22. fejezet: Robert

Úgy döntöttem nem leszek geci, megkapjátok a Rob szemszöget, mert sokan szeretnék. Én pedig a kommentelőimért mindent megteszek! *.* Nem nagyon fűznék hozzá semmit. Olvassatok.
Nagyon siettem, úgyhogy nem néztem át. Sorry, de nem lettem volna kész időben…
Puszi, Lady


Mozdulatlanul néztem, ahogy lift ajtaja becsukódik előttem, és nem tettem semmit. Nem tudtam, tehetetlen voltam.

Mikor Kristen eltűnt az étteremből, sehol sem találtam, rossz előérzetem támadt, ezért utána indultam. Mint kiderült nem volt alaptalan a félelmen. Bár ami ezután következett, legmerészebb rémálmomban sem gondoltam volna. Csomagokkal az ajtóban fogadott, és menni készült. Aztán előjött ezekkel a lehetetlen vádakkal. Még hogy lefeküdtem Ninával?!

Ez volt a legnagyobb képtelenség, amit hallottam. És, hogy ne tudnék választani? Ez még annál is nagyobb hülyeség volt. Viszont nem is ezek fájtak a legjobban, hiszen ezek egy félreértésen alapulnak, hanem, az amit a fejemhez vágott. Hogy gondolhatja, hogy nem szeretem? Jobban szeretem az életemnél is, jobban, mint, ahogy képzelete, hogy valakit is szeretni lehet.

Meggyőzhetetlen volt, én pedig feladtam a reményt. Elvesztettem Őt, örökre. Most nem volt erőm azon agyalni, hogy mégis, hogyan szerezhetném vissza, mert a kétségbeesés uralta az elmém. Miközben a szobámba sétáltam, újra és újra végigpörgettem a beszélgetésünket. Azt mondta, Nina száját hagyta el ez a képtelenség. Reméltem, hogy már a szobájában van, mert beszédem volt vele.

A mai napon először állt mellém a szerencse, ugyanis Nina egy kopogás után ajtót nyitott.
- Rob! Úgy eltűntél – kezdte mosolyogva, miközben szélesre tárta az ajtót, hogy beléphessek.
- Mégis mi a francért mondtad azt Kristennek, hogy lefeküdtünk? – szegeztem neki a kérdést, mindenféle kertelés nélkül.
- Én ezt nem mondtam neki – jelentette ki meglepetten, mire kételkedve végigmértem. Nem úgy tűnt, mint aki hazudik, de valahonnan hallotta ezt Kris, és állítása szerint maga Nina osztotta meg vele.

- Ő azt mondta – fontam keresztbe a karjaim, és türelmetlenül figyeltem, ahogy elindult a nappali felé.
- Nem mondtam neki konkrétan, hogy lefeküdtünk… - habozott. – De miért számít ez? Miért fontos, hogy mit gondol? – fordult vissza felém felvont szemöldökkel. Erre volt egy válaszom, de ez Ninának nem tetszett volna, bár ezek után nem szándékoztam tovább játszani a szerepem. Rendbe jött, így már nincs az én szolidalításomra rászorulva.
- Válaszolnál? – kérdeztem ingerülten, mire sóhajtva helyet foglalt a kanapén.

- Rendben. Szóval konkrétan nem mondtam neki semmit, csak azt, hogy megvannak a módszereid, amivel elterelted a figyelmem – mondta a haját csavargatva. Teljesen nyugodta volt, velem ellentétben, mert majdnem szétrobbantam. Ez valóban nem jelent semmit, de ha nekem valaki ezt mondaná Kristen kapcsán, nekem is hasonló asszociációim lennének, mint Krisnek.
- Jézus – leheltem elhűlve, még mindig Ninát bámulva.

- Most te válaszolsz! Miért is fontos ez? – kérdezte kíváncsian, ezzel kizökkentve engem a sokkból. Értelmeztem a kérdését, és rájöttem, hogy vagy ennyire buta, vagy csak nem akar tudomást venni a dologról. Nekem viszont innentől kezdve nem volt titkolnivalóm. A legfontosabbat már elvesztettem, ennél rosszabb már nem jöhet – gondoltam. Leültem hát Nina mellé, és sóhajtva belekezdtem.
- Nézd Nina. Szerintem arra már te is rájöttél, hogy ami köztünk van az nem szerelem. Részemről legalábbis nem. Eddig csak a nagypapád miatti gyászod miatt nem szakítottam veled, de nem bírom tovább játszani, hogy veled akarok lenni. – Kissé talán kíméletlenül közöltem vele, de nem voltam abban az állapotban, hogy tekintettel legyek bárkire is.

- Kristenbe vagy szerelmes? – kérdezte ijesztően higgadtan.
- Igen – kockáztattam meg, és már vártam a kirohanást, hisztit, de nem jött. Pár percig némán bámult ki az ablakon, majd felém fordult és újra meglepett.
- Megértem, igazán szép lány, és kedves is – felelte elmerengve. Hirtelen hülyének éreztem magam. Talán ez a nyugodtság a sokk egyik jele, és mindjárt jön a kiborulás.
- Minden rendben? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.

- Persze – mosolygott rám. Ez volt a vég, már tényleg nem értettem, szerencsére elkezdett magyarázni. – Rob, ugyan. Sajnálom, hogy köztünk nem jön össze a dolog, de ez nem azt jelenti, hogy egy hárpia leszek. Nem fogom a te boldogságod is aláásni. Már ha eddig nem tettem meg – fintorgott. – Sajnálom, remélem rendbe tudod hozni. – Őszintének tűnt, ezért végre mertem levegőt venni.
- Köszönöm. És remélem, tudod, hogy barátként ugyan úgy melletted leszek – nyúltam a keze után, majd összekulcsoltam az enyémmel. – Már ha szeretnéd…
- Hogyne szeretném! Szükségem van rá, hogy mellettem legyél. Valamilyen módon… - mosolyodott el, majd megölelt.

Ennyi elég is volt mára Ninából. Nem vele volt konkrétan baj, de egyedül akartam lenni. Jobban mondva nem egyedül, de az egyetlen személy a földön, akire szükségem volt, nem vette fel a telefont. És ez így ment az elkövetkezendő három napban is. Nikki nyugtatott meg, hogy jól van, és azt javasolta ne is hívogassam, mert úgy sem fogja felvenni. Három nap után feladtam, és törni kezdtem a fejem, hogy mégis mit csináljak. A lehető legtöbb információt próbáltam belőle kiszedni, folyamatosan a kérdéseimmel zaklattam. Azt mondta, Kristen állítja, hogy jól van. Szerettem volna, ha ez nem igaz, mert akkor fele annyira sem számítottam neki, mint hittem. Ez pedig fájt. A gondolat, hogy el tud felejteni, a legrosszabb volt, ami történhet.

Az önostorozásom is új mértéket öltött. Annyira haragudtam magamra, a gyengeségemre, amiért rendes akartam lenni, és törődtem Ninával. Emiatt vesztettem el Kristent, talán visszafordíthatatlanul. Azt hittem menni fog így, hogy egy-két hetet még kibírunk, de tévedtem. Halott ötlet volt a részemről, nem kellett volna ezt kérnem tőle, ezzel kockára téve a kapcsolatunkat. Ráadásul teljesen téves következtetéseket vont le, kezdve azzal, hogy nem vagyok belé szerelmes. Hibáztam azzal is, hogy ezt nem mondtam neki. Bár Ő sem mondta, de igaza van, nekem kellett volna kimondanom elsőre. Viszont úgy gondoltam, a tetteim beszélnek a szavak helyett, és érzi, hogy szeretem. Talán érezte is, de hiányzott a megerősítés.

Valójában kár volt már ezen keseregni, ezért inkább a visszahódításán járattam az agyam. Egyedül esélytelen voltam, még szerencse, hogy volt, aki a pártomat fogta, és segítséget írgért.
A forgatás zajlott, a maga unalmas valójában, csak játszottam a szerepet, legalább addig sem Kris járt a fejemben. Ugyan a rendező sokszor kiakadt, mert szerinte nem voltam ott lélekben. Nem tévedett.

- Szedd már össze magad, haver – vágott hátba Kellan, mikor elege lett, hogy csak némán bámulom a söröm. Az esték nagy részét magányosan töltöttem, de néha beültünk egy-egy italra a szálloda bárjába. Ilyenkor Nikki és Kellan voltak a társaságom, néha még Jack is csatlakozott hozzánk. Ma is egy ilyen este volt.
- Fáradt vagyok, inkább felmegyek – néztem fel rá, mire valami megmagyarázhatatlan fintor ült ki az arcára.
- Látod, ezért nem bonyolódom én bele túl komolyan a csajokba, annak mindig rossz vége van. Keressünk neked egy jó kis luvnyát, legalább egy estére elterelné a figyelmed – javasolta, és már nézelődni is kezdett.

- Kellan, én nem vagyok te – szögeztem le, mire felvont szemöldökkel visszapillantott rám.
- Ez a te nagy bajod. Akkor nem szomorkodnál itt – vigyorodott el, majd komolyan rám nézett. – Bocsi, tudom, hogy ezzel most nem segítek, de annyira rossz nézni. Csináljunk valamit, haver, ha kell, én kísérlek gitáron a szerenádnál, de cselekedjünk már – mondta valamivel empatikusabban. Válaszul hálásan megveregettem a vállát, majd belekortyoltam a sörömbe.
- Cselekedni fogunk. Nekem már megvan a tervem – huppant vissza mellém Nikki.

- Mi van, pisilés közben megszállt az ihlet, cica? – kérdezte tőle poénkodva közös barátunk, de Nikki lenéző pillantására, azonnal visszavett, és hagyta folytatni.
- A premier – jelentette ki mindentudóan, majd rám nézett. – Ott tudtok majd beszélni – folytatta.
- Gondolod, hogy eljön? Én nem hiszem – mondta ki a gondolataimat helyettem, Kellan.
- Ott lesz. Csak egy kis meggyőzés, és lelki terror kérdése, amit elég hatékonyan tudok rajta alkalmazni – kacsintott, teljesen biztosan a sikerben.

- Ha el is jön, úgyse lesz hajlandó a tíz méteres körzetemben tartózkodni – sóhajtottam lemondóan.
- Kénytelen lesz, ugyanis úgy fogjuk intézni a dolgokat. – Meg akartam kérdezni, hogy mégis, hogyan gondolja, de nem kellett fáradnom, ugyanis a kész terv pillanatokon belül vázolva lett előttem.
- Király, imádom az összeesküvéseket – csapta össze a tenyerét Kellan örömében.
- Most menjünk, és hívjuk fel – mondta Nikki, majd karon ragadott, és a szobáig vonszolt. A kanapén foglaltunk helyet, majd előkapta a mobilját és tárcsázni készült.

- Hangosítsd ki – kéretem izgatottan, mire kissé meglepetten nézett rám. – Egy hónapja nem hallottam a hangját, hiányzik – magyaráztam. Megértően elmosolyodott, majd bólintott, és mikor benyomta a hívás gombot, kihangosította. Görcsberándult a gyomrom. A tudat, hogy végre hallhatom életem szerelmét, különös érzést váltott ki belőlem.
- Szia – szólt bele hírtelen, én pedig majdnem elolvadtam. Nikki mosolyogva figyelte az arcom, majd válaszolt neki, és megérdeklődte, hogy van. – Jól vagyok, még mindig és egyre jobban. Ne zaklassatok már ezzel, túl vagyok rajta. Inkább mesélj te – utasította Kristen, miután unott hangon kioktatta. Ez szíven ütött. Az Ő szájából hallani, hogy túl van rajtam, jobban fájt, mint bármi.

Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam, és ismét figyelni tudtam, de úgyis ekkor következett az érdekes rész. Eddig csak Nikkit meséltette, Ő alig szóalt meg.
- Még annyit akartam kérdezni, hogy eljössz-e a premierre? – kérdezte Nikki, mire a tüdőmben rekedt a levegő. Remegve vártam a választ.
- Hogy hova? – kérdezett vissza Kris, akinek mintha hozzám hasonlóan kimaradt volna egy levegő adag.
- A New Moon premierjére. Két hét múlva lesz. Mielőtt nemet mondasz, gondold át, nekem nagyon sokat jelentene, ha ott lennétek. Jerry már igent mondott. Kérlek, miattam gyere el. Nem hagyhatsz cserben – hadarta egy szuszra Nikki, aki most szintén ideges volt. Látszott rajta, hogy Ő maga is fél a választól, ezért kezdte győzködni rögtön.

- Nikki, nyugi. Ott leszek – jött a halk válasz a vonal másik végéről, én pedig ledermedtem. Ha ezt jól hallottam, akkor végre láthatom… Márpedig jól kellett, hogy haljam, mert Nikki i ugyan olyan meglepetten nézett rám, mint én Őrá.
- Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve, a fejét csóválva, de ugyan akkor boldogan. – Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam – mondta most már nekem, mire mosolyogva bólintottam. Lassan kezdtem felfogni, hogy valóban lesz esélyem rendbe hozni a dolgokat.
- Nikki, túl vagyok rajta, oké? – mondta Kristen, amit a telefon elején is. Itt lehervadt a mosoly az arcomról, amit Nikki is észrevett, és felém tátogta, hogy ne higgyem el. Próbáltam, de a kétely bennem maradt.

- Talán tényleg így van – suttogtam Nikki felé, aki csak a szemét forgatta.
- Majd meglátjuk – sóhajtotta, mire Kristen meglepetten megkérdezte, hogy ezt hogy érti. Nikki észbe kapott, és pillanatok alatt elterelte a figyelmét, majd letette, mielőtt lebuktatjuk saját magunkat. Szerettem volna még hallani a hangját, de is sav volt a vérző sebeimre. Még erősebben kezdetem érezni, azt, amit eddig is, a hiányát.
- Ne higgy neki, így védekezik – mondta azonnal Nikki, ahogy lerakta a telefont.
- Azt kívánom, hogy neked legyen igazad – indultam az erkély felé, hogy elszívjak egy cigit. Már a másodiknál tartottam, mikor Nikki is csatlakozott.

- Pozitívan állj hozzá, látnia kell rajtad az elhatározottságot, hogy tényleg vissza akarod kapni – kezdett tanácsokat adni, mikor leült mellém. – Tudom, hogy most kilátástalannak tűnik, de ilyenkor gondolj arra, hogy mennyit vártál rá eddig… ez a kis időm, míg visszaszerzed már semmiség lesz – mosolygott rám.
- Másfél évet – gondoltam bele, hiszen körülbelül ennyi ideje annak, hogy megkaptam a Twilightban a szerepet.

Tom azóta is csak luzerként emleget, mert szerinte nincs még egy olyan szerencsétlen, aki átutazza az óceánt, hogy egy meghallgatáson találkozhasson azzal a lánnyal, akit látott a képernyőn és belezúgott, a végén pedig a lány nincs is ott. Helyt is adok a véleménynek, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Mikor pedig második esélyt kaptam a Remember Me kapcsán, a remény is újjá éledt bennem. Igaz, az elején csak barátilag közeledett hozzám, és még az első együtt töltött éjszakánk után sem mertem reménykedni, hogy kialakulhat köztünk több is. Pedig a vonzalom az első perctől egyértelmű volt, mégsem akart beérni a kapcsolatunk. Aztán mégis mellém állt a szerencse, de hoztam a formám, és ügyesen eltoltam.

- Most megyek, és gondolj arra, hogy már nem sok idő – zökkentette vissza a jelenbe Nikki, majd felállt és távozni készült.
- Köszönöm. Mindent – szóltam gyorsan utána, mire visszamosolygott, és egyedül hagyott. Egyedül a nyomorommal. Az önsajnálat nagyon megy nekem, efelől semmi kétség. Hogy jobban elmerülhessek benne, bementem, fogtam egy sört majd a teraszon újra a gondolataimba merültem.
Nekem már nem volt itt egy hetem, mint Nikkinek. Én a követező napon forgattam utoljára, aztán egy kisebb stáb buli után, elindultam Európába, Ninával és Taylorral karöltve, hogy promozzuk a filmet.

A helyszínek közül, egyedül Lononban éreztem magam jól. Miután meglátogattam a szüleim, este bevetettem magam a városba, hogy Tom barátommal egy jó kis éjszakai ivászaton vegyek részt.
- Haver, tudom, hogy most sajnálnom kéne, de nem megy. Ekkora egy lúzert…megérdemled a leckét – vágta a fejemhez Tom a harmadik sör után, majd elégedetten tovább iszogatott. Nem segített sokat ez a fajta véleménynyilvánítás, de rosszabb sem lett tőle a helyzet.
- Tudom – sóhajtottam, mire Tom kiakadt, és elküldött melegebb éghajlatra. Az várta, hogy majd visszaszólok, elküldöm a picsába, de felvilágosítottam, hogy semmi olyat nem tud mondani, ami érdekelne annyira, hogy leálljak vele veszekedni. Ezután közölte, hogy menthetetlen vagyok, és cselekedjek. Elmesélte neki a tervet, ettől kicsit megnyugodott.

- Jól van, látom mégsem vagy reménytelen. Itt az ideje, hogy a sarkadra állj és harcolj azért, amit akarsz – jegyezte még meg. Igaza volt, hiszen már New Yorkban is sokat cseszegetett, hogy ha akarom Kristent, cselekedjek. Akkor nem hallgattam rá…
Valamikor hajnaltájban értem csak vissza a hotelba, nem éppen józanon. Ez csak azért volt baj, mert másnap korán mentünk tovább, a következő állomásra.
Valamikor késő este mentünk csak a hotelba, és mikor hajnalban sem bírtam még aludni, úgy döntöttem felhívom Nikkit.

- Szia – szólt bele röhögve. Azonnal rákérdeztem, mi ez a jókedv, mire vázolta hol van, és mit csinál éppen. Kristen szerencsére nem volt a helységben, ahol ők, ezért nyugodtan beszélhettünk. Jerry is beleköszönt, és mondta, hogy már alig várja a premiert, valamint, hogy reméli sikerrel járunk. Megköszöntem neki, majd Nikkinek aggodalmaskodni kezdtem, de leoltott.
- Ne idegeskedj már. Ott lesz, nem? Én elintéztem, innen már rajtad múlik minden. – És talán még folytatta is volna, de akkor meghallottam Jerry hangját a háttérből. A lélegzetem is elakadt, mikor meghallottam, kihez beszél. Aztán kigyulladt a piros lámpa. Lebuktunk. Kristen nem jön el, nekem meg esélyem sem lesz… Kristen válaszolt valamit, de nem hallottam, mert én is éppen Nikkit faggattam.

- Lebuktunk? – kérdeztem félve.
- Nem. Elintézem. Vissza foglak hívni, ha otthon vagyok – suttogta gyorsan, majd kinyomta a telefont.
Két órán keresztül kapartam a falat, hogy most mégis mi lesz. Minden percben a telefont lestem, hátha Nikki végre hív. Már majdnem én hívtam fel, mikor megcsörrent a készülék.
- Mi történt? – emeltem a telefont a fülemhez.
- Semmi. Azt mondtam neki, Ashnek viszek valami pasit. Úgy tűnt bevette, minden sínen van – kezdett nyugtatni. Fellélegeztem, két óra után először. Ezek szerint még sikeres is lehet az akció.
- Rendben, a premier előtt még beszélünk – mondtam neki, majd elköszöntünk. Végre tudtam aludni, és ebben közrejátszott, hogy két nap múlva láthatom Kristent…