13. fejezet: Érzelmek

Nos, my loved ones!:) Meghoztam a 13.fejezetet. Olyan furcsa, hogy már a 13.-nál tartunk. Vagy csak nekem?:D Mindegy is, nem ez a lényeg, hanem a tartalom. Kíváncsi vagytok, mit fogtok szólni, mert most meglepő fordulat következik. És nem csak ebben a részben, hanem a történet is kicsit más irányt vesz. Remélem, így is szeretni fogjátok.:)
Kicsit fűznék pár dolgot az előző fejezethez. Sokan nem értitek, Kristen miért nem hallgatta meg Robot. Azért, mert biztos volt benne, hogy Rob is úgy gondolja ahogy Ő és nem akarta tovább ragozni. Valamint, annyira görcsösen ragaszkodik Robhoz, barátként, hogy ennél nem lát messzebb, vagyis eddig nem látott. Rob miért nem győzködte? Mert nem lett volna értelme. Úgy van vele, hogy döbbenjen rá magam(Zeno nagyon jók a meglátásaid:)). Kristen, tényleg úgy érzi, hogy ez egy mély barátság, és ez így is van…De tényleg csak ennyi? Na, most minden kiderül, azt hiszem. Sok kérdésre választ kaptok.:)
Akkor a kisregény után jó olvasást. Puszi, Lady
ui.: remélem tetszik a kép is:D


Egy hónap. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttam Robot. Akkor az étteremnél még nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Olyannyira hozzá szoktam, hogy mellettem van, hogy igen is, nagyon éreztem a hiányát. Hiányoztak a New York-i esték. Az mikor elmentünk valahova, vagy csak a szobánkban voltunk és beszélgettünk. Ott, csak néhány fal választott el minket egymástól, most viszont egy ország állt az utunkba. Túl jó barátom lett, az életem része, hogy ne érezzem meg, hogy nincs velem. Kicsit talán több is ennél, de ez a mai napig csak kérdő jellel szerepel a fejemben…

A napjaim nagyjából egyhangúan teltek. Ismét visszatértem az unalmas kis életembe, ahol semmi nem történik. Hiányzott a forgatás, hogy tartoztam valahova, hogy volt dolgom, miért felkelnem. Jerry igyekezett a kedvemben járni, sokszor cipelt el valahova, vagy csak átjött és beszélgettünk. Mellettem volt. Anya is ellátott feladattal, tehát dolgom éppenséggel volt, de untam magam.
Fénypontnak számítottak azok a napok, mikor Rob felhívott. Ilyenkor mindig órákat beszéltünk. Mesélt. Mindent, ami vele történik. Sajnos ez csak heti egyszer, maximum kétszer történt meg. Nikkivel is folyamatosan tartottuk telefonon a kapcsolatot, Ő is mindenről beszámolt, így volt, hogy egy történetet kétszer hallgattam végig.

Ez a reggel is olyan volt, mint a többi. Unottan elnyomtam a cigim, hogy valami étel után nézzek, mikor meghallottam a telefonom pityegni. Mint egy hülye rohantam, hogy felkapjam, de előtte rápillantottam a kijelzőre. Nikki. Nocsak, az emlegetett szamár…
- Szia – szóltam bele mosolyogva.
- Szia, Stew. Hogy vagy? – érdeklődött kedvesen.
- Unatkozom – nyögtem, miközben ledobtam magam a kanapéra. – Nagyon.
- Helyes…
- Helyes? – kérdeztem vissza, kicsit döbbenten.
- Igen, mivel ez azt jelenti, hogy nincs semmi dolgod, vagyis szabad vagy, igazam van? – nevetett.
- Igen – feleltem, mit sem sejtve.
- És az elkövetkezendő néhány heted is az, ugye? – folytatta, amivel teljesen összezavart.

- Nem térnél a lényegre? – Kezdtem kissé bepipulni.
- Előbb válaszolj! – utasított.
- Nincs – sóhajtottam türelmetlenül.
- Remek. Ugyanis vettem neked és Jerrynek egy repjegyet. Holnap után jöttök hozzám – sikította vékony hangon, akár egy kisgyerek, aki új játék tulajdonosa lesz.
- Hogy, mi? – pislogni is elfelejtettem, annyira meglepődtem.
- Jól hallottad, jöttök Vancouverbe – ismételte. – Azért ettől kicsit nagyobb örömre számítottam – méltatlankodott, megjegyzem jogosan.
- Nem, én nagyon örülök, csak még nem fogtam fel. De miért? – szakadt ki belőlem az első kérdés.

- Ez egyszerű. Mivel a legjobb barátaim vagytok, és sosem látlak titeket. Főleg téged, nem is tudom, mikor láttalak utoljára, Stew. Hiányzol, nagyon. Kellett valami megoldást találnom – magyarázta. Igaza volt. Legalább két hónapja nem találkoztam vele, és nekem is nagyon hiányzott.
- Köszönöm Nikki – búgtam hálásan a telefonba.
- Hoho, nem miattad tettem, inkább magam miatt. Tudod, milyen önző vagyok, és már nagyon szükségem van rátok. Meg egy kicsit Rob miatt – nevetett. Én is nevettem volna, ha nem üti meg a fülem annyira, az az utolsó mondat.
- Rob miatt? – hökkentem meg. Ennek mi köze hozzá?

- Igen, szegény mindig úgy elszontyolodik, mikor szóba hozlak valami miatt. Tudom, milyen jóban letettek a forgatás alatt, neki is hiányzol. Nem is szóltam neki, had lepődjön meg – nevetgélt tovább boldogan. Tehát látványosan hiányol engem. Örültem neki, legalább nem csak Én hiányolom Őt.
- Jerry tudja már? – tértem át másik témára.
- Igen, most szóltam neki is. Mondta, hogy ma este vacsizni mentek és szól neked, de én akartam – mondta.
- Mondtam már, hogy imádlak? – kérdeztem mosolyogva.
- Néha, de sosem elég. – Nikki nagyon boldog volt, hallottam a hangján. Meg abból, hogy már most kitért a részletekre, hogy hova fogunk menni, és miket fogunk csinálni. Annyi mindent tervez, hogy azzal a forgatás végégi nem végzünk.

- Hé, mit gondolsz, meddig leszünk ott? – kérdeztem nevetve.
- Sokáig. Két hónapja nem láttalak, vagyis legalább ennek a felét itt kell töltened velem – szögezte le, most már halál komolyan.
- Egy hónapig mit csinálok én ott? – rettentem meg. Egy-két hét még rendben van, na de egy hónap!
- Nyugi, Stew. Visszafelé nem vettem jegyet, szóval mindenki eldöntheti, mikor megy. Én csak remélem, hogy sokáig velem lesztek – közölte reménykedő hangon. Nem firtattuk tovább a meddig maradunk témát, ez majd ott kiderül. Inkább másról beszélgettünk. Ma nem forgatott, így elég hosszúra nyúlt a telefon. Olyannyira, hogy mire letettem, már készülődhettem is, nehogy elkéssek a vacsoráról, Jerryvel.

Ő természetesen már száz wattos vigyorral az arcán várakozott rám egy asztalnál. Kérdeznem sem kellett, minek örül annyira, tudtam jól. Én is boldog voltam. Igazából csak most kezdtem el felfogni, hogy nemsokára utazunk. Egyetlen gondolat fészkelte be magát a fejembe mióta letettem a telefont, mégpedig, hogy láthatom Robot. Mérhetetlen örömmel árasztott el a tudat, hogy újra találkozunk. Kicsit rosszul is éreztem magam, mert annak, hogy Nikkivel lehetek fele annyira nem örültem, mint hogy láthatom Őt. Ez a furcsa érzés pedig nem hagyott nyugodni. Egyre jobban kezdtem aggódni az utazás miatt. Jerrynek nem beszéltem erről, neki csak annyit mondtam, hogy mennyire örülök. Ez így is volt…De a kétségek bennem voltak. Annyira már nem is voltam biztos ebben az utazásban…

Vártam, hogy a vacsora alatt majd szóba hozza, hogy Rob is ott van, de nem tette. Ragaszkodott a kijelentéséhez, miszerint nem foglalkozik velünk. Mióta haza jöttem New York-ból, vagyis az ominózus beszélgetés óta, nem is került köztünk szóba Rob. Nem is kellett, eleget agyaltam rajta, saját magam. Sokkal többet, mint egészséges lett volna.

A következő napom a készülődéssel telt. Nem tudtam mennyi időre is megyek, ezért pakoltam ruhát dögivel. Bár mosoda ott is van, mégsem bírtam határt szabni magamnak.
A gyomrom már az utazás reggelén egy csomóban állt. Mikor Jerryvel találkoztam a reptéren, szóvá is tette a dolgot, mert állítólag látszott rajtam. Ráfogtam a repülésiszonyomra az idegességet, amit el is hitt… legalábbis úgy tett. Furcsa volt, hogy hova tartok, vegyes érzésekkel ültem a repülőn. Viszont ez még nem volt a tetőpont.

Az érzelmeim, és a bizonytalanságom, akkor hágott a tetőfokára, mikor a taxi leparkolt a hotel előtt.
Kétségekkel léptem át a luxusszálloda küszöbét. Nem tudtam, mennyire volt jó ötlet ide jönnöm. Azt sem tudtam, igazából miért is jöttem, vagy, miért egyeztem bele, hogy ide utazzak. Két lehetséges válaszom is volt. Az egyik, hogy miatta. Viszont ez úgy tűnt képtelenségnek, ahogy volt. A másik, hogy a barátnőm miatt. Igen, ez volt az elfogadható válasz. Ritkán találkozunk, én éppen ráértem és jó barát lévén, eljöttem hozzá.
A recepcióhoz léptem, hogy elkérjem a lefoglalt szobához tartozó kulcsot. A pultos lány készségesen, mosolyogva fordult felém, és azonnal teljesítette a kérésemet. De nem is én lettem volna, ha nem mutatom meg azonnal, milyen kétbalkezes is tudok lenni.

A kulcs a földön landolt, közvetlenül a lábam előtt. Kínos mosollyal az arcomon lehajoltam, hogy felvegyem, majd távozzak. Viszont, mikor felnéztem, földbe gyökerezett a lábam. Amit ott láttam megerősített benne, hogy nem kéne itt lennem. Most már biztos voltam benne, hogy nem volt jó ötlet ide jönnöm. Nem csak meglepett, ahogy kiléptek a lift ajtaján, hanem kicsit le is taglózott. Ez az érzés pedig meglepett. A lány - akit ugyan személyesen még nem ismertem, de többet tudtam róla, mint azt sejtené -, szinte a karjába csimpaszkodva haladt mellette. Furcsa volt. Ez valahogy nem illett a bennem kialakult képbe. Ez a kép pedig, az Ő elmesélései alapján keletkezett. Nem ezt hallgattam három hónapon keresztül.

Most mégis együtt lépkedtek a kijárat felé. Egészen addig, még a tekintetünk nem találkozott. Több dolog is történ ebben a pillanatban. Jerry megbökött, hogy ideje lenne a lift felé indulni, kétségkívül még nem vette észre azt, ami engem ide szögezett. A másik dolog pedig Rob volt. Ahogy végig nézett rajtam, óriási mosoly terült szét az arcán. Aztán lehajolt a lányhoz, és valamit a fülébe súgott. Erre a lány rámosolygott, nyomott a szájára egy csókot, ennél a pontnál hittem azt, hogy lehidalok. Jerry addigra már mellém lépett, és akárcsak én, meglepetten nézte a jelenetet. Ebben a pillanatban a szívem ketté hasadt, mintha valaki egy tört vágott volna belé, és jól meg is forgatta volna. Csak álltam ott döbbenten, a bennem jelenleg viharként dúló érzelmekkel.

- Én mondtam, hogy ne szerencsétlenkedj – súgta a fülembe a legjobb barátom, mire rá kaptam a tekintetem. Nem bírtam válaszolni, mert ebben a pillanatban valami bevillant, egy új érzés kerített a hatalmába. Féltékeny vagyok. Halálosan féltékeny vagyok arra a lányra, aki az előbb belékarolt, megcsókolta. Én akartam a helyében lenni, egyedül én akartam élvezni Rob figyelmét. Aztán jött az újabb sokk. Oké, féltékeny vagyok, ami normális egy nőnél, de egy barát nem féltékeny. És ez volt a lényeg, a baráton volt a hangsúly. Most tört fel belőlem, amit hónapokig sikeresen lepleztem magam előtt, ami ellen nyilván küzdöttem, hogy ne fogjam fel. De, most, hogy mással láttam, értelmet nyert minden.

Féltékeny vagyok, mert nem barátként tekintek rá. Ezt mondom, tudatosítom magamban, de legbelül nem így van. A szívem máshogy érez. Egy pillanat alatt lepörgött előttem minden, ami ismeretségünk óta történt velünk. Minden barátinak, vagy gyengeségnek hitt pillanatunk, és most már tisztán láttam. Tudtam, hogy szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok Robert Pattinsonba.
Rob ebben a pillanatban szakadt el tőle, és rám nézett, mintha meghallotta volna a gondolataim. A lány elindult valamerre, Rob pedig ebben a pillanatban felém. Remegve vártam, hogy oda érjen.

- Kristen – suttogta, majd minden habozás nélkül magához rántott és megölelt. Én is átkaroltam, szorosan bújtam hozzá, miközben a gyomromban lévő görcs nemhogy megszűnt volna, inkább felerősödött.
- Látom leesett – tátogta felém Jerry, miközben végignézett rajtunk. Egy idegennek szimpla baráti ölelésnek tűnhet, de Jerrynek ez többet mondott minden szónál. Nem volt elégedett, a tekintete inkább sajnálkozó volt, és dühös. Dühös, mert megint nem hallgattam rá, pedig Ő tudta…
- Hogy-hogy itt vagy? – kérdezte Rob, mikor elengedett. – Szia, Jerry – nyújtott felé kezet.
- Rob – biccentett Jerry is. – Én most felmegyek és lepakolok, később – veregette vállba Robot, és vetett felém még egy „csak ügyesen”pillantást.
- Nikki cibált minket ide, hiányzunk neki – mosolyogtam.

- Nem csak neki – búgta halkan, és megsimította a kezem.
- Te is hiányzol nekem – csúszott ki a számon, majd zavartan hozzátettem egy mosolyt is.
- Gyere, felkísérlek a szobába – fogta meg a csomagom. Én még mindig annyira össze voltam zavarodva, hogy egy köszönömöt sem bírtam kinyögni. – Remek, az én szobám is ezen a szinten van – mosolygott rám, mikor a kulccsal babráltam. Próbáltam nem arra gondolni, hogy valószínűleg a Vele közös szobára céloz… Beléptünk a szobába, Rob letette a csomagomat a bejárat mellé, majd az ablakhoz lépett.
- Szép a kilátás – fordult vissza felém. El sem tudja képzelni, mennyire leszarom.
- Biztos – vontam vállat, majd kicsit én is körülnéztem a szobában. Volt egy nappali, egy fürdő, meg egy háló. Nem nagyon érdekelt, de azért megnéztem.
- Valami baj van? – kérdezte, még mindig az ablak előtt állva.

- Baj nincs, csak meglepődtem. Az ott Nina volt lent veled, igaz? – szegeztem neki a kérdést, kicsit talán élesebben, mint szándékoztam. De hiába, a nyugodtságom valahol a portán maradt. Minél előbb válaszokat akartam a kérdéseimre.
- Igen – felelte, miközben zavartan a cipője orrát kezdte bámulni.
- Most együtt vagytok, vagy mi? – faggattam tovább, mert úgy tűnt, magától nem fog beszélni.
- Valahogy úgy – ködösített. Nagy levegőt vettem, csak, hogy normálisan csengjen a hangom, annak ellenére, hogy mennyire le voltam sújtva.
- Nem értelek – vallottam be, mire végre felnézett rám, a cipője bámulásából. – Két hónapon keresztül azt hallgattam, hogy nem akarsz vele lenni, és mennyire zavar a folytonos akaratossága, ami arra irányul, hogy együtt legyetek. Erre ide jövök, és ti ketten …– hadonásztam a kezemmel feszülten. – Miért?

- Ez volt a kézenfekvő – vont vállat.
- Tessék? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, mert nagyon nem értettem.
- Nina itt van, velem akar lenni. Arra gondoltam, miért ne próbálhatnánk meg, végül is egész nap együtt vagyunk, össze vagyunk zárva – folytatta. Döbbenten bámultam rá.
- Kézenfekvő? Rob, egy kapcsolatnak nem a megelégedésen kell alapulnia. Szereted Őt? – kérdeztem, miközben elé álltam.
- Kedvelem és szeretem, mint a barátom – jött az egyszerű válasz.
- Ennyi? Ennyi nem elég egy kapcsolathoz – dorgáltam, azokkal a szavakkal, amiket én is mondtam magamnak azon a reggelen. Mikor még azt hittem, én is csak ennyit érzek Ő iránta.
- Még lehet több – jelentette ki magabiztosan.

- Rendben, ez nem az én dolgom – fordultam el tőle. – Nekem az számít, hogy boldog legyél – motyogtam, miközben elővettem a telefonom. Ezt még fel kell dolgoznom. Bár nem tudom, hogyan fog menni.
- Találkozunk este? – jött mögém, túl közel.
- Ma nem. Kicsit fáradt vagyok, majd holnap – feleltem, és felé fordultam. Bólintott, majd se szó, se beszéd kiment az ajtón. Sóhajtva leültem a kanapéra, és azon törtem a fejem, mégis, hogy cseszhettem el ennyire? Miért nem voltam előrelátó, miért kellett magam előtt is leplezni, mit érzek iránta. Ezzel csak újabb nehézségeket halmoztam magam elé. Hogy fordulhat ekkorát a kocka hirtelen? Közben kaptam egy sms-t Jerrytől, hogy Nikki szobájában várnak rám. Átmentem.

Nikki azonnal a nyakamba ugrott, és percekig csak ölelgetett. Jerry árgus szemekkel méregetett, miután Nikki helyet foglalt.
- Most örülsz? – kérdeztem, egy kicsit keményen. Nikki azonnal rám nézett, méregetve engem. Nem volt hozzászokva ehhez a hanghoz.
- Igen és nem. Jobban örültem volna, ha előbb térsz észhez – mondta rögtön, durcásan.
- Jaj ne. Miből maradtam ki? Elegem van, hogy semmiről nem tudok – kezdett méltatlankodni a harmadik fél, mire Jerry felé fordult, és elmosolyodott.
- Kristen belezúgott Robba – közölte vele olyan nyugodtan és természetesen, mintha éppen arról beszélne, milyen idő van. – Csak a kisasszony tagadta végig, de most, hogy meglátta azzal a másik nővel, rájött, hogy mit is érez valójában – vigyorgott, majd gúnyosan rám nézett. Nikki kikerekedett szemekkel járatta a pillantását köztem, és Jerry között.

- Te – mutatott rám. – Miért nem mondtad el? – vádolt sértetten.
- Nem volt, mit elmondani. Azt meg tudtad, hogy jóban vagyunk – védekeztem.
- Akkor Te! – nézett most Jerryre. – Miért nem szóltál, hogy mit gondolsz. Együtt tehettünk volna valamit, és most nem tartana itt ez a szerencsétlen – förmedt rá.
- Ha egy egész várost sorakoztatsz elé, és próbálod velük meggyőzni, akkor is a saját hülyesége mellett tart ki. Erre magának kellett rájönnie – próbálta nyugtatni Jerry. Igaza volt, ezt csak úgy foghattam fel, ha magam veszem észre, ami az orrom előtt van.
- Jó, felesleges ezen rágódni, inkább döntsük el, mit csináljunk – pattant fel Nikki, és elővett három sört a hűtőből.
- Hogy-hogy mit csinálunk? – kérdeztem meglepetten.

- Te sem gondolhatod komolyan, hogy ezt annyiban hagyjuk. Rob nagyon kedves barátom, nem hagyom annak a szipirtyónak a markában, ha van esély szétválasztani őket – fordult felém olyan fejjel, mintha valami alapvető dolgot nem látnék.
- Azt hittem kedveled Ninát – nyögtem, amint túlestem a következő megdöbbenésen.
- Oh – legyintett. – Ez csak a látszat, a béke megőrzése érdekében – vigyorodott el cinkosan.
- Mit mondott Rob? Beszéltetek, nem? – tért a lényegre Jerry.
- Azt, hogy ez volt a kézenfekvő megoldás. Azért van vele, mert Nina itt volt, és kedveli – majdnem elröhögtem magam, annyira képtelenségnek hangzott még most is. Jerry meg is tette.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmiről lesz szó – bólintott Nikki.
- És terved is van, nagyokos? – fordult felé Jerry. Úgy éreztem magam, mint aki egy titkos csapat gyűlésébe csöppent.

- Majd lesz – nyújtott rá nyelvet Nikki, nem törődve a gúnyos hangnemmel. Aztán elkezdődött, az, amire felnőtt emberek társaságában nem is számítottam. Nikkinek lett terve, de még milyen! Nina vízbe fojtásától, egészen az elrablásáig. A kopaszra borotváljuk a fejét résznél, már én is bele szóltam. Addig csak elhűlve hallgattam a Jerryvel folytatott szópárbajukat, hogy mi lenne a legjobb megoldás, Nina kitúrására.
- Hé, nyugi – vágtam közbe. – Mi lenne, ha egyszerűen csak hagynánk. Hagynánk, hogy Rob maga jöjjön rá, hogy neki így nem jó. Azzal szerintem sokkal többre megyünk, mint holmi kicsinyes cselekkel – magyaráztam. Örültem is volna magamnak a zseniális ötletem miatt, ha nem azt látom az arcunkon, amit. A két döbbent szempár, ami most úgy meredt rám, mint egy elmeroggyantra, mindent megmagyarázott…

12. fejezet: Ébredés

Köszönöm a türelmeteket, és a megértést.:) Most viszont eljött a folytatás ideje. Itt a 12. fejezet, amiben talán nem éppen az szerepel, amit reméltetek. Viszont mindennek megvan a miértje, ezért kérlek titeket, hogy ne pánikoljatok rögtön. Legyetek türelmesek. :)
Jó olvasást a részhez, remélem tetszeni fog, és megosztjátok vele, amit gondoltok! ;)
Puszi, Lady

Reggel nehezemre esett kinyitni a szemem, ami nem csoda, hiszen hosszú éjszaka áll mögöttem, de még milyen… Tegnap olyasmit éltem át, amilyet még soha azelőtt, és mindezt egyvalakinek köszönhetem. Meg sem mertem mozdulni, hiszen Rob még mindig aludt mögöttem, nem mellesleg, szorosan hozzám simulva, kezét a hasamra szorítva. Újra lepörgettem magam előtt minden képkockát. Sokszor majdnem felnyögtem, ahogy felidéződött bennem minden, amit akkor éreztem, vagy, ahogy Rob hozzám ért, megcsókolt. Tudtam, hogy ez egyszeri volt és megismételhetetlen. Ezzel már tegnap is tisztában voltam, mikor együtt voltunk. A vonzalom nem elég egy kapcsolathoz, és biztos vagyok benne, hogy ezzel Rob is tisztában van. Csak azt remélem, hogy azzal, hogy lefeküdtünk- nem is egyszer-, nem tettünk kárt a barátságunkban.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy a másik érintett, mocorogni kezd mögöttem. Csak arra eszméltem, hogy eddig hasamon nyugvó keze lassan rásimul a mellemre, míg ajkai a nyakamat veszik célba. Lehunytam a szemem, és gondolkodni kezdtem. Rob egyértelműen folytatná a tegnapiakat, és őszintén szólva, nekem sem lenne ellenemre, mindannak fejében, hogy pár perce döntöttem el, ez nem fordulhat elő többet. Döntéshelyzetbe kerültem. Vagy most azonnal leállítom, vagy még egyszer utoljára engedek a vágynak. Nem volt nagyon időm gondolkodni, sőt helyesen dönteni sem, mert Rob másik keze – amivel nem a mellemet kényeztette -, megállíthatatlanul igyekezett a lábam közé. Éppen hogy csak megérintett, ajkaimat egy halk nyögés hagyta el, amivel egy időben döntöttem is. Rob is felsóhajtott, ahogy megérezte, hogy máris szinte tocsogok, pedig még alig tett valamit. Hiába, aki tud az tud… Szájával tovább játszott a nyakam puha bőrén, ujjai ritmusosan simogattak, miközben ha lehet, még közelebb vont magához. Ismét felnyögtem, ahogy egyértelmű vágya a fenekemnek nyomódott.

Ennyi pont elég volt, hogy minden józan eszem elveszítsem, és nyakamat teljesen kitekerve, csókra nyújtózzak felé. Mosolyogva hajolt hozzám, és miután nyelvét végighúzta alsó ajkamon, megadta, amit akartam. Innentől kezdve már nem voltam képes határt szabni, és még a jobbik eszem is úgy gondolta, ha már tegnap is megtörtént, még egy mit számit. Újra csak sodródtam az árral. Kissé kényelmetlen volt így, ezért Robot a hátára lökve, egyik lábam átvetve rajta, fölé ültem. Tettre kész férfiassága a lábaim közt lüktetett, de még egy kicsit húzni akartam az időt, a legjobb résszel még várni szerettem volna. A mellkasát végigcsókolva értem el szájához, hogy újabb csókot lopjak tőle. Megkaptam, miközben csípőm is lassú, körkőrös mozgásba kezdett. Kíváncsi voltam, meddig bírja, amit művelek, bár lehet, hogy én leszek a türelmetlenebb. Tévedtem. Rob a számba nyögött, miközben egy határozott mozdulattal a csípőmbe markolt, és magára húzott. Most egyszerre vizahangozott a nyögésünk a piciny szobában, miközben megvonaglottam az érzéstől. Elszakadtam tőle, és felülve rajta mozgatni kezdtem a csípőm.

Rob kétségkívül élvezte ezt a felállást, ugyanis le sem bírta venni szemeit a testemről, miközben egyre gyorsabban mozogtam rajta. Hol az arcom, hol a mellem, hol pedig azt a pontot igézte, ahol testünk összeforr. Persze kezei sem tétlenkedtek sokáig, hamar felkúsztak a mellemre, édes borzongást kiváltva ezzel, belőlem. Egy idő után, akár milyen nehezemre is esett, megálltam a mozgásban, pont mielőtt élvezetünk beköszöntött volna. Nyújtani akartam, nem szerettem volna még, hogy vége legyen, minden másodpercet ki akartam élvezni. Rob sűrű zihálás közepette nyögött fel, de nem panaszkodott, megértett, miért tettem. Lehajoltam hozzá, hogy ismét forró csókban forrjunk össze, ezzel is tovább perzselve a bennünk tomboló tüzet. Ahogy nyelvünk találkozott, nem bírtam tovább, és csípőm újra mozgásba lendült. Rob feje mellett két oldalt támaszkodtam meg, és mozogtam rajta, fel és le. Ő a fenekemet simogatta, néha be is segített. Végig tartottuk a szemkontaktust, amitől csak még élvezetesebb lett az együttlétünk, hiszen a szeme csillogása, elégedett tekintete mindent elárult számomra. Aztán vége lett.

Egy utolsó nyögés közepette remegett meg testem, miközben a világ szinte elhomályosult előttem, csak Rob mosolyát láttam, ezekben a másodpercekben egyedül Ő volt a gondolataim középpontjában. Természetesen Róla sem feledkeztem meg, nem hagytam abba a mozgást, így néhány kisebb csípőmozdulat után, Ő is követett engem. Önkívületi állapotban bújtam a karjai közé, nem tudnám megmondani, mennyi ideig feküdünk így. Lassan felemeltem a fejem, és csillogó szemeibe néztem.
- Jó reggelt – suttogta ekkor, és egy apró csókot nyomott a számra.
- Kétségkívül jó – mosolyodtam el, és most én csókoltam meg. Ez kicsit hosszabbra nyúlta, percekig nem engedte szabadon a nyelvem, aztán a hátamra fordított, és még néhány hosszú perc után, leszállt rólam. Üresnek éreztem magam, pedig tisztában voltam vele, hogy ennyi volt. Mégis fájt belátni, hogy ennyi járt nekünk. Percekig egy szót sem szóltunk. A csendet végül Rob szakította meg.

- Mikor indul a géped? – kérdezte, miközben a könyökére támaszkodott, hogy jobban lásson.
- Egykor. A tied? – reménykedtem, hogy egy géppel megyünk, legalább lesz időnk kicsit beszélgetni. Ekkor még nem is sejtettem, hogy beszélgetésre már jóval előbb sor fog kerülni.
- Úgy tűnik, egy géppel megyünk – mosolygott édesen, miközben ismét közelebb bújt hozzám. Most mégsem ölelt át, és semmi ilyesmi.
- Nem tudom, mi lesz most… Én forgatni fogok, hogy fogjuk megoldani? – törte meg a csöndet, egy számomra igazán meglepő kérdéssel. Hogy-hogy, hogy?- kérdeztem magamtól, mert fogalmam sem volt mire érti. Aztán leesett. Szegény azt hiszi, hogy várok tőle valamit. Ami normális is lenne, de mióta vagyok én normális? Na ez az, nem vagyok az, soha nem is voltam.

- Rob – kezdtem bele, miközben felültem az ágyon. - Én nem várok tőled semmit, hidd el. Ez remek volt, jobb, mint, amit valaha is tapasztaltam, de nem akarom, hogy úgy érezd, tartozol nekem ezek után valamivel – nyugtattam, mire csak egy meglepett, nem is, inkább összezavarodott pillantást kaptam válaszul.
- Én nem érzem úgy, én…
- Nekem bővel elég, ha a barátságunk sértetlen, mert nem akarlak elveszíteni. A barátságunk a legfontosabb nekem, én belehalnék, ha annak vége lenne – hadartam kétségbeesetten, mire megdöbbent. Már nem volt zavarodott, sokkal inkább döbbent. Vártam néhány pillanatot, csak ezután kérdeztem rá, hogy minden rendben van-e.
- Persze. És ne aggódj, sosem veszítesz el – ígérte, majd közelebb húzódott hozzám, és megölelt. Pont erre volt szükségem, hogy tudjam, minden marad a régiben. Ekkor arra még nem is gondoltam, Ő mit szeretne, vagy mire számított…
- Rendelek reggelit, amíg lezuhanyozol – ajánlottam mosolyogva, elgondolkodva bólintott. Kimásztam mellőle, és még Ő bevonult a fürdőbe, elintéztem a rendelést. Aztán helyet cseréltünk, és mire én felöltöztem, a reggeli kint várt rám.

Attól tartottam a legjobban, hogy ezután jön a feszengés, kínos csend és minden más, ami ilyen esetekben be szokott következni. Szerencsére nem így történt. Ugyan olyan fesztelenül tudtunk beszélgetni, mint a tegnap, és ma történtek előtt. Persze, megvoltak a pillanatok, mikor Robnak egy-egy mozdulatáról, hangjáról vagy arcáról beugrottak képek az éjszakánkról. Ilyenkor mindig zavarba jöttem, annak ellenére, hogy Ő nem tudhatta, mi jár éppen a fejemben. Talán nehezebb lesz elfelejtenem, ami történt, mint hittem.
Egy búcsú cigi után eljött a pakolás ideje, Rob átment a szobájába, míg én itt szedtem össze a cuccaimat. Aztán a recepción találkoztunk újra, ahol a sofőr várt minket, akivel a reptérre megyünk. Nem kis meglepetésünkre ott már vártak ránk. A népes fogadóbiztosság nem másokból állt, mint New York legleleményesebb lesifotósaiból. Úgy kattintgatták a gépeiket, mintha az életük múlna rajta, hogy minden egyes mozdulatunk meg legyen örökítve. Rob kissé idegesen tolt be maga előtt az ajtón, de amint a négy fal biztonságában tudhattuk magunkat, fellélegezett.

- Annyira utálom őket – sóhajtotta, miközben a csekkolásra vártunk.
- Elhiszem – húztam el a szám, és kifelé tekintettem, hogy még mindig ott vannak-e. Persze, hogy igen. Sőt, mikor időnként kinyílt az ajtó, élvezettel nyomták be a gépeiket, hátha lekaphatnak még pár érdekes pillanatot.
A repülőút teljes nyugalomban telt, főleg azért, mert mind a ketten aludtunk, mint akit fejbe vágtak. Csak arra keltem fel, hogy Rob az arcomat simogatva próbál ébredésre bírni. Nehezen kinyitottam a szemem, majd feltűnt, hogy szinte teljesen Robhoz bújva alszom. Egy pillanat alatt zavarba jöttem, és elhúzódva tőle, kezdtem igazgatni a ruháim. Ő persze csak somolygott az orra alatt. Gyorsan becsatoltam az övem, hiszen a leszállás megkezdése miatt kellett felkelnem.

- Mikor utazol? – kérdeztem tőle az utolsó percekben, mikor a csomagokra vártunk.
- Holnap után reggel – felelte. Az hamarabb van, mint gondoltam. És utána, három hónapig nem is látom, ami megdöbbentően megrémített.
- Látlak még előtte? – érdeklődtem félénken, nem tudtam, Ő mit szeretne.
- Mit szólnál holnap egy ebéhez? – ajánlotta mosolyogva, amibe azonnal bele egyeztem. Úgy váltunk el, mint jó barátokhoz illik. Egy hosszú ölelés, majd mind a ketten mentünk a számunkra fenntartott autó felé. Percekig csak bámultam, míg Ő beszáll a sajátjába, csak azután mentem az enyémhez. Furcsa érzésem volt, mintha egy felem elveszett volna. Jerryvel is sokszor vagyunk külön, az mégsem ráz meg ennyire. Azzal nyugtattam magam, hogy holnap még lesz időm rendesen elköszönni tőle.
Ha már itthon vagyok, ideje visszatérni a rendes kerékvágásba, azonnal hívtam is Jerryt.

- Szervusz, angyalkám. Itthon vagy? – érdeklődött.
- Igen, most tartok hazafelé a kocsival – mondtam neki.
- Aham, és miért olyan a hangod, mint akinek a fogát húzzák? – trafált bele azonnal a lényegbe. – A lovagod merre van? – folytatta.
- Nem a lovagom Jerry – sóhajtottam. Ha tudná, mennyire nem az…- És gondolom Ő is kipiheni magát – mondtam meggondolatlanul.
- Miért? Csak nem megdolgoztattad? – nevetett, majd miután nem válaszoltam, mert ezt most nem bírtam poénnal elütni, abba hagyta a vihogást. – Te jó ég! Egy óra múlva nálad vagyok – közölte döbbent hangon.
- Köszönöm – ennyit bírtam kinyögni, sem tiltakozni, sem hazudni nem volt kedvem. Nem mintha valaha is hazudtam volna neki. Nem is szándékoztam, meg persze neki nem is tudok. Jobban ismer, mint bárki ezen a világon.

Miután letettük csak bámultam ki az ablakon, és gondolkodtam. Azt sem vettem észre, hogy haza értünk, a sofőr szólt rám, hogy ideje kiszállni.
Anya az ajtóban a nyakamba ugrott, és azonnal a konyhába húzott, hogy megetessen. Közben pedig le sem lehetett lőni, folyamatosan szóval tartott, minden részletet tudni akart. Hiába beszéltem vele, nap, mint nap telefonon, még mindig volt, amit tudni akart. Meséltem hát neki. Egészen addig, míg Jerry be nem vágtatott, nyomott az én arcomra és anyáméra is egy puszit, majd elnézést kérve anyutól a kocsijába tuszkolt.
- Hova viszel? – kérdeztem idegesen, mert azt sem hagyta, hogy összeszedjem magam.
- Csak nyugi, egy csendes helyre, ahol mindent elmesélsz – vigyorgott rám elégedetten, én pedig sóhajtva hátradőltem az ülésben.

Néhány perc múlva meg is érkeztünk, a törzshelyünkre. Ez volt az a hely, ahova mindig elmentünk, ha valakivel történt valami. Itt ültünk akkor is, mikor Mike-al szakítottam, vagy mikor Ő, illetve Nikki szakítottak. Ezen a helyen beszéltünk meg minden sorsdöntő mozzanatot az életünkben.
Leültünk a kis kávézónk, egyik csendes sarkába, és miután kikértük a kávénkat, Jerry felém fordult.
- Mesélj! – utasított.
- Lefeküdtünk…nem is egyszer – suttogtam, mialatt zavaromban a bögrémen lévő írást kaparásztam.
- És? – felnéztem rá, de döbbenet helyett inkább értetlenkedés ült az arcán.
- És? – kérdeztem vissza, én viszont döbbenten.
- Nem értem, mi a probléma – közölte.
- Hogy mi a probléma? Lefeküdtem az egyik legjobb barátommal, és oké, hogy meg tudtuk beszélni, vagyis a barátságunk sértetlen…

- Mi van? – förmedt rám, mint aki nem ért semmit. Elhallgattam, és kérdően vizslattam. – Milyen barátságról beszélsz? Mondd, neked teljesen elment az eszed? – Jerry sosem arról volt híres, hogy visszafogja magát, vagy, hogy a véleményét magában tartja, de ezzel a mostani viselkedésével engem is meglepett. Ilyen hangot nem hiszem, hogy megütött volna velem szemben, valaha is.
- Jerry, nem értelek – mondtam neki, összezavarodva.
- Te komolyan saját magad ellensége vagy, Stew. Ez nem barátság - rázta a fejét valamivel nyugodtabban, miközben belekortyolt a kávéjába.
- Ne mondd ezt, az elejétől fogva nagyon jó barátok vagyunk – hárítottam a feltételezést.
- Igen, azok voltatok, nagyon jó barátok. És nem véletlen a múlt idő, édesem, mert ez már rég nem barátság – bizonygatta.
- De…

- Nincs de! Miért feküdtél le vele? – pillantott rám kérdően, de választ nem kapott, mert nem tudtam, mit mondani. – Hát ez az. Bartáságból, nem fekszel le senkivel! – dőlt hátra elégedetten.
- Ezt nem is mondtam… csak…nem tudom, volt egy gyenge pillanatunk, előfordul. Nem kell mély érzéseket keresni a háttérben, hiszen még te magad mondtad New York-ban, hogy nincs abban semmi furcsa, ha vonzódom egy jó pasihoz – hadartam zavartan.
- Ez már több, mint vonzalom, de nem foglalkozom veled. Úgysem tudlak meggyőzni, és előbb- utóbb rájössz majd magadtól a dolgokra. Ha nem fogsz ennyire tiltakozni ellene, be fogod látni, hogy mit érzel – jelentette ki olyan magabiztossággal, hogy az ember jogosan hiheti azt, hogy hülye.

- Hagyjuk, inkább mesélj, mi volt itthon? – tereltem a témát, mire mosolyogva közelebb hajolt. Innentől kezdve már jobban tetszett a beszélgetés menete. Végre nem én voltam az elemezni való fél, sőt rólam és Robról már nem is esett szó a továbbiakban. Nikki volt a fő téma. Jerry találkozott vele a héten, mielőtt elutazott volna. Sajnos, nekem erre már nem lesz alkalmam, mert már Vancouverben van. De Jerry mesélt róla egy kicsit. Azt mondja teljesen ki van virulva – ezt én is láttam New York-ban, mikor találkoztunk-, és nagyon szerelmes. A barátja is vele ment, és Nikki könyörög, hogy látogassuk meg, mert eszméletlenül hiányzunk neki. Nekem is Ő. Régen szinte mindennap láttam, most meg örülhetek, ha egy hónapban egyszer együtt töltünk egy napot.

Jerryvel még órákig ültünk a kávézóban, és beszélgettünk. Aztán haza vitt. Mikor mondtam neki, hogy holnap találkozom Robbal, hogy elköszönjek tőle, nem mondott semmit. Ezek szerint komolyan bedurcizott, és nem foglalkozik velünk többet. Valahol örültem neki, mert a kávézóban nekem szegezett szavai jobban elbizonytalanítottak az igazamban, mint szerettem volna. Lehet igazság abban, amit mond, ezt nem tagadom, de akkor sem úgy van, ahogy mondja. Csak jobban tudom azt, mit érzek…

Már tizenegykor útra kész voltam másnap, pedig csak fél egyre kellett a megbeszélt éterembe érnem. Kicsit izgultam, hiszen ma búcsúzunk el egymástól, ki tudja mennyi időre. Végül sikerült elütnöm az időt indulásig, olyannyira, hogy majdnem elkéstem.
Rob mosolyogva várakozott rám egy félreeső asztalnál, és azonnal felkelt, megölelt, mikor megérkeztem. A szokásos „hogy vagy?”, „hogy aludtál?” kérdések, és némi kínos csend után, beindult a beszélgetés. Elmondtam neki, hogy mennyire aggódom, hogy nem piheni ki magát rendesen, hanem máris új forgatásba kezd. Érdeklődtem, hogy miért nem lehetett egy héttel későbbre tenni a kezdést, de erre csak annyi volt a válasz, hogy szorítja őket az idő. Azt is bevallottam neki, hogy hiányozni fog, majdnem bele is pirultam. Kedvesen rám mosolygott, és azt felelte, hogy neki is én. Arról is biztosított, ha lesz pár nap szünete, és Los Angelesben jár, én leszek az első, akit felkeres.

- Jó, de az nem ugyan az – konyult le ismét a szám.
- Tudom, de örülök, ha ennyit is találkozhatunk – motyogta, a villáját igazgatva.
- Sajnálom, csak már úgy megszoktam, hogy nap, mint nap látlak. Hogy csak két szobányit kell arrébb mennem, és máris ott vagy – vallottam be neki.
- Én is – mosolygott. Valamilyen furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy gondoltam, neki fele annyira sem fogok hiányozni, mint Ő nekem. Mintha sokkal könnyebben venné, hogy három hónapig nem láthat. Sőt, némi megkönnyebbülést is éreztem rajta. Ez fájt. Lehet, hogy csak a fantáziám űz velem gonosz tréfát, mégis aggódtam. Talán megbántottam valamivel… Mégsem kérdeztem rá. Reméltem, hogy az idő megold mindent, ha egyáltalán van mit megoldani.

- Felhívsz majd néha? – kérdeztem reménykedve.
- Amikor csak tudlak. Ez nem is kérdés. – Ettől a választól kicsit megnyugodtam, és máris jobbkedvűen csevegtem vele tovább.
Aztán eljött a búcsú ideje, túl hamar. Nehezen tudtam rávenni magam, hogy szabadon engedjem az ölelésem fogságából, de kénytelen voltam. Holnap indul, még pihennie is kéne. Nehéz szívvel engedtem útjára, hisz ki tudja, mit hoz a jövő…

KÖZLEMÉNY

RESPECT!!!! Most egy kis szünetre van szükségem(Briannával karöltve), és szerintem nektek is… Nem fejteném ki , hogy miért. Itt nem szándékozom konkrétan beszélni a dolgokról. Valamitől besokalltam…Ha valakit érdekel, ír egy mailt és szívesen megosztom vele…  Ide nem kérek baszogatós megjegyzéseket, mert nem reagálok! Ha valaki, valamit szeretne, tudja hol ér el. Ennyi.
Egyet mondanék még! Ez egy történet, amit azért írok, mert Ti szeretitek és, mert engem kikapcsol. Emellett van más életem is, sokkal fontosabb dolgaim, egyéb problémáim, NEM EZ AZ ÉLETEM!!!!  Nem vérre megy… Ez egy blog, egy történettel, amit nagyon szeretek és olvasókkal, akiket tisztelek.
Természetesen sajnálom, ha ezzel, azoknak az embereknek, akik szeretik amit írok,  csalódást okozok.  Nagyon is, de most ez van, ezt kell tennem. De tudom, hogy ők meg is fogják érteni! Bízom bennetek.
Egy hét… ennyit kérek. Egy hétig se ezen, se a másik blogon nem lesz friss. Most kicsit azt helyezem előtérbe, amit már rég óta kellett volna, AZ ÉLETEM!
Bízom benne, hogy aki tényleg mellettem áll, az megért…

11. fejezet: Mámor

Itt van, meghoztam a várva várt fejezetet. Oldalra már kiírtam, hogy friss időpontja ezentúl képlékeny. Ugyan úgy minden héten lesz, annyi a változás, hogy vagy pénteken, vagy szombaton. Jövő héten pénteken lesz, ezt már most meg tudom mondani. :P Nem is beszélek tovább, gondolom nem erre vagytok kíváncsiak leginkább. Szóval jöjjön, aminek jönnie kell…;) Jó olvasást hozzá, és szeretném, ha sok-sok gondolatot osztanátok meg velem, a fejezettel kapcsolatban. Remélem, lesz mit kiadni magatokból!
Puszi, Lady


Teljesen felszabadult voltam, elengedtem magam, a zene irányított. Hol énekeltem az éppen felcsendülő számokat, de volt, hogy csak Rob szemébe nézve, csábosan ringattam a csípőm. Szorosan magához ölelt, konkrétan összedörgölőzve táncoltunk, jobban nem tudnám megfogalmazni. Erotikus volt, ahogy csípőnk ütemesen össze-összeért. Ebből még többet akartam. Már nem is a nyaka örül voltak karjaim, inkább a csípőjébe markolva tartottam, szorítottam magamhoz, hogy egy kicsit se tudjon távolabb menni. Nem, mintha úgy tűnt volna, ilyesmi egyáltalán megfordul a fejében.

A gondolataim sem voltak éppen illedelmesek, folyamatosan azon járt az eszem, hogy csak két vékony ruhadarab választ el lent minket egymástól, és mennyire szeretném, ha azok sem lennének útban. Valamit, alig pár centire lévő ajkai is állandó kísértést jelentettek számomra. Nem tudtam, nem arra gondolni, hogy mit tudna művelni azzal a szájjal, mindenütt a testemen. Ezekre a gondolatokra csak rásegített, a bennem lévő alkoholmennyiség. Nem voltam ki, de éreztem, hogy józan sem vagyok. Pont abban az állapotban voltam a piától, amikor már minden mindegy. Akármennyire nem szerettem volna most elválni tőle, a természet szava erősebb volt. Elszakítottam hát tőle a tekintetem, és a füléhez hajoltam.

- Ki kell mennem pisilni – szakítottam meg az érzéki pillanatot, egy kevésbé csábos kijelentéssel. Abban a pillanatban lehullottak rólam a kezei, és mosolyogva a wc felé kezdett terelni.
- Itt megvárlak – mutatott egy, a sarok sötétségében megbúvó asztalka felé. Bólintottam, és sebesen a mosdó felé vettem az irányt. Vagy két kilóval könnyebbnek éreztem magam, mikor kijöttem. Gyorsan a hajam is megigazítottam, csak azután léptem vissza a folyosóra. Oda, ahonnan az asztal teljesen jól látszott, és ahonnan az is tisztán kivehető volt, hogy már nem egyedül üldögél ott. Egy szőke hajú lány foglalt vele szemben helyet, túl közel, keze pedig Rob kezén pihent, és éppen valamit nagyon bizalmasan susogott neki. Tessék, csak öt percre hagyom egyedül, és máris rámászik valaki.

A falnak dőlve vártam, hogy vissza menjek-e vagy inkább a szobám felé vegyen az irányt. Rob elhúzta a fejét a lánytól, és kínosan rámosolygott, majd a kezét is kihúzta az övé alól. A csaj viszont nem zavartatta magát, jobb híján, Rob combjára simult a keze. Rob hátrébb dőlt a széken, úgy tűnt, igyekszik elszakítani magát, minden fizikai kapcsolattól, de a szőke nem vette a lapot. Néztem volna még, ahogy szerencsétlenkedik, ha nem éreztem volna úgy, hogy ezt nem akarom látni. Zavart, nem akartam, hogy hozzáérjen. Fogtam maga, felvettem a legédesebb bájvigyorom és feléjük indultam. Rob, amint észrevett, olyan sebesen rántotta arrébb a combját, hogy a lány keze szó szerint lehullott róla. Melléjük érve egyik kezem Rob mellkasára simítottam, jó látványosan végigsimítva rajta.

- Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott – mondtam neki, majd a csajra néztem, aki éppen meglepetten mért végig. – Elfoglaltad a helyem, de nem baj – vontam vállat, majd mindkettőjüket meglepve, Rob ölében foglaltam helyet, szemben. – Itt úgyis jobb – szóltam még hátra neki, majd egy mosolyt küldve Rob felé olyat tettem, amire nem számított. Megcsókoltam, vagyis elsőre csak a számat szorítottam az övéhez. Annyira ledermedt, hogy nem reagált. Talán még amiatt is sokkban volt, hogy az ölébe ültem, most meg ez… Nyelvemet végighúztam alsó ajkán, hogy kapcsoljon már, és tegyen úgy, mint aki nincs meglepve. Kapcsolt, de nem is akárhogy. Olyan hévvel ragadott tarkón és csókolt vissza, hogy azt hittem leszédülök az öléből. Egy halk nyögés szakad fel belőlem, és a hajába markolva felvettem, az általa diktált tempót.

Csak pár másodpercbe telt, hogy mindent elfelejtsek, és mindössze erre koncentráljak. Már nem a csaj lerázása érdekelt, hanem, hogy csináljuk. Rob kezei végigsimítottak a hátamon, egészen a fenekemig, amit megmarkolva húzott még közelebb magához. Engem is meglepett, mennyire lihegve szakadtam el tőle, hiszen csak egy csók volt. Ő nem így gondolta, mert még körülnéztem, a nyakamat szívogatta és csókolgatta tovább.
- Már elment – ziháltam, a csajra utálva.
- Tudom – suttogta Rob a nyakamba, aztán megint megcsókolt. A józan eszem valahol az ajtó előtt hagytam, mert örömmel mentem bele ismét a dologba. Csak egy dolog zavart. Hiába voltunk egy eldugott sarokban, frusztrált, hogy túl sok ember van itt. Ennek a következő pillanatban hangot is adtam.

Újra elhúzódtam tőle, mire fejét zihálva támasztotta homlokomnak. Talán azt hitte ennyi volt…vagy azt szeretné? Félre tettem mindent kétségem, és úgy határoztam a döntés most az övé.
- Nem menyünk inkább fel? – kérdeztem kissé zavartan, ami abban mutatkozott meg, hogy idegesen az alsó ajkamat harapdáltam.
- De – ennyi volt összesen a válasz, de az arcán játszó, boldog mosoly bizonyította, hogy igenis, neki is jártak ilyen dolgok a fejében. Nekem sem kellett több, felpattantam az öléből és a karját megragadva húztam egészen a liftig. A többiekre oda sem pillantottunk, nem mintha ezen az estén túl sokat törődtünk volna velük.

A lift előtt valamennyire vissza kellett fognunk magunkat, hiszen nem egyedül voltunk a recepció környékén, de a félreérthetetlen pillantásainknak nem tudtunk határt szabni. Szerencsére a liftben egyedül utaztunk, mert ott már eszem ágában sem volt szerénykedni. Azzal egy időben, hogy az ajtó becsukódott, Rob magához húzott. Én viszont az ajkai helyett a nyakára vetettem magam, miközben kezemmel az ingéjt gomboltam, hogy minél nagyobb felületet bejárhassanak ajkaim.
- Hozzád vagy hozzám? – kérdezte.
- Amelyik közelebb van – motyogtam a mellkasába, mert éppen ott jártam, és nem szándékoztam megállni, egy pillanatra se.

Az ajtó kinyílt, pont mikor visszatértem az ajkaihoz, hogy megcsókoljam. Nem okozott gondot az sem, hogy ki kell szállni, így is meg tudtuk oldani. Egyszer csak valami kemény nyomódott a hátamnak, ami szintén nem zavart, így még jobban hozzá tudtam préselődni.
- Kris… a kulcs – nyögte a számba, amit először nem értettem. Aztán rájöttem, hogy a mögöttem lévő kemény valami, valószínűleg az ajtó lesz, a kulcs pedig nálam van. Nem könnyen, de előkapartam a zsebemből, a nyitás pedig még ennél is nehezebben ment. Végül bejutottunk valahogy, mert a következő pillanatban az ajtó csapódott, én pedig már Rob ölében voltam, szintén az ajtónak nyomódva, csak most belülről. Heves csókcsatába kezdtünk, majd Rob megelégelte, hogy még mindig álldogálunk, és a kanapéra botorkált velem, az volt a legközelebb.

Amint helyet foglalt rajta – még mindig velem az ölében-, folytattam a liftben megkezdetteket, és végre megszabadítottam az ingéjtől, két csók közben. Hezitálva, Ő is levette rólam a pólóm, de ezután meg is állt a melltartóm csatjánál, bizonytalannak tűnt, mintha valami aggasztaná.
- Ha tovább megyek, meg fogsz állítani? – adott hangot kételyeinek. Majdnem felnevettem a kérdés hallatán, mert szerintem egyáltalán nem úgy néztem ki, mint aki megállni készül.
- Nem – vágtam rá mégis, röhögés helyett, és mutatóujjam kacéran végighúztam meztelen felsőtestén. Most jöttem csak rá, hogy ezzel zöld utat adtam magunknak, talán egy hiba elkövetésére. Viszont, most ez a legkisebb mértékben sem érdekelt. Számat szinte vonzotta a mellkasa, és rá is hajoltam. Ajkaimmal és nyelvemmel egyaránt ízlelgettem a bőrét, élvezettel hallgatva halk sóhajait. Szívesen folytattam volna még, de visszahúzott az ajkaihoz. Nyelvünk vadul talált egymásra ismét, miközben Rob a melltartómat kapcsolta ki.

Jól emlékeztem az érzésre, mikor a forgatás közben simult keze a mellemre, de most ezt megtízszerezve éreztem, talán a helyzet mássága miatt. Most szemérmetlenül nyögdécselve válaszoltam keze masszírozására. Úgy éreztem a szívem menten kiszakad, főleg, miután ajkaival kezdett kényeztetni. Megfontoltan haladt egyre lejjebb, elsőkét csak a nyakam, majd a mellkasom csókolta végig. Mikor szája közrezárta az egyik mellbimbóm, hátamat ívbe feszítve nyögtem fel. Rob nem hagyta abba – szerencséjére -, és egyre tovább ingerelve szívogatta, harapdálta. Körmeim egyre mélyebben vájtam a hátába, de nem panaszkodott egy percig sem. Hírtelen eltűntek rólam ajkai, és a kanapén hagyat döntve, kerekedett fölém. Kemény férfiassága nekem feszült, amitől legszívesebben most azonnal, mindent félbe hagyva, az összes maradék ruhát ledobálva, magamba vezettem volna. Ehelyett újra, szenvedélyesen egymás ajkaira vetettük magunkat, mint két kiéhezett oroszlán a prédájára.

Rob kissé elhúzódott tőlem, nekem pedig máris hiányzott a teste melege. Szerencséjére csak a nadrágomat húzta le rólam, majd ismét visszakúszott hozzám. Csókja most lány volt, finoman kóstolgatta ajkaimat, amivel engem csak még jobban feltüzelt. Egyik keze felfedező útra indult rajtam, végigsimítva minden porcikámon, egészen a bugyimba. Belemosolygott a csókba, ahogy megérezte mennyire kívánom már most. Könnyedén simított végig rajtam többször is, majd egyik ujját eltűntette bennem. Ebben a pillanatban az én torkomat, egy cseppet sem halknak nevezhető nyögés hagyta el, és csípőm ösztönösen lendült a keze felé.

Nem kellett neki több célzás, folytatta. Szorosan kapaszkodtam a vállába, biztos vagyok benne, hogy a körmeim ott is jól kivehető nyomokat hagytak. A szememet összeszorítva élveztem, ahogy Rob ujjával fáradhatatlanul kényeztet. Aztán vége lett. Értetlenül nyitottam ki a szemem, de Rob már nem volt fölöttem. Nem, mert kicsit lejjebb igyekezett azon, hogy a bugyim levegye rólam, és eme törekvése, sikeresnek bizonyult. A következő pillanatban ugyanis combjaimat szélesre tárta, én meg aggódva kapcsoltam.
- Ne… - kértem, de hiába, mert nyelve pont abban a pillanatban simított végig rajtam. A világ összefolyt körülöttem, és minden szégyenlősségemet próbáltam félre tenni. Valahogy nem esett nehezemre. – Neh…ne hagyd abba! – nyögtem végül, pedig kérnem sem kellett.

Nyelve könnyen csúszott belém, csak a saját sikolyaim tartottak valamennyire észnél, miközben Rob egyre gyorsabban mozgatta a nyelvét, hol bennem, hol rajtam. Eközben kezeivel a combomat szorította le, mielőtt még megfojtom. Remegő kezemmel túrtam a hajába, hogy még beljebb nyomjam. Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy testem fölött átvegye az uralmat a remegés.
- Rob – sikoltottam utolsó erőmmel, mikor testem fáradtan ernyedt el a kanapén. Az említett mosolyogva elemelkedett fölém, én pedig vadul kaptam az ajkai után. Kezeim azonnal megtalálták az utat a nadrágjához, most már csak egy dologra vágytam, de arra remegve.

Miután közös erővel levettük a nadrágot, és a bokszert is eltűntettük az útból, végre elértem lüktető vágyát. Oda sem kellett néznem, elég volt csak kezemet néhányszor végighúzni rajta, hogy tudjam, nincs miért szégyenkeznie, sőt! Rob minden mozdulatomra morgással felelt, és lassan a csípőm után nyúlt, hogy végre belém temetkezhessen. Mikor ez megtörtént, a várt sikoly helyett konkrétan megnémultam, nem jött ki hang a torkomon. Csak néztem Rob arcán átsuhanó érzelmeket, amik nem voltak mások, mint amik az enyémen is játszhattak. Nem gondoltam, hogy ekkora akarta erővel áldott meg a sors, pedig igen. Rob nem mozdult, csak élvezte a helyzetet, és én sem kezdtem türelmetlenül mocorogni. Lassan lehajolt hozzám egy csókért, ezzel egy időben pedig a csípője is megmozdult.

Amit akkor éreztem, nehéz lenne szavakkal leírni. Tökéletesen passzoltunk, minden mozdulat magam volt a mennyország számomra, és Rob nyögéseiből is valami hasonlót szűrtem le. Gyorsítani szerettem volna a tempón, amit a fenekébe markolva jeleztem neki. Rob egy határozott lökéssel ismét teljesen belém temetkezett, majd a fenekem alá nyúlva, feltérdelt a kanapén, velem együtt. Szorosan kulcsoltam a lábaimat csípője köré, ahogy a karjaim is erősen kapaszkodtak a vállába. Ajkaival pont elérte a mellemet, amit ki is használt, ezzel csak még tovább ingerelt. Egyre gyorsabban mozgattam a csípőm, Rob is lelkesen tartotta az általam diktált ütemet, miközben férfias nyögései is egyre hangosabbak voltak.

Villámcsapásként sújtott le rám az élvezet hulláma, egy hangos sikollyal tetézve. Remegő testem pillanatokkal később megfeszült Rob karjai közt, aki még egy utolsó, határozott lökéssel hatolt testem mélyére. Ezután Ő is elernyedt, egy állatias morgás kíséretében, mintha csak rám várt volna. Lihegve fúrtam arcom a nyakába, és hintettem be apró csókokkal. Rob igyekezet kettőnket valamivel kényelmesebb pozícióba helyezni. Letett a kanapéra, Ő magam pedig mellém feküdt. A mellkasa még mindig szabálytalanul gyorsan emelkedett fel és alá, de ez nem csoda. Az imént átéltek hatására, még én is oxigén hiánnyal küszködtem. Egyik kezével átkarolt, én pedig csak visszaidéztem az imént átélteket.

Minden egyes képkocka felidézése során a gyomrom görcsbe rándult. Ilyet régen nem éltem át. Várjunk csak…valójában soha életemben nem éltem még át ilyet. Mike-al csináltuk, de azt hiszem igazán jó sosem volt. Csak úgy volt, valamilyen. Mindig úgy voltam vele, hogy ez egy dolog, amit az ember természetéből adódóan csinál. Jó volt, de olyan eget rengetően fantasztikus sosem. Egészen mostanáig. Ez valami olyan volt, amihez eddig nem volt szerencsém, szavakkal nehéz lenne megfogalmazni. Rob tökéletes, passzoltunk, mint a puzzle darabkák, kiegészítettük egymást. Már-már rémisztően tökéletesek vagyunk együtt…feltéve, ha Ő is annyira élvezte, mint én. Oldalra fordítottam a fejem, hogy minden szégyenlősségemet félre téve, megérdeklődjem, neki mégis milyen volt.

Viszont a szemei csukva voltak, lélegzése egyenletes volt. Pont úgy nézett ki, mint aki elaludt. Remek, míg én gondolkodtam, ez bealudt. Ezek szerint nem lesz repeta. Óvatosan kihúzódtam a karja alól, és a földre hajított ingjét felkapva, az erkélyre indultam. A friss levegőn ismét magam voltam, újra a gondolataimé lett a főszerep. Most hogyan tovább? Két barát szexszel? Nem… De ha mégis megtörténik, midig jön a kínos rész. Szeretném, ha ez a mi estünkben nem így lenne. Remélem, ez nem hagy foltot a kapcsolatunkon, mert azt nem élném túl. Talán túl tudunk lépni ezen, egyszerűen.

- Hát itt vagy! – a hangra hátra fordultam, Rob állt ott kicsit kócosan, de édesen mosolyogva.
- Felébresztettelek? Próbáltam, halkan kijönni – kezdtem mentegetőzni.
- Csak most ébredtem fel, de nem is aludtam igazán – vont vállat, majd minden hezitálás nélkül elvette a kezemben lévő cigimet, és beleszívott. Valójában elszívta.
- Még én is szerettem volna – néztem rá durcásan, mire csak elmosolyodott. Elnyomta a csikket, és hozzám lépett. Ajaj…
- Én meg mást szeretnék… - kezdte, de be sem kellett fejeznie, mert a tettei beszéltek a szavak helyett. A csípőmnél fogva rántott közelebb magához, ajkai már a nyakamon jártak.

- Okéh – nyögtem megsemmisülve, és engedtem a húzásának, ami a nappali felé vezetett. Ezek után már megkérdeznem sem kellett, hogy Ő is élvezte-e. A tettei magukért beszéltek, hiszen repetázni csak olyan dologból szeret az ember, ami kedvére való. Már csak arra eszméltem, hogy a nappali közepén állunk, szinte falva egymás ajkait, Rob pedig az inge eltüntetésén ügyködik, rólam. Kicsit béna volt, ami a gombokat illeti, én már rég lehúztam róla az alsónadrágot, mire sikerült kiszabadítania belőle. Újra meg akart csókolni, de nem hagytam, más terveim voltak. Alig ismertem magamra, normális esetben már rég zavarban lennék, most mégis mindenféle hezitálás, pirulás nélkül térdeltem elé. Ismét megállapítottam, hogy kegyes volt hozzá a sors, de mennyire… Még nem csináltam semmit, de Rob száját már így is egy halk nyögés hagyta el, ahogy rájött, mi következik.

Először megint csak a kezembe vettem egyre inkább feszülő kincsét, és lassú kézmozdulatokkal kezdtem kényeztetni. Aztán a nyelvem is bevettem a játékba, óvatosan végighúzva rajta a tövétől. Megismételtem párszor a műveletet, miközben a kezem egy percre sem pihent meg. Rob egyre hangosabban nyögőt, ezért úgy éreztem itt az ideje, hogy kicsit többet kapjon. Kínzóan lassan tűntettem el a számban, felpillantva rá, hogy az arcán átsuhanó érzelmeket vizslassam. Amit ott láttam, minden kétségemet elűzte afelől, hogy jól csinálom-e, bár a nyögései is elég biztosítékot szolgáltattak. Rob keze a hajamba markolt, mintha el akart volna rántani magáról, de nem hagytam neki, és a fenekébe markolva kényszerítettem maradásra. Felnyögött, de a hajam nem engedte el, hanem óvatosan, gyorsabb tempóra ösztökélt.

Folytattam, úgy, ahogy Ő szerette volna, néha a kezemmel is rásegítve. Innentől kezdve nem telt bele sok időbe, és ajkaiból egy hangos morgás szakadt fel, amivel egy időben számban megéreztem nedvét is. Elégedetten tisztogattam le, és egy mosollyal a képemen keltem fel, majd hajoltam felé egy csókra. Lihegve kapott utánam, és olyan szédítően csókolt meg, hogy majdnem ott helyben estem össze. Újra akartam Őt… Most már úgyis mindegy, lesz, ami lesz holnap alapon elszakadtam tőle, és a fürdőszoba felé indultam.
- Hova mész? – kérdezte, mire visszafordultam. Olyan kétségbeesett tekintettel nézett utánam, hogy majdnem kinevettem. Viszont elégedett is voltam, hiszen ez is csak azt bizonyítja, hogy tudok valamit.

- Nem ártana egy zuhany. Csatlakozol? – kérdeztem vigyorogva, amilyen szexisen csak tudtam, és felé nyújtottam a kezem. Mindenféle tétovázás nélkül, boldog mosollyal az arcán követett a fürdőbe. Nem volt kérdés, mit fogunk tenni, de most, hogy már teljesen józan voltam, minden alkohol kiürült belőlem, zavarba jöttem. Ahogy végignéztem Robon, aki izgatottan lépett mellém a zuhanykabinba, lehajtottam a fejem. A langyos víz elkezdett rám folyni, Ő pedig minden hezitálás nélkül magához húzott. Lágy keze először csak a vállamon, a karomon kent be tusfürdővel, majd egyre lejjebb haladt. Mikor a lábaim közé siklott, önkéntelen sóhaj szakadt föl belőlem, ahogy belőle is. Ekkor ajkai már a fülem mögött puszilgattak. Addig kényeztetett, míg remegve nem dőltem mellkasának, a mai napon már nem előszörre. Ezután lassan állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézzek. Nedves hajam félre söpörte, és gyengéden végigsimított, izgalomtól piros arcomon.

- Baj van? – kérdezte kissé félénken, miközben arcomat vizslatta. Halványan elmosolyodtam, hiszen, hogy is lehetne baj.
- Nincs – feleltem neki, és lassan ajkai felé hajoltam. Azonnal kapcsolt, és egy szenvedélyes, ugyanakkor mély csókkal ajándékozott meg.
- Gyönyörű vagy, annyira szép – suttogta a fülembe, miután zihálva elszakadtam tőle, és végignézett rajtam, tetőtől talpig. Kínosan felnevettem ezen, hiszen most a legkevésbé sem lehettem szép. – És szexi…- folytatta. Újra magához rántott és ajkaimra tapadt. – Meg kívánatos…akarlak – zihálta a számba, amitől ismét bizseregni kezdett, minden egyes porcikám.

Ha akartam volna sem tudok tiltakozni, de mivel nem is akartam, csak átadtam magam, neki. Karjaimat a nyaka köré kulcsolva hajoltam ismét a szája felé, majd Rob egy határozott mozdulattal az ölébe kapott, aminek köszönhetően, testünk ismét eggyé olvadt. Ezúttal ismét kizártam mindent a fejemből, csak Ő és Én voltunk, nem törődve azzal, mi lesz ezután, ami talán hiba volt…