4. fejezet: Vadra sikerült éjszaka

Nos, meghoztam a beígért fejezetet, ami nem más, mint a 4. Izgalmas ki vége van, remélem senki nem borul majd ki. :D Jó, annyira nem súlyos, meg pénteken jön a kövi, ez kibírható.
Jaj, nem is beszélek többet, mert annyi csoki ettem, hogy huh. Lehet, csoki mérgezést kapni? Szerintem az elmúlt hónapban nem ettem meg annyit, mint most egy óra alatt. Remélem, még mindig 51 kiló vagyok!:D:D Na jó, nem fárasztalak titeket ezzel, csak nagyon fáj a hasam, és meg kellett osztanom.:D Mindenesetre jó olvasást a részhez.
Puszi, Lady




Délelőtt a stúdióban Allen ismertette velünk a mai napra szánt terveit.
- Ma ti ketten fogtok szöveget összeolvasni. Megpróbáljuk az összes közös részeteket átnézni, reménykedjünk, hogy sikerül. Közben majd mindig megállunk, és megbeszéljük, hogy itt milyen érzelmeket is kéne megjeleníteni, és pontosan mit is várok tőletek. Ez abban segít, hogy a felvétel előtti próbán, már nagyjából tisztában lesztek mindennel – magyarázta, miközben a kezünkbe nyomta a szövegkönyvet. – Akkor lássuk. Álljatok oda – mutatatott az asztal elé, Ő pedig helyet foglalt egy széken. – Kezdjük az elején, az első találkozással – elmondta, mit is vár majd tőlünk a kamera előtt, majd Robbal összeolvastuk a szöveget. – Nagyon jó, eddig tökéletes – vakarászta az állát, és folytatásra buzdított bennünket, a második jelenettel. Ahogy az elején is mondta, mindig megálltunk egy- egy új rész előtt, megkérdezte, hogy szerintünk hogyan kéne, mi az, amit ki kell hangsúlyozni, mi kell, hogy látszódjon rajtunk, majd elmondta az Ő verzióját is, és ebből összegyúrtuk a végleges változatot. Élveztem a közös munkát vele, az, hogy ennyire bevont minket, és nem csak utasításokat adott, nagyon megkönnyítette a munkát.


- Rendben, az első csók – közölte, majd várakozóan ránk pillantott.
- Mármint… most? Csók? – kérdeztem meglepetten, Rob csak vigyorgott mellettem.
- Igen, szeretném látni. Eddig úgy tűnik a kémia nagyon is erős köztetek, de szeretném látni, hogyan működik egy intim helyzetben. Ezt általában a meghallgatáson szoktuk vizsgálni, de mivel a ti esetetekben nem volt rá szükség – itt jelentőségteljesen Robra nézett -, ezért most akarom látni! – hátradőlt a székében és felvont szemöldökkel, tovább várakozott.
Rendben, gondoltam magamban, és Robra néztem. Néma csendben, egy apró mosollyal az arcán várta, hogy kezdeményezzek. Elé léptem, nagyon közel hozzá, majd lecövekelve vártam. A következő lépés az övé volt. A filmben nem, de ebben a helyzetben így éreztem helyénvalónak. Egyik keze az arcomra csúszott, amivel bennem egy megmagyarázhatatlan bizsergést váltott ki. Mélyen a szemembe nézett, miközben ujjai az arcomat cirógatták. Színésznőként, ez nem kellett volna, hogy gondot okozzon nekem, most mégis görcsbe rándult a gyomrom. Megmagyarázni nem tudtam. Nagyot nyeltem és próbáltam a feladatra koncentrálni.


Rob arca vészesen szelte át a köztünk lévő teret, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Puha ajkai nyomán, mintha valami elektromosság söpört volna végig rajtam, és egy pillanatra össze is rezzentem. Rob hátrébb húzta a fejét, és kicsit értetlen tekintettel vizslatott végig. Egyik karom a nyaka köré fontam, és közelebb húztam az arcát, egészen addig, míg szája megint az enyémhez nem ért. Mohón vette birtokba, mindenféle hezitálás nélkül. Kicsi szikrák futkároztak a testemen, ugyan olyan eszeveszetten mozgattam ajkaim, ahogy Ő tette. Kezei a derekamra csúsztak, és teljesen a testéhez préselt, úgy kapaszkodtam belé, mintha nélküle nem kapnék levegőt. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy most éppen szerepben vagyok, de nem ezt éreztem. Élveztem, nagyon is. Rob nyelve végigcirógatta az alsó ajkam, mire sóhajtva engedtem utat neki, bár ez nem tartozott a jelenethez. Vártam, hogy nyelve végre összefonódjon az enyémmel, mikor Rob hirtelen leállt. Meglepetten nyitottam ki a szemem, miközben Rob ajaki még mindig az enyémen voltak. Tekintetünk találkozott, majd szépen lassan kúszott vissza elmémbe a valóság.


- Ennyi – ismételte Allen, ki tudja hányadszorra. Úgy rebbentünk szét, mint akik közé éppen egy meteor vágódott. Rob zavartan a haját túrta, míg én a pólóm alját gyűrögettem. – Huh, azt hittem már sosem hagyjátok abba – mondta Allen, mire éreztem, hogy arcom bizseregni kezd. – Ez nagyon… nagyon… - kereste a megfelelő szavakat – intenzív volt. El vagyok ájulva, és mérhetetlenül elégedett vagyok! A kémia… nem ez már nem is a megfelelő szó, arra, ami köztetek vibrált – ismét elgondolkozott. – Minden esetre az intim jelenetekkel nem lesz probléma – mosolyogva összedörzsölte a tenyerét, majd visszaült a székbe. Szégyenlősen Robra mosolyogtam, akinek még mindig zavart volt az arca. Ezek szerint Ő is érezte…
- Jól van srácok, mára ennyi. Már tudom, amire kíváncsi voltam – közölte elégedetten. – Holnap tizenegytől folytatjuk – mondta, majd elköszönt, és kivonult a teremből. Rob továbbra is zavartan helyezte a testsúlyát egyik lábáról, a másikra. Egyikünk sem tudott, nagyon megszólalni. A helyzet magáért beszélt.


- Akkor este kocsma? – törtem meg végül a kínos csendet.
- Igen. Este kocsma – felelte. Rámosolyogtam, mintha mi sem történt volna, majd kibattyogtam a teremből. Végülis, semmi sem történt. Színészek vagyunk, ez a munkánk. Ha nem lenne meg a kémia, nem is játszhatnánk együtt. Ez természetes – győzködtem magam. Olyannyira jól sikerült, hogy mikor visszaértem a hotelba, már teljesen biztos voltam benne, hogy ez semmi volt, csak amire számítani lehetett. Természetes!
A szobába érve, rendeltem magamnak valami kaját. Ha ivászatot tervezünk este, akkor nem árt, ha valami szilárd is van a nyomromban. Ma este nem tervezek józan maradni, sőt…
Elfogyasztottam a vacsorám, aztán ledőltem az ágyamra, de nem sokáig élvezhettem a nyugalmat, mert kopogás zavart meg. Kinyitottam, az ajtóban pedig egy mosolygós Rob fogadott.
- Nem beszéltük meg, hánykor megyünk – kezdte, mikor látta az értetlenséget türköződni az arcomon.
- Tényleg nem – adtam neki igazat.
- Bejöhetek? – kérdezte, mire arrébb álltam, hogy beférjen. Becsuktam az ajtót, majd megálltam, Ő háttal volt nekem, és körbe-körbe tekintgetett a szobában.
- Szóval? – a hangra összerezzent, majd felém fordulva rám mosolygott.
- Arra gondoltam, indulhatnánk most! – kezdte, mire végig néztem magamon. Így nem mehetek…- Persze, ha még nem vagy kész…
- Ülj le, addig összeszedem magam – mutattam a kanapé felé, mire bólintott.


Megvártam, még kényelembe helyezi magát, majd a hálóba mentem. Ledobáltam a ruháim, és gyorsan lezuhanyoztam. Visszavettem a farmert, fölé húztam egy szűk, szürke pólót. Gyorsan megigazítottam a hajam, meg a sminkem, és indulásra készen álltam. Mindezt húsz perc alatt. Ügyes vagy, Stew! Kilépve azzal szembesültem, hogy Rob éppen az asztalon felejtett ipodomat hallgatja, és még azt sem vette észre, hogy mögé lépek. Óvatosan a vállára csúsztattam a kezem, amire kicsit összerezzent, és kivette a füléből a fülhallgatót.
- Bocsi, csak kíváncsi voltam, mit hallgatsz – mondta mosolyogva.
- Semmi gond. És? – érdeklődtem, miközben helyet foglaltam mellette.
- Szinte ugyan azokat, amiket én – felelte elgondolkodva. – Van Morrison gyerekkorom óta a kedvencem – motyogta, miközben visszahelyezte az ipodot az asztalra.
- Engem is nagyon megfogott. Van valami a zenéjében, ami… nem is tudom, olyan erőszakos…
- Szenvedély – vágta közbe, mire csak bólintani tudtam. – Furcsa… általában én szoktam mindenkinek megmutatni, és ugyan ezeket a szavakat használni – igazat adtam neki, én sem találkoztam túl sok olyan emberrel, aki szerette volna.
- Még egy közös pont? – érdeklődtem vigyorogva.
- Egyre több… - közölte elmélyülten.
- Akkor mérjük össze, ki bír többet inni – mondtam neki, és felpattantam a kanapéról.
- Már most vesztettél – közölte mosolyogva, és követett a mozdulatban.


A taxi már az ajtó előtt várakozott ránk, nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy bepattanjunk, és várjuk, hogy elszállítson minket egy jó helyre. Rob kiadta az utasítást, hogy hova vigyen. A kérése az volt, hogy egy kulturált, ugyan akkor eldugott pubba vigyen, ahol kevesen vannak. A taxis, mintha természetes lenne bólintott, és elindult velünk a városban. Fél kilenc volt, már sötétedett, mire megérkeztünk a taxis által kiválasztott helyre. Rob kifizette neki az utat, majd egymás mellett lépkedve besétáltunk a helyre. A füstöt csak úgy vágni lehetett, de nem voltak sokan. Annak a nagy része is, a hely közepén lévő, tánctérre korlátozódott. Az világos volt, hogy már nem sok józan ember van itt, de legalább senkinek sem fog feltűnni Rob. Felfedeztünk egy eldugott sarkot, egy kétszemélyes asztalkával, amit azonnal el is foglaltunk. Kisvártatva a pincér kijött, és felvette a rendelést. Első körben két sört kértünk, de mivel nem terveztem ma józan maradni, ezt még csak a kezdetnek vettem. Egymás után szívtuk a cigiket, miközben vicces – általában forgatások alkalmával – történt dolgokkal szórakoztattuk egymást. Egyszer csak egy olyan történetbe kezdett bele, aminek főszereplője az egyik legjobb barátnőm volt.


- Nikki, ezt sosem mesélte – mondtam neki nevetve.
- Ismered Nikkit? – kérdezte meglepetten.
- Igen, egész fiatal korom óta az egyik legjobb barátnőm – feleltem neki természetesen.
- Honnan ismered? – érdeklődött tovább.
- A volt barátom, Mike, együtt dolgozott vele egy filmben. Sokszor meglátogattam a forgatások alatt, és nagyon jóban lettem Nikkivel. Azóta is tart – meséltem el neki.
- Mikor szakítottatok? – teljesen meglepődtem a gyorsa témaváltáson, de igyekeztem tartani a tempót. Kíváncsian, nagyon kíváncsian várta a folytatást.
- Két hónapja – zártam rövidre, közben pedig megérkezett a pincér látva az üres poharunkat. – Egy üveg Tequilát kérünk – mondtam neki. Néma csöndben ültünk, amíg a pincér meg nem érkezett a kért üveggel, meg két pohárral. Töltöttem magunknak, majd ismét rágyújtottam.
- Miért? – kérdezte kicsivel később, én meg tudtam, hogy még nem vagyunk túl a témán. Sóhajtva lehúztam a Tequilát, és vártam, hogy kövessen, de nem tette. Csak türelmetlenül vizslatott.
- Mert már nem szerettem – közöltem egyszerűen, mire elmosolyodott. Nem igazán értettem, de ráhagytam. – Most te jösz! – mondtam neki, majd töltöttem magamnak, még egy pohárral.
- Az én szerelmi életem, nem olyan érdekes – kezdte.


- Az újságok, nem így gondolják – céloztam az állandó pletykákra, róla és a szeplőtársáról. Nevetni kezdett, megrázta a fejét és lehúzta a poharában lévő italt.
- Neked kéne a legjobban tudnod, hogy megy ez – kezdett ügyes terelésbe.
- Nem, fogalmam sincs – ráztam a fejem, és előrébb hajoltam, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni. Követett a mozdulatban, így vészesen közel voltunk egymáshoz.
- Azok csak pletykák, Nina és én nem járunk. Az idejét sem tudom már, mikor volt utoljára normális kapcsolaton – kínosan felnevetett, mikor befejezte, majd komoran lezúzott még egy pohárral. – Az utolsó barátnőmet Ninának hívták. Ironikus, mi? – mosolygott. - Még Londonban éltem, mikor együtt jártunk, aztán két év után vége lett. Pont, mint a te esetedben, megszűnt a szerelem… ha az volt egyáltalán – a végén elfintorodott. Valóban több van ebben a pasiban, mint gondoltam. Annyi titok, és olyan sok érzelem. Ráadásul ahogy, vonz… és a tekintete, a szürkéskék szemei, ahogy az enyémbe fúródnak, szinte felperzselnek. Figyelmeztetnem kellett magam, kezdtem átlépni egy határt.
- Nehéz – sóhajtottam.
- Nekem mondod?! – jóízű nevetése, nekem is mosolyt csalt az arcomra. Újratöltötte a poharainkat, majd felém tartotta az övét.
- Azt hiszem, már barátok vagyunk – mondta kissé félénken. – Most már ittunk is együtt.
- Barátok – poharamat összekoccintottam az övével, és mind a ketten lehúztuk a tartalmát. Egy izgalmas barátság kezdete, ez a mai ivászat, ebben biztos voltam. Alig három napja ismertem, mégis bíztam benne. Hogy ne tettem volna, mikor már az elejétől éreztem, hogy annyi közös dolog van bennünk.


Elmentem WC-re, és mire visszaértem, Rob örömmel újságolta, hogy a másik teremben lehet karaokézni. Mindig is szerettem, ezért kézen fogtam, és áthurcoltam oda. Bár az egyenest már nem nagyon tudtam, sem én, sem ő, hogy merre van, mégis sikerült átbotorkálni. Nagyon kevesen voltak, úgyhogy gondolkodás nélkül kiválasztottunk egy számot, és közösen elő adtuk a színpadon. A néhány emberből álló közönségnek nagyon tetszett a műsor, tapsolva és fütyörészve kértek még egy dalt. Eleget tettünk a kérésnek. Robba kapaszkodva másztam le a színpadról, mert esélyes volt, hogy orra buktam volna. Már sikeresnek könyveltem el az estét, hiszen valami hasonló állapot elérése volt kitűzve célul. Visszamentünk az asztalhoz, és felhajtottuk a Tequila maradékát. Újabb cigire gyújtottunk, és bár mind a kettőnknek elég nehezen ment már az értelmes mondatok összerakása, folytattuk a beszélgetést.


Rob elkápráztatva jegyezte meg, hogy milyen szép hangom van, még így csap részegen is. Állítása szerint már az In to the wild-ben is felfigyelt rá, de most még jobban szólt. Elmeséltem neki, hogy volt egy szerepem, ahol énekelnem és gitároznom is kellett, ezért kicsit rágyúrtam. A gitár említésére elkerekedett a szeme, és elmesélte, hogy Ő is játszik a bűvös hangszeren. Addig nyúztam, míg megígérte, hogy majd egyik este játszik nekem valamit. Rendeltünk még két pohárka Tequilát, annyi eszünk még volt, hogy ne egy üveggel folytassuk. Sikerült, annyira kiütnöm magam, hogy az este további részét homály fedi számomra.


*


Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, amit először nem tudtam, hova tenni. Pislogva nyitottam ki a szemem, és nem éppen a puha párnát érzékeltem a fejem alatt, hanem valami keményet. A kezemmel tapogatózni kezdtem, és észrevettem, hogy ennek a kemény valaminek folytatása is van. Megmozdítottam a lábam, mert valami keményre éreztem tekeredni, de belenyilallt a fájdalom. Izomláz szerű fájdalom. Ekkor villant be az első kép a tegnap estéről. „Robot az egyik oszlopnak szorítom, és nem éppen visszafogott mozdulattal guggolok le a lába előtt, majd vissza.” Ijedten felkaptam a fejem, és Rob mosolygós tekintetével találtam szemben magam. Ő volt az a kemény, amit párna helyett használtam, jobban mondva az Ő, meztelen mellkasa. Atya ég!


- Jó reggelt – köszöntött mosolyogva. Fogalmam sem volt, minek örül, de reméltem, hogy nem követtünk el semmi meggondolatlanságot tegnap este.
- Öhm…neked is – motyogtam zavartan. – Te mit… úgy értem, hogy-hogy itt vagy? – tudakoltam.
- Tegnap este nem szívesen hagytalak volna magadra. Eléggé… hmm, önkívületi állapotban voltál – halk kuncogására felkaptam a fejem, és morcosan néztem rá. Ahogy így bámultam, valamin megakadt a szemem, konkrétan egy élénkpiros harapásnyomon, ami a nyakát tarkította.
Ekkor jött a második kép. „Az asztalnál ültünk, én meg elkaptam Rob kezét, és a táncparkettre húztam. Amit ott levágtunk, egy előjátéknak is elment volna. Ahogy a képek pörögtek, mint egy kisfilm, nem hittem el, hogy ezt tényleg én csináltam. Rob pedig tűrte, nem is… megragadta a csípőm, és szorosan az ágyékához préselte, hogy úgy ringatózzunk a zene által diktált ritmusra. Hol szemben, hol neki háttal műveltem, egy sztriptíz táncost is megszégyenítő mozdulatokat. Teljesen leizzadva, egymás szemébe nézve táncoltunk talán órákig is. Aztán jött a már ismert kép, ami az izomlázat idézett elő a combomban. Rob a falnak dőlve, én meg előtte. Leguggolok, majd vissza. Ajkaink centikre egymástól, mikor fogtam magam, oldalra döntöttem Rob fejét, végignyaltam a nyakát, és beleharaptam. Körmei a csípőmbe mélyedtek, és ágyékomat az övéhez préselte. Elnevettem magam, mikor ismét ránéztem, Ő is mosolygott, majd fojtattuk a túl szexi táncunkat.” Megráztam a fejem, hogy eltűnjenek a képek, túl kínosan érintettek. Enyhén szóval nagyon is intim viszonyba kerültünk tegnap este.


- Sajnálom – mondtam az első dolgot, ami eszembe jutott, és végigsimítottam vadságom bizonyítékán. Rob arcizmai összerándultak, ahogy kezem végigsiklott a harapásnyomon.
- Semmi gond – egy pillanat alatt rendezte a vonásait, és megajándékozott egy mosollyal. De nagyon is volt gond, méghozzá, hogy azt még mindig nem tudom, hogyan került az ágyamba, ráadásul fél pucéran. Legalábbis remélem, hogy csak fél pucér, és nem teljesen az… Most először végignéztem magamon. Azt eddig is éreztem, hogy csak bugyi van rajtam, de mikor a felsőtestemre néztem, amit csak egy melltartó takart, bepánikoltam.
- Rob, miért csak fehérnemű van rajtam? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Mert a pólódat lehánytad és nem engedted, hogy másikat adjak rád – felelte nemes egyszerűséggel. Lehánytam? Addig erőltettem az magam, amíg újabb képek el nem árasztották az agyam.


„A pubban vagyunk, Rob visszahúz az asztalhoz, de nem engedem, hogy lenyomjon a székre.
- Ne, még korán van… táncoljunk! – nevettem, és kezdtem volna visszahúzni.
- Fél egy van, és már alig állsz a lábadon. Hívtam taxit – elég hajthatatlannak tűnt, ezért cselhez folyamodtam. Egész közel préseltem hozzá a testem, mutató ujjam lassan végighúztam a mellkasán, mire nagyot nyelt.
- De még táncolni akarok – suttogtam a fülébe.
- Majd eljövünk máskor is – ellentmondást nem tűrően kulcsolta össze ujjainkat, majd elkezdett kifelé húzni a pubból. Fintorogva követtem, és hagytam, hogy besegítsen a taxiba.
A hotelhez érve, átfogta a derekam és úgy segített, hogy ne nyaljam fel az aszfaltot. Elkérte a recepción a kulcsunkat, majd egész a szobámig támogatott. Oda is bejött velem, a hálóban megállított az ágy mellett, és látszott rajta, hogy nagyon töri a fejét valamin. Nem voltam abban az állapotban, hogy megkérdezzem. Elkezdtem leráncigálni a nadrágom, mert már nagyon zavart, ahogy a gombja a hasamba nyomódik, de nem sikerült.
- Segíts levenni – kértem Robot, de Ő csak megkövülve állt velem szemben. Végig nézett rajtam, látta, ahogy próbálom leszedni, de nem segített. – Rob! – szóltam türelmetlenül, mire összerezzent, és merev mozdulatokkal elkezdte leráncigálni rólam. Az egyik rántásnál, elvesztettem amúgy is elég bizonytalan egyensúlyom, és Rob nyakába kapaszkodva igyekeztem két lábon tartani magam. Ez rossz ötlet volt. Mivel nem számított rá, együtt dőltünk be az ágyba.


A nevetéstől fulladozva, fogtam fel, hogy rajtam fekszik. Konkrétan a lábaim közt, ágyéka szorosan az enyémnek préselődött. Ő is mosolygott, miközben kisimított egy tincset a hajamból. Lassan abbamaradt a röhögés, és csak néztem Robot. Ő is így tett, tekintetünk fogva tartotta egymást, mintha megszűnt volna a tér és az idő, abban a pillanatban csak mi voltunk. Mi voltunk, ráadásul elég közel egymáshoz, és ez a kis tér is csökkeni látszott közöttünk, ahogy Rob szépen ívelt ajkai, közelíteni kezdtek felém. Már csak egy ujjnyi távolság volt köztük…” Zihálva hessegettem ki a képet a fejemből, nem akartam tudni mi következett ezután. Rob értetlenül nézte a reakcióm, valószínűleg fogalma sem volt, mi váltotta ezt ki belőlem. Pedig valahogy meg kell tudnom, mi történt tegnap este.