30. fejezet: Karácsony

Csak egyetlen megjegyzésem lenne. A rész erősen 18 karikás. Nem szoktam ilyet kiírni, szóval gondolhatjátok…;)


P.S.:Nem tudom, hogy jövő héten lesz-e időm megírni a következő fejezetet…

A másnap reggel már nem volt ennyire élmény dús. Délig aludtunk, mert volt mit kipihenni, és arra ébredtünk, hogy a házban már élet van. Ugyan abban a pózban ébredtünk, ahogy elaludtunk valamikor hajnaltájt, valószínűleg nem is mozdultunk egész éjszaka, ezt meg is éreztem az elgémberedett tagjaimon. A fejem a mellkasán volt, félig rajta feküdtem, a takaró is csak félig volt ránk húzva. Nagy nehezen felemeltem a fejem Rob mellkasáról, és puszilgatni kezdtem, mert Ő még mindig édesen szunyókált. Lassan, de végül mosolyogva nyitotta ki a szemét.

Egy hosszú, nehezen véget érő csókcsata után összeszedtük magunkat, és lementünk megnézni, hogy mi ez a sürgés-forgás kora reggel, vagyis fél egykor.
Clare már ünnepi lázban égett, a holnapi napra készítette az ételeket, és süteményeket.
- Mikor megjöttünk benéztem hozzátok, de még aludtatok – jegyezte meg, miközben Robbal leültünk reggelizi. Még szerencse, hogy egy falatot sem vettem még a számba, mert most biztos megfulladtam volna. Nem úgy tűnt, mint aki nagy fenek kerít a dolognak, mármint annak, hogy milyen félreérhetetlen pozícióban találhatott minket akkor. Gondolok itt meztelen összecsavarodásunkra, és az éppen, hogy csak rajtunk tekergő lepedőre. Robot nem rázta meg a dolog, nyugodtan lakmározott. Azt sem értette, miért nézek rá ennyire rémülten, ugyanis értetlenül bámult vissza rám. Megráztam a fejem, hogy mindegy, és inkább én is enni kezdtem.

- Meghoztam a fát – lépett be Rob apukája a konyhába. – Áh, jó reggelt fiatalok – mosolygott ránk. Clare kirángatta, hogy mutassa meg milyet választott, mi pedig Robbal elpakoltuk a reggeli maradékait.
- Kész vagytok? Jaj de jó, akkor segíthettek – viharzott be Clare. – Richard! – kiáltott ki a férjének, aki kifáradva belépdelt. Robbal váltottak egy elkínzott pillantást, ami nem sok jót sejtetett. – A gyerekek kimennek fát díszíteni, te meg itt maradsz és nekem segítesz – osztotta ki a feladatokat Calre, és kilökdösött minket a konyhából.
- Jobban jártunk – mondta Rob, és elkezdte a fára aggatni a díszeket. Nem mondom, rémesen kezdett kinézni a fa, mikor kivettem a kezéből a következőt, ami rá akart rakni.
- Édes, majd inkább én. Te adogasd. – Nem sértődött meg, inkább örömmel figyelte, ahogy nyújtózkodom, és hajolgatok.

Az idő legnagyobb részében a kezei valamelyik testrészemen voltak, és folyamatosan feltartott, hol azzal, hogy magához rántott egy csókért, hol pedig a nyakam puszilgatásával, vagy más egyéb tevékenységeivel.
- Szerencsétek, hogy nem anyád jött helyettem – hallottuk magunk mögül a mély hangot, mikor éppen az egyik ostromolásnak nem bírtam ellenállni. Rögtön elszakadtam Robtól, és a pólóm kezdtem igazgatni zavartan.
- Kell egy kis pihenés is – kacsintott Rob az apjára, aki nevetve tovább állt. Innentől kezdve sem hagyott jobban dolgozni…
Egy órával később a karácsonyfa már teljes díszében pompázott, mi pedig büszkén méregettük a művünket.
- Oh, ez csodaszép – ámuldozott Clare, mikor a férjével beléptek a szobába. – Ha kész vagytok menjetek a konyhába, és kóstoljátok meg a szószt, nem tudom elég édes-e – kérte, mi pedig engedelmesen kibattyogtunk.

Rob megfogta a kanalat, de abban a pillanatban vissza is ejtette.
- A kurva életbe, ez forró – morogta, és valami hideg után kezdett kutatni a tekintetével, de addigra már a számba vettem a sérült ujját. – Köszi – sóhajtott fel, és a számra tévedt a tekintete. Nagyot nyelt a szeme pedig egyértelműen jelezte, hogy kicsit másfelé kalandoztak a gondolatai. Gonosz terv ütött szöget a fejemben. Először csak a nyelvemmel cirógattam körbe az ujját, majd ki-be kezdtem csúsztatni a számban, és közben ártatlan tekintettel meredtem, a most már szemembe néző Robra.
- Nem szeretnéd ezt máshol csinálni? – hajolt a fülemhez, hogy belesuttogja az ajánlatát, miközben a csípje félre érthetetlenül hozzám nyomódott.
- De – eresztettem szabadjára az ujját.
- Gyerekek – kiabálta ekkor Rob anyukája, mire mind a ketten lemondóan felsóhajtottunk.
- Megyünk – szólt vissza Rob, és elkínzottan elindultunk a nappali felé.

Mint kiderült csak azt szerette volna megtudni, hogy elég édes-e a szósz. Rob rávágta, hogy igen, pedig addig nem jutottunk el, hogy azt megkóstoljuk… Reméljük holnap nem ér minket meglepetés.
Még volt feladata Clarenek hozzánk, szóval nem unatkoztunk a nap hátralévő részében sem. És az estem sem éppen úgy kezdett alakulni, ahogy terveztem…
- Tom hívott, hogy menjünk sörözni – mondta Rob, mikor letette a telefont.
- Nekem nincs kedvem ma sehova menni – feleltem.
- Rendben, akkor nem megyünk – vont vállat. Gonosznak éreztem magam, hiszen Ő biztos menne, ezért is mondta.

- Nem. Te menj csak, én addig pihenek kicsit – húzódtam az ágy szélére, hogy át tudjam ölelni.
- Nem hagylak itt, veled akarok lenni – rázta a fejét, és megpuszilta az arcom.
- Figyelj, nekem még anyut is fel kell hívnom, mert előbb-utóbb fel fog neki tűni, hogy nem vagyok ott – nevettem fel. – Az nagyon hosszú lesz, és Nikkit meg Jerryt sem ártana hívni, szóval lesz dolgom. És mire hazajössz… - csókoltam a nyakába. – lesz neked egy kis meglepetés, de arra fel kell készülnöm – húztam el előtte a mézes madzagot.
- Hmm. Ha ennyire akarod, kénytelen leszek elmenni – sóhajtotta.
- Na, azért ne tegyél úgy, mintha kényszer lenne – haraptam a nyakába, mire ledöntött az ágyra, és csókolgatni kezdett.
- Éjfélre itthon vagyok – mondta az ajkaim közé, majd felkelt, és elindult.

Én pedig elkezdtem a dolgaim. Beszéltem anyával, akit kicsit megleptem a dologgal, de azt mondta felnőtt vagyok, és úgy cselekszem, ahogy nekem jó. Robról is faggatott, mert ugye Ő mit sem tudott róla, hogy összemelegedtem a kollégámmal a forgatás alatt. Nagyjából elmeséltem neki mindent. Aztán Jerryt, és Nikkit is hívtam, ami szintén másfél óra volt. Három óra telefonálás után tehát végeztem a dolgaimmal, és örültem neki, hogy ezeket nem akkor intéztem, mikor Rob itthon van, mert már biztos idegrohamot kapott volna. Még volt egy órám Rob érkezéséig, így gondoltam két percet még pihenhetek. Gondoltam én…

Egy bökkenő volt csak, az pedig, hogy reggel ébredtem. Ezek szerint tegnap este elaludtam, mikor két percet pihenni akartam, és arra sem ébredtem fel, mikor Rob megjött. Pedig most mögöttem volt, szorosan magához ölelt, és még aludt. Rajtam csak a bugyim volt, nyilván Ő vetkőztetett le, mikor haza ért. Megfordultam az ölelésében, és ébresztgetni kezdtem.
Végül megtudtam tőle, hogy nem ébredtem fel, mikor mellém bújt, ezért inkább levetkőztetett, és hagyott aludni. Megróttam érte, mert így nem kapta meg a meglepit, mire felcsillant a szeme, és közölte, hogy ma este kamatostul hajtja majd be. Kifogásom nem volt a dolog ellen.
Lassan összekészülődtünk, és lementünk a konyhába ebédelni, mert már megint dél tájban járt az idő. Az ünneplést este tartjuk, mert Lizzy barátja csak akkora ér ide. Addig nagyjából beszélgetéssel, és további előkészületekkel ütöttük el az időt.

Robot nehezen sikerült lebeszélnem róla, hogy kövessen a zuhany alá, de végül sikerült elfogadható érvet találnom.
Míg Ő zuhanyozott, én felöltöztem. Legalább az egyik Lizzy által megvetetett ruhát hasznosítani tudtam, az ünnepléshez. Egy magas sarkú volt nálam, hiszen Párizsba vittem magammal. Rob nem is nagyon kapott levegőt, mikor visszajött a fürdőből.
- Csodaszép vagy, kicsim – ölelt magához, és egy csókkal is a tudtomra adta, hogy nagyon tetszem neki ebben a ruhában.
- Menjünk, mert ennek nem lesz jó vége – húztam el tőle a fejem, és a vágytól tüzelő tekintete nem éppen segített az indulásban. Hangokat hallottunk a földszint irányából, úgy tűnt megérkezett Lizzy, és a barátja.

Végül kézen fogtam, és lementünk a lépcsőn. Lizzy azonnal vigyorogni kezdett, mikor meglátta, mi van rajtam. Mivel csak a barátja, és én nem ismertük egymást, bemutattak neki. Kedves fickónak tűnt. Bementünk a nappaliba, és koccintottunk egyet az ünnep tiszteletére, majd elfogyasztottuk a vacsorát. Én maradtam ott elpakolni, ragaszkodtam hozzá, hogy a többiek menjenek be, hiszen Clare annyit dolgozott egész nap. Rob maradni akart, de Őt én magam küldtem be, mert itt nem lett volna pakolás…
- Örülök, hogy megismerhettelek – szólalt meg egy hang hirtelen mögülem. Hátra fordultam, Joe volt az, Lizzy barátja. Kicsit furcsának találtam ezt a hirtelen kirohanását, de kedvesen rámosolyogtam.

- Kedves tőled, én is örülök – mondtam erre, és elvettem tőle a poharakat, amiket kihozott.
- Lizzy is nagyon kedvel téged, most már értem miért… - mosolyodott el mindent tudóan.
- Ezt, hogy érted? – érdeklődtem, mert bevallom, fogalmam sem volt miről beszél.
- Rob – ejtette ki a nevet a száján megfontoltan. – Ismerem már egy ideje, pontosan mióta Lizzyvel együtt vagyunk. Mindig is olyan magának való volt, mintha mindig szomorú lett volna. Ma láttam először az igaz Robot, azt hiszem. Nevetett, viccelődött, és ami a legjobb, mint egy szerelmes tini úgy vizslatja minden rezdülésed. Szóval ezért örülök, hogy megismerhettem azt a lányt, akivel a barátnőm bátyja végre boldog, és önmaga. – Ez az információ így elsőre elég sok volt. Nem mintha nem örülnék neki, hiszen én is változtam Robnak köszönhetően, csak inkább megleptek a szavai.
- Erre nem tudok mást mondani, mint hogy köszönöm – mosolyodtam el.
- Nem is kell, csak gondoltam megosztom veled – vont vállat, majd segített a pakolásban. Így sokkal hamarabb végeztünk, és visszamentünk a már tűkön ülő családhoz.

Rob ölébe húzódtam a kanapéra, szerintem ügyesen elintézte, hogy már csak ott legyen hely.
- Akkor az ajándékok – ujjongott Lizzy, és a barátjával elkezdték kiosztani a fa alatt található csomagokat. Rob megkapta először a szüleiét. Az enyémet csak akkor engedtem neki kibontani, mikor már mindegyikkel végzett. Elsőnek a nem is annyira karácsonyra kapott mobilt vette elő, és tagadhatatlanul boldog volt vele. Mielőtt azonban engedtem volna, hogy beüzemelje, a kezébe nyomtam a másik csomagot.
- Ugye nem vettél nekem egy kocsit? – viccelődött, mikor kivette a csomagból a neki szánt kulcsot.
- Dehogy! Annyira sosem veszélyeztetném az életed – viccelődtem, tudva, hogy nem a legjobb sofőrnek tartja magát. – Valójában ez egy lakás kulcs… - kezdtem, mire a szemei kikerekedtek. – Szeretném, ha ezentúl, mikor Los Angelesben vagy, nálam lennél…Jobban mondva nálunk – helyesbítettem, mire az arcát boldog mosoly terítette be.

- Kicsim, ez…nem is tudom mit mondjak – nézegette a kulcsot meghatottan, majd maga mellé nyúlt. – Az igazság az, hogy nem tudom eléggé megköszönni, de talán ez kicsit viszonozza majd – adott egy dobozt a kezembe, mialatt egy csókot is a számra nyomott. Izgatottan téptem fel a csomagolást, de a lélegzetem is elállt, mikor kiemeltem a dobozból egy…kulcsot.
- Ez az én meglepetésem, viszont egyenlőre nem árulom el, minek a kulcsa. Még ma este megmutatom – mosolygott sejtelmesen. A kíváncsiság már most kifúrta az oldalam, de nyugalmat erőltettem magamra, és hálásan megcsókoltam.
- Joe, ez a tiéd – hallottuk meg, Lizzy hangját. – Ugye nem haragszol, hogy én nem egy kulcsot adok neked – jegyezte meg viccesen, mire mindenki nevetni kezdett.

Rob szorosabban megához ölelt, miközben mind a ketten azon mosolyogtunk, hogy ez tényleg vicces. Mind a kettőnk ajándéka egy kulcs a másiknak, csak az enyém még nem tudom, mit nyit.
Az este további részében nem is tudtam teljesen átadni magam az ünneplésnek, annyira kimondhatatlanul kíváncsi voltam.
- Kész vagy indulni, kicsim? – kérdezte Rob kilenc körül, én meg mint akit puskából lőttek felpattantam, és nyögtem egy igent. Mindenki a reakciómon nevetett, Rob pedig megfogta a kezem, és az ajtóhoz húzott. Megköszönte a szüleinek a kocsit, majd egy sejtelmes „valamikor jövünk” kíséretében elhagytuk a házat.

Egy taxi várakozott ránk az ajtó előtt, bár nem tűnt fel, hogy valamikor hívta volna. Valami címet diktált neki, majd mosolyogva megfogta a kezem, és a további úton nem is szólalt meg. Tíz perc autóút után a sofőr leparkolt, Rob fizetett neki, és kisegített engem az autóból.
- Hol vagyunk? – néztem körbe értetlenül. A külvárosból már kijöttünk, de még teljesen a belvárosban sem voltunk.
- Öt percre London a belvárosától - felelte sejtelmesen, majd egy kapualjba húzott engem. Kíváncsian néztem a házat, majd még mindig értetlenül fordultam Rob felé.

- Van itt egy lakásom. Még a Twilight előtt vettem, de aztán úgy alakult, hogy nem töltöttem itt annyi időt, hogy szükségem legyen rá. De nem akartam eladni – húzott be a kapun, majd a lift felé lépdeltünk, és közben folytatta: - Ne lepődj meg, bútorok nincsenek, de teljesen fel van újítva. Ezt Lizzy intézte - mosolyodott el. Közben felértünk az emeletre, és a folyosó végi ajtóhoz vezetett. – Ez lenne – mutatott az ajtóra. – Ez pedig…a te kulcsod – dugta a zárba, majd kinyitotta. Még mindig nem bírtam megszólalni, csak szájtátva bementem rajta. Tényleg üres volt, leszámítva az az egy matracot a kandalló előtt, és a konyhabútort. Nem volt nagy. Egy nappali volt, egy háló, konyha és fürdőszoba, de már most imádtam. Még mindig megnémulva jártam végig, mígnem megálltam a nappaliban, az ablak előtt. Csodaszép kilátás volt, pont London belvárosának legszebb részére nézett. Csak ámultam és bámultam…

- Rob, ez meseszép – találtam meg a hangom. – A legszebb meglepetés, köszönöm – szakítottam el a tekintetem a kilátásról, és felé fordultam. Ő azonban nem reagált. Az ajtó félfának támaszkodott, lezserül, mégis valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés lett urrá rajtam. Tökéletes volt, annak láttam. Csak állt ott, és nézett, talán levegőt sem vett mióta beléptünk…
- Hé, öö..jól vagy? – Hülye kérdés tudom, de ez volt minden, amit jelen pillanatban ki bírtam nyögni, száz pillangóval a hasamban.
- Nem. – Ez volt minden, amit felelt. Oké…bár ez nem az a válasz volt, amire számítottam.
- Nem? Nem vagy jól? – A tenyerem izzadt, és az alsó ajkam is beharaptam idegesen. Mégis mi baja lehet? Pont most…

- Nem, nem vagyok – mondta, és a hangjában nem volt semmilyen érzelem. Kezdtem egyre jobban megijedni.
- Jól van – nyeltem egy nagyot. – Szeretnéd elmondani mi a baj? Miért nem vagy jól, Rob? – A lélegzése felgyorsult, miközben a szemei egyre vadabban csillogtak felém.
- Mert a fél napot azzal töltöttem, hogy csókolgatlak, és simogatlak, jól viselkedem a szüleim előtt, miközben az egyetlen vágyam az volt, hogy felvigyelek a szobámba, és megdugjalak – közölte. A lepkék a gyomromban még jobban beindultak, és majdnem elájultam a szavai hallatán. Ez nem a tőle megszokott stílus volt, bár nem mondom, hogy nem indított be…

- Hallottad? – kérdezte kissé türelmetlenül és mogorván.
- Igen – leheltem, miközben a testem még jobban bizseregni kezdett.
- Szóval, mit fogsz csinálni? – fúrta a tekintetét az enyémbe. Mit is fogok csinálni? – kérdeztem magamtól.
Egyéb gondolkodás nélkül fogtam, és hátra nyúltam, hogy lecipzárazzam a ruhám. Lassan letoltam a vállamon, majd hagytam a földre csúszni, és kiléptem belőle. Rob szemei egy pillanatra sem hagyták el a testem, miközben lerúgtam a magas sarkúm, és a bugyimtól is megszabadultam. Ott álltam előtte teljesen meztelenül, és intettem neki a mutatóujjammal, hogy jöhet.

- Vetkőzz! Most én nézlek – mondtam, ahogy egyre közeledett. Még mindig kifejezéstelen arccal hozzákezdett. Lerúgta a cipőjét, ledobta az inget magáról. A nadrágját hihetetlen lassan tolta le, én meg csak égtem, fél méterre tőle. Meg akar ölni – ez volt az egyetlen gondolatom, miközben szájtátva bámultam. Végre elmosolyodott. Újra elrévedt a tekintetem, arra a pontra, ami most keményen állt a lábai között, és egyenesen felém mutatott. Benedvesítettem a szám, a testem teljesen felforrósodott, a lábam köze szó szerint tüzelt, ha csak arra gondoltam, mit fogok csinálni. A testemre hallgattam, mert már nem bírtam tovább ott állni, miközben szemei még mindig égetve fixíroztak. Letérdeltem, mire közelebb jött, így végre a számba tudtam venni. Az ajkaim forrón ölelték körül, de még nem teljesen engedtem be. A nyelvemmel lassan végignyaltam a hegyét, mielőtt teljesen elnyeltem volna. Hallottam, ahogy sziszegve kitódul a levegő a tüdejéből, és felnéztem rá.

Csukott szemmel küzdött, hogy lélegezni tudjon, és kétségbeesetten igyekezett magát kontrollálni. A keze a fejem hátuljára simult, hogy irányítani tudja a mozgásom. Miközben még mindig csak a tetejét szopogattam, kezemmel óvatosan megszorítottam a golyóit, és közben élvezettel hallgattam a belőle kisajtolt hangokat. Aztán másik kezemmel is körbe öleltem, a számban pedig mélyebbre engedtem, és gyorsabban szoptam. Rob morogva hátravetette a fejét, a kezével pedig megragadta a hajam.
- Elég, még terveim vannak veled, mielőtt… - mondta nyögve, és próbálta elhúzni a fejem.
Vonakodva engedtem neki, de még egyszer végignyaltam őt, a tövétől a hegyéig.
- Hu, ha így nézel rám…ettől elmegyek. Jézus, csodásan nézel ki…így – lihegte.

Rávigyorogtam, még mindig előtte térdelve. Egy édes, de ugyan akkor ideges fél mosollyal a kezét nyújtotta nekem. Azt hittem most jön az a rész, hogy az agyában kötök ki, Robbal fölöttem, de ismét meglepett. A falhoz húzott, pont oda, ahol állt, mikor megérkeztünk. Gyorsan megpördült körülöttem, így a hátam került a mellkasához, megragadta a csípőm a kezeivel, és előredöntött. Egy határozott lökéssel belém csúszott, a kezeit pedig a csípőmről a melleim közé vezette, és visszahúzott magához. Újra a mellkasának feszült a hátam. A saját hátát a falnak döntötte, kissé behajlította a lábait, így én szinte az ölében ültem. Furcsa volt így, ebben az eddig számomra ismeretlen pozícióban. Kicsit úgy éreztem, nem találom a helyem, meg voltam lepve. Ezt Ő is megérezte.
- Jól vagy? – kérdezte, és a nyakam megcsiklandozta forró lehelete.
- Teljesen – ziháltam. Talán szokatlan volt, de iszonyat izgató.

- Várj – mondta, édes hangon. Az egyik kezem megfogta, és hátra húzta, hogy valamennyire a nyakába tudjak kapaszkodni. A másikat én kulcsoltam össze, az Ő melleim közt lévő kezével.
Ahogy pumpálni kezdett, nem tudtam visszatartani a belőlem kikívánkozó hangokat. Elkezdtem nyögni, és zihálni, ami minden egyes lökésénél egyre hangosabb lett. Az egyik keze kis köröket kezdett el leírni a csiklóm körül, a másikat pedig kihúzta az enyémből, és ujjai közé csípte az egyik mellbimbóm. Egy pillanatra megnémultam…
- Ne tartsd vissza magad, hallani akarom, mikor elmész – suttogta a fülembe fojtott hangon.
- Csináld amit most, és fogod – nyögtem vissza. Alig kaptam már levegőt. A keze lent, a másik a mellemen…tényleg közel voltam.

Rob szája a nyakamon megint csak olaj volt a tűzre, ahogy nedves ajkai kényeztették a bőröm, aztán a vállamba harapott. Egy hangos sikoly tört fel belőlem, ahogy erősebben megnyomta legjobban lüktető pontom, és a mellembe markolt. Nekem itt volt végem.
- Hmm – nyalta végig a nyakam, miközben én remegve omlottam össze. Utoljára nyomott egy csókot a fülem mögé, és felállított az öléből.
- Mi a baj? – kérdeztem összezavarodva, igazából azt sem nagyon tudtam hol vagyok az átéltek után.
- Semmi, csak most én jövök – mosolyodott el, miközben a hátam a falnak nyomta. A térdeivel szétnyitotta a lábaim, és visszacsúszott belém. A lábaim automatikusan a dereka köré kulcsoltam. Szorosan hozzátapadtam, a karjaim a nyaka köré kulcsolódtak, miközben heves mozgásával folyamatosan a falnak nyomott.

Feladtam. Egy karommal továbbra is erősen kapaszkodtam a vállába, míg a másikat felvezettem a fejem mellett a falra, hogy jobban tudjam tartani magam, kemény lökéseivel szemben.
- Rob – nyögtem, és a fejem lihegve a vállába temettem, ahogy még jobban felgyorsult. Én ismét közel voltam…
- Közel vagyok – morogta. Felemeltem a fejem a válláról, és a fülcimpáját a számba vettem, haraptam és szopogattam. A lökései eszeveszettek voltak, és éreztem, hogy megrándul kicsit. Tudtam, hogy Ő is révbe ér. A nevemet kiáltotta közben, a feje pedig hátrahajlott, csodás látványt nyújtott. Én is újra elmentem, vele együtt. Többször megremegett, a pumpálása pedig teljesen lelassult, éppen, hogy csak meg-meg mozdult a csípője. Teljesen a falnak szorította remegő testem, és zihálva a nyakam csókolgatta.

- Jobban vagy? – kérdeztem, mikor már meg tudtam szólalni. Rám emelte kielégüléstől csillogó szemeit, és elmosolyodott.
- Sokkal. Te?
- Oh, igen – vigyorogtam rá, és hagytam, hogy visszaállítson a lábaimra. Még mindig kicsit remegtek, de valahogy eltántorogtam a matracra. Sóhajtva végigdőltem rajta, majd a karomra támaszkodtam, hogy lássam. Ő is engem nézett, áthatóan.
- Rob, ez…nem tudom leírni, milyen volt – nyögtem ki nagy nehezen.
- Tudom. Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem ez az eddigi legjobb volt – mondta kissé félénken.
- Igen, nekem is – sóhajtottam, és közelebb húzódtam hozzá, hogy megcsókoljam.

Egyértelműen a legjobb volt, azt hiszem, szeretem, mikor ilyen mértékben Ő irányít. Most tűnt csak fel, hogy a matracon két párna is van, meg takaró. Rob észrevette, hogy azt nézem, és megszólalt.
- Tegnap este hoztuk ide, Tommal – magyarázta. – Ha máshoz nem is, az alváshoz szükségünk lehet rá – kacsintott.
- Na igen - nyomtam el egy ásítást, ha már így szóba hozta az alvást. A fejem a mellkasára hajtottam, és csak hallgattam egyenletes lélegzését. Pedig egy ilyen csodás élmény után nem voltam benne biztos, hogy aludni is tudok.