22. fejezet: Robert

Úgy döntöttem nem leszek geci, megkapjátok a Rob szemszöget, mert sokan szeretnék. Én pedig a kommentelőimért mindent megteszek! *.* Nem nagyon fűznék hozzá semmit. Olvassatok.
Nagyon siettem, úgyhogy nem néztem át. Sorry, de nem lettem volna kész időben…
Puszi, Lady


Mozdulatlanul néztem, ahogy lift ajtaja becsukódik előttem, és nem tettem semmit. Nem tudtam, tehetetlen voltam.

Mikor Kristen eltűnt az étteremből, sehol sem találtam, rossz előérzetem támadt, ezért utána indultam. Mint kiderült nem volt alaptalan a félelmen. Bár ami ezután következett, legmerészebb rémálmomban sem gondoltam volna. Csomagokkal az ajtóban fogadott, és menni készült. Aztán előjött ezekkel a lehetetlen vádakkal. Még hogy lefeküdtem Ninával?!

Ez volt a legnagyobb képtelenség, amit hallottam. És, hogy ne tudnék választani? Ez még annál is nagyobb hülyeség volt. Viszont nem is ezek fájtak a legjobban, hiszen ezek egy félreértésen alapulnak, hanem, az amit a fejemhez vágott. Hogy gondolhatja, hogy nem szeretem? Jobban szeretem az életemnél is, jobban, mint, ahogy képzelete, hogy valakit is szeretni lehet.

Meggyőzhetetlen volt, én pedig feladtam a reményt. Elvesztettem Őt, örökre. Most nem volt erőm azon agyalni, hogy mégis, hogyan szerezhetném vissza, mert a kétségbeesés uralta az elmém. Miközben a szobámba sétáltam, újra és újra végigpörgettem a beszélgetésünket. Azt mondta, Nina száját hagyta el ez a képtelenség. Reméltem, hogy már a szobájában van, mert beszédem volt vele.

A mai napon először állt mellém a szerencse, ugyanis Nina egy kopogás után ajtót nyitott.
- Rob! Úgy eltűntél – kezdte mosolyogva, miközben szélesre tárta az ajtót, hogy beléphessek.
- Mégis mi a francért mondtad azt Kristennek, hogy lefeküdtünk? – szegeztem neki a kérdést, mindenféle kertelés nélkül.
- Én ezt nem mondtam neki – jelentette ki meglepetten, mire kételkedve végigmértem. Nem úgy tűnt, mint aki hazudik, de valahonnan hallotta ezt Kris, és állítása szerint maga Nina osztotta meg vele.

- Ő azt mondta – fontam keresztbe a karjaim, és türelmetlenül figyeltem, ahogy elindult a nappali felé.
- Nem mondtam neki konkrétan, hogy lefeküdtünk… - habozott. – De miért számít ez? Miért fontos, hogy mit gondol? – fordult vissza felém felvont szemöldökkel. Erre volt egy válaszom, de ez Ninának nem tetszett volna, bár ezek után nem szándékoztam tovább játszani a szerepem. Rendbe jött, így már nincs az én szolidalításomra rászorulva.
- Válaszolnál? – kérdeztem ingerülten, mire sóhajtva helyet foglalt a kanapén.

- Rendben. Szóval konkrétan nem mondtam neki semmit, csak azt, hogy megvannak a módszereid, amivel elterelted a figyelmem – mondta a haját csavargatva. Teljesen nyugodta volt, velem ellentétben, mert majdnem szétrobbantam. Ez valóban nem jelent semmit, de ha nekem valaki ezt mondaná Kristen kapcsán, nekem is hasonló asszociációim lennének, mint Krisnek.
- Jézus – leheltem elhűlve, még mindig Ninát bámulva.

- Most te válaszolsz! Miért is fontos ez? – kérdezte kíváncsian, ezzel kizökkentve engem a sokkból. Értelmeztem a kérdését, és rájöttem, hogy vagy ennyire buta, vagy csak nem akar tudomást venni a dologról. Nekem viszont innentől kezdve nem volt titkolnivalóm. A legfontosabbat már elvesztettem, ennél rosszabb már nem jöhet – gondoltam. Leültem hát Nina mellé, és sóhajtva belekezdtem.
- Nézd Nina. Szerintem arra már te is rájöttél, hogy ami köztünk van az nem szerelem. Részemről legalábbis nem. Eddig csak a nagypapád miatti gyászod miatt nem szakítottam veled, de nem bírom tovább játszani, hogy veled akarok lenni. – Kissé talán kíméletlenül közöltem vele, de nem voltam abban az állapotban, hogy tekintettel legyek bárkire is.

- Kristenbe vagy szerelmes? – kérdezte ijesztően higgadtan.
- Igen – kockáztattam meg, és már vártam a kirohanást, hisztit, de nem jött. Pár percig némán bámult ki az ablakon, majd felém fordult és újra meglepett.
- Megértem, igazán szép lány, és kedves is – felelte elmerengve. Hirtelen hülyének éreztem magam. Talán ez a nyugodtság a sokk egyik jele, és mindjárt jön a kiborulás.
- Minden rendben? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.

- Persze – mosolygott rám. Ez volt a vég, már tényleg nem értettem, szerencsére elkezdett magyarázni. – Rob, ugyan. Sajnálom, hogy köztünk nem jön össze a dolog, de ez nem azt jelenti, hogy egy hárpia leszek. Nem fogom a te boldogságod is aláásni. Már ha eddig nem tettem meg – fintorgott. – Sajnálom, remélem rendbe tudod hozni. – Őszintének tűnt, ezért végre mertem levegőt venni.
- Köszönöm. És remélem, tudod, hogy barátként ugyan úgy melletted leszek – nyúltam a keze után, majd összekulcsoltam az enyémmel. – Már ha szeretnéd…
- Hogyne szeretném! Szükségem van rá, hogy mellettem legyél. Valamilyen módon… - mosolyodott el, majd megölelt.

Ennyi elég is volt mára Ninából. Nem vele volt konkrétan baj, de egyedül akartam lenni. Jobban mondva nem egyedül, de az egyetlen személy a földön, akire szükségem volt, nem vette fel a telefont. És ez így ment az elkövetkezendő három napban is. Nikki nyugtatott meg, hogy jól van, és azt javasolta ne is hívogassam, mert úgy sem fogja felvenni. Három nap után feladtam, és törni kezdtem a fejem, hogy mégis mit csináljak. A lehető legtöbb információt próbáltam belőle kiszedni, folyamatosan a kérdéseimmel zaklattam. Azt mondta, Kristen állítja, hogy jól van. Szerettem volna, ha ez nem igaz, mert akkor fele annyira sem számítottam neki, mint hittem. Ez pedig fájt. A gondolat, hogy el tud felejteni, a legrosszabb volt, ami történhet.

Az önostorozásom is új mértéket öltött. Annyira haragudtam magamra, a gyengeségemre, amiért rendes akartam lenni, és törődtem Ninával. Emiatt vesztettem el Kristent, talán visszafordíthatatlanul. Azt hittem menni fog így, hogy egy-két hetet még kibírunk, de tévedtem. Halott ötlet volt a részemről, nem kellett volna ezt kérnem tőle, ezzel kockára téve a kapcsolatunkat. Ráadásul teljesen téves következtetéseket vont le, kezdve azzal, hogy nem vagyok belé szerelmes. Hibáztam azzal is, hogy ezt nem mondtam neki. Bár Ő sem mondta, de igaza van, nekem kellett volna kimondanom elsőre. Viszont úgy gondoltam, a tetteim beszélnek a szavak helyett, és érzi, hogy szeretem. Talán érezte is, de hiányzott a megerősítés.

Valójában kár volt már ezen keseregni, ezért inkább a visszahódításán járattam az agyam. Egyedül esélytelen voltam, még szerencse, hogy volt, aki a pártomat fogta, és segítséget írgért.
A forgatás zajlott, a maga unalmas valójában, csak játszottam a szerepet, legalább addig sem Kris járt a fejemben. Ugyan a rendező sokszor kiakadt, mert szerinte nem voltam ott lélekben. Nem tévedett.

- Szedd már össze magad, haver – vágott hátba Kellan, mikor elege lett, hogy csak némán bámulom a söröm. Az esték nagy részét magányosan töltöttem, de néha beültünk egy-egy italra a szálloda bárjába. Ilyenkor Nikki és Kellan voltak a társaságom, néha még Jack is csatlakozott hozzánk. Ma is egy ilyen este volt.
- Fáradt vagyok, inkább felmegyek – néztem fel rá, mire valami megmagyarázhatatlan fintor ült ki az arcára.
- Látod, ezért nem bonyolódom én bele túl komolyan a csajokba, annak mindig rossz vége van. Keressünk neked egy jó kis luvnyát, legalább egy estére elterelné a figyelmed – javasolta, és már nézelődni is kezdett.

- Kellan, én nem vagyok te – szögeztem le, mire felvont szemöldökkel visszapillantott rám.
- Ez a te nagy bajod. Akkor nem szomorkodnál itt – vigyorodott el, majd komolyan rám nézett. – Bocsi, tudom, hogy ezzel most nem segítek, de annyira rossz nézni. Csináljunk valamit, haver, ha kell, én kísérlek gitáron a szerenádnál, de cselekedjünk már – mondta valamivel empatikusabban. Válaszul hálásan megveregettem a vállát, majd belekortyoltam a sörömbe.
- Cselekedni fogunk. Nekem már megvan a tervem – huppant vissza mellém Nikki.

- Mi van, pisilés közben megszállt az ihlet, cica? – kérdezte tőle poénkodva közös barátunk, de Nikki lenéző pillantására, azonnal visszavett, és hagyta folytatni.
- A premier – jelentette ki mindentudóan, majd rám nézett. – Ott tudtok majd beszélni – folytatta.
- Gondolod, hogy eljön? Én nem hiszem – mondta ki a gondolataimat helyettem, Kellan.
- Ott lesz. Csak egy kis meggyőzés, és lelki terror kérdése, amit elég hatékonyan tudok rajta alkalmazni – kacsintott, teljesen biztosan a sikerben.

- Ha el is jön, úgyse lesz hajlandó a tíz méteres körzetemben tartózkodni – sóhajtottam lemondóan.
- Kénytelen lesz, ugyanis úgy fogjuk intézni a dolgokat. – Meg akartam kérdezni, hogy mégis, hogyan gondolja, de nem kellett fáradnom, ugyanis a kész terv pillanatokon belül vázolva lett előttem.
- Király, imádom az összeesküvéseket – csapta össze a tenyerét Kellan örömében.
- Most menjünk, és hívjuk fel – mondta Nikki, majd karon ragadott, és a szobáig vonszolt. A kanapén foglaltunk helyet, majd előkapta a mobilját és tárcsázni készült.

- Hangosítsd ki – kéretem izgatottan, mire kissé meglepetten nézett rám. – Egy hónapja nem hallottam a hangját, hiányzik – magyaráztam. Megértően elmosolyodott, majd bólintott, és mikor benyomta a hívás gombot, kihangosította. Görcsberándult a gyomrom. A tudat, hogy végre hallhatom életem szerelmét, különös érzést váltott ki belőlem.
- Szia – szólt bele hírtelen, én pedig majdnem elolvadtam. Nikki mosolyogva figyelte az arcom, majd válaszolt neki, és megérdeklődte, hogy van. – Jól vagyok, még mindig és egyre jobban. Ne zaklassatok már ezzel, túl vagyok rajta. Inkább mesélj te – utasította Kristen, miután unott hangon kioktatta. Ez szíven ütött. Az Ő szájából hallani, hogy túl van rajtam, jobban fájt, mint bármi.

Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam, és ismét figyelni tudtam, de úgyis ekkor következett az érdekes rész. Eddig csak Nikkit meséltette, Ő alig szóalt meg.
- Még annyit akartam kérdezni, hogy eljössz-e a premierre? – kérdezte Nikki, mire a tüdőmben rekedt a levegő. Remegve vártam a választ.
- Hogy hova? – kérdezett vissza Kris, akinek mintha hozzám hasonlóan kimaradt volna egy levegő adag.
- A New Moon premierjére. Két hét múlva lesz. Mielőtt nemet mondasz, gondold át, nekem nagyon sokat jelentene, ha ott lennétek. Jerry már igent mondott. Kérlek, miattam gyere el. Nem hagyhatsz cserben – hadarta egy szuszra Nikki, aki most szintén ideges volt. Látszott rajta, hogy Ő maga is fél a választól, ezért kezdte győzködni rögtön.

- Nikki, nyugi. Ott leszek – jött a halk válasz a vonal másik végéről, én pedig ledermedtem. Ha ezt jól hallottam, akkor végre láthatom… Márpedig jól kellett, hogy haljam, mert Nikki i ugyan olyan meglepetten nézett rám, mint én Őrá.
- Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve, a fejét csóválva, de ugyan akkor boldogan. – Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam – mondta most már nekem, mire mosolyogva bólintottam. Lassan kezdtem felfogni, hogy valóban lesz esélyem rendbe hozni a dolgokat.
- Nikki, túl vagyok rajta, oké? – mondta Kristen, amit a telefon elején is. Itt lehervadt a mosoly az arcomról, amit Nikki is észrevett, és felém tátogta, hogy ne higgyem el. Próbáltam, de a kétely bennem maradt.

- Talán tényleg így van – suttogtam Nikki felé, aki csak a szemét forgatta.
- Majd meglátjuk – sóhajtotta, mire Kristen meglepetten megkérdezte, hogy ezt hogy érti. Nikki észbe kapott, és pillanatok alatt elterelte a figyelmét, majd letette, mielőtt lebuktatjuk saját magunkat. Szerettem volna még hallani a hangját, de is sav volt a vérző sebeimre. Még erősebben kezdetem érezni, azt, amit eddig is, a hiányát.
- Ne higgy neki, így védekezik – mondta azonnal Nikki, ahogy lerakta a telefont.
- Azt kívánom, hogy neked legyen igazad – indultam az erkély felé, hogy elszívjak egy cigit. Már a másodiknál tartottam, mikor Nikki is csatlakozott.

- Pozitívan állj hozzá, látnia kell rajtad az elhatározottságot, hogy tényleg vissza akarod kapni – kezdett tanácsokat adni, mikor leült mellém. – Tudom, hogy most kilátástalannak tűnik, de ilyenkor gondolj arra, hogy mennyit vártál rá eddig… ez a kis időm, míg visszaszerzed már semmiség lesz – mosolygott rám.
- Másfél évet – gondoltam bele, hiszen körülbelül ennyi ideje annak, hogy megkaptam a Twilightban a szerepet.

Tom azóta is csak luzerként emleget, mert szerinte nincs még egy olyan szerencsétlen, aki átutazza az óceánt, hogy egy meghallgatáson találkozhasson azzal a lánnyal, akit látott a képernyőn és belezúgott, a végén pedig a lány nincs is ott. Helyt is adok a véleménynek, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Mikor pedig második esélyt kaptam a Remember Me kapcsán, a remény is újjá éledt bennem. Igaz, az elején csak barátilag közeledett hozzám, és még az első együtt töltött éjszakánk után sem mertem reménykedni, hogy kialakulhat köztünk több is. Pedig a vonzalom az első perctől egyértelmű volt, mégsem akart beérni a kapcsolatunk. Aztán mégis mellém állt a szerencse, de hoztam a formám, és ügyesen eltoltam.

- Most megyek, és gondolj arra, hogy már nem sok idő – zökkentette vissza a jelenbe Nikki, majd felállt és távozni készült.
- Köszönöm. Mindent – szóltam gyorsan utána, mire visszamosolygott, és egyedül hagyott. Egyedül a nyomorommal. Az önsajnálat nagyon megy nekem, efelől semmi kétség. Hogy jobban elmerülhessek benne, bementem, fogtam egy sört majd a teraszon újra a gondolataimba merültem.
Nekem már nem volt itt egy hetem, mint Nikkinek. Én a követező napon forgattam utoljára, aztán egy kisebb stáb buli után, elindultam Európába, Ninával és Taylorral karöltve, hogy promozzuk a filmet.

A helyszínek közül, egyedül Lononban éreztem magam jól. Miután meglátogattam a szüleim, este bevetettem magam a városba, hogy Tom barátommal egy jó kis éjszakai ivászaton vegyek részt.
- Haver, tudom, hogy most sajnálnom kéne, de nem megy. Ekkora egy lúzert…megérdemled a leckét – vágta a fejemhez Tom a harmadik sör után, majd elégedetten tovább iszogatott. Nem segített sokat ez a fajta véleménynyilvánítás, de rosszabb sem lett tőle a helyzet.
- Tudom – sóhajtottam, mire Tom kiakadt, és elküldött melegebb éghajlatra. Az várta, hogy majd visszaszólok, elküldöm a picsába, de felvilágosítottam, hogy semmi olyat nem tud mondani, ami érdekelne annyira, hogy leálljak vele veszekedni. Ezután közölte, hogy menthetetlen vagyok, és cselekedjek. Elmesélte neki a tervet, ettől kicsit megnyugodott.

- Jól van, látom mégsem vagy reménytelen. Itt az ideje, hogy a sarkadra állj és harcolj azért, amit akarsz – jegyezte még meg. Igaza volt, hiszen már New Yorkban is sokat cseszegetett, hogy ha akarom Kristent, cselekedjek. Akkor nem hallgattam rá…
Valamikor hajnaltájban értem csak vissza a hotelba, nem éppen józanon. Ez csak azért volt baj, mert másnap korán mentünk tovább, a következő állomásra.
Valamikor késő este mentünk csak a hotelba, és mikor hajnalban sem bírtam még aludni, úgy döntöttem felhívom Nikkit.

- Szia – szólt bele röhögve. Azonnal rákérdeztem, mi ez a jókedv, mire vázolta hol van, és mit csinál éppen. Kristen szerencsére nem volt a helységben, ahol ők, ezért nyugodtan beszélhettünk. Jerry is beleköszönt, és mondta, hogy már alig várja a premiert, valamint, hogy reméli sikerrel járunk. Megköszöntem neki, majd Nikkinek aggodalmaskodni kezdtem, de leoltott.
- Ne idegeskedj már. Ott lesz, nem? Én elintéztem, innen már rajtad múlik minden. – És talán még folytatta is volna, de akkor meghallottam Jerry hangját a háttérből. A lélegzetem is elakadt, mikor meghallottam, kihez beszél. Aztán kigyulladt a piros lámpa. Lebuktunk. Kristen nem jön el, nekem meg esélyem sem lesz… Kristen válaszolt valamit, de nem hallottam, mert én is éppen Nikkit faggattam.

- Lebuktunk? – kérdeztem félve.
- Nem. Elintézem. Vissza foglak hívni, ha otthon vagyok – suttogta gyorsan, majd kinyomta a telefont.
Két órán keresztül kapartam a falat, hogy most mégis mi lesz. Minden percben a telefont lestem, hátha Nikki végre hív. Már majdnem én hívtam fel, mikor megcsörrent a készülék.
- Mi történt? – emeltem a telefont a fülemhez.
- Semmi. Azt mondtam neki, Ashnek viszek valami pasit. Úgy tűnt bevette, minden sínen van – kezdett nyugtatni. Fellélegeztem, két óra után először. Ezek szerint még sikeres is lehet az akció.
- Rendben, a premier előtt még beszélünk – mondtam neki, majd elköszöntünk. Végre tudtam aludni, és ebben közrejátszott, hogy két nap múlva láthatom Kristent…

21. fejezet: Vége

Na lánykáim, meghoztam a következő részt. Sokan aggódtatok a kommentekben, hogy nem beszéltek. Nem tudom, honnan szedtétek, hogy nem is fognak…:D
Lenne itt még egy dolog, mielőtt olvasni hagylak titeket. Már egy ideje könyörögtök Rob szemszögért, sokan írtátok, hogy örülnétek neki. Nos, én ezt most megadhatom nektek, a következő akár lehet az is! De ehhez nektek is tenni kéne egy kicsit.:P Nyugi, semmi komoly, csak az én kíváncsiságomat elégítenétek ki vele. Mivel mindig elég sokan bejelölitek a részek után a kis vélemény rublikákat, érdekelne, hogy hányan is olvastok rendszeresen. Szóval az ajánlatom. Ha jövő hét péntekre lesz 130 rendszeres olvasó feliratkozva, akkor kaptok egy Rob szemszöget. Na? Kíváncsian várom az eredményt! ;)
Puszi, Lady


- Mondjad, szívem – szólt bele a második csörgés után, Jerry.
- Nyolckor indul a gépem Los Angelesbe, ki tudsz jönni elém? – hadartam, egy pillanatra elnyelve a könnyeim.
- Mi? Persze, de… valami baj van? – kérdezte rögtön.
- Majd elmesélem. Ott találkozunk – zártam rövidre a témát, majd kinyomtam a telefont. Nem volt kedvem belemenni a részletekbe, Ő pedig elég jól ismer, hogy ha azt mondom, majd elmesélem, tudja, most nem kéne zaklatnia a dologgal.

Összeszedtem a cuccokat a fürdőből is, majd bedobtam a táskába. Alig bírtam összecsukni a bőröndöt, de végül sikerrel jártam. Szomorúan néztem a bevetetlen ágyra, ahol tegnap este még boldogan simultunk össze Robbal. Aztán eszembe jutott, hogy mit tett, és azonnal átvette a szomorúságom helyét a düh. Ekkor kopogtak. Fogalmam sem volt, ki lehet az, de nem is érdelelt. Csomagjaimmal a kezemben indultam az ajtó felé, gondoltam elküldöm, aki jött, én pedig mehetek is a reptérre. Feltárva az ajtót, azonban meglepetést ért. És nem csak engem…

- Kristen, te… Megtudhatom, hova készülsz? – kérdezte az ajtóban értetlenül ácsorgó Rob, a csomagjaim láttán.
- Fogalmad sincs, igaz? – kérdeztem feszülten, kissé ironikusan.
- Nem, nincs. Megmagyaráznád? – lépett be mellettem, és becsukta az ajtót.
- Nem hiszem, hogy bármilyen magyarázattal is szolgálnom kéne neked. Most pedig engedj, lekésem a gépet – nyúltam az ajtó felé.
- Leszarom! – tette kezét az ajtóra. - Addig innen nem mozdulsz, míg el nem magyarázod, hogy mégis mi ütött beléd – jelentette ki elszántan. Egy lemondó sóhaj hagyta el a számat, majd felé fordultam.

- Te és Nina, az ütött belém – morogtam.
- Mi? De…Kris, mondtam, hogy már csak idő kérdése, és tudom, hogy láttad a csókot, de hidd el, nem olyan. Ha akarod, most azonnal szakítok vele…
- Rob! – kiabáltam rá, mire végre befogta. – Nem az a nyavalyás csók a bajom, hanem, hogy megdugtad – vágtam a képébe, mire csak egy meglepett szempárral találtam szemben magam.
- Mi van? – kérdezte értetlenül. Nyilván azt hitte, hogy nem fogom megtudni…
- Nina, ma elújságolta nekem, hogy milyen hatékonyan terelted el a figyelmét tegnap este, mielőtt az én ágyam melegítetted volna fel – vágtam a fejéhez a vádakat, miközben a könnyeim is újra utat törek maguknak.

- Semmi nem történt köztünk, nem is értem, hogy adhatsz a szavára – mondta erre rögtön, és megbántottan a szemembe bámult. Hihetetlen, még én érezzem magam rosszul.
- Miért ne adnék? Ez csak a végső bizonyíték arra, hogy miért nem akartál szakítani vele. Nyilván nem tudsz választani köztünk, csak azt nem értem, mire volt jó ez az egész színjáték. Egyszerűbb lett volna, ha az igazat mondod – folytattam, remegő hangon.
- Te nem vagy normális, Kristen! – csapott az ajtóra haragjában. – Hogy fordulhat meg egyáltalán ilyesmi a fejedben? – kérdezte döbbenten.

- Nem fogok bocsánatot kérni, én nem csaltalak meg – szipogtam. – Oh, persze, hiszen te sem. Hivatalosan Ő a barátnőd, én csak a szeretőd vagyok, azoknak meg ugyebár kuss van.
- Nem csaltalak meg! Nem feküdtem le vele, nem tudom, miért állítja ezt – emelte fel a hangját.
- Miért állítaná, ha nem lenne igaz? – kérdeztem sóhajtva.
- Miért nem bízol bennem? – kérdezett vissza erre, válasz helyett.
- Miért kéne? Soha semmilyen biztosítékot nem adtál, csak elvártad tőlem, hogy vállaljam ezt az undorító színjátékot – kiabáltam ismét.
- Miről beszélsz? – kérdezte feszülten.

- Például arról, hogy hányszor mondtad, hogy szeretsz? – néztem rá szomorúan. – Ez az. Soha! – motyogtam, és megint sírni kezdtem.
- Kristen – lépett közelebb.
- Ne érj hozzám! – figyelmeztettem.
- Szeretlek. Azt hittem ez elég egyértelmű – simított végig az arcomon, de el akartam lökni a kezét. Nem hagyta, sőt a másik kezét is az arcomra rakta, és kényszerített, hogy ránézzek.
- Engedj el – utasítottam, de nem figyelt rám.

- Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek – kántálta, és az arcával egyre jobban közelített felém. Nem tudtam elhúzódni, túl erősen tartott, ezért a csók elől sem tudtam menekülni. Ajkai óvatosan az enyémre tapadtak, és nem törődve az összeszorított számmal, kitartóan puszilgatta. Egy idő után feladtam, úgy gondoltam egy búcsúcsók még belefér. És akartam is. Elnyíltak ajkaim, Ő pedig győzelemittasan szorított magához. Néhány másodpercig csókoltuk egymást, majd elhúzódtam tőle.
- Ez nem változtat semmin – suttogtam, és ellépve tőle a csomagomért nyúltam.

- Kérlek, ne tedd ezt! Miért nem hiszel nekem? – kérdezte kétségbeesetten.
- Jobb lesz, ha ezt itt és most lezárjuk. Nem működik, ez egyértelmű – léptem az ajtóhoz.
- Működhetne, ha akarnád, de nem akarod – vágta a fejemhez idegesen, talán afféle utolsó próbálkozásként. De nem jött be, mert nem kezdtem tiltakozni, csak kinyitottam az ajtót.
- Viszlát, Rob. – A válaszát meg sem várva csuktam be magam mögött az ajtót, majd sietősen a lifthez indultam.
Türelmetlenül nyomogattam a gombot, mire végre megérkezett. És nem csak a lift. Rob szalad utánam, de addigra már beléptem a kis kabinba, várva, hogy az ajtó csukódjon.

- Kérlek – suttogta a lift előtt állva, de én oldalra fordítottam a fejem, hogy ne is lássam. A lift becsukódott, én pedig ismét a könnyeimmel küszködtem. Feleslegesen, ugyanis miután a taxi ajtaja becsukódott mögöttem, már nem is akartam visszatartani. A sofőr többször is rákérdezett, hogy minden rendben van-e, de csak bólintottam.
Mire a reptérre értünk, teljesen meggyőztem magam, hogy a lehető legjobban cselekedtem. Mindenki így tett volna a helyemben. És időben távoztam. Ugyanis, ha még tovább győzköd, talán beadom a derekam, és elnézem neki a „botlást”.

Éppen csak hogy elértem a gépet. Az út lassan telt, én pedig vagy egy órát ültem a mosdóba, és sírtam. Tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Elfelejteni Robot, vagyis kiszeretni belőle, az egyenlő a lehetetlennel.
Gyűlöltem a percet, amikor beleszerettem, vagyis inkább azt, mikor ez tudatosult bennem. Nem csak szeretőként fog hiányozni, hanem barátként is. Ha akkor nem jövök rá, hogy beleszerettem, még most is a barátomnak tudhatnám. Mellettem lenne, láthatnám, hallhatnám a hangját. A szívem összeszorult a gondolatra, hogy vége. Ennyi volt…

Lassan visszatántorogtam a helyemre, majd próbáltam aludni. Nem jött be, és a könnyeim sem akartak apadni, ezért inkább az ablakon kifelé bámulva pityeregtem. Szerencsére nem ült mellettem senki, így titkolnom sem kellett a sírást.
Mire Los Angelesbe érkeztünk, valamennyire sikerült lehiggadnom, és a napszemüvegem felvéve a csomagjaimért indultam, aztán kifelé.
Jerry, a kijáratnál nézelődött fezülten, engem keresve. Mikor meglátott sem lett nyugodtabb.

- Nyugtass meg, hogy csak halaszthatatlan dolgod van itthon, azért vagy itt – nyúlt az egyik csomagomért, mikor meglátott. Nem feleltem, csak levettem a napszemüvegem, és ránéztem. – Basszus. Rémesen nézel ki, Kris – fintorgott.
- Kösz – nyögtem.
- Gyere, majd a kocsiban megbeszéljük – indult el kifelé, én pedig követtem. Miután beültünk a kocsiba, behajtotta az ígéretét. – Mesélj – mondta.
- Lefeküdt Ninával… - kezdtem bele, majd előadtam neki a történetet, néhány helyen kicsit megakadva az újra feltörő sírásom miatt.

- Nem hiszem, hogy megtette – reagált a történetre.
- Leszarom – feleltem erre.
- Nem kincsem, nézed máshogy. Ismerjük Robot, tudjuk, hogy szeret téged – itt kételkedően ránéztem, én még mindig nem hittem ebben igazán. -, és nem kockáztatná, hogy elveszítsen – magyarázta.
- Nézd Jerry, én már semmit sem tudok, és nem is akarok erről tárgyalni. Elmeséltem neked, de szeretném, ha nem foglalkoznál ezzel tovább. Most felejteni akarok. Szóval leszel szíves leszállni a témáról – néztem rá szigorúan.

- Ha úgy látom, hogy nincs szükséged egy seggberúgásra, ami egész Vancouverig repít, akkor békén hagylak. De ha szenvedni fogsz, én esküszöm felraklak a következő járatra – jelentette ki. Hümmögve elküldtem melegebb éghajlatra, meg közöltem vele, hogy ne szóljon a dolgaimba, de kinevetett.
Mire hazaértem, már ideges is voltam, mert tudtam, hogy Jerry rajtam fogja tartani a szemét. Szerencse, hogy anyáék éppen nem tartózkodtak itthon, és egy hétig nem is várhatóak. Mondjuk, Ők nem is tudnak semmit az egész Rob dologról, vagyis csak annyit, hogy egy barátom.

A szobámban kötöttem ki, és három napig nem is mozdultam otthonról. Egésznap sírtam, csak arra az időre szedtem össze magam, míg Jerry leellenőrizte telefonon, milyen állapotban vagyok. Szerencsére ideje nem volt átjönni, az ma esedékes.
Viszont nem aggódtam emiatt. Ma úgy ébredtem, hogy jól vagyok. Nem támadt sírhatnékom, egyszerűen nem gondoltam Robra. Lehet, hogy az segített tudat alatt, hogy szem előtt tartottam, Jerrynek mit kell látnia, milyen állapotban vagyok.

Emellett, három nap alatt kissé átértékelődtek bennem a dolgok. Arra jutottam, hogy ezt elcsesztük. Rob, és én is hibásak vagyunk. Egy kapcsolatnak nem így kell kezdődnie, hiszen ez, a példa is mutatja, hogy nem fog működni. Az is eszembe jutott, hogy hagynunk kellett volna. Mikor úgy érezte egy ideig még Nina mellett kell lennie, nekem el kellett volna jönnöm, és nem beleegyezni egy ilyen kapcsolatba. Aztán, ha Ők lezártak a dolgaik, mi elkezdhettük volna építeni a saját kapcsolatunkat. Hiba, hiba hátán…Végül arra jutottam, hogy ennek így kellett lennie, talán nem is vagyunk összevalók, ezért nem jött össze. Ezzel pedig beláttam, hogy meg kell próbálnom túllépni rajta.

Nem voltam boldog, de már annyira magam alatt sem voltam, ezt pedig Jerry is észrevette, mikor megérkezett. Egy ideig figyelt, semmiségekről beszélgettünk, de egy idő után nem bírta tovább.
- Most nekem próbálod beadni, hogy jól vagy, vagy tényleg így is érzed? – kérdezte kételkedve, mialatt az arcomat fürkészte, hogy esélyem se legyen hazudni.
- Jól vagyok – vontam vállat egykedvűen. – Nem mondom, hogy nem fáj, de nem szenvedek, és túl leszek rajta – tettem még hozzá. Úgy tűnt hitt nekem, talán, mert nem hazudtam…
Jerry, hiába látta, hogy jól vagyok, szemmel tartott, ahogy Nikki is.

Egy hónapig jártak a nyakamra minden nap. Jerry személyesen, Nikki pedig telefonon. Legjobb barátom különböző programokkal is szórakoztatott, mondhatni egy perc nyugtom sem volt tőle. Egyfelől hasznos is volt, mert nem gondoltam a nyomoromra. Ezért is viseltem jól. Rob nem keresett. Illetve az első három napon, napi húszszor próbált felhívni, de nem vettem fel. Nem akartam vele beszélni.
Egyik nap Nikki, elég érdekes kérést intézett felém.
- Még annyit akartam kérdezni, hogy eljössz-e a premierre? – kérdezte, miután hogylétem felöl érdeklődött, mint mindennap.
- Hogy hova? – akadt egy pillanatra a tüdőmben a levegő.

- A New Moon premierjére. Két hét múlva lesz. Mielőtt nemet mondasz, gondold át, nekem nagyon sokat jelentene, ha ott lennétek. Jerry már igent mondott. Kérlek, miattam gyere el. Nem hagyhatsz cserben. – Szóhoz sem jutottam, pedig már az elején igennel feleltem volna, a kezdeti sokk után. Tudtam, hogy ott lesz Rob, és több, mint egy hónap után nehéz lesz újra látni. De látni akartam, szinte fájdalmasan szükségem volt rá, hogy legalább láthassam.
- Nikki, nyugi. Ott leszek – feleltem.
- Tényleg? – kérdezte hitetlenkedve. – Ez egyszerűbb volt, mint gondoltam – tette még hozzá elgondolkodva, mintha nem is nekem mondaná.
- Nikki, túl vagyok rajta, oké? – bizonygattam neki, amit egy ideje minden telefonunk alkalmával elmondtam.

- Majd meglátjuk – jött erre a felelet, kis kihagyás után.
- Tessék? – kérdeztem meglepetten, mert eddig mintha elhitte volna, amit mondok.
- Semmi – vágta rá. – Figyelj, egy hét múlva otthon leszek. Azonnal hozzád megyek – jelentette ki. Ellenkezni kezdtem, mondván, hogy semmi szükség rá, hogy ide rohanjon, nyugodtan pihenje ki magát. Persze, meggyőzhetetlen volt.

Azt az egy hetet még végigvegetáltam valahogy, Nikki pedig ígéretéhez híven nálam kötött ki. Meg is lepődött, és belátta, hogy jól nézek ki. Mintha valami kis csalódottság is lett volna benne, de mivel nem tudtam hova tenni a dolgot, hiszen miért lenne az, nem is foglalkoztam vele.

Két nappal a premier előtt, Jerry és Nikki is nálam voltak este. Mióta Nikki hazajött, sokszor csináltunk közös programokat, csak mi hárman. Ma este is egy ilyen volt esedékes. Anyáék megint nem voltak itthon, ami nem igazán volt meglepő, hiszen mind a kettőjük munkája megkövetelte a sokszori utazást.
- Jerry, ha oda égeted, megetetem veled a szenet – közölte vele Nikki, miközben fölötte állt. Ő kezdte a főzést, de Jerry addig kotnyeleskedett, míg Nikkinek elege lett, és átadta neki a séf szerepét. Most pedig Ő próbálta az őrületbe kergetni.
- Nyugi husi, tudom, mit csinálok – jelentette ki Jerry, majd még egy kanál chilit beleszórt a fazékba.

- Mi a frászt csinálsz? Tudod, hogy a túl csípőstől, kiragyásodom – förmedte rá idegesen barátnőnk, és egyre aggodalmasabb tekintettel szemlélte az ételt.
- Nikki, megtennéd, hogy leülsz és hagysz végre dolgozni? – kérdezte Jerry, miután megunta Őt.
- Te hagytál? – tette fel a költői kérdést, csípőre tett kézzel, mire Jerry lemondóan ránézett. – Így van. Akkor kuss! – Vetette neki oda, és tovább figyelte mit csinál. Kezdtem unni, hogy a civakodásukat kell hallgatnom, ezért kimentettem magam a helyzetből.

- Amíg ti megölitek egymást, én hozok még egy üveg bort – pattantam le a pultról. Egy már elfogyott, és ideje volt a második üveggel is megkezdeni. – Egy cigit is elszívok, addigra rendezzétek le – szóltam nekik vissza már az ajtóból. Gondoltam egy kis nyugalom nem fog ártani.
Lementem a pincébe, egy ideig nézegettem apám készletét, de vörösbort már nem láttam egy üveggel sem. Elkaptam egy fehéret, majd a konyhába vágtattam vele, de az ajtóban megtorpantam.

- Ne idegeskedj már. Ott lesz, nem? Én elintéztem, innen már rajtad múlik minden – mondta éppen Nikki a telefonba. Talán többet is megtudhattam volna, de ekkor Jerry észrevett.
- Stew, azt hittem vöröset hozol – nézte a kezemben tartott üveget.
- Elfogyott – feleltem fintorogva. A következő percben már Nikki is telefon nélkül álldogált mellette. Mivel Jerry elterelte a figyelmem, nem tudtam Nikkire és a telefonbeszélgetésre koncentrálni.
- Kivel beszéltél? – méregettem gyanakodva.

- Mi? Jah...öhm… - kezdte idiótán vihogva, amitől még gyanúsabb lett. – Ashley hívott. Tudod van egy srác, aki bejön neki. Történetesen én ismerem, és elhívtam a premierre, mert Ash addig nyaggatott, míg el nem vállaltam a kerítő szerepét. Aztán most osztottam meg vele a jó hírt, hogy eljön. Kicsit aggódik, de megnyugtattam – hadarta el aztán gyorsan a történetet. Egy pillanatig még gyanakodva méregettem, aztán úgy döntöttem hiszek neki.
Ha rólam lenne szó, Jerryvel először kínosan összenéztek volna, aztán Nikki akadozva hazudott volna valamit, majd ismét egymásra sandítottak volna, hogy mennyire vettem be. Ez most mind kimaradt, ezért úgy döntöttem nem foglalkozom a dologgal. Inkább kibontottam a bort, és inni kezdtünk.

Egy dolog viszont aggasztani kezdett, ami nem más, mint a két nap múlva esedékes premier. Mostanáig nem jutott eszembe az este folyamán, de mivel az előbb említve lett, görcsberándult a gyomrom. Nem gondoltam át kellőképpen, mikor igent mondtam Nikki meghívására. Vagy inkább kényszerére? Nem számít, csak az, hogy feszülté váltam. Ez pedig nem lett jobb, sőt sokkal, de sokkal rosszabb lett, mikor azon a bizonyos napon felkeltem reggel…

20. fejezet: Felismerés

Sziasztok. Olvassatok, és ne boruljatok ki nagyon.:) Ezt nem ragoznám tovább… Véleményeket várom!
Puszi, Lady


Reggel, arra ébredtem, hogy Rob a hátam simogatja, néha még egy-egy gyengéd puszit is lehel rá. Egy ideig élveztem még a kényeztetést, majd úgy döntöttem ideje hivatalosan is felébredni. Sóhajtava, Rob felé fordultam, majd a karjai közé bújtam. A jó reggelt puszimról sem mondtam le, addig nyújtogattam a nyakam, még szavak nélküli kérésem is megérti. Megértette, és egy észveszejtően édes reggeli csókkal ajándékozott meg.
Nem éppen kedvemre való témával folytattuk a reggelt…

- Tegnap este már nem tudtam elmondani, hogy mennyire sajnálom, amit Nina mondott. Láttam, mennyire kiborított – suttogta sajnálkozva, miközben a hajam tekergetése volt a fő elfoglaltsága.
- Nem tehetsz róla. Én pedig túlságosan felkaptam a vizet – simítottam végig aggódó arcán. Tényleg úgy éreztem, hogy nem az Ő hibája, hiszen Ő csak próbál segíteni egy barátjának, azon a módón, ahogy képes rá.

- Persze, hogy felkaptad. Miután feljöttél a helyedbe képzeltem magam. Őszintén csodállak Kristen, nem biztos, hogy én ennyire jól viselném a helyzetet – motyogta zavartan.
- Én sem viselem jól, ez csak a látszat. De bízom benne, hogy ez az állapot tényleg már csak egy-két napig tart – osztottam meg vele a reményeim, amire már nem felelt, csak bólintott. Ezt bíztató jelként fogtam fel, és örömmel húztam feljebb magam, hogy megcsókoljam. Túl jóra és hosszúra sikerült, amivel elindult a lavina, ahonnan már nincs visszaút. Rob el is késett a forgatásról, mert képtelenek voltunk egymást elengedni.

A délután folyamán már olyan szinten unatkoztam, hogy elmentem vásárolgatni. Ez nálam már tényleg a vég, szóval el lehet képzelni, milyen állapotban voltam.
Szerencsére Nikki előbb végzett, ezért késő délután kicsit feldobta a napom a társaságával. Bár a téma, amivel egy idő után száj húzva előhozakodott, cseppet se volt az ínyemre.
- Ma beszélgettem egy kicsit Ninával – kezdett bele a mondandójába, én pedig érdeklődve hallgattam. – Valahogy Robra terelődött a szó, és elárulta, hogy nem érti miért ilyen távolságtartó vele mostanában – folytatta, majd megállt.
- Milyen értemében? – kérdeztem rá félve.
- Pont abban az értelemben – bólogatott fintorogva, ezzel beigazolva a gyanúm.
- Folytasd.

- Azt mondta, hogy mikor összejöttek sem történt köztük semmi olyan, és mióta ez a helyzet fennáll Rob még csak nem is próbál közeledni – nyögte ki nehezen, de engem speciel ez megnyugtatott. – Én persze tudom a valódi okát, de Ő azt hiszi a nagypapája halála miatt áll így a helyzet, ezért közölte velem, hogy ma este ezen változtatni fog. – Itt már elakadt a lélegzetem. – Én is így reagáltam.
- Vagyis…Úgy érted… - makogtam.
- Úgy. Be fog próbálkozni – adta meg a végső döfést Nikki. Percekig ültem némán, csak bámultam magam elé. – Azért szólok, hogy talán figyelmeztethetnéd Robot – tette még hozzá.
- Fogom is – jelentettem ki. – De úgysem tenné meg.

- Nem hát, ebben én is biztos vagyok. Csak talán, ha nem éri olyan váratlanul…esetleg előre is kitervelhet valamit, hogy mivel fogja lerázni – mondta Nikki cinkos mosollyal az arcán. Aztán eszembe jutott valami, amiben eddig csak reménykedhettem, de biztos nem lehettem.
- Ezek szerint előttem sem feküdtek le – kúszott egy elégedett mosoly az arcomra. Rob, erről nem beszélt, én pedig nem kérdeztem rá, nem kérdezhettem.
- Nem – mosolygott velem. Ezzel a tudással a tarsolyomban, rendkívül boldog voltam. Bár semmi beleszólásom, hisztizni valóm nem lett volna akkor sem, ha lefeküdtek volna, hiszen akkor csupán barátok voltunk. Mégis rendkívül elégedett voltam. Hiszen, ha akkor nem tette meg, most sem fogja, ebben egyre biztosabb voltam.

Egy sörrel ünnepeltük a felfedezést, majd Jerryvel tartottunk konferenciabeszélgetést.
Mikor Nikki hazament, vagyis szobájába, én Robot vártam, de végül csak egy telefon jött tőle.
Azt mondta ma este át kéne mennie Ninához, mert valamit beszélni akar vele, mire közöltem vele, hogy mire számíthat. Nagyon meglepődött, egy pillanatig szólni sem tudott.
- Kicsim, ugye tudod, hogy semmilyen körülmények között…
- Tudom. Csak szóltam, hogy fel tudj készülni – vágtam a szavába mosolyogva.
- Lerendezem ezt, aztán megyek hozzád – közölte, majd letette.

Vártam, hogy mi lesz, egészen tíz óráig. Már kezdtem feladni, mikor kopogtak. Rob állt az ajtóban, mosolyogva.
- Kicsit nehezebb volt, mint gondoltam. Nina nagyon kitartó, de megoldottam – nevetett, majd az ajtón belépve, azt bevágva, a karjaiba kapott.
Csak az ágy előtt állított újra a lábamra, hogy kényelmesen megszabadítson a felsőmtől, majd a nadrágomtól, aztán lassan felemelkedve, közben végigcsókolva a testem, magához húzzon. Csak egy pillanatig hagytam, hogy az ajkaimat kóstolgassa, aztán elé térdelve lehúztam róla a nadrágot, majd a boxert. Már így is lüktető vágyát, minden hezitálás nélkül az ajakim közé vettem, elsőre csak a hegyét kényeztetve. Rob nyögései büszkeséggel töltöttek el, imádtam neki örömet okozni. Az arcára pillantottam, szeme csukva volt, ajkai pedig összeszorítva.

Keze a hajamba markolt, így kérve, hogy még többet tüntessek a számban belőle. Eleget tettem a kérésen, többször teljesen elnyeltem, majd kiengedtem a számból, miközben körmeimmel a fenekét kaparásztam. Egy hangos morgással egyetemben, elhúzta a fejem magáról, majd felállított, hogy egy hosszú csókot válthassunk. Miközben teljesen megszabadult a nadrágjától, és a pólójától, én is levettem a bugyim, majd az ágyra térdelve, a könyökömre támaszkodtam. Mikor észrevette, hallottam, hogy egy pillanatra abbamarad a zihálása, majd mikor csábításként kicsit kijjebb toltam a fenekem, sóhajtva mögém állt. Kezeit a lábam közé vezette, ujjaival többször végigsimítva a legfájóbban lüktető területen.

Aztán a csípőmre rakta a kezét, és magára húzott. Felnyögtem, majdnem orra is buktam, ahogy a jól ismert bizsergős érzés átjárta a testem. Rob kínzóan lassan csúszkált ki és be, egyik kezével a mellemet simogatta, markolászta, a másikat pedig továbbra is a csípőm szorította. Egyre türelmetlenebbül toltam magam felé, mire végre gyorsabb tempót kezdett diktálni. Ennek eredménye képen, percek múlva már a karjaiban pihentem, és próbáltuk helyreállítani a lélegzésünket. Cseppet sem zavart, hogy gyors volt, pedig Rob aggódva kérdezgette, hogy nekem így mennyire volt jó, de én mosolyogva megnyugtattam, hogy teljes mértékben tökéletes volt. Bár vele mindig az, sosem kellett még csalódon sem a teljesítményében, sem pedig benne.

- Milyen volt a napod? – érdeklődtem, miközben kezemmel egy pillanatra sem hagytam abba a mellkasa simogatását.
- Eltelt. És a tiéd? – kérdezte Ő is.
- Unalmasan. Még vásárolni is elmentem – fintorogtam, de ezt nem láthatta.
- Tényleg? Akkor tényleg nagyon unatkozhattál – nevetett.
- Hát igen. Jobban éreztem volna magam, ha nem kell ilyesmire vetemednem, hanem Te magad szórakoztatsz – mosolyodtam el kajánul, majd felemeltem a fejem, hogy ránézzek.
- Hogy? – kérdezte vigyorogva.
- Gyere velem, és megmutatom – pattantam fel az ágyról, és a fürdő felé indultam. Nem kellett neki kétszer mondani, mire az ajtóhoz értem, keze már a derekamon volt, és türelmetlenül tolt be az ajtón.

Ezen az estén sem unatkoztam egy pillanatig sem, Rob hajnalig gondoskodott róla, hogy jól érezzem magam.

Utáltam a reggeleket. Egyrészt, mert egy új, unalmas nap kezdete volt, másrészt, mert Rob vagy ébredés után tíz perccel rohant dolgozni, vagy még azelőtt, mielőtt én felébredtem volna.
Nem volt ez másképpen a mai napon sem, én pedig egyedül ébredtem az ágyban. Nagyon lassan, mint egy csiga, kezdtem bele a szokásos reggeli teendőkbe, miután már nem bírtam visszaaludni.

Elsőként egy óráig áztattam magam a meleg vízben, majd lementem a szálloda egyik éttermébe reggelizni, hogy azzal is teljen az idő. Semmi nem siettem el. Aztán szaunáztam, végül pedig ledőltem egy kicsit aludni. Komolyan kifáradtam a semmittevésben. Gondoltam, hogy ideje lenne az ügynökömmel is beszélni, a további forgatókönyvek ügyében, de egyenlőre elhalasztottam, mert semmi kedvem nem volt most olvasgatni őket, annak ellenére, hogy halálra untam magam.

A délutáni sziesztám Rob szakította felbe, aki azt mondta a csapattal egy közeli étterembe mennek, és örülne, szeretne látni, ha már ilyen korán szabadult. Ötre kellett oda érnem. Ráérősen nyújtózkodtam, mikor a szemem az órára siklott. Fél őt. Innentől kezdve felpörögtek a dolgok, és tíz perces késéssel ugyan, de megérkeztem az étterembe.
Nikki megpaskolta maga, és Rob között a helyet, én pedig hálásan rámosolyogtam, hogy fenntartotta nekem. A másik oldalán persze Nina foglalt helyet. Rob, cselesen, mintha tényleg csak egy barátja lennék, oda köszönt nekem, majd folytatta a beszélgetést az egyik barátjával. Természetesen, az asztal alatt, ahol senki sem láthatta, keze a combomra simult.
Nikki Kellannal beszélgetett, amibe én is belekapcsolódtam.

- Tényleg Kristen, meddig maradsz? – érdeklődött kedvesen.
- Még nem tudom. Nikki ragaszkodik hozzám – mosolyogtam rá. Nikkivel, persze mind a ketten tudtuk, hogy már korántsem miatta vagyok itt, de a látszat megtartása érdekében, legjobb barátnőm tökéletes alibi volt.
- Akkor még jó sokáig ragaszkodj hozzá. Együtt még nem is buliztunk. Szóval, mikor pótoljuk? – kérdezte vigyorogva.
- Felőlem bármelyik este mehetünk, amikor nektek jó – vontam vállat, hiszen nekem tényleg semmi dolgom nem volt itt.

- Remek. Akkor majd az asszonnyal lebeszéljük a forgatáson – kacsintott Nikki felé, akinek hírtelen letörölhetetlen lett a mosolya. Jó volt ránézni, és ebben a pillanatban ráébredtem, hogy szeretném, ha Ők ketten együtt lennének. Nikki megérdemelné végre, hogy egy rendes pasival hozza össze a sors. El is döntöttem, hogy a bulink alkalmával majd teszek pár dolgot az ügy érdekében.
- Nikki, kiengednél? – kérdeztem a barátnőm, aki azonnal felkelt, így végre eljutottam a mosdóig.

Gondoltam megnézem magam a tükörben, de az ajtó túloldalára már nem jutottam el. Ezzel szemben viszont, elég hevesen vágódtam neki, kívülről.
- Auh – szisszentem fel, mire a vétkes azonnal mentegetőzni kezdett.
- Baby, sajnálom. Nem akartam ekkorát, csak nagy volt a lendület. Nagyon fáj? – kérdezgette aggódva, miközben az ajtó és közém nyúlva, a hátam simogatta.
- Nem, túlélem – erőltettem egy kis mosolyt az arcomra, de amint Rob fejét elnéztem, nem lehettem túl meggyőző. – Tudok rá gyógymódot. – mosolyodtam el, mire kíváncsian megkérdezte, hogy mi lenne az. – Gyere közelebb, és megmutatom. – Amint már csak centik választottak el minket egymástól, a tarkójánál megragadva rántottam az ajkaimhoz. Belemosolygott a csókba, majd hümmögve viszonozni kezdte a hevességem.

Jó ideig kóstolgattuk egymást, mire eszünkbe jutott, hogy talán kicsit feltűnő lesz, hogy ilyen sokáig elvagyunk, ráadásul csak mi ketten.
Fintorogva megigazítottam a ruhám, majd a pulthoz vonultam, hogy vigyek magamnak sört, miközben Rob az asztalhoz sétált vissza, mintha mi sem történt volna.
Már majdnem sorra kerültem, mikor egy ismerős hang megszólított.

- Kristen. – Azonnal a hang irányába fordultam, aminek a tulajdonosa már mellettem állt. Kicsit meg is lepődtem, mert Nina most igencsak mosolygós volt.
- Nina. Hogy vagy? –érdeklődtem.
- Köszönöm, már jobban – felelte, még mindig mosolyogva.
- Igen, én is úgy látom – mondtam neki kedvesen, amitől még jobban elmosolyodott. Igazából nem nagyon tudtam, hogy mégis miről eshetnek még köztünk szó, mert valójában nem is ismerjük egymást, tehát túl sok közös témánk sincs.
- Most már a forgatás is jobban megy – folytatta Ő. – Talán, még nem is igazán fogtam fel, mi történt – komorult el egy kicsit, de pillanatok alatt rendezte a vonásait, és ismét mosolygott.

- Sajnálom. De tényleg jobban nézel ki – igyekeztem bele lelket önteni.
- Tudom, de ezt csak Robnak köszönhetem. – Kényes témához értünk, de próbáltam zavartalanul mosolyogni. – Mikor vele vagyok, nem is gondolok a tragédiára. Tegnap este kicsit rosszul voltam megint, de megvannak a módszerei, amivel elterelte a figyelmem. Már ha érted, mire gondolok – küldött felém egy cinkos vigyort, így még ha akartam volna, sem értelmezhetem másképp. Kétségkívül arra célzott, hogy tegnap este Ő és Rob… De az nem lehet, hiszen éjszaka velem volt. Igen éjszaka, de Nina estét mondott. És Rob olyan későn jött át, és amit mondott…”Megoldottam”…Végül is, ez is egyfajta megoldás. A puzzle darabkái másodpercek alatt álltak össze a fejemben, és csak egy szó visszhangzott bennem: Hazudott! Azt mondta sosem fogja megtenni, de végül mégis megtörtént…

- Igen, értem. – Igyekeztem még mindig mosolyogni. Úgy tűnt Nina, nem vette észre a dolgot, mert motyogott még pár mondatot – amire már nem bírtam figyelni-, majd otthagyott.
Ekkor kezdtem csak levegő után kapkodni, de nem sok jutott a tüdőmbe, mert a következő pillanatban újra elfelejtettem lélegezni. Nina visszament az asztalhoz, majd abban a pillanatban Robhhoz hajolt és megcsókolta. Rob nem tiltakozott, nekem pedig ez volt a végső bizonyíték. A múltkor is megcsókolta, de akkor legalább láttam Robon, hogy sajnálkozva engem figyel, de most semmi.

Ez volt az a pillanat, mikor eldöntöttem, hogy én itt és most befejeztem ezt a nevetséges színjátékot. Sőt, már abban sem voltam biztos, hogy ez egy színjáték. Rob talán nem tudott köztünk választani, így pedig – ha csak egy ideig is -, mind a kettőnket megtarthatott. Szinte futva tettem meg azt a néhány métert a kijáratig, miközben a telefonom kerestem. Hívtam egy taxit, majd idegesen vártam, hogy megérkezzen.
- Kristen, mit történt veled? – lépett ki Nikki aggódva az ajtón. – Úgy elrohantál, jól vagy?
- Nem, kurvára nem vagyok jól! – A könnyek szépen lassan kezdték ellepni a szemem, mire Nikki ijedten magához ölelt, és nyugtatni kezdett.
- Szívem, az a csók…Tudom, hogy kiborító, de már nem tart…

- Nem az a bajom! – szakítottam félbe, és a könnyeimet törölgetve távolabb léptem tőle. – Ez…ez annál több. Megdugta érted? Megdugta! – szipogtam, mire Nikkiben is megállt az ütő.
- Mi? Az nem lehet. Honnan veszed, ezt a marhaságot? – kérdezte feszülten.
- Nina az előbb újságolta, hogy Rob milyen hatékony módszerrel terelte el tegnap este a figyelmét – nyökögtem, összeszorított fogaim közt.
- Nem. Hazudik. Tuti, hogy hazudik – ismételgette Nikki.
- Tudom, hogy így van. Minden képkocka összeállt – bizonygattam.
- Akkor is van magyarázat, beszélj vele – kezdett győzködni egy olyan beszélgetés felől, amit eszemben sem volt lefojtatni.

- Eszemben sincs – vágtam rá.
- És mit akarsz most tenni akkor? – kérdezte félénken, azt hiszem voltak elképzelései.
- Hazamegyek – közöltem vele.
- Legalább hallgasd meg, és utána…
- Nikki, nem!
- Jó, veled megyek legalább a szállodába – ragadott karon, mikor megérkezett a taxim.
- Szeretnék egyedül lenni. Hívni foglak – öleltem magamhoz, és megígértem, hogy vigyázok magamra, nem csinálok semmi hülyeséget…

Már a taxiban tárcsáztam a repteret, hátha szerencsém van, és akad még egy esti gépen hely. Szerencsém volt. Nyolckor indul egy gép, amire még volt hely. Le is foglaltam gyorsan, hiszen hat óra van most, mindjárt a hotelben vagyok, ahonnan a reptér tizenöt perc. Még összecsomagolni is lesz időm, aztán már itt sem vagyok. Egy nappal tovább sem bírtam volna Rob közelében maradni. Hülye voltam, mikor azt hittem működni fog így.

Ugyan az elején csak pár napról volt szó, de mikor folyamatosan tolta-halasztotta, már tudnom kellett volna, hogy ennek nem lesz jó vége, de kitartottam, hittem neki. És mindezt azért, mert szeretem. Viszont van egy határ, amit már a szerető nő sem képes elnézni, ezt pedig Rob most átlépte. Megszegte az ígéretét, ezzel engem a földbe taposva.

A szobámba elkezdtem bedobálni a cuccaim a bőröndbe, miközben tárcsáztam az egyetlen embert, akivel hajlandó vagyok találkozni, és aki majd kijön elém a reptérre…

19. fejezet: Egyezség

Csajok, itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog… Véleményekre mindig kíváncsi vagyok!:)
Puszi, Lady


Percekig vártam, hogy hozzáfűzzön még valamit, de nem tette. Megelégeltem.
- Jó. Van fél perced a magyarázatra, mielőtt hiszti rohamot kapok – közöltem vele karba font kézzel. Már így is túlteljesítettem magamon, hiszen nem ugrottam a torkának azonnal.
- Nem tudtam szakítani vele – nyögte ki nagy nehezen. Ez volt az a pillanat, mikor úgy éreztem csak külső szemlélőként nézem az eseményeket, és csak egy álom, vagy valami, de nem a valóság.
- Meggondoltad magad? Mégis érzel iránta valamit? – kérdeztem kétségbeesetten, és a könnyek csípni kezdték a szemem. Nem vagyok egy hisztis picsa, de ez már sok volt. Reggel még olyan boldog voltam…

- Nem erről van szó. Had magyarázzam el – sóhajtotta feszülten. Feszülten…még Ő a feszült!
- Hajrá – buzdítottam.
- Nem tudtam vele szakítani, mert reggel sírva jött be az öltözőmbe – kezdett bele. Eddig biztos voltam benne, hogy valami trükkről van szó, de a következő szavai után átkoztam magam, hogy egy percre is megfordult a fejemben hasonló dolog. – Meghalt a nagypapája, akivel nagyon közel álltak egymáshoz. – Egy pillanatig azt hittem rosszul hallok.
- Jézusom – kaptam a kezem a szám elé. – Ez rémes.

- Teljesen maga alatt van, a jeleneteket valahogy fel tudtuk venni, de az össze szünetben az öltözőjében bőgött. Így nem jöhettem elő a szakítás témával – nézett rám könyörgően.
- Igen, tudom – bólogattam.
- Ez nem azt jelenti, hogy nem is fogok, de kell egy kis idő. Meg kell várnom, amíg kicsit összeszedi magát, mivel barátként fontos nekem, és ki lenne mellette, ha nem én?! – bizonygatta, de inkább már magának.
- Rob, teljesen megértem. – Fogtam magam és az ölébe másztam, majd arcát a kezeim közé véve mélyen a szemébe néztem. – Sajnálom, hogy idiótán reagáltam, de…

- Nem! Teljesen normális volt a reakciód – húzott magához közelebb.
- És velünk most mi lesz? – tettem fel a számomra legfontosabb kérdést.
- Tudom, hogy nem etikus ilyet kérnem tőled, de egy ideig még tarthatnánk titokban a dolgot. Nem tudom mit csinálna, ha még azt is el kéne viselnie, hogy szakítok vele – vizslatott félénken. Egy pillanatig mérlegeltem a dolgot, de hamar döntésre jutottam. Mivel nem állt szándékomban továbbra is külön lenni tőle, egy megoldás volt…
- Azt kéred, hogy legyek a… a szeretőd? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Rob nyelt egyet, majd bólintott.
- Így is nevezhetjük – fintorgott, valószínűleg neki sem ez a felállás volt a helyén való.
- Egy ideig kibírom – vontam vállat. Végül is nem lehet szó olyan sok időről…

- Köszönöm, köszönöm! – ölelt át, és össze-vissza kezdett puszilgatni. – Nem bírnám ki, ha emiatt elveszítenélek. Nem tarthat tovább egy hétnél ez a kényelmetlen felállás, szerintem – bizonygatta. Reméltem, hogy igaza van, mert tovább nem nagyon bírnám.
- Hol van most? – kérdeztem.
- A szobájában. Szerencsére egyedül akart lenni, így el tudtam jönni – mondta egy kis fintorral. Kényelmetlen lesz így, az már biztos. Viszont igaza van Robnak, most nem szakíthat vele. Ki tudja, mit tenne, különös dolgokra kényszerítheti az embert a bánat. Ha kárt tenne magában, azt Rob sosem bocsájtaná meg magának, és én sem tudnék ilyen bűntudattal élni. Nincs más választásunk, mint várni.

- Csak arra kérlek, hogy tartsatok távolságot, ha érted, mire gondolok – kértem az arcát simogatva. Bólintott és megígérte, hogy míg „együtt vannak” semmilyen határt nem lépnek át, mert erre Ő nem lenne képes.
- Most ne beszéljünk róla, fontosabb dolgaink is vannak – jelentette ki mosolyogva, most, hogy a kényes témát lezártuk.
- Tényleg? És mi lenne az? – tettem az ártatlan. Kicsit furcsán éreztem magam, hogy egy ilyen hír után simán képesek vagyunk ott folytatni, ahol reggel abbahagytuk. Viszont Robnak, pillanatok alatt sikerült elterelni a gondolataimat.

- Mit szólnál, ha kifulladásig szeretkeznénk? – kérdezte cinkos vigyorral.
- Csábító ajánlat! – A mondatot végét már a szájába suttogtam, mert pillanatok alatt az ajkai már az enyémet ostromolták. Onnan a nyakamra tért át, majd a blúzom kigombolása során, minden felszabadult felületen is végigjártak ajkai. Egyenlőre még halkan sóhajtoztam, de mikor a melltartóm is lekerült, szabad utat biztosítva a melleim felé, már a lélegzetem is elakadt. A hangom csak akkor jött vissza, mikor Rob ajkai közé csípte a mellbimbóm, és kíméletlen szívogatásba kezdett. Az én kezem már a nadrág elején járt, párszor végigsimítottam az ott található dudoron, majd türelmetlenül gombolgatni kezdtem. Kiszabadítva belőle a kezem jó párszor végigsimított rajta, keményre izgatva egyetlen kincsét.

A morgásait a nyakam tövénél éreztem, libabőrős lettem tőle a lábujjam hegyéig. Rob sem tétlenkedett sokáig, felállított az öléből, majd lehúzta rólam a nadrágot, a bugyival együtt. Ajkai végigjártak a combomon, egy pillanatra a lábam közé is besiklott, de éppen hogy csak élvezni kezdtem volna a dolgot, egy határozott mozdulattal magának háttal fordított. A következő másodpercben előre döntött, a kezeimmel a dohányzóasztalra támaszkodtam, enyhe terpeszt nyitva a lábaimmal. Kicsit furcsa volt így, de kényelmetlennek nem mondtam volna, inkább szokatlannak. Aztán már csak azt éreztem, hogy Rob a csípőmbe markol, és egy határozott mozdulattal magára húz. Felnyögtem, ahogy tövig temetkezett belém, körmeim az asztal üveg lapját kaparták.

Egyik kezével végigsimított a hátamon, majd a hasamon át, a mellemre vezette a kezét, miközben lassan, minden lökésével újra és újra teljesen eltűnt bennem. Eddig mellemet markolászó keze a lábaim közé siklott, és kitartóan izgatni kezdte vele azt a pontot, aminek köszönhetően percek alatt csapott le rám a gyönyör. Rob, leállt a mozgással, majd kihúzódva belőlem maga felé fordított. Egy vérforraló csókot kaptam, levegő helyett ez is tökéletesen megfelelt. Aztán az asztalkára ültetett, a lábaimat széttárta, Ő pedig elém térdelve, nyelvével férkőzött közéjük. Még igazán le sem higgadtam, de pillanatokon belül újra teljesen felizgultam. Nyögve, a haját markolva néztem, ahogy egyre intenzívebb nyelvcsapásokkal izgat. Egy szavam sem lehetett, olyan tökéletes profizmussal művelte, hogy attól féltem belehalok a gyönyörbe.

Már az őrület határát tapostam, mikor felemelkedett, és a kanapéra ült, engem magával, vagyis szó szerint magára húzva. Kőkemény vágya ismét bennem lüktetett, és most rajtam volt a sor, hogy legalább olyan gyönyörökben részesítsem, ahogy azt Ő tette velem az imént. Nem kapkodtam el a dolgot, ami Robnak nem igazán tetszett, ezért a fenekem alá nyúlva ösztönzött gyorsabb tempóra. A háttámlába kapaszkodva mozogtam rajta, néha a nyakára hajolva, a bőrét szívogatva közben. Ezzel csak még inkább izgatva Őt, amiről többször meg is bizonyosodhattam, mikor kezei a fenekembe martak. Nem is váratott magára sokat nekem a második, Robnak pedig az első orgazmusa. Zihálva döntöttem homlokom az övének, de a mozgást nem hagytam abba míg Rob, a csípőmet megragadva, magára nem szorított teljesen. Ekkor egy rekedt morgás kíséretében megfeszült bennem, majd egész teste ernyedten hanyatlott hátra, fejét a kanapé hátuljára vetve.


Elégedetten mosollyal az arcomon csókoltam végig a mellkasát, majd a nyakát, az arcát és végül az ajkaira hajolva, egy csókot váltottunk. Nyelvünk hosszú percekig időzött a másik szájában, vára, hogy kicsit lehiggadjunk. Egy ideig üldögéltünk még így, aztán Rob eldőlt a kanapén, engem félig a mellkasára húzva. Boldogan mosolyogva simogattam egyik ujjammal a mellkasát, miközben Ő a hátamon tette ugyan ezt. Lassan felemeltem a fejem, hogy megcsókoljam, mert már hiányoztak ajkai az enyémről. Meg is kaptam a hőn áhított csókomat.
- Imádom, mikor így csillog a szemed – jegyezte meg mosolyogva, miközben eltűrte az arcomba logó, nedves tincsimet.

- Ezt hozod ki belőlem – mosolyodtam el én is, kicsit szégyenlősen.
- Ennek igazán örülök. – Kicsit feljebb húzott a mellkasán, hogy jobban elérjen, és megcsókolhasson. Nyelve lassan kúszott ajkaim közé, ott viszont szenvedélyes ritmusba kezdett. Kezei ismét megindultam a testemen, olyan pontokat érintve, amivel újra felélesztette bennem a tüzet. Nem is tétlenkedtünk tovább, az este további részét a hálóban töltöttük, kiélvezve egymás társaságát.

Reggel Rob, ismét dolgozni indult, de nem volt túl jó színben. Elég fáradtnak tűnt, amitől lelkiismeret furdalásom lett. Jó, hogy én nem dolgozni vagyok itt, akár egész nap is aludhatok, de neki nincs ideje pihenni. Ezt közöltem vele is, de megfenyegetett, hogy ha ma este visszamerem fogni magam, nagy bajok lesznek. Amúgy sem tudtam volna ellenállni neki.

Miután Rob elment forgatni, én Nikkivel és Jerryvel töltöttem a napot. Először ebédeltünk a szálloda egyik éttermében, aztán az uszoda részlegen folytattuk a napot. Holnap Jerry hazautazik, ezért, hogy méltó búcsúban legyen része, egy esti bulit is megbeszéltünk.
- Jó, de olyan helyre menjünk, ahol táncolni is lehet – szögezte le Nikki, mikor bemásztunk a pezsgőfürdőbe.
- Alap – értett egyet Jerry. Ugyan nekem annyira nem volt fontos a tánc, de mivel ismertem Nikkit, eszem ágában sem volt máshova tervezni a bulit. Jerry jelezte is, hogy a közelben látott egy elég jónak tűnő clubbot, és szerinte oda menjünk.

- Rob hánykor végez? – kérdezte Nikki, hogy ahhoz igazítsa az indulás időpontját.
- Elvileg 9-re ideér – mondtam.
- Tényleg, Nina hogy reagált? – érdeklődött Jerry. Eddig még nem került elő a téma, ezért most voltam kénytelen beavatni őket a kialakult helyzetbe.
- Még sehogy. Rob nem tudott vele beszélni – kezdtem bele, mire mind a kettő elfelejtett levegőt venni. – Nos, én is valahogy így reagáltam tegnap este – mondtam nekik, mire még furcsábban méregettek.
- De miért nem beszélt vele? – kérdezte Jerry türelmetlenül, a kezdeti sokk után.

- Ninának meghalt a nagypapája, és nagyon ki van akadva, ami nem csoda. Rob pedig nem akar még a szakítással is rátenni egy lapáttal, ezért úgy döntött vár egy kicsit, vagyis addig, míg Nina jobban nem lesz – vázoltam nekik a helyzetet.
- Szegény lány – sajnálkoztak egy ideig, majd Jerry komolyan rám nézett.
- És addig mi lesz veletek? – kérdezte félénken.
- Szeretők leszünk. – Erre a kijelentésemre mind a ketten hangos vihogásban törtek ki. – Úgy értem titokban tartjuk, aztán ha beszélt Ninával, már hivatalosan is fel tudjuk vállalni a többiek előtt – folytattam, mikor alább hagyott a nevetésük.



- Végül is ez így elfogadható. Nem lehet szó olyan sok időről. Szerintem pár nap múlva már simán megmondhatja neki, hiszen Ninának sem jó, ha túl sokáig húzza ezt – elmélkedett Nikki. Ebben teljesen egyet is értettem vele, minél később szakít vele Rob, annál kellemetlenebb lesz.
- Ne haragudj, hogy ezt megkérdezem, de azért bizonyos határok közé szorítja a kapcsolatukat, ugye? Úgy értem, nem lesz szex… - fintorgott Jerry.
- Természetesen nem! Tisztáztuk tegnap Robbal. Ilyen körülmények közt nem is mentem volna bele – biztosítottam őket, mire mind a ketten megnyugodtak.

*

Az esti buli jól telt. Rob fáradságra, és a holnap kora reggeli forgatására hivatkozva kicsit korábban elment, viszont én még maradtam. Jerry ma van itt utoljára, és szerettem volna minden időt kihasználni. Egészen hajnalig iszogattunk, táncoltunk és beszélgettünk. Rob a saját szobájában aludt éjszaka, nekem pedig kimondottan hiányzott. Túl nagy, és üres volt az ágy nélküle.

Másnap kikísértem Jerryt a reptérre, ahova Nikki már nem tudott velünk tartani, mert délután neki is volt jelenete. Aztán visszamentem a hotelba és unatkoztam.
A további négy napban sem volt ez másként, főleg, miután Nina kicsit többet igényelte a „barátja” társaságát. Volt, hogy Rob, csak késő éjszaka tudott átjönni hozzám, mert Nina egész addig ott tartotta. Mindig biztosított afelől, hogy nincs miért aggódnom, Nina nem is próbál közeledni, csak lelki támaszként van rá szüksége. Hittem neki.
A legfurcsább dolog egyik este történt, mikor Rob átjött munka után és közölte, hogy Nina ma el akar menni vacsorázni. Az már meg sem lepett, hogy újabb estét vagyunk kénytelenek külön tölteni, de mikor közölte, hogy azt szeretné, hogy a többiek is menjenek, nagyon meglepődtem.

- Azt mondja, ki akar kapcsolódni – közölte Rob is csodálkozva, miután rákérdeztem, hogy miért akarja.
- Én nem akarok menni, Rob. Pont elég nehéz, hogy alig látlak. Most meg azt kéred, hogy menjek veletek, játsszam azt, hogy semmi közöm hozzád, és nézzelek Ninával – förmedtem rá, mire nem meglepődött, de még csak ideges sem lett. Egyszerűen mellém lépett, és megölelt. Nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz, hogy ilyen rossz lesz nélküle.
- Tudom, hogy rossz így, de már nem tart sokáig – nyugtatott, de most pont rosszkor jött elő ezzel.
- Egy hete megy ez, mégis mennyi idő még? – hisztiztem.

- Egyre jobban van, ezt a mai este is bizonyítja. Most már csak az alkalmat várom – győzködött. – És tudom, hogy nehéz, de akkor is azt akarom, hogy ma ott legyél. Szükségem van rád, legalább had lássalak – meresztett rám ártatlan kiskutya szemeket.
- Jó, de nem maradok sokáig – adtam meg magam.
- Oké. Az éjszaka pedig csak a miénk – mosolygott, majd előlegként kaptam egy hosszú, szenvedélyes csókot.

Nem sok kedvel ugyan, de követtem Őt az étterembe, ahol a társaság nagy része már ott volt. Nina nem nézett ki túl jól, látszott rajta, hogy a mosolya csak erőltetett, de mit is várnánk egy ilyen helyzetben. Mikor Rob leült mellé, Nina azonnal a keze után nyúlt, és összekulcsolta ujjaikat. Az én szemem azonnal ott ragadt, majd Robra néztem, aki egy bocsánat fintort küldött felém. Nagy levegőt vettem, és lenyeltem a békát. Viszont bizonyos határai az én tűrőképességemnek is vannak, ezt pedig Nina kijelentése ütötte meg, mikor valaki az állapota felől érdeklődött.

- Nem túl jól, de próbálom elterelni a figyelmem – sóhajtotta, majd kedvesen elmosolyodott. – Rob pedig nagyon sokat segít. Ha Ő nem lenne mellettem, nem tudom, hogy bírnám ki – folytatta, és Robra sandított. Rob éppen az én reakciómat figyelte, én pedig cseppet sem kedvesen nézetem vissza rá. Jelen pillanatban utáltam, amiért ilyen kellemetlen szituációba taszított. Azért is, mert hiányzik, és nem lehetek vele úgy, ahogy én szeretnék. De főleg azért, mert úgy éreztem elveszem a jelenlegi egyetlen biztos pontot Nina életéből. A szavai alapján tényleg szüksége van Robra. Kezdtem felfogni, hogy tényleg várnunk kell még egy kicsit, de az érzés is egyre rosszabb lett. Fogalmam sincs, meddig bírom így. Egy ép eszű ember meddig bírhatja így?

Kicsit betett ez a kijelentése, ezért úgy éreztem nekem a vacsora itt véget is ért. Szerencsére a mobilom éppen a legjobb időben szólalt meg, és ebben a pillanatban foglaltam imába Jerry nevét. Sajnálkozva közöltem, hogy telefonom van, és ez hosszúra fog nyúlni, ezért nem is jövök vissza. Természetesen egy pillanatig sem sajnáltam.
A szobám felé haladva fel is vettem a telefont, és Jerry az első mondat után érezte a hangomon, hogy valami nem stimmel. Elmeséltem hát neki mindent, jó részletesen tagolva a ma esti eseményeket.
- Ez valóban nehéz este, szívecske – sóhajtotta elgondolkodva. – Viszont ez is arról tanúskodik, hogy milyen jó ember vagy. Nem sok csaj nézné el ezt a szituációt – közölte büszkén. Ez most tényleg büszke rám? Hát de jó nekem…

- Az a baj, hogy van egy olyan érzésem, hogy én sem fogom sokáig. Vagyis inkább nem fogom bírni sokáig - mondtam kétségbeesetten. Annyira ambivalens érzések kavarogtak most bennem. Többek között a reális, és a szerelmes nő harcolt. Ez Jerryvel is megosztottam, aki egy ideig csak hümmögött, majd elő állt egy javaslattal.
- Mi lenne, ha hazautaznál? Csak addig míg Rob lezárja ezt a kapcsolatot, hogy ne kelljen nézned. – Elsőre nagyon jó ötletnek tűnt, de aztán beláttam, hogy nem lenne jó. Rövid távon kikészíteném Robot.
- Beleőrülnék a féltékenyébe. Így, hogy itt vagyok, legalább abban biztos vagyok, hogy az éjszakáit velem tölti – morogtam.

- Tehát nem bízol benne – nevetett Jerry, de nem jókedvében.
- Hülyeség, mi? – kérdeztem én is kínomban nevetve.
- Persze, de talán mégis jobb, ha maradsz. Az talán jobban ösztönzi Robot a sietségre. Arról nem is beszélve, hogy tényleg kikészítenéd Őt is, és magadat is. Halott ötlet volt, bocsi – szabadkozott, de megnyugtattam, hogy lenne jó oldala is. Még egy kicsit csevegtünk, de aztán az ajtón kopogtak, így gyorsan elköszöntem tőle.
- Azt hittem éjszakára is ott tart – jegyeztem meg gúnyosan, miközben szélesebbre tártam az ajtót, hogy Rob be tudjon lépni.

- Kristen… - kezdte sóhajtva.
- Jó, tudom nevetséges vagyok. Ne haragudj – léptem elé, és mindent magamba fojtva, átöleltem. Nem is hagytam többet megszólalni, hanem a háló szoba felé húztam, hogy kihasználjam, ami mostanában jut nekem. A szexet…

18. fejezet: Az őrület kezdete

Sajnálom, kicsit megcsúsztam vele, de itt van és ez a lényeg, nem?:) Szerintem ez egy kifejezetten unalmas fejezet lett, de a tervem előtt pont egy ilyenre volt szükség…:D Jó olvasást hozzá.
Puszi, Lady


Reggel vagy hatszor kinyomtuk az ébresztőt, ami nem csoda, hiszen a csörgés előtt pár órával aludtunk csak el.
- Rob, kelj már fel! – lökdöstem le magamról a kezeit, hogy ülőhelyzetbe tudjam tornázni magam. Miután ez sikerült, az ágyból is kikeltem. Rob álmosan dörzsölgette a szemeit, miközben én magamra kaptam egy pólót.
- Mennyi az idő? – kérdezte ásítva.
- Negyed óra múlva a kocsinál kéne lennünk – feleltem, és elkezdtem a táskába pakolni.

- Gyere ide egy kicsit – nyújtotta felém a karját. Felhúzott szemöldökkel mértem végig, aztán mégis odasétáltam mellé. Egy mozdulattal lerántott maga mellé, vagyis inkább magára. – A jó reggelt csókomat sem kaptam meg – mondta durcásan, és mielőtt válaszolhattam volna, a tarkómnál fogva magához rántott. A pólómat is elkezdte felgyűrni, de itt muszáj volt leállítanom.
- Erre most nincs időnk – toltam el magamtól, vagyis próbáltam volna. – Menj zuhanyozni, addig a te dolgaidat is összeszedem. – Nagy nehezen elengedett, de a próbálkozást nem adta fel. Mögém surrant és a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben egyik keze a póló alá siklott.

- Velem tarthatnál! – suttogta a fülembe, mire felnyögtem kínomban. Akartam, nagyon is szerettem volna vele menni, de Jerry utálja a pontatlanságot, és most nem akartam vele összeveszni. Megfordultam a karjai közt, mire azonnal lecsapott az ajkaimra. Két csók után, nagy nehezen lefejtettem magamról a kezeit.
- Siess – mondtam, majd elfordultam, hogy pakolhassak. Hallottam, ahogy sóhajtva a fürdő felé indul.

Hamar kész lett, és addigra én is végeztem a pakolással, ezért zuhanyozni mentem. Ugyan időre nem lettünk kész, de csak tíz percet késtünk, és ezt még Jerry is hajlandó volt elnézni.
Nehéz szívvel hagytuk ott a helyet, hiszen tényleg csodálatos volt ez a pár nap. Kicsit izgultam, mi lesz, ha visszaértünk. Féltem az ismeretlentől.
Az utat Rob és én végig aludtuk, hiszen erre az éjszaka folyamán nem volt lehetőségünk. Nem mintha bánnám, sokkal jobb elfoglaltságot találtunk, de meglátszott rajtunk.
A szállodába érve ismét előjöttek belőlem a kételyek, amit el is mondtam Robnak. Éppen a szobám előtt búcsúztunk, mikor megkérdeztem, mégis hogyan tervezi az ezutánt.

- Mikor beszélsz Ninával? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Holnap. Ma későig forgat, úgyhogy nem is találkozom vele. Holnap viszont közös jeleneteinek lesznek, egész nap lesz alkalmam rá – felelte erre.
- Jó, akkor holnaptól szabad vagy? – kérdeztem mosolyogva, hiszen ez a gondolat nagy örömmel töltött el.
- Nem egészen… - közölte, mire lehervadt a vigyorom.
- De azt mondtad, hogy…
- Nem leszek szabad. Most már Te vagy a barátnőm! – helyesbített mosolyogva, miközben a derekamnál fogva magához húzott.

- Így mindjárt jobban hangzik. – Lábujjhegyre álltam, hogy kényelmes magasságban legyek a csókhoz. Azonnal megértette mit szeretnék, és mielőtt a szobájába ment volna kipakolni, még kaptam egy hosszú, szenvedélyes csókot, amit beoszthatok estig.
A szobámban kipakoltam, aztán az ágyba vetettem magam, hogy pótoljam az este kimaradt alvást. Mivel ma éjszaka sem éppen aludni szándékozunk, jobb ha kipihent vagyok. Ez olyan hosszúra sikeredett, hogy a kopogás riasztott ki legszebb álmaimból.


Mikor magamhoz tértem az órára néztem és majdnem szívrohamot kaptam. Hét óra volt, vagyis az ajtóban Rob van. Én pedig úgy ahogy voltam, bugyiban és melltartóban rohantam ajtót nyitni. Útközben belenéztem a nappaliban lévő tükörbe is, elborzadtam a látványtól. Nem tudtam mit csinálni, kinyitottam az ajtót, és hagytam, hogy Rob bejöjjön. Mosolyogva végignézett rajtam, majd egy puszit nyomott a számra.
- Csini vagy – járatta végig még egyszer elismerően rajtam a tekintetét, aztán cseppet sem finoman magához rántott. Most egy olyan csókban részesített, hogy ha nem tart erősen már biztos a padlón feküdnék elterülve. – Őrjítően szexi ez a fehérnemű, kár, hogy nem sokáig lesz már rajtad – búgta a fülembe, sokat ígérő hangon.

Most vagy csak kedves akar lenni, vagy tényleg nem veszi észre rajtam, hogy most keltem fel, és egyszerűen nem volt alkalmam felöltözni. Mindenesetre kaptam az alkalmon.
- Én nem sajnálom annyira – vigyorogtam rá, amitől vérszemet kapott. – Csak kicsit alulöltözött vagyok hozzád képest – mondtam, miközben egy csókot nyomtam a szájára, és elkezdtem kigombolni az ingjét. Minden egyes a mellkasából felszabadult négyzetcentiméterre puszit leheltem, aztán lecsúsztattam a vállán az inget. A nadrágját is pillanatok alatt eltávolítottam az útból, amiben már amúgy is szűk volt a hely.

Elégedetten szemléltem, hogy a puszta látványom is ilyen hatással van rá. Elé térdelve a boxert is lejjebb húztam, és a kezembe véve férfiasságát izgatni kezdtem. Egy jóleső sóhaj szakadt fel belőle, ahogy kezem egyre gyorsabban mozgattam rajta. A nyelvem is bevetettem, többször végighúztam feszülő vágyán, majd teljesen a számba vettem. Élvezettel néztem közben az arcát, amin annyiféle érzelem játszott. Szerettem volna, ha elengedi magát, de nem tette, sőt a következő pillanatban eltolta a fejem, és felrántott magához. Durcásan néztem rá, mert nem akartam, hogy megállítson. Talán nem volt jó? De úgy tűnt élvezi. Valamit tuti elbasztam… Észrevette, hogy filózom valamint és a falhoz nyomott, de egyenlőre nem mondott semmit.

- Valamit rosszul csináltam? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Mi? Dehogy! Pont az a baj, hogy túl jól csinálod, és én is kényeztetni akarlak – magyarázta, miközben egyik keze a bugyimba siklott. Felnyögtem. Vitatkozni akartam még vele, de ebben a pillanatban már semmi sem volt fontos, csak az, hogy egyik ujja mélyen a testembe fúródik, ezzel még hangosabb nyögést kisajtolva belőlem. Másik kezével a mellemet simogatta, ajkaival pedig a nyakamat járta be. Majd lejjebb haladt, végigcsókolva a hasam, majd a lábam is. Kínzóan sokáig elidőzött a belső combomon, nem foglalkozva azzal, hogy szinte remegek.

- Csináld már! – bukott ki belőlem, mire kuncogva félrehúzta a bugyim, és az ujja helyét átvette a nyelve. Valamibe kapaszkodnom kellett, mivel most csak a haja volt elérhető távolságban, abba fúrtam bele az ujjaimat. Igyekeztem nem fájdalmat okozni neki, de már nem voltam képes kontrolálni a mozdulataim. Rob nem panaszkodott, csak egyre tovább gyötört, néha az ujjait is bevetve. Nem kellett hozzá sok idő, hogy remegve kiáltsam a nevét, mire elégedetten egy szintbe tornázta magát velem, én pedig levegő után kapkodva húztam magamhoz egy csókra. Egy kicsit várt, míg megnyugszom, addig a karjaiban tartva, csókokkal borított be mindenütt.

Lassan levette a melltartóm, majd ajkaival a felszabadult területet is figyelemben részesítette. Nem kellett hozzá sok, és könyörögve kértem, hogy térjen végre a lényegre. Ekkor felkapott, és az ebédlőasztalra ültetett, levette a bugyimat, majd engem hagyat döntve, ajkaival még egyszer végigjárta a felsőtestem. Zihálva vártam, hogy végre megtegye, amire mind a ketten reggel óta várunk. végigsimítva a combjaimon, lassan szélesebbre tárta a lábaim, majd egy határozott mozdulattal a csípőmbe markolva, magára húzott. Ebben a pillanatban minden összefolyt körülöttem, valahonnan a távolból hallottam Rob elégedett morgását, és az én sikolyomat. Lassan kezdett mozogni, közben az ajkaimra hajolt és szenvedélyes csókokban részesített. Egyik keze még mindig a csípőm fogta, a másikkal pedig bebarangolta a testem, mígnem a mellemen kötött ki. Én is simogattam ahol értem, miközben csípőmet egyre ütemesebben toltam felé.

Mosolyogva, áhítattal nézett rajtam végig, majd szemei megakadtak azon a ponton, ahol időről időre elmerült bennem. Jelen pillanatban úgy éreztem magam, mint aki egy másik világba csöppent. A hülye életemnek most már volt értelme. Remélni sem mertem, hogy én valaha is ilyen érzelmeket fogok táplálni valaki iránt, a remény legkisebb szikrája is kihunyt bennem. Attól, hogy szemmel láthatóan Rob is viszonozza az érzelmeimet, még inkább egy tündérmesében éreztem magam. Én, Kristen Stewart, aki semmilyen csodában, de eddig még az igaz szerelemben sem hitt.
Rob idő közben gyorsabb mozgásra kapcsolt, én pedig nyögve vergődtem alatta.
- Kicsim, már… nem bírom…- nyögte elfúló hangon a legjobb pillanatban.
- Gyere – ennyit bírtam kinyögni, mert a következő pillanatban utolért a gyönyör, Robbal egyetemben. Ez is tökéletes volt.

Zihálva borult rám, miközben ajkaival a nyakam puszilgatta. Én a vállán tettem ugyan ezt, mert jelen pillanatban azt értem.
Percekkel később húzódott csak ki belőlem, és egyből a zuhanyba vitt. Mivel mind a ketten éhesek voltunk –persze egymásra is-, most kicsit kénytelenek voltunk visszafogni magunkat.
Rendeltünk némi kaját, ami villámgyorsan elfogyasztottunk, majd egy cigi után, ismét egymás karjaiban kötöttünk ki.

Reggel hétkor kellett Robnak kelnie, amiből fél nyolc lett, mivel folyamatosan elnyomta az óráját, és én sem voltam olyan állapotban, hogy figyeljek erre.
- Rob, kelned kell – simogattam a mellkasát, de mintha magamnak beszélnék, semmi reakció. Annyit már tudtam róla, hogy nagyon nehezen kel. Elkezdtem hát csókolgatni, mire jóleső hümmögéseket hallatott, majd néhány perc múlva már nyitott szemmel mosolygott rám.
- Édes, indulnod kéne – nyomtam egy csókot a szájára.
- Hány óra? – kérdezte álmosan.
- Háromnegyed nyolc – feleltem, mire ülőhelyzetbe pattant.

- Bassza meg. Akkor már nincs időnk… - jelentőségteljesen elharapta a mondatot, de nem kellett hozzá túl sok ész, hogy kitaláljam mire vágyna. Én is arra vágytam.
- Este – leheltem a fülébe, majd egy puszit nyomtam a nyakára.
- Tudom, de az még olyan messze van – sóhajtotta. – Eljössz velem forgatni? – kérdezte hírtelen. Elgondolkodtam rajta, hiszen a szüneteiben lenne alkalmunk néhány pásztorórára, de aztán eszembe jutott valami.
- Te elvileg Ninával jársz, nem lenne szerencsés. És beszélned is kell vele – emlékeztettem.
- Tényleg – csapott a homlokára. – De ma este legalább kilencig forgatunk, szóval későn jövök – fintorgott.
- Itt foglak várni – kacsintottam, mire azonnal felderült, és egy hosszú csók után elindult készülődni. Megvártam még elindul, csak azután aludtam vissza egy kicsit.

Valójában tízen kettődig húztam még a lóbőrt, és akkor is csak azért keltem fel, mert Jerry és Nikki ebédelni hívtak.
A recepción találkoztunk, és egy közeli étterembe kötöttünk ki.
- Stew, eléggé ramatyul nézel ki – közölte velem Jerry, mikor helyet foglaltunk az étteremben.
- Köszi, ez kedves – fintorogtam.
- Most keltél? – kérdezte Nikki.
- Nem. Reggel felkeltem Robbal, de visszaaludtam. Aztán, akkor keltem, mikor hívtatok – mondtam.

- Áh, akkor tuti hosszúra nyúlt az éjszaka – kacsintott Jerry, mire nem bírtam visszafojtani a vigyorom.
- Valóban nem aludtunk sokat – feleltem.
- Hmm, ezek szerint Rob igen jól teljesít – firtatta tovább.
- Leírhatatlanul – közöltem vele szenvtelenül, mire nevetésben törtek ki. – Tényleg Nikki, te miért nem forgatsz? – kérdeztem, mert mintha úgy emlékeztem volna, hogy ma neki is mennie kell.
- Megint átütemezték a tervet, holnap után kell csak mennem – mondta, de nem úgy nézett ki, mint aki sajnálja.
- És mi a helyzet Paris-szal, meg tudtátok beszélni a dolgot? – érdeklődtem, hiszen tudtam, hogy most kisebb hullámvölgyben vannak.

- Nem igazán. Most ott tartunk, hogy szünetelünk. Majd meglátjuk mi lesz – vont vállat.
- Nem tűnsz nagyon megtörtnek – jegyezte meg Jerry, amire csak hevesen bólogatni tudtam.
- Nem, és ez meg is ijeszt. A kezdeti rózsaszín köd után már nem olyan a dolog. Hogy is mondjam…
- Értjük – vágtuk rá egyszerre. Nagyon is tudtam, mit jelent ez. Én is így voltam annak idején Mike-kal, de én nem dobtam ki, csak vártam.
- Most várok – sóhajtotta. Időközben megkaptuk az ebédet, de a beszélgetést nem fejeztük be.
- Viszont ha találsz valakit, gondolom nem zárkózol el a dolog elől – motyogta Jerry, miközben a húsát szeletelte.
- Természetesen nem. Nyitott vagyok mindenre, vagyis inkább mindenkire – vigyorogott, mire nekem egyetlen dolog ugrott be.

- Csak nem van valaki? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem. Vagyis nem tudom. A partnerem Kellan, nem is tudom…Úgy érzem több is lehetne köztünk, nagyon jól kijövünk, senki nem ért meg annyira, mint Ő. Ismerjük egy más gondolatait, tökéletes az összhang köztünk – mesélte felvillanyozva. Tudtam ki Kellan, az első itt töltött estémen már találkoztam vele. Kedvesnek tűnik.
- Akkor mi a gond, mert tuti van valami! – érdeklődött Jerry.
- Túl jól ismersz – mondta neki Nikki, mire csak egy mosolyt kapott válaszként. – Van barátnője – sóhajtotta barátnőnk. Igen, így mindjárt más a helyzet. Viszont ezt csak én éreztem így…

- És? Ez sosem akadály. Nézd meg Kristent – vihogott. Tudtam, hogy még sokszor fogja az orrom alá dörgölni, de most inkább pozitív példaként hozta fel a dolgot, ezért egy elnéző fintorral lerendeztem a dolgot.
- Igaz, de inkább várok. Hagyom, had menjenek a dolgok a maguk útján. Ha ki kell valaminek alakulnia, akkor ki is fog. – Mindig is szerettem Nikki gondolkodását. Mindig pozitív volt, ugyan akkor ritkán esett kétségbe. Mindennek megtalálta a jó oldalát. Sokszor nekem is az Ő pozitív hozzáállása adott erőt, bizonyos dolgokhoz.
- Ahogy érzed, szívem – helyeseltem, mert nem lett volna szerencsés, ha belelovalja magát, és a végén pofára esik.

- Srácok, én viszont holnap után hazautazom – jelentette be Jerry hirtelen, mire mind a kettőnknek majdnem a torán akadt a falat.
- Miért? – tért észhez a leghamarabb, Nikki.
- A munka miatt. Nem akarok túl sokat hiányozni, mert azt be is kell pótolni valamikor – magyarázta fintorogva, amiben végül is igaza volt.
- Hiányozni fogsz – konyult le Nikki szája.
- Ti is nekem, de itt lesz neked Stew, mert gondolom neki esze ágában nincs elmenni – intézett felém egy vigyort.

- Maradok – mosolyogtam. – De Te akkor is hiányozni fogsz – kontráztam rá én is.
- Ez a nap, és még a holnapi is a miénk, és a holnapi is – csapta össze a tenyerét. – Lemehetnénk ma szaunázni egy kicsit, míg Rob haza nem ér hozzád – javasolta Jerry, amivel mindanyijan egyet értettünk. Elfogyasztottuk a maradék ételt, majd úgy döntöttünk, hogy akkor már most visszaindulunk a szállodába. A kijárta előtt azonban meglepő dologban volt részünk. Engem eddig nem üldöztek fotósok, Nikki sem igazán számolt be ilyesmiről, de azért volt már rá példa néha, elmondása szerint. Azt gondoltam Nikki miatt jöttek, de amint kiléptünk kiderült, hogy téves volt a feltételezésem.

- Kristen! Mit csinál Vancouverben, ahol Robert Pattinson forgatja a Twilight harmadik részét? Hozzá jött? – jött az eslő kérdés, mikor kiléptünk az étteremből.
- Ne válaszolj! – súgta Nikki és a kicsi felé rángatott.
- Milyen kapcsolata van filmbéli partnerével? – dugta az orromba a fényképezőgépet egy másik.
- Együtt vannak? Szerelmi háromszög van kialakulóban? Összemelegedtek a forgatás alatt? – És ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak, míg be nem szálltunk a taxiba. Teljen ledermedtem, a kocsiban sem voltam képes kinyögni egy szót sem, pedig Nikki és Jerry aggódva faggattak.

- Pihenj egy kicsit, holnap beszélünk – adtak egy puszit a szobám előtt, majd elmentek a sajátjukba. Egy forró zuhany, és kis pihenés után valóban jól lettem, de még mindig nem értettem, hogy miért lettem hirtelen ennyire érdekes. Erre volt egy válaszom. Rob miatt. De mégis honnan szedik, hogy együtt vagyunk?
Mire a hosszú gondolatmeneteim végére értem, nyílt az ajtó. Rob lépett be rajta, fáradtan, gondterhelten. Nem tetszett, úgy tűnt valami nyugtalanítja. Azonnal leült mellém a kanapéra, majd egy csók után nem bírtam tovább, megtudakoltam, mi baja.

- Semmi – mosolygott erőltetetten. Jó, akkor a második legfontosabb kérdés.
- Beszéltél Ninával? – kérdeztem. Egy pillanatig hezitált, majd végül kinyögte.
- Nem. – Ennyi. Nem mondott többet, én pedig nem értettem, miért nem. Kezdett bennem felmenni a pumpa. Talán meggondolta magát? Éreztem, hogy egy hosszú, és nem túl kellemes beszélgetésnek nézünk elébe…

...

Csajok, most nem fogtok szeretni, de akkor is ez van. A héten, ezen a blogon nem lesz friss, mert a vizsgák miatt nem volt időm írni. Jövő héten pénteken (21.-én) jön a következő fejezet.
Ez a másik blogot nem érinti, ott kedden ugyan úgy felrakom a soron következőt.
Sorry. Lady <3

P.S.: Már megint Kristen vezet, úgyhogy erőltessük meg magunkat!!!

17. fejezet: Új kezdet

Meghoztam a következő részt. Nem is fűznék hozzá semmit, remélem tetszeni fog. Bár, azt hiszem ez kedvenc részetek lesz. Élvezzétek ki…:P
Puszi, Lady


Reggel úgy ébredtem, ahogy elaludtam, Rob mellkasával a fejem alatt. Egy tökéletes éjszaka, tökéletes reggel volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy a szívroham veszélye is kerülgetni fog a későbbiekben.

Óvatosan megmozdultam, mert a karom már kicsit el volt gémberedve. Reméltem, hogy nem zavarom meg Robot, de sajnos ez nem így történt. Halk sóhajjal adta a tudtomra, hogy Ő is ébren van, mire félénken felnéztem az arcára. Mosolyogva pillantott le rám, majd elrebegett egy jó reggeltett, és egy gyengéd puszit nyomott az arcomra. Nem a számra! Ez volt az első dolog, amin megütköztem.

- Neked is – feleltem, és aggódva méregettem az arcát. Egy ideig dörzsölgette a szemét, majd neki is feltűnt, hogy valamin töröm a fejem.
- Min gondolkozol? – kérdezte egy újabb ásítást elnyomva.
- Semmin – feleltem hetykén, de mivel rossz hazudozó voltam, még én sem hittem volna el.
- Pedig úgy látom, valami aggaszt – folytatta a faggatást.
- A-a – ráztam a fejem, mert igazából semmi volt, és nem is tudtam, hogy hozzáfogni.
- Kris, nekem bármit elmondhatsz – bíztatott, miközben felkönyökölt, hogy jobban lásson. Hát jó, ha ennyire akarja.

- Nem is tudom… csak a tegnap este… - motyogtam, miközben zavartan a takaró sarkát kínoztam, görcsös ujjaimmal. Felsóhajtott. Ugyan nem láttam az arcát, mert a takaróra fókuszáltam, de szinte láttam, ahogy forgatja a szemeit is.
- Amiatt ne aggódj. Minden megy tovább – mondta, amivel kizökkentett. Ezt meg, hogy érti? Ha úgy, ahogy gondolom, akkor nagy gáz van…
- Ezt…ezt nem értem – vallottam, kissé akadozva.
- Úgy, hogy úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. A barátságunk sértetlen és blablablabla – fújta egy szuszra. Én meg döbbenten hallgattam. Ezzel megerősítette bennem a gyanút, hogy elsőre is jól értelmeztem a dolgot. Most mégis vagy fél percre szükségem volt, hogy felfogjam a dolgokat, és reagálni is tudjak.

- Rendben – ültem fel meghökkenten. – Ha te ezt akarod, akkor ez lesz – motyogtam, és készültem felkelni, de a hangja visszatartott.
- Ha én ezt akarom? – kérdezett vissza, mintha nem értene. Hangjában némi meglepettség is bujkált.
- Igen. Csak ismételni tudom magam, ha ezt akarod, ez lesz – közöltem vele ismét a tényeket, de a felkelésig megint nem jutottam el.
- Ezt te akarod, Kristen! – szólalt meg keményen, és a hangja egész közelről jött. Megfordultam, és valóban közel volt. Már Ő is ült, a szeme pedig villámokat szórt felém.
- Én? – kérdeztem meghökkenten. Mégis honnan a fenéből tudná, hogy mit akarok?!

- Te! Te jössz mindig a barátság dumával, és ehhez hasonló még nagyobb hülyeségekkel. Ahelyett, hogy észrevennéd, ami az orrod előtt van. Ez már nem csak barátság – szögezte le a végére, egészen enyhe hangon. Persze, hogy nem az. Részemről legalábbis tuti nem.
- Rob…
- Mi van? Most kitalálsz még valamit? – kérdezte gúnyosan, amire csak tátogni tudtam. Itt már nálam is tele volt az a bizonyos pohár.

- Nem. Éppen szeretném elmondani, hogy mit érzek, de Te nem hagyod! – emeltem fel én is hangom kicsit, mire maga elé tartotta a kezeit, hogy kezdhetem. – Oké, hülye voltam, ezt belátom. New Yorkban azon a reggelen még fogalmam sem volt, hogy mit akarok, és mit érzek. Annyit tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni, de fogalmam sem volt a pontos okáról. Csak rettegtem tőle, hogy azzal, minden elrontottunk. Viszont most már teljesen tisztában vagyok vele, hogy miért is féltem annyira attól, hogy elveszítelek. Időre volt szükségem, de most már tudom. – Nagy levegőt vettem, hogy folytatni tudjam. – Azért mert igazad van, ez már nagyon nem barátság. Sőt, talán sosem volt csak az. Nem úgy érzek irántad, ahogy egy barátnak kell egy másik iránt. Egy barát nem akarja folyton megcsókolni a másikat, nem vágyik arra, hogy minden percben vele legyen, megérintse. És nem akar vele lefeküdni – motyogtam a végére kicsit zavartan, az alsó ajkamat beharapva. Rob figyelmesen hallgatott, nem vágott közbe, csak nézett. Miután befejeztem a monológom, nem is válaszolt rögtön, már kezdtem is megijedni.

- Örülök, hogy rájöttél erre – suttogta végül. Döbbenten bámultam rá. Ennyi? Én itt kitárulkozom neki, erre a válasz ennyi?
- Kicsit más reakciót vártam – morogtam csalódottan, lehajtott fejjel. Hírtelen az állam alá nyúlt, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Minden hezitálás nélkül csókoltam vissza, pedig ennyire még talán sosem voltam bizonytalan a kettőnk ügyét illetően. – Oké, ez már kicsivel jobb – sóhajtottam, még mindig a csók hatása alatt. Erre felnevetett.

- Mit szólsz ehhez? – kérdezte, majd egy hajtincsemet a fülem mögé tűrve folytatta. - Örülök, hogy rájöttél erre, mert én már egy ideje tudom, hogy nem barátként tekintek rád, pontosan azóta, hogy először megcsókoltalak, miután összevesztünk New Yorkban. Reménykedtem benne, hogy te is hasonlóképpen érzel irántam, de biztos sosem voltam benne. Te mióta is tudod? – kúszott az arcára egy ellenállhatatlan mosoly. Figyelmeztetnem kellett magam, hogy éppen egy kérdést intézett felém, amire illene válaszolnom.

- Mikor Vancouverbe jöttem, és megláttalak Ninával, olyan érzések törtek rám, amiket egy barát nem érez. Ezek előtte is bennem voltak, de, hogy Jerry szavaival éljek, nem láttam a fától az erdőt – vallottam be. Aztán eszembe jutott még egy dolog. – És Nina?
- Mi van vele? – kérdezte meglepetten, mint aki a létezéséről is megfeledkezett.
- Én is ezt kérdezem. Te most vele jársz…miért is? – tudakoltam kíváncsian, hiszen ez a rész a mai napig homályos volt nekem.

- Amit a megérkezésed után mondtam a szállodában, mind igaz volt. Azért vagyok vele, amit akkor is mondtam. Bár azt a részt kihagytam, hogy abban reménykedtem, hogy ha van mellettem valaki, esetleg sikerül túljutnom rajtad. Hiszen akkor nagyon úgy tűnt, hogy Te nem viszonzod az érzéseim – felelte.
- Igen, de most… úgy értem, most, hogy tudod, mit érzek…szóval vele mi lesz? – dadogtam el nagy nehezen a kérdésem.
- Természetesen szakítok vele. Az egyetlen, aki kell nekem az Te vagy. Veled akarok lenni! Feltéve, ha Te is így akarod… - mosolyodott el bizonytalanul. Persze, hogy ezt akartam, semmi másra nem vágytam csak arra, hogy Rob az enyém legyen. Vigyorogva vetettem magam a nyakába, és a hírtelen mozdulattól ismét vízszintesben találtuk magunkat.

- Téged akarlak – közöltem vele is, mire a bizonytalan mosolyból, diadalittas lett.
- A tiéd vagyok – búgta édes hangján, majd az ígéretét egy csókkal is megpecsételte. Mentünk volna tovább is, keze már a takaró alatt térképezte fel a testem, de a gyomrom közbeszólt.
- Rendeljünk reggelit, aztán innen folytatjuk – ajánlotta, mire csalódottan felnyögtem.
- Először nem lehet más fajta éhségünket csillapítani? – kérdeztem, és miközben vággyal teli tekintetem az övébe fúrtam, a kezemmel is délebbi tájak felé kutattam, hogy teljesen nyilvánvalóvá váljon elsődleges szándékom. Egy halk nyögés hagyta el a száját, mikor kezem rásimult férfiasságára, de túl kitartó volt.

- Nem mintha nem kívánnálak örülten, de nem ártana egy kis energiapótlás. Úgy jobban megy a dolog – kacsintott rám. Ezzel már nem tudtam vitatkozni. Végül is igaza van, gyorsan letudjuk az evést, és utána már ki sem kell szállnunk innen egész nap.
- Oké – nyúltam a szekrényen lévő teflonért, és tárcsáztam a szálloda éttermét. Gyorsan elhadartam, hogy mit kérünk, bár néha megakadtam, mert Rob nagyon is a szavaival ellentétesten cselekedett. A nyakam csókolgatását egy pillanatra sem hagyta abba, és a kezei is tovább kalandoztak rajtam. Levegőt venni is elfelejtettem, mikor a fülembe súgta, hogy egy üveg pezsgőt is kérjek. Perverz fantáziám azonnal elkalandozott, és nagy nehezen kinyögtem a vonal végén csendesen várakozó emberkének, hogy egy üveg pezsgőt is kérünk.

Miután letettem a telefont, egy tank sem tudott volna visszatartani attól, hogy Robra vessem magam. Egyenlőre csak kényeztető simogatások, és csókok közepette hevertünk továbbra is egymás ölelésében, de nekem más ötleteim voltak az étel megérkezésének pillanatáig. Lassan csúsztam egyre lejjebb a takaró alatt, lágy csókokkal behintve Rob mellkasát, hasát, mikor megalított.
- Nem úgy volt, hogy előbb a reggeli – nyögte ki, el-elakadó lélegzettel.
- Addig is tölthetjük kellemesen az időt – kacsintottam rá, majd folytattam volna az utam, de a kopogás kizökkentett.

- Ez gyors volt – jegyezte meg Rob, miközben meglepetten néztük egymást.
- Majd én intézem – sóhajtottam, majd kimászva mellőle magamra kaptam a matrac mellé ledobott pólóját.
Kicsit eligazgattam még magamon, mikor az ajtó elé értem, majd kinyitottam, hogy elvegyem a szobapincértől a reggelit. Meglepetésben volt részem, ugyanis a pincér helyett Nikki állt az ajtóban. Valójában Robanak köszönhetően arról is megfeledkeztem, hogy tíz méterrel arrébb ők is itt vannak. Elmosolyodott, és nem zavarta, hogy nem invitálom be, belépett magától.

Becsuktam az ajtót, majd érdeklődve néztem rá, hátha végre meg tudom, mit szeretne.
- Azért jöttem, hogy megtudjam mit szeretnétek ma csinálni – kezdett bele, miután köszöntöttük egymást.
- Hát… - feleltem volna, de egy másik hangot hallottam egyre közeledni.
- Epret elfelejtettünk rendelni a pezsgőhöz – lépett vigyorogva az előszobába, de amint meglátta, hogy vendégünk van, döbbenet váltotta fel a mosolyát. Nikkinek kellett pár pillanat, mire leesett a dolog. Elsőre csak kíváncsian ingatta a fejét köztem, és Rob között. Aztán jobban végignézve rajtunk, és az öltözékünkön – Robon csak egy alsónadrág volt, rajtam pedig a pólója -, valamint Rob előbbi mondata után, már somolyogva nézett maga elé.

- Oh – vigyorgott. – Azt hiszem a mai napi tervetekben, mi nem szerepelünk – vonta le a következtetést. Robbal mind a ketten hallgattunk, hiszen mégsem bólogathattunk erre. – Mi Jerryvel elmegyünk kicsit egy másik városba, ti gondolom ellesztek. – Erre már bólintottunk. – Este átjöttök? – kérdezte reménykedve. Tanácstalanul Robra néztem, hiszen legszívesebben kis sem mozdultunk volna egész nap, azonban Nikkiéket sem akartam megbántani.
- Át – vágtam rá végül.
- Jó, hétre várunk titeket – felelte. – Jó szórakozást – és a választ meg sem várva, kisurrant az ajtón.

- Bocsi, azt hittem a kaját hozták – motyogta bűnbánó fejjel.
- Nem baj. Úgyis beszámoltam volna nekik – mosolyogtam rá, és elé lépdeltem.
- Mindent megbeszéltek? – kérdezte, miután egy csókot nyomott a számra, és körém fonta karjait.
- Mindent. Minden mocskos kis részletet – kacsintottam, mire felvonta a szemöldökét és érdeklődve méregetett.
- Ezt úgy értsem, hogy a szexuális életünk is terítékre kerül? – vonta fel a szemöldökét. - Mégis mennyire avatod be őket a részletekbe? – érdeklődött nyájasan, mire nevethetnékem támadt.
- Nem nagyon. De azt tudják, hogy mennyire jó vagy – közöltem vele, miközben egyik kezem kicsit lejjebb kalandozott testén, végigsimítva féltve őrzött kincsén.
- Miért, mennyire? – sóhajtotta, összepréselt ajkakkal.

- Igazából… - Félbe lettem szakítva, ugyanis újabb kopogás zavart meg minket. Kibontakoztam a még mindig nehezen lélegző Rob karjaiból, és az ajtóhoz léptem. Most már a pincér volt, aki miután oda adta az ételt, távozott is. Visszasétáltam Robhoz, aki még mindig ugyan azon a helyen állt, elgondolkodva.
- Min gondolkozol ennyire? – érdeklődtem, mialatt karjaimat a nyaka köré tekertem.
- A folytatáson. Igazából… - idézte vissza a kopogás előtti szavaimat, és várakozóan fúrta tekintetét az enyémbe.

- Leírhatatlanul – motyogtam zavartan, miközben mutatóujjammal a mellkasán kőröztem. Valójában nem tudom, mi ütött belém, de kicsit zavarba jöttem. Egy ideig nem válaszolt, ezért erőt vettem magamon, és felnéztem rá. Arcán elégedett mosoly játszott, amitől a szívem hírtelen, kétszer annyit kezdett verni. Ajaki pillanatok alatt találtak rá az enyémre, és finom csókunk közben kezeivel elkezdte lehúzni a pólóm.
- Már nem akarsz enni? – kérdeztem, elhúzva a fejem tőle.

- Egy percet sem bírok már várni – vigyorgott, miközben eltűntette a pólóm. – Így sokkal jobb – mondta, miközben szemei éhesen pásztázták végig meztelen testem. Egyetlen pillantásától majdnem felgyulladtam, ezért inkább ajkaihoz hajolva megcsókoltam. Előbbi szavait egy perccel később a tetteivel is alátámasztotta. Tényleg nem bírt tovább várni, ami valójában nekem sem volt ellenemre. Miután kezével végigsimított testemen, egyenesen a lábam közé, és leellenőrizte, hogy én is készen állok, egy mozdulattal az ölébe kapott, majd a falnak döntve, egy heves lökéssel belém hatolt.

Felnyögtem, ami a mozgása intenzitásával összhangban sűrűsödött. Lihegve kapaszkodtam a vállába, miközben kisebb mozdulatokkal, ki-becsúszkált bennem. Aztán egy kis ösztönzés után, intenzívebbre kapcsolt, és minden lökésével tövig hatolt belém. Úgy éreztem, mint aki azon nyomban porráég. Hol az ajkait haraptam, hol a vállába mélyesztettem fogaim. Rob a fenekem markolászta, majd egyik kezét felvezette a mellemre, ezzel is növelve a belőlem kiváltott hangos sikolyokat. Finoman masszírozta, miközben még mindig heves lökéseivel egyre közelebb jutatott a csúcshoz.

Aztán robbant a bomba, és sikítva vergődtem a karjai közt, mint egy partra vetett hal. Szorosabban ölelt, hogy meg bírja tartani mindkettőnket, de közben nem állt le a mozgással. Én is óvatosan toltam még felé a csípőm, hogy neki legalább ilyen élveztében legyen rész, mint nekem néhány másodperccel ezelőtt. A várt hatás meg is érkezett, mert egy elfojtott morgással, az Ő teste is megmerevedett. Zihálva csókolgatta a nyakam, majd az ajkaimat, miközben lehiggadni igyekezetünk.

A következő utunk a zuhany alá vezetett, ahol még egy élvezetekkel teli órát töltöttünk el.
A reggelit is elfogyasztottuk, majd sziesztáztunk egyet, hogy valamivel emberibb formában menjünk át Jerryékhez.
A megbeszélt időpontban be is futottunk, Jerry pedig vigyorogva tépte fel az ajtót. Tekintete azonnal a Robbal összekulcsolt kezemre tévedt, amit mindentudó mosollyal jutalmazott.
- Már megjött a vacsora – invitált minket a nappali felé, de le sem vette a szemét rólunk.
A vacsora közben még nem tértünk ki arra, ami valójában a legjobban érdekelte Őket, de miután leültünk iszogatni, már nem úszhattuk meg.

- Látom megjött a jobbik eszed – kaptam meg az első célzást, egyenesen Jerryitől. Válaszként kinyújtottam rá a nyelvem. – Nikkivel madarat lehetett volna fogatni, mikor visszajött ma reggel.
- Épp ideje volt, Stew – kontrázott rá az említett is. Úgy éreztem, mint, akik összefogtak ellenem, és együttes erővel be akarnak égetni Rob előtt.
- Nem csak rajta múlt, én is hülye voltam – vett a védelmébe Rob, mire hálásan mosolyogva megszorítottam a combomat simogató kezét.
- Mondjuk ez igaz – néztek egymásra egyetértően, majd lehuppantak velünk szembe.

- Holnap szerintem délkörül induljunk – váltott témát Jerry. El is felejtettem, hogy holnap vége a vakációnak. Egyből rosszabb lett a hangulatom.
- Nincs kedvem elmenni innen – adtam hangot a szomorúságomnak.
- Bármikor visszajöhetünk – mondta rögtön Nikki. A szívemhez nőtt a hely, hiszen annyi jó dolog történt itt. Jó, igazából csak egy, de az a legjobb. Robra néztem, akinek szintén valami hasonló járhatott a fejében, mert mosolyogva megcsókolt. A barátaink elnézően elkezdtek másról beszélgetni, mintha nem vennék észre, de mikor kezdtünk belemelegedni, és Rob kezét a fenekemre csúsztatva kezdett magához húzni, már nem állták meg szó nélkül.

- Srácok, mi értékeljük, hogy együtt vagytok, de azt nem akarjuk végignézni, ahogy egymásnak estek – méltatatlanodott Jerry nevetve.
- Talán át kéne mennünk – suttogta erre Rob a fülembe, majd egy csókot lehelt a nyakamra.
- Szerintem is – nyöszörögtem halnak, amennyire a belőlem kiváltott reakció engedte. – Mi megyünk is, mert fáradtak vagyunk – hazudtam, és felhúztam Robot a kanapéról.
- Gondolom – nevetett Nikki, de végül beleegyezően bólintottak, és utunkra bocsájtottak minket.
- Aztán semmi huncutkodás – kiabálta Jerry még utánunk, mikor Robbal már futólépésben haladva közelítettünk a házunk felé.

Az ajtó előtt visszarántott magához, és az ajtónak döntve csókolni kezdett. Valahogy bejutottunk a házban, onnan pedig ment minden a maga útján…