24. fejezet: Csábítás

Itt a friss rész. Ehhez sem tudok semmit hozzáfűzni, csak kellemes olvasást kívánni hozzá.
Puszi, Lady

Kimondhatatlanul mérges voltam rájuk, Nikkire és Jerryre. A két legjobb barátom hátba támadott, és még büszkék is magukra. Ezt nem mondták, de tisztában vagyok vele, mert ismerem őket. Büntetésből pedig nem beszéltem velük, már négy napja. Folyamatosan zaklatnak telefonon, de nem vettem fel, egyszer sem. Tegnap írtam viszont egy sms-t, hogy ha azt szeretnék, hogy az életben még szóba álljak velük, hagyjanak egy kicsit gondolkodni. Ezt nem sikerült betartaniuk, sőt stratégiát váltottak. Ma reggel az ajtómban szobroztak.

- Nem volt egyértelmű a kérésem? – szegeztem nekik a kérdést, egyenlőre az ajtón belülről.
- Abból sosem sül ki jó, ha gondolkozol, Stew – lökte beljebb az ajtót Jerry, majd belépet mellettem.
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy sértegess! – figyelmeztettem, de csak megvonta a vállát, és a nappali felé indult. Nikki már nem volt ilyen merész, meghúzva magát követte.
- Aranyom. Kezdjük azzal, hogy ilyet nem csinálhatsz. Én megértem, hogy mérges vagy, de nem szívhatod fel magad, és tűnhetsz el. – Kényelembe helyezte magát, aztán sértetten végignézett rajtam. Én a magam részéről velük szemben álltam, és mérgesen viszonoztam a pillantását.
- Dehogynem! – vágtam rá.

- A-a – rázta a fejét. – Bár a viselkedésed azt mutatja, hogy jól sült el a terv – mosolyodott el büszkén. Én mondtam, hogy büszke magukra.
- Utállak titeket! Hogy merészeltétek? – keltem ki magamból.
- Mi csak segíteni akartunk – kezdet bele Nikki, de miután Ő is kapott egy gyűlölködő pillantást tőlem, jobbnak látta csendben maradni.
- Elvileg a legjobb barátaim vagytok, és képesek vagytok egy ilyen szituációba taszítani?! – vágtam a fejükhöz felháborodva.
- Nem tagadhatod örökre, amit érzel, és amit te műveltél az már beteges volt. Mind a ketten tudtuk, hogy szarul vagy, és, hogy magad előtt is tagadod. Mit tudtunk volna tenni azon kívül, hogy ráébresztünk a dologra? Az pedig csak így volt lehetséges – mondta Jerry.

- Kristen, mi nem rosszat akartunk neked. Pont az ellenkezőjét. Ha már nem vagy hajlandó neki megbocsátani, legalább lásd be, hogy tényleg kivagy és hiányzik, mert szereted – állt fel Nikki velem szemben, és megfogta a kezem. – Ha nem fojtod el az érzelmeid, talán még a megbocsájtás is menni fog, mert ráébredsz, hogy nem csak az az út van, amit te választottál – simította meg az arcom.
- Egyszóval legyél hálás, hogy vagyunk neked! – nevetett fel Jerry, majd felállt, és Nikki mellé lépett. – A viccet félre téve, igaza van. És hidd el, nem csak te szenvedsz. – Tudtam kire céloz, de nem tudtam sajnálni. Miatta voltunk ebben a helyzetben, hát szenvedjen csak.

Mikor látták, hogy nem fogok kitörni, magukhoz húztak és megöleltek. Végül is nem haragudhatok rájuk örökre, és tényleg jót akartak. Lehet, hogy az érzelmeim elfojtásával védtem magam, de sokáig úgy sem tudtam volna csinálni. Egyszer úgyis találkoznom kellett volna Robbal, és akkor is előjött volna. Most viszont újra sírni kezdtem. A napokban a bennem lévő düh miatt nem jött elő, de most már nem volt, ami meggátolja. Nem szóltak semmit, csak vigasztalóan továbbra is öleltek, és várták, hogy megnyugodjak. Fél órába telt, de utána kifejezetten jobban éreztem magam.

Volt még egy dolog, ami miatt görcsben volt a gyomrom. A Remember me munkálatai nem értek véget annyival, hogy leforgattuk a filmet. Jön még a premier, meg a temérdek sajtós dolog, de az még messze volt. Azelőtt volt még pár dolog, amit el kell végeznünk. Két napja hívott fel az ügynököm, hogy ezt közölje velem. Lesz egy promóciós fotózás, a filmhez készülő hivatalos képek miatt. Meg egy újabb fotózás az egyik magazinnak, ahol nem is akármilyen feladatban lesz részünk…És ha ez még nem lenne elég, a promócióhoz kisfilmeket fogunk készíteni, amiben a rajongók kérdéseire fogunk válaszolni. Mikor ezt megosztottam Nikkiékkel, először tátott szájjal bámultak, majd kifejezték sajnálatukat.

- Mikor lesz? – találta meg a hangját elsőként Jerry.
- Jövő héten kezdjük a promóciós képekkel – feleltem.
- Miért csak akkor? – kérdezte Nikki.
- Mert addig Robnak még van dolga a New Moon-nal. – Nem tudtam, hogy pontosan mit csinálnak addig, de nem is érdekelt. Kevesebb, mint egy hetem van, hogy valamennyire összeszedjem magam.
- Talán újra összemelegszetek – kacsintott rám Jerry. Ráfintorogtam. – Jó tudom. De nézd el nekem, én még reménykedem bennetek. Titeket az Isten is egymásnak teremtett. – Nikki helyeslően bólogatott, én pedig hallgattam. Tudtam, hogy ezt a csatát nem nyerhetem meg, két ilyen ellenféllel szemben. Az egész napot együtt töltöttük, ami nagyon jó volt. Hiányoztak már.

A következő napok a semmittevéssel teltek. Egészen addig, míg a bátyám fel nem idegesített egyik reggel. Arra ébredtem, hogy bömbölteti a zenét a szobájában, és hiába kértem elsőre szépen, majd nem olyan szépen, szart a fejemre. Alapjában véve szerettem anyuékkal lakni, de ez az este ráébresztett arra, hogy talán ideje lenne egy saját otthon után nézni.
Nem egyszer volt nézeteltérésem a bátyámmal hasonló dolgok miatt, és ha Ő nem költözik, nekem kell. Ideje, hogy rendesen éljem a saját életem.

Mikor ezt anyával megosztottam, nem volt feldobva, de visszatartani sem szeretett volna. Sőt a segítségemre is volt, mert már aznap felhívta az egyik barátnőjét, akinek ingatlanügynöksége van. Tekintettel a barátságukra, Ő maga vette kezébe az ügyet, és másnap már egy halomnyi lakás fotójával alított be hozzánk. Találtam is köztük, nem is egy nekem tetszőt, azokhoz pedig el is vitt gyorsan. Közülük kettő ragadott igazán magával, és a végső döntésben az segített végül, hogy az egyikbe azonnal költözni lehetett.

A lakás csodálatos volt, tágas ugyan akkor nem túl nagy. Nem sokkal ezelőtt építették, és most lettek költözhetőek a lakások. Két emelet volt benne. Az alsó szinten egy nappali, konyha, mosdó. A felső szinten volt a két hálószoba, és egy fürdő. Külön porta szolgálattal, éjjel- nappal. Nekem egyedül pont ekkorára volt szükségem. Nem volt hátrány az sem, hogy összesen öt lakás volt ebben a házban, a tetején egy medencével. Természetesen nem volt berendezve, úgyhogy a következő napokban anyával ezeket intéztük, és persze a papírokat. Ugyan megvolt egy bizonyos dizájn, amihez a bútorokat igazítani kellett, de mivel az ízlésemnek megfelelő volt, nem volt nehéz dolgom.

Az utolsó otthon töltött napon, mikor már a ruháimat pakoltam, akkor jött ki anyán a szomorúság. Egy kicsit el is pityeredett, akkor fogta fel, hogy tényleg elköltözöm. Hamar megnyugtattam, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem látnak majd sűrűn. Úgyis sokat utaznak mind a ketten, tehát végül is mindegy, hogy hol lakom.
Az első ott töltött éjszakám estéjén, meghívtam Jerryt és Nikkit, hogy egy vacsorával egybekötött házavató bulit tartsunk. Nem maradtak sokáig, mert nekem másnap feladatom volt. Az a feladat, amire ha csak rágondoltam a héten, a gyomrom egy csomóba húzódott össze. Eljött a nap, mikor megint találkoznom kell Robbal.

Reggel összekészültem, és a minimbe pattanva elindultam a stúdióba, ahol a fotók készülni fognak. Amint beléptem egy asszisztens pattant elém, és elnézést kérve a sietségért végighurcolt mindenhol. Kezdve a ruhákkal, majd a sminkessel, és végezetül a fodrásszal. Nem telt bele két órába, és új fényben tündököltem. Aztán bekísért a stúdióba. Itt állt el a lélegzetem, ugyanis Rob már ott volt. Kifogástalanul nézett ki, mint mindig. Öltöny volt rajta, és mint kiderült, Róla már elkészítették azokat a fotókat, amin egyedül szerepel csak. Vagyis…Rögtön kezdjük a közöseket. A fotós nem lacafacázott sokat, egyből mellé utasított.
- Szia – köszönt kedvesen.
- Szia – feleltem erre én is, mi mást mondhatnék?! Már nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de ekkor a fotós oda lépett, és magyarázni kezdett.

- Fiatalok, lesz ma egy-két feladatunk. Először is álljatok be az elé – mutatott a háttérre, aminek a helyére gondlom később lesz odatoldva a valódi háttér. Teljesítettük a kérést. – Remek, most Rob állj meg egyenesen, Kristen, Te pedig öleld át a nyakát. Remek, Rob tedd a derekára a kezed. – Teljesítettük minden kérését, mire elégedetten kattogtatni kezdett, miközben újabb és újabb utasításokat kaptunk. Hol a pozíción, hol pedig az arcunkon kellett változtatni. – Jó, most egész közel az arcotokat, mintha meg akarnátok csókolni egymást. Vágyakozást akarok látni – mondta. Rob arca valóban olyan közel volt, hogy ha csak egy centit is tovább mozdulok, meg tudom csókolni. Ez nem könnyítette meg a helyzetem, ahogy az sem, hogy valóban elmondhatatlan nagy vágyakozással nézett rám. Nekem sem volt nehéz az utasítás szerint cselekednem…

- Öt perc pihenő! – kiáltotta a fotós, de mi nem mozdultunk. Sőt, mikor szólt, Rob szorosabban tartott magához. Nekem pedig mintha betonba öntötték volna a lábam.
- Szü…szünet – nyögtem ki nagy nehezen, mire mosolyogva elengedett.
- Remek srácok, hihetetlen ez a kémia – dicsért minket a fotós, legalábbis biztosan annak szánta. Én persze zavarba jöttem, nem úgy, mint Rob.
- Tudjuk – kacsintott Rob, mire még inkább úgy éreztem, ki kell innen jutnom. Egy kedves mosolyt küldtem a fotósnak, majd amilyen gyorsan tudtam kerestem egy kijáratot. Egészen az épület elé menekültem, ahol végre rá is gyújthattam. Volt egy rossz érzésem, hogy nem a legjobb helyet választottam elbújni, és ez be is jött.

Két perc múlva nyílt az ajtó, és Rob lépett mellém. Azt gondoltam, hogy majd elkezdi erőltetni a beszélgetést, de ebben tévedtem. Rágyújtott, és miközben mind a ketten szívtuk a magunk cigijét, kitartóan és áthatóan bámult. Egy szót sem szólt. Ez így még kínosabb volt, hiszen konkrétan egy percre sem vette le rólam a szemét. Én nem néztem rá. Nem is bírtam teljesen végigszívni a kezemben égő szálat, inkább elnyomtam, és visszamentem a stúdióba. Pár perc múlva Rob is csatlakozott, így nem volt akadálya a folytatásnak. Az egész napom ráment erre az egészre. Rob hamarabb elmehetett, a végén már csak rólam készítettek képeket. Örültem neki, hogy lelépett, mert így a szívem is visszaállt a normális ritmusba, valamint a feszélyezettségem is elmúlt.

Egy napom volt kiheverni az egészet, mert két nap múlva reggel, már a következő fotózás helyszínére igyekeztem. Biztos voltam benne, hogy az is hasonlóan „izgalmas” lesz, tekintve, hogy a menedzserem felvilágosított róla, hogy nagyjából mire számíthatok.
A lábam is remegett befelé menet. A ruhával most nem volt annyi gond, mint múltkor, tekintve, hogy elsőként egy nagyobb méretű férfiinget fogok viselni.
Egyszerre léptünk ki Robbal, az egymás mellett lévő öltözőnkből. Rajta egy boxer és egy atléta volt, amitől megint csak pír kúszott az arcomra. Nem azért, mert nem tudtam mi van alatta, hanem azért mert teljesen tisztában voltam vele. Erre egy szédítő mosolyt kaptam válaszként, majd egymás mellett besétáltunk a terembe.

Itt már voltak díszletek, nem úgy, mint a múltkor. Az egyik sarokban egy ágy… Elsőként nem oda kellett mennünk, hanem egy asztalhoz.
Arra kellett nekem felülnöm, Robnak pedig elém állnia. Izgalmamat csak tovább fokozta, mikor beálltunk az első pózba, Ő pedig lopva – külső szemlélőnek csak véletlennek tűnhetett, én viszont pontosan tudtam, hogy direkt volt – végigsimított a combomon. Ez volt az első csel. Majd mikor a fotós megkérte, hogy húzzon magához kicsit közelebb, direkt a fenekemhez nyúlva tette meg ezt. Rávillant a tekintettem, de Ő csak jót mosolygott rajtam. A sminkesek folyton igazgattak rajtunk valamit, általában ilyenkor is volt egy-egy tette.

A következő helyszín már az ágy volt. Itt egy kis párnacsatát kellett lejátszanunk, a végén pedig tollakat dobáltak mindenhova, amit egymásra is kellett dobálnunk. Rob itt is előszeretettel fogdosott.
Kamatostul akartam neki visszaadni ezeket, és végre eljött az én időm. Az utolsó képkockáknál rá kellett ülnöm a csípőjére. Megtettem, sőt kicsit mocorogtam is rajta. Kínlódva nézte az én elégedett arcom, mikor a bosszúm gyümölcsét megéreztem. Rám sem volt hatástalan a dolog, ezért nagyon örültem, mikor elkiáltotta magát a rendező, hogy vége. Felkelni készültem…

- Le ne merj szállni! – sziszegte felém Rob, és elkapta a csípőm.
- Tudom, hogy élvezed, de már vége – kacsintottam, mert nagyon nyeregben éreztem magam. Az már más kérdés, hogy valóban ott is voltam…
- Kérlek… - nézett könyörögve a szemembe. Megsajnáltam, olyan elesettnek tűnt abban a pillanatban, hogy komolyan megszántam.
- Beszélhetnék Robbal két percet? Négyszemközt – kiáltottam oda az éppen csomagoló embereknek. Bólintottak, majd a dolgukat félbehagyva kimentek a szobából, még az ajtót is ránk csukták, mintha ez olyan természetese lenne. Az is volt, hiszen miért ne beszélhetnénk, csak a testhelyzet… senkinek nem volt furcsa, hogy még mindig az ölében vagyok?

- Most már elengedsz? – kérdeztem a keze felé bökve, mikor még az ajtó csukódása után sem engedett el.
- Nem – mondta természetesen, majd a döbbenetemmel nem törődve, egyik keze a hátamra, míg a másik a combomra csúszott. Lágyan érintette a lábam meztelen bőrét, ami azonnal bizsergést árasztott szét az egész testemben. Felsóhajtottam, ami nála azonnal elégedett mosolyt eredményezett. Még mindig vigyorogva hajolt a nyakamhoz, amibe először beleszagolt, majd belecsókolt. Itt nem állt meg, hanem finom, apró puszikkal haladt egészen a számig. Megcsókolt. Most észnél voltam, legalábbis annyira, hogy megpróbáltam eltolni. Viszont nem csak én figyeltem, hanem Ő is, és, amint megérezte az ellenkezésem, egy gyors mozdulattal az ágyra fordított, Ő pedig fölém mászott, majd a lábaim közé. Újabb szikrák gyúltak bennem, ahogy keményen nekem dörgölte magát, és közben az arcomat figyelte. Gondolom, mindent elárult.

A következő lépése megint a csók volt, ekkor már nem zárt ajtókra talált. A hajába markolva szorítottam magamhoz, és csókoltam, míg ki nem fogytam a levegőből. Ennyit engedélyeztem magamnak. Ezután elfordítottam a fejem, ám neki erre a verzióra is volt megoldása. Ismét a puszik, csak most másfele. A nyakamon át a kulcscsontomra tért, aztán… aztán lejjebb a két mellem között – idő közben ügyesen az ingemet is gombolgatta -, a hasam közepéig. Ezt követően teljesen széttárta rajtam az inget, és újra fölém hajolva, egy sóvárgó sóhaj kíséretében végigmért. Egyik keze a mellemre simult, a másik már a bugyim vonalát súrolta, mikor elkaptam. Elsőként egy nyögés szakadt ki belőlem, csak aztán tudtam megszólalni.

- Ugye nem gondolod, hogy itt lefekszem veled?! – Ezt egyszerre mondtam és kérdeztem. Elgondolkodott, tehát járt valami ilyesmi a fejében. Én meg azon morfondíroztam el, hogy ez a mondat többértelmű volt. Ugyanis az „itt” szót hangsúlyoztam ki, mintha a hellyel lenne a bajom, pedig nem.
- Nem, persze, hogy nem. Csak elragadott a hév – magyarázkodott zavartan. – Gyere át hozzám – kérte aztán, amitől lesápadtam. Egy másodperc alatt löktem le magamról, ami könnyen ment, mert nem számított rá.

- Sehol nem fekszem le veled, Rob. Szakítottunk, próbáld végre felfogni. Lépj túl – morogtam, és közben idegesen az ingem gombolgattam.
- Neked megy? – kérdezte.
- Próbálkozom. És ha nem esnél nekem folyton, jobban menne – sóhajtottam feszülten.
- Tehát még van esélyem. És ezt a reakciód is jól bizonyítja, mikor neked esem. – Nem hittem a fülemnek, ezért hátra néztem, hogy valóban olyan vidáman mondja-e ezt, mint, ahogy azt a hangjából kihallottam. Igen, mosolygott.

- Mi már nem leszünk egy pár. Ahogy mondtam, próbáld felfogni – ismételtem magam, mert erre már nem nagyon tudtam mást mondani.
- Nem akarom – vont vállat, majd közelebb kúszott hozzám. Én automatikusan húzódtam hátrébb, ha netán a még több bizonyíték szerzése lenne a célja, mert tuti megkapná. Megmosolyogta a reakciómat, majd mit sem törődve a figyelmeztető pillantásommal, szájon csókolt. Csak egy pillanatra, de ennyi pont elég volt, mert már így is remegtem. – Holnap találkozunk.

- Mi? – ráztam meg a fejem, mert tudtommal holnap nincs közös programunk.
- Holnap megnézzük a filmet, kész a végleges verzió. Látnunk kell, mielőtt megcsináljuk azt a valamit – mondta, miközben kimászott az ágyból. – Még nem szólt az ügynököd? – kérdezte meglepetten.
- Nem – motyogtam. Biztos hívott, de nem volt nálam a mobil.
- Holnap, szépségem – intett lazán, majd kisétált a szobából. Ott maradtam egyedül, az ambivalens gondolataimmal. Gyorsan ki is menekültem, jobb volt, ha nem erőltettem tovább ezeket a gondolatokat.

Az öltözőben láttam, hogy valóban hívott párszor Ken, ezért gyorsan visszahívtam. Megerősítette a hírt, szóval holnap újabb izgalmaknak nézek elébe…

Kristen lakása:
Nappali 1  2
Konyha
Fürdő
Hálószoba