7. fejezet: Az első...

Itt az új, vagyis a 7. fejezet. Tudom, hogy sokat kellett rá várni, de remélem kárpótol titeket. ;) Nem is tudok mást mondani, csak, hogy jó olvasást hozzá, na meg kérek véleményeket!:D
Puszi, Lady


- Jó, végülis már várható volt. – Rob volt, aki legelőször megtalálta a hangját kettőnk közül, én még mindig nem bírtam kinyitni a szám.
- Igen, tudom. Csak olyan furcsa lesz, úgy értem barátok vagyunk és így…- itt elakadtam, nem tudtam, hogyan is akartam befejezi ezt a mondatot.
- Más lesz – közölte Rob, olyan könnyedén, hogy fellélegeztem. Ezek szerint nem csak nekem lesz nehéz.
- Könnyebb lett volna ezeket a jeleneteket letudni az elején, mikor nem ismertük egymást még igazán – sóhajtottam, és rágyújtottam még egy cigire.

- Valószínűleg igen. De színészek vagyunk, ez nem okozhat gondot – követett a mozdulatban, mialatt kifejtette a véleményét. Az Ő szájában is megsercent a cigi, majd elgondolkozva kifújta a füstöt. Most bármit megadtam volna, hogy a fejébe lássak, hogy tudjam, min gondolkozik most.
- Persze – feleltem, mintha természetes lenne, pedig mardosott a kétségbeesés. Valójában, nem tudtam pontosan mitől is félek. Attól, hogy furcsa lesz? És? Sok dolog van az életben, ami furcsa. Ezt pedig le kell győznöm, hiszen ez a munkám.

Szinte idegenként váltunk szét a folyosón, hogy a saját öltözőnkbe menve, felkészítsenek minket a jelenetre. Azt az idióta ruhát kellett visszavennem, amiben már forgattam egyszer, és amit szívből utáltam. Annyira csúnya volt. A sminkes elkészítette ugyanazt a sminket, és a hajam is olyanra csinálták, mint már egy héttel ezelőtt volt. Közben átolvastam az utasításokat, és a jelent pontos felépítését. Mire felnéztem, a fodrász mosolyogva közölte, hogy mehetek. Remek, ma valahogy nagyon gyorsan kész lettem. Beléptem a helységbe, ami a jelenet színhelyéül fog szolgálni, azaz a Tyler lakásának berendezett részlegbe. A film szerint ez nem is az első szex jelenet Ally és Tyler közt, de mégis ezzel kezdünk. Talán, mert ezzel a ruhával, még tudunk mást is forgatni ma…

Rob lépett be a szobába, aki egy bíztató mosolyt próbált felém küldeni, amit észrevette, hogy őt nézem, de nem igazán sikerült. Allen magához rendelt minket, majd közölte, hogy a „nagy akció” előtt – csak, hogy az Ő szavaival éljek-, még felvesszünk, kisebb a szobában történt eseményeket. Remek, nagyon jó, hogy az öltözőben csak ezt néztem át…
Elmagyarázta, hogy mi lesz a dolgunk, szövegünk, nem sok volt, és egy próba után, már élesben ment az a rész, hogy Taylor az apjával való vacsora után, egyedül hagyja Allyt a lakásban. Miután felvettük ötször, kaptunk fél óra szünetet. Robbal cigizéssel töltöttük, aztán visszamentünk, hogy felvegyük, mikor Ally az ablakon próbál kijutni, és bejön az ajtón Tyler.

Rob egyszer majdnem elesett a bringával a kezében, de most túl feszültek voltunk ahhoz, hogy különösebben szakadjunk a röhögéstől.
Ahogy Rob felakasztotta a biciklit, Allen szólt, hogy vége. Odahívatott magához, és elmagyarázta, hogy mennyire fontos a következő jelenet. Robbal végig bólogattunk, és megígértük, hogy tökéletes lesz.

Beálltam a helyemre, ami annyit jelentett, hogy az ablak mellé léptem, és próbáltam kinyitni. Közben Rob belépett az ajtón, zaklatott állapotban, és oda kellett rohannom hozzá. Majd szenvedélyes csókolózásba kezdtünk, miközben Rob a falhoz nyomva engem, a ruhámat cibálta lefelé. Ahogy ajkaink intenzíven mozogtak egymáson, szinte tapintható volt a feszültség. A kamerák, mintha ott sem lettek volna, teljesen ki tudtam zárni a külvilágot. Ez egy felől jó volt, másfelől viszont rémisztő. Élveztem a helyzetet, nem kicsit és ez valamilyen szinten furcsa volt.

- Ennyi! – kiáltotta Allen, de csak valahonnan nagyon távolról hallottam a hangját. Rob még mindig szorosan tartott, és ajkai tovább ostromolták az enyémet. Aztán hírtelen vége lett. Egy pillanat múlva Rob zihálva tett egy lépést hátra, majd zavartan a földet kezdte bámulni, miközben az ujjai a haját markolászták. Nekem is időre volt szükségem, hogy kicsit rendezzen a lélegzésem, olyan volt, mintha legalább Mount Everestet másztam volna meg. De nem, csak egy intenzív csókjelenetet forgattam Robbal, és én máris beizgulok. Mi a frász van velem? Allen megdicsért minket, azt mondta nagyon élethű és tökéletes volt. Erre magamtól is rájöttem.

A sminkes, a fodrász és a stylist egyszerre lépett mellém, mikor Allen befejezte a szövegelést, és kezdtek rendbe rakni. Robbal ugyan ezt tették, pár méterrel arrébb. Lopva rápillantottam, Ő pedig pont abban a pillanatban kapta el a tekintetét, és kezdte a földet fixírozni. Valami nagyon érdekeset találhatott rajta, mert a további sminkelés alatt, fel sem nézett onnan. Allan megint szólított minket, és közölte, hogy még egy ilyet akar. Megtettük, majd még vagy tízszer biztos felvettük ugyan ezt, más kameraállásokból.

Kissé fáradtan lépdeltünk Allen mellé, mikor közölte, hogy ebéd szünet, de minket még magához rendelt egy pillanatra.
- Remek srácok, tényleg le vagyok nyűgözve – paskolta meg elismerően Rob vállát. – Most pihenjetek egy kicsit, mert az ebéd után jön a lényeg – kacsintott, majd otthagyott minket.
- Ebédelünk együtt? – kérdezte halkan. Ajaj, tényleg rányomja a bélyegét a kapcsolatunkra ez a dolog? Eddig sosem volt ez kérdés.
- Persze – feleltem azért, majd mint két idegen lépdeltünk egymás mellett a stúdió étterme felé. Az ebéd is hasonló csöndben zajlott. Azon kívül, hogy „jó étvágyat” vagy „ide adnád a sót?”, nem nagyon szóltunk egymáshoz. Már épp azon voltam, hogy szóvá teszem, mikor a sminkesem dúvadként rontott be az ajtón, és ráncigált ki az öltözőmbe.

Gyorsan rendbe szedtek a jelenet kezdete előtt, majd visszaküldtek Allenhez. Már a székében ülve várt minket. Rob fél perccel utánam lépett be az ajtón, és sétált mellém.
Megint elmagyarázta, nagyjából mit is vár tőlünk a jelenetben, majd összecsapta a tenyerét és a helyükre tessékelt minket. Leráncigáltam magamról a ruhát, úgy, ahogy az előző jelenetben volt, majd a fal mellé léptem, és vártam, hogy Rob is csatlakozzon. Kissé hezitált, majd elém lépett, és minden előjel nélkül megcsókolt. Ekkor Allen kiabált, hogy felvétel. Továbbra is hevesen csókolózva, araszoltunk beljebb, egészen Rob, vagyis Tyler szobájáig. Ajkai egyre hevesebben tépték az enyémeket, miközben a hajába markolva igyekeztem talpon maradni.

Próbáltam kizárni a fejemből minden más gondolatot, ami nem a jelent körül forgott. Mégsem bírtam nem figyelni arra, hogy Rob milyen gyengéden tolja le testemről teljesen a ruhát. Izgató volt, ahogy puha kezei meztelen csípőmbe markoltak, hogy szorosan magához rántson. Zihálva szakadtam el ajkaitól, hogy a szemébe nézzek. Homlokom az övének döntöttem, miközben hosszú ujjai az arcomat cirógatták. Mind a ketten nehézkesen vettük a levegőt, ami rendben volt, mivel ez volt a jelenetben is. Az már más kérdés, hogy az én oxigénhiányomat más okozta.

Óvatosan toltam le Rob vállain az inget, miközben Ő a nyakamat csókolgatta. Kirázott a hideg, és egy sóhajt el is fojtottam, ahogy nyelvét is megéreztem a bőrömön. Izgatóan folytatta a játékot, miközben a nadrágja gombjával vesződtem. Végül sikerrel jártam, és letoltam a zavaró ruhadarabot. Már csak alsóneműink voltak rajtunk, ami tovább fokozta a szorító érzést a hasam tájékán, azt, amit nagyon nem kellett volna éreznem. Rob ujjai lassan mozogtak fel és le a hátamon, majd meghallottuk a végszót.

- Ennyi! – kiáltotta ismét Allen, mire szétrebbentünk. Rob egy pillanatra megfeledkezett magáról, és végignézett a testemen. Mielőtt még elpirulhattam volna, valaki gyorsan hozzánk rohant, és egy-egy köntösbe bújtatott minket. Rámosolyogtam Robra, aki halványan és kicsit zavartan ugyan, de viszonozta a gesztust. Allen röppent közénk, és ismét kiadós dicséretben volt részünk. Még párszor felvettük ezt a jelenetet is, majd áttértünk a tényleg kínos részre.

Kaptunk előtte fél óra szünetet, majd az öltözőmben levettem a melltartóm, csak a bugyit hagyhattam magamon, és visszavettem a köntöst. Görcsösen szorítottam az anyagot, ahogy visszaléptem a helyszínre. Rob még nem volt ott, Allen pedig éppen a kamerásnak magyarázott valamit. Tudtam a dolgom, ezért gyorsan ledobtam a köntöst, oda nyújtottam az egyik segéd lánynak, majd bemásztam a paplan alá. Allen mosolyogva nézett rám, ahogy ügyesen eligazítottam magamon a takarót, hogy sehol se lógjak ki. Aztán belépett Rob, nekem meg görcsbe rándult a gyomrom. Színészet ide vagy oda, egy jó pasi előtt meztelenül mutatkozni, mégsem mindennapi.

Rob az ágy széléhez lépett, és kedvesen, nem is inkább csábosan rám mosolygott, amitől egy pillanatra, meglódult a szívem. Huh, mióta is vált ki belőlem Rob ilyet? Nem, ennek biztos csak a jelenet miatti izgalom az oka.
Allen megint elmagyarázta mit vár, aztán kiküldte a felesleges embereket a szobából, hogy ne legyünk zavarban. Csak Ő és a kamerás emberkék maradtak bent, vagyis összesen hárman. Rob az ágy mellé lépett, és ledobta magáról a köntösét – figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne bámuljam sokáig fedetlen felsőtestét. Ugyan láttam már, de most mégis máshogy hatott rám, ami meglepett. -, majd mosolyogva elkezdte felhúzni a takarót, amit magamhoz szorítottam.

Szerettem volna magamon tartani, hiába tudtam, hogy lehetetlen. Rob befeküdt alá, konkrétan a lábaim közé majd vártuk az utasítást. Közben igyekeztem kerülni a tekintetét. Allen ahelyett, hogy bemondta volna a kezdőszót mellénk lépett.
- Ez nem kell ide! – mondta, majd egy határozott mozdulattal lerántotta róluk a takarót. Remek! – Felkészülni, fények…- Rob felém hajolt, majd megcsókolt. – Felvétel! – mondta, mi pedig folytattuk, amit elkezdtünk. Rob teste teljesen az enyémnek feszült, mintha éppen egybeolvadni készülnének. Csókja leírhatatlanul gyengéd volt, ennek ellenére mégis szinte felforrt a vérem.

Óvatosan végigsimított az egyik combomon, aztán a térdemet megragadva felrántotta a csípőjéhez, miközben ágyéka ritmusosan az enyémnek ütközött. Igen, ez már az a rész volt, ahol igen csak benne vagyunk a dolgokban. Finomak, mégis határozottak voltak a mozdulatai. Ajkaimtól elszakadva a nyakamra siklott, ahogy én is azon a helyen kényeztettem őt. Viszont a következő lépésére egyáltalán nem voltam felkészülve. Ahogy óvatosan hátra simította a hajam, a kezeivel elindult lefelé a nyakam vonalán, át a vállamon, le a hasamhoz, majd ismét fel. Szemérmetlenül belenyögtem a csókba, ahogy egyik kezét a mellemre simította.

Erőszakosabban túrtam a hajába, ajakit visszarántva az enyémekre, miközben keze tovább kényeztette a mellemet. Aztán hál istennek elvette onnan, különben még itt helyben elégtem volna. A legrosszabb az volt, hogy vágytam rá, hogy még úgy és ott érintsen. A vérem pezsgett, valami azt súgta, nem ezt kéne éreznem, nem kéne élveznem, mégis ez történt. Rob a mellkasomat kezdte csókolgatni, miközben ujjaim a hajában játszottak, mind a ketten ziháltunk, az ágyékünk egyre gyorsabban dörgölőzött össze.

Aztán hírtelen Rob fordult egyet, én fölé kerültem, ez volt az a része a dolognak, amit cseppet sem vártam. Itt egy pillanatra meg kellett állunk, és csak szerelmesen, vágyakozva bámulni egymást. Egy kis puszit leheltem Rob ajkaira, majd lassan végigcsókoltam a mellkasát. Felültem a rajta, és tovább mozgattam a csípőm. Zavarban voltam, hogy szinte teljesen meztelenül vagyok fölötte úgy, hogy közben Ő a rajta ringó testemet figyeli. Ráadásul leplezni sem próbálta. Ahogy ágyékunk egymásnak dörzsölődött, folyton figyelmeztetnem kellett magamat, hogy nem egyedül vagyunk, ráadásul egy filmhez készülő jelenetet veszünk fel.

Azt a tényt sem bírtam figyelmen kívül hagyni, hogy Rob érzékeire sem voltak hatástalanok a jelenet alatt történtek. Most mégsem zavart igazán, ahogy vágytól duzzadó férfiasságához dörgölöm magam folyamatosan. Nem kéne azt éreznem, amit érzek, hogy akarom őt. Fogalmam sincs miért, de teljesen felizgultam. Rob meztelen mellkasa szinte vonzotta az ujjaimat, lágyan végigsimítottam rajta. Nyögéseim túl valóságosak voltak, de nem csak az enyémek. Rob sem fogta vissza magát, teljesen átadtuk magunkat az érzésnek.
- És ennyi! – hallottuk meg, jelen pillanatban Allen megmentő hangját. Hálát adtam, hogy most állított le, mert még két perc és nem biztos, hogy le bírok állni.

Elkaptam a papalant, és magam köré tekertem, majd leszálltam Robról, aki csak mozdulatlanul feküdt tovább, legalább annyira kapkodva a levegőt, mint én. Aztán egy pillanat alatt felült, és a térdeit maga elé húzva, ezzel eltakarva áruló haverját, nagy levegőket vett. Hízelgően hatott rám, a belőle kiváltott reakció, aztán végiggondoltam, hogyha bármilyen más nővel lenne ilyen helyzetben, valószínűleg a teste ugyan így reagált volna arra is.
- Nagyon-nagyon jó volt srácok, igazán valóságos. Én szinte lehittem – nevetett Allen, ahogy az ágy mellé lépett. Kínosan elmosolyodtunk Robbal. Valószínűleg, ha azt éli át, amit mi, akkor nem csak majdnem hiszi el. Ebbe a gondolatba majdnem belepirultam.
Robra néztem, és vágyakozni kezdtem egy újabb csókra. Szerencsére nemsokára megkapom, hiszen még fel kell venni párszor. Megijesztettek a gondolataim, sürgősen le kell állítanom magam, mert ennek rossz vége lesz. Allen elrendelt öt perc szünetet. Nem tűnt meglepettnek, teljesen természetesen kezelte, hogy Robnak szüksége van rá.

Szerencsére nem lett rossz vége, ahogy attól tartottam, még felvettük vagy ötször az egészet, megint más és más kameraállásokból. Sosem örültem még ennyire ruhadarabnak, de most, mikor megint magamra vehettem a köntöst, majdhogynem fellélegeztem. Ezzel a forgatásnak is vége volt a mai napra. Még csak hét óra volt, örültem, hiszen ez egész korai időpontnak számított. Robbal kissé feszengve vonultunk egymás mellett, majd az öltözőmnél elköszöntem, mondván nemsokára látjuk egymást. Ez már csak egy ilyen kényszer végszó szerű köszönés volt, ami megtörte a kínos csendet, ami egész nap uralkodott köztünk. Mind a ketten zavarban voltunk, nem hiába aggódtam, hogy milyen hatással is lesz ez a barátságunkra.

Reméltem, hogy holnapra feldolgozzuk a történteket, és úgy tudunk viselkedni, mint eddig. Hiszen ez egy szerep, amibe jócskán bele éltem magam, meg is ijedtem tőle, de azt hiszem, csak tisztáznom kell a gondolataimat. Ha ez sikerült, a barátságunk töretlen marad, és nemcsak annak, de a filmnek a rovására sem fog menni a dolog. Rob már rég nem csak egy kolléga volt nekem, és nem is egy személy, akivel jobb híján töltöm az időm. Már az életem része volt, és abban is biztos voltam, hogy ez a barátság, ami köztünk jött létre az egy hónap során, csak erősebb lesz, és örökre kitakart. Szükségem volt rá, nem is igazán tudom megmagyarázni miért, de furcsa kényszert éreztem, hogy a közelében legyek.

Ez valahogy teljesen másfajta barátság volt, mint ami köztem és Jerry közt van, de legalább olyan erősnek éreztem már most. Akkor is más volt.
Lemostam magamról a rengeteg sminket, és visszavettem a saját ruháim is. Tudtam, hogy nincs kedvem ma sem egyedül tölteni az estét, annyira elszoktam az egyedülléttől, mióta New Yorkban vagyok. Összeszedtem a táskám és Rob öltözője felé vettem az irányt. Abban reménykedtem, hogy ez az este, majd mindent a helyére zökkent. Bekopogtam az ajtaján, és megvártam, míg azt mondja „szabad”.

- Nem zavarok? – kérdeztem, és bedugtam a fejem az ajtón. A tükör előtti széken ült, és éppen a telefonját tette le. Ezek szerint beszélt valakivel.
- Nem, gyere – intett felém, mire beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Arra gondoltam lemehetnénk a bárba ma este, vagy elmehetnénk egy kocsmába. Nem tudom, csak csináljunk valamit – toporogtam a szoba közepén. Ledobta a telefont az asztalra, majd felém fordult. Mosolyogva végignézett rajtam, majd bólintott.
- Basszunk be? – kérdezte cinkos vigyorral a képén, mire azonnal visszatért az életkedvem.
- Valami ilyesmire gondoltam – vallottam be. Már Ő is utcai ruhában volt, teljesen késznek látszott.

- Az jó lesz! – sóhajtotta, és a mosoly is eltűnt az arcáról. A számat harapdálva gondolkodtam, mégis mi lehet az, ami aggasztja, mert látszik rajta, hogy valami nem stimmel.
- Minden rendben? – kérdeztem végül.
- Persze, miért ne lenne?! – próbált egy mosolyt erőltetni magára, de ez koránt sem volt olyan őszinte, mint az előbbi.
- Nem tudom, csak úgy látom valami aggaszt – közelebb mentem hozzá, mire felpattant, és pakolni kezdett.
- Semmi – közölte, mialatt nagyjából összeszedte a cuccait.

- Rob – léptem mellé, és a vállára simítottam a kezem. – Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – biztosítottam. Lehunyta a szemeit, majd sóhajtva arrébb lépett.
- Nincs baj – ismételte, majd bevágta a telefont is a zsebébe.
- Talán Ninával van megint valami? – kérdeztem óvatosan, mire kissé megremegett. Ezek szerint beletrafáltam.
- Mondom, hogy semmi – nyögte megint, kicsit feszülten.
- Rob…

- Kristen, neked nincs jobb dolgod, mint az én magánéletemmel foglalkozni? Miért akarsz mindent tudni? Ha akartam volna, már elmondtam volna. Miért kell erőszakoskodni? Szállj le az életemről! – teljesen ledöbbentem, nem is, inkább megijedtem, ahogy mindezt a fejemhez vágta. Ha a szavak súlya nem lett volna elég, a hangnem is kiborított volna. Viszont, ez a kettő egybe gyúrva, még jobban megbántott. Egy percig csak megbénulva bámultam rá, majd megtaláltam a hangom.

- Ahogy akarod! – közöltem vele nyugodtan, de a hangomban érezhető volt a sértettség, és otthagytam. Jó hangosan vágtam be magam mögött az ajtót. Egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, és nagy levegőt vettem. Ekkor hallottam valami nagy csattanást bentről, de nem érdekelt. Minél előbb haza akartam jutni, el innen. Joe, látta rajtam, hogy valami gáz van, ezért ma nem is próbálkozott a beszélgetéssel. Teljesen magam alatt voltam, erre a legkevésbé sem számítottam volna Robtól. Próbáltam magyarázatot találni a viselkedésére, de nem ment. Eddig sosem volt probléma, ha érdeklődtem róla, sőt, inkább megkönnyebbült, hogy beszélhet velem az Őt bántó dolgokról. Most viszont, mintha minden az én hibám lenne, kikelt magából. Sosem láttam még ilyennek, és megijesztet. Ugyan akkor féltettem is, nem szívesen hagytam ilyen állapotban magára, mégsem bírtam ott maradni. Egyszerűen fájt, amiket a fejemhez vágott.

Megtörten vonszoltam be magam a szobámba, egyből az erkély felé mentem. A gombóc egyre növekedett a torkomban, nem értettem magam. Nem először bántanak meg az életben, sírni mégsem szoktam ilyenek miatt. Akkor most miért égetik mégis a visszatartott könnycseppek a szemem? Erősebb voltam náluk, nem adtam meg magam. Elmentem zuhanyozni, és igyekeztem másra gondolni, ami nagyon nehezen ment. Még az ágyban fekve is gondolkodtam a dolgon.

Valószínűleg elaludtam, mert arra ébredtem, hogy valaki kopog. Elég idegesen vágtattam ki az ajtóhoz, menet közben lopva az órára pillantottam, ami pont éjfélt mutatott. Remek, gondoltam, mégis ki lehet az ilyenkor? Dühösen téptem fel az ajtót, de a látvány meglepett. Robra aztán a pár órája történ események után végképp nem számítottam. Most mégis itt állt, a falat támasztva. Várjunk csak! Ez tök részeg.
- Mit keresel itt? – kérdeztem cseppet sem kedvesen, tekintettel a látogatás időpontjára, meg még inkább az esti dolog miatt.
- Csak…beszélni szerettem volna veled – nyögte, miközben elengedte a falat, és majdnem orra bukott. Utána kaptam, majd behúztam a szobába. Becsuktam az ajtót, miközben még mindig tartottam. A falnak dőlt, engem magával húzva.
- Rob… - kezem a mellkasára tettem, és próbáltam elhúzódni tőle, de csak erősebben fogott, és még közelebb rántott magához.

- Nem menj el – suttogta fél centire az arcomtól. – Annyira sajnálom, amit mondtam…én egyetlen szót sem gondoltam komolyan, csak ideges voltam és rajtad töltöttem ki – folytatta.
- Rob… - és mondani szerettem volna, hogy nem haragszom, de belém fojtotta a szót.
- Még nem fejeztem be – helyezte mutatóujját az ajkaimra. – Rajtad, az egyetlen emberen, akit tényleg érdeklek, aki nem csak magával foglalkozik, hanem számítok neki. Ahelyett, hogy hálás lennék, mert törődsz velem, ilyen köcsög vagyok – nevetett fel keserűen. Egy pillanatig csak némán néztünk egymás szemébe, és hirtelen nem értettem, hogy miért haragudtam rá. Persze, pontosan tudtam, de már semmiféle harag nem volt bennem, főleg az előbbi szavai miatt. Halványan elmosolyodott, majd elvette kezét a számról, hogy hátratűrje egy előrekandikáló hajtincsemet. Én még mindig bámultam a szemét, egyszerűen nem bírtam elszakítani a tekintetem tőle, fogva tartott, elvesztem bennük.

- Rob…- akartam most már tudatni vele, hogy nem haragszom, de ismét belém fojtotta a szót…