25. fejezet: Okok

Sütött a nap. Arra ébredtem, hogy a függönyön keresztül is vakítóan tűz befelé a haló szobámba a nap. Az első gondolatom az volt, hogy fel kell szereltetnem egy redőnyt, a második pedig, hogy még vagy fél órám lett volna aludni. Ezzel szemben csak forgolódtam az ágyban, a fejem hol a párna, hol pedig a takaró alá dugtam. Végül az ébresztő előtt öt perccel kimásztam az ágyból, és a konyhába mentem kávét főzni. Nem mondanám, hogy jó kedvem volt. Sosem volt az, ha a kötelező kelés előtt, akár öt perccel is felébredek. Szerettem minden egyes percet kihasználni, imádtam aludni. Most mégis, egy ilyen nehéz nap előtt, már jóval korábban keltem.

A telefonon zenélni kezdett a konyhapulton. Idegesen kinyomtam, és újra eszembe jutott, hogy egészséges körülmények között, még csak most kelnék. Elszürcsöltem a kávém, és közben azon törtem a fejem, milyen lesz a mai nap. Egy újabb nap Robbal. Biztos voltam benne, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Ezért mentő övhöz folyamodtam. Nem is akárki személyében.
- Napsugaram – szólt bele Jerry, vidáman a telefonba.
- Ne is emlegesd a napot – morogtam, közben pedig az erkélyre sétáltam. Persze felkapva a napszemüvegem is.
- Miért is? – kérdezett vissza.

- Mert arra keltem. – Meggyújtottam a cigim, és leültem az egyik erkélyen lévő székbe.
- Hmm. Az emberek többsége ennek örülne. De te mióta van olyan, mint egy normális ember? – gúnyolódott, természetesen a vicc keretei közé szorítva a dolgot.
- Valójában azért hívtalak, hogy nem érsz-e rám esetleg ma – vágtam a közepébe.
- Mindig rád érek – nevetett.
- Zseniális. Akkor elkísérhetsz a Remember Me vetítésére – lelkesültem fel.
- Ebben az esetben, nagyon-nagyon elfoglalt vagyok – közölte, mire majdnem kiköptem a kávét.

- Mi van? – kérdeztem meghökkenve, mikor sikerült lenyelnem a számban lévő folyadékot.
- Nem fogom megzavarni a romantikádat, Robbal – jelentette ki.
- Pedig pont azért akarom, hogy gyere. Nem akarok vele kettesben lenni – fakadtam ki.
- Tudom. De én meg pont ezt akarom. – Erre csak belesóhajtottam a telefonban, és utáltam, de nagyon. Aztán eszembe jutott, hogy van egy B verzió is, egy másik személlyel… - És Nikki sem ér rá! – Mintha tudta volna, hogy mire gondolok, egy másodperc alatt reménytelenné tette a helyzetem.
- Honnan tudod? – förmedtem rá.
- Úgy volt, hogy velem ebédel, de a szüleihez kell mennie – magyarázta.
- Jerry – fogtam könyörgőre, de süket fülekre találtam.

- Sajnálom Stew, de tényleg van jobb dolgom is, minthogy a ti gyerekes évődéseteket nézzem – mondta, és nem tűnt éppen meggyőzhetőnek.
- Ez nem is az… - kezdtem, de a köhintése inkább arra sarkalt, hogy lenyeljem a folytatást.
- De pontosan az. És tudom, mire gondolsz, de Nikkit is felesleges felhívnod, és könyörögni. Mind a kettőnknek elege van a fafejűségedből. Nem asszisztálunk ahhoz, ahogy tönkreteszed azt, ami jó lehetne – folytatta kioktatóan.
- Nincs is szükségem ellenségekre, ha ilyen barátaim vannak – morogtam elkeseredetten. Talán azért nem háborodtam fel jobban, mert valahol éreztem, van abban némi igazság, amit mond.

- A legnagyobb ellenséged, az saját magad, drágám – vágta a fejemhez, immár megint nevetve.
- Hagyjuk. Majd hívlak holnap, és megbeszéljük az estét. – Közben elnyomta a cigim, és bementem a lakásba, hogy készülődni kezdjek.
- Nincs kedvem kimozdulni. Mi lenne, ha nálad főznénk valamit? – érdeklődött.
- Remek ötlet. Holnap beszélünk – nyomtam ki a telefont, és elindultam zuhanyozni.

Tekintettel a dög melegre, nem nagyon vittem túlzásba az öltözködést. Egy farmer rövidnacit húztam, egy fehér trikóval. Feltettem némi sminket, majd kiegészítőként felvettem a napszemüvegem, és a stúdióba indultam. Út közben még felhívtam az ügynököm, hogy nem szeretné-e velem Ő is megnézni a filmet, de nem jártam szerencsével, mert dolga volt. Persze közölte, ha előbb szólok… A menedzserem sem volt készséges. Csupa elfoglalt emberrel vagyok körülvéve, az már biztos. Kénytelen voltam egyedül belépni a stúdióba, vagyis a portára, ahonnan elirányítottak a szoba felé, ahol várnak rám.

Belépve megállapítottam, hogy nem nagyobb, mint a hálószobám, de pont úgy nézett ki, mint egy mini mozi. Az egyik fal volt a mozivászon, azzal szemben pedig kényelmes mozi székek kaptak helyet.
- Jó reggelt – köszönt kedvesen a férfi, aki éppen a vetítőn igazított valamit. Köszöntem neki, majd beljebb léptem.
- Szia, Kris – érkezett ekkor felém egy hang, egyenesen az ajtóból. Megfordultam, és hasonlóan kedves hangnemben köszöntöttem Robot, aki cseppet sem próbálta leplezni, hogy végigmér, és tetszik is neki, amit lát. – Hoztam neked is egy üveg vizet – nyújtott felém egy palackot.

- Köszi – nyúltam érte, majd leültem az egyik székbe, hogy elrejtsem a zavarom.
- Kész is. Ezt nyomják meg, ha kényelembe helyezték magukat. – A számomra kínos szituációt a férfi szakította felbe, aki egy távirányítót nyomott Rob kezébe, és rámutatott egy gombra. - Jó szórakozást – közölte, majd el is hagyta a szobát.
- Az ügynököd nem jön? Senkit nem hoztál? – érdeklődtem Robtól, hátha mégis mellém áll ma a szerencse, és megúszom a kettesben való filmezést.
- Nem. És úgy látom te sem – ült le mellém. Bólintottam, hogy jól látja, én is egyedül jöttem. – Vagyis kettesben nézzük – mosolygott rám, és mintha reménykedne valamiben, el sem vette rólam a tekintetét. Én meg jobbnak láttam, ha a képernyő felé fordítom a figyelmem.

- Felőlem mehet – szóltam oda neki, de szigorúan nem néztem felé. Ő pedig sóhajtva elindította a filmet. Egész jó volt, még nevettem is párszor, egészen addig, míg el nem jött az a pontja a filmnek, ahol az egyik intim jelenet következett. Vagyis következett volna…de nem jött. Csodálkozva összenéztünk Robbal, aki hangot is adott a meglepődésének.
- Most nem a… szóval nem a szex jelenetnek kéne jönni? – nézett rám tanácstalanul, de én sem voltam sokkal okosabb.
- Elvileg de – értettem egyet, ám azt továbbra sem tudtuk, hogy mi történt. Vagyis nyilván kivágták a végleges verzióból, de miértjét nem tudtuk.

Túllépve a meglepetésen hamar visszazökkentünk a filmbe, egészen addig, míg a következő, már bent hagyott szex jelenet következett. Ez az volt, amit másodszorra vettünk fel, a forgatás vége felé. Kínosan kezdtem feszengeni a székben, ahogy magunkat néztem, nem is akármilyen szituációban. Akaratlanul is eszembe jutott, hányszor csináltuk ezt… kamerák nélkül. Kissé megremegtem az emlékek hatására, és félve Robra pillantottam. Ő görcsösem a szék karfáját szorította, miközben a szemével ugyan ilyen feszülten a képernyőt nézte. Aztán észrevette, hogy nézem, és Ő is rám pillantott. Ez volt az a perc, amihez nem kellettek szavak. Pontosan tudtam, hogy Ő is ugyan arra gondol, amire én. Szívesen lenne most velem hasonló szituációban, újra…csak a megszokott módon, kamerák nélkül.

A testem bizseregni kezdett, ahogy a szemében lévő vágyakozást láttam. Egy pillanatra minden gondot elfelejtettem, és csak bámultam Őt. Az „idilli” pillanatnak végül én vetettem véget, azzal, hogy enyhén elmosolyodva, az alsó ajkamba harapva, lenéztem, és a kezemet kezdtem fixírozni, mintha valami nagyon érdekes dolog lenne rajta. Továbbra is éreztem magamon Rob tekintetét, és láttam, hogy a keze is felém mozdult, de végül uralkodott magán, és a karfán tartotta. Pedig ebből könnyen lehetett volna egy újabb botlás…

A film végén komolyan fellélegeztem, és végre engedni tudtam a görcsös pozíciómon is. Rob hasonlóképpen cselekedett. Mint egy végszóként, befutott a rendező is, akire nem is számítottunk. Aztán megmagyarázta, hogy Ő már látta párszor, és csak a mi véleményünk érdekli, ezért jött be egyáltalán. Elmondtuk, és arra is rákérdeztünk miért lett kivágva az a bizonyos jelenet.
- Túl jó volt – mosolyodott el titokzatosan.
- Az miért probléma? – kérdezte Rob meglepetten.
- Hogy is fogalmazzak? – gondolkodott el. – Szóval, nagyon hatásos volt, ami jó, csak nem egy tízen hármas besorolású filmbe. Igencsak fel kellett volna emelnünk a korhatárt, ha azt benne akarjuk hagyni. Nagyon jó munkát végeztetek, ha értitek – célozgatott, és a végét még egy kacsintással is megtoldotta.

- Azt hiszem értjük – közöltem vele, mielőtt még jobban kifejtené, mennyire is végeztünk jó munkát.
- Megkaphatom a felvételt? – kérdezte Rob, mire hírtelen rákaptam a tekintetem. Először azt hittem viccel, de az arcán nyoma sem volt humornak. Ezt Allen is észrevette, Ő sem kevesebb döbbenettel figyelte Robot.
- Öhm. Végül is nincs akadálya – habogta. – Te is akarod, Kristen? – nézett ekkor rám. Én még mindig köpni-nyelni nem tudtam, csak hitetlenkedve megráztam a fejem. - Redben srácok, örülök, hogy láttalak titeket, de most mennem kell – ölelt meg engem, és fogott kezet Robbal. – Neked meg majd elküldöm a felvételt – mosolygott Robra, mintha nem is lenne olyan furcsa kérés. Pedig Ő is meg volt döbbenve rendesen.

- Köszi - mondta Rob, majd visszaült a székbe. Miután Allen kiment, én még mindig megsemmisülve álltam, majd mikor összeszedtem magam, Rob felé fordultam.
- Ez most komoly? – kérdeztem megdöbbenve, karba font kézzel.
- Mi?- értetlenkedett.
- Komolyan kell neked az… az a felvétel? - kérdeztem rá érthetőbben.
- Igen – felelte szemrebbenés nélkül, és beleivott a vizébe. Úgy érezte ez nem szorul további magyarázatra, engem mégis bosszantott valamiért a dolog.
- De minek? – akadékoskodtam.
- Kell és kész. Talán zavar? – vonta fel a szemöldökét, miközben felállt, hogy velem szemben legyen.

- Kicsit igen – hezitáltam. – Vagyis nem értem, miért kell neked – puffogtam még mindig a dolog miértjén.
- Hogy nézzem – lépett közelebb, és újra végigmért, mint a találkozásunknál.
- Nézzed? Arra fogod kiverni talán? – gúnyolódtam, mire mindentudóan mosoly kúszott az arcára.
- Talán. Amúgy is rád szoktam gondolni közben – közölte még mindig mosolyogva, én pedig ismét ledermedtem. Ám ez most csak egy másodpercig tartott. Utána fogtam magam, felkaptam a táskám, és otthagytam.
- Akkor jó szórakozást hozzá – szóltam még vissza, és jó erősen becsaptam az ajtót. Ha ez valami szánalmas próbálkozás volt a visszaszerzésemre, remélem tudatosult benne, hogy nagyon is rosszul sült el. Azonban a lépcsőn már mosolyogva lépdeltem lefelé, valamifajta elégedettség szállt meg.

Egészen hazáig kitartott a jókedvem, pont addig míg Nikki be nem állított váratlanul.
- Azt hittem a szüleiddel vagy – mondtam, miközben előszedtem egy vizet a hűtőből, és elé raktam.
- Úgy volt, de aztán Nina felhívott, hogy feltétlenül szeretne velem ebédelni. – Ma már sokadszorra sikerült majdnem megfulladnom egy kortytól. Nem tudom, hogy a váratlan bejelentésekkel miért nem tudnak addig várni, míg üres nem lesz a szám!
- Mi volt ilyen sürgős? – érdeklődtem fesztelenül. Pedig tudtam, ha Nikki beszámol róla, nem lehet semmiség a dolog hátterében.
- Engem is meglepett, nem szoktunk találkozgatni – fintorodott el, majd a tárgyra tért. – Robról volt szó. Vagyis rólad meg Robról – helyesbített.

- Szabad a pálya neki, ha ez érdekelte – vágtam rá rögtön.
- Én is azt hittem, hogy ez érdekli, mikor felhozta a témát, de nem. Valójában elmondta nekem, hogy soha semmi nem történt közte, és Rob között – közölte Nikki elképedve.
- És ezt miért is mondod el? – kérdeztem, és leültem vele szembe.
- Hogy-hogy miért? Nem lehetsz ennyire hülye, Stew. Most már végre tudod, hogy tök alaptalanul tetted lapátra azt a szerencsétlent, és szívatod még mindig – háborodott fel.
- Miért mondta el Nina, mikor egyértelműen az volt a célja, hogy Robot megtartsa. Hibádzik a dolog – kételkedtem.

- Azt hiszed hazudik? – Bólintottam. – Nem, ismerem. Ilyet nem tenne. Elég önző személyiséggel áldotta meg a sors, de azt is tudom, hogy büszke. Ha lapátra teszik, Ő nem küzd tovább. Keres mást – mesélte elgondolkodva Nikki. – Ráadásul ilyenkor általában talál mást, és azt hiszem, megvan a következő kiszemeltje – tette még hozzá.
- Szóval azt akarod mondani, hogy csak azért mondta, hogy lefeküdt Robbal, mert érezte, hogy én veszélyt jelentek rá, és így próbált meg kijátszani? – Nekem kissé örültségnek hangzott, így kimondva, de Nikki hevesen bólogatott.

- Igen, ez amolyan utolsó bepróbálkozás volt a részéről, hátha mégis maga mellett tudja tartani. De nem jött be, és tudja, hogy Rob az egyetlen, aki kiáll mellette, mint barát. Ezt is azért mondta el nekem, hogy segítsen Robnak, és ne az Ő lelkén száradjon, hogy boldogtalan. Mert ha máshogy nem is, barátként meg akarja tartani – magyarázta tovább.
- Jó, kösz, hogy elmondtad – álltam fel, hogy készítsek egy kávét is magunknak.
- Ennyi? – hökkent meg.
- Mégis mit kéne tennem? Ettől még szakítottam vele – vontam vállat.

- Igen, de ezért. És kiderült, hogy hazugság. Nem értem miért nem tisztázzátok, és hagyod már abba ezt a „jól megvagyok nélküle” színjátékot. Nincs okod továbbra is így viselkedni, hacsak… - torpant meg egy pillanatra a nagy magyarázásban, és az arcára valami értetlenséggel vegyült felfedezés ült ki. – Hacsak, nincs más okod távol tartani magad tőle…Stew, mi a frászt titkolsz? – Mint a villám felpattan a székéről, és előttem termett.
- Nem értem miről beszélsz! – közöltem vele, miközben a konyhapultot kezdtem bámulni.
- Hazudsz! Ismerlek, mint a rossz pénzt. Istenem, nekem bármit elmondhatsz – ragadta meg a karom, és visszarángatott az asztalhoz. – Ki vele!

- Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem akarok vele lenni újra. Meg azon, ha ez a Nina ügy nincs, mi lenne most velünk. Úgy gondolom, úgy sem húztuk volna sokáig. Úgy érzem, nem működne - mondtam feszülten. Ez volt az első alkalom, hogy magam előtt is elismerem, hogy mi is a valódi oka annak, hogy eltaszítom magamtól.
- Miért érzed ezt? – kérdezte.
- Nem én vagyok a neki való lány, Nikki. Lehet, hogy egy ideig jól meglennénk, de bármikor jöhet egy újabb Nina. Egy másik, aki tönkreteheti a kapcsolatunk. Úgy értem előbb vagy utóbb rájönne, hogy vannak nálam sokkal jobb nők, akik szívesen lennének vele – adtam ki teljesen magam.

- Jézus, miért nem mondtad, hogy így érzel? – döbbent meg. Vállat vontam. Talán, mert én sem voltam teljesen tudatában ennek eddig – gondoltam. – Csak, mert akkor már jóval előbb elmondhattam volna, hogy egy idióta vagy. Eddig is tudtam, de ez… Hallod te egyáltalán milyen képtelenségeket beszélsz? Rob fülig beléd van zúgva, olyan szinten, hogy azt kifejezni nem tudom. Soha- soha senkiért nem hagyna el, neki te vagy a főnyeremény. Érted? – magyarázta megütközve. Még sosem láttam Nikkit ennyire hevesen magyarázni, mintha élet- halál kérdése lenne, hogy ezt felfogjam.
- De… nem tudom. Érts meg – sóhajtottam.
- Értelek.
- Akkor is időre van szükségem – doboltam idegesen az asztalon a körmeimmel.

- Jó. Figyelj, akkor nem kell egyből a mélyvízbe ugrani. Csak egyre kérlek. Mostantól ne légy ennyire elutasító vele. Hagyd, hogy bizonyítson. Enged magadhoz közelebb, szépen lassan – mondta, szinte már könyörögve.
- Lassan? – kérdeztem vissza kínosan mosolyogva.
- Igen, a te tempódban – bólintott. Megígértem neki, hogy igyekezni fogok, de arról is szóltam, hogy ne várjon túl sokat, mert mostanában eléggé képes kiborítani Rob. Elmeséltem neki a mai akcióit is, csak példaként. Persze Nikki csak röhögött, és biztosított róla, hogy Ő nagyon jól fog szórakozni rajtunk. Én már kevésbé…

Jól tettem, hogy elmeséltem a félelmem Nikkinek, ezáltal pedig magam előtt is beismertem, hogy mi az igazi gát bennem. Így már egy fokkal jobb volt. És Nikki szemszögébe is betekintést nyerni, mármint abba, ahogyan Ő látja Rob felém irányuló érzéseit, valamilyen szinten biztosítékként szolgáltak. Talán mégis működhetne? Mindenesetre holnap meglátjuk, hogyan is megy majd a dolgot, ez a nem annyira elutasító dolog…