6. fejezet: Lehull a lepel

Lányok, megérkezett a 6. fejezet. Most kiderül minden, a titokzatos szőke leányzóról…:)
A kommentekben olyan édesek vagytok, ezért gondoltam, hogy itt most megosztom veletek a helyzetet. Mindig mosolygok, mikor írjátok, hogy Rob mennyire szerelmes Kristenbe… Nos, mivel az Ő szemszögéből nem látjátok a dolgokat, most elmondom. Nem szerelmes belé – még. Egyenlőre semmi ilyesmiről nincs szó, egyikük részéről sem. Valami van, de az még nem az…
Van még egy dolog. A másik történetemet mostantól le tudjátok tölteni teljes egészében, a másik oldalról. Kiraktam az oldalmenübe(a chat fölé), ott megtaláljátok.:)
Puszi, Lady


Mikor lassan kezdtem a gondolataim közül visszaevickélni a való világba, feltűnt, hogy ez nem is furcsa zaj. Egyszerűen csak valaki kopogtat az ajtómon. Kedvenc káromkodásim sorban csúsztak ki az ajkaim közül, miközben az ajtó felé vonszoltam magam. Senkihez nem volt kedvem jelen pillanatban, egyedül akartam lenni. Feltéptem az ajtót, de abban a pillanatban meghökkentem léptem egyet hátra.
- Mit keresel itt? – kérdeztem döbbenten. Nem éppen egy menet kellős közepén kéne lennie, a hosszúlábú szőkével?
- Bejöhetek? – tette fel a szokásos kérdést, én meg szokásos módon arrébb álltam, hogy beférjen.
- Szóval? – kérdően felhúztam a szemöldököm.
- Szóval…kerestél – várakozóan tekintett rám, mintha nekem kéne valamit mondani. Hát jó…
- Igen, de azt hittem dolgod van – furcsa jeges hangulat uralkodott köztünk. Én tudom, miért…de vajon Ő tisztában van vele?
- Már lerendeztem – egy pillanatra elnyílt a szám, de gyorsan rendeztem vonásaim. Tehát letudta a szőkét.


- Gyors volt – furcsán mért végig, mintha semmit nem értene az egészből, és éppen azt próbálná kitalálni, mit is rejtenek a szavaim.
- Mit szerettél volna? – kérdezte végül.
- Unatkoztam, és gondoltam, csinálunk valamit – feleltem.
- Oh. Csak Allan visszarendelt a stúdióba, mert valamelyik jelenetem újra kell venni, és ezt beszéltük át. Azért nem voltam itt. De a nővérem mondta, hogy kerestél, és…
- A nővéred? – vágtam a szavába meglepetten.
- Aha. Lizzy, ma érkezett – felelte, de látszott, mennyire nem érti a megdöbbenésem.
- Vagyis az a szőke csaj a szobádban Lizzy, a nővéred? – kérdeztem, csak, hogy biztosra menjek.
- Igen. Mit hittél? – érdeklődött.
- Én? Se…semmit – dadogtam, és zavaromban a lábam kezdtem bámulni. Marha, Kristen! Egy pillanatig néma csönd volt, majd Rob beszélni kezdett.
- Te azt hitted – itt már röhögött -, hogy felszedtem valami csajt egy…
- Nem! – vágtam rá, pedig valóban ezt gondoltam, mikor megláttam Lizzyt.
- De! – nevetett tovább.
- Jó, azért lássuk be, elég félreérthető volt a helyzet – makogtam.
- Igen, de nem szoktam ilyet csinálni – magyarázta fej rázva.
- Pedig megtehetnéd – mennyi lány örülne neki…


- Ja, Kellan is ezt mondja, az egyéjszakás kalandokra esküszik. De én nem vagyok ilyen, nem menne – rázta a fejét és lehuppant a kanapéra.
- Jobb is – mosolyogva mellé ültem, mire csak egy elgondolkodó pillantást kaptam válaszul.
- Szívesen bemutatnálak Lizzynek, mert érdeklődött, hogy ki vagy, de azt hiszem most nem alkalmas – közölte egy féloldalas mosollyal.
- Miért? – érdeklődtem.
- Főleg azért, mert alszik. Ráadásul elfoglalta az ágyam, így én majd aludhatok a kanapén. Pedig hulla fáradt vagyok – mondta fintorogva. Tényleg annak látszott, ami érthető is, sokkal több jelenete van, mint nekem, többet dolgozott az elmúlt napokban, mint én.
- Aludj itt! – jelentettem ki meggondolatlanul.
- Hogy te aludj a kanapén? Nem hiszem – vágta rá azonnal.
- Elférünk az ágyon ketten, elég nagy – erősködtem. Nem is ez lenne az első alkalom, barátoknál simán belefér. Furcsán nézett rám, valahol belül nekem is annak tűnt az ajánlatom, de már nem szívhattam vissza. Meg nem is nagyon akartam…
- Ha nem zavarok…
- Nem. Meg is ágyazok, elég álmosnak látszol – a szoba felé indultam, de hangja megalított.
- Kristen! – szólt utánam. – Köszönöm – suttogta hálásan.


- Nincs mit – mosolyogtam rá, majd elkezdtem az ágyat rendbe szedni. Miközben ezen ügyködtem egyre különösebbnek tűnt a helyzet. Vajon, miért ragaszkodom annyira, ahhoz, hogy velem aludjon. Talán jobb lenne, ha a kanapén aludnék mégiscsak. Ez a gondolat egészen addig emésztett, míg át nem öltöztem, és az ágy mellé nem álltam. Valahogy nem bírtam bebújni mellé. Ő már ott feküdt, félmeztelenül az ágyam egyik felén, én pedig mellette toporogtam.
- Nem jösz? – érdeklődött, és megpaskolta magam mellett a helyet. Szóval csak nekem furcsa. Persze, már megint én gondolok többet… Bólintottam, majd bemásztam mellé. Rob egyre laposabbakat pislogott, ahogy én is. Már bőven félálomban voltam, mikor Rob telefonja zenélni kezdett. Álmosan tapogatta maga mellet az éjjeliszekrényt, mire megtalálta a készüléket. Sóhajtva emelte a füléhez.


- Igen?...Majdnem…tudom, elfoglalt voltam, de vissza akartalak hívni…nem tudom….Nina, ez nem a legalkalmasabb időpont erre….majd valamikor máskor…de fel foglak hívni…megígérem…jó, szia. – kissé idegesen vágta le a telefont, vissza a helyére. Két nagy levegőt vett, majd kimászott az ágyból, és az erkély felé indult. Nina? Kipattantam, és utána siettem. Már az egyik székben üldögélt, és egy cigit szívott. Mellé telepedtem, és én is rágyújtottam.
- Ez az a Nina volt, aki…szóval a szereplőtársad? – törtem meg a csendet.
- Azt hittem már alszol – felelte elgondolkodva, kikerülve a kérdést.
- Csak majdnem aludtam – vontam vállat. – Szóval?
- Igen, Ő volt – sóhajtotta.
- És Ő volt az is, akit folyton kinyomtál – vontam le a következtetést.
- Nem nyomtam ki, csak nem vettem fel – javított ki morcosan. Éreztem rajta, hogy nincs kedvére ez a beszélgetés, de én kíváncsi voltam.


- Van kötetek valami? – érdeklődtem tovább.
- Már mondtam, hogy nincs – vágta rá egyből.
- És volt? – kérdeztem kicsit másképp. Sóhajtva rám emelte a tekintetét, egy „nem hagysz békén, míg el nem mondom, ugye?”arckifejezéssel, majd bólintott.
- Ez bonyolult – közölte fintorogva.
- Bennem megbízhatsz – erősködtem tovább. Éreztem, hogy az ellenállása kezd meggyengülni.
- Én bízom benne, Kristen – mondta természetesen, és az arcáról le tudtam olvasni, hogy igazat mond. – Csak nem szívesen beszélek róla.
- Értem – motyogtam lehangoltan.


- Nina és én jó barátok vagyunk az elejétől foga – kezdett bele néhánypercnyi csönd után. – Az elején még tetszett is nekem, de barátja volt, amit tiszteletben tartottam…egészen két héttel ezelőttig – ismét rám emelte a tekintetét, de én csak bíztatva bólintottam egyet, hogy igen, hallani akarom a folytatást. – Szóval sosem gondoltam, hogy több lehetne köztünk. Aztán egy átbulizott éjszaka után, egy hotelba kötöttünk ki, miután egy csomó díjat bezsebeltünk az MTV Movie Awards-on. Éppen fasírtban voltak a pasijával, és az alkohol megtette a hatását, lefeküdtünk – megint rám nézett, hogy bírom-e még. – Persze reggel, sőt már a…a dolog után megbántam, hiszen én már rég nem gondolok úgy rá. Ő már tényleg csak egy jó barát számomra. Azóta nem beszéltünk, nem vettem fel, és nem is hívtam vissza. Meg kellett emésztenem a történteket, át kellett gondolom, hogyan tovább, hiszen világos, hogy a kapcsolatunk már nem lehet ugyan olyan. Ez az éjszaka, rányomta a pecsétjét – várakozóan felhúzta a szemöldökét, tudtam, hogy választ vár. Nem igazán tudtam, mit is kell ilyen helyzetben mondani, ezért az első gondolatom öntöttem szavakba.


- Meg kell beszélnetek! Erre valóban rámehet a barátságotok, ha nem tisztázzátok. Mondd el neki, ahogy az imént nekem tetted. Mindent, őszintén – erre csak halványan elmosolyodott, és újabb cigire gyújtott.
- Talán ez lenne a legjobb, remélem Ő is megérti – sóhajtotta.
- Miért mondod ezt? – érdeklődtem értetlenül.
- Nem ismered Ninát – mondta mindent tudóan. Lehet, hogy csak én hallottam ki a hangjából, de mintha valami olyasmi is lett volna ebben a mondatban, hogy jobb, ha nem ismerem. De ezt csak Ő tudja. Meglepett a beismerés, most már mindent tudtam a titkos telefonok hátteréről. Kicsit még emésztgetnem kell a szituációt, ami nagyon is kellemetlen, főleg egy barátságon belül.


Reggel természetesen elaludtunk, ugyanis Robbal felváltva nyomkodtuk ki az ébresztőt. A vége az lett, hogy rohantunk a stúdióba, de még így is jócskán elkéstünk. Allan ferde szemmel végigmért minket, majd motyogott valamit, és elküldött a sminkszobába. Ma egész nap belső jeleneteket forgattunk, én néha a lakókocsimban ücsörögtem, és olvastam, mikor nem volt jelenetem.
Este Robbal léptünk be a hotel ajtaján, és a szoba előtt elválva, megbeszéltük, hogy amint rendbe szedem magam, átmegyek és bemutat a tesójának.
Mivel a stúdióban megvacsoráztunk, már tényleg csak fel kellett frissülnöm. Fél óra múlva, már egy új Kristen kopogtatott az ajtaján.


- Szia – köszönt mosolyogva, majd beljebb terelt. Kíváncsian néztem körbe, de nem láttam sehol a nővérét. Rob észrevette, és azonnal magyarázni kezdett. – Éppen a pasijával veszekszik telefonon. Az erkélyen van, de addig ülj le – terelt a kanapé felé. Éppen hogy csak leültünk, az erkélyajtó hangos puffanással csapódott be, és egy angyalarcú lány, most mérges arca jelent meg előttem.
- Hülye bunkó! – pufogott, majd a kanapéra hajította telefont. – Miért fasz minden pasi, és miért gondolják azt, hogy körülöttük forog a világ? – nyilván valóan költő kérdés volt. Rob igyekezett elfojtani egy mosolyt mellettem, a helyzet nem úgy állt, hogy kiröhöghesse a nővérét. – Ne haragudjatok. Szóval – felém küldött egy kedves mosolyt – Te vagy Kristen, igaz? – egy lépéssel mellettem termett, majd mielőtt felelhettem volna, megölelt. – Lizzy Pattinson vagyok, Rob nővére.


- Örülök, hogy megismerhetlek – motyogtam a hajába, mert még mindig nem eresztett.
- Én is nagyon – ekkor eleresztett, majd kedvesen végigmért. – Menjünk az erkélyre, kell egy cigi. Rob, van cigid? – kérdezte, majd a homlokára csapott. – Persze, hogy van, hiszen függő vagy – nevetett.
- Lizzy, te nem is dohányzol – mondta Rob döbbenten.
- Tudom, de néha rágyújtok. Főleg, ha egy barom felhúzza az agyam – kezdett ismét ideges lenni, ezért kivágtatott az erkélyre.
- Na, Ő a nővérem – mutatott kínosan mosolyogva Rob, az erkély felé.
- Kedves – mosolyogtam, mire nevetni kezdett. Pedig tényleg szimpatikus volt, elsőre mindenképpen. Utána mentünk az erkélyre, majd Rob felé nyújtotta a cigis dobozát. Lizzy kivett belőle egy szálat, és meggyújtotta. Rob és én is hasonló képen tettünk. Lizzy éppen a problémáját kezdte ecsetelni a barátjával, mikor Rob telefonja megcsörren. Megnézte a hívót, majd mintha mi sem történt volna, kezdte volna visszacsúsztatni a zsebébe.


- Rob! – szóltam rá, mire ártatlanul rám nézett. Olyan kiskutya szemekkel, de hajthatatlan voltam. – Ha Nina az, beszélj vele, mert megígérted neki – utasítottam.
- De…
- Nincs de! – mondtam neki komolyan, kihívóan állva a tekintetét. Sóhajtva elővette a telefont, beleszólt, és bevonult a nappaliba. Elégedett voltam magammal.
- Ejha! Ezt, hogy csináltad? Általában senkire sem hallgat, hanem azt csinálja, amit Ő helyesnek tart – magyarázta Lizzy álmélkodva.
- Talán csak érezte, hogy igazam van – hárítottam, nem gondolom, hogy ezt miattam tette.
- Nem, ahhoz túl makacs. Itt valami másról van szó – Lizzy egy másodpercre kajánul elmosolyodott, de rendezte vonásait, és másról kezdett beszélni. Igyekezem legyűrni beteges kíváncsiságom előző kijelentése felé, és próbáltam ráfigyelni. Már vagy fél órája nem jött vissza Rob, de nekünk Lizzy-vel egyáltalán nem hiányzott. A hangulat fél perc alatt oldott lett, és úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást.


Lassan Rob is visszajött közénk, és nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá, mi történt.
- A barátságunk sértetlen – felelte mosolyogva, mire Lizzy elfintorodott.
- Remélem, maradtok a barátságnál, és több baklövést nem követsz el ezzel a… nővel – fejezte be a mondatot, mikor Rob egy szigorú pillantást intézett felé. Miközben Rob bent volt, Lizzy bizalmasan megsúgta nekem, hogy Ninával már az első perctől kezdve nem szimpatizál. Nem is szereti, ha a bátyja a közelében van. De nem tud mit tenni, hiszen Robbal barátok, és valamilyen szinten ragaszkodik hozzá. Nem ismertem a lányt, így én nem alkothattam róla véleményt, de Lizzy elmesélései alapján, nem is sürgettem volna annyira a megismerkedést.


Lizzy további két napig volt New Yorkban, ezalatt az idő alatt még közelebb került hozzám. Egyik nap a forgatásra is velünk jött. Még nekem szünetem volt, és Rob fogatott, velem volt. Sokat beszélgettünk, főleg a gyerekkorukról, és a testvéréről mesélt, miközben szépen lassan engem is kifaggatott az életemről. Sok új információval lettem gazdagabb Robot illetően, egyre jobban kezdtem megismerni.
Már nagyon hiányzott Jerry, aki azt ígérte, hogy a hónap elején meglátogat. Nos, nagy sajnálatomra ezt egy héttel elhalasztotta, mert a munkája nem tette lehetővé a kihagyást, azon a héten. Mivel a napok vészesen teltek, nem aggódtam, mert egyre közelebb értünk a várt időponthoz.


Anyuékkal is szinte mindennap beszéltem, hiszen Ők is nagyon hiányoztak. Sosem voltam az az anyás kislány, aki nem megy az anyja nélkül sehova, mégis, mikor ilyen hosszú időre kellett elválnom tőle, hiányzott. Mindennap kifaggattam őt Mex-ről is, aki elmondása szerint nagyon hiányol engem. Egész nap a szobámban fekszik, esténként pedig az ajtó előtt ül, és valószínűleg azt várja, mikor megyek haza. Könyörögtem is, hogy küldje utánam, de kinevetett. Ugyan magammal szoktam ilyenkor vinni, most mégis úgy döntöttem, otthon hagyom. Minden bizonyossággal kijelenthetem, rosszul döntöttem.
Alig vettük észre, és már a júliusi hónap elejét tapostuk. Olyan villámsebességgel telt el a forgatás első hónapja, hogy csak pislogok, mikor visszatekintek.


Kicsit nehezen hiszem el, hogy mennyi minden történt ez alatt a hónap alatt. És még mennyi minden fog az elkövetkezendő másfélben. Furcsa arra gondolni, hogy még a felén sem vagyunk túl, de máris tudtam, hogy Rob és köztem egy életre szóló barátság alakult ki. Komolyan úgy érzem, mintha ezer éve ismerném már. Olyannyira közel került hozzám néhány hét alatt, mint más évek alatt sem. Talán ez az intenzív együttléteknek is köszönhető volt. Hiába vannak más szereplők is, mi a forgatáson, és azon kívül is inkább egymás társaságát kerestük. Persze, néha összeültünk a többiekkel is, de estéink nagy részét kettesben töltöttük. Szinte minden este együtt mulattuk az időt. A kellő bizalom sem hiányzott a kapcsolatunkból, egyre több és több dolgot osztottunk meg a másikkal magunkról. Lassan már szavak nélkül is megértettük egymást.


Az új hónap, új meglepetést is tartogatott számunkra. Mikor besétáltunk reggel a forgatásra, Allen közölte, hogy a rosszidőre való tekintettel kicsit változtatnia kellett a mai forgatás menetén. Ugyanis a mára betervezett Central parki jelenethez napsütésre lenne szükségünk, de az eső megállás nélkül szakad. Ezért Allen vázolta a változásokat, és miközben a kezünkbe nyomta a mai napra vonatkozó jelenet ismertetését, kiengedett minket egy kávéra. Robbal az erkélyre léptünk, és a papírra pillantva egyszerre kerekedett el e szemünk, és köptük majdnem vissza a kávét a pohárba.