13. fejezet: Érzelmek

Nos, my loved ones!:) Meghoztam a 13.fejezetet. Olyan furcsa, hogy már a 13.-nál tartunk. Vagy csak nekem?:D Mindegy is, nem ez a lényeg, hanem a tartalom. Kíváncsi vagytok, mit fogtok szólni, mert most meglepő fordulat következik. És nem csak ebben a részben, hanem a történet is kicsit más irányt vesz. Remélem, így is szeretni fogjátok.:)
Kicsit fűznék pár dolgot az előző fejezethez. Sokan nem értitek, Kristen miért nem hallgatta meg Robot. Azért, mert biztos volt benne, hogy Rob is úgy gondolja ahogy Ő és nem akarta tovább ragozni. Valamint, annyira görcsösen ragaszkodik Robhoz, barátként, hogy ennél nem lát messzebb, vagyis eddig nem látott. Rob miért nem győzködte? Mert nem lett volna értelme. Úgy van vele, hogy döbbenjen rá magam(Zeno nagyon jók a meglátásaid:)). Kristen, tényleg úgy érzi, hogy ez egy mély barátság, és ez így is van…De tényleg csak ennyi? Na, most minden kiderül, azt hiszem. Sok kérdésre választ kaptok.:)
Akkor a kisregény után jó olvasást. Puszi, Lady
ui.: remélem tetszik a kép is:D


Egy hónap. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttam Robot. Akkor az étteremnél még nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Olyannyira hozzá szoktam, hogy mellettem van, hogy igen is, nagyon éreztem a hiányát. Hiányoztak a New York-i esték. Az mikor elmentünk valahova, vagy csak a szobánkban voltunk és beszélgettünk. Ott, csak néhány fal választott el minket egymástól, most viszont egy ország állt az utunkba. Túl jó barátom lett, az életem része, hogy ne érezzem meg, hogy nincs velem. Kicsit talán több is ennél, de ez a mai napig csak kérdő jellel szerepel a fejemben…

A napjaim nagyjából egyhangúan teltek. Ismét visszatértem az unalmas kis életembe, ahol semmi nem történik. Hiányzott a forgatás, hogy tartoztam valahova, hogy volt dolgom, miért felkelnem. Jerry igyekezett a kedvemben járni, sokszor cipelt el valahova, vagy csak átjött és beszélgettünk. Mellettem volt. Anya is ellátott feladattal, tehát dolgom éppenséggel volt, de untam magam.
Fénypontnak számítottak azok a napok, mikor Rob felhívott. Ilyenkor mindig órákat beszéltünk. Mesélt. Mindent, ami vele történik. Sajnos ez csak heti egyszer, maximum kétszer történt meg. Nikkivel is folyamatosan tartottuk telefonon a kapcsolatot, Ő is mindenről beszámolt, így volt, hogy egy történetet kétszer hallgattam végig.

Ez a reggel is olyan volt, mint a többi. Unottan elnyomtam a cigim, hogy valami étel után nézzek, mikor meghallottam a telefonom pityegni. Mint egy hülye rohantam, hogy felkapjam, de előtte rápillantottam a kijelzőre. Nikki. Nocsak, az emlegetett szamár…
- Szia – szóltam bele mosolyogva.
- Szia, Stew. Hogy vagy? – érdeklődött kedvesen.
- Unatkozom – nyögtem, miközben ledobtam magam a kanapéra. – Nagyon.
- Helyes…
- Helyes? – kérdeztem vissza, kicsit döbbenten.
- Igen, mivel ez azt jelenti, hogy nincs semmi dolgod, vagyis szabad vagy, igazam van? – nevetett.
- Igen – feleltem, mit sem sejtve.
- És az elkövetkezendő néhány heted is az, ugye? – folytatta, amivel teljesen összezavart.

- Nem térnél a lényegre? – Kezdtem kissé bepipulni.
- Előbb válaszolj! – utasított.
- Nincs – sóhajtottam türelmetlenül.
- Remek. Ugyanis vettem neked és Jerrynek egy repjegyet. Holnap után jöttök hozzám – sikította vékony hangon, akár egy kisgyerek, aki új játék tulajdonosa lesz.
- Hogy, mi? – pislogni is elfelejtettem, annyira meglepődtem.
- Jól hallottad, jöttök Vancouverbe – ismételte. – Azért ettől kicsit nagyobb örömre számítottam – méltatlankodott, megjegyzem jogosan.
- Nem, én nagyon örülök, csak még nem fogtam fel. De miért? – szakadt ki belőlem az első kérdés.

- Ez egyszerű. Mivel a legjobb barátaim vagytok, és sosem látlak titeket. Főleg téged, nem is tudom, mikor láttalak utoljára, Stew. Hiányzol, nagyon. Kellett valami megoldást találnom – magyarázta. Igaza volt. Legalább két hónapja nem találkoztam vele, és nekem is nagyon hiányzott.
- Köszönöm Nikki – búgtam hálásan a telefonba.
- Hoho, nem miattad tettem, inkább magam miatt. Tudod, milyen önző vagyok, és már nagyon szükségem van rátok. Meg egy kicsit Rob miatt – nevetett. Én is nevettem volna, ha nem üti meg a fülem annyira, az az utolsó mondat.
- Rob miatt? – hökkentem meg. Ennek mi köze hozzá?

- Igen, szegény mindig úgy elszontyolodik, mikor szóba hozlak valami miatt. Tudom, milyen jóban letettek a forgatás alatt, neki is hiányzol. Nem is szóltam neki, had lepődjön meg – nevetgélt tovább boldogan. Tehát látványosan hiányol engem. Örültem neki, legalább nem csak Én hiányolom Őt.
- Jerry tudja már? – tértem át másik témára.
- Igen, most szóltam neki is. Mondta, hogy ma este vacsizni mentek és szól neked, de én akartam – mondta.
- Mondtam már, hogy imádlak? – kérdeztem mosolyogva.
- Néha, de sosem elég. – Nikki nagyon boldog volt, hallottam a hangján. Meg abból, hogy már most kitért a részletekre, hogy hova fogunk menni, és miket fogunk csinálni. Annyi mindent tervez, hogy azzal a forgatás végégi nem végzünk.

- Hé, mit gondolsz, meddig leszünk ott? – kérdeztem nevetve.
- Sokáig. Két hónapja nem láttalak, vagyis legalább ennek a felét itt kell töltened velem – szögezte le, most már halál komolyan.
- Egy hónapig mit csinálok én ott? – rettentem meg. Egy-két hét még rendben van, na de egy hónap!
- Nyugi, Stew. Visszafelé nem vettem jegyet, szóval mindenki eldöntheti, mikor megy. Én csak remélem, hogy sokáig velem lesztek – közölte reménykedő hangon. Nem firtattuk tovább a meddig maradunk témát, ez majd ott kiderül. Inkább másról beszélgettünk. Ma nem forgatott, így elég hosszúra nyúlt a telefon. Olyannyira, hogy mire letettem, már készülődhettem is, nehogy elkéssek a vacsoráról, Jerryvel.

Ő természetesen már száz wattos vigyorral az arcán várakozott rám egy asztalnál. Kérdeznem sem kellett, minek örül annyira, tudtam jól. Én is boldog voltam. Igazából csak most kezdtem el felfogni, hogy nemsokára utazunk. Egyetlen gondolat fészkelte be magát a fejembe mióta letettem a telefont, mégpedig, hogy láthatom Robot. Mérhetetlen örömmel árasztott el a tudat, hogy újra találkozunk. Kicsit rosszul is éreztem magam, mert annak, hogy Nikkivel lehetek fele annyira nem örültem, mint hogy láthatom Őt. Ez a furcsa érzés pedig nem hagyott nyugodni. Egyre jobban kezdtem aggódni az utazás miatt. Jerrynek nem beszéltem erről, neki csak annyit mondtam, hogy mennyire örülök. Ez így is volt…De a kétségek bennem voltak. Annyira már nem is voltam biztos ebben az utazásban…

Vártam, hogy a vacsora alatt majd szóba hozza, hogy Rob is ott van, de nem tette. Ragaszkodott a kijelentéséhez, miszerint nem foglalkozik velünk. Mióta haza jöttem New York-ból, vagyis az ominózus beszélgetés óta, nem is került köztünk szóba Rob. Nem is kellett, eleget agyaltam rajta, saját magam. Sokkal többet, mint egészséges lett volna.

A következő napom a készülődéssel telt. Nem tudtam mennyi időre is megyek, ezért pakoltam ruhát dögivel. Bár mosoda ott is van, mégsem bírtam határt szabni magamnak.
A gyomrom már az utazás reggelén egy csomóban állt. Mikor Jerryvel találkoztam a reptéren, szóvá is tette a dolgot, mert állítólag látszott rajtam. Ráfogtam a repülésiszonyomra az idegességet, amit el is hitt… legalábbis úgy tett. Furcsa volt, hogy hova tartok, vegyes érzésekkel ültem a repülőn. Viszont ez még nem volt a tetőpont.

Az érzelmeim, és a bizonytalanságom, akkor hágott a tetőfokára, mikor a taxi leparkolt a hotel előtt.
Kétségekkel léptem át a luxusszálloda küszöbét. Nem tudtam, mennyire volt jó ötlet ide jönnöm. Azt sem tudtam, igazából miért is jöttem, vagy, miért egyeztem bele, hogy ide utazzak. Két lehetséges válaszom is volt. Az egyik, hogy miatta. Viszont ez úgy tűnt képtelenségnek, ahogy volt. A másik, hogy a barátnőm miatt. Igen, ez volt az elfogadható válasz. Ritkán találkozunk, én éppen ráértem és jó barát lévén, eljöttem hozzá.
A recepcióhoz léptem, hogy elkérjem a lefoglalt szobához tartozó kulcsot. A pultos lány készségesen, mosolyogva fordult felém, és azonnal teljesítette a kérésemet. De nem is én lettem volna, ha nem mutatom meg azonnal, milyen kétbalkezes is tudok lenni.

A kulcs a földön landolt, közvetlenül a lábam előtt. Kínos mosollyal az arcomon lehajoltam, hogy felvegyem, majd távozzak. Viszont, mikor felnéztem, földbe gyökerezett a lábam. Amit ott láttam megerősített benne, hogy nem kéne itt lennem. Most már biztos voltam benne, hogy nem volt jó ötlet ide jönnöm. Nem csak meglepett, ahogy kiléptek a lift ajtaján, hanem kicsit le is taglózott. Ez az érzés pedig meglepett. A lány - akit ugyan személyesen még nem ismertem, de többet tudtam róla, mint azt sejtené -, szinte a karjába csimpaszkodva haladt mellette. Furcsa volt. Ez valahogy nem illett a bennem kialakult képbe. Ez a kép pedig, az Ő elmesélései alapján keletkezett. Nem ezt hallgattam három hónapon keresztül.

Most mégis együtt lépkedtek a kijárat felé. Egészen addig, még a tekintetünk nem találkozott. Több dolog is történ ebben a pillanatban. Jerry megbökött, hogy ideje lenne a lift felé indulni, kétségkívül még nem vette észre azt, ami engem ide szögezett. A másik dolog pedig Rob volt. Ahogy végig nézett rajtam, óriási mosoly terült szét az arcán. Aztán lehajolt a lányhoz, és valamit a fülébe súgott. Erre a lány rámosolygott, nyomott a szájára egy csókot, ennél a pontnál hittem azt, hogy lehidalok. Jerry addigra már mellém lépett, és akárcsak én, meglepetten nézte a jelenetet. Ebben a pillanatban a szívem ketté hasadt, mintha valaki egy tört vágott volna belé, és jól meg is forgatta volna. Csak álltam ott döbbenten, a bennem jelenleg viharként dúló érzelmekkel.

- Én mondtam, hogy ne szerencsétlenkedj – súgta a fülembe a legjobb barátom, mire rá kaptam a tekintetem. Nem bírtam válaszolni, mert ebben a pillanatban valami bevillant, egy új érzés kerített a hatalmába. Féltékeny vagyok. Halálosan féltékeny vagyok arra a lányra, aki az előbb belékarolt, megcsókolta. Én akartam a helyében lenni, egyedül én akartam élvezni Rob figyelmét. Aztán jött az újabb sokk. Oké, féltékeny vagyok, ami normális egy nőnél, de egy barát nem féltékeny. És ez volt a lényeg, a baráton volt a hangsúly. Most tört fel belőlem, amit hónapokig sikeresen lepleztem magam előtt, ami ellen nyilván küzdöttem, hogy ne fogjam fel. De, most, hogy mással láttam, értelmet nyert minden.

Féltékeny vagyok, mert nem barátként tekintek rá. Ezt mondom, tudatosítom magamban, de legbelül nem így van. A szívem máshogy érez. Egy pillanat alatt lepörgött előttem minden, ami ismeretségünk óta történt velünk. Minden barátinak, vagy gyengeségnek hitt pillanatunk, és most már tisztán láttam. Tudtam, hogy szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok Robert Pattinsonba.
Rob ebben a pillanatban szakadt el tőle, és rám nézett, mintha meghallotta volna a gondolataim. A lány elindult valamerre, Rob pedig ebben a pillanatban felém. Remegve vártam, hogy oda érjen.

- Kristen – suttogta, majd minden habozás nélkül magához rántott és megölelt. Én is átkaroltam, szorosan bújtam hozzá, miközben a gyomromban lévő görcs nemhogy megszűnt volna, inkább felerősödött.
- Látom leesett – tátogta felém Jerry, miközben végignézett rajtunk. Egy idegennek szimpla baráti ölelésnek tűnhet, de Jerrynek ez többet mondott minden szónál. Nem volt elégedett, a tekintete inkább sajnálkozó volt, és dühös. Dühös, mert megint nem hallgattam rá, pedig Ő tudta…
- Hogy-hogy itt vagy? – kérdezte Rob, mikor elengedett. – Szia, Jerry – nyújtott felé kezet.
- Rob – biccentett Jerry is. – Én most felmegyek és lepakolok, később – veregette vállba Robot, és vetett felém még egy „csak ügyesen”pillantást.
- Nikki cibált minket ide, hiányzunk neki – mosolyogtam.

- Nem csak neki – búgta halkan, és megsimította a kezem.
- Te is hiányzol nekem – csúszott ki a számon, majd zavartan hozzátettem egy mosolyt is.
- Gyere, felkísérlek a szobába – fogta meg a csomagom. Én még mindig annyira össze voltam zavarodva, hogy egy köszönömöt sem bírtam kinyögni. – Remek, az én szobám is ezen a szinten van – mosolygott rám, mikor a kulccsal babráltam. Próbáltam nem arra gondolni, hogy valószínűleg a Vele közös szobára céloz… Beléptünk a szobába, Rob letette a csomagomat a bejárat mellé, majd az ablakhoz lépett.
- Szép a kilátás – fordult vissza felém. El sem tudja képzelni, mennyire leszarom.
- Biztos – vontam vállat, majd kicsit én is körülnéztem a szobában. Volt egy nappali, egy fürdő, meg egy háló. Nem nagyon érdekelt, de azért megnéztem.
- Valami baj van? – kérdezte, még mindig az ablak előtt állva.

- Baj nincs, csak meglepődtem. Az ott Nina volt lent veled, igaz? – szegeztem neki a kérdést, kicsit talán élesebben, mint szándékoztam. De hiába, a nyugodtságom valahol a portán maradt. Minél előbb válaszokat akartam a kérdéseimre.
- Igen – felelte, miközben zavartan a cipője orrát kezdte bámulni.
- Most együtt vagytok, vagy mi? – faggattam tovább, mert úgy tűnt, magától nem fog beszélni.
- Valahogy úgy – ködösített. Nagy levegőt vettem, csak, hogy normálisan csengjen a hangom, annak ellenére, hogy mennyire le voltam sújtva.
- Nem értelek – vallottam be, mire végre felnézett rám, a cipője bámulásából. – Két hónapon keresztül azt hallgattam, hogy nem akarsz vele lenni, és mennyire zavar a folytonos akaratossága, ami arra irányul, hogy együtt legyetek. Erre ide jövök, és ti ketten …– hadonásztam a kezemmel feszülten. – Miért?

- Ez volt a kézenfekvő – vont vállat.
- Tessék? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, mert nagyon nem értettem.
- Nina itt van, velem akar lenni. Arra gondoltam, miért ne próbálhatnánk meg, végül is egész nap együtt vagyunk, össze vagyunk zárva – folytatta. Döbbenten bámultam rá.
- Kézenfekvő? Rob, egy kapcsolatnak nem a megelégedésen kell alapulnia. Szereted Őt? – kérdeztem, miközben elé álltam.
- Kedvelem és szeretem, mint a barátom – jött az egyszerű válasz.
- Ennyi? Ennyi nem elég egy kapcsolathoz – dorgáltam, azokkal a szavakkal, amiket én is mondtam magamnak azon a reggelen. Mikor még azt hittem, én is csak ennyit érzek Ő iránta.
- Még lehet több – jelentette ki magabiztosan.

- Rendben, ez nem az én dolgom – fordultam el tőle. – Nekem az számít, hogy boldog legyél – motyogtam, miközben elővettem a telefonom. Ezt még fel kell dolgoznom. Bár nem tudom, hogyan fog menni.
- Találkozunk este? – jött mögém, túl közel.
- Ma nem. Kicsit fáradt vagyok, majd holnap – feleltem, és felé fordultam. Bólintott, majd se szó, se beszéd kiment az ajtón. Sóhajtva leültem a kanapéra, és azon törtem a fejem, mégis, hogy cseszhettem el ennyire? Miért nem voltam előrelátó, miért kellett magam előtt is leplezni, mit érzek iránta. Ezzel csak újabb nehézségeket halmoztam magam elé. Hogy fordulhat ekkorát a kocka hirtelen? Közben kaptam egy sms-t Jerrytől, hogy Nikki szobájában várnak rám. Átmentem.

Nikki azonnal a nyakamba ugrott, és percekig csak ölelgetett. Jerry árgus szemekkel méregetett, miután Nikki helyet foglalt.
- Most örülsz? – kérdeztem, egy kicsit keményen. Nikki azonnal rám nézett, méregetve engem. Nem volt hozzászokva ehhez a hanghoz.
- Igen és nem. Jobban örültem volna, ha előbb térsz észhez – mondta rögtön, durcásan.
- Jaj ne. Miből maradtam ki? Elegem van, hogy semmiről nem tudok – kezdett méltatlankodni a harmadik fél, mire Jerry felé fordult, és elmosolyodott.
- Kristen belezúgott Robba – közölte vele olyan nyugodtan és természetesen, mintha éppen arról beszélne, milyen idő van. – Csak a kisasszony tagadta végig, de most, hogy meglátta azzal a másik nővel, rájött, hogy mit is érez valójában – vigyorgott, majd gúnyosan rám nézett. Nikki kikerekedett szemekkel járatta a pillantását köztem, és Jerry között.

- Te – mutatott rám. – Miért nem mondtad el? – vádolt sértetten.
- Nem volt, mit elmondani. Azt meg tudtad, hogy jóban vagyunk – védekeztem.
- Akkor Te! – nézett most Jerryre. – Miért nem szóltál, hogy mit gondolsz. Együtt tehettünk volna valamit, és most nem tartana itt ez a szerencsétlen – förmedt rá.
- Ha egy egész várost sorakoztatsz elé, és próbálod velük meggyőzni, akkor is a saját hülyesége mellett tart ki. Erre magának kellett rájönnie – próbálta nyugtatni Jerry. Igaza volt, ezt csak úgy foghattam fel, ha magam veszem észre, ami az orrom előtt van.
- Jó, felesleges ezen rágódni, inkább döntsük el, mit csináljunk – pattant fel Nikki, és elővett három sört a hűtőből.
- Hogy-hogy mit csinálunk? – kérdeztem meglepetten.

- Te sem gondolhatod komolyan, hogy ezt annyiban hagyjuk. Rob nagyon kedves barátom, nem hagyom annak a szipirtyónak a markában, ha van esély szétválasztani őket – fordult felém olyan fejjel, mintha valami alapvető dolgot nem látnék.
- Azt hittem kedveled Ninát – nyögtem, amint túlestem a következő megdöbbenésen.
- Oh – legyintett. – Ez csak a látszat, a béke megőrzése érdekében – vigyorodott el cinkosan.
- Mit mondott Rob? Beszéltetek, nem? – tért a lényegre Jerry.
- Azt, hogy ez volt a kézenfekvő megoldás. Azért van vele, mert Nina itt volt, és kedveli – majdnem elröhögtem magam, annyira képtelenségnek hangzott még most is. Jerry meg is tette.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmiről lesz szó – bólintott Nikki.
- És terved is van, nagyokos? – fordult felé Jerry. Úgy éreztem magam, mint aki egy titkos csapat gyűlésébe csöppent.

- Majd lesz – nyújtott rá nyelvet Nikki, nem törődve a gúnyos hangnemmel. Aztán elkezdődött, az, amire felnőtt emberek társaságában nem is számítottam. Nikkinek lett terve, de még milyen! Nina vízbe fojtásától, egészen az elrablásáig. A kopaszra borotváljuk a fejét résznél, már én is bele szóltam. Addig csak elhűlve hallgattam a Jerryvel folytatott szópárbajukat, hogy mi lenne a legjobb megoldás, Nina kitúrására.
- Hé, nyugi – vágtam közbe. – Mi lenne, ha egyszerűen csak hagynánk. Hagynánk, hogy Rob maga jöjjön rá, hogy neki így nem jó. Azzal szerintem sokkal többre megyünk, mint holmi kicsinyes cselekkel – magyaráztam. Örültem is volna magamnak a zseniális ötletem miatt, ha nem azt látom az arcunkon, amit. A két döbbent szempár, ami most úgy meredt rám, mint egy elmeroggyantra, mindent megmagyarázott…