14. fejezet: Zűrzavar

Sziasztok. Meghoztam a 14. fejezetet, ami remélem tetszeni fog. Nem is fűznék hozzá semmit…
Egy kis információt viszont megosztok veletek. Jövő héten egyik blogon sem lesz friss. Se ezen pénteken, se a másikon kedden. Suli utolsó hete lesz, és még rengeteg zh és beadandó vár rám. Szóval azzal leszek elfoglalva. Jövő hét után jön a friss.
Jó olvasást. Puszi, Lady


Összeszorított fogakkal vártam a szebbnél szebb jelzőket, amiket hamarosan kapni fogok. A várt hatás azonban elmaradt. Mintha mérlegeltek volna valamit, majd Nikki meg is szólalt.
- Talán igaza van – fordult Jerryhez. – Mi lenne, ha Kristen csak mellette lenne, mint barát…
- Néha, mint szerető – vágott közbe Jerry, rám kacsintva. Én csak a szememet forgattam.
- A háttérben maradna, de mellette lenne, mint eddig. Úgy teszel, mintha mi sem változott volna, mintha még mindig a barátja lennél. Rob pedig szépen lassan rájön, hogy hülyeséget csinált, és…
- Veled kellene lennie, nem pedig Ninával – fejezte be Jerry. – Úgyis oda van érted, csak Te ezt is elcseszted – tette még hozzá, nehogy jól érezzem magam. Az Ő úgyis oda van érted résszel, pedig vitatkoztam volna…

- Mi lenne, ha csak önmagam lennék? – kérdeztem reménykedve. Az a szerep jobban tetszene, mint holmi csábító megformálása.
- Éppen erről beszélünk! – közölte velem egyszerre a két jómadár, miközben lemondóan a szemüket forgatták.
- Legyen – egyeztem bele sóhajtva, tudva, hogy így előbb szabadulok. Nem mindenben értettem velük egyet, de úgy voltam vele, rájuk hagyom. Én pedig majd teszem, amit tenni akarok. – Most viszont megyek, alszom egyet – indultam feléjük, hogy egy búcsúölelés után végre magam lehessek, és gondolkodhassak.
- Ácsi! – nyomta nekem a tenyerét Nikki, hogy ne tudjak búcsúölelést adni. – Előbb lemegyünk vacsorázni – mielőtt még tiltakozhattam volna, elkezdett az ajtó felé tolni. Nem duzzogtam, végtére is, azért jöttem, hogy vele legyek.

Azonban az étterembe lépve, máris úgy éreztem, jobb lett volna, ha mégis nemet mondok. Ugyanis Rob, és egy számomra egyenlőre ismeretlen pasas, a bárpultnál iszogattak.
- Micsoda szerencse! Stew már be is vetheti magát – vihogott Jerry, miközben beljebb tolt. Elhúztam a számat, de követtem őket. Természetesen megragadva az alkalmat, a fiúk felé vonultak, karöltve. Én a magam részéről mögöttük kullogtam, mint, akit kivégzésre visznek.
- Helló, srácok! – lépett melléjük Nikki, én csak egy fejbiccentéssel köszöntem, mialatt próbáltam állni Rob azonnal rám szegeződött tekintetét. – Kellan, Ő itt Kristen – nyúlt maga mögé Nikki, és előhúzott engem.
- Szia Kristen, örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta felém mosolyogva a kezét. Motyogtam valami szintén félét, miközben a felém tartott, igen méretes kezet elfogadtam.
- Éppen vacsorázni készülünk. Velünk tartotok esetleg? – kérdezte Jerry rögtön, és fél szemmel felém pillantott.

- Én szívesen, úgyis kezdek éhes lenni a sok sörtől. Haver? – nézett Rob felé, aki csak megvonta a vállát. – Jó, ezek szerint igen – nevetett, az inkább egy medvére hasonlító srác, és lepattant a bárszékről. Nikki és Jerry elégedetten összenéztek, amit szerencsére csak én láttam. Kinyírom még őket, az tuti…
- Azt hittem fáradt vagy. Vagy csak velem nem akartál találkozni? – kérdezte Rob szemrehányóan, ahogy kicsit hátrébb maradtunk a többiektől.
- Nem – néztem rá, és még egy meggyőző mosolyt is eleresztettem. – Tényleg az vagyok, de tudod milyen Nikki. Nem ismeri a nemet – folytattam. Úgy tűnt minden kétségét eloszlattam, pedig jól gondolta, tényleg nem akartam ma találkozni vele. Volt mit emésztgetnem. Viszont a Nikki-Jerry szövetség máshogy gondolta…

Az asztalnál Rob mellettem foglalt helyet, aminek örültem, de az este folyamán már nem sokat beszélgettünk. Inkább a közös csevejben vettünk részt, amitől olyan érzésem támadt, mintha kicsit távolabb kerültünk volna egymástól. Egy idő után, pontosan a vacsora elfogyasztásával egy időben, felkeltem az asztaltól.
- Eléggé fáj a fejem, úgyhogy felmegyek lefeküdni – mondtam, a kérdően rám tekintő társaságnak.
- Felkísérlek, én is fáradt vagyok – kelt fel rögtön Rob is.
- Rendben – bólintottam, majd a többiektől elköszönve, felfelé indultunk.

- Haragszol rám? – kérdezte Rob hírtelen, mikor a szobám elé értünk. Egészen eddig egy szót sem szóltunk. Rápillantottam, már a számon volt az igen, de lenyeltem. Hiszen milyen alapon haragudhatnék rá… Én voltam a barom, mindent magamnak köszönhetek.
- Nem – ráztam a fejem mosolyogva, hogy bevegye a hazugságom.
- Csak, mert olyan furcsa voltál egész este. Vagyis mióta itt vagy – mért végig még egyszer.
- Már mondtam, hogy fáradt vagyok. Ilyenkor mindig így viselkedem – hárítottam ismét. – Én ugyan annyira szeretlek, Rob… – csak máshogy. A mondat végét már csak magamban tettem hozzá. Viszont így is édes mosoly terült szét az arcán, és közelebb lépett hozzám.

- Én is téged – ahogy testem magához húzta, újra két kilóval könnyebbnek éreztem magam. Minden percben az Ő ölelésére vágytam, de csak néha engedhetek a bennem lakozó vágynak. Most viszont minden félelem nélkül simultam a karjaiba, és élveztem a helyzetet. Túl rövid ideig tartott, és mégsem kapaszkodhattam belé, az kicsit egyértelmű lett volna.
Mosolyogva engedett el, majd a szobája felé vette az irányt. Én is beléptem a sajátomba, és egy langyos zuhany után, éberen gondolkodtam az ágyban. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Hogy fogom kibírni, hogy az új érzelmeimmel a birtokomban, továbbra is csak barátként lehetek mellette. Nehezen, tudtam jól, de ez is több, mint a semmi.

Reggel, mielőtt Nikki forgatni ment volna még bejött hozzám, és elmondta a ma esti programot. Állítólag, miután Rob és én feljöttünk, Kellan kitervelte a ma esti bulit, ami egy közeli szórakozó helyen lesz. Mivel friss voltam, és eszembe sem jutottak az esetleges hátulütői a dolognak, azonnal rábólintottam.
Napközben Jerryvel szórakoztattuk egymást, és mikor Nikki hazajött, egy vacsora után készülődni kezdtünk.
Egy egyszerű farmert, meg egy vállpántos felsőt vettem fel, nem terveztem nagyon kicsípni magam. Én voltam a leghamarabb kész, ezért az aulában várakoztam rájuk. Nemsokára meg is érkezetek, teljes díszben, pompában.

Valóban közel volt a hely, ahova Kellan invitált minket, és szerencsére nem is voltak sokan. Kell már ott volt egy másik sráccal, akinek gyorsan be is mutattak. Ő volt Jackson. Már első ránézésre is kicsit elvont volt a gyerek, de miután beszélgetni kezdtem vele, bebizonyosodott, hogy ez nem csak a látszat. Ennek ellenére vicces volt, Kellannal jól kiegészítették egymást.
Úgy fél órával a megérkezésünk után, befutott Rob is, aminek nagyon örültem, egészen addig, még meg nem láttam, ki lohol mögötte. Nina volt, meg még egy csaj. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne vágjak olyan pofát, amilyet szerettem volna. Rob mosolyogva közelített felénk, majd miután az asztalhoz ért, köszöntött minket. Aztán jött a kínos rész.

- Nina, Ő itt Kristen – mutatott rám, mire Nina oda kapta a tekintetét.
- Oh, szia! – villantott felém egy ezer wattos mosolyt, majd közelebb jött. – Örülök, hogy megismerhetlek – és, mintha száz éves barátnők lennék, megölelt. Viszonoztam, és én is elrebegetem a becses nevem. Jerryékkel összenéztem, de Nikki csak a vállát vonogatta, hogy Ő sem érti. Nem foglalkoztam vele, lehet, kicsit előítéletes voltam Ninával szemben. A másik lány is bemutatkozott, Ashleynek hívták.
Furcsa volt, hogy Nina nem Rob mellé ült, hanem Ashleyvel a srácok mellé telepedett. Nekem jó volt így, mert Rob mellém került.

- Milyen volt a forgatás? – érdeklődtem rögtön, amint mindenki elhelyezkedett. Mosolyogva felém fordult, és mesélni kezdett. Én csak hallgattam, és néztem. Nem inkább bámultam rá, teljesen elalélva. Csak most figyeltem meg, milyen szépen ívelt szája. Olyan, amire legszívesebben most azonnal… Megráztam a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, de Rob félre értett.
- Baj van? – kérdezte rögtön, aggodalmas hangon.
- Nem, semmi- vágtam rá rögtön. – Csak ki kéne mennem… - intettem a fejemmel, mire azonnal kapcsolt, felállt és kiengedett.

A mosdóban kicsit szöszmötöltem a hajammal, hogy lenyugodjanak a gondolataim, amik kezdtek eluralkodni felettem. Egyáltalán nem bírok rá barátként gondolni és… Itt félbe is szakadt a gondolatmenetem, ugyanis az ajtó kinyílt és Rob lépett be rajta.
- Jól vagy? – érdeklődött, mikor mellém lépett. A tükörből rámosolyogtam, hogy megnyugtassam.
- Miért ne lennék jól? – kérdeztem vissza.
- Nem tudom, olyan furcsa voltál. Azt hittem rosszul vagy – tekintgetett rám aggodva.
- Rendben vagyok – ismételtem, majd felé fordultam. Ez nem volt jó ötlet, mert idő közben már Ő is közelebb araszolt hozzám, így túl közel kerültünk egymáshoz. A szívem hevesebben kezdett dobogni, és a levegő is nehezebben jutott a tüdőmbe.

- Kristen – simított végig az arcomon, amitől a lábam is megremegett. Ez így nem lesz jó, nagyon nem… - Olyan piros vagy – suttogta, továbbra is vizslatva. Ijedten az arcomhoz kaptam, és tényleg, szinte lángolt a bőröm.
- Jól vagyok – nyögtem ki nagy nehezen, mire még közelebb lépett. Ajaja… Én pedig addig hátráltam, még a mosdónak nem ütköztem. Követett. Mellettem, két oldat kezével a mosdóra támaszkodva csapdába ejtett.
- Ideges vagy? – kérdezte, és mintha a szája szélén egy kis mosoly játszott volna. Megráztam a fejem. – Pedig úgy tűnik…
- Rob – próbáltam eltolni a kezét, hogy kiszabaduljak, de nem engedte. – Kérlek… - néztem a szemeibe, kétségbeesetten.

- Miért vagy zavarban? – érdeklődött nyájasan, majd egyik kezével hátra tűrte a hajam, arca ezzel egy időben felém közeledett. Ez már túl sok volt, el fogom árulni magam.
- Nem vagyok, csak… kiengednél? – próbáltam most szóban, de csak a fejét rázta.
- Nem – erősítette meg szavaival is.
- Miért csinálod ezt? – kérdeztem értetlenül, mire csak elmosolyodott.
- Mit? – vigyorgott, és egyre közelebb hajolt. Sürgősen valami mentőötlet után kellett néznem, mert ha megcsókol, én nem bírok ellenállni. Ekkor eszembe jutott a tuti…
- Nina… Nina kint vár téged – a szavak szinte marták a torkom, és az Ő arca is elkomorult. Miért? Viszont a válasza meglepett.
- Nem érdekel – rántott vállat, majd olyan biztosan ragadta meg a tarkóm, hogy magam is meglepődtem.

Ismertségünk során, még talán sosem volt ilyen határozott, semmiben. Az én kitartásomnak ekkor volt vége, hagytam magam. Éreztem, ahogy ajkai óvatosan, tapogatózva birtokba veszik az enyémeket, amivel egy időben, az én kezeim a nyaka köré kulcsolódtak. Puhatolózó nyelve előtt sóhajtva nyíltak szét az ajkaim. Elsőre finoman csókolt, majd ahogy a hajába túrtam, egyre intenzívebben kezdett ostromolni. Nem volt ellenemre, hiszen erre vágytam már napok óta. Ahogy az ellen sem tiltakoztam, hogy a fenekem alá nyúl és felültet a mosdó szélére. Izgalmas volt a helyzet, hiszen bárki, bármelyik pillanatban ránk nyithatott volna.

Ahelyett, hogy megijedtem volna, még szorosabban tapadtam hozzá. Talán a tény, hogy egy nyilvános helyen vagyunk, tovább fűtötte bennem a vágyat. Ahogy óvatosan simogatott, nem bírtam tovább és egyik kezem befurakodva a pólója alá, próbálta levenni róla a felesleges ruhadarabot. Nem gondolkodtam, csak az érzelmeim szerint cselekedtem és őszítné megvallva, sokkal jobb volt így vele, hogy tisztában voltam azzal, mit érzek. Rob viszont a sejtéseimmel ellentétesen cselekedett. Mielőtt levehettem volna róla a pólóját, lefogta a kezem. Levegő után kapkodva húztam el tőle a fejem, magyarázatra várva.

- Nem a legalkalmasabb helyen vagyunk – magyarázta mosolyogva, mire lemondóan elfintorodtam.
- Akkor menjünk el – közöltem vele, mindenféle hezitálás nélkül. Nem tudom, honnan volt bennem ennyi bátorság, de megtettem.
- A többiek kicsit furcsállnák, ha eltűnnénk – mondta óvatosan. Volt egy sejtésem, miszerint nem is annyira a „többiek” zavarják, hanem inkább egy bizonyos személy. Ez normális is volt, én pedig meg is bántam, az előbbi kijelentésem.
- Igazad van – toltam el magamtól, egy kis hezitálás után. – Menjünk vissza, már így is túl sokáig voltunk távol – leugrottam a mosdóról, majd a válaszát meg sem várva, kiléptem a helységből.

Hogy meg voltam-e sértve? Határozottan igen. Okom ugyan nem nagyon lehetett rá, nekem mégis betett a dolog. Éppen most utasított vissza a férfi, akit szeretek. Akinek nem mellesleg barátnője van, ami még különösebbé teszi az előbb történteket, vagyis azt, hogy Ő kezdeményezte a csókot. Ez viszont csak egy kis részlete a kirakósnak, aminek a többi darabja sincs a helyén… Hallottam, hogy követ, de nem foglalkoztam vele, egészen addig, míg vissza nem értünk az asztalhoz. Úgy ültem le, mintha mi se történ volna, ahogy Rob is elég hitelesen játszotta a szerepét. Senkit sem érdekelt, hogy távol voltunk - főleg hogy együtt-, minta ez lenne a legtermészetesebb.

Csak két ember figyelt fel ránk, de Ők úgy néztek ki, mint, akik teljesen tisztában vannak a távollétünk okával. Nikki és Jerry feltűnésmentesen súgtak össze, mikor ismét csatlakoztunk az asztaltársasághoz, majd csillogó szemekkel kezdtek engem pásztázni.
- Mi van? – szűrtem a fogaim közt, mikor már nem bírtam tovább nézni az elégedett képüket.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk – vigyorodott el Jerry, majd összenézett a másik, szintén ezer wattos mosollyal engem vizslató jómadárral.
- De én kérdeztem előbb, szóval… - intettem a kezemmel, hogy ki vele. Bár volt egy sejtésem, mégis pontosan szerettem volna tudni, milyen kényszerképzeteik vannak.
- Hát… elég sokáig voltatok távol…együtt – vette át a szót Nikki.
- Nem dugott meg a wc-ben, ha erre vagy kíváncsi – vetettem oda neki, kicsit talán túl közönségesen, de most a legkevésbé sem érdekelt a stílus.

- Miért? – szökött ki Jerry száján a meggondolatlan kérdés. Már meg sem lepődtem a dolgon, már kezdtem megszokni, hogy újabban ribancnak néznek a barátaim…Nem úgy mint Jerry, aki szemmel láthatóan igencsak fent volt akadva a dolgon, hogy nem nyomtam le egy gyors menetet Robbal.
- Sokan voltak bent – közöltem vele fintorogva, némi iróniával színezett hangon.
- Jó bocsi, tudod, hogy nem úgy értettem – mentegetőzött, mikor észrevette, hogy már megint előbb járt a szája, minthogy gondolkodott volna.
- Mindegy – vontam vállat és a söröm után nyúltam, miközben kitekintettem a társaság többi tagjára.

Kár volt, ugyanis pont azt a pillanatot sikerült elkapnom, mikor Nina közelebb kúszott Robhoz, és megcsókolta. Ennyi, itt szakadt el nálam a cérna, és kezdtem azt érezni, hogy nem bírom tovább a mai estét. Jerry is észrevette rajtam, mert azonnal a combomra tette a kezét, és megnyugtatóan végigsimított rajta. Én viszont nem bírtam tovább, el akartam innen menni, minél távolabb lenni Tőle. Hiába nem akartam, rögtön az jutott eszembe, hogy az előbb még velem csinálta ugyan ezt, most meg… A gyomrom hírtelen görcsbe rándult, és nem értettem, hogy miért kínzom még mindig magam, azzal, hogy őket bámulom. Egy pillanat alatt pattantam fel, mire mindenki rám nézett.

- Fáradt vagyok – mosolyogtam. – Jó éjt, mindenkinek – intettem, majd kifelé kezdtem araszolni. Ekkor egy pillanatra találkozott a tekintetem Robéval – akik idő közben szétszakadtak -, amiben mintha kis sajnálatot láttam volna. Most viszont nem érdekelt, elfordultam és a hotelig meg sem álltam.

A következő két napban sikeresen elkerültem Őt. Nikki és Jerry valamennyivel könnyebbé tették számomra a dolgot, folyamatosan foglalkoztattak valamivel. Rob hívott, nem is egyszer, de nem vettem fel és nem is hívtam vissza. Nikkinél is érdeklődött, de szigorúan megtiltottam, hogy bármint is mondjon neki. Kis időre volt szükségem, hogy erőt gyűjtsek, és újra a szemébe tudjak nézni.
Egyben biztos voltam. Nekem vannak a legjobb barátaim a világon. A hétvégén nem volt forgatás, legalábbis Nikkinek, ezért azt találták ki, hogy elmegyünk a városból. Kicsit húztam a szám, mikor közölték, hogy a hegyekbe tartunk, de megnyugtattak, hogy nem a kirándulás a főcéljuk. Elvileg Ashley is velünk tartott volna, de tegnap visszamondta a dolgot, mert lebetegedett.

Én pedig már a csomagommal a nappaliban vártam, hogy végre kopogjanak. Ez pár perc múlva be is következett.
- Végre! – sóhajtottam, miközben bezártam az ajtót magam mögött.
- Jól van már. Tudod mennyit vártam Jerryire az ajtaja előtt? Vagy fél óráig kereste a napolaját, hiába mondtam, hogy majd út közben veszünk, az neki nem volt jó – fortyogott Nikki.
- Hé, tudod, milyen érzékeny a bőröm, csak ez jó rá – rivallt rá az érintett fél.
- De itt nincs is nap! – folytatta Nikki. Már éreztem, hogy remek hétvégének nézünk elébe…
- De ott lehet, sosem tudhatod – vágta rá Jerry.

- Elég! – kiabáltam rájuk, mire mind a kettő duzzogva, de befogta. – Most pedig menjünk végre – indultam meg határozottan a lift felé.
A mélygarázsba érve, Jerry büszkén mutogatta a terepjárót, amit a túrára bérelt. Megdicsértem, majd érdeklődtem, hogy miért nem indulunk már.
- Még várunk valakit – közölte Nikki, mialatt körbetekintett a garázsban.
- Azt hittem Ashley visszamondta – fordultam feléjük meglepetten.
- Ő igen, de kellett a helyére valaki – közölte. Nem örültem, ki tudja kit szedett össze ez a két rosszéletű. Meg már annyira bele éltem magam, hogy csak hármasban leszünk.

- Itt is van! – mondta Jerry, miközben a bejárat felé mutatott.
A lélegzetem is elakadt, miközben figyeltem, ahogy a negyedik fél felénk halad. Nem túlzok, ha azt mondom, ezer féle gyilkossági terv fogalmazódott meg bennem, amivel ezt a két árulót fogom eltűntetni a föl színéről. Őket, akik a legjobb barátaimnak merik nevezni magukat.
Egyre hevesebben dobogó szívvel néztem a felénk tartó alakot, és most már azon gondolkodtam, hogyan élem túl ezt a hétvégét…