfáradtunk, de azért sikerült. Szerettem Ally és Tyler jeleneteit, olyan különös volt a szerelmük és a vonzalmuk, hogy mindig jól éreztem magam, mikor a bőrébe kellett bújnom. Ráadásul a randijukat egy apró csókkal fejezték be, és a kedvencem volt Rob rövid monológja előtte.


Már jócskán késő volt, mikor visszaértünk a szállodába. Letusoltam, de álmos igazán nem voltam. Ugyan nem beszéltük meg Robbal, hogy ma este átjön, vagy én megyek át, de eddig sosem okozott gondot, ha a másik se szó, se beszéd bealított. Felöltöztem, majd elindultam Rob szobája felé. Bekopogtam, abban reménykedve, hogy nem éppen most ébresztem fel. semmi mocorgást nem hallottam bentről, ezért arra jutottam, már biztos lefeküdt. Éppen mentem volna vissza a szobámba, mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Mosolyogva fordultam vissza, de azonnal rá is fagyott, mikor megláttam az ajtóban álló személyt. Egy nő volt az. Magas és szőke, még a legnagyobb rosszindulattal sem volt csúnyának nevezhető. Csak egy póló volt rajta, ami a combja közepéig ért, ez pedig többet elárult, mint szerettem volna.


- Szia. Robot keresed? – kérdezte mosolyogva. Nem, igazából hozzád jöttem – gondoltam gúnyosan. Csak bólintani bírtam. – Most nincs itt, mondjak neki valamit? – érdeklődött, idegesítően kedvesen.
- Ne – nyögtem, majd mint akit üldöznek, visszasiettem a szobámba. Már csak az kéne, hogy mondjon neki valamit…mondjuk, két menet között? Magamra zártam az ajtót, és bevetettem magam az ágyamba, ruhástul. Hiába, Ő is csak férfiből van. Azt már cseppet sem értettem, hogy ez engem, miért zavar? Azt csinál, amit akar. Szabad, felnőtt ember. Mégis idegesített a gondolat, hogy mit csinálhat azzal a szőkével. Próbáltam rájönni, hogy miért, de képtelenség volt minden gondolat, ami eszembe jutott. Csak feküdtem az ágyamban, megsemmisülve, és próbáltam kiűzni minden gondolatot a fejemből. Nem ment. Fogalmam sincs mióta feküdhettem ott, csak valami furcsa zajra eszméltem fel.