1. fejezet: A szerep

Sok szeretettel köszöntelek benneteket itt, a You see inside of me nevet viselő blogon!:) Gondoltam, kicsit előbb megkapjátok az első fejezetet, főleg, mivel ma készült el a csodaszép fejléc is, amit Szofinak köszönhetek. Ezúton is nagy puszi neki!!:)
Szerintem a történetről nem kell sokat elmondanom, az ajánlóban elolvashatjátok a tartalmat. És igen, még egy Robsten történetre adtam a fejem, bár ez kicsit más… Olvassátok, véleményezzétek, mert nagyon izgulok, kinek, hogy fog tetszeni. Jó olvasást kívánok, az első részhez.
Puszi, Lady



2009. május 15.
Megint egy napsütéses reggelre ébredtem, ami igazából nem meglepő. Itt a napos Los Angelesben, minden évszakban tűz a nap, csak ritkán sikerül egy-egy felhőnek letaszítani a trónjáró. Ilyenkor a fülledt meleget, néha felváltja a hűsítő, friss levegő. Most május közepe van, kezdődik a nyár. Nem mintha felütne igazán ezen a vidéken, hogy az évszakok váltakozásban vannak. A diákok ilyenkor már érzik a szünet szelét, irigylem is őket emiatt, nekem minden nap ugyan olyan.
Általában nem csinálok semmit. Elvileg színésznő lennék, vagy mi, de már majdnem egy éve is van, hogy utoljára filmet forgattam. Az volt az utolsó forgatókönyv, ami megfogott. Az ügynököm ezrével hozza nekem, az újabb és újabb, szerinte kasszasiker ígéretes filmeket, de valami mindegyikben van, ami elrontja az egész varászát. Mikor végre egyre azt mondanám, hogy ez tetszik, tuti, hogy van benne valami, ami az egésznek a hangulatát a földbe döngöli, én meg ismét a sarokba vágom a papírhalmot. Nem vagyok válogatós, de valami egyedire vágyom. Ami nem egy sablon sztori, amit már ezer féle képen megcsináltak, csak más nevekkel és kicsit más szituációkkal. Az alapja általában mindegyiknek ugyan az. Én lennék a legboldogabb, ha végre találnék egy olyan forgatókönyvet, aminek a megfilmesítéséhez, szívesen, és büszkén adnám a nevemet. Nem mintha akkora név lennék a szakmában. A legutóbbi filmem, a Runaways ugyan sikeres lett, de még ez sem repített az igazán fényes csillagok közé. Viszont azt imádtam. Egy életrajzi adaptáció volt, különleges és egyedi. Ilyenre vágyom ismét.


Miközben megint a rémes helyzetemen töprengtem, lefőtt a kávém. Éppen indultam volna az erkélyre, hogy elszívjam a hozzá mindenképpen kellő cigimet, csengettek. Sóhajtva csoszogtam vissza az ajtóhoz.
- Szia, Kristen – köszönt az ügynököm, és kérdés nélkül beengedte magát.
- Szia. Gyere csak be – motyogtam már magam elé, mivel Ő már a konyhában járt.
- Hogy tetszett a forgatókönyv, amit múlt héten hoztam? – érdeklődött lelkesen, miközben kiszolgálta magát kávéval. Helyes, nem szeretek kínálgatni.
- Amiben a csaj beleszeret az unokatesójába, harcolnak a szerelmükért, majd végül kiderül, hogy nem is unokatestvérek? – kérdeztem kissé cinikusan, a szemöldököm húzogatva. – Elmenne, egy Brazil szappanoperának – morogtam.
- Lehetetlen vagy – sóhajtotta, majd az erkélyre indult. Úgy tűnt, éppen emésztgeti az újabb kudarcot, majd kisvártatva megszólalt. – Tudod, én tényleg nagyon szeretnék a kedvedben járni. Már csak azokat hozom neked, amiről azt gondolom, talán látsz bennük egy kis fantáziát. De nem könnyíted meg a dolgom – mérgelődött, de legalább kiadta magából a dühét. Rágyújtottunk, majd leültünk egymással szemben, egy-egy székre. Rossz előérzetem volt, azt hiszem most egy komoly fejmosás jön.


- Sajnálom – egy kis szünetet tartottam, majd folytattam. – Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom – suttogtam. Na, erre aztán kitör,t az eddig szunnyadó vulkán.
- Hogy micsoda? – rimánkodott, két oktávval magasabban. – Kristen, te szereted ezt csinálni, arról nem is beszélve, hogy piszok tehetséges vagy – hisztizett.
- De ez már rég nem arról szól, amiről szeretném, hogy szóljon – akadékoskodtam.
- Istenem. Tudod, hol basztad el? Elmondom. Mikor, a hülyeséged miatt, visszautasítottad azt a vámpíros filmet, ami most világszerte kasszasiker. A rendező külön téged akart, de neked az ellen is volt valami hülye kifogásod. Ha azt vállalod, most garantáltan válogathatnál a jobbnál jobb forgatókönyvek közül. – Ezt nem bírta ki, hogy ne rója fel nekem nap, mint nap. Szerinte óriási hibát követtem el akkor. Én ezt másképp láttam, és egyáltalán nem bántam, hogy nemet mondtam arra a filmre. Most egy beskatulyázott színésznő lennék. Erre én nem vágyom. Nekem nem a kasszasiker a lényeg. Nekem maga a színészet számit, az, hogy szeretem, amit csinálok. – Szóval ne gyere nekem azzal, hogy abba akarod hagyni – utasított.
- Jó – hagytam rá. Ezt még át kell gondolnom. Azt hiszem a szakmaváltásnál, anyámnak is lenne egy-két szava hozzám.


Ő a másik, akit az őrületbe kergetek. Szerinte finnyás vagyok, pedig csak nem érti a problémám. Ő viszonylag sikeresnek mondható forgatókönyvíró, neki nincsenek ilyen problémái. Most jogos lenne a kérdés, hogy egy ilyen anyával, miért nem vagyok befutott színésznő. Erre is megvan a válasz. Sosem akartam, hogy azért tartsanak számon, mert az az anyám, aki. Nem akartam, hogy az emberek azt mondják, könnyű neki egy a szakmában dolgozó anya mellett. A másik meg, hogy anya is azt támogatta, hogy saját erőmből érjek el sikereket. De ő is folyton rágja a fülem, hogy ideje lenne dolgozni. Nem mintha az én keresetem hiányozna. A szüleimnek több, mint elég pénzük van. Ha többé egy filmet sem vállalnék, akkor is milliomosok maradnánk. Itt inkább, az elvekről van szó.
- Nekem most mennem kell. Hoztam neked öt újabb forgatókönyvet. Jó lenne, ha még ma nekilátnál, mert van, amelyiknél hamarosan vége a válogatásnak. Ha valami véletlen folytán mégis megtetszik valamelyik – közölte fintorogva és öt vaskos papírköteget vágott az asztalra.
- Rendben – ígértem. Bár kötve hiszem, hogy bármelyik is mély benyomást tenne rám. Pedig én lennék a legboldogabb, ha valamelyik végre megfogna.
Ken még egyszer elmondta a tennivalóimat, majd elbúcsúzott.


Nem sokkal később, anya is hazaért. Szinte a szobámba zavart és közölte, hogy addig nem akar látni, míg el nem olvastam az összes forgatókönyvet. Sóhajtva tettem eleget a kérésének, vagyis inkább kényszerének. Magamra zártam az ajtót és egy doboz cigi, valamint egy üveg sör társaságában az erkélyre száműztem magam. Az elsőnek csak a forgatókönyv elején lévő tartalmát olvastam el, ez éppen elég is volt, hogy tudjam, ezt nem akarom.
A másodikkal, szintén ez volt a helyzet. A harmadik egész jónak tűnt, de amint elkezdtem olvasni, rájöttem, hogy ez sem nekem való. Egy lányról szólt, aki a pénz világában nő fel és semmi sem szent neki. A történet tetszett, eredeti volt, de magam a forgatókönyv botrányosan lett megírva. Erről beszélek. Ha találok egy jót, mindig hibádzik valami. Idegességemben ez is a sarokban végezte, követve többi sorstársát.
A negyedik megkezdése előtt, lementem és megebédeltem. Ugyan az órát elnézve, ez egy normális embernek már a vacsora lett volna. Amint befejeztem, anya ismét a szobába zavart. Így is ki volt akadva, hogy az ötből három már kiesett.
Kezembe vettem a negyediket. Érdekes címe volt: Remember me. Elolvastam a tartalmat. Két fiatalról szól, akiknek nehéz életük van. A lány anyját megölték, mikor kicsi volt, Ő pedig végig nézte. A fiúnak a bátyja lett öngyilkos. Ráadásul mind a két szereplő apja egy barom, és szenvednek miatta. Aztán találkoznak…Elkezdtem hát olvasni a forgatókönyvet, mert a tartalom kíváncsivá tett. Fél óra alatt végeztem is vele.


Aztán megsemmisülve ültem a székben. A vége miatt, még pár könnycsepp is végiggördült az arcomon. Tetszett, nem inkább imádtam. Az egész történet magával ragadott, mintha erre vártam volna mindig is. A lánnyal rögtön azonosulni tudtam, már ott lebegett előttem, hogyan játszanám el. Nem egy ezerszer leforgatott, sablon történet volt, mintha nekem találták volna ki. Már nem is reménykedtem benne, hogy találok egy olyat, ami tetszik. Tudtam, hogy ezt a filmet akarom. Meg akarom csinálni. Azonnal tárcsáztam az ügynököm.
- Mondd, Kristen! – szólt bele unottan.
- Megvan, Ken! Akarom ezt a filmet, egyszerűen imádom – hadartam szinte magamon kívül.
- Mi? Melyiket? – kérdezte szinte hitetlenkedve.
- Remember me. – Erre hosszú csönd lett, a vonal végén.
- Nem is gondoltam volna, hogy azt akarod majd – motyogta. Éreztem rajta, hogy tényleg megleptem.
- Pedig igen. Megfogott, ilyenről álmodom már mióta – lelkesedésem egy pillanatra sem hagyott alább.
- Jó, akkor megszerzem neked. Azt hiszem, arra még lehet jelentkezni…
- Ken, igyekezz! Nekem tényleg kell ez a szerep – vágtam a szavába sietve.
- Persze. Holnap reggel hívom a rendezőt, és megbeszélek vele egy időpontot, hogy mikor néz meg. Aztán hívlak – mondta már Ő is vidáman.
- Köszönöm – sóhajtottam. Miután elköszöntünk, hasonló hangulatban megkerestem anyámat.


Éppen a kanapén ült és valami újságot olvasgatott. Abból, ahogy szinte belemászott az újságba, arra következtettem, hogy megint a pletykarovatot fürkészi. Megálltam előtte, kezemben a forgatókönyvvel, majd egy ezer wattos mosollyal vártam, hogy felnézzen.
- Csak nem? – kérdezte szinte megsemmisülve.
- De-de – bólintottam, és a kezébe nyomta a forgatókönyvet. Mint egy kiéhezett oroszlán a prédájára, úgy vetette rá magát. Azonnal olvasni kezdte. Köröm rágva figyeltem a reakcióit, ami egy mosolyban, egy hmm-ben, vagy éppen egy szemöldökráncolásban ki is merült. Mozdulni sem bírtam mellőle, annyira kíváncsi voltam, mit fog szólni. Már az utolsó oldalaknál tartott, nekem meg egyre jobban remegett a lábam az idegtől. Igazából nem nagyon számít, mit szól, akkor is megcsinálom ezt a filmet. Vagyis szeretném. Ez persze nem csak rajtam múlik. Ha nem találnak alkalmasnak, akkor bele kell törődnöm abba is. Anya hírtelen levette a szemüvegét, és sóhajtva összecsukta a forgatókönyvet.
- Na? – kérdeztem sürgetőleg.
- Hmm…Nem rossz. Tényleg ezt akarod? – kíváncsian végimért.
- Igen. Valami nem tetszik benne? – kérdeztem meglepetten.
- Nem. Igazából tetszik, tényleg nem egy átlagos történet. Szerintem sikeres is lesz – egy percig elgondolkodott. – Ki a másik főszereplő?
- Huh, fogalmam sincs – vontam meg a vállam. Ezen eddig nem is gondolkoztam.
- Ken mit szólt? – váltott témát.
- Képzelheted mennyire örült. Holnap hívja a rendezőt – a lelkesedésem láttán, anya el is mosolyodott.
- Én is örülök, hogy ismét kamera elé állsz. Bár ezt, nem is kell mondanom – mosolygott.
- Tudom. - Azt hiszem újra esélyét láttam a pálya folytatásának. Hírtelen fordult a kocka. Délután még a visszavonulást fontolgattam, de most teljesen biztos voltam, hogy van még keresnivalóm a filmes világban.


Ezen az estén alig bírtam elaludni. Izgultam a holnap miatt, hogy mit tartogat számomra. Reméltem, hogy Ken jó hírekkel fog felhívni.
Már délelőtt tizenegy is elmúlt, mikor végre megszólalt a várva várt hang.
- Szia, Ken! – szóltam bele, miközben a hasam egy csomóba ugrott össze.
- Szia, hogy aludtál? – kérdezte kedvesen. Most szórakozik velem?!
- Ken, kérlek térj a lényegre! – igyekeztem kedvesen kérni.
- Rendben. Beszéltem a rendezővel és mázlink van. Már meghallgatott sok lányt, de még nyitott a kérdés. Vagyis még van esély. Azt kérte amilyen hamar csak lehet, csinálj egy felvételt és küldjük el neki. Megnézik, és attól függően hívnak majd meghallgatásra – sorolta a fejleményeket. Bár tudtam, hogy ez még semmit nem jelent, mégis majd ki ugrottam a bőrömből.
- Szuper. Mi legyen a kisfilmben? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Ami szokott Kristen - közölte velem, és szinte láttam, ahogy forgatja a szemeit. Ha én arra emlékeznék, hogy minek is kell benne lennie, nem kérdeztem volna meg. Na, mind egy, majd megoldom valahogy. – De még ma csináld meg. Délután érte megyek, mondjuk olyan…hmm, négy körül és akkor még be is tudom neki vinni – közölte. Vagyis nincs túl sok időm.
- Akkor neki is állok – majd ki ugrottam a bőrömből.
- Örülök, hogy ennyire lelkes vagy. Akkor délután – mondta.
- Oké. És köszönöm! – tettem még hozzá gyorsan, aztán megszakadt a vonal.


Visítva hajítottam a telefont az ágyra, és mint egy hülye, ugráltam össze-vissza. Aztán felfogtam, mit is kéne csinálom. Azt sem tudtam, hogyan kezdjek hozzá, egyedül nem fog menni.
- Jerry, át kell jönnöd, most! – szinte kiabáltam a telefonba.
- Szívem, minden renden? – kérdezte, elnyomva egy ásítást. Tehát felkeltettem.
- Tíz perced van! – mondtam már valamivel nyugodtabban.
- Öhm…rendben, bár semmit sem értek, de gondolom majd elmagyarázd – felelte nyugodtan, majd le is tette. Ezért volt a legjobb barátom.
Ahogy ígérte, tíz perc múlva már a szobámban toporgott.
- Kristen, elmondanád, hogy mit is fogunk csinálni? – kérdezte kicsit értetlenül, amikor behoztam a kamerát.
- Jelentkeztem egy szerepre és csinálni kell egy ilyen izé…kisfilmet – hadartam, és a kezébe nyomta a kamerát.
- Ideje volt – sóhajtotta, majd leült a neki kikészített székre. Elsőként felolvastam egy monológot a forgatókönyvből, de közben elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem Jerryre. Olyan idióta fejjel bámult rám, hogy elkezdtem röhögni.
- Várj, állítsd le, ez így nem megy – nevettem.
- Jó. Szólj, ha kiröhögted magad. – Kikapcsolta a kamerát és mosolyogva várta, hogy abbahagyjam.
- Mehet – szóltam, miután összeszedtem magam. Onnan folytattam, ahol abbahagytam. Mikor végeztem a felolvasással, kikapcsolta a kamerát.


- Most mi lesz? – érdeklődött.
- Gyere – a kezébe nyomtam a szövegkönyvet, majd a kamera elé rángattam. – Most eljátsszuk ezt a jelenetet – jelentettem ki.
- Hé, én nem vagyok színész – közölte kétségbeesetten, talán kicsit hisztérikusan.
- Erre megfelelsz – nyomtam egy puszit az arcára, majd bekapcsoltam a kamerát és belekezdtünk. Már az elején elröhögtük, de a tetőpont, akkor volt, mikor félreolvasott egy mondatot. Vedd le a polcról helyett azt mondta, hogy vedd le a pólód. Röhögtünk, majd elkezdte felhúzni a pólóm.
- Úgy tuti megkapnád a szerepet – vihogott.
- Folytassuk – morogtam, és visszaigazítottam a ruhám. Végül sikerült rendesen megcsinálni. Muszáj volt elszívnom egy cigit, ezért Jerryt kértem meg, hogy intézze el a kazettát. Pont időben végeztünk. Fél óra múlva ugyanis Ken vágtatott be az ajtón, kikapta a kezemből az anyagot, és már ott sem volt.


Jerry nálunk vacsorázott, aztán kiültünk a teraszra kicsit borozgatni.
- Koccintsunk arra, hogy megkapod a szerepet – emelte fel a poharát.
- Reméljük – összeérintettünk a poharakat, de rossz előérzetem támadt. - Jerry, ugye kitörölted, amiket elrontottunk? – jutott eszembe.
- Azt hittem azt te csinálod – közölte meghökkent képpel.
- Ne! – nyögtem. – Akkor erre hiába iszunk – mondtam csalódottan és rágyújtottam, hogy kicsit leplezzem az idegességem. Pedig tényleg akartam ezt a szerepet.
- Dehogy. Attól még tetszhet nekik – bíztatott. Hálás voltam neki, de én biztos nem egy ilyen bemutatkozást produkált színésznőt választanék a szerepre. – Jaj kincsem, ne legyél már szomorú – mellém guggolt és szorosan átölelt. Beletemettem arcom a mellkasába, és reméltem, hogy mégis kapok esélyt, hogy személyesen is bemutatkozzak nekik.
- Legalább jól szórakoztunk – mosolyogtam rá.
- Bizony. Viszont, ha most nem haragszol, nekem mennem kell – mondta sejtelmes hangnemben.
- Csak nem? – kérdeztem egy kacsintás kíséretében, mire szégyenlősen elmosolyodott. – Honnan ismered? Ki az? Mi a neve? – zúdítottam rá a kérdéseim.
- Emlékszel Jennyre? – bólintottam. - Az Ő unokaöccse, Max.
- Holnap mesélsz! – közöltem vele.
- Még szép! – lehúzta az utolsó korty bort, majd két puszit nyomott az arcomra. – Ja, és Miss. „nagyon elfoglalt ribi vagyok, és szarok a barátaim fejére” kisasszonnyal is ideje lenne találkozni! – majd meg fulladtam a röhögéstől, ahogy gúnyos képpel előadta a maga érdekes stílusában. – Már hiányzik a hármas fogat.
- Nekem is – sóhajtottam.
- Holnap beszélünk Stew – utoljára odaintett nekem, aztán már ott sem volt.


Mintha anya csak kileste volna, abban a pillanatban lépett ki hozzám az erkélyre, amint Jerry elment. Persze, azonnal érdeklődött, hogy mi újság a filmmel kapcsolatban. Elmeséltem neki, hogy Jerryvel mindent elintéztünk, még a kelleténél többet is, és az elküldött videóban kapnak egy kis meglepit. Anya a száját húzta, és elő adta a felelősség teljes viselkedésre vonatkozó elméletét. Szerinte körültekintőbbnek kellett volna lennem, és ellenőrizni, amit elküldök. Ennek ellenére, azt mondta várjuk ki a végét. Még az is lehet, hogy ezek után is látnak bennem valamit. Természetesen, én minden reményemet elvesztettem, és nem értettem, Ő és Jerry, hogyan lehetnek ennyire bizakodóak.
Szerencsére a bor kissé segített lenyugodnom. Még álmos is lettem tőle, ezért egy gyors zuhany után lefeküdtem.


Másnap egész nap a telefonomat néztem. Bárhova mentem, a kis készülék velem tartott. Bár nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán szólnának Kennek, ha nem kapom meg a szerepet. Lehet, csak akkor értesítik, ha meg akarnak hallgatni, személyesen is. Teljesen feleslegesen volt velem a telefon egész nap, nem hívott Ken. Este már végkép minden remény nélkül dőltem a párnák közé.
Reggel, vagyis az órát elnézve délelőtt, a telefonom csörgése ébresztett. A kijelzőn az a három betű villogott, amit tegnap egész nap vártam. Görcsbe rándult a gyomrom, ahogy felemeltem a telefont, hogy beleszóljak. Ezen áll vagy bukik minden. Nagy levegőt vettem, kifújtam és beleszóltam.
- Igen? – a hangom szinte remegett.
- Jó reggelt – felelte kedvesen. Ismertem a hangsúlyt és nagyon reméltem, hogy nem kezd bele a szokásos udvariassági körök lefutásába. – A lényeget igaz? – kérdezte nevetve.
- Ha lehet – nyögtem, mert közben a szívem már a torkomban dobogott. – Meghallgatnak?
- Nem – mondta Ken, mire hangosan kifújtam a levegőt. Tudtam, mit jelent ez, nem tetszett nekik a felvétel, nem találnak alkalmasnak a szerepre. Aztán csak úgy ömleni kezdett belőlem a szó.
- A francba! Pedig tényleg akartam ezt a szerepet! Ez olyan igazságtalan. Miért…
- Befognád? – kiabált rám, mire kicsit megszeppenve összeszorítottam ajkaimat. – Nem hagytad, hogy befejezzem – folytatta.
- Mert tudom, mi a…
- Kristen! – szólt még morcosabban.
- Oké, befogtam – bár nem értettem, mit kell ezen magyarázni, teljesen értettem a szituációt.
- Szóval, nem hallgatnak meg szívem – felnyögtem. Direkt mondja ki ennyiszer hangosan? – Viszont van egy jó hírem. Tiéd a szerep! – visította a telefonba.


- Tessék? – kérdeztem kővé dermedve. Biztos csak a fantáziám űz velem, valami gonosz tréfát.
- Jól hallottad, tiéd a szerep! – ismételte.
- Az nem lehet, ne szórakozz velem. Meghallgatás nélkül egy szerepet sem adnak, hacsak nem egyből arra az illetőre gondolnak – magyaráztam neki. Tudtam, hogy mennek ezek a dolgok.
- Ebben van valami. Viszont, a te kis filmed nagyon tetszett a rendezőnek, ezért be akart hívni meghallgatása, de előtte elküldte a másik főszereplőnek, hogy ő mit gondol. A srác téged akar! Közölte vele, hogy nem kell meghallgatás, neked kell kapnod a szerepet – ledöbbenve hallgattam, amit mond. Ez lehetetlen, ilyen csak a mesében van. – Szóval gratulálok – le kellett ülnöm, mert a lábam hírtelen nagyon gyenge lett. Megsemmisülve ültem az ágyamon, és azon gondolkodtam, hogy vajon álmodom-e. Megcsíptem magam. Au! Nem, ez nem álom. Tényleg enyém a szerep, az a szerep, amit tegnap végleg eltemettem.
- Kristen jól vagy? – kérdezte rémülten Ken, mikor egy ideje már nem válaszoltam.
- Igen, csak…csak nem hiszem el – feleltem. – És mikor kezdődik a forgatás? – kérdeztem mikor végre felfogtam a dolgot.
- Június 1.-én már New Yorkban kell lenned – mondta. – A részletekkel még holnap felhív a rendező, mert most nem ért rá, csak a jó hírt akarta közölni – sorolta, teljes áhítattal a hangjában Ken a dolgokat.


- Az már csak…
- Tizenkét nap – fejezte be helyettem. – Holnap hívlak a részletekkel, addig is készülj lelkileg, mert nemsokára forgatni fogsz! – nevetett, majd letetett.
Forgatni fogok – ismételtem magamban. Ráadásul New Yorkban, ki tudja meddig. És a legfontosabb dolgot el is felejtettem megkérdezni Kentől. Mégpedig, hogy ki a másik főszereplő. Az a srác, aki mindenféle meghallgatás nélkül, egy sima kis videóból – ami ráadásul tök gázra sikerült – tudja, hogy engem akar maga mellé.