17. fejezet: Új kezdet

Meghoztam a következő részt. Nem is fűznék hozzá semmit, remélem tetszeni fog. Bár, azt hiszem ez kedvenc részetek lesz. Élvezzétek ki…:P
Puszi, Lady


Reggel úgy ébredtem, ahogy elaludtam, Rob mellkasával a fejem alatt. Egy tökéletes éjszaka, tökéletes reggel volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy a szívroham veszélye is kerülgetni fog a későbbiekben.

Óvatosan megmozdultam, mert a karom már kicsit el volt gémberedve. Reméltem, hogy nem zavarom meg Robot, de sajnos ez nem így történt. Halk sóhajjal adta a tudtomra, hogy Ő is ébren van, mire félénken felnéztem az arcára. Mosolyogva pillantott le rám, majd elrebegett egy jó reggeltett, és egy gyengéd puszit nyomott az arcomra. Nem a számra! Ez volt az első dolog, amin megütköztem.

- Neked is – feleltem, és aggódva méregettem az arcát. Egy ideig dörzsölgette a szemét, majd neki is feltűnt, hogy valamin töröm a fejem.
- Min gondolkozol? – kérdezte egy újabb ásítást elnyomva.
- Semmin – feleltem hetykén, de mivel rossz hazudozó voltam, még én sem hittem volna el.
- Pedig úgy látom, valami aggaszt – folytatta a faggatást.
- A-a – ráztam a fejem, mert igazából semmi volt, és nem is tudtam, hogy hozzáfogni.
- Kris, nekem bármit elmondhatsz – bíztatott, miközben felkönyökölt, hogy jobban lásson. Hát jó, ha ennyire akarja.

- Nem is tudom… csak a tegnap este… - motyogtam, miközben zavartan a takaró sarkát kínoztam, görcsös ujjaimmal. Felsóhajtott. Ugyan nem láttam az arcát, mert a takaróra fókuszáltam, de szinte láttam, ahogy forgatja a szemeit is.
- Amiatt ne aggódj. Minden megy tovább – mondta, amivel kizökkentett. Ezt meg, hogy érti? Ha úgy, ahogy gondolom, akkor nagy gáz van…
- Ezt…ezt nem értem – vallottam, kissé akadozva.
- Úgy, hogy úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. A barátságunk sértetlen és blablablabla – fújta egy szuszra. Én meg döbbenten hallgattam. Ezzel megerősítette bennem a gyanút, hogy elsőre is jól értelmeztem a dolgot. Most mégis vagy fél percre szükségem volt, hogy felfogjam a dolgokat, és reagálni is tudjak.

- Rendben – ültem fel meghökkenten. – Ha te ezt akarod, akkor ez lesz – motyogtam, és készültem felkelni, de a hangja visszatartott.
- Ha én ezt akarom? – kérdezett vissza, mintha nem értene. Hangjában némi meglepettség is bujkált.
- Igen. Csak ismételni tudom magam, ha ezt akarod, ez lesz – közöltem vele ismét a tényeket, de a felkelésig megint nem jutottam el.
- Ezt te akarod, Kristen! – szólalt meg keményen, és a hangja egész közelről jött. Megfordultam, és valóban közel volt. Már Ő is ült, a szeme pedig villámokat szórt felém.
- Én? – kérdeztem meghökkenten. Mégis honnan a fenéből tudná, hogy mit akarok?!

- Te! Te jössz mindig a barátság dumával, és ehhez hasonló még nagyobb hülyeségekkel. Ahelyett, hogy észrevennéd, ami az orrod előtt van. Ez már nem csak barátság – szögezte le a végére, egészen enyhe hangon. Persze, hogy nem az. Részemről legalábbis tuti nem.
- Rob…
- Mi van? Most kitalálsz még valamit? – kérdezte gúnyosan, amire csak tátogni tudtam. Itt már nálam is tele volt az a bizonyos pohár.

- Nem. Éppen szeretném elmondani, hogy mit érzek, de Te nem hagyod! – emeltem fel én is hangom kicsit, mire maga elé tartotta a kezeit, hogy kezdhetem. – Oké, hülye voltam, ezt belátom. New Yorkban azon a reggelen még fogalmam sem volt, hogy mit akarok, és mit érzek. Annyit tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni, de fogalmam sem volt a pontos okáról. Csak rettegtem tőle, hogy azzal, minden elrontottunk. Viszont most már teljesen tisztában vagyok vele, hogy miért is féltem annyira attól, hogy elveszítelek. Időre volt szükségem, de most már tudom. – Nagy levegőt vettem, hogy folytatni tudjam. – Azért mert igazad van, ez már nagyon nem barátság. Sőt, talán sosem volt csak az. Nem úgy érzek irántad, ahogy egy barátnak kell egy másik iránt. Egy barát nem akarja folyton megcsókolni a másikat, nem vágyik arra, hogy minden percben vele legyen, megérintse. És nem akar vele lefeküdni – motyogtam a végére kicsit zavartan, az alsó ajkamat beharapva. Rob figyelmesen hallgatott, nem vágott közbe, csak nézett. Miután befejeztem a monológom, nem is válaszolt rögtön, már kezdtem is megijedni.

- Örülök, hogy rájöttél erre – suttogta végül. Döbbenten bámultam rá. Ennyi? Én itt kitárulkozom neki, erre a válasz ennyi?
- Kicsit más reakciót vártam – morogtam csalódottan, lehajtott fejjel. Hírtelen az állam alá nyúlt, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Minden hezitálás nélkül csókoltam vissza, pedig ennyire még talán sosem voltam bizonytalan a kettőnk ügyét illetően. – Oké, ez már kicsivel jobb – sóhajtottam, még mindig a csók hatása alatt. Erre felnevetett.

- Mit szólsz ehhez? – kérdezte, majd egy hajtincsemet a fülem mögé tűrve folytatta. - Örülök, hogy rájöttél erre, mert én már egy ideje tudom, hogy nem barátként tekintek rád, pontosan azóta, hogy először megcsókoltalak, miután összevesztünk New Yorkban. Reménykedtem benne, hogy te is hasonlóképpen érzel irántam, de biztos sosem voltam benne. Te mióta is tudod? – kúszott az arcára egy ellenállhatatlan mosoly. Figyelmeztetnem kellett magam, hogy éppen egy kérdést intézett felém, amire illene válaszolnom.

- Mikor Vancouverbe jöttem, és megláttalak Ninával, olyan érzések törtek rám, amiket egy barát nem érez. Ezek előtte is bennem voltak, de, hogy Jerry szavaival éljek, nem láttam a fától az erdőt – vallottam be. Aztán eszembe jutott még egy dolog. – És Nina?
- Mi van vele? – kérdezte meglepetten, mint aki a létezéséről is megfeledkezett.
- Én is ezt kérdezem. Te most vele jársz…miért is? – tudakoltam kíváncsian, hiszen ez a rész a mai napig homályos volt nekem.

- Amit a megérkezésed után mondtam a szállodában, mind igaz volt. Azért vagyok vele, amit akkor is mondtam. Bár azt a részt kihagytam, hogy abban reménykedtem, hogy ha van mellettem valaki, esetleg sikerül túljutnom rajtad. Hiszen akkor nagyon úgy tűnt, hogy Te nem viszonzod az érzéseim – felelte.
- Igen, de most… úgy értem, most, hogy tudod, mit érzek…szóval vele mi lesz? – dadogtam el nagy nehezen a kérdésem.
- Természetesen szakítok vele. Az egyetlen, aki kell nekem az Te vagy. Veled akarok lenni! Feltéve, ha Te is így akarod… - mosolyodott el bizonytalanul. Persze, hogy ezt akartam, semmi másra nem vágytam csak arra, hogy Rob az enyém legyen. Vigyorogva vetettem magam a nyakába, és a hírtelen mozdulattól ismét vízszintesben találtuk magunkat.

- Téged akarlak – közöltem vele is, mire a bizonytalan mosolyból, diadalittas lett.
- A tiéd vagyok – búgta édes hangján, majd az ígéretét egy csókkal is megpecsételte. Mentünk volna tovább is, keze már a takaró alatt térképezte fel a testem, de a gyomrom közbeszólt.
- Rendeljünk reggelit, aztán innen folytatjuk – ajánlotta, mire csalódottan felnyögtem.
- Először nem lehet más fajta éhségünket csillapítani? – kérdeztem, és miközben vággyal teli tekintetem az övébe fúrtam, a kezemmel is délebbi tájak felé kutattam, hogy teljesen nyilvánvalóvá váljon elsődleges szándékom. Egy halk nyögés hagyta el a száját, mikor kezem rásimult férfiasságára, de túl kitartó volt.

- Nem mintha nem kívánnálak örülten, de nem ártana egy kis energiapótlás. Úgy jobban megy a dolog – kacsintott rám. Ezzel már nem tudtam vitatkozni. Végül is igaza van, gyorsan letudjuk az evést, és utána már ki sem kell szállnunk innen egész nap.
- Oké – nyúltam a szekrényen lévő teflonért, és tárcsáztam a szálloda éttermét. Gyorsan elhadartam, hogy mit kérünk, bár néha megakadtam, mert Rob nagyon is a szavaival ellentétesten cselekedett. A nyakam csókolgatását egy pillanatra sem hagyta abba, és a kezei is tovább kalandoztak rajtam. Levegőt venni is elfelejtettem, mikor a fülembe súgta, hogy egy üveg pezsgőt is kérjek. Perverz fantáziám azonnal elkalandozott, és nagy nehezen kinyögtem a vonal végén csendesen várakozó emberkének, hogy egy üveg pezsgőt is kérünk.

Miután letettem a telefont, egy tank sem tudott volna visszatartani attól, hogy Robra vessem magam. Egyenlőre csak kényeztető simogatások, és csókok közepette hevertünk továbbra is egymás ölelésében, de nekem más ötleteim voltak az étel megérkezésének pillanatáig. Lassan csúsztam egyre lejjebb a takaró alatt, lágy csókokkal behintve Rob mellkasát, hasát, mikor megalított.
- Nem úgy volt, hogy előbb a reggeli – nyögte ki, el-elakadó lélegzettel.
- Addig is tölthetjük kellemesen az időt – kacsintottam rá, majd folytattam volna az utam, de a kopogás kizökkentett.

- Ez gyors volt – jegyezte meg Rob, miközben meglepetten néztük egymást.
- Majd én intézem – sóhajtottam, majd kimászva mellőle magamra kaptam a matrac mellé ledobott pólóját.
Kicsit eligazgattam még magamon, mikor az ajtó elé értem, majd kinyitottam, hogy elvegyem a szobapincértől a reggelit. Meglepetésben volt részem, ugyanis a pincér helyett Nikki állt az ajtóban. Valójában Robanak köszönhetően arról is megfeledkeztem, hogy tíz méterrel arrébb ők is itt vannak. Elmosolyodott, és nem zavarta, hogy nem invitálom be, belépett magától.

Becsuktam az ajtót, majd érdeklődve néztem rá, hátha végre meg tudom, mit szeretne.
- Azért jöttem, hogy megtudjam mit szeretnétek ma csinálni – kezdett bele, miután köszöntöttük egymást.
- Hát… - feleltem volna, de egy másik hangot hallottam egyre közeledni.
- Epret elfelejtettünk rendelni a pezsgőhöz – lépett vigyorogva az előszobába, de amint meglátta, hogy vendégünk van, döbbenet váltotta fel a mosolyát. Nikkinek kellett pár pillanat, mire leesett a dolog. Elsőre csak kíváncsian ingatta a fejét köztem, és Rob között. Aztán jobban végignézve rajtunk, és az öltözékünkön – Robon csak egy alsónadrág volt, rajtam pedig a pólója -, valamint Rob előbbi mondata után, már somolyogva nézett maga elé.

- Oh – vigyorgott. – Azt hiszem a mai napi tervetekben, mi nem szerepelünk – vonta le a következtetést. Robbal mind a ketten hallgattunk, hiszen mégsem bólogathattunk erre. – Mi Jerryvel elmegyünk kicsit egy másik városba, ti gondolom ellesztek. – Erre már bólintottunk. – Este átjöttök? – kérdezte reménykedve. Tanácstalanul Robra néztem, hiszen legszívesebben kis sem mozdultunk volna egész nap, azonban Nikkiéket sem akartam megbántani.
- Át – vágtam rá végül.
- Jó, hétre várunk titeket – felelte. – Jó szórakozást – és a választ meg sem várva, kisurrant az ajtón.

- Bocsi, azt hittem a kaját hozták – motyogta bűnbánó fejjel.
- Nem baj. Úgyis beszámoltam volna nekik – mosolyogtam rá, és elé lépdeltem.
- Mindent megbeszéltek? – kérdezte, miután egy csókot nyomott a számra, és körém fonta karjait.
- Mindent. Minden mocskos kis részletet – kacsintottam, mire felvonta a szemöldökét és érdeklődve méregetett.
- Ezt úgy értsem, hogy a szexuális életünk is terítékre kerül? – vonta fel a szemöldökét. - Mégis mennyire avatod be őket a részletekbe? – érdeklődött nyájasan, mire nevethetnékem támadt.
- Nem nagyon. De azt tudják, hogy mennyire jó vagy – közöltem vele, miközben egyik kezem kicsit lejjebb kalandozott testén, végigsimítva féltve őrzött kincsén.
- Miért, mennyire? – sóhajtotta, összepréselt ajkakkal.

- Igazából… - Félbe lettem szakítva, ugyanis újabb kopogás zavart meg minket. Kibontakoztam a még mindig nehezen lélegző Rob karjaiból, és az ajtóhoz léptem. Most már a pincér volt, aki miután oda adta az ételt, távozott is. Visszasétáltam Robhoz, aki még mindig ugyan azon a helyen állt, elgondolkodva.
- Min gondolkozol ennyire? – érdeklődtem, mialatt karjaimat a nyaka köré tekertem.
- A folytatáson. Igazából… - idézte vissza a kopogás előtti szavaimat, és várakozóan fúrta tekintetét az enyémbe.

- Leírhatatlanul – motyogtam zavartan, miközben mutatóujjammal a mellkasán kőröztem. Valójában nem tudom, mi ütött belém, de kicsit zavarba jöttem. Egy ideig nem válaszolt, ezért erőt vettem magamon, és felnéztem rá. Arcán elégedett mosoly játszott, amitől a szívem hírtelen, kétszer annyit kezdett verni. Ajaki pillanatok alatt találtak rá az enyémre, és finom csókunk közben kezeivel elkezdte lehúzni a pólóm.
- Már nem akarsz enni? – kérdeztem, elhúzva a fejem tőle.

- Egy percet sem bírok már várni – vigyorgott, miközben eltűntette a pólóm. – Így sokkal jobb – mondta, miközben szemei éhesen pásztázták végig meztelen testem. Egyetlen pillantásától majdnem felgyulladtam, ezért inkább ajkaihoz hajolva megcsókoltam. Előbbi szavait egy perccel később a tetteivel is alátámasztotta. Tényleg nem bírt tovább várni, ami valójában nekem sem volt ellenemre. Miután kezével végigsimított testemen, egyenesen a lábam közé, és leellenőrizte, hogy én is készen állok, egy mozdulattal az ölébe kapott, majd a falnak döntve, egy heves lökéssel belém hatolt.

Felnyögtem, ami a mozgása intenzitásával összhangban sűrűsödött. Lihegve kapaszkodtam a vállába, miközben kisebb mozdulatokkal, ki-becsúszkált bennem. Aztán egy kis ösztönzés után, intenzívebbre kapcsolt, és minden lökésével tövig hatolt belém. Úgy éreztem, mint aki azon nyomban porráég. Hol az ajkait haraptam, hol a vállába mélyesztettem fogaim. Rob a fenekem markolászta, majd egyik kezét felvezette a mellemre, ezzel is növelve a belőlem kiváltott hangos sikolyokat. Finoman masszírozta, miközben még mindig heves lökéseivel egyre közelebb jutatott a csúcshoz.

Aztán robbant a bomba, és sikítva vergődtem a karjai közt, mint egy partra vetett hal. Szorosabban ölelt, hogy meg bírja tartani mindkettőnket, de közben nem állt le a mozgással. Én is óvatosan toltam még felé a csípőm, hogy neki legalább ilyen élveztében legyen rész, mint nekem néhány másodperccel ezelőtt. A várt hatás meg is érkezett, mert egy elfojtott morgással, az Ő teste is megmerevedett. Zihálva csókolgatta a nyakam, majd az ajkaimat, miközben lehiggadni igyekezetünk.

A következő utunk a zuhany alá vezetett, ahol még egy élvezetekkel teli órát töltöttünk el.
A reggelit is elfogyasztottuk, majd sziesztáztunk egyet, hogy valamivel emberibb formában menjünk át Jerryékhez.
A megbeszélt időpontban be is futottunk, Jerry pedig vigyorogva tépte fel az ajtót. Tekintete azonnal a Robbal összekulcsolt kezemre tévedt, amit mindentudó mosollyal jutalmazott.
- Már megjött a vacsora – invitált minket a nappali felé, de le sem vette a szemét rólunk.
A vacsora közben még nem tértünk ki arra, ami valójában a legjobban érdekelte Őket, de miután leültünk iszogatni, már nem úszhattuk meg.

- Látom megjött a jobbik eszed – kaptam meg az első célzást, egyenesen Jerryitől. Válaszként kinyújtottam rá a nyelvem. – Nikkivel madarat lehetett volna fogatni, mikor visszajött ma reggel.
- Épp ideje volt, Stew – kontrázott rá az említett is. Úgy éreztem, mint, akik összefogtak ellenem, és együttes erővel be akarnak égetni Rob előtt.
- Nem csak rajta múlt, én is hülye voltam – vett a védelmébe Rob, mire hálásan mosolyogva megszorítottam a combomat simogató kezét.
- Mondjuk ez igaz – néztek egymásra egyetértően, majd lehuppantak velünk szembe.

- Holnap szerintem délkörül induljunk – váltott témát Jerry. El is felejtettem, hogy holnap vége a vakációnak. Egyből rosszabb lett a hangulatom.
- Nincs kedvem elmenni innen – adtam hangot a szomorúságomnak.
- Bármikor visszajöhetünk – mondta rögtön Nikki. A szívemhez nőtt a hely, hiszen annyi jó dolog történt itt. Jó, igazából csak egy, de az a legjobb. Robra néztem, akinek szintén valami hasonló járhatott a fejében, mert mosolyogva megcsókolt. A barátaink elnézően elkezdtek másról beszélgetni, mintha nem vennék észre, de mikor kezdtünk belemelegedni, és Rob kezét a fenekemre csúsztatva kezdett magához húzni, már nem állták meg szó nélkül.

- Srácok, mi értékeljük, hogy együtt vagytok, de azt nem akarjuk végignézni, ahogy egymásnak estek – méltatatlanodott Jerry nevetve.
- Talán át kéne mennünk – suttogta erre Rob a fülembe, majd egy csókot lehelt a nyakamra.
- Szerintem is – nyöszörögtem halnak, amennyire a belőlem kiváltott reakció engedte. – Mi megyünk is, mert fáradtak vagyunk – hazudtam, és felhúztam Robot a kanapéról.
- Gondolom – nevetett Nikki, de végül beleegyezően bólintottak, és utunkra bocsájtottak minket.
- Aztán semmi huncutkodás – kiabálta Jerry még utánunk, mikor Robbal már futólépésben haladva közelítettünk a házunk felé.

Az ajtó előtt visszarántott magához, és az ajtónak döntve csókolni kezdett. Valahogy bejutottunk a házban, onnan pedig ment minden a maga útján…