26. fejezet: Félelem

Csak egy dolgot mondanék. HAPPY BDAY, BABYGIRL!!!<3


Azt mondják a bátorság az egyik legnagyobb erény. Ha ez így van, egy újabb jó tulajdonságot felejtettek el nekem adni, akkor, odafönt. Nem vagyok bátor, és soha nem is voltam. Főleg egy ilyen helyzetben. Egy olyanban, ahol megint Vele kell találkoznom. Ugyan Nikkivel tegnap sokat beszélgettünk, valamennyit fel is fogtam abból, amit javasolt. Csak egy probléma van: nem vagyok képes rá. És itt hiányzik a bátorság… Szeretem Robot, még midig ugyan annyira, kicsivel sem kevésbé. Mégis félek. Mindentől.

Ismét idegesen léptem be a terembe, ahol a kis interjúk fognak készülni. Elegem volt már ebből is. Van egy közös filmünk, még ezer s egy ehhez hasonló hercehurca lesz körülötte, valahogy meg kell szoknom, hogy Robbal kell lennem.
Gyorsan kisminkeltek, miközben a kezembe nyomták az ütemtervet. Elolvastam a vázlatot, és próbáltam memorizálni. Mikor kész lettem átültettek abba a bizonyos székbe.

Néhány perc múlva a másik főszereplő is mellém ült. Most csak egy gyors, és kedvetlen „szia” hagyta el a száját. Nem is értettem. Talán feladta? Tovább próbál lépni, ahogy kértem? Pont most, mikor én próbálkoznék helyrehozni a dolgokat? Elfordultam tőle, inkább magam elé bámultam.
- Kezdhetjük – ült le velünk szemben egy kedves fiatalember, aki a kérdéseket fogja nekünk feltenni. Robbal felvettük a mosoly álcát, és kihúzva magunkat, a kamerába néztünk.
- Sziasztok – mondtuk egyszerre. – Robert Pattinson vagyok, Ő pedig mellettem Kristen Stewart – nézett rám mosolyogva, én pedig viszonoztam azt.

- Most a ti kérdéseitekre fogunk válaszolni a filmmel kapcsolatban – mondtam én is a kamerába, majd hallottuk hátulról a vezényszót, hogy a kérdező szerepében tündöklő fiú elkezdheti a faggatást.
- Az első kérdés Jana-tól jött. Azt kérdezi, mi alapján lett kiválasztva Kristen a szerepre? – Rögtön a közepébe – gondoltam, miközben Robra mosolyogtam, hogy ez az Ő kérdése.
- Nos, erre én kell, hogy válaszoljak, mert én választottam ki – nevetett. – Nagyon egyszerű, elég csak ránézni – kacsintott, miközben kínosan felnevetett. Én rezzenéstelenül mosolyogtam tovább, mintha semmi kellemetlen nem lenne ebben a helyzetben számomra. – Most komolyan. Megnéztem a kisfilmet, amit küldött. Eléggé elbénázta, de pont ez az ami megfogott. Egyszerűen természetes volt, és pont ez tette tökéletessé – mondta most már komolyan.

- Következő kérdés Petty-től. Ismeritek egymás filmjeit? Mi a kedvencetek?
- Nekem a Little Ashes a kedvencem Tőle, szerintem zseniális benne – válaszoltam elsőként én.
- Nekem meg az Into The Wild. Még pár éve láttam, már akkor is feltűnt, hogy milyen tehetséges vagy – intézte már hozzám.
- Köszi – mondtam mosolyogva.
- Nora tette fel a következő kérdést. Melyik volt a legkönnyebb jelentet a filmben számotokra, és miért?
- A szex jelenet – vágta rá Rob nevetve.

- Hazudik, valójában nagyon be volt tojva előtte – javítottam ki.
- Jó, igaz. Nem is tudom, talán…talán a vidámparkos jelenet. Az elég jó hangulatban telt, nagyon könnyen megvolt.
- Egyet értek – bólintottam.
- Jenny kérdezi: Mi a legjobb emléketek a forgatásról?
- Hmm. Az egyik nap elég fáradt voltam, és aki Rob húgát játszotta, azt hitte szomorú vagyok. Nagyon kitartóan próbált felvidítani egész végig. Olyan édesen csinálta, a végén már zsonglőr türkökkel kápráztatott el. Talán ez – mosolyogtam.

- Az én legjobb emlékem az utolsó forgatási napon történt. De had maradjon az én titkom, mi volt az – mondta félig mosolyogva, félig komolyan, majd utána felém pillantott. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy kitaláljam mi volt az. Valójában nekem is az volt…
Nem is nagyon bírtam már oda koncentrálni a továbbiakban, végig Rob mondatán járt az agyam. Jól esett hallani, ha nem is egyértelműen mondta ki, akkor is tudtam, hogy arra az éjszakára gondol. Akkor szeretkeztünk először, onnan indult minden.

Nagyjából egy óráig tartott az egész. Majd megvágják, és promócióként közzéteszik a kis klipeket. Érdekes volt megtudni, hogy mi az, ami igazán érdekli a rajongókat a forgatással, és velünk kapcsolatban. Ugyanis néhány személyesebb hangvételű kérdés is szerepelt a listán.
Mikor végeztünk, még nem indultam egyből haza, kimentem a hátsó udvarra elszívni egy cigit. Alighogy rágyújtottam, Rob is kijött, de éppen telefonált.

- Még nem tudom biztosan – mondta a telefonba, mikor mellém lépett. – Jaj anya, időben fogok szólni, igen… De néhány napon belül…Nem, nem kell semmit eltúlozni, és igen, eszem rendesen… Jó, majd hívlak. Én is téged, szia – nyomta ki a készüléket, majd a zsebébe csúsztatta.
- Látom anyukád aggódik érted – jegyeztem meg.
- Igen. Hazautazom az ünnepekre, és nem érti, miért nem megyek már most. Hiszen itt egyedül vagyok szerinte. Ami igaz is, a barátaim nagyobb része Londonban van – mondta, és közben rágyújtott Ő is.

- Miért nem jössz át ma vacsorázni hozzám? – kérdeztem hirtelen felindulásból, mielőtt jobban átgondoltam volna a dolgot. Robot is szemmel láthatóan megleptem, mert csodálkozva nézett végig rajtam. – Úgy értem, Jerry és Nikki is ott lesznek. Te is kedveled őket, Jerry meg egyenesen rajong érted – nevettem. – Legalább nem lennél annyira egyedül – tettem még hozzá, hogy teljesen kivágjam magam.
- Nem zavarnék? – kérdezte hezitálva.

- Dehogy. Meg kell szoknom téged, nemsokára a promóciós korút is jön – motyogtam.
- Csak ezért? – érdeklődött reménykedve. Többet gondolta a dolog mögé, és helyesen. Viszont én még mindig nem álltam teljesen készen egy esetleges újrakezdésre.
- Igen – vágtam rá, majd egy mosollyal is biztosítottam.
- Hányra?
- Mondjuk nyolcra – mondtam, majd elnyomtam a cigim. – Este találkozunk – intettem neki, és a kocsimhoz siettem.

Két nagy levegőt vettem, mielőtt indítottam volna. Úgy gondoltam Nikki büszke lesz rám. Igazam is lett. Este, mikor megérkeztek, Nikkivel madarat lehetett volna fogtani, miután elmeséltem ki jön még.
- Miből maradtam ki? – mért végig minket Jerry gyanakodva. Nikki beavatta a tegnapi beszélgetésünk részteleibe, mialatt én a vacsorával tevékenykedtem.
- Helyesen cselekszel, végre. Mégsem vagy olyan reménytelen – mondta Jerry. Igazából nekem kicsit furcsa volt, hogy Rob elfogadta a meghívást. Ellenkező esetben én nem biztos, hogy így tettem volna.

Rob, mint mindig, most is pontos volt. És legnagyobb meglepetésemre még ajándékot is hozott. Nem én engedtem be, mert éppen a főzés utolsó perceinél tartottam, ezért Nikki nyitott ajtót. Aztán Rob bejött a konyhába.
- Hoztam bort – tette le a pultra az üveget. – És neked is valamit – erre már kénytelen voltam teljesen felé fordulni, és a látványtól köpni-nyelni nem tudtam. Ugyanis egy csokor virágot húzott elő a háta mögül.

- Rob… - nyögtem, ahogy felém nyújtotta.
- Tudom, de azért csak fogadd el. Köszönöm, hogy meghívtál – mosolygott, miközben a kezembe nyomta a csokrot.
- Sosem kaptam tőled virágot, még akkor sem… - a mondat utolsó felét inkább elharaptam, de a tekintetéből jól le tudtam szűrni, hogy tudja, mire gondolok. – Kész a vacsora – mondtam gyorsan, és előszedtem a tányérokat.
- Segítek – ajánlkozott egyből Rob, ezért a kezébe nyomtam az edényeket, és az evőeszközöket.

- Ez remek – dicsértek folyamatosan a vacsora közben, én meg teljesen zavarban voltam.
- Miért titkoltad eddig, hogy ilyen jól főzöl? – kérdezte Rob, mikor már harmadszorra szedett a tésztából.
- Nem titkoltam, csak nem volt rá alkalom, hogy főzzek neked – vontam vállat. Rob egy pillanatig tűnődött a válaszomon, majd folytatta az evést.
- És a pitéjét még nem is kóstoltad. Legközelebb azt is kell sütnöd, Stew – tett még rá egy lapáttal Jerry. Bólintottam, majd végre másfelé tereltem a témát.

Ismét Rob segített leszedni az asztalt, mert a két majomnak nagyon sürgős cigizhetnékje akadta.
- Köszönöm, hogy segítettél – csuktam be a mosogató gépet, de hírtelen vissza is hátráltam, mert Rob túl közel állt hozzám.
- Én köszönöm a vacsorát. – Már teljesen a pulthoz voltam préselődve, mikor szorosan elém állt, egyik kezével a pultra támaszkodott, a másikat pedig a derekamra csúsztatta. Mindkét kezem a mellkasára nyomódott, hogy távol tartsam magamtól, vészesen közeledő ajkait.

- Mit művelsz? – suttogtam, majd hogy nem a szájába, ugyanis már csak egy centi választott el minket egymástól.
- Megcsókollak – húzta mosolyra a száját, egy pillanattal később pedig az ajkai már az enyémen voltak.
- Hé, elég – taszítottam rajta egy nagyobbat, de csak annyira volt elég, hogy a fejét elhúzta, de továbbra is a pultnak préselt. – Miért csinálod ezt?
- Mégis miért hívtál ide? Mit vársz tőlem? – kérdezte ekkor kissé idegesen.

- Azért hívtalak, amit mondtam. Nem akartam, hogy egyedül legyél – közöltem vele. Ekkor magától lépett el tőlem, és feszülten a hajába túrt.
- Nekem ez nem megy. Nem tudok úgy viselkedni, mintha soha nem lettünk volna együtt. Szeretlek Kristen, és nem tudom mit akarsz, de eszemben sincsen csak a barátodnak lenni. Nem is menne – morogta zaklatottan.
- Én…Én… - habogtam, de igazság szerint fogalmam sem volt, mit akarok mondani.
- Miért nem hiszel nekem? Miért nem hiszed el, hogy nem feküdtem le Ninával? – vont kérdőre.

- Tudom, hogy nem feküdtél le vele. Most már… - motyogtam a cipőm orrát bámulva.
- Tessék? – hökkent meg.
- Nikki beszélt vele, Ninával – mondtam.
- Akkor meg miért nem akarod újra kezdeni velem? – emelte fel a hangját. Ilyennek még nem láttam, kicsit meg is rémített.

- Nem tudom. Vagyis gondolkozz már. Történt egy dolog, amitől valami megszakadt köztünk. Nem lehet ott folytatni, ahol abbahagytuk, Rob – magyaráztam neki a fél igazságot. Ugyanis nem csak emiatt hezitáltam. – Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna.
- Ha én képes lennék elnézni neked, hogy nem bíztál bennem, talán te is tehetnél némi erőfeszítést – vágta hozzám kíméletlenül a bizalmatlanságom.
- A körülmények…
- Tudom, tudom. A körülmények úgy álltak, hogy elhitted. De akkor is, nem tehetsz úgy, mintha miattam lenne minden – mondta.

- Ezt nem is mondom. Akkor úgy fogalmazok, hogy nekem van szükségem időre. Gondolkoznom kell. – Mind a ketten az ajtó felé kaptuk a tekintetünk, mert Jerry és Nikki bejöttek, félbeszakítva ezzel a beszélgetésünk.
- Kimegyünk? – kérdezte Rob. Bólintottam. Jerryék nem is kérdeztek semmit, csak mindentudó pillantást váltottak velem, és helyet foglaltak a kanapén. Most mi mentünk az erkélyre, néma csöndben gyújtottunk rá, amit végül Rob tört meg.
- Akkor hogyan tovább? – érdeklődött. Csak néztem rá, nem nagyon tudtam erre mit felelni. – Nem mondok le rólad, Kristen. Ezt felejtsd el – közölte velem higgadtan.

- Nem is akarom…azt hiszem – mosolyodtam el zavartan.
- Időt adok. Gondolkozz, vagy mit tudom én. Holnap után úgyis hazautazom – nyomta el a cigijét.
- Igen? – hökkentem meg, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar.
- Igen. De mindennap felhívlak majd, legalább ilyen módon addig is tudlak ostromolni – húzta féloldalas mosolyra a száját. Nem vidámra, inkább beletörődött mosolyra.
- Rendben. Lassan haladunk – értettem egyet.
- Oké. Akkor most megyek – állt fel a székből, amitől hírtelen jött pánik öntött el.

- Ne! – álltam elé. – Szeretném, ha maradnál még, ez is egy kis lépés – mosolyogtam.
- És az mekkora lépés lenne, ha megcsókolnálak? –kérdezte foljtott hangon, és egyik kezét az arcomra simította, majd lassan a nyakamra.
- Rob… - kezdtem. Erre a kezei lehullottak rólam, és egy elkeseredett sóhaj hagyta el ajkait. Talán mégis kis lépésnek számítana - gondoltam. Az álla alá nyúltam – mert időközben lehajtotta a fejét-, és mikor rám nézett, elmosolyodtam. A nyelvemmel benedvesítettem az ajkaim, az Ő figyelme pedig azonnal oda összpontosult. – Egy csók – figyelmeztettem.

Szavaimra az arcán boldogság áradt szét, és újra megfogta az arcom, hogy az övéhez húzza. Lehunytam a szemeim, és vártam, hogy megkapjam azt a csókot. Sóhajtva hagytam, hogy a nyelve körbecirógassa az enyémet, aztán én is teljesen átadtam magam Neki. Kezeim a nyaka köré kulcsoltam, és még jobban a szájára tapadtam. Ő is szorosan körém fonta a karjait, testünket ezáltal teljesen összepréselte. Nem tudom meddig műveltük ezt, az időérzékemet teljesen elvesztettem, csak mi számítottunk. Aztán vége lett. Rob lassan elhúzódott tőlem, vett két nagy levegőt, és hátrébb is lépett. Én meg csak álltam ott, az előbbi események hatása alatt.

- Régóta az első alkalom, hogy az engedélyeddel csókoltalak meg – jegyezte meg somolyogva, és újabb cigiért nyúlt. Erre hümmögtem valamit, de összetett dolog, aminek lenne értelme nem hagyta el a szám. Azt hiszem Rob ennyivel meg volt elégedve, tesztelhette, hogy a hatása rám, még mindig ugyan olyan. Én is elővettem még egy cigit, amit néma csöndbe burkolózva szívtam vele szemben.

Bent a két barátom belekezdett valami filmbe, természetesen egy kanapéra kucorodtak. Nyilván a terv az volt, hogy én így Robbal vagyok kénytelen egyen osztozni. Rob helyet is foglalt, én is követtem, miután kibontottam még egy bort, és behoztam.
Körülbelül a feléig néztük a filmet – idő közben Jerry újabb bort cserkészett be -, mert már azon is röhögtünk, ami nem lett volna vicces. Így inkább beszélgetni kezdtünk, bár a szavak mondatba foglalása már nem igazán ment. Persze, ez sem szabhatott határt a próbálkozásnak. Természetesen a cikis sztorik kerültek előtérbe.

- Emlékszem, mikor Nikkivel megismerkedtünk. Második este holt részegre ittuk magunkat. Még a mai napig sem tudjuk, hogy Nikki hogyan került a lugas alá, de reggel ott ébredt. Fehérneműben – meséltem nevetve az egyik legcikisebb sztorit, Nikkire nézve.
- Jó. Azért te sem panaszkodhatsz, Stew. Neked is volt egy-két alakításod. Ott van például, mikor a tizennyolcadik szülinapodon fogadtunk, és vesztettél. Bár jól teljesítetted a feladatot – kacsintott, én meg fülig vörösödtem.
- Mi volt az? – élénkült fel Rob, ahogy arcom felvette a pipacs színét.
- Nem! – néztem Nikkire szigorúan.

- Ugyan, csak nem lehet olyan gáz… - vigyorodott el Rob.
- Hidd el, nagyon is az – szólt közbe Jerry, és töltött magának még egy pohár bort.
- Szóval…
- Nikki! – kiabáltam.
- Stew átment a szomszédhoz. Bugyiban, a melleit meg a kezével takarta. Az volt a feladat, hogy mondja meg a bácsinak, aki nem mellesleg hatvan éves volt, hogy kölcsön szeretné kérni a felesége egyik melltartóját – vihogott. – A bácsi meg rácsapta az ajtót, és megfenyegette, ha visszamegy, megmondja a szüleinek. De a legjobb, hogy a bácsi tizenhét éves unokája ott csorgatta a nagyapja mögött a nyálát. – A story végén már annyira vihogott, hogy majdnem leesett a kanapéról.

- Utállak – morogtam. Én voltam az egyetlen, aki nem szórakozott jól. Mondjuk Rob csak csendesen kuncogott.
- Én biztos nem csaptam volna rád az ajtót, ha így állítasz be hozzám – fűzte hozzá az elhangzottakhoz, Rob. Erre a reakcióm csak annyi volt, hogy hozzávágtam egy párnát. Még Jerryt is meg kellett aláznunk, ezért az Ő egyik ciki történetét is felemlegettük.
- Na jó, hulla vagyok. Megyek aludni – közöltem velük, miután kivihogtuk magunkat, Jerryn is.
- Én meg megyek haza – kelt fel Rob, de abban a pillanatban vissza is huppant. Elég labilis volt.

- Normális vagy? Ilyen állapotban gondolod, hogy engedlek vezetni? – néztem rá meghökkenve.
- Hívok taxit – mondta.
- Nem, a végén még történik valami. Nikki és Jerry a vendégszobában alszanak, úgyhogy neked marad a kanapé – közöltem vele ellentmondást nem tűrően, majd elvonultam ágyneműért. Mivel nem ellenkezett nagyon, a vitát le is zártam. Miközben szedtem elő az ágyneműt, Jerry és Nikki betámogatták egymást a szobába, és bedőltek a vendégágyba.
- Jó éjt – csuktam rájuk az ajtót, és visszaindultam a nappaliba.

Nem számoltam azzal, hogy Rob máris nekivetkőzött, ezért igencsak meglepett a félmeztelen látványa, miközben éppen a nadrágot tornázta le magáról. Úgy döntöttem nem zavarom meg, ezért az ajtófélfának dőlve legeltettem rajta egy ideig a szemem. Túl kívánatos volt. A szexi, bozontos haja, és a meztelen felsőteste túl erősen hatott rám. El is szégyelltem magam, olyan voltam, mint egy utolsó kukkoló. Ezért megköszörültem a torkom, és odasétáltam mellé. Mosolyogva fordult felém, és elégedetten szemlélt, majd megszólalt.

- Kinézelődted magad, és úgy döntöttél inkább megérkezel, mielőtt észreveszlek? – kérdezte vigyorogva. Lebuktam – jött a felismerés. Vörös fejjel dadogni kezdtem.
- Nem…én nem…áh – sóhajtottam végül, és letettem az ágyneműt. – Jó éjt, Rob – motyogtam még, majd kisiettem a tűzfészekből. Egy halk kuncogást még hallottam, de inkább a lépcsőre figyeltem, mielőtt lezúgok rajta. Az első utam a fürdőbe vezetett, hogy vegyek egy hidegzuhanyt, valamivel le kellett hűtenem a bennem feléledt tüzet. Nem ment könnyen, de végül viszonylag nyugodtan kerültem a paplan alá.

Nem mondom, hogy nem okozott nehézséget, hogy Robot mindössze egy emelet választja el tőlem, és azt sem, hogy nem volt nagy a kísértés. Kiderült az is, hogy nem csak én járok ebben a cipőben…