10. fejezet: Őrület

Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen későn tudtam hozni, de váratlan dolgom akadt. Az esetleges hibákért is elnézést, mert átnézni már tényleg nem volt időm, rakom ahogy van, hogy ne húzzam az időt. Várom a véleményeket.:)
Puszi, Lady


- Ne már! – néztem rá könyörögve, de csak egy elkeseredett fintort kaptam válaszként.
- Muszáj, bogaram. Hidd el, én is szívesebben maradnék még veled, de munka van – simogatta meg a még mindig álmos fejem.
- Jó, de miért az utolsó pillanatban hívnak? – hisztiztem tovább.
- Mert barmok. De jól megleszel nélkülem, Mr. jóképű majd vigyáz rád – kezdett el csikizni. Vihogva bújtam a paplan menedékébe, az aljas kínzása elől.
- Fogd be! – nyöszörögtem.
- Meg az új lovagodra is számíthatsz. – Ezt már nem bírtam elengedni a fülem mellett, ledobtam magamról a takarót, és kíváncsian a szemébe néztem.
- Tom? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire csak egy elégedett bólintást kaptam. – Már megint képzelődsz, de nem baj, én ilyennek szeretlek – nyomtam egy puszit az arcára, és kimászva az ágyból, a kávémért indultam.
- Persze, én mindig képzelődöm – kiabálta utánam, de nem figyeltem rá.

Elfogyasztottuk együtt az utolsó reggeli kávénkat, majd összeszedtem magam. A forgatás előtt Joe volt olyan rendes és belement, hogy kivigyük Jerryt a reptérre. Szipogva néztem, ahogy a legjobb barátom magamra hagy, és átsétál az ellenőrző kapun. Útálom, ha valami nem úgy van, ahogy én azt elképzelem. Márpedig most nem arra számítottam, hogy Jerry ilyen hamar lelép. Nem vártam, hogy a forgatás végéig velem marad, de azért reménykedtem benne, hogy alig egy hétnél tovább leszünk együtt.
Joe hamar odaért a stúdióhoz, ahonnan sajnos még így is késtünk egy kicsit. Az viszont meglepett, hogy Rob aggódva álldogált a hátsó bejáratnál, ahova a kocsi érkezett, és eszeveszett módon nyomkodja a telefontját.

- Hol voltál? Már azt hittem valami baj történt. Miért nem veszed fel a telefonod? – záporoztak felém, az ideges kérdései.
- Sajnálom – meglepettségemben ez volt az egyetlen szó, amit ki tudtam nyögni. Rob jelen pillanatban olyan volt, mint egy ideges férj.
- Minden rendben? – lépett hozzám közelebb, miközben tovább vizslatott. Most már nem volt annyira ideges, hogy épségben lát, megnyugtatta.
- Igen, csak Jerrynek haza kellett mennie, és kikísértem a reptérre – vázoltam a helyzetet.
- Szólhattál volna, mert halálra idegesítettem magam – fortyogott tovább, azonban most már nyugodt hangnemben.
- Nem gondoltam rá – feleltem neki, hiszen sokkal jobban el voltam azzal foglalva, hogy Jerry itt hagyott.
- Sajnálom – kapott észbe hírtelen. – Gondolom, most szomorú vagy – egész közel araszolt hozzá, majd kissé tétován ugyan, de a derekam után nyúlt. Nem igazán értettem, mit is akar, egészen addig, míg egy zavart, ugyan akkor határozott mozdulattal magához nem vont.

Kezdeti meglepettségem után, úgy bújtam a karjai közé, mintha mi sem lenne természetesebb. Ezzel a gesztusával egy pillanat alatt el is felejtette vele, hogy egyáltalán szomorú voltam. Miért is gondoltam, hogy Jerry nélkül elveszett leszek, hiszen itt van nekem Rob. Aztán eszembe jutott, hogy neki meg itt van a legjobb barátja, vagyis nem kaphatom a megszokott adagomat belőle. Furcsa mód féltékeny kezdtem lenni Tomra… Ám, ezt a fajta félelmemet egy pillanat alatt eloszlatta.
- Ma este megint kocsmázni akarunk Tommal. Örülnék, ha velünk jönnél – motyogta valahova a hajamba, mert még mindig ölelkeztünk.
- Szívesen – sóhajtottam elégedetten, hiszen minden aggodalmam alaptalan volt.
- Kezdünk! – kiabált ki valaki az ajtón, mire szétrebbentünk, és bevetettük magunkat a mai napba.

Nem igazán azt a jelenetet vettük fel, amire számítottunk. Úgy látszik Allen annak a híve, hogy jobban teljesítünk, ha a szex jelenetet az utolsó pillanatban jelenti be. Ma ugyanis megint változtatott a forgatás menetén, és minden magyarázat nélkül erre a napra tette az újabb intim jelenet leforgatását. Előre rettegtem, hogy mi lesz ott megint, szinte remegve léptem be az ajtón. Rob már az ágyban volt, és éppen Allen magyarázott neki valamit. Ahogy beléptem, azonnal rám mosolygott, és kényelembe helyezte magát. Hogy én mennyire utálom ezt…

Mindenféle szégyenkezés nélkül végignézte, ahogy megszabadulok a köntösömtől, mintha úgy érezte volna, hogy ha már jelenetben leszünk, akár feltűnően bámulhatja is, majdnem meztelen testemet. Az előzőleg átolvasott forgatókönyv szerint, most az ölébe kellett másznom, amit zavartan, de megtettem. Allen egy új módszerhez folyamodott, ami pedig nem más volt, mint hogy senkit nem küldött ki a szobából. Még a sminkes is végignézte, ahogy szexet imitálunk, de talán pont ennek köszönhetően, se én, se Rob nem vetettük el úgy a sulykot, mint a legutóbbi alkalommal. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy most azonnal leteperem igazából, hanem úgy éreztem magam, mint egy forgatáson, ami így volt helyes. Többször is felvettük, minden egyes alkalommal színészként viselkedtünk.

Ennek köszönhetően a jelenet után sem voltunk zavarban, vihogva közeledtünk az öltözőnk felé a nap végén.
- Hánykor menjünk? – kérdezte Rob, mikor a kezem már a kilincsen volt.
- Nekem mindegy, amikor szeretnétek – feleltem vállat vonva.
- Rendben, akkor induljunk kilenckor. Bekopogunk – mondta mosolyogva, majd elindult a saját öltözője felé.
Gyorsan felöltöztem, és a dolgaimat is összedobáltam. Mivel Jerry hívott napközben, a kocsiban a szálloda felé, visszahívtam. Szerencsésen megérkezett, bár volt egy kis kalandja a reptéren, ugyanis majdnem rossz gépre szállt. Miután kiröhögtem magam – amit bosszankodva hallgatott-, megnyugtattam, hogy nélküle sem fogok unatkozni. Megígértem, hogy holnap majd hívom, hogy végre lerázzam, mert el kellett kezdenem készülődni. Mindig is nagyon jó beszélőkéje volt, ezt bizonyította a mostani, majdnem két órás telefonálásunk is.

Rendeltem egy kis vacsorát, aztán pedig zuhanyozni mentem. Hosszú percekig csak bámultam a szekrényembe, és képtelen voltam eldönteni, mit is vegyek fel az estére. Végül a jól bevált csőfarmer mellé, egy fekete, pántos pólót választottam. Kenetem magamra némi vakolatot is, hiszen mégiscsak emberek közé megyünk. Mire ezekkel végeztem, már kopogtak is.
Boldogan téptem fel az ajtót, hogy a két mosolygós fiú társaságában bulizzak egy jót. Mind a kettő végigmért, majd Rob valamilyen furcsa csillogással a szemében, már nyitotta a száját, de Tom beelőzte.

- Huha, de csini vagy ma… is – vigyorgott Tom, és még egyszer végignézett rajtam elismerően.
- Köszönöm – feleltem neki, de közben Robot figyeltem, aki csalódott fintorral az arcán csukta vissza a száját. Gondolom, valami hasonlót akart mondani. – Menjünk – húztam be magam után az ajtót, majd a fiúkkal a nyomomban, a lift felé indultam.
Nem sokban különbözött a mai kocsma, a tegnapitól. Ez is elég üres volt, vagyis nem véletlenül esett erre a választás. Meg is kérdeztem tőlük, honnan tudják, hogy hova kell menni, ha nyugalomra vágynak, hiszen tudtommal egyik sem ismerős New Yorkban. Tom elmesélte, hogy lakik itt egy ismerőse, és tőle kapott egy listát a legnyugisabb kocsmákról.
Megint egy félreeső sarokasztalnál foglaltunk helyet, biztos, ami biztos alapon. A pincér pillanatok alatt ott termett és felvette a rendelést, ami a mai este során is sör volt, mind a hármunknak. Tom, egy idő után átváltott vodkára, mondva, hogy ma jól akarja érezni magát.

- Ez az utolsó estém New Yorkban – motyogta szomorúan.
- Holnap utazol? – kérdeztem meglepetten, és próbáltam elrejteni az örömet a hangomban, ami azért volt, mert így ismét csak a magaménak tudhatom Rob figyelmét.
- Igen. Látom, Te nem vagy olyan szomorú – nevetett fel zavartan. Rob halk kuncogása egy pillanatra elterelte a figyelmem, de még így is igyekeztem javítani a hibámat.
- Nem úgy mondtam. Inkább meglepett, hogy ilyen hamar mész is – feleltem, és kínomban jó nagyot kortyoltam a sörből.
- Nekem is van munkám – közölte mosolyogva, majd egész más témáról kezdünk beszélgetni. Nem akartam megbántani, de szerencsére nem úgy tűnt, mint aki nagyon magára vette.
Már csak Robbal beszélgettem egy idő után, mert Tom elment wc-re. Már vagy tíz perce nem adott magáról életjelet, és Rob szóvá is tette aggodalmát.
- Remélem, nincs baja. Lehet, meg kéne néznem – kezdett felkeli az asztaltól, de a karjánál fogva visszahúztam.
- Hagyd, majd én, úgyis pisilnem kell – mondtam neki, és miután rábólintott elindultam megnézni, remélve, hogy nem történt semmi baja, már nem volt egészen tiszta.

A férfi és nő mosdó előtti téren leltem rá, éppen a falat támasztotta.
- Hé, Tom! Jól vagy? – léptem elé aggódva. Felnézett rám, és egy bamba vigyorral a képén bólintott egyet.
- Remekül – felelte üveges tekintettel, ami kétségkívül az alkoholnak volt köszönhető.
- Gyere, menjünk vissza és haza viszünk – fogtam meg az egyik karját, és kifelé kezdtem húzni. Ő viszont, teljesen a várakozássommal ellentétesen cselekedett, és ahelyett, hogy követett volna, visszarántott magához. Egy pillanatig csak bámultam rá, és csak, mikor ajkai közeledni kezdtek felém fogtam fel, hogy ez nem játék. Igyekeztem kiszabadulni a karjaiból, de csak erősebben tartott. – Tom, mit csinálsz? – kérdeztem kétségbeesetten, miközben elfordítottam a fejem.
- Minek látszik? – kérdezte ironizálva, majd az egyik kezével az arcomhoz nyúlt, és visszafordította maga felé.
- Hagyd ezt – szóltam rá, és egy erős taszítással ellöktem magamtól. Csalódottan hullottak karjai a teste mellé, és ekkor még nem sejtettem, hogy ez csak a kezdet.
- Ugyan Kristen, látom, hogy neked is tetszem – közölte mosolyogva, mire csak hitetlenkedve néztem vele farkasszemet.

- Tom, ezt nagyon rosszul…
- Különben, nem jöttél volna utánam – suttogta elégedetten, és közelebb lépett hozzám, amivel párhuzamosan én egy lépést hátráltam. Ezt játszottuk egy darabig, vagyis pontosan addig, még bele nem ütköztem a mögöttem lévő falba.
- Valóbban aggódtam, és látom, nem alaptalanul – próbáltam észérvekkel előhuzakodni, de hiába. Egy utolsó lépéssel előttem termett, megtámaszkodott a fejem két oldalán, és ismét ajkaival közeledett felém. – Tom kérlek, most csak részeg vagy – folytattam, de hiába.
- Olyan gyönyörű vagy – simított végig az arcomon egyik kezével.
- Hagyd abba! – kiáltottam rá, most már kissé hisztérikusan, de nem ált meg. Sőt, ajkai már csak egy centire voltak az egyénektől. Összeszorított szemmel fordítottam el a fejem, utolsó próbálkozás képen.

- Engedd el! – jött a megmentő hang, majd Tom teste már nem nyomódott többé, az enyémnek. Csak egy puffanást hallottam, mire fellélegezve kinyitottam a szemem. Rob, a szemben lévő falnak nyomta Tomot, aki a fejét elnézve, azt sem tudta, hol van. – Jól vagy? – szólt hátra nekem aggódva, miközben a kezeivel Tomot igyekezett két lábon tartani.
- Igen. Köszönöm – suttogtam.
- Sajnálom – motyogta lehajtott fejjel. Tudtam, hogy Tomra érti.
- Nincs gond, csak részeg – legyintettem. Tisztában voltam vele, hogy mindezt az alkohol miatt tette.
- Hazaviszem, aztán…átmegyek – sóhajtotta engem bámulva, majd nagy nehezen kitámogatta, a már szinte öntudatlan Tomot. Követtem Őt, és egy másik taxival én is a hotelbe mentem.

Az első utam a zuhany alá vezetett, hogy kicsit lenyugodjak. Igazából, annyira nem rázott meg a dolog, ezért el is gondolkodtam, hogy mennyire lehetek épelméjű. Végül arra jutottam, hogy teljesen, hiszem Tom csap részeg volt, vagyis ha Rob nem jön be, akkor is egy erősebb lökésemmel, a földön végezte volna. Vagyis nem volt igazán veszélyes a helyzet, és Tom amúgy sem olyan.
Egy törölközőt magam köré csavarva léptem az erkélyre, ahol nagy meglepetésemre Rob cigizett. Amint észrevett, mentegetőzni kezdett.
- Bocsi, csak nyitva volt – mondta, majd végignézett rajtam. A törölköző alig takarta a combomat, de most nem érdekelt. Rob nagyot nyelt, és elfordította a fejét.
- Semmi baj, neked hagytam nyitva – feleltem mosolyogva. majd leültem a mellette lévő székre.
- Szégyellem, amit Tom tett – kezdte volna, de közbevágtam.
- Felejtsük el, én nem haragszom. Részeg volt, azt sem tudta mit csinál – nyugtattam hetykén, mire rám emelte a tekintetét.

- Igen, ha nem részeg, akkor kicsit enyhébben próbálna leteperni – közölte komolyan, majd elnevette magát. – Nagyon hülye tud lenni – sóhajtotta végül.
- Köszönöm, hogy segítettél – a combján pihenő keze után nyúltam, mire kissé megfeszült. Vártam a szokásos reakciót, hogy rám mosolyog, majd feltűnés mentesen kihúzza a kezét az enyémből, de meglepett. Lenézett kezeinkre, és összefűzte ujjainkat.
- Nincs mit köszönnöd – olyan édesen mosolygott rám, hogy levegőt venni is elfelejtettem. Ezen kívül pedig nem is mozdultam, nehogy elhúzza a kezét. Percekig ültünk így, néma csöndben az erkélyen, amit végül Ő szakított félbe.
- Jobb, ha visszamegyek a félnótáshoz, mielőtt felébred és kárt tesz magában – mondta. Egy pillanatra megszorította a kezem, majd felállt és elsétált. Elszívtam még egy cigit, majd én is lefeküdtem aludni.

Reggel, mielőtt még forgatni mentünk volna, Tom meglátogatott. Szerencsétlen nagyon szégyellte magát, és azt is bevallotta, hogy nem emlékszik semmire, de Rob felvilágosította. Megnyugtattam, hogy nem haragszom, de még vagy negyed órán keresztül mentegetőzött. Végül megegyeztünk abba, hogy elfelejtjük a dolgot, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. Sőt, utána jól elbeszélgettünk. Mondta, hogy reméli még lesz lehetősége megmutatni az igazi énjét is, ha újra találkozunk. Megbeszéltük, ha következőleg egy helyen leszünk, találkozunk. Valójában kedveltem őt, ezen a tegnap esti kis botlása sem változtatott, és ezt neki is elmondtam.

A következő néhány hét, szinte észrevétlenül repült el. A rengeteg munka mellett, ezt nem is csodáltam igazán. Rob a hónap közepén kapott néhány szabadnapot, mivel a New Moon promotálása miatt, Los Angelesbe kellett utaznia, ahol egy egész napos esemény várta. Néhány napot ott is töltött, addig én dolgoztam. Ally, Tyler nélküli jeleneteit vettük fel, így nem is nagyon hiányzott a munkából. Nekem viszont annál inkább, alig vártam, hogy újra mellettem legyen. Remekül mulattuk együtt a hátralévő időt, ami még volt, ha lehetséges még közelebb kerültünk egymáshoz. Az utolsó forgatási napok nem éppen jó hangulatban teltek, mindenki érezte, hogy ezzel vége szakad valaminek. Rob még az utolsó héten hiányzott egy napot, mikor a Teen Choice Awards miatt, ismét Los Angelesbe kellett repülnie, de másnap délután már ismét itt volt.

A csapat utolsó New Yorkban töltött estéjén, augusztus közepén tartottuk a stábpartit, a szálloda egyik bárjában, ami csak nekünk lett lefoglalva erre az eseményre.
Már mindenki ott volt a bárban, én pedig azonnal Rob mellett foglaltam helyet. Már kikérte a kedvenc italomat, előtte pedig már egy majdnem üres sörös üveg árválkodott.
- Hiányozni fogsz – súgta egyszer csak a fülembe.
- Ez csak a dolgok kezdete – közöltem vele, mindenféle aggodalom nélkül, és felé tartottam a poharam. – Nem szabadulsz meg tőlem – mosolyogtam rá, mikor koccintottunk.
- Ebben reménykedem – felelte, egy csibészes féloldalas mosollyal az ajkain, majd lehúzta a poharában levő rövidet. Hasonlóképpen cselekedtem. Mivel ez egy vacsorával egybekötött buli lett volna, megérkezett a kaja is. Robbal már ezt is nevetve fogyasztottuk, közben folyamatosan itallal öblítve az ételt. Már nem is voltunk teljesen józanok, azt meg kell hagyni.

Kicsit meglepődtem, mikor Rob elé letettek egy hatalmas, habos süteményt, hiszen még nem igazán láttam édességet enni. Ő is észrevette a csodálkozásomat, és rá is kérdezett.
- Mi az? – érdeklődött.
- Semmi, csak azt hittem, nem annyira szereted az édességet – mondtam, vállat vonva.
- Igaz, de ez finom – nevetett, majd a mutatóujjával a habba nyúlt, és lenyalta róla. Ajkaimat beharapva figyeltem, és igyekeztem kiűzni a perverz gondolatokat az agyamból. Nem könnyítette meg, mert egy következő adagot kent az ujjára. Látta, hogy nagyon nézem, és valószínűleg félre értett.
- Megkóstolod? – bökött a tányérja felé.
- Aha – bólintottam, majd a keze után nyúltam, és a számba vége leszopogattam róla a habot, lassan, megfontoltan, közben végig tartva vele a szemkontaktust. Rob hirtelen egyeletlenül kezdte venni a levegőt, mire megkegyelmeztem neki, és szabadon engedtem szám által fogságba ejtett ujját. – Tényleg finom – kacsintottam rá, egy elégedett vigyorral a képemen. Kellett neki egy-két másodperc még válaszolni tudott.

- Az – sóhajtotta, majd a sütije felé fordult, és sebesen enni kezdte. Magamban kuncogtam, és nem is ismertem magamra. Ezzel mégis mit akartam, mire volt ez jó? Válaszom nem volt rá, de tetszett, élveztem. Csak pár percre volt szükségünk, mire ismét felhőtlenül beszélgetni tudtunk, és a pia is rendesen fogyott.
- Táncolunk? – kérdezte Rob, mikor látta, hogy a helyemen ülve ringatózom a zenére.
- Igen – feleltem, és szinte rohantam a parkett felé. Rob mosolyogva követett, majd a tér közepére érve, hirtelen megragadta a csípőmet, és magához rántott. Nekem sem kellett több, karjaim a nyaka köré kulcsoltam, és hagytam, hogy a zene ritmusa irányítsa tetteimet. Arcunk vészesen közel volt egymáshoz, éreztem langyos leheletét magamon. És akkor még nem is sejtetem, hogy mi vár rám még ezen az estén…